Oldalak

2011. február 28., hétfő

A postás csenget (1)

Végre megjött a legfrissebb könyves csomagom, három új szerzeménnyel, köztük Pittacus Lore: A Negyedik című könyv, mely a könyvmolyos kihívásomban is részt vesz. A filmváltozat mozikba kerülésével egyidejűleg jelent meg, a borítóján a főszereplő Alex Pettyferrel. A filmet a bemutató napján már meg is néztem, ettől függetlenül nem bírtam ki, hogy azonnal neki ne lássak az olvasásnak. Pontosan azzal a jelenettel kezdődik a könyv, ami a filmben is volt, de bővebb postot majd az olvasás után...
Külön dicséret a Cartaphilus kiadónak, hogy a könyv hátsó borítóján leválasztható könyvjelzővel lepték meg az olvasókat.

A másik amire nagyon vártam, Krystyna Kuhn: A Völgy című könyve, a borítóját átlagosnak mondanám. Gimis bentlakásos történet, egész jól bírom még az ilyeneket, és könyves bloggereknél általában jókat olvastam róla. 

A harmadik könyv Sherion Woods: Apály című regénye. Az írónő magyar, Hellebrandt Gabriella, azzal a kiváló kezdeményezéssel állt elő, hogy az eladott  könyvek árából példányonként 50-50 forinttal  a Reménysugár illetve a Suhanj! Alapítványokat támogatja. 

Az Apály borítója valami borzalom, nem tehetek róla, nagyon nem tetszik. Az eladhatóságot nem szabad figyelmen kívül hagyni, ha nem tudom miről szól a könyv, én bizony le nem vettem volna a polcról. Ahhoz, hogy a célközönség ráharapjon, például a most megjelent Lost Voices borítója Sarah Portertől egyszerűen gyönyörű, akinek szintén bejönnek a sellős könyvek, nem tudja otthagyni a könyvesbolt polcán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése