Delphine de Vigan: No és én

Könyvmolyképző Kiadó 2011
212 oldal
Goodreads: 3,71
Besorolás: YA, realista

A kiadó idén már másodszor lepett meg francia írónő által írt könyvvel. Az Amikor életemben először.. egy könnyed, igazán szórakoztató olvasmány volt, a No és én  szívbemarkoló, elgondolkodtató, igazán mai  problémákkal foglalkozik. Bár eredetileg a fiatal korosztálynak szól, felnőtt fejjel olvasva is megtaláltam benne a nekem szóló üzenetet.

Lou Bertignac alig több, mint 13 éves, a 15 évesek osztályába jár, ugyanis "csodaagy", magas IQ-val (160). Az osztálytársakkal való barátkozás viszont egyáltalán nem megy, egyedül Lucas, a 17 éves jóképű osztályismétlő szentel figyelmet rá, ami tulajdonképpen kimerül némi szemkontaktusban. Otthon sincs minden rendben, a család évek óta gyászolja Lou kistestvérét, akit még csecsemőkorában elvesztettek. Anyukája összeomlott, és hiába telt el 4 év, semmi sem tudja kimozdítani depressziójából.

Lou az iskolában számára rettenetesen nehéz feladattal szembesül, kiselőadást kell tartania az egész osztály előtt, hirtelen nem jut eszébe más, a "fiatal hajléktalan nők" témát választja. Nem annyira véletlen ez a választás, hiszen gyakran kilátogat a pályaudvarra, szereti nézni az emberek érzelmi reakcióit a búcsúzás-viszontlátás idején, itt ismerkedett meg nemrég No-val (Nolwenn becézése). A találkozás mély hatással volt rá, így megkeresi a 18 éves lányt, aki hajlandó "interjút" adni, cserébe nem kér mást, mint néhány italt, és pár óra melegedést a kávéházakban. Lou előtt feltárul a hajléktalanok élete, a tragikus sorsok, rossz döntések, a gazdasági válság áldozatai, szomorú valóságuk  a 21. században.

A kiselőadás remekül sikerül, de ezzel Lou nem tudja lezárni a témát, No a szívébe férkőzött, hiányzik neki. Összegyűjti minden erejét, és a szülei elé tárja a problémát, eléri, hogy No rövidesen hozzájuk költözhessen. No megjelenése a családban az anyukára meglehetősen nagy változást hoz, végre nem a fotelban ül naphosszat, vagy alszik, hanem egyre többet törődik  No-val, a háztartással, a többiekkel és saját magával. Lassan, nagyon lassan No is megnyílik, egyre többet mesél magáról, összeszedi magát, munkát talál, úgy tűnik végre rendeződik az élete. De minden előrehaladás ellenére iszonyú nagyot hibázik, és elveszti a család bizalmát. Lou persze megint mellé áll, hiszen felelősnek érzi magát azért, akit megszelídített. A nagy kérdés, vajon No képes megváltozni, vagy a könnyebb utat választja?

Annyira sok gondolatot felvet a történet, hogy kell némi idő, míg az olvasóban valamennyire leülepszik a lényeg. A karakterek briliánsak, különösen Lou, aki egy okos, koraérett gyerek, ugyanakkor annyira naív a világ dolgaival, többek között például a fiúkkal kapcsolatban. A karakter fejlődése nagyon szép, ahogy a gyenge szociális képességétől eljut a legmélyebb barátságig.  Lou megteszi azt, amit mindannyiunknak meg kéne, az üres beszéd helyett tesz is valamit, félretéve az előítéleteket.  No karaktere először megijesztett, féltem, hogy kihasználja majd Lou-t, de megismerve a családi hátterét és gyerekkorát, megértettem őt.  Ahogy a történet kibontakozik, egyre nő a barátságuk, amire No-nak éppúgy szüksége van, mint Lou-nak.

Az anya karaktere szíven ütött, persze a depresszió magyarázható, de amit Lou-nak el kellett viselnie miatta, az szinte megbocsáthatatlan. Lucas karaktere számomra érthetetlen volt. Ez tulajdonképpen a levonásom oka, annyira nem hiteles, hogy a 17 éves menő, jóképű, magas fiú  miért vonzódik a 13 éves pici lányhoz.

A történetet Lou meséli, az írásmód könnyen olvasható, néha brutálisan őszinte, de a komoly téma mellett sok-sok  mókás résszel fűszerezve, viszonylag kevés párbeszéddel. Ne félj attól, hogy egy közhelyes történetet kapsz, hogyan ment meg egy kicsi lány egy homeless-t és mindenki boldogan éli tovább az életét. Ez  egy csodás könyv a barátságról két nagyon egyenlőtlen lány között. Örülök, hogy a szinte egy kaptafára készülő történetek között helyet kapnak a kiadónál az ilyen témájú könyvek is. Köszönöm a könyvet Borostyánon keresztül a Könyvmolyképző Kiadónak!

Borító:Nagyon szép a borító, de itt balra a német kiadás is nagyon tetszik.
 
Kedvenc karakter:Lou

Szárnyalás:   Párizs utcáin járhatunk, megteremti a hangulatot.

Mélyrepülés: Szerettem volna tudni, mi az "igazi" vége.

Érzéki mérce: A vonzódás Lucas iránt pont olyan, mint egy alig 14 évestől elvárható.

Értékelés: