296 oldal
Goodreads: 3,77
Besorolás: fantasy, gyerek, ya
Talán szerencsétlen véletlen, hogy a könyv olvasása előtt néztem meg az X-Men First Class éppen futó kasszasiker filmet, ami a többi X-Men filmmel együtt kedvencem. Mindenesetre csalódás volt ezek után a borítón látni Stephenie Meyer ajánlását, miszerint "Ez a regény a Kis ház a prérin és az X-man különös, édes keveréke..." (az elírás különösen fáj)
Ezt a két történetet ne említsük egy napon.
Piper McCloud egy vidéki farmon él a szüleivel, akik meglehetősen szoros korlátok között igyekeznek felnevelni lányukat. A dolog érthető, Piper késői gyerek, a szülők 25 évi házasság alatt már rég lemondtak a gyermekáldásról, de van ennél súlyosabb körülmény is, a lány tud repülni. Pipernek tiltják a repkedést, szülei félnek attól, ha meglátják az emberek, kiközösítenék a családot, és a lány igyekszik is megfelelni a szüleinek, ami azzal jár, hogy rendkívül magányos és szomorú. A július negyediki pikniken végül bekövetkezik, amitől tartottak, Piper nem tud ellenállni egy "magas labdának", felrepül a baseball labda után. A hír azonnal futótűzként terjed, másnap reggel újságírók hada lepi el a házuk környékét. Hamarosan egy helikopter száll le az udvarukon, megérkezik Dr. Letitia Hellion a kormány részéről néhány "fekete öltönyös" férfi társaságában.
A szép, kecses, lenyűgöző, de valahogy túlságosan is bizalomgerjesztő Letitia meggyőzi őket, hogy Pipernek jobb lesz az általa vezetett intézményben, ahol hasonló különleges gyerekek lehetnek a társai. Az intézet tényleg rendkívüli, föld alá épített bázis, tele laboratóriumokkal, tudósokkal és a 13. szinten Piper végre találkozhat a többiekkel, van itt szupererő, telekinézis, időjárás-alakítás, elektromosság, röntgenszem, szuperintelligencia. De mindez hiába, hiszen nem engedik használni a képességeiket, nemhogy fejleszteni, így rájönnek, hogy az intézet nem az aminek látszik, és egyetlen esélyük a szökés.
A történet első pár fejezete egészen varázsos, ahogy Piper felfedezi a repülés örömét, az első szárnypróbálgatásai fantasztikusak.
Tetszett a vidéki helyszín, az emberek ábrázolása. Biztos vagyok benne, hogy az írónő nagyon jól ismeri a gyerekek egymáshoz való viszonyát, mert ezeket a csipkelődéseket, vívódásokat remekül írta le. Ahogy az intézetbe érünk, nekem átment az egész egy fanficszerű valamibe. A mondanivalóval sem tudok kibékülni, ha ez a könyv gyerekeknek szól, akkor kár volt beletenni azokat a bizonyos durva részeket. Ha valaki más, mint a többi, fejlesszük bármi áron normálissá? Ez egy kisebb gyereknek elég rémisztő lehet. Ha viszont ifjúsági könyvként olvasom, a szereplők túl fiatalok, egy 15-20 éves olvasó nem tud azonosulni egyik karakterrel sem. Piper (9 éves) persze bájos, aranyos, nem lehet nem megszeretni, ugyanakkor extrán naiv. A gyerekek itt túl könnyen elhittek mindent, jó és rossz irányba egyaránt.
Izgalmasan, de különösebb fordulatok nélkül zárul a történet, remélem nem lesz következő rész, mert őszintén szólva fogalmam sincs mit lehetne ezen folytatni.
Borító: Nagyon édes rajz, tetszik. Kedvenc karakter: Sebastian, a tücsök.
Szárnyalás: Repülés az átriumban.
Mélyrepülés: A kedvenc karakterem éneke.
Érzéki mérce: Nulla.
Értékelés:
Szemeztem ezzel a könyvvel, de elvetemült X-men rajongóként, irtó gyorsan el is felejtem... (az elírást nem is figyeltem eddig, de nagyon durva :S)
VálaszTörlésÉn is nézegettem, de akkor ezek szerint tudok ennél jobbat találni. :D Engem a téma alapján emlékeztetett a Szupersuli című filmre, de az nekem speciel tetszett. Ott inkább azt hozták ki, hogy a különlegesek is érezhetik magukat jól, ha megtalálják a helyüket a világban.
VálaszTörlésSzerintem nagyon jó könyv volt, izgalmas, fordulatos, vidám de egyben szomorú is. Számomra az összetartásról, megbocsátásról szólt. Sebastian volt az én egyik kedvencem is, és szerintem Piper nem volt naiv. Hellion mindenkire ugyanúgy hatott, az összes lányra. 15 fölött vagyok de tudtam azonosulni a szereplőkkel. Örülök, hogy ennek a könyvnek van mondanivalója és nem csak egy átlagos regény a fantasy könyvek közül. :)
VálaszTörlés