Jon Courtenay Grimwood: Pusztító Angyal

Jaffa Kiadó 2011.
388. oldal
Goodreads:3,16
Besorolás: dark-fantasy, vámpír

Velence, 1407.
A város urai korlátlan hatalmat élveznek a tengereken, és ők szabják a törvényeket. Az ott élők sosem érezhetik magukat biztonságban: démonok és holt lelkek árnyai kószálnak az utcákon, és a hírhedt őrjárat tartja rettegésben a városlakókat. Ám a sikátorokban leselkedő veszélyek közül talán a herceg bérgyilkosainak, az Assassini tagjainak van a legfélelmetesebb híre: vértől piros kanálisok jelzik útjukat, ahol csak felbukkannak…
Velence főhercege, a gyengeelméjű Marco csak névleg uralkodik: valójában nagybátyja és nagynénje osztoznak a hatalmon, és mozgatják saját érdekük szerint a politika szövevényes szálait. Mégis kénytelenek egyesíteni erőiket, amikor a herceg fiatal unokahúgát, Giuliettát idegen kalózok rabolják el otthonából. És a szöktetés hamarosan jó okot ad a háborúra is…
Eközben Atilo, a herceg bérgyilkosainak mór vezére egy különös fiúra bukkan Velence ódon házai között: ezüstös haja, borostyán pettyezte szeme és angyal arca megbabonázza, s elhatározza: megszerzi magának a vérrel táplálkozó, titokzatos lényt, hogy tanítványává fogadja, és átadja neki mestersége minden csínját-bínját. Velence sorsát hamarosan gyilkos nagyhatalmi játszmák keresztezik, és mind többen kívánják a város pusztulását. Azoknak, akik képesek megzabolázni a legsötétebb erőket, most nem csupán kíméletlennek kell lenniük, de a szerencsére is nagy szükségük lesz…

Amit a fülszöveghez mindenképp hozzátennék:  a könyv eredeti címe: The Fallen Blade, ami közelebb áll a történethez, mint az angyal, akkor is, ha pusztító. Főszereplőnk, Tycho ugyanis csak az arcát tekintve angyali, az első oldaltól egészen a könyv végéig küzd az identitásával. Lassan, lépésről lépésre bizonyosodik meg arról, ami az olvasó számára már nyilvánvaló a kezdetektől, ez a fiú vámpír, illetve azzá válik. Egy hajó titkos börtönében találnak rá, megkínozva, meggyötörve, ezüst bilincsekkel, de a külseje így is mindenkit meglep, a haja ezüstös, az arca angyali, a teste márvány. Utolsó emlékképe száz évvel ezelőttről származik, fogalma sincs, hogyan került Velencébe. Hiába akarják elpusztítani, a csatornából kihúzzák, megmenekül. Nem ő az egyetlen teremtmény ebben a kitalált-alternatív  Velencében, alkimisták, boszorkányok segítik a hatalmon lévőket, akik Marco Polo leszármazottai, jelenleg dédunokája, a kissé debil IV. Marco ül a trónon. Özvegy anyja és annak testvére uralkodnak valójában, és folyamatosan rettegnek az ellenség bérgyilkosaitól, mert ebben a korban általános eszköz a problémák megoldására a gyilkosság. Kénytelenek assassinokat kiképezni, akik az egyetlen bevált eszközük a biztonság fenntartására. Az assassinok vezetője, Atilo, már idősödik, és Tychoban látja a lehetséges utódját, csodálja gyorsaságát, természetfeletti reflexeit, tehát elfogja és profi gyilkológéppé képezi ki.

A szerző leírása erről a középkori Velencéről számomra sokkoló volt. A történet mellett igazi élmény volt olvasni a városról, a csatornákról, az épületekről. A mérhetetlen bűz, szenny, koszos utcák leírása élethű, ahogy némely szereplő kegyetlen brutalitása is minden fejezetben jelen van, talán egy kicsit túlzott mértékben is. Érdekes volt például, hogy az írónál az "összepisilte" vagy "összeszarta magát" kifejezés nem szófordulat, hanem cselekményelem. A nők elleni erőszak, a gyilkolás akár csak a származás miatt is, teljesen hétköznapi, ahogy a lebegő holttestek látványa a csatorna vizében.  Nőnek lenni gazdagon sem volt főnyeremény, a házasságok kizárólag politikai alapon köttettek. 

A romantikus szál Tycho és Giulieta között bontakozik ki, végigkísérve a történetet. Tycho részéről szerelem ez első látásra és szaglásra, a lány emlékétől képtelen szabadulni. Vonzalmuk hiába kölcsönös,  beteljesíteni lehetetlen.

A borító tulajdonképpen megtévesztő, ugyanis Tycho soha sem ilyen tiszta, sőt, gyakran alig van rajta ruha. Semmiképpen nem egy urban-fantasy vagy ya regény, ez kőkeményen brutális bérgyilkos sztori.

A történet hiába eredeti, ötletes és nagyon jól induló, mégsem éri el az öt pontot, sajnos az írásmóddal vannak gondjaim. Sok a hirtelen váltás, ami miatt időnként nehéz követni, hol is vagyunk éppen. A mondatszerkezetek néhol annyira furák voltak, hogy újra kellett olvasnom a sorokat, keresve az értelmet, ettől kicsit frusztráltnak éreztem magam.  A karakterek száma is nagyon magas, ezért sok a cselekményszál, sok a történelmi magyarázat. Egyik karakter sem lett annyira szimpatikus, hogy azonosulni tudjak vele, kissé egysíkú mindenki, egyedül Tycho az, aki változik. Amit a cselekményből nagyon hiányoltam, az a bérgyilkosok kiképzése volt, ezt valahogy átugrotta a szerző és már rögtön a próbatétel következett.

Mivel trilógiáról van szó, mindenképp megadom az esélyt a következő résznek, meglátjuk mennyit fejlődik JCG. Nem mellékesen nagyon izgat a boszorkány karaktere, akinek reményeim szerint nagy szerepe lesz a következő részben.

Borító: A kiadó az eredeti borítóval adta ki a könyvet, figyelemfelkeltő, nagyon szép.

 
Kedvenc karakter:Tycho, A'rial

Szárnyalás: A  középkori Velencével nem tudtam betelni.

Mélyrepülés: A gerinc kirántása. 

Érzéki mérce:  Nagyon soványka a romantikus szál, de itt nem is vártam többet.

Értékelés: