Szurovecz Kitti: Fényemberek

Könyvmolyképző Kiadó 2011
486 oldal
Facebook: óriási rajongótábor
Besorolás: fantasy, romantikus

Tartozom annyival az írónőnek, hogy egy őszinte kritikát írok a Fényemberekről, annak ellenére, hogy tudom, ezért szét fognak szedni a mélyen tisztelt rajongók.

A  könyv születése egészen különleges, hiszen Kitti a Gyémántfiú című könyvében írta meg Heily és Nick szerelmének történetét, akik egy közös filmforgatás alkalmával ismerkednek meg és szeretnek egymásba, ez a film a Fényemberek. Így lett a filmből könyv, Kitti közkívánatra megírta Jane és Chris regényét is. A Gyémántfiúhoz hasonlóan a könyv fejezeteit hétről hétre olvashattuk Kitti weblapján.

Régóta figyelemmel kísérem a facebook-os oldalt is, ahol többek között a borító kérdése is napirenden volt, egészen pontosan több mint egy éve téma. Ennek ellenére valami hihetetlen kapkodásra került sor az utolsó két-három hónapban, a fejem fogtam, annyi fura borító merült fel és szerencsére le... Nagyon bízott a közösség az ausztrál fotós hölgy féle borítóban, de nem jött össze. Helyette kaptuk Jane szemét tollakkal és fehér anyagdarabokkal. Kár, hogy a zöld szemben látható csillogás lelövi az egész történetet, aki semmit sem tud a történetről, pár oldal után tudni fogja, mi lesz Jane sorsa. Ez egy akkora spoiler!

Ami számomra az egészet viccessé teszi, hogy 2010. októberében volt egy játék a borítóval kapcsolatban, én ezt hoztam össze itt jobbra,  egy-két óra ps munkával, plusz egy kevés képkeresésre szánt idővel. Itt Chris szeme látható, benne az őrületesen vörös Jane. Fel is volt postolva a facebookra, a többi ötlettel együtt.  Azt hiszem ebből is látszik, én magam is mennyire vártam már ezt a könyvet, hiszen a Gyémántfiú nagy kedvencem volt, és nagyon szerettem volna már egyben elolvasni a Fényembereket. 

Fülszöveg: Egy lány, aki tehetséges, bájos, hebrencs és különc. Egy lány, akiről a felsőbb erők úgy rendelkeznek, meg kell halnia. S egy égi lény, egy Fényember, aki mindent megtesz, hogy a lány élhessen, mert első látásra beleszeretett. Csakhogy Égi törvénykönyv, 123. paragrafus: A Fényember arra hívatott, hogy a földi élet utolsó pillanatában átsegítse a távozó Lelket a túlvilágra. Fényember az utazó Lélekkel nem teremthet személyes kapcsolatot, nem táplálhat iránta érzelmeket, annak távozását nem gátolhatja. A törvény megszegése felborítja az egyensúlyt az univerzumban elhozhatja az apokalipszist. Jane és Chris együtt menekülnek a végzet elől minden pillanatban a lány élete tét, miközben sötét felhőként lebeg szerelmük felett a kérdés: vajon milyen tudás birtokában van Jane Andrews, ami miatt a megdicsőült Fény és az örök Sötétség világa is rá vadászik? Szerelem, szenvedély, misztikum, akció és egy csipetnyi horror. Merülj el a Fényemberek lenyűgöző világában! 

A történet kezdete, ahogy a két fiatal találkozik, és azonnal szerelemre lobban,  nekem kicsit fura. Arra gondolok, hogy Jane belezuhan a liftaknába a 16. emeletről (utána néztem, van ennyi emeletes shopping mall, de nem az átlag), és Chris nem hagyja meghalni,  elkapja, kihúzza. Jane ekkor már látja a szemében az ezüstös pontocskákat, gyakorlatilag Chris a másodperc töredéke alatt beleszeret Jane-be. Ez abszolút rekord az olvasmányaim közül, eddig legalább egy pillantás kellett.

Megtörtént  a visszafordíthatatlan,  hiába próbálja a sors vagy más újra és újra megölni Jane-t, a fény-lény minden alkalommal megmenti.  Chris karaktere tehát az első oldaltól kezdve egy hősszerelmest testesít meg, Jane pedig jól alakítja a szerelemtől elalélt áldozatot, akinek szinte nincs nagyobb gondja azon kívül, mikor lehetnének már "úgy" együtt. Persze van, mégis  a 100-250. oldal  erről a kínlódásról szól. Végül a Dunluce kastély közelében a homokos, sziklás tengerparton beteljesednek, nem törődve a hideggel és egyéb kényelmetlenséggel, hiszen egy fény-lény nem érzi az ilyen apróságokat, mint hideg,stb. és a karjai közt olyan, mint egy puha ágyban. Végre megtörölhettem a homlokomat. 

Innentől a cselekmény felpörög, és végre a fantasy is erőteljesebb lesz. Ennek nagyon örültem, mert a könyv feléig inkább a romantika a vezérszó. Később kibontakozik a két világ, a jó és a rossz, a közöttük való ingadozás, sok-sok fantasy elemmel.  A karakterek igazán jól sikerültek, nem volt problémám sem a tetteikkel, sem a tulajdonságaikkal.  A jók jók, a gonoszak gonoszak, még Jane apja sem meglepetés. Egy kakukktojás van, akit nem tudok hova tenni, és az Astrid. Őt mint a Sors megtestesítőjét írja le a szerző, én inkább a jó oldal vezetőjének láttam. (a sötét oldal meg Damian)  Ha igazából ő lenne a sors, - vagy nagybetűvel Sors -  akkor sok mindent másképp intézett volna, vagy éppenséggel tudná a lépéseket előre, nem?  A kialakított világ érdekes, és újszerű. A védőangyaloknak van szárnyuk, láthatatlanok az emberek számára,  a fény-lényeknek nincs szárnyuk, és járhatnak az emberek között. De mi van, amikor kísérik a lelket? Akkor  nem látszanak? De a kórházban Jane mamájánál a nővér látta Christ is. Hm? 

Az írónő stílusa nekem igazán tetszik, szépek a mondatok, jók a leírások, gazdag a nyelvezet.  Nekem kicsit sok volt a filmes utalás, a Matrix, a Harry Potter, A Gyűrűk Ura. Jobban szeretem, ha valami le van írva milyen, nem pedig olyan mint... Negatív kedvenc mondat: "A bőre valósággal szikrákat szórt.."

A könyv E/1-ben íródott Jane szemszögéből, és imádtam, amikor 3 fejezetet Chris szemszögéből olvashattam, ebből lehetett volna több is.

Természetesen a vége függővég, de nem durván, nyitva hagyva a további bonyolítás lehetőségét. Az epilógus és az utolsó szó utáni pár sor érdekes kérdéseket vet fel az olvasóban.

Összességében jó könyvnek tartom, de lehetett volna sokkal jobb fantasy, több fordulattal, egy-két olyan szereplővel, akiben csalódok, vagy átáll a másik oldalra, stb., ez így elég kiszámítható volt.  A romantika persze kell, mert a rajongók is ezt várják el, de inkább a másik sorozatban kéne előtérbe helyezni, itt soknak találtam a nyűglődést.

Kitti a köszönetnyilvánításnál engem is megemlített, mert a könyv születésénél elég gyakran olvashatta a kommentjeimet, igaz, nem mindig pozitív éllel. Úgy gondolom, nem csak a jó véleményeket kell meghallgatni, és bírni kell a kritikát is. Ugyanakkor nagyon élveztem az olvasók bevonását a cselekmény szövögetésébe, a nevek kiválasztásába, nagyon kevés író tartja a kapcsolatot ennyire intenzíven az olvasóival. Kicsit talán túl intenzíven. Kittinek sikerült ezek után meglepnie, amikor a könyvbemutatón megköszönte, hogy időnként lehúztam a földre. Remélem nem töröm össze a "barátságunkat" az őszinte véleményemmel.

Borító: Fentebb kitárgyaltam... azért jobb mint a galambos.

 

Kedvenc karakter: Chris, Helena

Szárnyalás:  A Sötét dimenzió 

Mélyrepülés:  Túl emberiek voltak a nem ember szereplők is.  

Érzéki mérce: A romantika sok, de nem túlságosan érzéki, 14 éves kortól. 

Értékelés: