Richelle Mead: Vérvonalak

Agave Kiadó 2011
333 oldal
Fordította: Farkas Veronika
Goodreads: 4,26
Besorolás: YA, fantasy, paranormal

Egyik kedvenc sorozatom a Vámpírakadémia, annak ellenére, hogy nem pont úgy végződött, mint ahogy az nekem a legjobban tetszett volna. Túltettem magam ezen, annál is inkább, mert a hozzám hasonló őrült Adrian Ivaskov rajongók igazán jó hírt kaptak pár hónapja: a kedvencünk a VA spin-off sorozatában továbbra is az életük része lehet. A hat részesre tervezett Bloodlines sorozat első darabját már a kezemben tarthatom, ez gyors volt, kedves Agave Kiadó! 

Befejezve az olvasást én úgy látom, igazából azok számára élvezetes a könyv, akik olvasták a Vámpírakadémia I-VI részét. A bejegyzés spoileres lehet azokra nézve, akik nem végeztek még velük.

Lissa a jelenlegi  törvények szerint csak úgy maradhat királynő, ha van élő rokona, ezért Jill-t biztonságba kell helyezni minél hamarabb. A legjobb megoldásnak az tűnik, ha emberi környezetbe, a napfényes Palm Springsbe küldik, egy bentlakásos iskolába. Itt nincs valószínűsége striga támadásnak, és Jill biztonságáról többen is gondoskodnak, szobatársa az alkimista Sydney lesz, a testőre Eddie szintén beiratkozik a végzős évfolyamra. Egy közelben élő vámpírnál szervezik meg az etetést, és itt lesz a bázisa Adriannak is, akit kivételes, majdnem testvéri szeretet fűz Jillhez. 

A strigák helyett azonban egész más problémákkal kell megküzdenie Sydneynek, belecsöppen az emberi iskolai életbe, amiben Jillhez hasonlóan eddig nem volt tapasztalata. Ahogy telnek a hetek barátokat és ellenségeket is szereznek, Jill a kamaszkori érzelmi problémákkal is küzd, Sydney pedig ijesztő felfedezést tesz a diákok divatos tetoválásaival kapcsolatban.  A nyomozás a kedvére van, mert ha sikeres lesz, visszaszerezheti a többi alkimista bizalmát, és elkerülheti a rémálmaiban szereplő átnevelő központ fenyegetését.  

Richelle Mead nagyon jól döntött, hogy a Bloodlines nem az Udvarban és nem is a Szent Vlagyimirban játszódik. Az is szerencsés, hogy Sydney a narrátor, aki annyira más, mint Rose.  Sydney alkimista neveltetése olyan, mint egy kisebbfajta agymosás, szigorú szabályok szerint élnek, gyűlölik a vámpírokat, dampyrokat, strigákat, morákat, hivatásuk az emberek védelme, és az, hogy ezeknek a  teremtmények a létezése egyáltalán ne kerüljön nyilvánosságra.  Mivel Sydney épp kiesett a cukros kosárból az alkimistáknál, néhány nem kívánt kompromisszumot is elfogad, hogy bizonyíthasson ebben a feladatban, és hogy megkímélje húgát ettől a melótól, amit most ő csinál. Sydney egy megfigyelő, intelligens, okos, követi a szabályokat, de tudja, hogy vannak kivételek a szabályok alól. Néha annyira naiv, főleg a pasis dolgokkal, időnként meg egyenesen meglepett a tetteivel, végre kiderül, miért is segített Rose-nak, mivel tartja sakkban őt Abe.

Őszintén szólva Sydney elsőre nem volt lenyűgözően szimpatikus, de ahogy haladunk a történetben, érezhető rajta a fejlődés, bár sosem lesz olyan impulzív karakter mint Rose, de kárpótol, hogy mennyire professzionálisan hajtja végre  a feladatait.

Jillel annyi minden történik, hogy nem csoda, hogy nem mindig tudja megfelelően kezelni a helyzetet. Az alkimisták nem bírják a vámpírokat, Jillnek mégis sikerül egyre közelebb kerülni Sydneyhez. Örültem, hogy legalább Jill vitt valami romantikus szálat a történetbe, na meg vízmágus lévén egy-két trükköt azért láttunk tőle.  A hozzá kapcsolódó karakterek, Eddie, Micah, Lee mindannyian szerethetőek, saját kis sztorijaikat nagyon élveztem.

Adrian Ivaskov. Igen, sokat szerepel, bár belőle sosem elég. Miért szeretem? Ő egy senkihez sem hasonlítható karakter. Ő ÉL. Nem tökéletes, mégis megvan benne minden, amitől egyedülálló. Vicces, kedves, nyugtalan, különc, beképzelt,  imádom. Ebben a részben persze hogy depressziós, a vidámság csak egy maszk, amivel leplezni próbálja a csalódást. De látom benne, hogy tovább fog lépni, de igaza van az írónőnek, még nem volt itt az ideje Adriant romantikába keverni. Imádnivaló volt viszont Jillel való kapcsolata, megpróbál a lehető legjobb lenni, - sőt gondoskodó - ebben a leginkább testvériségre hasonlító kötelékben.

Adrian rajongóknak:  Richelle Mead egy ajándék novellát írt: Adrian elveszett fejezete címmel, olvassátok el Katamanó fordításában ITT a blogjában. 

A karaktereken túl, maga a cselekmény egy lassú kezdés után meglehetősen izgalmas lett, különösebben nem volt óriási csavarokkal teli, a rossz fiúk személye például elég nyilvánvaló, de összességében tetszett. Nagyon jó volt az alkimista trükkökről olvasni, és az egész titkos szervezetük lenyűgöző.

Ami viszont egy fél pontot levesz az értékelésből, az az utolsó mondat. Persze van aki ettől elájult, és alig várja a folytatást. Na én nem ezért várom, hanem Adrian miatt. Bárcsak megvédhetném! Miért kellett ez, kedves írónő??? Nekem ez nem hiányzott!!

Köszönöm a könyvet @Lobo -n keresztül az Agave Kiadónak!!

Borító: Nekem jobban tetszett  volna ez a baloldali.

 

Kedvenc karakter:  Ki nem találnátok: Adrian

Szárnyalás:  Adrian a tetováló szalonban előadja az elképzelését: Csontváz, motoron, kalózkalapban, csontvázpapagájjal a vállán, aki ninja.

Mélyrepülés: Sydney apja. Ez is egy trend, újabban minden ya könyvben van egy rossz szülő.

Érzéki mérce: Sajnos semmi érdemleges, ki kell tartanom a következő részig. 

 Értékelés: