Julianna Baggott: Tiszták - Pure#1

Egmont Dark 2012.02.10.
568 oldal
Goodreads: 3,87
Besorolás: disztópia, ya

Igazi meglepetés számomra, hogy az Egmont Kiadó  Dark sorozatában a világpremierrel egyidőben megjelent Julianna Baggott disztópiás trilógiájának első része, a Tiszták.

Kilenc év telt el a robbanások óta, melyek szinte teljesen elpusztították az életet a Földön. Nem a már ismert bombák voltak ezek, hanem  modern nanotechnológiával készült fegyverek, bevetésük során a hatósugarukban megváltoztatják a testek molekuláris szerkezetét. Az áldozatok  összeolvadnak a környezetük darabjaival, tárgyakkal, fémekkel, más emberekkel, állatokkal, bármivel. 

Pressia 7 éves volt a katasztrófa idején, a kezében tartott kedvenc játékbabája örökre eggyé olvadt a kézfejével, az arca csak kicsit sérült, így a szerencsések közé sorolhatná magát. De közeledik a 16. születésnapja, ami azt jelenti, hogy jelentkeznie kell a Szent Forradalom Hadműveletnél. Itt katonát képeznek belőle, hogy később bevethessék a Kupola ellen. 

A Kupolában a Tiszták élnek, azok a szerencsések, akik helyet kaptak a biztonságos létesítményben, így sérülés nélkül megúszták a robbanásokat. A külvilágban élők többsége várakozásban él még mindig, azt hiszik, a Kupola lakói segíteni fognak rajtuk, hiszen megüzenték.

Pressia találkozik egy titkos összejövetelen Bradwellel, aki egy lázadó fiatal srác, a hátán madarakkal összeolvadva. A lány összezavarodik, a valóság és az emlékei ellent mondanak egymásnak.

Partridge a Kupolában él, melynek az apja az egyik vezetője, és akit egyre jobban gyűlöl. Rájön, hogy az anyja valószínűleg még életben van, valahol kint a külvilágban. Megszökik, és hamarosan találkozik Pressiával, aki segít neki a keresésben. Az útjuk nehéz, kegyetlen, borzalmakkal teli, furcsa szövetségeket kötnek, barátságok alakulnak, talán sikerül nekik ez a lehetetlen vállalkozás.  

A szerző tehát felállította a disztópiás formulát, de ez a világ sokkal jobban üt, mint bármi amit eddig olvastam. Rohadtul kegyetlen. Első 50-100 oldal után  még nem merültem el benne, de aztán azt vettem észre, hogy nem tudok kikerülni a hatása alól. A felépített világot részletesen leírja, a kietlen tájról, a mérgező növényzetű erdőről, a kiégett városokról olyan képed alakul ki, mintha ott lennél magad is. Hamu és csonkok mindenütt. És az élők... Az emberek nyomorékok, fizikailag és lelkileg is megkínzottak. Ennél is van rosszabb, a grupik, összeolvadt emberek, vagy éppen a félig ember-félig kő és hamu lények, akik akár a föld alól is támadnak. 

Az írásmód  egyedi abban is, hogy az E/3 POV fejezetenként változik, legtöbbször a két főszereplő szemszögéből, de a többi karakter is gyakran szerepel. Ettől is gyorsabban pörög a történet.

Sok a hagyományos szimbolikus utalás, madarak, szabadság, hattyúk, fény, mind mutatják az utat a fiataloknak. A fizikai deformálódásokban is lehet utalásokat felfedezni, egészen elképesztő élmény.

A karakterekről csak jót tudok mondani, nem hibátlan senki, ez igazán jót tesz a történetnek. Erősek, bár vannak helytelen gondolataik, igyekszik mindenki jobbá válni. Ha elesnek, felállnak és küzdenek tovább. Nem adják fel, és ez az üzenet átjön  az olvasóig.  Ahogy az elfogadás, a család az igazi értékek.

Felkavar, felemészt ez a könyv, de csak olvasd tovább, mert érezned kell a remény ízét.
Én kizárólag 16 éven felül ajánlom a könyvet a kegyetlenségig brutálisan megírt jelenetek miatt. Nem gyerekeknek való, és rózsaszín lelkű felnőtteknek sem. 

                                

A szerző

Borító: Gyönyörűséges.

 

Kedvenc karakter: El Capitan (majd megtudjátok miért)

Szárnyalás: A világfelépítés egyedisége lenyűgöző. 

Mélyrepülés: Anyák csoportja: gyerekeikkel összeolvadt anyák. Sírtam.

Érzéki mérce: Ez a könyv nem a szerelmi szálról szól, mégis van benne érzelem, a kapcsolatok alakulnak, néhány ajakérintéssel. 

 Értékelés: