Lauren Oliver: Káosz (Delirium #2)

Nagy örömömre @Greylupus elvállalta, hogy időnként vendég-postot ír a blogban. Íme a soron következő (10)
 recenziója, remélem még nagyon sok alkalommal köszönthetem itt a továbbiakban.

Cicero Könyvstúdió 2012
344 oldal
Goodreads: 4,22
Besorolás: YA, disztópia

Lena átjutott….  Átjutott egy olyan világba, amit egyáltalán nem ismer. Ahol nincs élelem, ruha, áram, ahol mindennapi szó az éhezés, a nélkülözés, a bujkálás és a menekülés. A „Veszettek” találnak rá a már szinte félholt lányra és segítenek neki talpra állni. Lena pedig megkezdi az új életét a Vadonban.  Újra kell tanulnia élni, túlélni és persze megbirkóznia Alex elvesztésével. De az élet nem áll meg, bármennyire fájdalmas is a múlt és az emlékek.

Lena kezdeti szerencsétlenkedése után kiderül, hogy született túlélő, egy bátor harcos, aki az új „családja” mellé áll és segíti őket, amiben csak tudja.

De vajon képes lesz elfelejteni Alexet? Képes lesz az új kihívásokkal megbirkózni és életben maradni? Egyáltalán bízhat-e az új társaiban?

Pár napja fejeztem be a könyv olvasását, de még mindig a hatása alatt állok. Imádtam az első könyvet is, de ez egy sokkal akciódúsabb, teljesen más típusú rész lett. Két szálon fut a történet, az egyik szál bemutatja, hogy Lena hogyan illeszkedett bele az új életébe AKKOR, és alakul át szépen lassan azzá a hősnővé, akit MOST láthatunk. Az AKKOR rész rögtön az első könyv utáni időszakot öleli fel, a MOST rész pedig jó pár hónappal a szökés után játszódik.

Először kissé furcsa volt számomra a két szál, az első fejezet után újra meg kellett néznem a Delíriumot, hogy valamire rosszul emlékszem? Hisz az első könyv nem így fejeződött be. De aztán elég hamar belerázódtam a kétféle nézőpontba.  Igazából számomra a MOST rész volt az izgalmasabb, valahogy jobban lekötött és jobban izgatott, hogy ott mi fog történni. Talán azért, mert úgyis tudtam, hogy Lena túléli az AKKOR történteket? Vagy Julian miatt volt? Ezt még így utólag is nehéz eldönteni.

Az írónő pedig rengeteg új információmorzsát szórt el és még több nyitott kérdést hagyott, amelyek kiderítése Lenara (és ránk:) vár. Nagyon kíváncsi leszek a megoldásukra.

Eredeti borító

Az új helyszínen pedig egy teljesen új szereplőgárdával ismerkedhettünk meg. Először kicsit furcsa volt számomra a sok érdekes név: Holló, Tövis, Kék, Nagymama, Vadász, stb, de aztán megszoktam őket – úgy érzem, ezzel szerette volna valahogy megkönnyíteni nekünk az írónő azt, hogy jobban el tudjuk különíteni Lena régi és új életének a szereplőit.  Az új szereplők közül talán Hollót tudnám kiemelni. Ő annak a kis csoportnak a vezetője, akik Lenat megtalálták. Ő egy született túlélő, egy vezető, aki a csoport túlélése érdekében nem mindig hoz népszerű döntéseket. Először kifejezetten ellenszenvesnek találtam, még úgy is, hogy ő segített a legtöbbet Lenanak, de ahogy megismertem az ő történetét is, már könnyebben el tudtam fogadni.

Az első részben Lena csak egy gyenge fiatal lánynak tűnt, aki valahol érezte a rendszer tökéletlenségeit és brutalitását és emiatt lázadozott is, de nem vitt véghez hatalmas tetteket. Ebben a könyvben viszont egy határozott, rátermett, harcias lányt ismerhetünk meg, akit bár a múltban történtek összetörtek, de képes volt talpra állni és továbblépni, és ha kell, akkor a sérelmeiért vissza is tud vágni keményen.  A Vadon megváltoztatja őt is, megkeményíti, talán azt is mondhatnánk, hogy érzéketlenné is teszi, de én inkább úgy mondanám, hogy túlélő lett belőle.  Katnisshez tudnám leginkább hasonlítani.

Természetesen a szerelem, a sorozat alcíméhez méltóan, nem maradhat ki ebből a részből sem.  Színre lép Julian, akit bár eleinte próbáltam nem megszeretni, hisz egyrészt mindazt testesítette meg, ami a lány addigi életét tönkretette, másrészt, ahogy Lena, úgy én sem voltam képes elfeledni Alexet. Morogtam is rá, hogy hogyan képes úgy újra szerelembe esni, hogy nem tudja, Alex él-e vagy sem, de aztán elfogadtam a döntését. Hisz a legtöbb jel arra mutatott, hogy Alex már nem él és neki viszont tovább kell lépnie, az élet megy tovább. Ráadásul, ahogy több időt töltöttünk Juliannel, kiderült, hogy abszolút nem az a fiú, akit kifelé mutat magából és érdemes a bizalmunkra.

Lauren gyönyörűen dolgozza ki, ahogy a fiú, szinte „megszállott” DMA (Delíriummentes Amerika) követőből szépen lassan jön rá Lena segítségével az igazságra és arra, hogy a „amor deliria nervosa fertőzöttség” nem is olyan rossz dolog.  Olyan apró dolgok teszik széppé ezt az egészet, mint például a másik hajának a simogatása, az érintésének a felfedezése. Az ilyen regények mutatják meg igazán, hogy ahhoz, hogy egy regény kellően romantikus és egy jelenet „hot” legyen, nem kell feltétlenül szex is bele.

Most először éreztem azt egy szerelmi háromszögnél, hogy nem tudnék a két fiú között választani. Mind a kettő szerethető karakter, mind a kettőnek más az erőssége és a vonzereje. És abszolút megértettem Lenat, hogy milyen sokáig hezitált Alex emléke és a hús-vér Julian között.

És a befejezés. Készüljetek fel rá, hogy a vége nagyon durva függővég. Legszívesebben azt mondanám: csak akkor olvassátok el ezt a könyvet, ha a harmadik rész is a kezetekben lesz. Különben nagyon nehéz időszak vár rátok:)

Borító: Egy szó van rá – elrettentő. Amennyire jó a könyv, a borítója annyira csúnya a számomra. Örültem volna, ha az eredeti borítót meghagyja a kiadó.
  

Kedvenc karakter: Lena, Julian

Szárnyalás:  Amikor Julian rájön, hogy elkapta a „delíriumot”

Mélyrepülés: leginkább a borító. De a viccet félretéve, ez nem egy vidám könyv. Van benne jó pár szívszorító rész.

Érzéki mérce:  Pár csók és simogatás, teljesen simán belefér bármilyen YA könyvbe.

Értékelés: