Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn

Könyvmolyképző Kiadó 2012 

302 oldal
Goodreads: 4,00
Besorolás: YA, posztapokaliptikus, romantikus

Pippa Kenn tizenkét évesen veszítette el az édesapját: ő volt az egyetlen ember, akit valaha ismert. A lány egyedül marad az erődházban, ahol a napok egyformák, és társaságot csak színes digitális magazinok adnak.
Pippa bármit feláldozna az élő emberi beszédért vagy egy érintésért. Azonban nincs más rajta kívül az erdőben, kivéve a biológiai katasztrófa áldozatait. Ezek a lények gyűlölik a szépséget és emberséget, az elvesztett életük nyomait. Bármikor megölnék Pippát.
Pippa tizenhetedik születésnapján döbbenetes dolog történik: egy vándor érkezik. A sebesült fiú fittyet hány a túlélés szabályaira. Egy paradicsomi kolóniáról beszél, ahol rengeteg ember életben maradt. Azonban őket is halál fenyegeti, egy horda közeledik, és a fiú ennek hírét viszi hozzájuk.
Vajon Ruben igazat mond? Létezik ez a hely? Pippa bizalmát nehéz elnyerni, az örökös küzdés óvatossá tette.
Ruben azonban nem adja fel. Útra kelnek, bármilyen veszélyes is, és a vándorlás közepette egy bensőséges, lágy érzés is életre kel… Létezhet szerelem egy ilyen zord világban? Mit jelent a társ? És mit jelent a bizalom? Mi az, amit Ruben elhallgat?
A napszemű Pippa Kenn posztapokaliptikus-romantikus ifjúsági regény, a Pippa Kenn trilógia első része.

Fannit elsősorban a young adult regények iránti rajongásunk révén ismertem meg, ő vezeti Kiss Alexandra közreműködésével az egyik kedvenc hazai young adult  blogot: http://fantyasticvolumes.blogspot.hu    Aztán az idei Aranymosás pályázat kapcsán értesültem, hogy Fanni bizony az utolsó körbe is bekerült regényével, és már csak egy hajszál választja el a megjelenéstől.

Nem akármilyen habos-lányregény született a tollából, hanem - egy mostanában igen divatos témában - posztapokaliptikus-romantikus műfajú történetet írt Fanni. A prológust elolvashattuk a pályázat weblapján, és nekem nagyon megtetszett már akkor a téma. Igazi meglepetés volt, amikor néhány napja lehetőséget kaptam az előolvasásra, amit itt is nagyon köszönök! Kemese Fanni írói oldala:  kemesefanni.blogspot.hu

A prológus egy visszaemlékezés az 5 évvel korábbi szörnyű eseményekre, amikor Pippa elveszítette az apját, és teljesen egyedül maradt az erődházban. A külvilág ismeretlen, nincs bizonyíték rá, hogy bárhol a világon létezik rajta kívül  az emberi fajból más túlélő, csak azt tudja, hogy a sápadtak időnként felbukkannak a környéken és ugyanolyan vérszomjasak, mint amikor utoljára testközelből találkozott velük.

A könyvek, magazinok, családi naplók olvasása az egyetlen - átvitt értelemben vett - társasága, így valóságos csodaként éli meg, amikor a születésnapján felbukkan Ruben, és felforgatja az életét.

Az írásmód váltott nézőpont szerinti, Pippa és Ruben szemszögéből felváltva láthatjuk az eseményeket. Időnként felbukkan a fejezetek között egy-egy családi naplórészlet, mely a múltba visz, vagy éppen a jelenben, egy másik helyszínről kapunk érdekes híreket. Nagyon izgalmasan csepegtek így az információk, egyre több gondolat fészkelt be a fejembe.

A regény erősen karakterközpontú és én nagyon szeretem ezt, imádtam olvasni a kibontakozó érzelmekről, a belső vívódásokról, a kialakuló bizalomról mindkét fél tolmácsolásában. A leírások szépek, igényesek, érzelemben gazdag mondatokkal teli, és szinte átüt a sorokon, hogy az írója igazán szereti a természetet. 

Pippa karakterét már a prológusban a szívembe zártam, 12 éves korától önellátásra kényszerült, ami igencsak megedzette fizikailag. Mentálisan viszont nem ennyire erős, súlyos önvád kínozza, emellett reménytelennek tartja a helyzetét. A túlélés szabályai azonban az agyába égtek, nagyon nehezen szabadul fel ezek alól, amikor már nincs egyedül, akkor sem. Az idegenekben való megbízás az egyik kardinális kérdés, ez Rubennel való kapcsolatát kezdetben  eléggé megnehezíti.

Ruben... Édes kölyök, kemény harcos, ugyanakkor gondoskodó, hűséges és nagyon vágyik a szeretetre. Kettejük közül Ruben az, aki hamarabb alkalmazkodik új helyzetükhöz, és nagyon vigyáz, hogy ne törje össze a kialakuló kapcsolatot. Bizony hibázik is, betudható ez a fiatalokra jellemző heves természetének, és egy nagy adag önzésnek. Nem tudtam hibáztatni, megértem őt, bár a ballépésre minden nála bölcsebb felnőtt figyelmeztette, akikre hallgatnia kellett volna.

A történet felépítése szépen ívelt, végig izgalomban tartott, mindig történt valami, ami fenntartotta a feszültséget.  El akarnak jutni a fülszövegben is megemlített Kolóniához, akiket figyelmeztetniük kell a közeledő veszélyre, és ahol talán később otthonra találhatnak. Csakhogy az út veszélyekkel teli, nemcsak a sápadtak miatt, hanem át kell vergődniük  a mérgező Vörös erdőn. Ez a helyszín döbbenetes, fájdalommal teli,  a szerző elérte, hogy a hideg futkosson a hátamon ennél a résznél, és mélyen átérezzem Ruben kétségbeesését.

A regény utolsó harmadában kibővül a szereplőgárda, az új karakterek hitelesen beleillenek a történetbe, jellegzetesek, magam előtt láttam őket. Kutyaorrú története különösen jó ötlet.

Összességében nagyon tetszett, várom a folytatást,  az utolsó fejezet tartogatott számomra is meglepetést. Az egyetlen, amit hiányoltam, egy epilógus, amiben valami betekintést kaphattam volna a következő részbe, hogy átérezhessek egy még  sokkal nagyobb függővéget.

Szívből ajánlom azoknak, akik egy izgalmas történetet szeretnének olvasni két szimpatikus, remek karakterrel, akiknek a veszélyes út mellett meg kell birkózniuk az egymás iránt kialakuló érzelmeikkel is.

Borító: Nagyon tetszik, szépséges lett a borító.
  
Kedvenc karakter: Pippa, Ruben, Kutyaorrú

Szárnyalás:  Amikor váratlanul megnyílik a talaj! Legördültek a kövek a szívtájékomról....


Mélyrepülés: Kelsei döntése

Érzéki mérce:  Édes, lassan alakuló kapcsolat, mely néhány csókig jut el.Update: kicsit több is, csak első olvasásra nem vettem észre. De Lupi felvilágosított. Szóval olvasni kell a sorok között is!!

Értékelés: