A. O. Esther: Elveszett lelkek - Összetört glóriák #1

Decens Magazin Média Kft. 2012
446 oldal
Besorolás: romantikus fantasy

A legutóbbi "postás csenget" bejegyzésben már méltattam a könyv gyönyörű kivitelezését, az igényes tördelést, a saját könyvjelzőt. Tényleg öröm kézbe venni, végre egy olyan kiadvány, amin látszik, hogy a szerző nem volt hajlandó a megalkuvásra és kivitelezte azt, amit megálmodott.

Nagyon akartam szeretni a könyvet, de legnagyobb sajnálatomra ez nem jött össze.

Eltekintek a fülszöveg bemásolásától, ugyanis egy mondatban elmondhatom, a könyv nem szól semmiről,  számomra legalábbis nem.

"Ógörög istenség egy régi templom freskóján"

Azonnal egy csata közepén találja magát az olvasó,  Sophiel a Mennyországból érkezett a Földre, hogy harcosként segítse az embereket és a Térítőket a Fekete Angyalok és seregük ellen. Ez az első összecsapása, eddig fogalma sem volt róla, mennyire törékeny is ő, a fájdalom, a sebesülés ismeretlen abban az éteri világban, ahol eddig élt, mint ahogy a többi emberi érzés is mind új a számára. A Fehér Fák Ligetét az angyalok csak szellemtest alakban hagyhatják el, így segíthetnek az embereknek. Ahhoz, hogy emberi testben létezzenek a Földön, le kell vágni a szárnyukat (amit nem tudom mire használtak, hiszen fénylények voltak, gondolom megszokásból volt szárnyuk is) és így érkeznek a Földre. Arról egy szó sem esik, hogyan választanak konkrétan testet, mindenesetre Sophiel random módon épp egy hosszú hajú szőke bombázó testet kapott, annak ellenére, hogy igazából harcolnia kéne. Nos, küzd is rendesen, de egy fekete csuklyás alak halálosan megsebesíti, egy nyolcágú tüzes korbáccsal. A bőre csontig felhasad és megég, sós víz önti el a szemét (sír). A lány elájul a fájdalomtól, látomást lát, ami végül átvált a valóságba, a csuklyás alak felfedi GYÖNYÖRŰ arcát, ő a TÖKÉLETES férfi, aki az imént majdnem megölte, immáron megmenti, a saját tenyerét megvágva a vérét hullajtja a sebbe (oopps, hol is láttam ilyet?). Az eddigi E/1 szemszög átvált egy fejezet erejéig E/3-ra, hiszen bele kell látnunk a Sötét Angyalok legnagyobbika, Elijah fejébe. Meg is tudhatjuk, hogy valójában mi a baja a Térítőkkel, ők a jó és a rossz embereknek egyaránt segítséget nyújtanak, holott a rosszak, a bűnösök, hatalomvágyók, vétkes emberek ezt nem érdemlik meg. Elijah nem hisz a bűnbocsánatban. (Nekem ez a tulajdonsága volt a legszimpatikusabb.) Lám, most azonban összezavarodik, mert első látásra érez valamit Sophiel iránt, ami nem csoda, hiszen a lány törékeny, kislányos, ártatlan, gyönyörű.

A lány mégis megmenekül, függőleges irányban, ugyanis az erdőlakó manók felhúzzák magukhoz a lombok közé épített birodalmukba. A manóknak japcsi neveik vannak, amit látva majdnem megfulladtam a röhögéstől, Mitsuko pl. a Battle Royalból volt ismerős. A manók egyébként 10-12 éves gyerek kinézetének felelnek meg, nem nőnek tovább, de a felnőtt méretű Sophielnek nem okozott problémát az ágyukban aludni, a kádjukban fürödni, vagy a házakat összekötő függőhidakon átkelni. A japcsi neveknek van ám jelentése, de mivel egy  átlag olvasónak nem jut eszébe utána nézni, nem is foglalkozom vele.

Tehát Sophiel gyógyulgat, túl van az első találkozáson Elijah-val, és már ki is bontakozott a szerelem a szívében. Állandóan Rá gondol, Ő jár az eszében. INSTANT LOVE. Kész.

Ja, a tündérek (akik egy bátortalan, bujkáló népség) elintézik, hogy a hegek nyomtalanul elmúljanak, sőt, a bőr halványan csillogó lesz!

Sophielt  persze elkapja újra a szerelme és Fagus várába viszik, az úton megismeri Joshuát, aki egy különleges képességű gyermek, meg tudja idézni az angyalokat. Persze a rabok árverésén Elijah megvásárolja a lányt, és elviszi a saját várába.

Itt következik  a legfontosabb esemény,  szabályos tüzes vasas megbélyegzést kap a lány, mert így lesz belőle kurtizán, hiszen Elijah csak így tudja biztonságba helyezni a saját várában. (????)

A mese végét olvassátok el, ha kíváncsiak vagytok rá. Mert igazából ez a mű tényleg nem egy fantasy regény, hanem egy mese.

Az egész történet nincsen elhelyezve térben és időben. Valahol a Földön játszódik, amikor emberek is éltek, de semmi közelebbit nem tudunk meg. Középkori díszletek vannak jelen, de hogy ez lenne az igazi idősík,  csak tippelni tudok. Elismerem, hogy a leírások, a helyszínek jók, bár ennyi jelzővel rég nem találkoztam, minden aprólékosan megmagyarázott és leírt, de elvégre meg kell tölteni valamivel a négyszáz oldalt.

A szereplők száma óriási. Ennek eredménye, hogy gyakorlatilag senkit sem ismerünk meg. Bemutatásra kerülnek az angyalok, némi magyarázattal, de a többi szereplőről főként csak a  külsőre vonatkozó leírásokat kapunk, karakterizálás nulla, és ez a főszereplőkre is igaz.

Sophiel egy butus libus, nem tudok rá mást mondani, hajlong jobbra balra, végül azt teszi amit belekódoltak a fejébe, de amíg eddig eljutott, nekem betelítette a poharat. Megbocsátani olyan tettekért amit vele tettek, ez egyszerűen hihetetlen, még egy angyaltól is az lenne, aki most ugye ember.

Nem hiszem, hogy bárkinek követendő példa lehetne Sophiel története.  Hé emberek, a fantasy nem azt jelenti, hogy bármit leírhatunk, mert ez egy olyan takaró, ami mindent betakar!   Csak egy apróság a sok közül: Fehér boszorkány. Minden vonatkozó történetben a jó boszorkányok a fehér mágiát használó banyák. Értetlenül álltam a megnevezés előtt, miért lett ép "fehér" a gonosz boszorkány.

Azt sem tudom mondani, hogy ez a regény a jó és a rossz küzdelme, hiszen a jók is tesznek rosszat, és a rosszakban is fedezünk fel jót. 

Szinte minden oldalon olvashatunk bölcs(nek) tűnő mondatokat. Nem is tudom, talán a mennyiség miatt egy idő után nekem átment közhelyesbe ez  a dolog.

Ha valami tetszett, az a Koponyák Völgye volt, bár halványan Frodo és Samu lebegett a szemem előtt, az ötlet érdekes és izgalmas. A Mágus háza viszont nem volt túl ötletes.

Említésre méltó a könyv befejezése, konkrétan az üvegcsék felrobbanása után a lelkek távozása, itt jön a könyvben az a bizonyos 440. oldal a beépített "köszönöm" lappal, ami egy remek ötlet és kivitelezés. 

A függővég különösebben nem meglepő, ahogy igaz ez az egész történetre, minden mozzanat kitalálható, nincsenek gyilkos fordulatok,  meglepetések.

Összességében gyönyörű példa a könyv arra, hogyan lehet eladni egy könyvet a külső alapján. A tartalom azonban nekem nem nyújtott élményt olyannyira nem, hogy a folytatásoknak sem adok esélyt. A két csillag a kivitelezést és a szerző belefektetett munkáját jutalmazza. Ha mégis ajánlanám valakinek, azok lennének, akik részt vesznek @GonoszKaktusz  Fantasylény vadászok klubja kihívásán, ugyanis hatalmas előrelépést érhetnek el.

Borító:  Gyönyörű

 

Kedvenc karakter: Nem volt.

Szárnyalás: Koponyák Völgye, denevérkutyák.

Mélyrepülés:  Az egész kurtizán blabla mélypontja a könyvnek.

Érzéki mérce:  A friss emberi érzések között tapasztalhatjuk a szív mozgolódását, ami azonnal szerelembe csap. Néhány csók és ölelés. 

Értékelés: