Kelly és Lupi olvas: Lauren Oliver: Rekviem

Cicero 2013
362 oldal
Goodreads: 3,74
Besorolás: YA, disztópia

A sorozat befejező részét nehéz lenne elvonatkoztatni az előző két résztől. Azoknak, akik még nem olvasták: a bejegyzés spoilereket tartalmazhat az első két részre vonatkozóan.

Egy nem túl távoli jövőben az akkori társadalom úgy véli, hogy a szeretet/szerelem, ez az alapvető emberi érzés káros a fajunkra, egy betegség, ami rossz irányba befolyásolja az embereket. Ezért minden 18 éves fiatalból egy apró beavatkozással "kikezelik" ezt a problémát. Lena, még mielőtt erre sor kerülne, találkozik Alexel és egymásba szeretnek. Alex a Vadonban képzeli el a jövőjét, ahol a szigorúan ellenőrzött városi életet hátrahagyva szabadon szeretne élni. Miután elárulják őket, menekülniük kell, de csak Lena jut át a Vadonba, Alexet elfogják. A sorozat második része a fájdalom, a veszteség, a menekülés és a remény könyve. Lenanak el kell fogadnia Alex elvesztését, megpróbálni túlélni és továbblépni. Az ellenállás tagja lesz, céljuk eltörölni a kikezelést és visszahozni az emberek életébe a szeretetet. Lena megismeri Juliant, és lassan, sok sok kedvességgel és törődéssel eléri nála, hogy megszeresse.

A Rekviem már hármójuk küzdelme, Alex visszatér és letaglózza, hogy Lena mással van. Annyi minden történt, Lena megváltozott, erősebb lett, határozottabb, szabadon, a saját döntései alapján akar élni. De nem csak Alex bukkan fel újra az életében, és a Vadon sem biztonságos többé, ráadásul vissza kell térniük Portlandbe, ahol készülődik az Ellenállás a forradalomra.

Nagyon megszerettem a trilógia karaktereit. Alex, Lena és Julian a szemünk előtt váltak ártatlan, bizonytalan fiatalokból erős, határozott fiatal felnőttekké. Személy szerint én szeretem a szerelmi háromszögeket, de akik annyira nem, azoknak sincs okuk aggódni, mert nem nyálas katyvasz, a lehető legjobb módon kezeli a szerző ezt a helyzetet. Amikor Alex a Káosz végén visszatér, már nem ugyanaz a személyiség, akit Lena ismert. Nem szólnak egymáshoz, Alex rá sem néz Lenára, ráadásul egy gyönyörű új lány is a csapatukhoz csatlakozik, akivel Alex látszólag szívesen tölti az idejét.

Tehát a szerelmi szál alaposan bonyolódik, mégsem tereli el a figyelmet az igazi mondanivalóról, a szeretet értékéről.

A szeretet, ami nem csak a női-férfi vonzalom mozgatója, hanem a testvéri, szülői, baráti kapcsolatok alapja. Nehéz erről beszélni, de időnként mélyen átéreztem egy-egy mondatot, ami erre vonatkozott.

A cselekmény két szálon fut, ebben a részben Lena szemszögét Hana fejezetei váltogatják, így a Vadonban történteken kívül első kézből értesülünk a másik oldalról, a portlandi elit életébe láthatunk bele. Hana éppen az esküvőjére készül a frissen megválasztott új polgármesterrel, aki sötét titkokat rejteget, és nyíltan a hatalom megszerzésére utazik. Hanát kikezelték, de nincs minden rendben vele. Álmodik, pedig nem lenne szabad, furcsán érez, pedig nem kellene törődnie a múlttal. Jó volt látni, hogy lassan kinyílik a szeme, rengeteget kockáztatva nyomoz a válaszokért. Nagyon haragudtam rá az előző tettei miatt, és jó volt látni, hogy nem veszett el teljesen. Nem veszhet el a barátságuk Lenával.

Lauren Oliver nagyon szépen ír, tele szenvedéllyel. Az egész alapötlet, a szerelem mint betegség, annyira hálás téma, szerintem remek trilógiát alakított köré. Tetszett a világfelépítés, ami itt a harmadik részben újabb elemekkel egészült ki, illetve új karaktereken keresztül még többet tudhatunk meg.

Sokaknak nem fog tetszeni a befejezés, hiszen egyáltalán nincsenek elvarrva a szálak. Teljesen az olvasó képzeletére van bízva, hogy a szereplőknek milyen jövőt képzel el. Persze ez azokra igaz, akik életben maradtak, de még ebben sem lehetünk biztosak. Az utolsó csatajelenet után annyira hirtelen elfogynak az oldalak, hogy csak ültem a könyv felett és néztem az üres lapot. Újraolvastam az utolsó sorokat, és rájöttem, ennél nem is lehet jobb befejezés. Az én szabad lelkemnek tökéletesen hangzott az utolsó mondat: "Bontsátok le a falakat!"