GABO Kiadó, 2013290 oldal
Goodreads: 4,04 (több, mint 38 ezer értékelésből)
Besorolás: YA, disztópia
Körülbelül egy évvel ezelőtt mutatott a barátnőm egy nagyon látványos könyv trailert. Azonnal felfigyeltem a történetre, de mivel sajnos akkoriban elég sok könyv várt rám, így csak a várólistámra vettem fel és megjegyeztem a címét: Shatter me.
Azóta jó sok idő eltelt, ki is ment a fejemből a könyv, amikor észrevettem az itthoni megjelenést. A trailer még élénken élt az emlékezetemben, így nem volt kérdés, hogy elolvasom a könyvet, bár a borítója eléggé megzavart. Az angol nyelvű trailer hangulatvilága egy eléggé sötét, zord világot festett le, ehhez képest a borítón lévő lány és maga a borító színvilága nekem nem ezt mutatja. Így végül teljesen összezavarodva, hogy miről is szól a könyv, kezdtem neki az olvasásnak.
"Juliette senkit sem érintett meg pontosan 264 napja.
Véletlen baleset volt, amikor utoljára hozzáért valakihez, de a Regeneráció lecsukta gyilkosságért.Senki sem tudja, hogy Juliette érintése miért halálos. Addig, ameddig senkit nem bánt, nem foglalkoznak vele. A világ túlságosan elfoglalt azzal, hogy a darabjaira hulljon szét, minthogy egy 17 éves lányra figyeljen. Betegségek pusztítják a népességet, nehéz élelmet találni, már a madarak sem repülnek többé és a felhőknek rossz színe van.
A Regeneráció szerint egyetlen módja volt, hogy helyrehozzák a dolgokat, így Juliettet egy cellába dugták. Most viszont olyan sok ember halt meg, hogy a túlélők háborúról suttognak - és a Regeneráció meggondolta magát. Talán Juliette több, mint egy mérgező testbe zárt megkínzott lélek. Talán ő az, akire most szükségük van.
Juliette-nek pedig választania kell:
Fegyver legyen. Vagy harcos."
 |
| Juliette |
Pár napot kellett várnom azzal, hogy minden leülepedjen bennem és elkezdhessek értékelést írni a regényről. Egy dologban vagyok biztos - nagyon megosztó lesz az olvasók körében.
A regény eleje nagyon furcsa. Juliette meséli el nekünk a történetét és őszinte leszek, nem egyszerű belerázódni az E/1 szemszögbe. Sok esetben olvastam már megtört, megkínzott, összezavart lelkű főhősökről, de most először éreztem azt, hogy igen, ez a lány tényleg az. Ahogy az írónő elkapta a főszereplő lelkivilágát, az valami elképesztő - a monoton ismétléseivel, a tőmondataival, ahogy nem akar/tud beszélni a hozzá bezárt másik rabhoz, ahogy minden gyanús neki, akár kedvesen, akár rosszindulattal közelednek felé... mindez nagyon felkavaró. De mégis... van valami iszonyú nagy kontraszt abban, ahogy Juliette összefüggéstelenül ismételget mindent, majd pedig gyönyörű hasonlatokkal teletűzdelt mondatokban beszél.
A Regeneráció oldalát egy valódi pszichopata, Warner parancsnok képviseli, aki megpróbálja Juliettet a maga oldalára állítani, megszerezni a lány bizalmát és ezért bármit képes lenne megadni neki - de persze a valódi indítéka más, ami egy idő után persze napvilágra kerül. Warner nagyon fiatal, az apjának és a Regenerációnak is meg akar felelni, közben persze ő is hatalommániás, ami így összességében nem túl jó kombináció. De mégis. Nem voltam képes őt teljes mértékben utálni. Valahol sajnáltam azért a kétségbeesett küzdelemért, amit Juliette megszerzéséért folytatott. Biztosra veszem, hogy nem adja fel a harcot a lányért, így lesz még pár izgalmas jelenetük a további részekben.
És nem feledkezhetek meg a főhősünkről sem, Adamról. Őt viszont nem sikerült igazán megkedvelnem. Jött, látott, győzött, de engem, mint olvasót sajnos mégsem tudott meggyőzni. Minden benne volt, ami miatt egy főhőst szeretni lehet: kedves, hősies, jóképű, lovagias és nagyon érzéki - volt jó pár nagyon forró jelenetük Juliette-tel, de még ezekkel együtt sem éreztem benne azt a pluszt, ami nálam egy szereplőt főhőssé teszi. Még Warner is ezerszer több érzelmet tudott kicsiholni belőlem (még ha nem is pozitívat), mint ő. Viszont Juliette-tel együtt aranyos párost alkottak, a fiú tökéletes támasza és segítsége volt a lánynak - és viszont is így volt, ha arra került a sor. A mellékszereplők közül két embert tudok kiemelni, akik üde színfoltjai ennek a sötét világnak, Jamest, a koraérett kisfiút és Kenjit, akit először nehéz hová tenni, de a humorával hamar levett a lábamról.
És maga a történet? Kicsit felemás érzésem volt. Úgy éreztem, mint amikor egy disztópiát összegyúrnak az X-Men mozival. És hogyan sikerült? Nem lett rossz, de szerintem az írónő picit jobban kihasználhatta volna a történetben rejlő lehetőségeket. Hisz a lány karakterét szinte tökéletesen alkotta meg, de a képességeiből csak izelítőt kaphattunk.
Ettől függetlenül tetszett a könyv, még azzal együtt is, hogy a végén, a legnagyobb megdöbbenésemre, a regény teljesen átfordult az addigi sötét disztópiából egy paranormál fantasy történetbe, ami nekem kicsit furcsán jött ki. De mivel imádom a különleges képességekkel rendelkező embereket, így kíváncsian várom, hogy mi fog ebből az egészből kisülni:-).
A vége pedig nem lett kifejezetten függővég, akár itt be is lehetne fejezni a történetet. De maradtak még kérdéseim bőven és ugye ott vannak a fentebb említett okok is, így várom a folytatást. (és az is igaz, hogy a képek keresgélése közben belefutottam pár spoilerbe a következő rész kapcsán, úgyhogy azóta még kíváncsibb lettem a folytatásra:-)).
És a trailer, amitől anno kedvet kaptam a regényhez:
Borító: nem vagyok tőle elájulva, ahogy már fentebb is írtam. A külföldi borítók közül, az egyik legfelkapottabbal sem vagyok kiegyezve - ez is nekem inkább egy bálkirálynőt ábrázol és nem Juliettet.
De számomra a regény hangulatához leginkább a svéd borító illik, de tudom, hogy ezt itthon soha nem választaná egy kiadó sem, a "semmilyensége" miatt:
Kedvenc karakter: Juliette, Kenji, James, Warner
Szárnyalás: James és Kenji jelenetei
Mélyrepülés: a kisbaba
Érzéki mérce: vannak benne érzéki jelenetek, de minden a YA keretein belül marad
Értékelés:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése