A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából december 15-én jelenik meg Anna Sheehan: Hosszú álom című könyve. Ennek örömére a Blogturné Klub kilenc bloggere egy blogturné keretében mutatja be Rose ébredését és további kalandjait!
2013. december 13-tól minden nap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok, ha velünk tartotok.
Érdemes követni a turnét, ugyanis nemcsak plusz információkat tudhattok meg a könyvől és a szereplőiről, hanem ahogy az lenni szokott, nyerhettek is!
Könyvmolyképző Kiadó, 2013
? oldal
Fordította: Farkas János
Goodreads: 3,84
Besorolás: YA, sci-fi, disztópia
Rosalinda Fitzroy 62 évig aludt, majd egy csókra ébredt.
Elzárva az altató-keltette álomban, egy hibernáló kamrában, egy elfeledett pincében, a 16 éves Rose átalussza a Sötét Korszakot, amely milliók halálát követelte és alapjaiban változtatta meg az általa ismert világot. Most, hogy a szülei és az első szerelme régen elhunytak, Rose - akit egy rég letűnt csillagközi birodalom örököseként ünnepelnek - egy olyan jövőben ébred, ahol egyesek csodabogárként, mások fenyegetésként tekintenek rá.
Rose mindent megtesz, hogy maga mögött hagyja a múltat és megtalálja a helyét az új világban. Mindeközben egyre jobban vonzódik az őt csókkal felébresztő fiúhoz és abban reménykedik, hogy ő segíthet neki az újrakezdésben. Amikor azonban halálos veszély fenyegeti törékeny új életét, Rose-nak szembe kell néznie a múltja árnyaival, mert a jövője múlik rajta.
Őszintén bevallom, hogy számomra ez a könyv az idei év egyik legfelkavaróbb (nem is tudom, hogy jó szó-e..) könyve.
Rose 62 évig alszik hibernálva. Közben a világ megváltozik, a szerettei meghalnak, úgy tűnik, hogy senkinek sem hiányzik. Egy idegen fiú csókja ébreszti fel és a hosszú hibernálást követően egyrészt fizikálisan, másrészt lelkileg is rendbe kellene jönnie minél hamarabb, hisz a jelenlegi világot uraló, hatalmas konszern egyszem örököse. A felnőttek úgy gondolják, hogy úgy tud a leggyorsabban beilleszkedni az új életébe, ha beledobják a lányt a mélyvízbe, újra iskolába iratják, emberek közé viszik és napi feladatokat kap. Ez viszont nem is olyan egyszerű dolog a testileg és érzelmileg is gyenge lány számára, főleg, ha arról az időszakról kell tanulnia, amit végig hibernálásban töltött, amikor a kivételezés miatt az összes vele egykorú társa ferdén néz rá és ráadásul még egy titokzatos Plasztin - egy félig ember, félig gép kiborg is vadászik rá. Egyedül az a fiú, Bren áll mellette, aki felébresztette, ő segít neki átvészelni az iskolát és a mindennapokat, és persze nem meglepő, hogy a lány ezek után viharos sebességgel szeret bele a fiúba, aki nem igazán tud mit kezdeni ezzel a rajongással. Rose-t persze kétségek gyötrik, hiszen a régi szerelme, Xavier emléke még túlságosan is élénken él az emlékezetében. És akkor még nem is beszéltünk a különleges, genetikai kísérlet során létrehozott osztálytársáról, Ottoról, aki úgy tűnik, hogy a lány körül lévő sok segítő ember közül talán a legjobban képes megérteni őt.
Rose segítségével lassan megismerhetjük az előző életét, a szüleit, a szerelmét és kiderül, hogy a sokak által irigyelt élete mégsem volt olyan mesés, mint aminek mindenki hitte. Rose-t pedig rengeteg kérdés veszi körül, amire egyedül kell megtalálnia a válaszokat, hisz nem bízik az emberekben és merem azt mondani, hogy sok esetben joggal...
Ennél többet nem mesélhetek a történetről, mert minden egyéb már kőkemény spoiler lenne. Azért annyit még megoszthatok, hogy lesz benne jópár olyan rész, ami tudom, hogy ki fogja verni a biztosítékot, néhány olyan csavar, ami az amúgy is az érzelmeket megterhelő történetet még tovább nehezíti. Nem egy könnyed olvasmány, érzelmileg nagyon-nagyon felkavaró és igazán azt sem tudom mondani róla, hogy a vége megváltást ad-e. Miután befejeztem, csak ültem és egy kicsit megkönnyebbültem, hogy itt és most élek és az én életem ehhez képest tényleg egy tündérmese. Megkönnyebbültem, mert megtudtam, hogy lesz még további része is a regénynek, ami talán meghozza azt a megváltást, amit mindennyian meg szeretnénk kapni egy ilyen könyvnél.
A történet maga meglepett. Az eleje nem igazán fogott meg, mert a Csipkerózsika meséjéhez hasonló kezdés aranyos volt, egy vadidegen fiú csókjától felébredni, nem tudván, hogy milyen korban vagy és pontosan hol, olyan meseszerű. De utána jött a YA könyvekből oly megszokott "beilleszkedős" játék, amibe becsatlakozott még a szokásos "beleszeretünk az iskola TOP pasijába" bonyodalom is, mindez kissé elhúzva. Szerintem sokat javított volna a történeten, ha az írónő ezt egy picikét összesűríti. De a lassú kezdés után erős folytatás következett és Anna egy olyan világot tárt elénk Rose segítségével, hogy pillanatok alatt megváltozott a véleményem és letenni nem tudtam a könyvet. Sajnáltam a főhősnőt, idegeskedtem és haragudtam, hogy történhetettt meg mindez vele, sírtam, amikor egy-két meglepő dolog kiderült, megdöbbentem, és ezek még csak az egyszerűbb érzelmeim voltak. Az, ami és ahogy megtörtént Rose-zal, az több, mint borzalmas, felháborító, erre szerencsére (csak szegény Rose számára már sajnos későn) rájöttek az akkoriak is és nemhiába tiltották be ezt a későbbeikben.
A háttérvilág pedig teljesen hihető, teljesen el tudom képzelni, hogy 30-40-50 év múlva ez egy lehetséges jövő a számunkra is, hisz már ma is teljesen hétköznapinak számítanak a notebookok, az okostelefonok, pár helyen már nálunk is használják a retinaszkennert és innen már csak egy ugrás lesz szerintem a légpárnás kocsi is, ami hívásra jön értünk. A genetikai kísérletek is egyre gyakoribbak; állatokon, növényeken ezek már mindennapos dolgok... Viszont ez valahol etikai kérdést is felvet, hogy amennyiben ne adj isten embereket is tudnánk genetikailag létrehozni, akkor őket emberszámba vennénk? Vagy van-e jogunk őket rabszolgasorban, "tárgyként" kezelni?
Otto egy ilyen genetikai kísérlet eredménye és nyugodtan merem állítani, hogy ő az egyik legérdekesebb karakter, szívesen olvastam volna róla és a többi társáról is többet, akár egy spin-off sorozatként / könyvként is. Mindamellett, hogy borzalmas volt az eddigi sorsa, mégis ő képes (talán pont ezért) megérteni legjobban a főhősnőnket és imádnivaló a barátságuk, amiből talán később még több is lehet?:-)
Rose viszont számomra egy "érdekes" karakter volt. A védett gyerekkora után bekerülni egy olyan
közegbe, ahol nincsenek szeretteid, hanem vadidegenek vesznek körül, döntik el, hogy mi a jó a számodra, egyáltalán nem könnyű helyzet, ezt megértem. Azt is, hogy olyan családi háttér után, ami Rose-t körülvette, nem csoda, hogy egy gyenge, befolyásolható karakter. Sajnáltam őt nagyon, de ettől függetlenül, sokszor szívesen rákiabáltam volna, hogy "csinálj már valamit, ne hagyd, hogy ezt tegyék veled!" Ami viszont végtelenül felbosszantott, az a felelőtlensége, amit nem tudok elfogadni még egy ilyen családmodell mellett sem. Ha kapsz egy élőlényt, arról gondoskodni kell, ha magad alatt vagy, ha szerelmi bánatod van, ha nem, akkor is. Így egy kutyát, egy élőlényt bezárni egy lakásba két hétre, egy zsák táppal és azzal a gondolattal, hogy "majd iszik a wc-csészéből, ha szomjas", ez számomra elfogadhatatlan és kegyetlen.
Bren pedig akármilyen sármos, jóképű és "szupersztár" volt, engem végig hidegen hagyott, semmilyen érzelmet nem tudott kiváltani belőlem, bezzeg Xavier, a volt barát annál inkább. Rose és Xavier szerelme gyönyörű volt, nagyon élveztem minden percet, amit "velük tölthettem". És nyugodtan elmondhatom, hogy sokkal jobban élveztem Rose visszaemlékezős részeit, mint amit a jelenben töltött. Izgalmas volt, de mindemellett megrázó is egyben.
És a történet vége! Úristen, ezeket a csavarokat így egymás után. Csak kapkodtam a levegőt, még a legvadabb fantáziámban sem gondoltam, hogy ez fog történni!
Összességében egy nagyon különleges könyvet olvashattam, amit azoknak ajánlok, akik képesek egy érzelmeket brutális módon befolyásoló történetet elolvasni. Csipkerózsika mesélje egy futurisztikus világban, ahol a főhősnőt egy "Terminátor" üldöz és közben olyan érzelmi hullámvasúton utazunk, amiből még a regény befejezését követően sem egyszerű kiszállni.
Borító: igazából egyik kiadás borítójáért sem vagyok oda. Ez a borító szép, odavonzza a tekintetet, de ez nekem olyan, mint egy tündérmese borítója. Ez a regény pedig ennél sokkal komorabb.
Kedvenc karakter: Otto, Xavier
Szárnyalás: Rose és Otto kapcsolata
Mélyrepülés: Rose családi háttere
Érzéki mérce: egy-két érzelmesebb jelenet van benne, de minden a YA keretei között szigorúan
Értékelés:
Nyereményjáték:
? oldal
Fordította: Farkas János
Goodreads: 3,84
Besorolás: YA, sci-fi, disztópia
Rosalinda Fitzroy 62 évig aludt, majd egy csókra ébredt.
Elzárva az altató-keltette álomban, egy hibernáló kamrában, egy elfeledett pincében, a 16 éves Rose átalussza a Sötét Korszakot, amely milliók halálát követelte és alapjaiban változtatta meg az általa ismert világot. Most, hogy a szülei és az első szerelme régen elhunytak, Rose - akit egy rég letűnt csillagközi birodalom örököseként ünnepelnek - egy olyan jövőben ébred, ahol egyesek csodabogárként, mások fenyegetésként tekintenek rá.
Rose mindent megtesz, hogy maga mögött hagyja a múltat és megtalálja a helyét az új világban. Mindeközben egyre jobban vonzódik az őt csókkal felébresztő fiúhoz és abban reménykedik, hogy ő segíthet neki az újrakezdésben. Amikor azonban halálos veszély fenyegeti törékeny új életét, Rose-nak szembe kell néznie a múltja árnyaival, mert a jövője múlik rajta.
Őszintén bevallom, hogy számomra ez a könyv az idei év egyik legfelkavaróbb (nem is tudom, hogy jó szó-e..) könyve.
Rose 62 évig alszik hibernálva. Közben a világ megváltozik, a szerettei meghalnak, úgy tűnik, hogy senkinek sem hiányzik. Egy idegen fiú csókja ébreszti fel és a hosszú hibernálást követően egyrészt fizikálisan, másrészt lelkileg is rendbe kellene jönnie minél hamarabb, hisz a jelenlegi világot uraló, hatalmas konszern egyszem örököse. A felnőttek úgy gondolják, hogy úgy tud a leggyorsabban beilleszkedni az új életébe, ha beledobják a lányt a mélyvízbe, újra iskolába iratják, emberek közé viszik és napi feladatokat kap. Ez viszont nem is olyan egyszerű dolog a testileg és érzelmileg is gyenge lány számára, főleg, ha arról az időszakról kell tanulnia, amit végig hibernálásban töltött, amikor a kivételezés miatt az összes vele egykorú társa ferdén néz rá és ráadásul még egy titokzatos Plasztin - egy félig ember, félig gép kiborg is vadászik rá. Egyedül az a fiú, Bren áll mellette, aki felébresztette, ő segít neki átvészelni az iskolát és a mindennapokat, és persze nem meglepő, hogy a lány ezek után viharos sebességgel szeret bele a fiúba, aki nem igazán tud mit kezdeni ezzel a rajongással. Rose-t persze kétségek gyötrik, hiszen a régi szerelme, Xavier emléke még túlságosan is élénken él az emlékezetében. És akkor még nem is beszéltünk a különleges, genetikai kísérlet során létrehozott osztálytársáról, Ottoról, aki úgy tűnik, hogy a lány körül lévő sok segítő ember közül talán a legjobban képes megérteni őt.
Rose segítségével lassan megismerhetjük az előző életét, a szüleit, a szerelmét és kiderül, hogy a sokak által irigyelt élete mégsem volt olyan mesés, mint aminek mindenki hitte. Rose-t pedig rengeteg kérdés veszi körül, amire egyedül kell megtalálnia a válaszokat, hisz nem bízik az emberekben és merem azt mondani, hogy sok esetben joggal...
 |
| Hibernáló kabin |
A történet maga meglepett. Az eleje nem igazán fogott meg, mert a Csipkerózsika meséjéhez hasonló kezdés aranyos volt, egy vadidegen fiú csókjától felébredni, nem tudván, hogy milyen korban vagy és pontosan hol, olyan meseszerű. De utána jött a YA könyvekből oly megszokott "beilleszkedős" játék, amibe becsatlakozott még a szokásos "beleszeretünk az iskola TOP pasijába" bonyodalom is, mindez kissé elhúzva. Szerintem sokat javított volna a történeten, ha az írónő ezt egy picikét összesűríti. De a lassú kezdés után erős folytatás következett és Anna egy olyan világot tárt elénk Rose segítségével, hogy pillanatok alatt megváltozott a véleményem és letenni nem tudtam a könyvet. Sajnáltam a főhősnőt, idegeskedtem és haragudtam, hogy történhetettt meg mindez vele, sírtam, amikor egy-két meglepő dolog kiderült, megdöbbentem, és ezek még csak az egyszerűbb érzelmeim voltak. Az, ami és ahogy megtörtént Rose-zal, az több, mint borzalmas, felháborító, erre szerencsére (csak szegény Rose számára már sajnos későn) rájöttek az akkoriak is és nemhiába tiltották be ezt a későbbeikben.
A háttérvilág pedig teljesen hihető, teljesen el tudom képzelni, hogy 30-40-50 év múlva ez egy lehetséges jövő a számunkra is, hisz már ma is teljesen hétköznapinak számítanak a notebookok, az okostelefonok, pár helyen már nálunk is használják a retinaszkennert és innen már csak egy ugrás lesz szerintem a légpárnás kocsi is, ami hívásra jön értünk. A genetikai kísérletek is egyre gyakoribbak; állatokon, növényeken ezek már mindennapos dolgok... Viszont ez valahol etikai kérdést is felvet, hogy amennyiben ne adj isten embereket is tudnánk genetikailag létrehozni, akkor őket emberszámba vennénk? Vagy van-e jogunk őket rabszolgasorban, "tárgyként" kezelni?
Otto egy ilyen genetikai kísérlet eredménye és nyugodtan merem állítani, hogy ő az egyik legérdekesebb karakter, szívesen olvastam volna róla és a többi társáról is többet, akár egy spin-off sorozatként / könyvként is. Mindamellett, hogy borzalmas volt az eddigi sorsa, mégis ő képes (talán pont ezért) megérteni legjobban a főhősnőnket és imádnivaló a barátságuk, amiből talán később még több is lehet?:-)
Rose viszont számomra egy "érdekes" karakter volt. A védett gyerekkora után bekerülni egy olyan
 |
| Zavier, Rose kutyája |
Bren pedig akármilyen sármos, jóképű és "szupersztár" volt, engem végig hidegen hagyott, semmilyen érzelmet nem tudott kiváltani belőlem, bezzeg Xavier, a volt barát annál inkább. Rose és Xavier szerelme gyönyörű volt, nagyon élveztem minden percet, amit "velük tölthettem". És nyugodtan elmondhatom, hogy sokkal jobban élveztem Rose visszaemlékezős részeit, mint amit a jelenben töltött. Izgalmas volt, de mindemellett megrázó is egyben.
És a történet vége! Úristen, ezeket a csavarokat így egymás után. Csak kapkodtam a levegőt, még a legvadabb fantáziámban sem gondoltam, hogy ez fog történni!
Összességében egy nagyon különleges könyvet olvashattam, amit azoknak ajánlok, akik képesek egy érzelmeket brutális módon befolyásoló történetet elolvasni. Csipkerózsika mesélje egy futurisztikus világban, ahol a főhősnőt egy "Terminátor" üldöz és közben olyan érzelmi hullámvasúton utazunk, amiből még a regény befejezését követően sem egyszerű kiszállni.
Borító: igazából egyik kiadás borítójáért sem vagyok oda. Ez a borító szép, odavonzza a tekintetet, de ez nekem olyan, mint egy tündérmese borítója. Ez a regény pedig ennél sokkal komorabb.
Kedvenc karakter: Otto, Xavier
Szárnyalás: Rose és Otto kapcsolata
Mélyrepülés: Rose családi háttere
Érzéki mérce: egy-két érzelmesebb jelenet van benne, de minden a YA keretei között szigorúan
Értékelés:
December 13 - Könyvszeretet
December 14 - MFKata gondolatai
December 15 - Fantazmo
December 16 - Kelly Lupi olvas
December 17 - Roni olvas
December 18 - Dreamworld
December 19 - Deszy könyvajánlója
December 22 - Always Love a Wild Book
December 23 - Nem harap a...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése