Oldalak

2014. január 27., hétfő

Dan Krokos: Hamis valóság


A Főnix Könyvműhely jóvoltából január 29-én jelenik meg Dan Krokos: Hamis valóság című könyve. A Blogturné Klub, 6 blogger segítségével, január 27 és február 1 között mutatja be nektek Miranda, Peter és a többiek lélegzetelállítóan izgalmas új kalandjait, értékelések, extrák segítségével és a már megszokott nyereményjátékkal összekötve. Kövesd az állomásokat napról-napra, ismerkedj meg ezzel a különleges történettel és legyen a tied a hamarosan megjelenő könyv egyike!

Főnix Könyvműhely, 2014
236 oldal
Fordította: dr. Sámi László
Goodreads: 3,81
Besorolás: YA, fantasy, disztópia, sci-fi

Miranda semmi másra nem vágyik, csak normális életre. Eltökélte, hogy túllép származása szörnyű valóságán, miszerint ő csak egy klón, és megpróbálja felhőtlenül élvezni a közösen töltött időt barátjával, Peterrel és a többi társával az iskolában. Ám hamarosan kénytelen ráébredni: "normális" élet nem létezik - legalábbis nem egy olyan lány számára, akit arra teremtettek, hogy eleven fegyver legyen. Amikor egyik csapattársa renegáttá lesz, az esemény olyan háborút indít el, amely az egész világot veszélybe sodorja, Miranda pedig a végső áldozat meghozatalára kényszerül, hogy megmenthesse a bolygó jövőjét.

Valamikor tavaly ilyenkor találkoztam először az első résszel, Kelly ajándékozott meg vele azzal, hogy biztosan tetszeni fog. Ő ismer és tudta, hogy imádni fogom a regényt, nem is járt rossz úton, hisz a tavalyi év nagy kedvencét avattam fel vele. Bár nem volt körömlerágós függővége, de akkor is tűkön ülve vártam a folytatást, hiszen ebbe a különleges világba és a szereplőibe könnyű beleszeretni és függőjévé válni.

Külföldön már tavaly megjelent a második része, de én türelmesen vártam a magyar megjelenésre, hiszen a kiadó megígérte, hogy aránylag hamar kézbevehetjük magyarul is a folytatást. Kicsit azért féltem, hogy fel fogom-e tudni venni a fonalat, hisz rengeteg infót kaptunk az első részben, annyi csavar és "hű meg ha" jelenet volt benne, hogy nagyon oda kellett már akkor is figyelni, hogy követni tudjunk a történetet. De mindenkit megnyugtatok, hogy könnyedén ment. Az író minden szájbarágás nélkül szépen újra felidézi a legfontosabb pillanatokat, így bárki bele tud rázódni az első rész olvasása nélkül is a folytatásba. (Ettől függetlenül senkinek sem ajánlom, hogy ezzel a résszel kezdje a sorozatot, hisz ahhoz, hogy mindent megértsünk, szükség van az első részre!)

A történet ugyanolyan pörgősre sikerült, mint az első rész, sőt, ha lehet ilyet mondani, akkor még tovább gyorsít. A kicsit nyugodtabb kezdet (amikor is Miranda és a társai megpróbálnak normális tinédzserekként középiskolába járni) és egy megdöbbentő fordulat után, nagyon gyorsan újra a dolgok sűrűjében találjuk magunkat. A történetről a továbbiakban nehéz úgy beszélni, hogy ne spoilerezzek, így csak annyit árulok el róla, hogy ameddig az első részben Miranda és a csapata egy aránylag kis helyen "kalandozott" és próbált rájönni a múltját belengő titkokra, addig most a világuk kibővül, ami innentől megnehezíti a könyv besorolását is, hisz nehéz eldönteni, hogy disztópia, fantasy avagy mind a kettő egyben:-).Az új világ pedig nagyon kemény és óriási veszélyeket rejt magában, ami az egész regényt nagyon sötét hangulatúvá változtatja.
A kis csapat pedig rengeteg új kihívással szembesül és néha szívszorító áldozatokat kell hozniuk. Senki sincs biztonságban, hisz Dan nem fél változtatni a szereplők "történetbeli státuszán". 
Miranda
Mirandát még mindig imádom, egyszerűen nem tudok róla nem szuperlatívuszokban beszélni. Okos, erős, vagány, ügyesen magára talált a kezdeti kétségbeesése és meglepő múltja után. Dan ebben a részben azért megpróbálja az "emberibb" oldalát is megmutatni, kevesebb "szuperkatona" részt kapunk, és jóval több lelkizést, hiszen a lány sok olyan döntésbe kényszerül, ami (még őt is) nagyon megviseli. Annyira sajnáltam, hisz ő is csak arra vágyik mint minden tinédzser, egy normális életre, ahol nem az életéért kell küzdenie, ahol szerelmes lehet, ahol teljesen hétköznapi dolgokat tehet. De persze ezzel a háttérrel mindez nem működik, így megpróbálja belőle kihozni a legjobbat.
Peter
Petert is nagyon szeretem még mindig, bár ebben a részben eléggé háttérbe szorult. Nem túl sokat szerepel, de ha szerepel, akkor is egy hűvösebb, távolságtartóbb fiút kapunk, aminek persze megvan oka, de rossz nézni, ahogy néha Mirandával bánik:-(. Ellenben Noah! Hogy én mennyire élveztem a közös jeleneteit Mirandával! Ez a könyv inkább róluk szól, mint Peterről és Mirandáról. Köszönöm Dan, hogy képes voltál arra, hogy úgy hozd előtérbe Noah-t, hogy nem lett belőle egy klisés szerelmi háromszög egy unalmas tagja. Szívszorítóak és imádnivalóak voltak a jelenei!
Miranda és Peter kapcsolata persze ott "lóg a levegőben", de a könyv nem romantikus, nincs idejük a szereplőknek erre, így ez a rész nem igazán fejlődik. Most látszik igazán, hogy a könyvet egy férfi írta, aki számára a történet volt a fontos, nem a romantika - és ez csak a könyv javára válik!

Összeségében a második rész ugyanannyira letehetetlen, mint az első volt. Csak gratulálni tudok az írónak, hogy képes volt egy ilyen második részt megírni, ami ugyanolyan jó - ha nem jobb -, izgalmas, pörgős, akciódús, érzelmekkel teli, mint az első rész. És a vége! Úristen, amennyire nem volt az első résznek függővége, ennek most NAGYON GYILKOS! Az utolsó oldal után csak ültem és némán átkoztalak, hogy hogy tehettél ilyet? Dan, hogy fogsz ebből egy épkézláb folytatást kihozni? 
Ettől függetlenül imádlak, felnézek rád és AZONNAL kérem a következő részt! :-)

Borító: Bár még mindig nagy szívfájdalmam, hogy a kiadó nem vette át az eredeti borítót, de azt kell mondjam, hogy ez a borító kellően történethű (és évekkel jobb, mint az első rész borítója:-), visszaadja a regény világának a borongós és különleges hangulatát.

Kedvenc karakter: Miranda, Peter, Noah

Szárnyalás: elég komor ez a rész, de talán Miranda és Noah kapcsolata hoz pici felüdülést

Mélyrepülés: Miranda sorsa 

Érzéki mérce: Sok minden várat még magára, hisz itt most nem a romantika a lényeg

Értékelés:


Nyereményjáték


A blogturné állomásai:
Január 27 - Kelly Lupi olvas
Január 30 - MFKata gondolatai
Január 31 - Roni olvas
Február 1 - Függővég 

2014. január 26., vasárnap

Blogszülinap nyereményjátékkal

Január 29-én lesz 3 éve, hogy megtettem az első bejegyzést a blogra. Az ünneplést természetesen megtartjuk, nyereményekkel megspékelve, de szeretnék egy kis összegzést is tartani, és némi betekintést nyújtani nektek az utóbbi hónapok munkájába.

A tavalyi évet kihívásnak tekintettem, elhatároztam, hogy 100 könyvet fogok elolvasni. Megpróbáltam több műfajból válogatni, a gyerekkönyvtől kezdve a sci-fi történetekig, de a könyvek többsége az általam kedvencnek tartott young adult műfajból került ki. Bloggertársamnak, Lupinak szintén sikerült a 100 könyv! Úgy érzem, nekem sok volt ez a mennyiség, idén "csupán" 70 könyvet tűztem ki, Lupi idén is megcélozza a 100 könyvet. A könyveink száma tavaly is gyarapodott, nekem 170 új szerzemény nyomja a polcaimat, ebből 10 volt ajándék, 27 reci a többi saját vásárlás. Lupi 131 könyvvel gyarapodott, ebből 25 ajándék, 25 reci a maradék saját vásárlás. Lupi könyvtára ezen belül 16 angol nyelvű könyvvel lett gazdagabb, én ehhez képest csak hármat szereztem be.

Talán emlékeztek, az év végi nyereményjátékunkban feltettünk egy kérdést, melyik volt nálatok az év kedvenc olvasmánya, tartozom még ezzel az összesítéssel:
1. Obszidián
2. A soha határa
3. A hercegnő
4. Gyönyörű sorscsapás
5. holtversenyben az Easy és az Elakadó lélegzet

Az év másik sikertörténete a Blogturné Klub megalapítása volt. Szeretnék néhány szót erről is beszélni, eloszlatni néhány pletykát, amit visszahallunk innen-onnan.
Hosszú ideje terveztem már, hogy összefogjak egy könyves bloggerekből álló csapatot, akikkel vállaljuk, hogy újonnan megjelenő könyveket előolvasunk, értékelünk és népszerűsítünk, mindez jól bejáratott külföldi példa alapján. Itt arról van szó,  hogy az általunk kiválasztott könyvet  néhány blogger - itt akár háromtól tízig terjedhet a  bloggerek száma turnénként - előolvas, értékel, és nem kevés időt és energiát ráfordítva extra információt szolgáltat a könyvvel kapcsolatosan egy turné keretében. Ahogy az eddigi turnékon láthattátok, ezek az extrák a  castingolástól kezdve komoly fordításokig terjednek. Megjegyzem, egy-egy képválogatás órákat vesz igénybe, de pl. én személy szerint ezt csinálom a legszívesebben. 
40 turnén vagyunk túl.  Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk az olvasóktól és kiadóktól egyaránt, amit nagyon köszönünk. Pontos számot nem tudok, de a nyereményjátékokon kb. 100 könyv talált gazdára, ez nagyszerű!
Vannak néhányan, akiknek persze nem tetszhet minden, belénk kötnek itt-ott, nekik ajánlom a következőket.

Megkaptuk már azt a vádat, hogy felülpontozzuk a könyveket, túl sok az ötpontos értékelés, stb.... 
- Jelenleg 17 főből áll a csapat, ami 16 blogot jelent. Egy-egy könyvre természetesen saját akaratunkból jelentkezünk, tehát olyanok, akiknek előre láthatóan tetszeni fog a könyv, hiszen ismerjük a fülszöveget, esetleg bele is olvashattunk már, illetve olvastuk angolul korábban. Nyilvánvaló, hogy az értékelések pozitív képet mutatnak, hiszen valóban jó könyveket választunk.
De ha pontosan megnézem a 40 turné értékeléseit, bizony születtek bőven hármas, három és feles értékelések is, ami nem éppen olvashatatlan könyvet takar, inkább az "oké, egynek elmegy" kategória. Tehát az általunk kialakított kép változatos, a bejegyzések nem egy kaptafára készülnek, minden blogger a saját blogjának megfelelő stílusban ír, a kevésbé színes bejegyzéstől kezdve a képekben gazdag posztokig minden előfordul. A pontozás stílusa is változatos, többen is vannak közülünk, akik szöveget vagy képeket használnak pontok helyett.
- Összesen négy olyan könyv volt a negyvenből, ami csupa ötös értékelést kapott, ezek mellé mutatom a Goodreads és Molyos százalékot is:
Khaled Hosseini: És a hegyek visszhangozzák Gr: 4,02 Moly: 92%
On Sai: Scar Gr: 4,78 Moly: 93%
Samantha Shannon: Csontszüret  Gr: 3,66 Moly: 87%
Jamie McGuire: Veszedelmes sorscsapás Gr: 4,26  Moly: 93%

Megkaptuk azt is, hogy mindent elvállalunk, válogatás nélkül a könyv megszerzése érdekében...

Nálunk bizony 100% demokrácia van, mindenki annyit olvas és értékel, amennyit jónak lát. Pontos könyv említése nélkül elmondhatom, hogy volt olyan könyv, amit senki sem vállalt. A könyveket titoktartási kötelezettség mellett elektronikus formában kapjuk meg, és csak később kapjuk meg a könyves formát. Ez alól a már megjelent könyvek kivételek. 

Elvesszük a lehetőséget a többi blogger elől..

- A sült galamb bizony nem repül senki szája közepébe. Dolgozni kell érte. A kiadók nem fogják megkeresni a bloggereket, nekik kell kopogtatniuk a kiadóknál. Egyébként gondolkodunk bővítésen, az ehhez kapcsolódó jelentkezési lapot megtaláljátok ITT.

Bízom benne, hogy a blog működésének negyedik éve is gazdag lesz könyvekben, posztokban. Köszönünk minden kattintást, kommentet, reméljük továbbra is segítségetekre lehetünk a jó könyvek kiválasztásában.

Kelly és Lupi

a Rafflecopter giveaway

2014. január 14., kedd

Richelle Mead: The Fiery Heart

Razorbill, 2013
438 oldal
Goodreads: 4,47
Besorolás: YA, vámpír

Sydney Sage alkimista, egyike annak a mágiával felületesen foglalkozó embercsoportnak, akik felügyelik az emberek és vámpírok világa közti kapcsolatot. Megvédik a vámpírok titkait - és az emberi életeket.
A The Indigo Spellben, Sydney az alkimista életforma és aközött vívódott, amit a szíve diktált. És egy lélegzet elállító pillanatban, amit Richelle Mead rajongói sosem fognak elfelejteni, olyan döntést hozott, ami még őt is sokkolta...
De Sydney számára a harc még nem ért véget. Ahogy az életét megváltoztató döntés következményeit próbálja irányítani, úgy érzi, hogy egyszerre túl sok minden szakadt a nyakába. Megérkezett a húga, Zoé és mialatt Sydney arra vágyik, hogy közelebb kerüljön hozzá, addig  túl sok mindent kell titokban tartania. A Marcusszal lévő közös munka megváltoztatta az alkimistákról alkotott nézeteit és Sydneynek nagyon óvatosnak kell lennie, hiszen arra használja a mágikus képességét, hogy aláássa azt az életformát, aminek a védelmére nevelték. Szenvedély és bosszú által felemésztve, Sydney azért küzd, hogy ne derüljön fény a titkos életére, mivel a lelepleződés - és az újranevelés - fenyegetése nagyobb, mint valaha.

Ahogy az előző értékelésemből talán még emlékeztek rá, a The Indigo Spell nem igazán nyűgözött le. Ráadásul függővége se volt nagyon, így bár megjelenés után azonnal beszereztem az új részt, de az olvasását halogattam. Persze sokáig nem tudtam húzni, hisz még mindig Richelle Mead, általam annyira imádott világáról beszélünk, arról a világról, ami az első olvasásnál már rabul ejtett és azóta sem ereszt. Így végül a kezembe vettem a könyvet, reménykedve abban, hogy ez a rész újra lázba hoz és megkapom azt, amit annyira szeretek ebben a sorozatban.

Richelle az eddig részekhez képest egy kis változatosságot hozott a történetbe, mégpedig azt, hogy nemcsak a kedvenc alkimistánk, Sydney "szájából" halljuk a történetet, hanem a "Smaragzöld szemű Dreamwalker", Adrian  is  megosztja velünk a gondolatait. Ezt talán már azóta várják a rajongók, amióta Richelle a Vérvonalak megjelenése előtt írt egy rövid kedvcsináló, átvezető fejezetet Adrian szemszögéből. Már akkor is imádtunk a fejében lenni, bár akkor csak egy nagyon rövid ízelítőt kaptunk belőle. És itt most felváltva mesél a két főszereplőnk. Ez nagyon jót tett a történetnek, hisz most sok dolog történik Adriannal is, aminek, ha csak Sydney mesélne, nem igazán lehetnénk részesei.

És hogy milyen dolog Adrian fejében lenni? Elképesztően érdekes, de mindemellett aranyos és szomorú is. Most "testközelből" is megtudhatjuk, hogy milyen "lélekkel megáldva" lenni, mennyire erősnek kell lenni ahhoz, hogy képes legyél elviselni/birtokolni/uralni ezt a mágiát, anélkül, hogy beleőrülnél. Most már megértjük, hogy egy olyan srácnak, akivel soha nem törődött senki, csak a pénzt kapta meg, de a szülői szeretet, figyelmet nem, mennyire nehéz volt ez kezelnie, mennyire az őrület határán járt folyamatosan és ezek után már egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy csak ivással, cigarettával és őrült partizással tudta ezt túlélnie. Hogy ez mekkora átok a viselőjének amellett, hogy mennyire különleges mágiának tartják.
Azonban kicsit keserédesek is voltak számomra ezek a fejezetek, mert így látszódott igazán, hogy a szereplőink kezdenek felnőni és bár még két rész hátravan, de lassan érik a búcsú a számunkra. Adrian - persze leginkább azért, mert szeretne érdemes lenni Sydney szerelmére - nagyon megkomolyodott, már nem az a szertelen, sokszor komolytalan partiboy, akit a VA sorozatban (vagy ennek a sorozatnak az elején) megismerhettünk. Persze most is vannak vicces/szarkasztikus pillanatai, de ez már egy másik Adrian. Egy olyan Adrian, akit már a jövője foglalkoztat, aki képes hosszú időn át emésztenie magát azon, hogy érdemes-e Sydney szerelmére, TERVEZ és nagyon komoly, az életét is befolyásoló döntést hoz annak érdekében, hogy együtt maradhasson azzal a lánnyal, akit szeret.

Persze még mindig Sydney a főszereplő, ő mozgatja a szálakat, miatta történik annyi zűr, de ő is hatalmas változáson ment keresztül, amiben persze nagy szerepe volt a Smaragdzöld szeműnek:-). Még mindig ő a legokosabb, a legrendezettebb és a legprecízebb az egész társaságból, de a többiek jó hatással voltak rá. Már nem "főnökként", hanem egyenrangú társként bánnak vele, akit szeretnek, tisztelnek és akiért az életüket is áldoznák, ha kell (oh, Eddie, hogy én mennyire imádlak még mindig:-).

De, ahogy fentebb is említettem, Adriannal is sok minden történik. Az Udvarnak, Lissának és a moráknak is szükségük van rá, így először egyedül, majd Sydney-vel karöltve felkerekedik és legnagyobb örömömre és meglepetésemre újra viszontlátjuk a régi kompániát. Ezt a részt imádtam talán a legjobban az egész könyvből, olyan nosztalgikus és jó volt újra velük: Rose, Lissa, Christian, Gyimka, Abe, Sonya és a többiek társaságában lenni. Elmondani nem tudom, hogy ezt mennyire élveztem! (ok, tényleg érik már egy VA újraolvasás:-).
De ők is felnőttek. Talán egyedül Christian maradt a régi, szarkasztikus srác, de a többieken látszik, hogy az udvari élet, a felelősség komollyá tette őket, én Rose-n láttam ezt leginkább, aki már egy felelősségteljes, komoly testőr, nem pedig az a kicsit szertelen, nagyszájú lány, akit a VA-ban annyira istenítettünk.

Persze Eddie hiányzott közülük, de ő ott volt az új csipet-csapattal, akikkel legalább annyi minden történt, mint a két főszereplőnkkel. Ők sem tudnak nyugodtan a fenekükön ülni, bár náluk inkább a szerelmi ügyek okoznak "hatalmas" problémákat. Megint egy újabb szereplő érkezett, a már amúgy se pici "családba", Neil, aki az angol hidegvérével, a kimért viselkedésével, (Sydney kivételével) a "családban" lévő összes női szereplő szívét megdobogtatta és megremegtette a térdüket. A csapat fiú része persze nem veszi túl jó néven ezt a hatalmas rajongást, így Neilnek nagyon sokat kellett bizonyítania, mire ők is elismerik és befogadják maguk közé, mi meg őrült jól szórakozunk, ahogy a társaság kezeli a helyzetet:-).

A számomra picit lassú kezdéshez képest aránylag hamar felpörögtek az események. Sydney és Adrian kellően megkavarják az állóvizet, egymást tökéletesen kiegészítve olyan felfedezésekre jönnek rá, amik megmozgatják az egész mora világot - sőt az alkimistákét is, ha kiderülne... Persze Sydney továbbra is késélen táncol, hisz már azzal is, hogy barátkozik az "ellenséggel", hogy mágiát használ, elvihetnék "átnevelésre", de ha még az is kiderülne, hogy egy vámpírral szűri össze a levet, na az már végképp főben járó bűn lenne. És akkor még nem is beszéltem Zoéról, aki még mindig nem tudja megbocsátani Sydneynek, hogy az apjuk a nővérét választott erre a küldetésre helyette, és lépten-nyomon figyel, akadékoskodik, képtelen beilleszkedni a kis csapat napi életébe.
Úgyhogy bonyodalom van bőven, izgalommal, életveszélyes helyzetekkel tarkítva, de persze a várva várt romantikát is megkapjuk; Sydney és Adrian kapcsolata új szintre lép, mi pedig egyre jobban imádjuk őket és szurkolunk minden létező módon, hogy együtt maradhassanak.

És a vége? Na ez most VÉGRE egy kellően gyilkos függővég volt. Ezt szeretem. Richelle anno egyszer elmesélte, hogy a könyveit három nagy részre osztja - az első felvonás a felkészítés, amikor a karaktereket bemutatja, a második felvonás, amikor a fő konfliktus először bontakozik ki és a szereplők megpróbálják elérni a céljaikat, és a harmadik felvonásban pedig kirobban a valódi konfliktus, amikor is a szereplőknek meg kell velük küzdenie. Most érkeztünk el ebben a sorozatban is a harmadik felvonáshoz, így várhatóan egy sokkal sötétebb rész következik, én pedig már előre izgulok, hogy min kell még keresztülmennie a főhőseinknek...

A következő részre pedig július végéig kell várnunk, akkor jelenik meg az ötödik rész: Silver Shadows címmel.


Borító: Tetszik, kifejezi az Adrian és Sydney kicsit bonyolult kapcsolatát. Látszik, hogy közel állnak egymáshoz, de mégis mind a kettő kifelé tekint, kicsit gondterhelten, kicsit félve, nehogy rájöjjenek a titkukra.

Kedvenc karakter: Adrian, Sydney, Eddie, Hopper, Neil, Jill, Angelina - úristen megint fel tudnám sorolni szinte az összes karaktert:-), szinte mindenkit imádtam:-)

Szárnyalás: Sydney és Adrian kapcsolata, legfőképpen az a rész, amikor hó miatt elakadnak:-), illetve az, hogy végre kaptunk Adrian szemszögeket is.

Mélyrepülés: Sydney családja és a könyv vége...

Érzéki mérce: IGEN-IGEN-IGEN - hogy mióta vártuk ezt már, de a "YA keretein belül természetesen"... :-)

Értékelés: A lassú kezdés miatt vonok le fél pontot, de ez a rész már "évekkel" jobb volt, mint az előző. Ha így folytatjuk, akkor lesz még ebből maximum "lepke" is:).


2014. január 12., vasárnap

Khaled Hosseini: És a hegyek visszhangozzák

Libri Kiadó 2013.
504 oldal
Fordította: Nagy Gergely
Goodreads: 4,02 és az Év könyve 2013 nyertese
Besorolás: realista


2013 szépirodalmi szenzációja – Khaled Hosseini új regénye a világ bestseller-listáinak élén! A 80 országban, 40 millió példányban eladott Papírsárkányok és Ezeregy tündöklő nap szerzőjének új regényét már az első hetekben világszerte többszázezren olvasták.
Hosseini mestere a rabul ejtő egzotikus történeteknek és a finoman szőtt mondatok mögött rejlő, mélyen emberi érzéseknek. Új regényében arról mesél, hogyan szeretünk, hogyan viselünk gondot egymásra, és a döntéseink hogyan rezonálnak a minket követő nemzedékek életében. Könyve nem áll meg a szülők és gyermekeik kapcsolatánál, hanem a testvérek és unokatestvérek kötődéseiből bámulatosan gazdag tablót festve mutatja be, hogyan sértjük meg, áruljuk el, becsüljük meg és áldozzuk fel egymást. Hogy milyen gyakran lepnek meg bennünket döntéseikkel és tetteikkel a hozzánk legközelebb állók – amikor a leginkább számítanánk rájuk. Miközben lap, lap után, a Földet körbeutazva követjük a regényszereplők ágas-bogas életét, sorsukat és szerelmeiket – Kabultól Párizsig és San Franciscótól a görög szigetvilágig –, az érzelemgazdag és magával ragadó történet belénk költözik és életre kel.

Kíváncsi voltam, mit tud nyújtani az a könyv, ami az év könyve lett a Goodreads szavazásán. Megtudtam, és igazat adtam minden egyes szavazónak. Ez a könyv nagyon mélyen megérintett és kellett néhány nap, hogy egyáltalán írni tudjak az érzéseimről. Őszinte leszek, eszem ágában sem lett volna egy Afganisztánnal kapcsolatos könyvet a kezembe venni, mert előítéleteim voltak egyáltalán a térséggel kapcsolatban, és a gyerekkori mesék óta én bizony nem olvastam arab írótól. Nagyon rosszul tettem, mert olyan kincsre bukkantam, amit kár lett volna kihagyni.

A könyv első fejezete a kiindulópont, amihez kapcsolódik minden más szál.  Elszakítanak egymástól egy testvérpárt, akik nagyon erősen kötődnek egymáshoz, a kisebbikük, Pari születésekor halt meg az anyjuk, és a kezdetektől a bátyja, Abdullah volt az, aki a gondját viselte a kislánynak. Igazi mély testvéri szeretet van közöttük, a fiú még az egyetlen pár cipőjét is elcseréli egy madártollra, hogy Pari kedvében járjon. Apjuk újra nősült, de az új asszony nem tudja pótolni anyjuk hiányát. Egy nap felkerekedik apjuk a kislánnyal, hogy a falujukból Kabulba induljanak egy jóakaró által közvetített  munka reményében. Abdullah addig könyörög, míg őt is magukkal viszik. A fővárosban azonban egész más esemény történik, a kislányt eladja az apja egy gazdag, gyermektelen családnak. Kegyetlenül nehéz döntés volt ez, ami nem csak az ő családjuk életét változtatja meg a jelenben, 1952-ben, hanem számtalan eseményt indít el, ami közeli és távolabbi emberi sorsokat befolyásol.

Ez a gyönyörű leírásokat, mesés elemeket tartalmazó első fejezet hozza lendületbe a történetet, innentől minden fejezet más-más szemszögből íródik, újabb és újabb szereplőkkel gazdagodik. Az idő és tér egyaránt változik, francia, görög, amerikai helyszíneken is megfordulunk, de ha ez nem lenne elég, van olyan fejezet, ami egy levél, egy utolsó üzenet valakitől, aki szintén kapcsolódik Parihoz, vagy akad itt interjú formába öntött visszaemlékezés is.

Minden fejezet története másról szól, más üzenete van, de mindig a középpontban van a szeretet, az árulás, a lelkiismeret-furdalás, a család fontossága, a változatos emberi kapcsolatok.

Az összes fejezetben van valami szívbemarkoló, mélyen ható ok vagy következmény, ami érezteti a súlyát, próbára teszi az olvasót. A karakterek az életből vett, igazi emberek, mindegyikük tartogatott meglepetéseket. Az afgán szereplők számomra főleg, egyszerűen nem így képzeltem el ezt a világot, ezeket az embereket. Örültem annak, hogy a könyv egyáltalán nem a politikáról szól, nincs központban a „közel-keleti helyzet”, a háborús időszakok is csupán érintőlegesen szerepelnek.
A csoda mégis ott van ezekben a karakterekben, ahogy kapcsolódnak egymáshoz, minden hibájukkal együtt. A férfi karakterek egy hajszállal erősebbek voltak, különösen Nabi, Markosz és persze Abdullah nyert meg magának. A nők közül a lázadó Nali kiemelkedő, aki egész életében hajszolta a boldogságot, de mint annyian, nem érte el sohasem.

Nem tudom eleget hangoztatni, mennyire döbbenetes volt időnként a cselekmény, vagy egy-egy karakter. Ez bizony többször is sírásra késztetett. A legfájdalmasabb számomra a könyv utolsó fejezete volt, amikor időben 2010-hez érünk, és Kaliforniában következik be az, amire az első fejezettől kezdve vártam. Egyszerűen tökéletesen sikerült, bár nagyon megrázó, mégis gyönyörű. Ezek olyan érzések, amiket egyszerűen át kell élni. 
Ha félreteszem ezeket az érzelmi kitöréseket, a könyv szerkezete a második ok, ami miatt nagyon szerettem. Imádom ugyanis ezeket a váltásokat, a térben és időben való ugrálást. Hihetetlenül jól működött ez a kilenc fejezet más-más szemszögből, mégis tökéletes egységben.
Lehetetlen összehasonlítani, de a harmadik ok, amiért kedvenc lett ez a könyv, hogy olyasmi hatással volt rám, mint Márquez-től a Száz év magány. Mérföldkőnek tartom az életemben ezeket a könyveket, amik megismertetnek és megszerettetnek más kultúrákat, amik olvasása után más szemmel nézem a világot.

Khaled Hosseini
A szerzőtől ez volt az első könyvem, de nem az utolsó. Rendkívül tehetséges íróról van szó, aki hat évet áldozott erre a könyvre, rengeteg kutatómunkát végzett. Igazi mesemondó, elérte, hogy a világ minden szegletében olvassák az emberek a könyveit, megismerjék ezt a különleges kultúrát. Megérdemel minden elismerést, csak ajánlani tudom.
A könyvet köszönöm a Libri Kiadónak.

Borító:  Hangulatkeltő, nagyon tetszik.

Kedvenc karakter:  Nabi, Markosz, Nali

Szárnyalás: Thalia fényképezőgépe, ami elindítja a barátságát  Markosszal.

Mélyrepülés: Sok megrázó jelenetet tartalmaz, ami persze nem hiba.

Érzelmi mérce: Ez a könyv mélyen hat az érzelmekre, zsebkendőket kikészíteni!


Értékelés:






Mini blogturné:

12.23. Napi Falat

01.12. Kelly és Lupi olvas

03.01 Szilvamag olvas

2014. január 11., szombat

Magyar Könyvek Viadala 2013

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani a Magyar Könyvek Viadala kezdeményezést, mely ezen a weboldalon érhető el: 


Az előzetes szűrés után, melyet bloggerek végeztek, kialakult a kategóriánkénti TOP5 lista, melyekre bárki szavazhat. 
 
Az első kategória Az év legszebb könyvborítója versenye, amelyre máris szavazhatsz ezen a linken: http://magyar-konyvek-viadala.blog.hu/2014/01/09/szavazas_az_ev_legszebb_konyvboritoja_2013-ban

 
Ma indult a következő szavazás Az év fordítója címért : http://magyar-konyvek-viadala.blog.hu/2014/01/11/szavazas_az_ev_forditoja_2013-ban


A facebook-on is nyomon követheted a szavazásokat itt: https://www.facebook.com/pages/Magyar-K%C3%B6nyvek-Viadala/486576858130228

A szervezésért  a köszönet Rácz Tibornak jár,  a http://media-addict.hu/  szerkesztőjének.

2014. január 7., kedd

Tavi Kata: Nyitótánc

Könyvmolyképző, 2013
358 oldal
Besorolás: YA, realista

Lilla imád táncolni, épp ezért alig várja az új gimit a tánccsoporttal, az új barátnőket, no meg a helyes fiúkat.
Csakhogy a szomszédba költözött nyáron a leghelyesebb srác, akit valaha látott... a kosaras Krisztián, aki úgy fest, mint egy rockisten.
A szülei szerint valaha ők barátok voltak, de akkor miért olyan elutasító Krisztián?
Mi zajlik a kosárcsapatban, miért marják egymást a fiúk, hol nyíltan, hol burkolva?Tényleg a tehetség számít?
Mi folyik a lányok között? Hogyan lehet barátságból csatározás, szeretetből irigység és gyűlölet? Forrong a lánycsapat!
Lilla nagyszájúan lavíroz az iskola nyüzsgő életében, barátságok és szerelmek között. Szurkol a kosárcsapatnak, szenved a feleltetések alatt, és hol pörögve, hol valami másra vágyva éli a középiskolások mindennapi, ám mozgalmas életét.
Vajon rátalál a boldogság?

A történetre először a II. Aranymosás pályázat kapcsán figyeltem fel. A feltett részlet érdekesnek tűnt és mivel szeretem a középiskolás történeteket, ráadásul mindez itt Budapesten játszódik, így nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy a regény átjutott az összes szűrőn, sőt december közepén végül a kezembe is vehettem (és még dedikáltathattam is az írónővel!:-).

Kíváncsi voltam a regényre, hiszen a táncosok világa számomra mindig is érdekes téma volt, de csak kevesen írnak róla (persze annál több film készül hozzájuk kapcsolódóan, amiket imádok:-). Ez a
kíváncsiságom a regény révén sajnos csak részben elégült ki, hiszen elég kevés szó esik magáról a táncról, gyakorlásról, a próbákról; szerettem volna, ha jobban belelátunk ebbe a különleges világba. Pedig ez egy nagyon érdekes téma és hiányoltam is nagyon, hiszen Lilla fő profilja a tánc, ezért is a jelentkezett ebbe az iskolába. Persze azért volt két olyan rész - a farsangi táncverseny és az év végi bemutató -, ami kellően izgalmas lett, szívesen megnéztem volna őket akár élőben is, így ezek részben azért kárpótoltak.
A történet főhőse Lilla, aki szerethető, könnyű vele azonosulni. Nincsenek sztárallűrjei, elviselhetetlen hisztijei, nyűglődései, csak annyira tini, mint bárki más. Persze neki is vannak problémái, hisz új iskolába kerül, új közösségbe és mint mindenki másnak, neki sem egyszerű a beilleszkedés, de ahogy láttam ügyesen veszi az akadályokat. A gondolkodás nélküli válaszai és beszólásai még életszerűbbé (és kevésbé hibátlanná!!) tették - és talán mert ő is skorpió jegyű és bennem is megvannak ennek a jellemzői, így teljesen megértettem a kirohanásait és viselkedését:-).

Az osztályt is hamar megkedveltem, vidám kis társaság, látszik, hogy még csak most csiszolódnak össze, most alakul ki a hierarchia mind a lányoknál, mind a fiúknál, de jó kis csapat lesz ez, akik között én is szívesen tanulnék:-).  A csapatban megvan az összes karakter, akik szükségesek egy ilyen regény minden drámájához és szórakozásához: a "jópasi" és a társai, a bohóc, a különc, a "díva és udvartartása" és a többiek, akiket ha az írónő jól mozgat, akkor rengeteg jó helyzetet teremthet. Ízelítőt már most is kaptunk belőle, de érzem, hogy lesz ez még jobb is, ha a csapat jobban összeáll.

Amit viszont sajnálok, hogy a mellékszereplőket csak elég felületesen ismerhettük meg. A fiúk még talán jobban megmaradtak bennem, de a lányok csapata egy nagy massza maradt. Érzem én, hogy jó karakterek, egyiket-másikat nagyon megkedveltem, csak picivel többet kérek belőlük. Ez a probléma talán abból (is) fakadhat, hogy az írónő durván 360 oldalba próbál belesűríteni egy tanévet (ahogy olvastam és hallottam, négy rész fog felölelni négy évet). És ez így nehéz. Nagyon nehéz. Egyrészt a szereplőkre is kevés idő jutott, másrészt néha hatalmasakat ugrottunk az időben. Egy iskolai év alatt rengeteg minden történik és ez itt eléggé besűrűsödött, mondhatnám úgy is, hogy a fontosabb programokon részt vettünk, de valahogy mégis hiányérzetem maradt.

A szerelmi szál (mert ugye Lillánk persze úgy belezúg az osztály kosaras szépfiújába, Krisztiánba, mint annak a rendje:-), egyelőre még alakulóban van. Főhősnőnkön keresztül még mi is csak most "ismerkedünk" a fiúval, így azt kijelenteni, hogy ő az új álompasi - még nagyon korai lenne. Persze már vannak aranyos pillanataik Lillával, a kémia ott van köztük, csak... Lilla nagyon tapasztalatlan még, így Krisztián hiába próbál a viselkedésével és a testbeszédével Lilla felé nyitni - amit mi "tapasztalt vén rókák" azonnal felismerünk:-), a lány kételkedik, nem hisz sem a saját szemének, sem a barátaiknak és ezzel a fiút is teljesen elbizonytalanítja. Lesz itt még sok félreértés és kalamajka, az tuti! De nagyon szurkolok nekik:-).

Összességében kedveltem ezt a könyvet, nagyon olvastatta magát, ha egyszer belekezdtem, nem tudtam letenni. Én látom/érzem benne a jó sorozatkezdést, az írónő - a fenti hibáktól eltekintve - nagyon jól ír, érdekesen, humorosan, teljesen jól megfogta a mai fiatalok világát és biztosra veszem, ha megjelenik a következő rész, az első között fogom olvasni! (csak könyörgöm picit többet "táncoljunk"és többet kérek a többi szereplőből is és akkor nagyon fogom szeretni ezt a sorozatot:-).


Borító: Tetszik, látványos, illik a történethez, bár talán mind a lány, mind a fiú kicsit "idős" a szereplőkhöz képest

Kedvenc karakter: Lilla

Szárnyalás: A kerti jelenet

Mélyrepülés: -

Érzéki mérce: Tinik. Valami alakul. Maradjunk ennyiben:-).

Értékelés:

2014. január 4., szombat

Benyák Zoltán: Az idő bolondjai

Grafoman Kiadó 2013.
324 oldal
Besorolás: mágikus realizmus

Szent Kron nyugalmas sziget az óceánban, távol a partoktól, távol a száguldó világtól. Egyszerű emberek lakják, bár néhányukat nem lehet hétköznapinak nevezni.
Mimi Lafarge, a fiatal lány kegyetlen betegségének köszönhetően egy sebesen öregedő testbe zárva kénytelen élni. Manfred, a sziget furcsa idegene olyan titkok tudója, melyek a történelem előtti korokba nyúlnak vissza. Tak Lachensky, a sziget egyetlen órásmestere múltjában számos olyan nap van, amiről nem szívesen beszél.
Egy egyszerű napon különös szemű jövevény érkezik a szigetre, és a világ kizökken a menetéből. Az öröklét ígéretének árnyékában a szigetnek és minden lakójának el kell gondolkoznia a halandóságán, és fel kell fednie igazi arcát.
Szeptember tizenhetedikén megáll az idő…
Évek, napok, percek. Az idő bolondjai az elmúlás könyve. Egyszerre tekint előre és vissza, próbál értelmet és érzelmet találni az időben. Megkapaszkodni és elengedni. Benyák Zoltán regénye olyan nyomot hagy az olvasóban, akárcsak a sziget lakóiban a visszafordíthatatlan szeptember tizenhetedikei események.

A szerző előző regénye, az Ars Fatalis is különleges olvasmánynak számított, de Az idő bolondjai bebizonyította számomra, hogy még tovább lehet emelni a lécet.
A regény olyan kérdést feszeget, ami előbb utóbb mindenkit elér, írót, olvasót, fiatalt, öreget, ez pedig az idő múlásának elfogadása. Úgy érzem, és a regény szereplői is ezt bizonyítják, mindenki felteszi egyszer a kérdést magának, milyen az elmúlás valójában, milyen az öregedés, megállítanánk-e az időt ha tehetnénk, vajon választanánk-e örök életet magunknak, ha lehetőségünk lenne rá? És ha megadatik, hogyan használnánk az időnket?
A szerző stílusa nekem már ismerősen varázslatos volt, de aki most ismerkedik Benyák Zoltán világával, gyönyörűen megírt mondatokat olvashat, egy ragyogóan felépített történetben, szerethető, reális karakterekkel. Magam előtt láttam ezt a szigetet, az utcákat, éreztem az illatokat, a sós levegőt. Az órásműhely, a folyó, a kikötő, a kávézók, az óratorony mintha valós helyszínek lennének, kedvem lett volna  belépni a könyv jeleneteibe.
A történet több szálon fut, sok szereplővel, a közös nevező ebben a szövevényben maga az Idő, aki személyesen is megjelenik, fura, sárga szemű, kalapos, hosszú kabátos nő személyében. Van akit messziről követ, figyel, van akivel elbeszélget, alkut köt. Ez a karakter tiszteletet vívott ki magának, tartottam tőle, ugyanakkor vártam az újabb felbukkanásait, a szereplőkkel való beszélgetéseit.
A karakterek lenyűgöztek, mindegyikük más-más módon, de leginkább az  őszinteségükkel és az olvasóban is megfogalmazódó kérdések tolmácsolása kapcsán ragadtak meg. Az órásmester nem hétköznapi életét csodás visszaemlékezésekben mesélte el, egy kis plusz idő reményében elárulta titkait az Időnek.  Mimi, a progeriás lány küzdelme a rámért sorssal valóban szívet tépő, ez az egész betegség annyira igazságtalan. Bár tudtam miről van szó, mégis utána néztem, a való életben hogyan alakul a sorsuk, nincs jobb szó, megrázó szembesülni ezzel. Ez a lány végig annyira erős volt, örültem, hogy meg tudta tenni, amit eltervezett. Az igazi főszereplő Manfred, aki ellopta az idő homokját, még évezredekkel ezelőtt,  igen, ilyen régóta menekül a kalapos nő elől, míg Szent Kron szigetén összefonódnak a szálak, az órák megállnak azon a bizonyos estén és így vagy úgy, mindenki megküzd a saját nagybetűs Idejével.
Nem akarok túl sokat kiadni a személyes véleményemből a témával kapcsolatban, mert ez tényleg túl privát. Azt ajánlom, hogy személyesen tapasztald meg az élményt, amit a könyv ad, ugyanis mindenkinek saját magának kell belegondolnia az elengedés, elválás, öregedés fogalmaiba és abba, milyen viszonyban is vagyunk az idővel. Annak nagyon örültem, hogy a szerző nem sulykol semmi  közhelyet, egyszerűen a történetek mesélésével vezet rá a gondolatokra, amit magunknak kell tovább gondolnunk.

A könyvet köszönöm a szerzőnek és kívánok még rengeteg ilyen gyöngyszemet a pályafutása során, remélem jól gazdálkodik a saját idejével.


Borító: A történethez tökéletesen illő a borító.

Kedvenc karakter:  Manfred, Mimi

Szárnyalás:  A velencei történet.

Mélyrepülés:-

Érzéki mérceA könyv felnőtteknek szól.

Értékelés: