324 oldal
Besorolás: mágikus realizmus
Szent Kron nyugalmas
sziget az óceánban, távol a partoktól, távol a száguldó világtól.
Egyszerű emberek lakják, bár néhányukat nem lehet hétköznapinak nevezni.
Mimi Lafarge, a fiatal lány kegyetlen betegségének köszönhetően egy
sebesen öregedő testbe zárva kénytelen élni. Manfred, a sziget furcsa
idegene olyan titkok tudója, melyek a történelem előtti korokba nyúlnak
vissza. Tak Lachensky, a sziget egyetlen órásmestere múltjában számos
olyan nap van, amiről nem szívesen beszél.
Egy egyszerű napon különös szemű jövevény érkezik a szigetre, és a
világ kizökken a menetéből. Az öröklét ígéretének árnyékában a szigetnek
és minden lakójának el kell gondolkoznia a halandóságán, és fel kell
fednie igazi arcát.
Szeptember tizenhetedikén megáll az idő…
Évek, napok, percek. Az idő bolondjai az elmúlás könyve. Egyszerre
tekint előre és vissza, próbál értelmet és érzelmet találni az időben.
Megkapaszkodni és elengedni. Benyák Zoltán regénye olyan nyomot hagy az
olvasóban, akárcsak a sziget lakóiban a visszafordíthatatlan szeptember
tizenhetedikei események.
A szerző előző regénye, az Ars Fatalis is különleges olvasmánynak számított, de Az idő bolondjai bebizonyította számomra, hogy még tovább lehet emelni a lécet.
A regény olyan kérdést feszeget, ami előbb utóbb mindenkit elér, írót, olvasót, fiatalt, öreget, ez pedig az idő múlásának elfogadása. Úgy érzem, és a regény szereplői is ezt bizonyítják, mindenki felteszi egyszer a kérdést magának, milyen az elmúlás valójában, milyen az öregedés, megállítanánk-e az időt ha tehetnénk, vajon választanánk-e örök életet magunknak, ha lehetőségünk lenne rá? És ha megadatik, hogyan használnánk az időnket?
A szerző stílusa nekem már ismerősen varázslatos volt, de aki most ismerkedik Benyák Zoltán világával, gyönyörűen megírt mondatokat olvashat, egy ragyogóan felépített történetben, szerethető, reális karakterekkel. Magam előtt láttam ezt a szigetet, az utcákat, éreztem az illatokat, a sós levegőt. Az órásműhely, a folyó, a kikötő, a kávézók, az óratorony mintha valós helyszínek lennének, kedvem lett volna belépni a könyv jeleneteibe.
A történet több szálon fut, sok szereplővel, a közös nevező ebben a szövevényben maga az Idő, aki személyesen is megjelenik, fura, sárga szemű, kalapos, hosszú kabátos nő személyében. Van akit messziről követ, figyel, van akivel elbeszélget, alkut köt. Ez a karakter tiszteletet vívott ki magának, tartottam tőle, ugyanakkor vártam az újabb felbukkanásait, a szereplőkkel való beszélgetéseit.
A karakterek lenyűgöztek, mindegyikük más-más módon, de leginkább az őszinteségükkel és az olvasóban is megfogalmazódó kérdések tolmácsolása kapcsán ragadtak meg. Az órásmester nem hétköznapi életét csodás visszaemlékezésekben mesélte el, egy kis plusz idő reményében elárulta titkait az Időnek. Mimi, a progeriás lány küzdelme a rámért sorssal valóban szívet tépő, ez az egész betegség annyira igazságtalan. Bár tudtam miről van szó, mégis utána néztem, a való életben hogyan alakul a sorsuk, nincs jobb szó, megrázó szembesülni ezzel. Ez a lány végig annyira erős volt, örültem, hogy meg tudta tenni, amit eltervezett. Az igazi főszereplő Manfred, aki ellopta az idő homokját, még évezredekkel ezelőtt, igen, ilyen régóta menekül a kalapos nő elől, míg Szent Kron szigetén összefonódnak a szálak, az órák megállnak azon a bizonyos estén és így vagy úgy, mindenki megküzd a saját nagybetűs Idejével.
Nem akarok túl sokat kiadni a személyes véleményemből a témával kapcsolatban, mert ez tényleg túl privát. Azt ajánlom, hogy személyesen tapasztald meg az élményt, amit a könyv ad, ugyanis mindenkinek saját magának kell belegondolnia az elengedés, elválás, öregedés fogalmaiba és abba, milyen viszonyban is vagyunk az idővel. Annak nagyon örültem, hogy a szerző nem sulykol semmi közhelyet, egyszerűen a történetek mesélésével vezet rá a gondolatokra, amit magunknak kell tovább gondolnunk.
A könyvet köszönöm a szerzőnek és kívánok még rengeteg ilyen gyöngyszemet a pályafutása során, remélem jól gazdálkodik a saját idejével.
Borító: A történethez tökéletesen illő a borító.
Kedvenc karakter: Manfred, Mimi
Szárnyalás: A velencei történet.
Mélyrepülés:-
Mélyrepülés:-
Érzéki mérce: A könyv felnőtteknek szól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése