Csillagainkban a hiba - a mozifilm

Csillagainkban a hiba

színes, feliratos, amerikai filmdráma, 2014

rendező: Josh Boone

író: John Green

forgatókönyvíró: Scott Neustadter, Michael H. Weber

operatőr: Ben Richardson

producer: Marty Bowen, Wyck Godfrey

Főbb szereplők:

Shailene Woodley (Hazel Grace Lancaster)

Ansel Elgort (Augustus Waters)

Nat Wolff (Isaac)

Willem Dafoe (Peter Van Houten)

Laura Dern (Mrs. Lancaster)

Lotte Verbeek (Lidewij Vliegenthart)

Sam Trammell (Mr. Lancaster)

Mike Birbiglia (Patrick)

Bemutató dátuma: 2014. június 5. (Forgalmazó: InterCom)

"Hazel Grace (Shailene Woodley) és Gus (Ansel Elgort) kamaszok, és sok mindenben hasonlítanak egymásra: a furcsát jobban szeretik az átlagosnál, ötletesen, szellemesen, felelőtlenül akarnak élni, és vonakodva, de beletörődnek, hogy az egymás iránt érzett szerelmük egészen új, különös utakra sodorja őket.
Kapcsolatuk rendkívüli. Többek között azért, mert a súlyos rákbetegek önsegítő csoportjában ismerkednek meg; a lány elválaszthatatlan társa egy vontatható kis oxigénpalack, a srácnak pedig már amputálni kellett a lábát.
Viharos szenvedélyeik elválaszthatatlanok attól a tudástól, hogy csak a szerelmük tart örökké - ők nem."

Ismét hősiesen bevallom, hogy (még) nem olvastam a könyvet. Tudom, szégyen, hisz amióta itthon megjelent, a csapból is ez folyik; „alapmű, kötelező, enélkül nem lehet élni, ezt mindenkinek olvasnia kell” és hasonló lelkesítő szavakkal illették a barátaim is, de valahogy soha nem jutott rá időm. (bár a könyv itthon ül a polcomon, arra várva, hogy egyszer végre rá essen a választásom).

Ráadásul jobb szeretem, ha először a regényt olvasom, aztán látom a filmet, így próbáltam időt szakítani és még a premier előtt elolvasni a könyvet, de a premier előtti vetítés közbeszólt, így „történet-szűzen” indultam moziba. A barátaim már a traileren és a promo-képeken is képesek voltak elsírni magukat, de akkor még nem értettem őket, mert engem ezek annyira nem hatottak meg, hiszen ők már tudták, hogy egy-egy bevágott kocka után mi következik, a filmkészítők pedig hatásosan a mozira hagyták a valóban szívszorító részeket.

Számomra már egyáltalán nem meglepő, hogy ismét a megszokott kis csapatunkkal együtt néztük meg a filmet. Sajnos én most nem nyertem jegyet, bárhogy is játszottam lelkesen mindenhol, de mindig vannak köztünk szerencsés kezűek:-), így végül mindenki, akit szerettünk volna (és ráért) el tudott jönni velünk a vetítésre.

A moziba érkezvén a kis társaságunk tagjai persze szörnyülködve fogadták, hogy még nem olvastam a könyvet, de megígértem nekik (és magamnak is), hogy a közeljövőben sort kerítek rá. A várakozás hosszú volt, de milyen az, ha sok könyvőrült gyűlik össze egy kupacba? Sok csacsogó moly, akiknek nem elég, hogy a neten egész nap beszélgetnek, de személyesen még lelkesebben osztják meg egymással a könyves (és egyéb) élményeiket? Az idő csak úgy repült, és mire észbe kaptunk, már a terem felé igyekeztünk. Közben persze valaki kamerával is vette a várakozókat (Deszynek innen is üzenem, hogy remélem a hangos, Szépség és Szörnyeteg beszámolóját majd valamelyik tévécsatornán viszontlátjuk:-)).

A teremben valaki a fehér nadrágomra rálöttyintett egy kis adag kólát, mint kiderült, most nem voltunk elég gyorsak, így nem tudtunk végül egy sorba ülni a többiekkel, de ilyen kezdés után csak jó lehet a folytatás – és milyen igazam lett.

Roni azért még a film kezdése előtt egy csomag zsepit a kezembe nyomott, hogy erre tuti szükségem lesz. (bár én is készültem persze, ugyanezen okokból:-), de jobb volt biztosra menni).

Nagyon kíváncsi voltam a filmre, több okból is. Egyrészt, hiszen mindenki az egekig magasztalta a történetet, másrészt pedig kicsit szkeptikus voltam (már a trailer alapján is), hogy ugyanaz a színészpár, aki A beavatottban testvérpárt alakított, itt hogyan fog tudni számomra is hihetően megformálni egy szerelmespárt? Talán épp ezért nem is tudtam a trailer alapján beleélni magam a szerelmi történetbe, mert nekem Ansel és Shailene testvérek és nem szerelmesek.

A színészek közül pedig leginkább Angel Elgortra voltam kíváncsi. Nem túlzottan nyűgözött le Tris bátyjaként (bár az is igaz, hogy túl sok szerepe nem volt – még), így nagyon érdekelt, hogy mivel tudta meggyőzni a film készítőit, hogy neki adják Augustus egyáltalán nem egyszerű szerepét...

Aztán jött, mosolygott, kacsintott, viccelődött, bénázott, sírt, (és hogy a többiről ne is beszéljek:-) és MEGGYŐZÖTT. Igen. Lehet, hogy van nála helyesebb, izmosabb, magasabb/alacsonyabb, kékszemű színész, de erre a szerepre tényleg ő kellett. Egyszerűen imádtam:-).

És Shailene? Ő hozta a várt formáját, nagyszerűen alakította Hazelt. Teljes természetességgel játszotta el a nagybeteg tinédzsert, elég volt ránézni és éreztem a fájdalmát, a beletörődését, a harcát, azt, hogy szerelmes és bármit megtenne azért a fiúért, akit szeret.

A szereplők közül még kiemelném a közös barátjukat, Isaacot - akit nagyon sajnáltam, hogy ennyire "mellőztek" a filmben, mert abban a fiúban annyi történet volt, annyi érzelem, hogy szerintem egy egész estés filmet meg lehetne vele tölteni. Laura Dernt én utoljára a Jurassic Parkban láttam:-), ahhoz képest kicsit megöregedett, de jól alakította Hazel édesanyját (néha azért éreztem egy pici túljátszást). 

Aki viszont kilógott számomra a szereplők közül, az Hazel édesapja volt, illetve az őt alakító Sam Trammell. Nem tudom, hogy a könyvben is ennyire „merev”-e, sajnos jobb szót nem találtam rá, viszont a filmben nekem úgy tűnt, mintha nem is Hazel édesapja lett volna, hanem mostohaapja vagy egy szomszéd, egy jóbarát... Nem éreztem azt az érzelmet, amit egy ilyen helyzetben lévő édesapától elvárnék, totál faarccal adott elő bárminemű monológot, két-három alkalommal, amikor mély érzelmeket kellett volna kifejeznie a lánya iránt, még mintha ki is tekintett volna a kamera mögé… Ő volt számomra az egyedüli „kakukktojás”, egyedül az ő jeleneteinél zökkentem ki a történetből.

És persze Willem Dafoe! Olyan átérzéssel alakította Peter Van Houtent, annyira sikeresen megutáltatta magát, hogy legszívesebben odamentem volna és jól felpofoztam volna! :-)

A film első fele könnyedebb, rengeteget nevettünk, nagyon sok poén van benne, a szereplőkön is látszik, hogy mennyire élvezik az egészet. Ott és akkor úgy éreztem, hogy ki fogom bírni bőgés nélkül, hisz ez a film, a kemény témája ellenére abszolút könnyedén fogyasztható. Aha... és jött az amszterdami utazás... és egyik pillanatról a másikra már csak azzal tudtam foglalkozni, hogyan nyeljem vissza a könnyeimet, hogyan ne fújjak tele egy zsebkendőt se tele...

De egy idő után már nem nagyon kellett erre odafigyelnem, mert először csak egyszer-kétszer, majd egyre több helyen hallottuk a szipogást, orrfújást. Ez a film MINDENKIT megérintett, nem volt olyan néző, aki ne élte volna bele magát a fiatalok helyzetébe.

Shailene és Angel között pedig egyszerűen olyan kémia volt, hogy néha elég volt csak egymásra nézniük, meg se kellett szólalniuk és mi is tudtunk/éreztünk mindent, ami köztük zajlik. Úgy érzem, hogy most már az lesz nehéz, hogy eme film után úgy nézzek majd rájuk megint, mint testvérpárra, ha együtt szerepelnek újra A lázadóban és A hűségesben.

Azért persze sok minden nyitott maradt a számomra, amit nagyon remélem majd a könyv megválaszol – például mennyi időt ölelt fel a történet? Hazel mondta, hogy iskolába jár, de Gus?

És ahogyan Hazel is kíváncsi lett volna a kedvenc könyve folytatására, most én is itt maradtam a kétségeimmel, a saját ötleteimmel, hogy hogyan tovább? Mi történhetett az utolsó mondat/filmkocka után? (konkrétabban nem merem leírni, mert nem akarok spoilerezni).Vajon, ha írnék John Greennek, kapnék erre választ?:))))

Összességében ez a film, így ahogy volt, tökéletesre sikerült. A rendezőnek csak gratulálni tudok, hogy ezt a szívszorító történetet úgy tudta áttenni filmvászonra, hogy nem ment át az egész hollywoodi giccsparádéba. Mert ezt el lehetett volna rontani nagyon könnyen. És igen, ezt a filmet, ami megnevettetett, elgondolkodtatott, megríkatott (még mennyire:-) mindenkinek látnia kell és tanulnia belőle. Úgyhogy nézzétek meg! (de egy százas papírzsepit ne felejtsetek el a nasi és a kóla mellé bekészíteni!)

Oké?

Oké.

A könyvnek pedig ezek után már tegnap éjjel neki akartam esni, de akkor túl fáradt voltam hozzá. Na de majd ma éjszaka... :-)

És a végére a feliratos (köszönjük, hogy a film is feliratos volt!!!) trailer: