Találkozó Hugh Howey-val

Két napja jött egy értesítés Facebookon késő este, hogy pénteken, ha ráérünk, akkor van lehetőségünk találkozni Hugh Howey-val, a Siló sorozat írójával, aki épp Budapesten tartózkodik és a Könyvmolyképző Kiadó meghívta egy rövid beszélgetésre. Az első gondolatom persze rögtön az volt, hogy úristen, ezek a könyvek már itt vannak nálam lassan egy éve és még nem volt időm elolvasni. Így érdemes elmenni erre a találkozóra? Hiszen sok mindent nem fogok tudni hozzászólni a témákhoz.
Aztán végül úgy döntöttem, hogy nem minden nap van erre lehetősége az ember lányának, hogy egy ilyen neves íróval találkozzon, úgyhogy ezt nem hagyhatom ki. Maximum meghúzódom valahol hátul és nem nagyon folyok bele a beszélgetésbe.
Szerencsém volt, hogy pénteken csak fél ötig dolgoztam, a találkozó pedig alig 10 percre volt tőlem, így összeszedtem a könyveimet és nekiindultam, bár izgultam rendesen.

Az első meglepetésem a helyszín volt. Őszintén bevallom, még sosem jártam a Párizsi Nagyáruházban, de egyszerűen lenyűgözött. Az ott lévő könyvesház hatalmas, órákig el tudtam volna bolyongani benne, ha lett volna rá időm:). Persze nem volt, ráadásul Szilvi (a KMK munkatársa) férjébe azonnal belefutottam, aki mondta, hogy a többiek az íróval már fent vannak. Felérve egy gyönyörű, hatalmas kávézó fogadott, hirtelen nem is tudtam, hogy megálljak és csak bámuljak, vagy keressem meg a többieket. Végül a többiek mellett döntöttem, de nem kellett őket sokáig keresnem, rögtön a bejárat mellett ültek: Hugh Howey, Deszy és Szilvi. Úgy tűnt, hogy magánbeszélgetést folytatnak, így csak odaköszöntem, gondoltam, biztos ez egy "céges" megbeszélés, megvárom, míg a "közönség" is részt vehet és félreülök. Persze Deszy, ahogy meglátott, rögtön odainvitált, így végül leültem melléjük.
Bemutatkoztunk az íróval egymásnak és amin nagyon meglepődtem, hogy Hugh szinte azonnal bevont a társalgásba. Az elején kicsit stresszeltem, hogy mennyire fogok tudni vele beszélgetni, hogy, ha belekérdez a könyvébe, akkor mit fogok neki mondani, de végül nem volt gond. Nem igazán hagyta leülni a társalgást, folyamatosan kérdezett minket, kíváncsi volt az itthoni bloggerekre, hogyan tartjuk a kapcsolatot, hány könyvet olvasunk, hogyan kapjuk őket - elmesélte, hogy ő is blogger volt egy jó ideig. Megbeszéltük, hogy mind a kettőnknek van kindle-je és hogy mennyire hasznos kis kütyü:).
A rajongók is szépen lassan szállingóztak, akik dedikáltatták a könyveiket is és végül befutott Katona Ildikó is, így áttették a helyünket a kávézó központi részére, ami egyrészt jó volt, mert két asztal volt összetolva és jobban elfértünk, de másrészt hátrány is volt, mert az élő zongoraműsor miatt sokszor nehezen tudtunk kommunikálni egymással.
Közben csatlakozott hozzánk Scheszti és Fummie is és akkor láttam, hogy ez nem egy hagyományos dedikálós író-olvasó találkozó lesz, hanem inkább egy kötetlen beszélgetés egy kávé/tea mellett, úgyhogy a társalgás is erre vette az irányt és rengeteg dologról beszélgettünk. Pár dolgot próbálok kiragadni a beszélgetésből, de tudom, hogy esélytelen, hogy mindent elmondjak (legközelebb viszünk diktafont:-).
Mesélt arról, hogy izgul a megfilmesítés miatt, hiszen bár a jogokat megvették, a forgatókönyvet is látta, de ez még nem 100%, hiszen a filmes iparban csak az a biztos, ha már elkezdték a forgatást.
Nagyon örül, hogy Ridley Scott a lehetséges rendezője a készülő filmnek, de azt se bánná, ha egy fiatal, akár ismeretlen rendező kapna ezzel nagy lehetőséget.

Mesélt a feleségéről, hogy 13 éve találkoztak egy hajón és szerelem volt első látásra. Mesélt a mentett kutyájukról, arról, hogy milyen hajón dolgozni, milyen rengeteget utazni, hogy egyáltalán nem magányos dolog egyedül hajózni.
Beszélgettünk arról, hogy milyen volt könyvesboltban dolgozni - ahol folyamatosan olvashatott és hogy igen, egy írónak minden nap írnia kell, attól függetlenül, hogy van épp ihlete vagy sem.
Nagyon vicces volt az a rész, amikor épp arról beszélgettünk, hogy szinte mindenhol inkább lányok olvasnak, blogolnak és járnak el az ilyen találkozókra; befutott egy fiú is dedikáltatni a könyvét:-). Persze rögtön szóba jöttek a "szerelmi háromszögek", amiről elviccelődött, hogy mennyire "reális" egy ilyen, hogy egy lányért két dögös pasi küzd és hogy ez valószínűleg valami mélyről jövő ösztön lehet a lányokban, hogy ilyenre vágyjanak, hisz nézzük meg az állatvilágot, például a szarvasokat, ott is gyakran két hím verseng a nőstények kegyeiért:-).
Beszélt arról is, hogy mennyire furcsa, hogy az embereket mennyire megváltoztatja a pénz. Neki is van nem kevés - ahogy mondta, "több, mint amit el tudtam volna képzelni", de ettől függetlenül apró dolgoknak is tud örülni és teljesen hétköznapi maradt - hétköznapi házzal, autóval és barátokkal.
Mesélt az új könyvéről (The Shell Collector), amit pont most fejezett be és amire személy szerint nagyon kíváncsi vagyok! Elárulta, hogy egy erős női főszereplője van és pár szóban elmesélte a történetet is.
Aztán megérkezett Kemese Fanni is, akit rögtön bemutattunk neki, hogy ő is író, Hugh pedig kedvesen gratulált neki, főleg, hogy kiderült, hogy már a második könyve fog megjelenni.
Az idő sajnos gyorsan eltelt, így végül még összeálltunk egy közös képre, mindegyikünk kapott egy puszit Hugh-tól ;-), majd elbúcsúztunk tőle.

Összességében elmondhatom, hogy egy nagyon jó hangulatú estén vettünk részt, Hugh Howey nagyon barátságos és közvetlen volt - abszolút a földön jár, ahhoz képest, hogy mennyire híres. Bátran merem állítani, hogy egyöntetűen imádtuk és örülök, hogy bátorságot véve elmentem a találkozóra. (és azt is megígérem, hogy hamarosan végigolvasom a könyveket is!:)

És a dedikált könyv példányaim egyike:

És egy bónuszkép - Hugh Howey a Facebook oldalán is megosztotta azt, hogy találkozott velünk:-)