Oldalak

2014. december 28., vasárnap

BEST OF 2014

Idén is elérkezett az év végi összesítők ideje, bár még felkerülhet 1-2 elmaradt értékelés a blogra, de ez már nem változtat a végső döntéseinken.
2014-ben hoztuk, amit megígértünk, Lupi 100+ én (Kelly) 70+ könyvet olvastunk. Részemről  jelentős volt az idén a kéziratok olvasása, ami kb. 20 könyvet jelentett. Mai napig 119 könyves értékelés került fel az idei évben, ami szép teljesítmény. A bejegyzésekhez 160 kommentet kaptunk, amit köszönünk! A következő Best of.. listát a saját idei olvasmányaink alapján válogattuk össze.

Legrosszabb könyv
Kelly: Antonio Ferrara Rossz voltam
Tényleg rossz volt a gyerek a könyvben, de nem csak rossz, hanem egy idióta. Lehet, hogy nyújtott mondanivalót valakinek ez a történet, nekem elment a negatív irányba.
Az első könyvet imádtam, de szerintem kevesen voltak, akik nem így éreztek. De ez a második rész… Átgondolatlan, koncepció nélküli, kilométerekről süt róla, hogy a rajongók miatt készült, “kényszerből”.

Legrosszabb karakter
Kelly: Katy Evans: Real - Valós - Brooke karaktere tragikus volt.
Lupi: Rebecca Donovan: Visszafojtott lélegzet című könyvének főhősnője, Emma.
Az első részben nagyon sajnáltam, rengeteg borzalom történt vele, de a második részben… Ami jó lehetett volna, azt is elrontotta, ő az a tipikus ember, akit én a “Taigetosz-pozitív” kategóriába sorolok.

Legrosszabb borító
Vigasztaló valamelyest, hogy az eredeti borítók se jók, de ez sem sikerült jobban.
A sorozat első részének annyira jó volt a borítója, ez viszont nálam a vicc kategóriába megy. Egyszerűen nem értettem, hogy a kiadó miért állt rá erre a vonalra.

Legnagyobb csalódás
Kelly: Katy Evans: Real - Valós Sokkal többet vártam, tipikus példája az eltúlzott hype-nak.
Lupi: Veronica Roth: A hűséges
Még mindig nem hevertem ki a sorozatnak ezt a befejező kötetét. Többet nem is szeretnék róla mondani, úgy mindenkinek csak jobb lesz.

Legnagyobb pozitív meglepetés
Kelly: Róbert Katalin: Szíből, színből, igazán Viszonylag sok magyar könyv is sorra került az idén, féltem is tőlük rendesen, és ez a könyv volt az, ami a legjobb olvasásélményt adta, imádtam a történetet.
Lupi:Szabó Tibor Benjámin: Az első küldetés (EPIC 1.)
Kicsit félve indultam neki a történetnek, de egyszerűen letehetetlen volt. Egy izgalmas, rejtélyekkel teletűzdelt, nyomozós történet, ami Budapesten játszódik.

Legjobb borító 
Kelly: Külföldi: Cassandra Clare: A hercegnő - Pokoli szerkezetek #3 Igen, nekem erre az évre esett ez a könyv, és imádom a borítóját, második befutó a Mennyei tűz városa lett volna.Magyar: Lakatos István: Óraverzum - 1 - Tisztítótűz Nincs jobb szó, csodás!

Lupi: Külföldi: Bár többet is tudnék választani, mert nagyon jó borítókat láttam, de kimagaslik Ann Aguirre Horda című könyvének a borítója. Egyszerűen imádom.
Magyar:Kemese Fanni: A viharszívű Mya Mavis borítója. Nagyon szerettem volna, ha ezt választja Fanni és a kiadó is, és örülök, hogy ők is így döntöttek.

Legjobb debütáló író
Kelly: Rainbow Rowell: Eleanor és Park az egyik legjobb idei könyv volt, a szerző első regénye, csodálom a stílusát.
Lupi: Leigh Bardugo  A Grisa trilógiából még csak a Shadow and Bones - Árnyék és Csont részt olvashattam, de ezzel nekem már bizonyított annyit, hogy őt válasszam.

Legjobb világfelépítés
Kelly: Rebecca Maizel: Infinite days - Végtelen napok - Ezt a vámpírvilágot szeretem, ahol a vámpírok vérszomjasak és kegyetlenek. Ebben a történetben remek volt a világfelépítés és a mitológia.
Lupi: Richelle Mead: Immortal Crown (Age of X#2) - Egy biztos. Richelle Mead még mindig tanítandó példa arra, hogyan kell egy képzeletbeli világot szinte tökéletesen felépíteni. És ez a regénye jó példa erre.

Legjobb szerelmespár
Kelly: Colleen Hoover: Slammed - Szívcsapás Lake és Will volt számomra a legjobb szerelmespár. Nehéz volt a választás, és nem kicsit nyomott a latban, hogy tiltott szerelemről van szó, sok-sok nehézséggel. Az ilyeneket szeretem.
Lupi: Sok nagyon jó szerelmespárról olvashattam idén, de most már én is eljutottam arra a szintre, hogy igen, Daemon és Katy (Lennifer L. Armentrout: Luxen sorozatából) a legjobbak. A köztük lévő kémia és az élcelődéseik egyszerűen levettek a lábamról.

Legjobb főhős
Kelly: Jennifer A. Nielsen: The False Prince - A hamis herceg -  Sage, a főszereplő srác a legjobb főhősöm az idén, remek karakter, aki az utolsó pillanatig tartogatott meglepetéseket.
Lupi: Richelle Mead: The Fiery Heart - Bloodlines#4 - Adrian Ivashkov, az én édes, drága, smaragdszemű “álomjáróm”, aki hatalmas utat járt be, míg a “partyboy”-ból felnőtt és eljutott ahhoz a fiúhoz, akiben már mindenki bízik, gondoskodó és képes nagyon szeretni. Nagyon fáj őt lassan elengednem, pedig nemsokára itt a történet vége.

Legjobb főhősnő
Kelly: Maria V. Snyder: Poison Study - Méregtan - Yelena egy remekbe szabott hősnő, csupa okosság, semmi rinyálás. Perfect. (Picivel mögötte végzett Lenah a Végtelen napokból, őt is imádtam)
Lupi: Itt három jelöltem is volt, és bár az egyiket végül kitettem (ő igazából a történet végén lett nagyon “badass”, míg a másik kettő végig az volt), de kettő közül nem tudtam választani, így elnézést, de ezt a posztot ketten osztják meg: Richelle Mead: Immortal Crown (Age of X#2) főhősnője, Mae Koskinen és Sarah J. Maas: Crown of Midnight - Éjkorona  könyvének főhősnője, Celeana Sardothien. Mae töretlenül ott van a legjobbak között, Celeana pedig ebben a részben lett végre az a karakter, akit az írónő már az első részben megígért nekünk.

Legjobb szerelmi háromszög
Kelly: Róbert Katalin: Szívből, színből, igazán - Alex, Patrik és Lilla - meglepetés számomra is, hogy kiütnek mindenki mást ebből a kategóriából.
Lupi: Helena Silence: Ezüsthíd - Lena, Alex és Theo - két nagyon jól megírt férfikarakter, akik közül nem hiszem, hogy bárki is könnyen tudott volna választani

Legjobb nem szerelmi kapcsolat

Kelly: Jay Kristoff: Stormdancer - Vihartáncos Yukiko és Buruu kapcsolata egyedülálló, az ember és a mennydörgéstigris közötti kötelék félelmetesen jól megírt eleme a történetnek.
Lupi: Magyar: On Sai: Lucy - Lucy és a köpeny-lénye közti különleges kapcsolat
Külföldi: David Benioff: Tolvajok tele - Lev és Kolja nem is lehetne különbözőbb egymástól, de mégis nagyon összeillettek, mint két testvér.

Legjobb ütközet/harc jelenet
Lupi: Magyar: On Sai: Lucy Ahogy Scar kinavigálja a teherhajót az ellenséges “vizekről”
Külföldi: Sarah J. Maas: Crown of Midnight - Éjkorona Ahol Celeana végre megmutatja a “badass” énjét egy szeretett személy kiszabadítása miatt

Legjobb ellenség karakter
Kelly: Jeannette Walls: Az Ezüst Csillag - Jerry Maddox munkafelügyelő karaktere tipikusan undorító pénzes kéjenc, kellőképpen lehet utálni.
Gyűlölve imádni, vagy imádva gyűlölni - nem könnyű eldönteni.

Legjobb "PASI"
Kelly: Colleen Hoover: Hopeless - Reménytelen - Dean Holder - az tetszett benne, hogy igazi karakternek éreztem, pont úgy viselkedett, ahogy elvártam. 
Lupi: Wendy Higgins: Angyali szövetség - Kaidan Rowe  Veszélyes, ellenállhatatlan és ebben a részben új oldalát is bemutatja, azt a fiút, aki mindezek mellett képes nagyon szeretni.



Legjobb történelmi helyszín 
Kelly: Rebecca Maizel: Infinite days - Végtelen napok - Lenah visszaemlékezései a múltba több történelmi helyszínre is elviszik az olvasót, Franciaország, Anglia, Skócia.
Lupi: Itt nagyon nehéz helyzetbe kerültem, mert három olyan könyvet is olvastam, ami mind-mind más helyszínen játszódik, de az írók ugyanolyan, szinte tökéletesen mutatták be a helyszínt. Így íme, mind a három, rangsorolás nélkül: Robin LaFevers: Dark Triumph: Sötét diadal - XV. századi Franciaország, Philippa Gregory: A Sötétség Rendje - XV. századi Itália és David Benioff: Tolvajok tele- Leningrád a II. világháború alatt.


Legjobb komoly könyv
Kelly: Nina George: Levendulaszoba Nagyon sokat adott ez a könyv lelkileg, igazi gyógyszer volt számomra.
Lupi: David Benioff: Tolvajok tele  A II. világháború nem egy könnyű téma, de David Benioff lebilincselően tárja elénk Lev és Kolja nem mindennapi történetét.

Legviccesebb könyv
Kelly: Meiszner Krisztina: MásValaki problémája - a legviccesebb idei könyvem, tele imádnivalóan remek karakterrel, remekül szórakoztatott.
Lupi: Ez nagyon könnyű lesz, a nyáron utazókönyvként kaptam meg Marcello D’Orta: Rómeó alulról jegyezte el Júliát, avagy Szerelem és szexualitás: nápolyi gyerekek újabb dolgozatai Marcello D’Orta tanító gondozásában.  Ezt a könyvet bárkinek ajánlom, aki egy kis vidámságra vágyik, a gyerekek szédületesen képesek olyan dolgokat teljesen komolyan megmagyarázni, mint a szex, válás, házasélet, féltékenység vagy homoszexualitás.

Legjobb sci-fi 
Kelly: Katherine Applagate - Michael Grant: Eve & Adam - Számítógépes program segítségével megteremteni az álompasit? Kell ennél jobb ötlet?
Lupi: Magyar:  On Sai: Lucy  Scar és a többiek kalandja tovább folytatódik, a tétek emelkednek. Imádtam!
Külföldi: Dan Krokos: Hamis valóság  Egy tökéletes kezdet után egy tökéletes folytatás egy nagyon vagány főhősnővel, szinte minden második oldalon egy-egy újabb csavarral, ami miatt csak kapkodjuk a fejünket. És ez befejezés!

Legjobb romantikus regény
Kelly: Rainbow Rowell: Eleanor és Park - a legszebb az első szerelem, és a két nem átlagos fiatal főhős megélte ebben a regényben minden gondját és szépségét az első szerelemnek.
Lupi: Colleen Hoover: Hopeless - Reménytelen Rengeteg romantikus regényt olvastam az idén, de ez a történet kimagaslik nálam mind közül. Vannak olyan könyvek, amelyek megérintenek, a lelkedbe hatolnak - ez pont ilyen volt.

Legjobb realista regény
Kelly: Benyák Zoltán: Csavargók dala - Mindenkinek olvasnia kellene ezt a könyvet, és meríteni a mondanivalójából.
Lupi: Gayle Forman: Csak egy nap - két fiatal varázslatos napokat tölt el együtt Európa közkedvelt nagyvárosaiban, mi pedig közben úgy ismerhetjük meg ezeket a városokat, ahogy kevesen láthatják.

Legjobb disztópia regény
Kelly: Dan Wells: Ruins - Romok Az egyik legjobb disztópia sorozat a Partials, bármikor újra elővenném, nagyon megszerettem a szereplőket és a történetet is.
Lupi: Magyar: Kemese Fanni: A viharszívű Mya Mavis Egy nagyon jól megírt, komor, izgalmas disztópia.
Külföldi: Itt ismét nem tudok két regény közül választani, az egyik Richelle Mead: Immortal Crown (Age of X#2) könyve, ahol különlegesen megírva, a mitológia szerves része ennek a disztópikus világnak, illetve Ann Aguirre Horda című regénye, ami egy kegyetlen,vérszomjas jövőbe kalauzol el minket.



Legjobb paranormális regény
Kelly: David Levithan: Nap nap után  Ebben a történetben a főhős minden nap más testben ébred, nemtől, bőrszíntől, körülményektől függetlenül, egyedül az életkora ugyanaz, mint a sajátja. Óriási ötlet!
Lupi:  Magyar: Helena Silence: Ezüsthíd - imádtam, ahogy Lena a különleges képességét a mi világunkban tökéletesen kamatoztatja (bár, ha őt kérdezzük, ez számára nem mindig volt annyira jó)
Külföldi: Jennifer Rush: Erased - még mindig szerelmese vagyok ennek a történetnek, a négy különleges képességű fiúnak és a lánynak, aki valamilyen módon kötődik hozzájuk.

Legszebb írásmód
Kelly: Colleen Hoover: Hopeless - Reménytelen Csodálatos írásmód. Nehéz volt választani, mert szorosan mögötte van több író is, Khaled Hosseini, Sarah Dessen, Rebecca Donovan
Lupi: Mark Helprin: Téli mese  Az egyik legnehezebb olvasmányom volt idén, de az az írásmód, amivel az író elénk tárja ezt a történetet, fantasztikus és lebilincselő. Erre a regényre időt kell szánni, el kell benne mélyedni és akár többször is átolvasni a csodálatosan megírt mondatokat és élvezni azt a stílust, amivel ma már nagyon ritkán találkozhatunk.

Legjobb sorozathoz tartozó novella
Kelly: Jamie McGuire: Gyönyörű esküvő - nem telhet el az év Maddox fiú nélkül, szerencsére jövőre jön újabb rész, újabb testvérrel, de Travis itt még befigyelt 2014-ben is imádtam.
Lupi: Jus Accardo: Untouched - Érintés nélkül. Egy novella Kale szemszögéből. Imádtam:)


Legjobb sorozat első rész
Kelly: Anna Banks: Poszeidon - A Szirénia öröksége sorozat első része nagyon tetszett, várom a folytatást! (a borítók versenyében egy hajszállal maradt le a könyv)
Lupi: Itt két könyv közül nem tudtam választani, mind a kettőt hatalmas hype előzött meg és nem véletlenül: Leigh Bardugo: Árnyék és Csont, Kresley Cole: Poison princess - Méreghercegnő

Legjobb sorozat folytatás
Kelly: Wendy Higgins: Angyali szövetség - annyira jó volt, nagyon várom már a befejező részt. Kaiden, imádlak!
Lupi: Nagyon sok jó folytatást olvastam idén, ezzel megdöntve azt a tényt, hogy a második részek legtöbbször gyengébbek, mint az első részek. Sokat hezitáltam, de végül kettő maradt a listámban, közülük már nem tudtam választani: Amy Kathleen Ryan Szikra és Sarah J. Maas: Crown of Midnight - Éjkorona

Legjobb sorozat befejezés
Kelly: Cassandra Clare: Mennyei tűz városa - gondolni sem tudok meghatódás nélkül a sorozatra, kegyetlen dolog, hogy vége van. Soha egy pillanatig nem bántam, hogy nem zárult le az Üvegvárossal a TMI trilógia. És már ott az újabb sorozat előszele, Julian és Emma belopta magát a szívembe!
Lupi: Kiera Cass: The One - Az igazi  Ez az a könyv, ahol egészen az utolsó pillanatig nem volt semmi sem kőbe vésve, ezért majd lerágtam a körmömet, hogy végül az a fiú lesz-e a befutó, akiért én is izgultam végig.

Garantáltan újraolvasós könyv
Kelly: Szeretem újraolvasni a könyveim, idén kettő is kiemelten újraolvasós volt: Kody Keplinger: The DUFF és Katie Mcgarry: Pushing the Limits - Feszölő húr
Lupi: Hát ez az egyik legnehezebb kategória, hiszen jóval több könyvet szeretnék újraolvasni, mint amennyit ide beírhatnék. Ha a romantikus énemet veszem előre, akkor Kiera Cass: The One - Az igazi  című könyve újraolvasós, ha pedig az izgalomra, a sci-fire, a különleges képességű fiatalokra vágyó énemet veszem előre, akkor Dan Krokos: Hamis valóság és Jennifer Rush: Erased könyveit biztosan újra fogom olvasni. (de a hozzájuk tartozó egész sorozat is ide fog tartozni, mert ezeket egyben kell elolvasni :).

Legprovokálóbb könyv, ami kirántott a komfortzónánkból:
Kelly: Tara Sivec: Csábítások és csemegék - időnként sokkolóan szókimondó, de rendkívül szórakoztató módon. Emlékezetes olvasmány.
Lupi: Hm.. ezen sokáig gondolkodtam, mert nagyon nem olvastam idén ilyen könyvet, de talán ide sorolhatnám Tarryn Fisher: Kihasznált alkalom című könyvét - akinek a főhősnője, Olivia miatt végtelenül sokat idegeskedtem: hol nagyon szurkoltam neki, hogy sikerüljön, amit szeretne, hol meg legszívesebben megcsapkodtam volna, hogy mennyire idiótán viselkedik. De igazából a könyv vége az, ami számomra meglepő volt, mert nem ezt vártam volna. És ez rátett még egy lapáttal.

Legjobb middle-grade könyv - 10-14 éves korosztály
Kelly: Holly Goldberg Sloan: 7esével - egyedülálló történet egy kivételes tehetségről.
Lupi: Ez a kategória nagyon megfogott, mert őszintén bevallom, nem olvastam túl sok ide vonatkozó könyvet. Amit mégis ajánlani tudnék, az Holly Black - Cassandra Clare: The Iron trial - Vaspróba  című könyve. Bár nem pontoztam túl magasra az értékelésemben, de inkább azért, mert számomra nagyon hasonló volt a Harry Potter sorozattal. De ettől függetlenül, ez a korosztály élvezheti ezt a regényt, főleg akkor, ha még nem olvasta a fenti, híres sorozatot.




Legjobb könyv – 15-21 Young Adult korosztály 





Legjobb könyv – 19-26 New Adult korosztály










Legkedvesebb idézet

Kelly: David Levithan: Nap nap után:
Hogyan lehetne megragadni a pillanatot, amikor beleszeretünk valakibe? Hogy férhet ennyi intenzitás a perc töredékébe? Hirtelen rám tört a felismerés, miért hisznek az emberek a „déja vu” érzésben, az előző életekben; eddigi éveim nem adnak magyarázatot arra, ami most lejátszódik bennem. Amikor szerelembe esünk, úgy érezzük, mintha a mögöttünk levő évszázadok és generációk összefogtak volna az érdekünkben, hogy ez a találkozás itt és most létrejöjjön. Bármily furcsán hangozzék is, az ember a szívében, a csontjaiban hordozza a megérzést, hogy az univerzum és az idő minden egyes darabkája, az összes titkos nyíl mind erre a helyre irányított, ahová most végre megérkeztél, és ahol mindig is lenned kellett.

Lupi: Veronica Roth: A hűséges
Sokféle úton-módon lehet bátor az ember ebben a világban A bátorság olykor azt jelenti, olyasvalamiért kell élned az életed, ami túlmutat rajtad – vagy valaki másért. Van, hogy ehhez mindenről le kell mondanod, amit valaha is tudtál, vagy mindenkiről, akit szerettél – valamilyen magasabb rendű cél értekében.
De előfordul, hogy nem.
Néha nincs többről szó, mint arról, hogy összeszorítsd a fogad, amikor fájdalom gyötör. Bátorság kellhet a nap mint nap végzett munkához, a lassú haladáshoz egy jobb élet felé.
Ez a fajta bátorság, amelyre szükségem van most.

Legjobban várt könyv 2015-re
Kelly: Michelle Hodkin: The Unbecoming of Mara Dyer  - Talán már februárban kijön a KMK-nál Mara Dyer ébredése. Nem is tudom, kb 2-3 éve várok rá.
Lupi: Dan Krokos: False Future -  Tudom, hogy angolul már idén kijött a könyv, de remélem, hogy magyarul jövőre is kézbe vehetjük a befejezést. Az egyik nagy szerelem sorozatom és a második rész vége után nem tudom elmondani, hogy mennyire várom, hogy ebből, hogyan fognak a főhőseink kimászni!

Folyt.köv. 2015-ben


4 megjegyzés:

  1. Vártam nagyon ezt a posztot! Köszönöm az egész éves munkátokat!

    VálaszTörlés
  2. Lupi :D ♥, folyton izzítasz Adrian Ivaskovval ... Hogy miért nem olvastam én róla már évek óta...? :O

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszett a bejegyzés! :) Összeszedett és lényegre törő volt! ♥
    Remélem nem baj, hogyha viszem a kérdéseket??
    Előre is köszönöm válaszodat. És BUÉK!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyugodtan, esetleg említsd meg honnan való, évek óta gyűrjük már:) Üdv,K.

      Törlés