Oldalak

2015. január 7., szerda

Nicole Williams: Crash - Zuhanás


A Könyvmolyképző Kiadónál Elit kiadásban jelent meg december 12-én Nicole Williams nagy népszerűségnek örvendő Crash sorozatának első része: Crash - Zuhanás címmel. Négy blogger véleményét olvashatjátok a Blogturné Klub turnéja során, ezúttal is három példány nyereménykönyv vár gazdára a szokásos játék keretében a kiadó felajánlásában.

Könyvmolyképző Kiadó  2014. december 12. Elit megjelenés
428 oldal
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Goodreads: 4,06
Besorolás: YA(nem elírás), romantikus, realista

Lucy nem éppen arról álmodott, hogy új iskolában kezdje az utolsó évet. Arról pedig pláne nem, hogy a gimi rosszfiúja, Jude Ryder leribancozza az első napon. De csak a céljára összpontosít. Balerina szeretne lenni, s nem hagyja, hogy bármi az útjába álljon ennek megvalósításakor. Egészen addig, amíg újra Jude-ba nem botlik.
Jude-nak priusza van – igazi priusza – ami hosszabb, mint egy végzős záró dolgozat, és hangulatingadozása, ami kellemes társaságból hirtelen veszélyessé változtatja. A nevét isten tudja, hány lány sóhajtotta, kiabálta és átkozta. Olyan, mint egy halálos betegség, amit arra teremtettek, hogy tönkretegye a Lucy-féle lányok életét. És ezt el is mondja neki. De míg a pletykák féktelenül terjednek, és jó hírnevek tipródnak a sárba, Lucy nem figyel Jude figyelmeztető szavára. Tragédia készülődik?

Azzal kell kezdenem, hogy felejtsétek el a fülszöveget, mert csak nyomokban ad információt a történetről. Igazából Lucy és Jude már jóval az első tanítási nap előtt megismerik egymást, de mielőtt bármi is kibontakozhatna köztük, elszakadnak egymástól. Több fejezettel később érünk csak az első sulis naphoz, amikor újra találkoznak, és szembesülnek azzal, hogy egy suliban fejezik be a középfokú tanulmányaikat. Jude nagyon zűrös múlttal rendelkezik, mondhatjuk, hogy fiatalkorú bűnöző, tehát aki vele barátkozik, megbélyegzettnek számít. Lucy is kap eleget a társaitól, a  legdurvább beszólásokat, csupán azért, mert szóba áll a fiúval. Jude kiáll érte, az egész iskola előtt védelmébe veszi. (Sosem ribancozza le, a fülszöveg írója brutálisan téved)
A kémia sistereg közöttük és lassan kibontakozik a kapcsolatuk, - ami jellemzően klisés (de szeretem ezt) - rosszfiú és a jókislány, aki bizony szintén lelki bajokkal küzd.

Minden apró hibája ellenére nagyon szerettem a történetet. Jude karakterének megvolt a mélysége, remekül beleadta a szerző a lelki sebzettséget és azt meg különösen szerettem, ahogy Lucy iránt érez, ahogy védte őt, saját magától is. Egyértelműen ő volt a húzóerő számomra, bár kétségtelen, hogy volt néhány érzelmi pillanat, ami megérintett Jude-tól függetlenül is. Lucy-ben becsültem a kitartását, bátorságát, a jószívűségét. Tetszett, hogy beleszőtte a táncot a szerző a történetbe, én személy szerint nagyon csípem a balettet, és szinte alig van valamirevaló táncos ya olvasnivaló. (eddig legalábbis nem volt jóhoz szerencsém)  Sajnálom, hogy nem a másik borító lett a befutó, ahol szerepel a balettcipő is.

Jöttek a titkolózás miatt kialakult félreértések, összeveszés, kibékülés, a bizalom hiányából és még inkább a kommunikáció hiányából fakadó konfliktusok. Már kezdtem úgy érezni, hogy 12=egy tucat a könyv, szívfájdalom keresztezve szívfájdalommal, amikor az utolsó negyednél betett a szerző egy csavart, amitől leesett az állam.  Ez határozottan megemelte a feszültséget, és elfeledtette velem, amit addig éreztem, hogy mintha egy-egy részlet túl ismerős lenne, mintha már olvastam volna valahol.
Fátylat borítottam továbbá olyan csacskaságokra, mint Jude egyik pillanatról a másikra való futball sztárrá válása, akinek hasra esnek a nagysága előtt, és teljes nyugalommal kiugorhat egy csókra a pálya mellé.. meccs közben.

Összességében nagyon tetszett a történet, megkoronázva a váratlan csavarral, ami kellőképpen felkavarja az érzelmeket. Várom a folytatást, amibe bepillantást is kaptam a könyv végén, és ilyenkor muszáj arra gondolnom, hogy könyörgöm, ne kelljen egy évet várni rá! A tinik imádni fogják a könyvet, az idősebb hölgyek pedig remekül fognak nosztalgiázni  a középiskolás környezetbe illesztett szerelmi történettel.

Borító: Különösebb kifogásom nincs, de nekem a balettcipős, tornacipős jobban tetszik.

Kedvenc karakter:  Jude

Szárnyalás: A tánc iránti rajongást nagyon értékeltem, lehetett volna több is belőle.

Mélyrepülés: Szülőként sosem tudom megérteni azokat a szülőket, akik elfelejtenek szülőként viselkedni.

Érzelmi mérce: Sistereg az a bizonyos kémia, de őszintén szólva fogalmam sincs miért nem lett vörös pöttyös a könyv, mert nem megy túl azon a határon. 

Értékelés:


kép: pinterest

Játék
A tánc valamilyen formában sok fiatal lány kedvenc időtöltése, szórakozása, közülük kerülnek ki az olyan fanatikus táncrajongók, mint Lucy, a történet főszereplője. A könyvhöz kapcsolódó játékunkban most olyan filmeket kell felismernetek, amiknek főszereplői szintén a tánc megszállottjai. Mind a négy blogon találtok az adott filmekből egy-egy jellemző jelenetet, nincs más dolgotok, mint a rafflecopter doboz megfelelő sorába beírni a film címét. Angol és magyar filmcímeket egyaránt elfogadunk. Figyelem! A sorsolást követően e-mailben értesítjük a nyertest, melyre 72 órán belül várjuk a választ. A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!


a Rafflecopter giveaway

Résztvevő blogok:
01.07 Kelly Lupi olvas
01.09 Insane life
01.11 Dreamworld
01.13 Kristina blogja

1 megjegyzés:

  1. Wáááá az egyik kedvenc filmem mind a mai napig. Anno a kazetta amire a HBO-ról felvettük rongyosra lett nézve. :)))

    VálaszTörlés