“Egy mítosz, amely évszázadokon át él tovább, egy ősi titok, amely megoldásra vár, és egy magával ragadó utazás a skót szigetvilágba, amely kapcsot teremt múlt és jelen, ember és ember között.”
Ismerd meg a Blogturné Klub három bloggere segítségével Elisabeth Gifford A tenger háza című regényét, a Hebridákhoz tartozó Harris szigeten játszódó kicsit misztikus, kicsit történelmi, kicsit romantikus történetét.
A turné végén, ahogy az lenni szokott, lehetőségetek van megnyerni egy-egy példányt a regényből. Tartsatok velünk, olvassátok el az értékeléseket, a regényhez tartozó extrákat és játsszatok a könyvekért!
Ismerd meg a Blogturné Klub három bloggere segítségével Elisabeth Gifford A tenger háza című regényét, a Hebridákhoz tartozó Harris szigeten játszódó kicsit misztikus, kicsit történelmi, kicsit romantikus történetét.
A turné végén, ahogy az lenni szokott, lehetőségetek van megnyerni egy-egy példányt a regényből. Tartsatok velünk, olvassátok el az értékeléseket, a regényhez tartozó extrákat és játsszatok a könyvekért!
General Press, 2015
304 oldal
Fordította: Kiss Ádám
Goodreads: 3,56
Besorolás: történelmi fikció
Egy mítosz, amely évszázadokon át él tovább, egy ősi titok, amely megoldásra vár, és egy magával ragadó utazás a skót szigetvilágba, amely kapcsot teremt múlt és jelen, ember és ember között.
Tigh na Mara, a tenger háza hosszú évtizedek óta sötét titkokat rejt. A fiatal Ruth és férje, Michael az egykori parókia falai között szeretne új életet kezdeni. A felújítások közepette azonban nem mindennapi maradványokra bukkannak, amelyek mintha mitikus lények létezését igazolnák. A megrendítő felfedezés miatt a maga démonaival és megrázó örökségével küzdő Ruth úgy érzi, nyomába kell erednie a rejtélynek, hogy megnyugvásra leljen. Kétségbeesett nyomozásba kezd, amelynek során megismeri az egykori tiszteletes, Alexander Ferguson életét és munkásságát, aki maga is megannyi titok tudója. Az asszonynak miközben rétegről rétegre hámozza le a talányt borító héjakat, nemcsak a sziget múltjának, hanem saját életének mozaikdarabkáit is a helyükre kell illesztenie.
Elisabeth Gifford olyan, akár egy jó mesemondó: meglep, meghökkent, elgondolkodtat, múlt és jelen édes-bús hullámain ringat, valódi gyógyírt nyújtva minden megtört szívnek.
Hebridák.. mennyit tudunk / tudtok róla? Én sajnos azon kívül, hogy a Skócia észak-nyugati részén lévő szigeteket foglalja magába és ha néha egy-egy cikkben, vagy a Facebookon látunk egy képet arról a részről és mindenki megjegyzi, hogy "mennyire jó lehet ott élni, a világ végén, ott nyugi van, nincs idegeskedés", nem túl sokat. És szerintem ezzel nem csak én vagyok így.
Az írónő pedig pont ide vezet el minket. Megismertet bennünket az egyik sziget - a Harris sziget - jelenével és múltjával és a hozzá tartozó legendákkal. Tudom, ez így nem hangzik nagyon csábítónak, hiszen kit izgatna eme távoli vidéknek a története és a legendái, de higgyetek nekem, nagyon is izgalmas. Ilyen messzeségben, ilyen kietlen vidéken, ahol nem sok minden történik, hamar kialakulnak legendák és mítoszok. Valaki eltűnik, valaki visszatér, valaki lát valamit az örökké háborgó tengeren, valami furcsa dolog történik és azonnal elindul egy mese. És a hosszú estéken ezt tovább és tovább lehet fűzni akár a végtelenségig is.
Utána pedig ebből visszakeresni, hogy mi az igazság és mi a hozzáköltött mese, hát nem egyszerű feladat. És erre próbál fényt deríteni egy XX. századi nő és egy 100 évvel korábban élt férfi.
Mert két fő szálon haladunk, az egyik napjainkban történik - egy fiatal pár, Ruth és Michael megvesz egy régi parókiát, hogy ott éljenek és vendégházzá alakítsák az omladozó épületet. A felújítás közben azonban találnak egy aprócska koporsót, benne egy furcsa csontvázzal, ráadásul az asszonyt mintha szellemek kísértenék éjszaka, így úgy dönt, hogy megpróbál utánajárni, hogy mi is lehet ez a csontváz és mi történhetettt a házban. Hosszas kutatás után hozzájut az itt élt tiszteletes, Alexander Ferguson jegyzeteihez és ezen keresztül visszapörgetjük az idő kerekét és megismerjük a szigetet, a réges régen itt élők életét, napi küzdelmét és hiedelmeit.
Én személy szerint élveztem ezt a párhuzamot, mert a jelenben játszódó történet többször is leült, picit belassult, de a múltbeli feljegyzések nagyon érdekes világba vezettek vissza és így a két szál kiegyenlítődött.
A két ember sorsát egy dolog köti össze, a misztikum, a sellők és selkie-k mítosza és nagyon érdekes volt megfigyelni, hogy ameddig a múltban élő Ferguson tiszteletest inkább a kíváncsisága hajtotta, inkább tudományosan akart magyarázatot szerezni ezekre a rejtélyes lényekre, addig a jelenben élő Ruth egy fájó emlék miatt próbált utánajárni a történeteknek. Ruth-t és Michaelt valahogy kevésbé éreztem magamhoz közelinek, mert bár élmény volt beletekinteni abba, hogy ezen a világ végi helyen, hogyan lehet megélni, hogyan telnek az ember mindennapjai, mennyire fogadják (vagy nem fogadják) be a helyiek őket, milyen a táj (gyönyörű, egyszer tényleg el kellene jutni ide:), de a valódi, izgalmas történet Ferguson tiszteletes visszaemlékezéseiben rejlett. Neki több ideje és lehetősége volt utánajárni a mítosznak, hiszen tiszteletesként a helyiek elismerték őt, segítettek neki és szinte mindenhová bejutása volt.
A két főszereplő mellett azonban volt még valaki, aki említést érdemel, sőt, nálam erősebb karakter volt jóval, mint Ruth. Ő pedig Moira, Ferguson tiszteletes szolgálólánya. Illetve nehéz megmondani, hogy milyen szerepet töltött be, mert főzött a tiszteletesre, kiszolgálta, de ha arról volt szó, akkor keményen megmondta neki a véleményét is. Ami miatt ő lett számomra a legérdekesebb karakter, az a nyiltsága. Ferguson, bár ahhoz képest, hogy tiszteletes volt, nagyon világian gondolkodott, okos, jó lépései voltak, de mégis, az elbeszélését valami visszafogottság jellemezte, míg Moira - az egyszerű emberekhez méltóan (ezzel most nem ledegradálni akarom őt, ne értsetek félre) őszintén és nyíltan mesélt mindenről. Az érzéseiről, a gondolatairól és hogy milyen volt az élet valójában a Harris szigeten. És higgyétek el, hogy nem volt könnyű az élet akkoriban.
És a regény vége? A legtöbb kérdésünkre választ kapunk - igen, arra is, ami miatt az egész nyomozás elindult, de nem lövöm le a poént, hogy miként és hogyan. A mai kor - és az akkor kor emberéhez híven mindenre lesz ésszerű magyarázat, de azért én hiszem, hogy egy ilyen gyönyörű, de elhagyatott helyen, azért könnyebb inkább a misztikumnak hinni, mintsem az észérveknek:).
Összességében nagyon élveztem ezt a történetet, végig izgalomban tartott, lekötött és nagyon örülök, hogy megismerhettem Skócia eme kevésbé ismert szegletét is. Az írónő annyira meghozta a kedvemet, hogy a bakancslistámra felkerült ez a szigetcsoport és bízom benne, hogy a közeljövőben eljuthatok ide! (hogy látok-e selkie-t, az majd kiderül:)
(az illusztrációhoz betett képek mind a Harris szigetet ábrázolják)
Tigh na Mara, a tenger háza hosszú évtizedek óta sötét titkokat rejt. A fiatal Ruth és férje, Michael az egykori parókia falai között szeretne új életet kezdeni. A felújítások közepette azonban nem mindennapi maradványokra bukkannak, amelyek mintha mitikus lények létezését igazolnák. A megrendítő felfedezés miatt a maga démonaival és megrázó örökségével küzdő Ruth úgy érzi, nyomába kell erednie a rejtélynek, hogy megnyugvásra leljen. Kétségbeesett nyomozásba kezd, amelynek során megismeri az egykori tiszteletes, Alexander Ferguson életét és munkásságát, aki maga is megannyi titok tudója. Az asszonynak miközben rétegről rétegre hámozza le a talányt borító héjakat, nemcsak a sziget múltjának, hanem saját életének mozaikdarabkáit is a helyükre kell illesztenie.
Elisabeth Gifford olyan, akár egy jó mesemondó: meglep, meghökkent, elgondolkodtat, múlt és jelen édes-bús hullámain ringat, valódi gyógyírt nyújtva minden megtört szívnek.
Hebridák.. mennyit tudunk / tudtok róla? Én sajnos azon kívül, hogy a Skócia észak-nyugati részén lévő szigeteket foglalja magába és ha néha egy-egy cikkben, vagy a Facebookon látunk egy képet arról a részről és mindenki megjegyzi, hogy "mennyire jó lehet ott élni, a világ végén, ott nyugi van, nincs idegeskedés", nem túl sokat. És szerintem ezzel nem csak én vagyok így.
Utána pedig ebből visszakeresni, hogy mi az igazság és mi a hozzáköltött mese, hát nem egyszerű feladat. És erre próbál fényt deríteni egy XX. századi nő és egy 100 évvel korábban élt férfi.
Mert két fő szálon haladunk, az egyik napjainkban történik - egy fiatal pár, Ruth és Michael megvesz egy régi parókiát, hogy ott éljenek és vendégházzá alakítsák az omladozó épületet. A felújítás közben azonban találnak egy aprócska koporsót, benne egy furcsa csontvázzal, ráadásul az asszonyt mintha szellemek kísértenék éjszaka, így úgy dönt, hogy megpróbál utánajárni, hogy mi is lehet ez a csontváz és mi történhetettt a házban. Hosszas kutatás után hozzájut az itt élt tiszteletes, Alexander Ferguson jegyzeteihez és ezen keresztül visszapörgetjük az idő kerekét és megismerjük a szigetet, a réges régen itt élők életét, napi küzdelmét és hiedelmeit.
Én személy szerint élveztem ezt a párhuzamot, mert a jelenben játszódó történet többször is leült, picit belassult, de a múltbeli feljegyzések nagyon érdekes világba vezettek vissza és így a két szál kiegyenlítődött.
A két főszereplő mellett azonban volt még valaki, aki említést érdemel, sőt, nálam erősebb karakter volt jóval, mint Ruth. Ő pedig Moira, Ferguson tiszteletes szolgálólánya. Illetve nehéz megmondani, hogy milyen szerepet töltött be, mert főzött a tiszteletesre, kiszolgálta, de ha arról volt szó, akkor keményen megmondta neki a véleményét is. Ami miatt ő lett számomra a legérdekesebb karakter, az a nyiltsága. Ferguson, bár ahhoz képest, hogy tiszteletes volt, nagyon világian gondolkodott, okos, jó lépései voltak, de mégis, az elbeszélését valami visszafogottság jellemezte, míg Moira - az egyszerű emberekhez méltóan (ezzel most nem ledegradálni akarom őt, ne értsetek félre) őszintén és nyíltan mesélt mindenről. Az érzéseiről, a gondolatairól és hogy milyen volt az élet valójában a Harris szigeten. És higgyétek el, hogy nem volt könnyű az élet akkoriban.
És a regény vége? A legtöbb kérdésünkre választ kapunk - igen, arra is, ami miatt az egész nyomozás elindult, de nem lövöm le a poént, hogy miként és hogyan. A mai kor - és az akkor kor emberéhez híven mindenre lesz ésszerű magyarázat, de azért én hiszem, hogy egy ilyen gyönyörű, de elhagyatott helyen, azért könnyebb inkább a misztikumnak hinni, mintsem az észérveknek:).
Összességében nagyon élveztem ezt a történetet, végig izgalomban tartott, lekötött és nagyon örülök, hogy megismerhettem Skócia eme kevésbé ismert szegletét is. Az írónő annyira meghozta a kedvemet, hogy a bakancslistámra felkerült ez a szigetcsoport és bízom benne, hogy a közeljövőben eljuthatok ide! (hogy látok-e selkie-t, az majd kiderül:)
(az illusztrációhoz betett képek mind a Harris szigetet ábrázolják)
Borító: szerintem nagyon kifejező, teljesen átadja a történet hangulatát
Kedvenc karakter: Alexander és Moira
Szárnyalás: a helyszín
Mélyrepülés: a kitelepítés
Érzelmi mérce: szerelmi szál van, de nincsenek benne olyan részek, ami miatt korhatáros lenne a történet
Értékelés:
Blogturné extra - Selkie legenda
Azt mondják róluk, hogy a vízben fókaként élnek, de a szárazföldön képesek levetni a fókabőrüket és akkor emberként viselkednek.
A hím fókatündérek emberi alakjukban nagyon jóképűek és nagy a csábító erejük. Olyan nőket keresnek, akik elégedetlenek az életükkel. Ha egy nő kapcsolatba akar lépni egy selkie-vel, akkor hét könnyet kell ejtenie a tengerbe.
A női selkie-kből tökéletes feleség válik, ha a a férjük képes őket a szárazföldön tartani. Befogni és megszelídíteni egy selkie-t úgy lehet a legkönnyebben, hogy ki kell várni, amíg a szárazföldre jön, akkor el kell lopni és elrejteni a bőrüket, amiben az erejük van. Az ilyen szárazföldre kényszerített selkie-kre jellemző, hogy sokat ülnek a tengerparton és vágyakozva nézik az otthonukat, a tengert. De ha megtalálják a bőrüket, akkor azonnal visszatérnek a tengerbe és még az sem tartja őket vissza, ha esetleg közben gyerekük születik az emberektől, bár vissza-visszajárnak meglátogatni őket.
Sok legenda kering velük kapcsolatban. Egyes történetekben (Shetland szigetek) a selkie-k becsábítják az embereket a tengerbe (igen, a sellőkhöz hasonlóan, ahol azok megfulladnak. Sok esetben romantikus tragédiák, ahol az egyik fél nem tudja a másikról, hogy az selkie, beleszeret, de elveszíti, mert a párja a tengert választja helyette.
Olyan történet is létezik (Feröer- szigeteken), ahol egy fiatal farmer egy nap lemegy a partra, ahol meglát egy pár gyönyörű selkie lányt táncolni. Az egyiknek elrejti a bőrét és mivel az nem tud többé visszamenni a tengerbe, így kénytelen a farmerhez feleségül menni. A férfi a bőrt egy ládában tartja, amelynek a kulcsát mindig magánál hordja. Egy nap elfelejti a kulcsot magához venni és mire hazaér, a felesége eltűnik, még a gyerekeik sem tudták visszatartani. Később a farmer vadászat közben megöli a felesége selkie férjét és a két fiát, mire az asszony megesküszik, hogy bosszút áll az összes férfin, aki csak a szigeten él. A bosszú beteljesül, néhányan belefulladnak a tengerbe, van, aki szikláról zuhan le, de végül szinte az összes férfi meghal a szigeten.
Egy másik történetben a férj a felesége kérése ellenére egy veszélyes útra indul a tengeren, hatalmas viharba kerül és végül a felesége menti meg úgy, hogy átváltozik fókává és kimenti a férjét. Viszont ez azzal az áldozattal jár, hogy soha többé nem változhat vissza emberré és soha többé nem mehet haza...
Forrás
Forrás
Nyereményjáték:
A regényben fontos szerepet kap egy rejtélyes lényről szóló mítosz, így mi is ehhez kapcsoljuk a játékunkat. A képek és a pár soros leírás alapján azonosítsátok be a rejtélyes lényeket és a rafflecopter megfelelő mezőjébe írjátok be a nevét.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyertesnek pedig 72 óra áll a rendelkezésére a megküldött e-mailre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyertesnek pedig 72 óra áll a rendelkezésére a megküldött e-mailre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.
Állítólag az Egyesült Államok erdeiben “él”, de a létezéséről egy rossz minőségű filmfelvételen és pár lábnyomon kívül semmilyen más fizikai bizonyíték nincs. Nagy, több, mint két méter magas emberszabású lény.
A blogturné további állomásai:
06.30 Kelly Lupi olvas
07.02 Tekla Könyvei
07.04 Könyvszeretet
A Selkie legendát dolgozza fel egy mostani oscar díjas nagyon aranyos (olykor megható) kis rajzfilm, a Tenger Dala (The Song of The Sea), ami szinkronosan nem, de magyar felirattal létezik. Mindenkinek csak ajánlani tudom! :)
VálaszTörlés