Sarah J. Maas: A Court of Thorns and Roses (A Court of Thorns and Roses #1)

Bloomsbury Children's, 2015
416 oldal
Goodreads: 4,32
Besorolás: fantasy, YA

When nineteen-year-old huntress Feyre kills a wolf in the woods, a beast-like creature arrives to demand retribution for it. Dragged to a treacherous magical land she only knows about from legends, Feyre discovers that her captor is not an animal, but Tamlin—one of the lethal, immortal faeries who once ruled their world.

As she dwells on his estate, her feelings for Tamlin transform from icy hostility into a fiery passion that burns through every lie and warning she's been told about the beautiful, dangerous world of the Fae. But an ancient, wicked shadow grows over the faerie lands, and Feyre must find a way to stop it . . . or doom Tamlin—and his world—forever.

Perfect for fans of Kristin Cashore and George R. R. Martin, this first book in a sexy and action-packed new series is impossible to put down!

Sarah J. Maas nálam már bizonyított, hiszen az Üvegtrón sorozata a mai napig nagy szerelem és alig várom, hogy a következő részét a kezembe vehessem. Így amikor kiderült, hogy egy új sorozata jelenik meg májusban, teljesen bezsongtam és azóta izgatottan pakolgattam az olvasnivalóimat, hogy ennek a regénynek biztosan legyen helye az idei olvasmánylistámban. És végre eljött a mi időnk:).

Direkt nem olvastam utána a történetnek mielőtt belekezdtem, mert szerettem volna teljesen újdonságként kezelni. Persze végül elég volt a második fejezetig eljutnom, amikor rádöbbentem, hogy ez ismét egy mese feldolgozás lesz, ezúttal a Szépség és Szörnyeteg történetét alakította át az írónő egy ízig-vérig izgalmas fantasy regénnyé.

Feyre (csak világosabb hajjal)

A tizenkilenc éves Feyre, hogy a nyomorgó családját ellássa, vadászni jár a közeli erdőbe. Egy havas éjszakán végre egy szarvas kerül a nyila elé, de kiderül, hogy ugyanezt nézte ki magának prédájául egy óriási farkas is. A lány, hogy megmentse a zsákmányt, megöli a farkast. Azonban a farkas nem egyszerű állat volt, így hamarosan egy szörnyszerű lény jelenik meg náluk és elégtételt követel az áldozatért: vagy azonnal megöli Feyret a farkasért cserébe, vagy a lány vele tart végleg, mint a rabszolgája. Feyre a második lehetőséggel élve követi a szörnyet és a Fae (tündérek) világában találja magát. Mert hát ugye Feyre sem egy egyszerű világban él, hanem egy olyanban, amelyen osztozniuk kell a tündérekkel. Egy hatalmas sziget az otthona, amelynek alsó részén, egy vékony sávban élnek az emberek, a felső, nagyobbik részét pedig a Fae (tündérek) foglalják el, hét Udvar (Éj, Nappal, Hajnal, Tavasz, Nyár, Ősz és Tél) irányítása alatt. A Fae megveti az embereket, az emberek pedig rettegnek tőlük, így egy hatalmas fal választja el egymástól a két népet és egy egyezmény biztosítja a törékeny békét köztük.

A tündérek világa azonban a szépsége mellett halálos veszélyeket rejt magában, főleg akkor, ha az, aki odakerül, ember. Rengeteg olyan lény él a fák között, a bokrok alatt, itt-ott elbújva, amelyekkel találkozni felér egy halálos ítélettel. Pedig ez lesz Feyre új otthona, ide hozza el Tamlin, akiről kiderül, hogy nemcsak egy szörny, hanem ő egy High Fae (magasrangú nemes tündérnek tudnám talán lefordítani a legjobban), aki a Tavasz Udvarának uralkodója és akit sok más tündérrel együtt átok sújt. Maszkot kell viselniük, amelyet nem vehetnek le soha, hacsak nem töri meg valaki ezt az átkot. És ki tudja megtörni? És mivel? Erre próbál rájönni Feyre, hiszen szépen lassan az ellenségeskedése szerelemmé fordul át a fogvatartója felé és mindenáron meg akarja menteni Tamlint.

Egyszerűen nincs rá jó szó, hogy mennyire élveztem ezt a feldolgozást és azt, hogy a "szörnyeteg világa" a

Tamlin

tündérek világa lett. Tökéletesen beleillett ez a mese ebbe a világba, Sarah zseniálisan illesztette bele az átkot és azt, hogy mivel lehetne ezt megtörni. Amin azért lett volna mit javítani (szerintem), az a rész, miután Feyre megérkezett a tündérekhez. Az írónő itt is imádja a hosszas leírásokat, bár annyit pozitívumként felhozok, hogy most nem a lány ruhatárát ecseteli hosszú órákon át, hanem a Tavasz Udvarát. Tudom, hogy szükséges volt a sok leírás, hogy beleéljük magunkat, hogy milyen gyönyörű, milyen varázslatos és milyen veszélyes ez a hely, de voltak részek, amit már picit soknak tartottam. Persze ezen sokat javított Tamlin és Feyre kapcsolata, ami szerencsére nem azonnali "meghalok érted" szerelem lett, ahogy Andi barátosném mondta, "itt a szépséget kellett megszelidíteni, nem a szörnyeteget". Azért Tamlin sem könnyen kiismerhető (hiszen tündér:), nem teljesen tiszta eleinte, hogy mi a célja a lánnyal, miért tartja fogva, hiszen egyáltalán nem úgy bánik vele, mint egy rabszolgával. Feyre pedig éppolyan vagány hősnő, mint a másik sorozatban Celaena, nem megy a szomszédba egy kis bátorságért vagy néha inkább úgy mondanám, hogy eszetlenségért:). De hát a főhősőket ezért szeretjük, és ezek a néha meggondolatlan lépéseik viszik előre a történetet. A családjához fűződő kapcsolata és önfeláldozása pedig csodálatra méltó, hiszen nem tudom, hogy hányan tették volna meg azt a családjukért, amit ő.
Természetesen nem hagyhatom ki a szereplők közül Tamlin "szárnysegédjét", Lucient sem, aki eleinte - sőt, néha később is - elég szkeptikusan fogadja a lányt, de a barátja miatt kénytelen elfogadni őt. Imádtam a szarkasztikus stílusát és bármit megadnék egy ilyen barátért!

Szóval ott tartottam, hogy rengeteg és még több leírást kaptunk a Tavasz Udvaráról, volt egy kis románc, egy pár veszélyes helyzet, de valami nagyon hiányzott nekem. Mégpedig a "rosszfiú". Ekkor érkezett meg Rhys. Lehet, hogy inkább csupa nagybetűvel kellene írnom a nevét?:) - szóval megérkezett RHYS és onnantól számomra mindenki más elhalványult, hiába imádtam addig Tamlint, ő is szinte teljesen feledésbe merült. Eleinte csak pár aprócska jelenete volt, de már ott is annyira erős volt a jelenléte, hogy csak azt vártam, mikor jelenik meg újra a színen.

Rhys

Igen, ez az, így kell megírni úgy egy karaktert, hogy nem kell kétoldalanként leírni, hogy "hűdejópasi, hűdevonzó, hűdemindenkiőtakarja". Itt az írónő minden sorából átjött, hogy Rhys milyen izgalmas, milyen veszélyes és mennyire nagy játékos. (a kinézetéről pedig inkább nem is mondok semmit, mert az már csak hab a tortán:).  Rajta keresztül ismerkedhetünk meg a Fae világának sötétebbik, életveszélyesebbik oldalával és mit ne mondjak, élveztem nagyon. Rhys megjelenésével pedig beindult a történet, mozgalmassá, ijesztővé, akciódússá és nagyon forróvá vált. Minden téren:). Ő az a szereplő, akit normál esetben utálnál, hiszen minden erkölcsi megfontolás nélkül megöl vagy megkínoz bárkit, de egyszerűen vonz. Ő az, akit szeretnél megszelidíteni, mert érzed, tudod, hogy ha sikerül beférkőznöd a páncélja mögé, akkor végérvényesen megkaphatod őt. De egy percig se gondoljátok azt, hogy könnyű dolgotok lenne vele!

Többet nem szeretnék elárulni a történetből, már szerintem így is többet meséltem, mint kellett volna:), de

egyszerűen annyira rabul ejtett, hogy órákon át tudnék róla ömlengeni. Persze ne higgyétek, hogy a történet csak évődésről, szerelmi háromszögről és sétálgatunk a gyönyörű kertben jelenetekről szól, mert van benne bőven sötét, kegyetlen, megdöbbentő, körömlerágósan izgalmas és kalandos rész is, hiszen ismét bebizonyosodott, hogy a tündérek világa nem csupa szépség, báj és kedvesség, a "szépek népe" kegyetlen, számító és hatalomra vágyó társadalom, ahol bárki senki nem tud hazudni, de a szavakat olyan ügyesen forgatják, hogy ember legyen a talpán, ha jól akar kijönni a velük megkötött  alkujukból vagy megállapodásukból.(arra pedig kíváncsi leszek, hogy ha majd olvassátok, mennyi idő alatt jöttök rá a versike megoldására:)))).
Sarah pedig nagyon jól építette fel ezt a világot, olyannyira, hogy bár nem egy életbiztosítás köztük lenni, de mégis, minden porcikám vágyódott oda és sokat megadtam volna, ha Feyre helyében lehettem volna.

Összességében ezt a regényt mindenkinek ajánlom, fiúknak és lányoknak is, mert Sarah újra bebizonyította, hogy érdemes őt olvasni, mert nagyon jól tud mesélni. A végéről pedig csak annyit, hogy bár nem függővég, de mégis tudva, sejtve, hogy mi várható a következő részben, annyira várom, hogy, ha tegnap a kezembe kaphattam volna a folytatást, már az is késő lenne:).

Borító: Nagyon tetszik, kifejező, így a történet befejezése után újra végignézve, rajta van (majdnem) minden, ami fontos:)

Kedvenc karakter: RHYS, RHYS és RHYS! Ja és persze Feyre, Tamlin és Lucien is:)

Szárnyalás: Rhys és Feyre megállapodása

Mélyrepülés: Amarantha 

Érzelmi mérce: a szerelmi jelenetek gyönyörűek, nincs elsietve semmi, de mindemellett forróak is, sok mindennek lehetünk "szemtanúi", így talán inkább 16 éven felülieknek ajánlanám az olvasását 

Értékelés: (adnék többet is, mint 5 csillag, annyira imádtam)