A 2016-os Könyvfesztiválra elhozza nekünk a Maxim Kiadó Amy Ewing debütáló könyvét az Ékkövet, mely egy újabb izgalmas disztópikus világba repít minket.2016. április 16 és 26 között a Blogturné Klub segítségével megismerkedhettek Violet történetével, a bejegyzésekben sok érdekességet találtok még, illetve a nyereményjáték keretein belül 3 szerencsés meg is nyerheti a könyvet.
Maxim Kiadó, 2016
368 oldal
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Goodreads: 3,84
Besorolás: YA, disztópia
368 oldal
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Goodreads: 3,84
Besorolás: YA, disztópia
Az Ékkő egyenlő a gazdagsággal, a szépséggel és a hatalommal. De vannak lányok, akik számára nem jelent mást, csak a szolgaságot.
Violet a Lápon született és nevelkedett, és genetikai adottságai képessé teszik rá, hogy ő hordja ki az Ékkő egyik előkelőségének gyermekét. A Tó Hercegnője egy aukción vette meg Violetet, aki hamar megtanulja az Ékkő csillogó felszíne alatt rejtőző brutális igazságot. El kell fogadnia a csúf valóságot, és meg kell próbálnia életben maradni.
Valamiért mostanában elég sok disztópia került a kezem közé. De őszinte leszek, még nem sikerült megunnom őket. Ha jól vannak megírva és mindben van fantázia, akkor tőlem jöhet bármennyi, én vevő leszek rájuk!
Amy Ewing pedig ismét egy új világba kalauzol el minket, bár azért mondhatnám, hogy hasonlót talán már olvashattunk. Ez is egy olyan világ, ahol a lányokat, illetve a szegény lányokat kihasználják. Ne tévesszen meg senkit a gyönyörű borító, ez nem egy második Párválasztó sorozat, hanem egy kőkemény disztópia.
Ebben a világban ugyanúgy létezik egy gazdag és egy szegény réteg, de azzal a különlegességgel, hogy a gazdagok asszonyai képtelenek gyermeket szülni. Ez a "munka" így a szegény lányokra hárul, akiket a pubertás kor elérésekor vizsgálat alá vetnek és ha megvan bennük a szükséges plusz, akkor elveszik a családjuktól és egy külön helyen oktatják őket, hogy mit is jelent "helyettesnek" lenni. Miután elérték a megfelelő kort, akkor egy aukción licitálhatnak értük a gazdag házak asszonyai és a lányok "tenyészkancaként" (elnézést, jobb szót nem tudtam erre kitalálni) működnek tovább.
Ez a világ szörnyű. Legyél akár gazdag, akár szegény, a sorod egyáltalán nem jó. Itt nincs szerelem, nincsenek érzelmek, itt csak hatalomvágy van, öröklés, intrika és az egymás túllicitálása.
Főhősnőnk, Violet pedig ebbe a világba kerül bele, miután kiválasztották, kiképezték, licitáltak rá és egy kisebb vagyont kifizettek érte. Az egyik legbefolyásosabb családhoz kerül és mondhatnánk azt, hogy az élete révbe ért. De ez nem így van. A gazdaasszonya egy szadista őrült, akinek semmi nem számít, csak hogy a megfelelő örököst a megfelelő időben prezentálni tudja. Az írónő pedig Violet hangján keresztül félelmetesen adja át, hogy mit is érezhet itt egy lány, egy szegény lány, aki egyrészt meg van rettenve a rá váró feladattól, olyan helyre kerül, ami számára teljesen ismeretlen és még emberszámba se veszik.
Végig próbáltam beleképzelni magam a szereplők helyébe, de úgy éreztem, hogy nem szívesen lennék egyikük helyében sem.
A lányok élete borzasztó - és a legrosszabbat még el se meséltem, de azt nem is fogom, csapjon le rátok ez az információ ugyanolyan erősen, ahogy rám is lecsapott, ezt nem kell nagyon ecsetelnem, el tudjátok képzelni.
De nemesnek sem egyszerű lenni, hiszen a különböző házak úrnői egymással vetélkedve próbálnak minél nagyobb hatalmat elérni és ehhez nem félnek a legborzalmasabb módszereket sem bevetni.
Violet viszont ebben a világban elég ügyesen ellavírozik, feszegeti a határait és miután rájön, hogy mi áll vagy bukik azon, hogy megszüli-e a várva várt örököst, nem fél ezt kihasználni. Eleinte együtt féltem vele, de után már csak izgultam érte és nagyon szurkoltam neki!
Persze ebben a világban nemcsak rosszak, hanem elvétve jók is megtalálhatóak. Imádtam például Lucient, az "udvarhölgyet" - az idézőjel nem véletlen, hiszen szerencsétlen egy kasztrált férfi, mert csak így kerülhetnek magas pozícióban a nemes hölgyek mellé. Ő volt a fény az éjszakában, nagyon szerettem, ahogy egyengette és pátyolgatta a főhősnőnket. Az ő barátsága és segítsége sokat segített azon, hogy Violet túlélje a kezdeti megpróbáltatásokat. Barátok is akadnak még rajta kívül is, de erről nem szeretnék sokkal többet mesélni.
És persze a szerelmi szál. Ami nélkül ugye nem YA regény egy YA regény. Itt is alakul valami, bár nekem picit erőltetett volt ez a szál, de remélhetőleg a második részre kiforr Violet és a srác, Ash kapcsolata. Ash egyelőre nem lopta magát a szívembe, inkább sajnálom a fiút (az ő sorsa sem egyszerű egy percig sem és a háttér története pedig szívszorító), mintsem szurkolnék neki. Valahogy még nem kaptam belőle eleget, hogy megbízzak benne és megkedveljem. De mivel ez egy bevezető kötet, úgy érzem, hogy még lesz időm rá, hogy megbarátkozzunk.
Ellenben az Úrnő fia, Garnet! Lupi már megint kiszúrta a történet rosszfiúját és talpig belehabarodott. Nekem ő egy picit Adrianra hasonlít a Vámpírakadémiából, az elkallódott, kőgazdag örökösre, akivel igazán senki sem foglalkozik. De ha picikét valaki jobban odafigyel rá, akkor kiderül, hogy a srácban sokkal több leledzik, mintsem egész nap vedelje a piát és részegen tántorogjon ide-oda. Érdekes volt, mert ő a mostani részben alig szerepelt, de az a pár jelenete nekem elég volt, hogy Asht úgy ahogy van, lesöpörje a színről. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az írónő milyen szerepet szán neki a továbbiakban!
A történet pedig talán az elején lassan indul, sok időt töltünk azzal, hogy megismerjük a világot, azt, hogy a lányoknak milyen soruk van, de a közepe felé beindul a sztori és a vége pedig kifejezetten izgalmassá válik. Olyan függővége van, ami miatt nagyon-nagyon várom a következő részt, amit remélem, minél hamarabb elhoz nekünk a kiadó!
Összességében tetszett a történet, de még nem adnám meg neki a maximum pontszámot. Várom, hogy még jobban elvarázsoljon, szeretném, ha a következő rész végig izgalmas lenne, a romantikus szál pedig nem csak Violetet, hanem engem is levenne a lábamról:). És kiknek ajánlom? Talán inkább lányoknak, hiszen bár Violet erős karakter és van kaland, intrika is bőven a történetben, de a romantikus részek miatt és amiatt, mert nagyon erős a női jelenlét a regényben, inkább a lányoknak fog jobban tetszeni.
Violet a Lápon született és nevelkedett, és genetikai adottságai képessé teszik rá, hogy ő hordja ki az Ékkő egyik előkelőségének gyermekét. A Tó Hercegnője egy aukción vette meg Violetet, aki hamar megtanulja az Ékkő csillogó felszíne alatt rejtőző brutális igazságot. El kell fogadnia a csúf valóságot, és meg kell próbálnia életben maradni.
Valamiért mostanában elég sok disztópia került a kezem közé. De őszinte leszek, még nem sikerült megunnom őket. Ha jól vannak megírva és mindben van fantázia, akkor tőlem jöhet bármennyi, én vevő leszek rájuk!
Ebben a világban ugyanúgy létezik egy gazdag és egy szegény réteg, de azzal a különlegességgel, hogy a gazdagok asszonyai képtelenek gyermeket szülni. Ez a "munka" így a szegény lányokra hárul, akiket a pubertás kor elérésekor vizsgálat alá vetnek és ha megvan bennük a szükséges plusz, akkor elveszik a családjuktól és egy külön helyen oktatják őket, hogy mit is jelent "helyettesnek" lenni. Miután elérték a megfelelő kort, akkor egy aukción licitálhatnak értük a gazdag házak asszonyai és a lányok "tenyészkancaként" (elnézést, jobb szót nem tudtam erre kitalálni) működnek tovább.
Ez a világ szörnyű. Legyél akár gazdag, akár szegény, a sorod egyáltalán nem jó. Itt nincs szerelem, nincsenek érzelmek, itt csak hatalomvágy van, öröklés, intrika és az egymás túllicitálása.
Főhősnőnk, Violet pedig ebbe a világba kerül bele, miután kiválasztották, kiképezték, licitáltak rá és egy kisebb vagyont kifizettek érte. Az egyik legbefolyásosabb családhoz kerül és mondhatnánk azt, hogy az élete révbe ért. De ez nem így van. A gazdaasszonya egy szadista őrült, akinek semmi nem számít, csak hogy a megfelelő örököst a megfelelő időben prezentálni tudja. Az írónő pedig Violet hangján keresztül félelmetesen adja át, hogy mit is érezhet itt egy lány, egy szegény lány, aki egyrészt meg van rettenve a rá váró feladattól, olyan helyre kerül, ami számára teljesen ismeretlen és még emberszámba se veszik.
Végig próbáltam beleképzelni magam a szereplők helyébe, de úgy éreztem, hogy nem szívesen lennék egyikük helyében sem.
A lányok élete borzasztó - és a legrosszabbat még el se meséltem, de azt nem is fogom, csapjon le rátok ez az információ ugyanolyan erősen, ahogy rám is lecsapott, ezt nem kell nagyon ecsetelnem, el tudjátok képzelni.
De nemesnek sem egyszerű lenni, hiszen a különböző házak úrnői egymással vetélkedve próbálnak minél nagyobb hatalmat elérni és ehhez nem félnek a legborzalmasabb módszereket sem bevetni.
Violet viszont ebben a világban elég ügyesen ellavírozik, feszegeti a határait és miután rájön, hogy mi áll vagy bukik azon, hogy megszüli-e a várva várt örököst, nem fél ezt kihasználni. Eleinte együtt féltem vele, de után már csak izgultam érte és nagyon szurkoltam neki!
És persze a szerelmi szál. Ami nélkül ugye nem YA regény egy YA regény. Itt is alakul valami, bár nekem picit erőltetett volt ez a szál, de remélhetőleg a második részre kiforr Violet és a srác, Ash kapcsolata. Ash egyelőre nem lopta magát a szívembe, inkább sajnálom a fiút (az ő sorsa sem egyszerű egy percig sem és a háttér története pedig szívszorító), mintsem szurkolnék neki. Valahogy még nem kaptam belőle eleget, hogy megbízzak benne és megkedveljem. De mivel ez egy bevezető kötet, úgy érzem, hogy még lesz időm rá, hogy megbarátkozzunk.
Ellenben az Úrnő fia, Garnet! Lupi már megint kiszúrta a történet rosszfiúját és talpig belehabarodott. Nekem ő egy picit Adrianra hasonlít a Vámpírakadémiából, az elkallódott, kőgazdag örökösre, akivel igazán senki sem foglalkozik. De ha picikét valaki jobban odafigyel rá, akkor kiderül, hogy a srácban sokkal több leledzik, mintsem egész nap vedelje a piát és részegen tántorogjon ide-oda. Érdekes volt, mert ő a mostani részben alig szerepelt, de az a pár jelenete nekem elég volt, hogy Asht úgy ahogy van, lesöpörje a színről. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az írónő milyen szerepet szán neki a továbbiakban!
A történet pedig talán az elején lassan indul, sok időt töltünk azzal, hogy megismerjük a világot, azt, hogy a lányoknak milyen soruk van, de a közepe felé beindul a sztori és a vége pedig kifejezetten izgalmassá válik. Olyan függővége van, ami miatt nagyon-nagyon várom a következő részt, amit remélem, minél hamarabb elhoz nekünk a kiadó!
Összességében tetszett a történet, de még nem adnám meg neki a maximum pontszámot. Várom, hogy még jobban elvarázsoljon, szeretném, ha a következő rész végig izgalmas lenne, a romantikus szál pedig nem csak Violetet, hanem engem is levenne a lábamról:). És kiknek ajánlom? Talán inkább lányoknak, hiszen bár Violet erős karakter és van kaland, intrika is bőven a történetben, de a romantikus részek miatt és amiatt, mert nagyon erős a női jelenlét a regényben, inkább a lányoknak fog jobban tetszeni.
Borító: Nagyon sajnálom, hogy nem az eredeti borító maradt.. azzal nagyon ütős lett volna
Kedvenc karakter: Violet, Lucien, Raven, Garnet
Szárnyalás: Lucien és amit tesz
Mélyrepülés: ahogy bántak a lányokkal
Érzelmi mérce: van benne egy kis romantika, de nekem ez még kevés volt, nagyon kevés...
Értékelés:
Blogturné extra - törölt jelenet
A Kívánság Kút része annak a gyerekmese válogatásnak (azonos név alatt), ami nagyon népszerű a Magányos Városban, főleg a Lápon élőknél. Violetet ez mindig is az apjára emlékeztette, aki mindig olvasott neki, amikor hazaért a munkából. A Kívánság Kút két nővér történetét meséli el, akik kívánhatnak egyet-egyet, miután megmentenek egy víz-szellemet és hogy ezek a kívánságok hogyan változtatták meg az életüket.
A Kívánság Kút
Egyszer, réges régen, egy tengerparti kis faluban élt két nővér. A komor és komoly, idősebb nővér haja hollófekete, szeme pedig sötét volt, mint a szén. A fiatalabb, életvidám és mosolygós volt, szemei, a borostyán színében ragyogtak, melyet szőke tincsei csak még jobban kiemeltek.
Egy napon, amikor az apjuk megbízásából úton voltak, a nővérek egy öreg, magányos és elfeledett kútra bukkantak, melynek omladozó köveit moha fedte. Lenéztek a mélybe, de nem látták a kút alját.
“Beledobhatnánk egy érmét”, mondta a fiatalabb testvér. “És akkor meglátjuk, hogy milyen mély.”
“Számít az, hogy milyen mély a kút?” kérdezte az idősebb. “Mellesleg, csak elpazarolnánk egy aranyat! Gyerünk, apánk mérges lesz ránk, ha hamarosan nem térünk vissza.”
De a fiatalabb testvér addigra már elővette az érmét a zsebéből. Egy pillanatig a kút kávája fölé tartotta, az érme csillogott a napfényben - aztán forogva belehullott a sötétségbe. A nővérek hallgatóztak, de nem hallották az érme csobbanását, ahogy az a vízbe ért. Egyáltalán nem hallottak semmit.
“Biztosan nagyon mély”, mondta a fiatalabb fojtott hangon.
“Ostobaság”, gúnyolódott az idősebb. “Valószínűleg kiszáradt, ennyi az egész.”
Hirtelen mély morajlás hallatszott a föld alól és egy vastag vízoszlop emelkedett ki a kútból. A szökőkútból egy víz-szellem lépett elő.
A bőre, mint a kristály, a szivárvány minden színében csillogott a fényben és a hosszú haja arany hullámokban ölelte körül. Halványkék ruhát viselt és amikor a két testvérre mosolygott, azok úgy érezték, hogy elgyengül a térdük és beleremeg a szívük, mivel ő volt a legszebb teremtmény, amit valaha láttak.
“Egy álomtalan alvásból ébresztettetek fel” mondta, a hangja olyan ragyogó és friss volt, mint egy csobogó patak, “És megtörtetek egy átkot, amit egy gonosz férfi bocsátott rám. Hálából mind a kettőtöknek teljesítem egy kívánságát.”
Az idősebb nővér szólalt meg először, aki mindig is tudásra szomjazott, és gyűlölte az egyszerű falusi életét. “Mindenkinél nagyobb intelligenciát kívánok”, mondta, “Így új és csodálatos dolgokat hozhatnék létre és kitolhatnám a tudásom határait.”
A víz-szellem megérintette egy ujjal a lány homlokát, egy csillogó vízcseppet hagyva rajta, ami fátyolszerű szálakká szőtte magát, finom koronát alkotva a lány sötét haja körül. Egy pillanattal később a korona eltűnt. Az idősebbik lány kívánsága teljesült.
“És te mit kívánsz?” kérdezte a víz-szellem a kisebbik lányt.
A fiatalabb lány egy pillanatig elgondolkodott, ő nagyjából elégedett volt az életével és nem tudta, hogy mit tudna rajta javítani.
“Szeretném, ha képes lennék beszélni a fákkal és a csillagokkal” - mondta szégyenlősen. “Hallani a naplemente zenéjét és megérteni a szél suttogását és hallani a száguldó patak nevetését, így jobban megérthetném a Földet, mivel annyi mindent ad magából nekem és a családomnak.”
A víz-szellem elmosolyodott a lány szavain és ráfektette egy ujját a fiatalabb lány szívére és a vízcsepp, amit otthagyott, nem váltott formát, hanem úgy csillogott, mint egy gyémánt, erősen és tisztán, addig, ameddig a fénye annyira elsöprő lett, hogy a nővérek kénytelenek voltak félrenézni. És mire visszanéztek, a csepp eltűnt. A fiatalabb testvér kívánsága teljesült.
A két nővér hazatért és ki is próbálták az ajándékaikat. Az idősebbik nővér rájött, hogy egy ültőhelyében akár 12 könyvet is képes elolvasni és tökéletesen emlékezni mindre. Új találmányok ötletei születtek a fejében és fáradhatatalanul dolgozott azon, hogy létrehozza őket. Az emberek nagy gondolkodóként ünnepelték és tanácsokat kértek tőle, aranyat adtak neki, hogy olyan mechanikus tárgyakat készítsen, amik megoldják a problémáikat vagy megkönnyítik az életüket.
Ezalatt a fiatalabb testvér elég sok időt töltött egyedül, az erdőben vándorolt és beszélt a fákhoz vagy a partnak csapódó hullámokat hallgatta, vagy a csillagoktól tanulta az idők titkait. Az összes szavukat a szívében őrizte és hatalmas békesség töltötte el belül és elégedett volt a világ szépségével.
A nővérek megöregedtek. Az idősebb nővér elköltözött a faluból, elcsábította a városi élet, az emberek nyüzsgése, ahol tisztelték a találmányait és a tanácsait és gyorsan nagy tiszteletű vagyonos nő lett belőle. De a fiatalabb testvér a tengerparton maradt, szerelembe esett és férjhez ment és folytatta az egyszerű életét.
Lassan, az idősebb testvér úgy érezte, hogy semmi nem elég - nem elég az arany, nem elég a tudás, nincs elég anyag, hogy elkészítse azokat a csodálatos találmányokat, amiket elképzelt. Egy sötétség kezdett nőni a szívében, amikor úgy vélte, hogy a húgának megvan az a tudása, ami saját magának nincs és féltékenység kezdte rágni.
Így egy éjjel visszatért a faluba. A húga tárt karokkal fogadta és ragaszkodott ahhoz, hogy vele, a férjével és a kislányával vacsorázzon együtt. A kis házuk egyszerű volt, de vidám, ahogy a vacsora is és az idősebb testvér érezte, hogy a féltékenység, mint egy kígyó, úgy tekergőzik benne, hiszen hogyan lehetne a húga ennyire boldog, ha nincs semmije? Se aranya, se ékszere és nem csodálja őt senki?
“Szeretnék kérni egy szívességet” mondta az idősebb testvér.
“Természetesen” válaszolt a húga. “Bármit kérhetsz.”
“Azt kérném, hogy oszd meg velem az ajándékodat” követelte az idősebb testvér. “Szeretnék beszélni a csillagokhoz és együtt nevetni a folyókkal és hallani a szél halk szavát.”
A fiatalabb testvér elmosolyodott. “Gyere”, mondta és kivezette a nővérét a házból.
A két testvér elérte a tengerpartot, ahol a hullámok gyengéden ostromolták a homokot. “A víz-szellem lehetővé tette, hogy beszélgethessek a széllel, a hullámokkal és a csillagokkal”, mondta a fiatalabb testvér, “és ez egy olyan ajándék, amit nem tudok megosztani. De bárki hallhatja őket. Hallgass.Ők folyamatosan beszélnek hozzánk.”
A nővérek pár percig némán álltak. De az idősebb testvér hamar dühössé vált. Nem hallott semmit, csupán, ahogy a hullámok végigsiettek a homokon és mi volt ebben annyira különleges?
Hirtelen úgy érezte, hogy a húga a bolondját járatja vele.
“Hazudsz!” kiabálta, előhúzott egy tőrt az övéből és elmetszette vele a húga torkát.
“Most már nincs senki más a Földön, aki többet tudna nálam.”
Az idősebb testvér otthagyta a húga testét a parton és visszatért a városba. De talán, ha ott maradt volna, akkor láthatta volna, ahogy a hullámok tisztára mossák a sebet, hallhatta volna, ahogy a fák gyászosan kiáltanak és hallotta volna a szél szomorú énekét a húga halálakor, mielőtt gyengéden felemelte a csillagok közé.
A Kívánság Kút része annak a gyerekmese válogatásnak (azonos név alatt), ami nagyon népszerű a Magányos Városban, főleg a Lápon élőknél. Violetet ez mindig is az apjára emlékeztette, aki mindig olvasott neki, amikor hazaért a munkából. A Kívánság Kút két nővér történetét meséli el, akik kívánhatnak egyet-egyet, miután megmentenek egy víz-szellemet és hogy ezek a kívánságok hogyan változtatták meg az életüket.
A Kívánság Kút
Egyszer, réges régen, egy tengerparti kis faluban élt két nővér. A komor és komoly, idősebb nővér haja hollófekete, szeme pedig sötét volt, mint a szén. A fiatalabb, életvidám és mosolygós volt, szemei, a borostyán színében ragyogtak, melyet szőke tincsei csak még jobban kiemeltek.
Egy napon, amikor az apjuk megbízásából úton voltak, a nővérek egy öreg, magányos és elfeledett kútra bukkantak, melynek omladozó köveit moha fedte. Lenéztek a mélybe, de nem látták a kút alját.
“Beledobhatnánk egy érmét”, mondta a fiatalabb testvér. “És akkor meglátjuk, hogy milyen mély.”
“Számít az, hogy milyen mély a kút?” kérdezte az idősebb. “Mellesleg, csak elpazarolnánk egy aranyat! Gyerünk, apánk mérges lesz ránk, ha hamarosan nem térünk vissza.”
De a fiatalabb testvér addigra már elővette az érmét a zsebéből. Egy pillanatig a kút kávája fölé tartotta, az érme csillogott a napfényben - aztán forogva belehullott a sötétségbe. A nővérek hallgatóztak, de nem hallották az érme csobbanását, ahogy az a vízbe ért. Egyáltalán nem hallottak semmit.
“Biztosan nagyon mély”, mondta a fiatalabb fojtott hangon.
“Ostobaság”, gúnyolódott az idősebb. “Valószínűleg kiszáradt, ennyi az egész.”
Hirtelen mély morajlás hallatszott a föld alól és egy vastag vízoszlop emelkedett ki a kútból. A szökőkútból egy víz-szellem lépett elő.
A bőre, mint a kristály, a szivárvány minden színében csillogott a fényben és a hosszú haja arany hullámokban ölelte körül. Halványkék ruhát viselt és amikor a két testvérre mosolygott, azok úgy érezték, hogy elgyengül a térdük és beleremeg a szívük, mivel ő volt a legszebb teremtmény, amit valaha láttak.
“Egy álomtalan alvásból ébresztettetek fel” mondta, a hangja olyan ragyogó és friss volt, mint egy csobogó patak, “És megtörtetek egy átkot, amit egy gonosz férfi bocsátott rám. Hálából mind a kettőtöknek teljesítem egy kívánságát.”
Az idősebb nővér szólalt meg először, aki mindig is tudásra szomjazott, és gyűlölte az egyszerű falusi életét. “Mindenkinél nagyobb intelligenciát kívánok”, mondta, “Így új és csodálatos dolgokat hozhatnék létre és kitolhatnám a tudásom határait.”
A víz-szellem megérintette egy ujjal a lány homlokát, egy csillogó vízcseppet hagyva rajta, ami fátyolszerű szálakká szőtte magát, finom koronát alkotva a lány sötét haja körül. Egy pillanattal később a korona eltűnt. Az idősebbik lány kívánsága teljesült.
“És te mit kívánsz?” kérdezte a víz-szellem a kisebbik lányt.
A fiatalabb lány egy pillanatig elgondolkodott, ő nagyjából elégedett volt az életével és nem tudta, hogy mit tudna rajta javítani.
“Szeretném, ha képes lennék beszélni a fákkal és a csillagokkal” - mondta szégyenlősen. “Hallani a naplemente zenéjét és megérteni a szél suttogását és hallani a száguldó patak nevetését, így jobban megérthetném a Földet, mivel annyi mindent ad magából nekem és a családomnak.”
A víz-szellem elmosolyodott a lány szavain és ráfektette egy ujját a fiatalabb lány szívére és a vízcsepp, amit otthagyott, nem váltott formát, hanem úgy csillogott, mint egy gyémánt, erősen és tisztán, addig, ameddig a fénye annyira elsöprő lett, hogy a nővérek kénytelenek voltak félrenézni. És mire visszanéztek, a csepp eltűnt. A fiatalabb testvér kívánsága teljesült.
A két nővér hazatért és ki is próbálták az ajándékaikat. Az idősebbik nővér rájött, hogy egy ültőhelyében akár 12 könyvet is képes elolvasni és tökéletesen emlékezni mindre. Új találmányok ötletei születtek a fejében és fáradhatatalanul dolgozott azon, hogy létrehozza őket. Az emberek nagy gondolkodóként ünnepelték és tanácsokat kértek tőle, aranyat adtak neki, hogy olyan mechanikus tárgyakat készítsen, amik megoldják a problémáikat vagy megkönnyítik az életüket.
Ezalatt a fiatalabb testvér elég sok időt töltött egyedül, az erdőben vándorolt és beszélt a fákhoz vagy a partnak csapódó hullámokat hallgatta, vagy a csillagoktól tanulta az idők titkait. Az összes szavukat a szívében őrizte és hatalmas békesség töltötte el belül és elégedett volt a világ szépségével.
A nővérek megöregedtek. Az idősebb nővér elköltözött a faluból, elcsábította a városi élet, az emberek nyüzsgése, ahol tisztelték a találmányait és a tanácsait és gyorsan nagy tiszteletű vagyonos nő lett belőle. De a fiatalabb testvér a tengerparton maradt, szerelembe esett és férjhez ment és folytatta az egyszerű életét.
Lassan, az idősebb testvér úgy érezte, hogy semmi nem elég - nem elég az arany, nem elég a tudás, nincs elég anyag, hogy elkészítse azokat a csodálatos találmányokat, amiket elképzelt. Egy sötétség kezdett nőni a szívében, amikor úgy vélte, hogy a húgának megvan az a tudása, ami saját magának nincs és féltékenység kezdte rágni.
Így egy éjjel visszatért a faluba. A húga tárt karokkal fogadta és ragaszkodott ahhoz, hogy vele, a férjével és a kislányával vacsorázzon együtt. A kis házuk egyszerű volt, de vidám, ahogy a vacsora is és az idősebb testvér érezte, hogy a féltékenység, mint egy kígyó, úgy tekergőzik benne, hiszen hogyan lehetne a húga ennyire boldog, ha nincs semmije? Se aranya, se ékszere és nem csodálja őt senki?
“Szeretnék kérni egy szívességet” mondta az idősebb testvér.
“Természetesen” válaszolt a húga. “Bármit kérhetsz.”
“Azt kérném, hogy oszd meg velem az ajándékodat” követelte az idősebb testvér. “Szeretnék beszélni a csillagokhoz és együtt nevetni a folyókkal és hallani a szél halk szavát.”
A fiatalabb testvér elmosolyodott. “Gyere”, mondta és kivezette a nővérét a házból.
A két testvér elérte a tengerpartot, ahol a hullámok gyengéden ostromolták a homokot. “A víz-szellem lehetővé tette, hogy beszélgethessek a széllel, a hullámokkal és a csillagokkal”, mondta a fiatalabb testvér, “és ez egy olyan ajándék, amit nem tudok megosztani. De bárki hallhatja őket. Hallgass.Ők folyamatosan beszélnek hozzánk.”
A nővérek pár percig némán álltak. De az idősebb testvér hamar dühössé vált. Nem hallott semmit, csupán, ahogy a hullámok végigsiettek a homokon és mi volt ebben annyira különleges?
Hirtelen úgy érezte, hogy a húga a bolondját járatja vele.
“Hazudsz!” kiabálta, előhúzott egy tőrt az övéből és elmetszette vele a húga torkát.
“Most már nincs senki más a Földön, aki többet tudna nálam.”
Az idősebb testvér otthagyta a húga testét a parton és visszatért a városba. De talán, ha ott maradt volna, akkor láthatta volna, ahogy a hullámok tisztára mossák a sebet, hallhatta volna, ahogy a fák gyászosan kiáltanak és hallotta volna a szél szomorú énekét a húga halálakor, mielőtt gyengéden felemelte a csillagok közé.
Nyereményjáték:
A mostani játékunkban az elit házak asszonyainak nevét keressük, akik megveszik a helyettes lányokat, hogy azok gyereket szüljenek nekik. Segítségül megadtunk egy képet és a bejegyzés szövegében kiemelt betűkkel is találtok.
Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak, valamint felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak, valamint felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
A blogturné további állomásai:
Április 16 - Dreamworld
Április 18 - CBooks
Április 21 - Media Addict
Április 22 - Deszy könyvajánlója
Április 26 - Kelly Lupi olvas
Április 27 - MFKata gondolatai
Április 27 - MFKata gondolatai
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése