Folytatódik Claire és Jamie története!
Áprilisban a Könyvmolyképző kiadó jóvoltából jelenik meg a sokak által várva várt Outlander sorozat harmadik kötete, Az utazó! Kíváncsi vagy mi történik Claire-el és Jamie-vel? - Ne hagyd ki a turnét! Négy állomáson, négy blogger teszi közzé bejegyzéseit és ahogyan már megszokhattátok, sok érdekes információ mellett akár nyerhettek is egy példányt!
Könyvmolyképző, 2016
512 + 640 oldal
Fordította: Szujer Orsolya, Károlyi Eszter
Goodreads: 4,37
Besorolás: történelmi fikció
512 + 640 oldal
Fordította: Szujer Orsolya, Károlyi Eszter
Goodreads: 4,37
Besorolás: történelmi fikció
A nagy sikerű sorozat harmadik kötete nemcsak az időben repít vissza, de távoli, egzotikus tájakra is elvezet bennünket.
Kétszáz évvel korábban történt szenvedélyes találkozásukkor a halálra szánt Jamie Fraser végül lovagiasan visszaküldte a gyermekével várandós Claire-t a saját idejébe, mert meggyőződése volt, hogy el fog esni az 1746-os véres cullodeni csatában.
Lányuk mostanra felnőtt, és Claire megtudja, hogy Jamie túlélte a csatát. Visszavágyik hát az idő szakadékán keresztül, hogy újra megkeresse a férfit, akit soha nem tudott elfelejteni, és a sorsot, amit soha nem tudott figyelmen kívül hagyni…
Figyelem! A bejegyzés spoileres lehet azoknak, akik nem olvasták a második részt!!!
Nem is gondoltam volna, hogy ekkora fába vágom a fejszémet, hogy egymás után olvasok el két ilyen nagy terjedelmű regényt. De mégis, a Szitakötő a borostyánban után örömmel vettem kezembe a folytatást, hiszen annak olyan függővége volt, hogy nem tudtam / nem akartam várni sokáig a következő résszel.
Azt el kell, hogy ismerjem, hogy az írónő még mindig hatalmas mesélő. Az ember azt hinné, hogy erről a történetről két regénynél többet nem lehet írni, pedig ez nincs így.
Az első részben Claire visszakerül a múltba - 1945-ből 1743-ba és hihetelen kalandokba és egy ellenállhatatlan skót harcosba, James Frazerbe botlik. A második részben kapunk egy rövid betekintést Claire 1968-s életéből, majd pedig visszarepülünk a múltba és egészen a cullodeni csatáig követhetjük Claire és Jamie sorsát. Ebben a részben pedig elég sok minden napviliágra kerül Claire életéből, abból az időszakból, miután visszakerült Skóciából. Persze ez kevés lenne egy ilyen regényhez, így először megtudhatjuk, hogy mi történt Jamie-vel azután, miután Claire visszament a jövőbe, majd pedig a főhőseink egy teljesen új kalandba keverednek, miután Claire, megtudva az igazságot, hogy Jamie még él, ismét visszamegy a múltba.
Diana Gabaldon profin ugrándozik a korszakok között, de végig úgy, hogy mind teljesen hihető, életszerű, az ember végig úgy érzi, mintha az akkori kor emberei között élne és részt venne a mindennapjaikban. De azon felül, hogy korszakok között ugrálunk, a helyszínek is folyamatosan változnak - hol Skócia, hol Franciaország, hol Anglia, hol pedig valahol messze, akár úgy is mondhatnám, hogy a világ másik felére kerülnek el hőseink. És az írónő itt is óriási munkát végzett, mert járhatunk bárhol a Földön, mindenhol rettentő aprólékosan, láthatóan rengeteg munkával építi fel nekünk a helyszíneket, odafigyelve az ottani emberek rítusaira, viselkedésére, öltözködésére, szokásaira.
A főszereplőink pedig? Mind a kettőjüknél eltelt 20 év. Ami még Claire életében is nagy idő, de az 1700-s években még többnek tűnik. Mind a ketten próbálnak túllépni a másikon, de ez nem is olyan egyszerű, hisz a szerelmük több volt, mint egy egyszerű fellángolás, vérrel-verítékkel építették fel a kapcsolatukat és az talán többet kibír, mint 20 év különélés. Claire ettől függetlenül retteg. Nagyon fél, hiszen Jamie-nek akár lehet már másik családja, gyerekei, felesége, így a látatlanba utazik vissza, úgy, hogy a lányát is elhagyja, hiszen egyedül indul neki Skóciának. Ez pedig érdekes kérdéseket vet fel. Lehet-e annyira fontos egy szerelem, hogy az ember még a gyermekét is elhagyja érte? Bár az a gyermek már nem kicsi, de azért mégis az egyszem lánya. Megér Jamie ennyit?
A válasz pedig benne van a könyvben:).
Természetesen Jamie is felnőtt, már nem az a fiatal harcos aki volt, a 20 év, a háború, a veszteségek rajta is nyomot hagynak. Sok szempontból megkomolyodott, de azért még mindig lesznek olyan megjegyzései, vitái, beszélgetései Claire-rel, amin jókat fogunk mosolyogni:). De erre a könyvre érett be teljesen, most már simán elhiszem róla a rettenthetetlen harcost, aki képes megvédeni az embereit, a családját és ha kell, akár az ördöggel is szembeszáll.
A két idősík közül nekem még mindig a régi tetszett jobban. Persze, érdekelt Claire is, hogy mi történt vele azután, hogy visszakerült a saját idejébe. Mit szólt ehhez a férje? Hogyan tudta megmagyarázni a történeteket és hogy terhesen került elő? Hogyan tudta feldolgozni azt, hogy el kellett hagynia a férfit, akit mindennél jobban imádott és újra együtt élni a volt férjével, aki szakasztott mása a nagyon gyűlölt Jack Randallnak? Szerettem ezeket a részeket is nagyon, de igazából Jamie története fogott meg jobban.
Hogyan élte túl a cullodeni mészárlást és mi történt vele azután? Nem akarok spoilerezni, nem fogok semmit se elárulni, de higgyétek el nekem, hogy nem fogjátok tudni abbahagyni ezeket a részeket, annyira érdekesek.
Aztán persze a nagy találkozás. Hát nem tudom, hogy ki izgult jobban, Claire vagy én, hogy mit fog szólni hozzá Jamie? :)
A régi szereplők közül pedig sokan visszatérnek, a gyerekek felnőnek, a felnőttek megöregednek, én pedig még mindig ugyanolyan töretlenül szeretem Jennyt, Fergust, sőt a kis Iant is. Persze a kalandok, az utazások új szereplőket hoznak a történetbe, néha "csodabogarakat", mint például Jamie pártfogoltja, a Kínából megszökött mandarin, Ji Tien Cso (avagy Mr. Willoughby), aki különleges színfoltként az akkori Kínáról oszt meg velünk érdekes és néha elborzasztó történeteket vagy egy titokzatos szereplő, akinek a nevét gonosz módon nem árulom el, de higgyétek el, hogy a regény egyik nagy durranása lesz a megjelenése.
Ha pedig úgy gondolod, hogy már mindent ki tudsz előre találni, akkor elárulom, hogy lesz egy rész, aminél még én is a körmömet rágtam le izgalmamban, mert ott nagyon késélen táncolt minden és a szívem szakadt meg a fejezet olvasása közben.
Viszont, ha ennyire tetszett ez a rész is, akkor miért lett "csak" 4,5 pillangós, az 5 helyett? Ezt is elárulom. Egyrészt volt egy olyan jelenet (nem árulom el melyik volt az, de biztos vagyok benne, hogy rá fogtok jönni), ahol úgy éreztem, hogy a történelem ismétli önmagát. Ezt a "történést" egyszer bedobni különleges volt, de másodjára már zavart...
A másik fele pedig a könyv utolsó része. Nekem hirtelen túl sok minden történt és túl gyorsan. Gondolom megvolt az írónőnek az, hogy hová akar eljutni a harmadik regény végén, de talán túl sok mindent akart belesűríteni és itt jelent meg az a számomra "veszélyes dolog", miszerint már nem a regényre koncentráltam, hanem elkalandoztak a gondolataim erre-arra. És ez annyit jelent, hogy itt már nem tudott lekötni az írónő, akármilyen izgalmasra is próbálta ezt megírni.
Összességében, a pici hibáktól eltekintve ez a rész is nagyon jól sikerült, a főhőseink kálváriája mellett rengeteg új, néhol tragikus, néhol megmosolyogtató új szálról olvashatunk. Érdemes nagyon odafigyelni az apróbb dolgokra is, mert az írónő sokszor nyúl vissza a történetben régebbi dolgokhoz. Voltak részek, ahol úgy éreztem, hogy "ez és ez a szál érdekes volt, de vajon minek írta bele az írónő," aztán 100-200 oldallal később derült ki, hogy a történet szempontjából mennyire fontos volt az a rövidke kitérő. És azt is elárulom, hogy egy-két esetben még az első és második részbe is visszanyúl!
És kinek ajánlom a könyvet? Az első és második rész rajongóinak mindenképpen, számukra ez is kötelező darab:).
Kétszáz évvel korábban történt szenvedélyes találkozásukkor a halálra szánt Jamie Fraser végül lovagiasan visszaküldte a gyermekével várandós Claire-t a saját idejébe, mert meggyőződése volt, hogy el fog esni az 1746-os véres cullodeni csatában.
Lányuk mostanra felnőtt, és Claire megtudja, hogy Jamie túlélte a csatát. Visszavágyik hát az idő szakadékán keresztül, hogy újra megkeresse a férfit, akit soha nem tudott elfelejteni, és a sorsot, amit soha nem tudott figyelmen kívül hagyni…
Figyelem! A bejegyzés spoileres lehet azoknak, akik nem olvasták a második részt!!!
Nem is gondoltam volna, hogy ekkora fába vágom a fejszémet, hogy egymás után olvasok el két ilyen nagy terjedelmű regényt. De mégis, a Szitakötő a borostyánban után örömmel vettem kezembe a folytatást, hiszen annak olyan függővége volt, hogy nem tudtam / nem akartam várni sokáig a következő résszel.
Az első részben Claire visszakerül a múltba - 1945-ből 1743-ba és hihetelen kalandokba és egy ellenállhatatlan skót harcosba, James Frazerbe botlik. A második részben kapunk egy rövid betekintést Claire 1968-s életéből, majd pedig visszarepülünk a múltba és egészen a cullodeni csatáig követhetjük Claire és Jamie sorsát. Ebben a részben pedig elég sok minden napviliágra kerül Claire életéből, abból az időszakból, miután visszakerült Skóciából. Persze ez kevés lenne egy ilyen regényhez, így először megtudhatjuk, hogy mi történt Jamie-vel azután, miután Claire visszament a jövőbe, majd pedig a főhőseink egy teljesen új kalandba keverednek, miután Claire, megtudva az igazságot, hogy Jamie még él, ismét visszamegy a múltba.
Diana Gabaldon profin ugrándozik a korszakok között, de végig úgy, hogy mind teljesen hihető, életszerű, az ember végig úgy érzi, mintha az akkori kor emberei között élne és részt venne a mindennapjaikban. De azon felül, hogy korszakok között ugrálunk, a helyszínek is folyamatosan változnak - hol Skócia, hol Franciaország, hol Anglia, hol pedig valahol messze, akár úgy is mondhatnám, hogy a világ másik felére kerülnek el hőseink. És az írónő itt is óriási munkát végzett, mert járhatunk bárhol a Földön, mindenhol rettentő aprólékosan, láthatóan rengeteg munkával építi fel nekünk a helyszíneket, odafigyelve az ottani emberek rítusaira, viselkedésére, öltözködésére, szokásaira.
A válasz pedig benne van a könyvben:).
Természetesen Jamie is felnőtt, már nem az a fiatal harcos aki volt, a 20 év, a háború, a veszteségek rajta is nyomot hagynak. Sok szempontból megkomolyodott, de azért még mindig lesznek olyan megjegyzései, vitái, beszélgetései Claire-rel, amin jókat fogunk mosolyogni:). De erre a könyvre érett be teljesen, most már simán elhiszem róla a rettenthetetlen harcost, aki képes megvédeni az embereit, a családját és ha kell, akár az ördöggel is szembeszáll.
Hogyan élte túl a cullodeni mészárlást és mi történt vele azután? Nem akarok spoilerezni, nem fogok semmit se elárulni, de higgyétek el nekem, hogy nem fogjátok tudni abbahagyni ezeket a részeket, annyira érdekesek.
Aztán persze a nagy találkozás. Hát nem tudom, hogy ki izgult jobban, Claire vagy én, hogy mit fog szólni hozzá Jamie? :)
A régi szereplők közül pedig sokan visszatérnek, a gyerekek felnőnek, a felnőttek megöregednek, én pedig még mindig ugyanolyan töretlenül szeretem Jennyt, Fergust, sőt a kis Iant is. Persze a kalandok, az utazások új szereplőket hoznak a történetbe, néha "csodabogarakat", mint például Jamie pártfogoltja, a Kínából megszökött mandarin, Ji Tien Cso (avagy Mr. Willoughby), aki különleges színfoltként az akkori Kínáról oszt meg velünk érdekes és néha elborzasztó történeteket vagy egy titokzatos szereplő, akinek a nevét gonosz módon nem árulom el, de higgyétek el, hogy a regény egyik nagy durranása lesz a megjelenése.
Ha pedig úgy gondolod, hogy már mindent ki tudsz előre találni, akkor elárulom, hogy lesz egy rész, aminél még én is a körmömet rágtam le izgalmamban, mert ott nagyon késélen táncolt minden és a szívem szakadt meg a fejezet olvasása közben. Viszont, ha ennyire tetszett ez a rész is, akkor miért lett "csak" 4,5 pillangós, az 5 helyett? Ezt is elárulom. Egyrészt volt egy olyan jelenet (nem árulom el melyik volt az, de biztos vagyok benne, hogy rá fogtok jönni), ahol úgy éreztem, hogy a történelem ismétli önmagát. Ezt a "történést" egyszer bedobni különleges volt, de másodjára már zavart...
A másik fele pedig a könyv utolsó része. Nekem hirtelen túl sok minden történt és túl gyorsan. Gondolom megvolt az írónőnek az, hogy hová akar eljutni a harmadik regény végén, de talán túl sok mindent akart belesűríteni és itt jelent meg az a számomra "veszélyes dolog", miszerint már nem a regényre koncentráltam, hanem elkalandoztak a gondolataim erre-arra. És ez annyit jelent, hogy itt már nem tudott lekötni az írónő, akármilyen izgalmasra is próbálta ezt megírni.
És kinek ajánlom a könyvet? Az első és második rész rajongóinak mindenképpen, számukra ez is kötelező darab:).
Borító: Nem különösebben vagyok érte oda még mindig, de beleillik a sorozatba.
Kedvenc karakter: Jamie, Claire, Fergus, Ian, Mr. Willoughby
Szárnyalás: Jamie és Claire kapcsolata
Mélyrepülés: -
Érzelmi mérce: hol keserédes, hol szomorú, hol romantikus, sok mindent végigéltem, míg végigolvastam a könyvet.
Értékelés:
A képre kattintva beleolvashattok a regénybe:
Blogturné extra - idézetek
Rengeteg jó idézet van a könyvben és még több gyönyörű vallomás. Ebből próbálok párat megmutatni - spoilerek nélkül:
"Válassz olyan férfit, mint az apád, írtam. Bármelyik apád.[...] És amint kiválasztottál egy férfit, ne próbáld megváltoztatni, írtam le magabiztosabban. Lehetetlen. És ami ennél is fontosabb – ne engedd neki, hogy megpróbáljon megváltoztatni. Erre ő sem képes, de a férfiak attól még mindig megpróbálják."
"Azt hiszem, a legnagyobb terhet talán az jelenti, ha szeretünk valakit, akin nem tudunk segíteni."
"- Már nagyon régóta nem féltem, Sassenach - suttogta. - Most viszont azt hiszem, igen. Mivel most már van valami, amit elveszíthetek."
"Úgy pislogott rám, mint egy nagy, vörös bagoly. Valami veleszületett tikk miatt képtelen volt egyszerre csak az egyik szemét lecsukva kacsintani."
"... vonalakkal a tenyerünkön születünk, egy élettel, de aztán a vonalak megváltoznak, aszerint, hogy mit teszel, és hogy milyen ember vagy."
"Az otthon az a hely, ahová, ha mennünk kell, be kell, hogy engedjenek"
"Odaadtam volna az életemet értetek. Akkor is, ha a szívem és a lelkem is beleveszett volna..."
"A házasságom Jamie-vel olyan volt számomra, mint egy nagy kulcs elfordítása, minden egyes apró mozdulat a zár fogainak összetett, aprólékos elmozdulását idézte elő bennem. "
- Tudod, milyen együtt lenni valakivel így? Amikor mindent megpróbálsz, és mégsem tudod meg sosem a titkukat? [...]
- És aztán... - suttogta -, és aztán ismét visszakapni, visszakapni azt a tudást. Mikor szabadon mondhatsz vagy tehetsz bármit, és tudod, hogy így helyes.
- Azt mondani, hogy "szeretlek", és teljes szívedből komolyan is gondolni"
"- Oly sok éven át - mondta -, olyan hosszú időn keresztül, annyi minden voltam, annyi különböző ember. [...] - De itt - mondta olyan lágyan, hogy alig hallottam őt -, itt a sötétben, veled... itt nincs nevem."
"- Rendben, de akkor a törvényes hajók honnan tudják megkülönböztetni egymást, ha nincs az oldalukra festve a nevük?
Egyik szemöldökét felhúzva rám pillantott.
- Én is meg tudlak különböztetni más nőktől - mutatott rá -, pedig nincs is felhímezve a neved a melledre."
"– Bűn az, hogy itt vagy nekem? – suttogta. Az arca falfehér volt, a szeme nem több két sötét katlannál a halovány fényben. – Folyton azon jár az eszem… Mindez az én hibám lenne? Olyan nagy bűnt követtem el azzal, hogy ennyire vágytam rád, azzal, hogy nagyobb szükségem volt rád, mint az életre magára?"
"Csak tegyél meg nekem egy egészen aprócska szívességet, Sassenach. Tégy meg minden tőled telhetőt, hogy ne öljenek meg, vagy aprítsanak fel apró darabokra, rendben? Az olyan dolgok nem tesznek jót az ember szívének."
"- Nos, amondó vagyok, hogy a tudománynak csak megfigyelni van joga – mondta. – Hogy megkeresse a dolgok okát, ahol lehet, de közben el kell fogadnia, hogy rengeteg olyan dolog van a világon, aminek nem lehet meglelni az okát; nem azért, mert nem létezik, hanem azért, mert túl keveset tudunk ahhoz, hogy megtaláljuk. A tudománynak nem az a dolga, hogy ragaszkodjon a magyarázathoz – mindössze csak annyi, hogy megfigyeljen, és közben abban reménykedjen, hogy a magyarázat majd magától megjelenik. "
"Jamie volt az egyetlen, akinek mindenemet odaadtam, akiért mindent kockáztattam. Elhajítottam minden óvatosságot, minden józan ítélőképességet, minden bölcsességet, a nehezen megszerzett karrierem minden kényelmével és kötöttségével együtt. Nem hoztam neki mást, csak magamat. Nem voltam senki, csak önmagam, mikor vele voltam, nekiadtam a lelkemet, csak úgy, mint a testemet, engedtem, hogy csupaszon lásson, megbíztam benne annyira, hogy a teljes valómat mutassam neki, hogy magához ölelhesse a gyengeségeimet - mert egykoron így tette."
"Egy gyermek iránt érzett szeretet nem lehet szabad; az első kis mozdulattól kezdve az anyaméhben, feléled az emberben az odaadás, éppen olyan erősen, mint amennyire akaratlanul, ami éppen annyira megállíthatatlan, mint a szülés maga. De bármennyire erős is, ez a fajta szeretet mindig is az irányításról szól; valaki a másik fölött áll, ő a védelmező, a felügyelő, az őrző. Természetesen rengeteg ebben a szenvedély, viszont szó sincs róla, hogy az ember belefeledkezne az érzésbe."
"Válassz olyan férfit, mint az apád, írtam. Bármelyik apád.[...] És amint kiválasztottál egy férfit, ne próbáld megváltoztatni, írtam le magabiztosabban. Lehetetlen. És ami ennél is fontosabb – ne engedd neki, hogy megpróbáljon megváltoztatni. Erre ő sem képes, de a férfiak attól még mindig megpróbálják."
"Azt hiszem, a legnagyobb terhet talán az jelenti, ha szeretünk valakit, akin nem tudunk segíteni."
"- Már nagyon régóta nem féltem, Sassenach - suttogta. - Most viszont azt hiszem, igen. Mivel most már van valami, amit elveszíthetek."
"Úgy pislogott rám, mint egy nagy, vörös bagoly. Valami veleszületett tikk miatt képtelen volt egyszerre csak az egyik szemét lecsukva kacsintani."
"... vonalakkal a tenyerünkön születünk, egy élettel, de aztán a vonalak megváltoznak, aszerint, hogy mit teszel, és hogy milyen ember vagy."
"Az otthon az a hely, ahová, ha mennünk kell, be kell, hogy engedjenek"
"Odaadtam volna az életemet értetek. Akkor is, ha a szívem és a lelkem is beleveszett volna..."
"A házasságom Jamie-vel olyan volt számomra, mint egy nagy kulcs elfordítása, minden egyes apró mozdulat a zár fogainak összetett, aprólékos elmozdulását idézte elő bennem. "
- Tudod, milyen együtt lenni valakivel így? Amikor mindent megpróbálsz, és mégsem tudod meg sosem a titkukat? [...]
- És aztán... - suttogta -, és aztán ismét visszakapni, visszakapni azt a tudást. Mikor szabadon mondhatsz vagy tehetsz bármit, és tudod, hogy így helyes.
- Azt mondani, hogy "szeretlek", és teljes szívedből komolyan is gondolni"
"- Oly sok éven át - mondta -, olyan hosszú időn keresztül, annyi minden voltam, annyi különböző ember. [...] - De itt - mondta olyan lágyan, hogy alig hallottam őt -, itt a sötétben, veled... itt nincs nevem."
"- Rendben, de akkor a törvényes hajók honnan tudják megkülönböztetni egymást, ha nincs az oldalukra festve a nevük?
Egyik szemöldökét felhúzva rám pillantott.
- Én is meg tudlak különböztetni más nőktől - mutatott rá -, pedig nincs is felhímezve a neved a melledre."
"– Bűn az, hogy itt vagy nekem? – suttogta. Az arca falfehér volt, a szeme nem több két sötét katlannál a halovány fényben. – Folyton azon jár az eszem… Mindez az én hibám lenne? Olyan nagy bűnt követtem el azzal, hogy ennyire vágytam rád, azzal, hogy nagyobb szükségem volt rád, mint az életre magára?"
"Csak tegyél meg nekem egy egészen aprócska szívességet, Sassenach. Tégy meg minden tőled telhetőt, hogy ne öljenek meg, vagy aprítsanak fel apró darabokra, rendben? Az olyan dolgok nem tesznek jót az ember szívének."
"- Nos, amondó vagyok, hogy a tudománynak csak megfigyelni van joga – mondta. – Hogy megkeresse a dolgok okát, ahol lehet, de közben el kell fogadnia, hogy rengeteg olyan dolog van a világon, aminek nem lehet meglelni az okát; nem azért, mert nem létezik, hanem azért, mert túl keveset tudunk ahhoz, hogy megtaláljuk. A tudománynak nem az a dolga, hogy ragaszkodjon a magyarázathoz – mindössze csak annyi, hogy megfigyeljen, és közben abban reménykedjen, hogy a magyarázat majd magától megjelenik. "
"Jamie volt az egyetlen, akinek mindenemet odaadtam, akiért mindent kockáztattam. Elhajítottam minden óvatosságot, minden józan ítélőképességet, minden bölcsességet, a nehezen megszerzett karrierem minden kényelmével és kötöttségével együtt. Nem hoztam neki mást, csak magamat. Nem voltam senki, csak önmagam, mikor vele voltam, nekiadtam a lelkemet, csak úgy, mint a testemet, engedtem, hogy csupaszon lásson, megbíztam benne annyira, hogy a teljes valómat mutassam neki, hogy magához ölelhesse a gyengeségeimet - mert egykoron így tette."
"Egy gyermek iránt érzett szeretet nem lehet szabad; az első kis mozdulattól kezdve az anyaméhben, feléled az emberben az odaadás, éppen olyan erősen, mint amennyire akaratlanul, ami éppen annyira megállíthatatlan, mint a szülés maga. De bármennyire erős is, ez a fajta szeretet mindig is az irányításról szól; valaki a másik fölött áll, ő a védelmező, a felügyelő, az őrző. Természetesen rengeteg ebben a szenvedély, viszont szó sincs róla, hogy az ember belefeledkezne az érzésbe."
Nyereményjáték:
Kalandozz a szereplők világában te is! - Mostani játékban a sorozatot hívtuk segítségül. Lehet, hogy hallottatok már róla, de a Starz most vetíti a második szériát, s ennek örömére, minden állomáson találtok egy karaktert, akik a sorozatból lettek kiválasztva és nem látható az arcuk. Nektek ki kell találnotok, kinek az arca hiányzik és a megfejtésbe a karakter pontos nevét kell beírni.
A helyesen válaszolók között egy darab nyereménykönyvet sorsolunk ki.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.
A helyesen válaszolók között egy darab nyereménykönyvet sorsolunk ki.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.
A blogturné további állomásai:
04.20 Deszy könyvajánlója
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése