Julianne Donaldson az Edenbrooke-kal mindenkit elvarázsolt. Az a történet bájos volt és szeretnivaló, így a Blogturné Klub tagjai nagy elvárásokkal vágtak bele az újabb regénybe - ami a közhiedelemmel ellentétben nem folytatás.
De vajon ezt is szerettük annyira, mint az Edenbrooke-ot? Tarts velünk hét állomásos turnénkon, és derítsd ki! És ha ügyes vagy, a három Blackmoore kötet egyike is a Tiéd lehet.
Könyvmolyképző, 2016
344 oldal
Fordította: Molnár Edit
Goodreads: 4,18
Besorolás: történelmi fikció, történelmi romantikus
Kate Worthington jól tudja, hogy soha nem mehet feleségül kiszemeltjéhez, ezért elhatározza, Indiába utazik, hogy megzabolázza nyughatatlan lelkét, és megszabaduljon kellemetlen családjától. Kotnyeles édesanyjának azonban más tervei vannak. Az asszony alkut köt Kate-tel: elutazhat Indiába, de csak akkor, ha egymás után három házassági ajánlatra is nemet mond.
Kate, hogy teljesítse a megállapodást, az impozáns Blackmoore-i kastélyba utazik, és kedves gyerekkori pajtásához, Henry Delafieldhez fordul segítségért.
Ám ha szívügyekről van szó, nincs helye alkudozásnak, és a legalaposabb tervek is dugába dőlhetnek. A zord, szeles észak-angliai partvidéken Kate végül kénytelen szembenézni az igazsággal, amit még saját maga előtt is titkolt.
Lehet, hogy éppen az a házassági ajánlat szabadítja meg a szenvedéseitől, amit feltett szándéka elutasítani?
Az 1820-as években játszódó Blackmoore igazi romantikus regény, egy fiatal nő magával ragadó története, aki komoly áldozatok árán tanulja meg, hogy a szívére kell hallgatnia.
„Lebilincselően hangulatos. leíró részek, a vibráló feszültség és a fordulatos cselekmény teljesen magukkal ragadják az olvasót.” (Publishers Weekly)
A Blogturné bevezetőjével ellentétben engem még nem varázsolt el az Edenbrook. Anno megkaptam ajándékban, de a sok turné mellett még sosem volt rá időm, hogy elolvassam. Aztán jött a lehetőség, hogy a Blackmoore-ral turnézhassunk és mivel épp a romantikus korszakomat éltem, azonnal lecsaptam rá - anélkül, hogy bármit is tudtam volna az írónőről vagy az előtte lévő regényéről.
A választásom el kell, hogy mondjam, tökéletesre sikerült. Azt eddig is tudtam, hogy ha romantikus könyvet szeretnék olvasni, akkor ehhez a korszakhoz kell fordulnom, hiszen itt élt még minden, amiről a mai kor nője csak álmodozhat - a lovagiasság, az udvariasság, az eleinte lassú és romantikus, később pedig szenvedélyes udvarlás. De persze mindehhez persze az is hozzátartozik, hogy nem volt minden tökéletes, mert ezeket a szenvedélyes udvarlásokat gyakran beteljesületlen szerelem követte, hiszen még a nemes kisasszonyok között is ritka volt a szerelmi házasság.
Főhősnőnk, Kate is hasonló cipőben jár. A történet elején annyit tudunk róla, hogy akit szeret, az nem lehet az övé, így úgy dönt, hogy nem is megy férjhez soha, hanem az akkori kor nőihez "méltatlan" módon inkább egyedül szeretne maradni és elutazni a messzi Indiába.
Persze, amit ő elképzel az egy dolog, de a családja nem teljesen így gondolja. Az édesanyja szeretné, hogy a lánya valamilyen szinten a család nevén esett csorbát kiköszörülje, amit egy jó házassággal tudna leginkább megoldani. Kate azonban ellenáll, így hosszas viták után megegyezik az édesanyjával, hogy amennyiben három leánykérést elutasít, akkor elutazhat.
De egy dolog még hátravan az utazás és a próba előtt - Kate végre eljuthat álmai színhelyére, a Blackmoore kastélyba és eltölthet egy kis időt gyermekkori barátaival Henryvel és a testvérével. Kate elutazik, de a helyszínen nem teljesen az várja, amit annyira várt...
Blackmoore - a történet színhelye - meglátogatását ugyanolyan izgalommal vártam, mint Kate. Érdekes volt, mert valahányszor szóba került, ahogy Kate kívülről és belülről is végigjárta, nekem mindvégig Manderley volt a lelki szemeim előtt és szinte vártam, hogy legyen valami sötét titka a háznak, hiszen az írónő egy ködös, nedves, hideg, nap nélküli helyre tette, olvasás közben szinte éreztem a nedvességet, a tenger baljós morajlását. Az pedig szinte csak hab volt a tortán, amit az ott élők elkövettek a lánnyal. Ez összepasszolt teljesen a környezettel és szó szerint csodáltam Kate bátorságát, hogy képes volt még ezek után is ottmaradni és nem világgá futni.
Ezt a komor hangulatot egy valaki tudta picit megtörni, ő pedig Henry Delafield, Blackmoore örököse és Kate legjobb gyerekkori barátja. Az írónő szerintem teljesen tisztában volt vele, hogy a női olvasói milyen férfi főhősre vágynak és belőlük alkotta meg Henryt. Engem először ott vett le a lábamról, amikor utazás közben annyira vigyázott a lány "jó hírnevére", hogy még úgysem aludt velük egy fogadóban, hogy Kate-tel ott volt egy gardedám. Én már itt elvesztem teljesen. A közös jeleneteik Kate-tel pedig úristen, mennyire jók voltak. Imádtam a kettőjük közti kémiát, és azt, hogy az írónő mindezt úgy adta elő nekünk, hogy a körmömet lerágtam már azért is, hogy végre csattanjon már köztük el egy csók. Még az imádott vadászgörényeimnek is majdnem kimaradt a vacsorájuk, mert annyira izgatott, hogy mi lesz velük - egyszerűen képtelen voltam a könyvet letenni (ezt a mondatot Deszynek ígértem meg, hogy beleteszem az értékelésembe, mert közvetlenül olvasás után nekik ömlengtem a történetről és Deszy megígértette velem, hogy ha meglesz az értékelés, ezt beleírom:).
Az írónő pedig tökéletesen tudta megmintázni a két fiatalt és a vívódásaikat. Hiszen Henrynek menyasszonya volt, kötelezettségei, de a szíve mégis Kate-hez húzta. Kate pedig bár szerette Henryt, mégis megpróbálta magát távol tartani tőle, hiszen... (és itt megmarad a három pont, mert nem szeretnék spoilerezni:).
Kate egyébként egy számomra nagyon szerethető szereplő volt. Okos, intelligens, bár az akkori korhoz szerintem talán túlságosan modern lány. Imádtam a jó szívét, bár néha azért nem hagytam volna magam annyira elnyomni, ahogy ő tette. Itt még annyi minden mondanivalóm lenne, de nem szeretnék továbbra sem spoilerezni...
A történet végével csak két gondom volt. Az egyik az, hogy egy picikét elsietettnek éreztem, valahogy túl gyorsan történt minden, másrészt viszont bennem rengeteg kérdést vetett fel, amit egyszer, ha lenne rá lehetőségem, akkor feltennék az írónőnek. Más viszont feltette már őket, mire annyi volt az írónő válasza, hogy "Nincsenek válaszaim. Ez az én ajándékom nektek: találjátok ki a saját válaszaitokat és legyetek boldogok azzal a befejezéssel, amit ti hoztatok létre." Ezzel nem hozott könnyebb helyzetbe:).
Összességében egy olyan romantikus történetet olvastam, amit mindenkinek ajánlok, annak is, aki szereti ezt a műfajt, de annak is, aki még csak most ismerkedik vele. A regény addiktív, ha egyszer belekezdesz, akkor képtelen leszel letenni egészen a végéig, hiszen annyira szeretnéd tudni, hogy mi lesz a főhőseinkkel, vajon elnyerik-e a boldogságukat.
Én pedig most már biztos vagyok benne, hogy a közeljövőben le fogok csapni az Edenbrookra is, mert ha az a könyv csak fele ilyen jó mint ez, már akkor is nagyon fogom szeretni. Az pedig tuti, hogy ezt a könyvet többször elő fogom venni, ha egy kis romantikára vágyom:).
A Blogturné bevezetőjével ellentétben engem még nem varázsolt el az Edenbrook. Anno megkaptam ajándékban, de a sok turné mellett még sosem volt rá időm, hogy elolvassam. Aztán jött a lehetőség, hogy a Blackmoore-ral turnézhassunk és mivel épp a romantikus korszakomat éltem, azonnal lecsaptam rá - anélkül, hogy bármit is tudtam volna az írónőről vagy az előtte lévő regényéről.
A választásom el kell, hogy mondjam, tökéletesre sikerült. Azt eddig is tudtam, hogy ha romantikus könyvet szeretnék olvasni, akkor ehhez a korszakhoz kell fordulnom, hiszen itt élt még minden, amiről a mai kor nője csak álmodozhat - a lovagiasság, az udvariasság, az eleinte lassú és romantikus, később pedig szenvedélyes udvarlás. De persze mindehhez persze az is hozzátartozik, hogy nem volt minden tökéletes, mert ezeket a szenvedélyes udvarlásokat gyakran beteljesületlen szerelem követte, hiszen még a nemes kisasszonyok között is ritka volt a szerelmi házasság.
 |
| Kate |
Persze, amit ő elképzel az egy dolog, de a családja nem teljesen így gondolja. Az édesanyja szeretné, hogy a lánya valamilyen szinten a család nevén esett csorbát kiköszörülje, amit egy jó házassággal tudna leginkább megoldani. Kate azonban ellenáll, így hosszas viták után megegyezik az édesanyjával, hogy amennyiben három leánykérést elutasít, akkor elutazhat.
De egy dolog még hátravan az utazás és a próba előtt - Kate végre eljuthat álmai színhelyére, a Blackmoore kastélyba és eltölthet egy kis időt gyermekkori barátaival Henryvel és a testvérével. Kate elutazik, de a helyszínen nem teljesen az várja, amit annyira várt...
Blackmoore - a történet színhelye - meglátogatását ugyanolyan izgalommal vártam, mint Kate. Érdekes volt, mert valahányszor szóba került, ahogy Kate kívülről és belülről is végigjárta, nekem mindvégig Manderley volt a lelki szemeim előtt és szinte vártam, hogy legyen valami sötét titka a háznak, hiszen az írónő egy ködös, nedves, hideg, nap nélküli helyre tette, olvasás közben szinte éreztem a nedvességet, a tenger baljós morajlását. Az pedig szinte csak hab volt a tortán, amit az ott élők elkövettek a lánnyal. Ez összepasszolt teljesen a környezettel és szó szerint csodáltam Kate bátorságát, hogy képes volt még ezek után is ottmaradni és nem világgá futni.
 |
| A Howard kastély, amiről az írónő Blackmoore-t mintázta |
Kate egyébként egy számomra nagyon szerethető szereplő volt. Okos, intelligens, bár az akkori korhoz szerintem talán túlságosan modern lány. Imádtam a jó szívét, bár néha azért nem hagytam volna magam annyira elnyomni, ahogy ő tette. Itt még annyi minden mondanivalóm lenne, de nem szeretnék továbbra sem spoilerezni...
A történet végével csak két gondom volt. Az egyik az, hogy egy picikét elsietettnek éreztem, valahogy túl gyorsan történt minden, másrészt viszont bennem rengeteg kérdést vetett fel, amit egyszer, ha lenne rá lehetőségem, akkor feltennék az írónőnek. Más viszont feltette már őket, mire annyi volt az írónő válasza, hogy "Nincsenek válaszaim. Ez az én ajándékom nektek: találjátok ki a saját válaszaitokat és legyetek boldogok azzal a befejezéssel, amit ti hoztatok létre." Ezzel nem hozott könnyebb helyzetbe:).
Összességében egy olyan romantikus történetet olvastam, amit mindenkinek ajánlok, annak is, aki szereti ezt a műfajt, de annak is, aki még csak most ismerkedik vele. A regény addiktív, ha egyszer belekezdesz, akkor képtelen leszel letenni egészen a végéig, hiszen annyira szeretnéd tudni, hogy mi lesz a főhőseinkkel, vajon elnyerik-e a boldogságukat.
Én pedig most már biztos vagyok benne, hogy a közeljövőben le fogok csapni az Edenbrookra is, mert ha az a könyv csak fele ilyen jó mint ez, már akkor is nagyon fogom szeretni. Az pedig tuti, hogy ezt a könyvet többször elő fogom venni, ha egy kis romantikára vágyom:).
Borító: Nem rossz, a történethez illik, de szerintem mégsem az igazi. Valami hiányzik belőle.
Kedvenc karakter: Henry, Kate
Szárnyalás: Henry és Kate kapcsolata
Mélyrepülés: Kate anyja...
Érzelmi mérce: romantikus, szerelmes, de mindez az akkori kor keretei között marad, nem lép át egy határt sem
Értékelés:
Nyereményjáték:
A regényben fontos szerepet kap egy énekesmadár és India is. Arra gondoltunk, ötvözzük ezt a kettőt, és Indiába invitálunk minden ifjú ornitológust.
Azaz: a turné minden állomásán megtaláljátok egy Indiában is élő madár fotóját, és nincs más dolgotok, mint kitalálni, pontosan melyik madárfajról van szó.
A helyes megfejtők közül 3 szerencsés a könyv egy példányával lesz gazdagabb.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
A blogturné további állomásai:
Október 4 - Deszy könyvajánlója
Október 6 - CBooks
Október 8 - Kristina blogja
10.10. Kelly Lupi olvas10.12. Sorok között blog
10.14. Dreamworld
10.16. Insane Life
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése