Margaret Atwood 1985-ben megjelent disztópiája számos színházi és filmes feldolgozás után idén ismét rendezői kezekbe került. A szolgálólány meséje - a sorozat apropóján is - új külsővel jelent meg nemrégiben a Jelenkor Kiadó gondozásában. Miben rejlik a történet sikere? Milyen mesét tár elénk a Szolgálólány? A Blogturné Klub hat bloggere most arra vállalkozik, hogy bemutassa Nektek a könyvet, Gileád állam működését és eszméit. Tartsatok velünk, s a turné végén megnyerhetitek a Kiadó által felajánlott nyereménykönyv egyikét!
Jelenkor, 2017
496 oldal
Fordította: Mohácsi Enikő
Goodreads: 4,05
Besorolás: disztópia
Fredé hasznos asszony, a jövő letéteményese. Olyasmire képes, amire csupán a nők töredéke: gyermeket szülni. Gileád állama különös figyelmet fordít arra, hogy ő és társai megértsék, a szülés életük egyetlen célja és értelme. A vallási fundamentalista alapokon kormányzott ország átnevelőközpontokban készíti fel a termékeny nőket, hogy aztán az uralkodó elithez tartozó családokhoz kerülve két éven belül teherbe essenek a ház urától – a féltékeny, ám gyermekre vágyó Feleségek irigy pillantásaitól kísérve.
Fredé a Parancsnok házában igyekszik belesimulni a hétköznapokba, megfelelni a dogmatikus vallási előírásoknak és mindenekelőtt megfoganni. Ha eltévelyedik, felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre a Nemnők közé hullákat égetni. A Parancsnok azonban egy este a szobájába hívatja, a szigorú tiltás ellenére teljesen egyedül, amire Fredé akkor sem mondhatna nemet, ha akarna.
Margaret Atwood disztópiája megrázó vízió egy olyan világról, ahol a nők egyetlen szerepe, hogy a vallás, az állam és a szaporodás szolgálatában állnak. A szerző „ellenjóslat”-nak nevezte regényét, mondván, ha ez a jövő részletesen leírható, talán nem fog bekövetkezni.
A mára klasszikussá vált kultuszregényt 1986-ban Booker-díjra jelölték, 1987-ben pedig megnyerte az első Arthur C. Clarke-díjat; több mint negyven nyelvre lefordították, és számos filmes és színházi feldolgozás után 2017-ben tévésorozatot is bemutattak belőle.
Ezt a könyvet nekem jó pár évvel korábban kellett volna olvasnom, de legalábbis akkor, amikor még nem ismertem egy disztópiát sem. Akkor valószínűleg számomra nagyobbat "ütött" volna ez a regény , hiszen a történet nem rossz a maga nemében, eléggé elkeserítő és negatív hangvételű ahhoz, hogy egy jó disztópia alapja legyen. Ám a kidolgozással problémáim adódtak.
Az első és legfontosabb problémám a történet lassúsága. Ámbár ez abból is adódhat, hogy a mostani disztópiák már elég "pörgősek", túlteng bennük az akció és kevés az úgynevezett üresjárat. Margaret Atwood viszont nem ezt a vonalat követi, hatalmas hangsúlyt fektet arra, hogy a szereplőket, a környezetet, az egész szituációt részletesen (néha nekem túlzottan részletesen) mutassa be. Ezt főleg a könyv első negyedénél látni, ott volt olyan érzésem, mintha direkt húzta volna az írónő a környezet minél részletesebb bemutatását, hogy a mi idegeinket is a véglegekig feszítse.
Az ő szereplői nem annyira aktívak, nem várhatjuk el tőlük azt, hogy cselekedjenek, hogy befolyásolják a kialakult helyzetet, sőt esetleg megváltoztassák azt. Én nagyon sokáig vártam, reméltem, hogy a főhősnő valamit tesz, legalább elindít valamit, amivel a fennálló rendszer ellen küzdhetne - főleg, hogy a kislányát elrabolták tőle, a párjáról pedig nem tud semmit, de a várakozásom hiábavaló volt. Végig úgy éreztem, hogy bár vannak vicces, szarkasztikus gondolatai - ezeket élveztem is nagyon, de ezen felül sok mindent nem csinál, inkább beletörődik a sorsába és megpróbálja a legjobbat kihozni belőle. Igen, így is túl lehet élni egy ilyen világot, de én nem ehhez szoktam. Az általam kedvelt és ismert főhősnők harcolnak, küzdenek, ellenállnak és Fredé nem ezt teszi:(.
De azt is el kell, hogy mondjam, hogy nem mindenki hős. Nem mindenkiből lesz Katniss, a világ inkább ilyen emberekből áll, mint Fredé. És ez így egy teljesen új szemszöget mutat, ami meg kell, hogy mondjam, kellően érdekessé teszi a regényt, hiszen a hétköznapok emberét mutatja be, azokat, akik nem fegyverrel próbálnak túlélni. Viszont ezzel elérte nálam azt az írónő, hogy egyáltalán semmilyen érzelmet nem éreztem Fredé iránt. Nem sajnáltam, nem szurkoltam neki, de nem is utáltam. Egyszerűen teljesen közönyösen olvastam azt, ami vele történt.
 |
| Forrás: HBO |
A regény azonban a lassúsága mellett is vitt magával, nagyon kíváncsian vártam, hogy mi fog ebből az egészből kisülni. Az, hogy a termékeny nőket szinte "tenyészkancaként" használják, azt kell, hogy mondjam, elég félelmetes jövőkép, de nem hihetetlen. Azt, hogy a vallási fanatizmus mikre képes - szerintem nem kell bemutatni senkinek sem, van rá épp elég példa, hogy a túlbuzgóság mennyit tudott ártani. A mai világban pedig bármi megtörténhet - egy vírus, egy biológiai fegyver, akár a környezetszennyezés, ami miatt az emberiség egy része terméketlen lesz és valamilyen módon biztosan meg akarják majd "védeni" azokat, akik tovább tudják adni a génjeiket. Az emberiség pedig nagyon is képes a szélsőségekre, ezt a történelem már számtalanszor bebizonyította.
Fredé pedig nem született bele ebbe a világba, ugyanolyan életkörülmények között élt, mint bármelyikünk, moziba járt, női magazinokat olvasott, kifestette magát, eljárt szórakozni, élte a világát és ebből a nagy szabadságból került bele ebbe a rabszolgaságba - mert másképp ezt nem tudom nevezni. És az teszi az egészet hátborzongatóvá, hogy ezt a fiatal, önálló gondolattal és személyiséggel rendelkező nőt képesek voltak úgy megtörni, hogy egy két lábon járó "tárolóedényt" készítsenek belőle, akinek egy feladata van: szülni-szülni és szülni kifulladásig.
A férfiak felelősségéről pedig órákat lehetne beszélni, hiszen ők azok, akik elveszik a nőktől a jogaikat, ők azok, akik belekényszerítik őket ebbe a szerepkörbe. De hiba lenne csak őket hibáztatni, hiszen a nők a történetben képesek ugyanolyan kegyetlenek lenni, ha még nem kegyetlenebbek, mint a férfiak. Ahelyett, hogy segítenék egymást, inkább bántják a kiszolgáltatottat, még egyet belerúgnak abba, aki már amúgy is a földön van. Persze apró reménysugárral itt is találkozunk, de mire picit fellélegeznénk, hogy talán most már jobb lesz, talán most történik valami, addigra a regénynek pont vége szakad és az írónő a mi fantáziánkra bízza a továbbiakat... Ezt én általában szeretem, hiszen gondolkodásra késztet, gyakran napokig is képes vagyok a történeten és az esetleges folytatáson agyalni, de itt ebben az esetben ez a vég nem ezt hozta ki belőlem...
Ami egy picit azonban javított az egészen, az az epilógus. Nem árulok el belőle semmit, nem szeretnék spoilerezni, de azt javaslom, hogy mindenképpen olvassátok el a könyv végén lévő Történeti feljegyzéseket - sokat ad hozzá a történethez!
Összességében nem rossz a regény, de sajnos számomra nem teljesen hozta azt, amit szerettem volna. Talán én már az a generáció vagyok, aki picit akciódúsabb disztópiákhoz szokott vagy legalábbis tettrekészebb főhősökhöz. Aki viszont még csak most ismerkedik ezzel a világgal, annak nyugodt szívvel ajánlom, egyáltalán nem rossz kezdet a regény a disztópiákkal való megismerkedéshez.
Borító: nagyon ötletes, nagyon tetszik, szerintem különleges a maga nemében és magasan kiemelkedik a többi magyar borító közül
Kedvenc karakter: -
Szárnyalás: az ötlet
Mélyrepülés: a lassúsága
Érzelmi mérce: komor, lehangoló, elkeserítő - hirtelen ezek a szavak jutnak az eszembe, ha a történetre gondolok...
Értékelés:
Nyereményjáték:
Margaret Atwood regénye olyan nagy hatást gyakorolt az irodalomra (is), hogy felkerült az “1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz” listájára. A könyv megjelenésének évéből, 1985-ből további tizenkét kötet található ezen a listán, mi pedig arra invitálunk Titeket, hogy ismerkedjetek meg ezekkel is. Minden állomáson találtok egy-egy fülszövegrészletet valamelyik 1985-ben megjelent regényből, a feladatotok pedig, hogy beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába a könyv szerzőjének nevét!
Figyelem! A beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.
A blogturné további állomásai:
Június 23 - Szembetűnő
Június 25 - Sorok között
Június 27 - Kelly és Lupi olvas
Június 29 - Always Love a Wild Book
Július 1 - Deszy könyvajánlója
Július 3 - KönyvParfé
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése