Oldalak

2017. július 6., csütörtök

2017 Féléves zárás: TOP5

Átléptünk júliusba, ideje számot vetni az első féléves olvasmányainkkal. Idén nem vittük túlzásba, 30 könyv alatt végeztünk mind a ketten, és azt hiszem ez már nagyon ránk fért. Most kicsit többet foglalkoztunk más dolgokkal, plusz nagyon megválogattuk, hogy miket veszünk a kezünkbe. Én egy kicsit azért többet szeretnék olvasni az év második felében, Lupi szintén...
Fejenként 5 könyvet választottunk, ezek a történetek valami miatt megragadtak bennünket, és érdemesnek tartjuk az év végi nagy megmérettetésbe is beválogatni valamelyik kategóriába. A sorrend nem mérvadó, ezért nem is számozzuk be a könyveket.

Kelly: Az idei könyvhét nagy élményt jelentett nekem, hiszen évek óta tartó vitruális rajongásom tárgyával Ashley Carrigannel élőben is megismerkedhettem, igazából szó szerint egymás nyakába ugrottunk. Az apropó az Árnyjátékos megjelenése és dedikálása volt, amit már nagyon vártunk, a szerző és a rajongók egyaránt. Én már pár hónapja olvastam a kéziratot, és nagy izgalommal kísértem figyelemmel a megjelenés lépéseit, hogy végül a Könyvmolyképző Kiadó nagyközönsége is megismerhesse Ashley tehetségét. A Molyon jelenleg 90%-on áll a könyv, ne hagyjátok ki!!! Maffia, erotika, kaland!
Az értékelésem:
http://www.kellylupiolvas.com/2017/06/ashley-carrigan-arnyjatekos.html

Lupi: Sarah J. Maas: Üvegtrón sorozata a mai napig hatalmas szerelem, és a soron következő magyarul elérhető kötete, a Queen of Shadows - Árnyak királynője is megugrotta lazán az általam elég magasra feltett lécet. Celaena az első rész, öltözködést előnyben részesítő szerepét - amiért nagyon sokan támadták - teljesen elhagyta és egy nagyon kemény, vagány főhősnő lett, aki előtt már lassan semmi akadály nincs, hogy beteljesítse a sorsát. Csak annyit tudok mondani, hogy belőlük sosem elég, ha már tegnap a kezemben lenne a folytatás, az is kevés lenne! A Molyon jelenleg 97%-n áll a könyv, így aki még nem ismeri a sorozatot, annak ideje belekezdeni!
A kissé rendhagyó közös értékelésünk Andival:

Kelly: Gyakran olvasom a külföldi blogokat, ahol nagyon nagy divat a book-tag-ek használata. Az elmúlt években nem volt olyan romantikus felsorolás, lista, amiben ne szerepelt volna Katherine Allred: The Sweet Gum Tree című könyve. Eredetileg 2005-ben jelent meg, és ez már réginek számít a kiadás terén, inkább friss könyvekre vadásznak a kiadók, így egyáltalán nem bíztam benne, hogy ez a történet megjelenik még valaha magyarul. Pedig igen! A Könyvmolyképző elhozta nekünk, és ezért én személy szerint nagyon hálás vagyok, mert egy csodálatos szerelmi történettel ismerkedhettem meg. A Molyon jelenleg 94%-on áll a könyv.
Az értékelésem:
http://www.kellylupiolvas.com/2017/06/katherine-allred-az-ambrafa.html

Lupi:
Nem tudom, hogy anno mi keltette fel jobban az érdeklődésemet, a könyv gyönyörű borítója vagy az izgalmas fülszöveg, de az biztos, hogy bármit megadtam volna azért, hogy Sabaa Tahir: Szunnyadó parázs sorozatának első kötetét a magaménak tudhassam. A történet pedig teljes mértékben hozta az elvárásaimat, egy izgalmas és kegyetlen disztópia, amit átjár a mitológia és a varázslat - és mindezt rettentő erős női és szerethető férfi karakterek révén ismerhetjük meg. Alig várom, hogy a következő részt olvashassam!
A könyv a Molyon jelenleg 93%-on áll.
Az értékelésem:

Kelly: Újabb felejthetetlen szerelmi történet, ez aztán tényleg bevéste magát a lelkembe. Azt hiszem Paullina Simons: A Bronzlovas című regénye az év könyve is lehet nálam, hacsak nem jön valami más varázslat, ugyanis minden szempontból remekbe szabott történetet kaptam ismételten a Könyvmolyképző kiadótól. Idén a leghosszabb olvasmányom volt ez a könyvecske a maga 872 oldalával, de észre se vettem, annyira elmerültem a könnyednek nem mondható történetben. Szükség lenne rá, hogy sokan olvassuk a regényt, mert csak megfelelő számú eladott példány után jöhet a folytatás. Azt garantálom, hogy nagyon fogod kívánni a történet folytatását, ha ennek a végére érsz, annyira gyönyörű ez a szerelmi történet. A Molyon jelenleg 93%-on áll a könyv.
Az értékelésem: 
http://www.kellylupiolvas.com/2017/04/paullina-simons-bronzlovas-bronzlovas1.html

Lupi: 
Kutyák, kutyák és kutyák. Az életem meghatározó részei voltak jó ideig és sose tudom elfeledni őket. Kutyás regényekből és szakkönyvekből még mindig Dunát lehetne nálam rekeszteni és merem azt állítani, hogy szinte az összes, itthon megjelent kutyás regényből van egy példányom:). Ennek a gyűjteménynek a legújabb tagja W. Bruce Cameron: Egy kutya négy élete című regénye,  amit szerintem méltán neveztem az értékelésben is az egyik legszebb szerelmi vallomásnak, amit kutyákról írtak. Kutyásoknak,de még kutya nélkülieknek is kötelező! A könyv a Molyon 96%-n áll.
Az értékelésem:

Kelly: Melina Marchetta: Jellicoe Road című könyve az első pillanattól megosztó volt az értékelések terén. Amikor megkaptuk a blogturnés csapattal, a saját kis chatünkben már el is kezdődött a vita róla. És a blogturné során felváltva jöttek a magasztaló és a nem magasztaló állomások. Most süsse rá bárki a BTK-ra, hogy egyformák a posztok! (Sosem voltak azok.) De visszatérve a könyvre, ahogy a posztomban is írtam, én 2x olvastam el egymás után, annyira megragadott, és újra akartam olvasni minden részletet, ami utalhat a későbbiekre,  amit nem vettem észre első olvasatban. Megmondom őszintén, ez egy nehéz történet, a jelen és a múlt is szívbemarkolóan fájdalmas. Mivel itt a könyv a TOP5-ben, nem nehéz kitalálni, hogy én a könyv rajongói közé tartozom és teljes vállszélességgel ajánlom az olvasóknak. A Molyon jelenleg 83%-on áll a könyv.
Az értékelésem:
http://www.kellylupiolvas.com/2017/06/melina-marchetta-jellicoe-road.html

Lupi:
A II. világháborúról olvasni mindig megrendítő. Kristin Hannah pedig Fülemüle című regényében egy újabb szemszögből mutatja be a háború borzalmait - egy testvérpár szemszögéből, ahol az egyikük elég aktívan, a másikuk pedig passzívan harcol a németek ellen. Megrendítő és egyben gyönyörű történet a bátorságról és a szeretetről, engem személy szerint nagyon megrendített. A Molyon jelenleg 93%-n áll a könyv.
Az értékelésem:

Kelly: Több szempontból is kiemelkedő történet volt az első félév során nálam Alexandra Bracken: Az idő vándorai című fantasy-je, ami a címéből is könnyen kitalálható: egy időutazós történetről beszélünk. Tetszett, hogy egy mai new yorki lány hirtelen a 18. századba csöppen, és milyen remekül megállja a helyét. Tetszett, hogy félvér srác volt a másik főszereplő ennek minden hátrányával, amin mindketten felül tudtak emelkedni. Nagyon élveztem a történetet, amit a Maxim Kiadó hozott el nekünk. Volt ebben izgalom, kaland, szerelem!
A Molyon jelenleg 76%-on áll a könyv, amit nagyon-nagyon nem értek. 
Az értékelésem:
http://www.kellylupiolvas.com/2017/05/alexandra-bracken-az-ido-vandorai.html

Lupi:
Nem nagyon akartam már újabb YA sorozatba belekezdeni, de Andie annyit rágta a fülem, hogy mennyire jó, hogy végül engedtem és elkezdtem olvasni. A mai napig hálás vagyok neki, mert hihetetlenül jól felépített, izgalmas történet, nagyon vagány főhősökkel és egy különleges háttérvilággal. Bár elég sokat kellett rá várni, de Kresley Cole Arkánum Krónikái sorozatának második része, az Endless Knight - Végtelen lovag képes volt hozni az első rész színvonalát, sőt még tovább fokozni az izgalmakat, hiszen egy halálos, évszázadokon átívelő játék részesei lehetünk, ahol a tétek fokozódnak és senki élete sincs biztonságban. Nem tudom elmondani, hogy mennyire imádtam ezt a részt is! A Molyon a regény 93%-n áll.
Az értékelésem:


Jó olvasást kívánunk a második félévre!



 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése