Oldalak

2017. október 5., csütörtök

Julie Klassen: A néma nevelőnő

A General Press Kiadó jóvoltából ismét időutazást tehetünk az 1800-as évek világába Julie Klassen kalauzolásában. A kirándulásra a Blogturné Klub hat bloggere vállalkozott, a turnéval tartva érdekességeket tudhattok meg a történetről. Sőt, ha részt vesztek a nyereményjátékon, még A néma nevelőnő egy példánya is a tiétek lehet.

General Press 2017.
416 oldal
Fordította: Melis Pálma
Goodreads: 4,02
Besorolás: történelmi romantikus
ITT MEGRENDELHETED!

Olivia Keene épp egy lánynevelő intézetbe tart, hogy állás után érdeklődjön, amikor a kíváncsisága letéríti az útjáról. A környék egyik nemesi családjának otthonában ugyanis estélyt adnak, és a lány mindenáron vetni akar egy pillantást az előkelő társaságra, és ha szerencséje van, a birtok tulajdonosára is, akit valamiféle titokzatos, megmagyarázhatatlan kapcsolat fűz az anyjához. Balszerencséjére azonban rajtakapják, ahogy egy fa mögött rejtőzve véletlenül kihallgat egy bizalmas beszélgetést a ház ura és annak fia, az ifjú Lord Bradley között. Egy beszélgetést, amely, ha kitudódik, óriási botrányba keverheti a családot. Lord Bradley ezért úgy dönt, ő maga ajánl munkát a lánynak, hogy ott tartsa a birtokon, amíg meg nem győződik róla, hogy nem ártó szándék vezeti. A két fiatal közti kényszerű ismeretség lassan szerelemmé mélyül, a múltjuk azonban veszélyezteti a törékeny vonzalmukat. Vajon van esélyük a boldogságra, ha a titkaik napfényre kerülnek?

Vendégbloggerünk Valentényi Erzsébet, azaz @bozs véleményezte a regényt:

Olivia egy magabiztos, talpraesett, okos, csinos fiatal nő, aki  a szüleivel  él. Sajnos a szülők  kapcsolatában sok a feszültség és ezen nem segít az apa alkoholizmusa sem. Egy balszerencsés napon Oliviát anyja rábeszéli, hogy hagyja el otthonukat és keressen a lánynevelő intézetben tanári állást. Útközben "boltik" bele Lord Bradley kastélyába, ahol éppen estélyt tartanak. Odavonzza a zene, a hölgyek gyönyörű ruhája és véletlenül  fültanúja lesz Edward titkának, amit édesapja pont akkor árul el neki. A lányt a birtok vadőre Croome leplezi le. Oliviát bezárják, és egy véletlen baleset folytán a lány elveszíti a hangját.
Edward úgy dönt, hogy Olivia megfelelő nevelőnő lesz az unokatestvérei mellett, ezért ott tartja,  így biztonságban érzi titkát és a szemét is a lányon tudja tartani, aki iránt egyre erősebb vonzalmat érez. Ahogy halad előre a történet, egyre több szereplőt ismerünk meg, akik szövevényes módon kapcsolódnak egymáshoz, hogy újabb titkokat és bonyodalmakat idézzenek elő, míg lassacskán kiderül az igazság.

Nem fér kétség ahhoz, hogy Julie Klassen remekül ír, varázslatosan szövi a mondatokat, élmény olvasni a sorait. Maximálisan át tudja adni a szavaival az érzelmeket, a stílusa visszaviszi az olvasót az adott korba, amit remekül meg tud jeleníteni. Alapos kutatómunka érezhető e mögött a szerzőtől, nem is veszett kárba ez a munka, mert valóban ott érzi magát az olvasó a helyszíneken, a többi szereplő között.
A történet viszont nagyon hullámzott az én olvasatomban. Egyszer izgalmas volt, alig tudtam letenni, másszor pedig felesleges dolgok jelentek meg, amik kizökkentettek a cselekményből.
Olivia egy mintaszerűen alakított hősnő, rendelkezik szinte minden jó tulajdonsággal, és emellett a belső tulajdonságai is figyelemre méltóak, jól vág az esze, mégis szerény, becsületes. Nem csoda, hogy felkelti a férfiak figyelmét, de hogy ennyiét?  Sajnos ez az ismétlődés nem jött be, nem is értem, mit akart a szerző kihozni ebből. Az oké, hogy a nevelőnők eléggé szem előtt voltak ahhoz, hogy a férfiak elábrándozzanak a meghódításukról. Olivia különösen sok férfi vonzalmát keltette fel, de nem éreztem, hogy ez indokolt lett volna.
Edward először bosszantott a keménységével, de hamar belátta, hogy felesleges aggódnia Olivia miatt, így az érzelmei is kibontakozhattak. A féltékenysége viszont nagyon idegesítő volt, a szerző ezt is túlzásba vitte egy cseppet.
A vadőr igen fontos szerepet játszik a történetben. Kezdetben utáltam, de később ezt felváltotta az iránta érzett megértés. Nagyszerű, remekül kitalált alakja a cselekménynek.
Egyik kedvenc részem a történetben, amikor a család készül a karácsonyra. A két kisgyermeknek Edward nagybácsi fából, kézzel készít babaházat, faragott kockákat.Olivia pedig az apró berendezési tárgyakra varrja a kispárnát, takarót, függönyt. Edward kezdetleges kockáit titokban Croome varázsolja gyönyörűre, szépségesen kidolgozottá. Természetesen rendkívül megható, amikor a gyerekek a karácsonyfa alatt csodálják a remekműveket.

Nem értem miért kellett teljesen fölösleges részeket tenni a könyvbe. Mint  amikor a gyerekek veszélybe kerülnek az a történet szempontjából teljesen lényegtelen. Vagy néhány rokon hirtelen felbukkanását sem tartottam fontosnak.
A romantika nem mélyült el kellőképpen a főszereplők között, nem sok minden történik a vágyódáson kívül és ez sajnos kissé lapossá teszi a sztorit ebből a szempontból. Egyik felem érti ennek okát, de másik felem, aki szeret egy izgalmasabb könyv felett ülni, az nem. Olivia és Edward is a szívembe lopta magát, de  hiányzott az együtt töltött idő, kettesben, amikor alakulhatott volna valami. Nagyon keveset kaptam belőlük, és ezt a vége sem feledtette, ami túl tökéletes, emiatt eléggé hihetetlen.
Azoknak ajánlom a könyvet, akik szeretik a Jane Austen féle világot és szívesen elmerülnek egy rejtélyes történetben, ahol a romantika nem nyomja el a cselekményt, megmarad leginkább az álmodozás szintjén.

Borító: Illik a történethez.

Kedvenc karakter: Olivia, Edward

Szárnyalás: A karácsony.

Mélyrepülés: A szövevényes szereplőgárda.

Érzelmi mérce: Romantikus regényekhez mérten gyengébb a szerelmi szál, nem kell nagyobb szívdobogástól tartani.

Értékelés:


Nyereményjáték

Julie Klassen történeteiben nem idegen elem a nagy írónő elődök munkáinak felbukkanása. Mostani játékunkban idézeteket olvashattok ezen szerzők valamely könyvéből. A feladat, hogy rájöjjetek, melyik regényből származik az idézet, a könyv címét pedig beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.
Figyelem! A beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

"Minden felhőben, minden fában az ő arcát látom, őt rejti az éjszaka, ő bukkan elém a nappal csalóka fényeiben."

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai:
10.01. - Szembetűnő
10.02. - Kristina blogja
10.03. - Deszy könyvajánlója
10.04. - Kelly és Lupi olvas
10.05. - Könyvvilág
10.06. - Betonka szerint a világ…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése