Oldalak

2017. december 23., szombat

Alwyn Hamilton: A homok leánya (A sivatag lázadója #1)

A Maxim Könyvkiadó jelenteti meg Alwyn Hamilton: A homok leánya című regényét, amely A sivatag lázadója sorozat első része. A szerző 2016-ban a Goodreads Choice Awards legjobb debütáló szerzője lett, a regény pedig a Best Young Adult Fantasy and Science Fiction kategória finishébe került. Egy igazán izgalmas, misztikummal átszőtt kaland vár rád Amani mellett ebben a regényben! Érdemes követni az állomásokat, a kiadó felajánlásában egy példány kerül kisorsolásra a regényből játékunk megfejtői között.

Maxim Könyvkiadó 2017. december 15. - Dream válogatás
296 oldal
Fordította: Béresi Csilla
Goodreads: 3,96
Besorolás: YA, fantasy

Egy ​mesterlövész. Egy álmodozó. Egy piszok jó hazudozó.

Bár Mirádzsi sivatagjait már az emberek uralják, az elhagyatott, vad területeken még mindig a mitikus lények irányítanak, és az a hír járja, hogy a dzsinnek mágiája sem veszett el. Az emberek számára ez egy könyörtelen hely, pláne ha az illető szegény, árva vagy nő.
Amaniról mindhárom elmondható. Tehetséges lövész, aki remekül céloz, azonban nem tud elszabadulni Porfészekből, ebből a halálra ítélt kisvárosból, ahol két lehetősége van a jövőre nézve: megházasodik vagy meghal.
Ám egy nap találkozik Jinnel, a karakán, jóképű idegennel, aki tökéletes szökési tervet tár elé. Bár Amani hosszú éveken át álmodozott az otthona elhagyásáról, azt sohasem gondolta, hogy egy körözött szökevénnyel menekül majd, ráadásul egy mitikus lovon vágtatva el a vérszomjas Szultán serege elől. Arra pedig végképp nem számított, hogy beleszeret a titokzatos idegenbe, aki nemcsak a sivatag titkait mutatja meg neki, de felfedi, ki is valójában a lány, és milyen nagy dolgok várnak rá.

A bevezetőben már említettem, hogy milyen nagy sikereket ért el Alwyn Hamilton ezzel a debütáló regényével, abszolút megérdemelten.
Képzelj el egy sivatagi környezetet, ami inkább kietlenséget jelent, gyér növényzetet, sziklákat és persze végtelen homokdűnéket. Emberek lakják a településeket, de léteznek ebben a világban mágikus lények is, és mágikus képességekkel bíró emberek is, akik démon apától és ember anyától származnak. 
Amani egy árva lány, aki a nagybátyjánál lakik és annak a boltjában dolgozik, gyakorlatilag az élelméért és a szalmazsákért cserébe, amin alszik. A lányoknak ebben a világban nincs más  lehetőségük a férjhez menésnél, ami csak egy más néven nevezett újabb rabszolgaság. Nem lehet önálló életük, keresetük. Amani anyukája azonban, amikor még élt, mesélt neki a távoli Izmánról, ahol a nővére lakik, ebben a városban nőként is érvényesülhetne, szabad akarattal, saját döntéseket hozhatna. Ez a remény élteti Amanit, össze akarja kuporgatni az útravaló pénzt és egy alkalmas pillanatban megszökni. Gyerekkora óta gyakorolja a lövészetet, így mára valóságos mesterlövész vált belőle, és fiúruhába öltözve pénzdíjas versenyeken vesz részt. Épp egy ilyen lövészversennyel kezdődik a regény, ahol Amani a Kékszemű Bandita álnéven fiúként versenyez szép sikerrel, itt ismeri meg Keleti Kígyót, a fiatal idegent, mindketten nagy balhéba keverednek a Poros Torok kocsmában. Később menekülniük kell, a fiút a katonaság keresi halálra, sikerül egy igazi Ősi Lény, egy buraqi lovon meglépniük, izgalmas üldözések közepette. 
A lány nem bízik meg Jin-ben, és az úti céljuk is más, ezért elszökik tőle és vonatra ül, de ott leleplezik, és leugorva a vonatról újra együtt menekülnek tovább. Számos kaland kíséri útjukat, míg meg nem érkeznek oda, ahol fény derül mindkettejük igazi kilétére, és Amani élete örökre megváltozik.

Imádtam, minden egyes sorát ennek a könyvnek. A felépített világ kegyetlen, minden pillanatban éreztem a hőséget, a homokot a fogaim alatt, a mágia jelenlétét, a karakterek titokzatosságát. Nehéz  elhinni, hogy debütáló szerzőtől olvastam, mert remekül összerakta a történet minden egyes darabját. Megfogott a hangulat, ami kellően sejtelmes és izgalommal teli, mindig történik valami, nincs megállás. Ez egy olyan világ, ahol a túlélésért küzdenek, meg akarják őket ölni, mindkettőt más miatt ugyan, de a sorsuk összefonódik már az első oldalaktól. Jin sokkal többet tud a lányról, mint az saját maga, ráadásul gyengéd kötődés is kialakul közöttük. Amani részéről ez az első ilyen érzés az életében, és meglehetősen bizonytalanná teszi, de a kötelék tagadhatatlan.
A fantasy része csodálatos, a misztikus lények újdonságként hatnak, hiszen nem sok könyv születik a dzsinnek, lidércek, démonok, alakváltók világában. Az arab/perzsa mesevilágra emlékeztet, de újszerű elemekkel, telis tele ősi mesékkel, mondákkal, legendákkal. Ezek nagyszerűen épültek be a cselekménybe, varázsossá tette, egyszerűen nem lehetett letenni a könyvet. Némely dolgokat ki lehetett találni, de mindent nem, voltak bőven meglepetések és csavarok, sokszor elszorult a szívem, mert nem kíméletes a szerző az olvasókkal, a véresebb jeleneteket sem maszkolja, ugyanakkor humorral is enyhítette időnként a komor hangulatot. Ami a legjobb: a szerelmi szál lassú izzás, semmi sincs elkapkodva, sőt annyira nem, hogy csupán kb két csókról van szó, de a feszültség folyamatos, és kellően édes. És ott van a lázadó herceg vonal, ami alapjában egy jó téma, megismerjük az okokat és máris a rebellis vér buzog bennünk is, készen a harcra.
A karakterek csodálatosak, kezdve Amanival, aki egy felvágott nyelvű, erős, okos lány, vakmerő és bátor. Nagyon szerettem benne a túlélő képességét, az együttérző jellemét, sosem kellett emberileg csalódnom benne. Jin karaktere lenyűgöző, amellett, hogy külsőre szívdöglesztő, a belső tulajdonságai is páratlanok, még akkor is, ha végig Amani szemszögéből látjuk őt. Intelligens, remek harcos, óvatos, használja az eszét, és a kisujjában van az egész birodalom, megtapasztalt sok mindent. Nagyon édes volt, ahogy Amanira vigyáz, óvja őt, sok mindenre megtanítja, de saját magát nagyon visszafogja, és ez még vonzóbbá teszi. Apró érintések, ujjak kulcsolása, arcsimítás és tüzes tekintetek, ennyit kapunk, de mindez csodás ígéret a jövőre nézve.
A könyv felénél a cselekmény egy nagyobb fordulatánál számos új mellékszereplő lép a történetbe, köztük Shazad volt a kedvencem. Erős, okos, szép, empatikus nő, és a kisujjában van a harc. Ennek az új csapatnak-családnak az összes tagja meglepő és különleges képességnek van birtokában, a szereplők újabb és újabb ámulatba ejtik az olvasót. 
Az írónő stílusát nagyon megszerettem, gördülékenyen ír, nagyon szép leírásokkal, ott voltam magam is a szereplőkkel. Az üzenete nekem így jött át: ebben a rejtélyekkel teli világban, ahol lánynak születni büntetéssel ér fel, mégis Amani a kulcs, ő az, aki hátára veszi  és megoldja a gondokat, persze a többiek segítségével. Ha máris a kezembe lenne a folytatás, akkor is késő lenne !!
Nagyon ajánlom a regényt minden fantasy rajongónak, hiba lenne, ha nem lenne ott a polcotokon!

Borító: Gyönyörű!
 
Kedvenc karakter: Amani, Jin

Szárnyalás: Noorsham.

Mélyrepülés: -

Érzéki mérce:   Abszolút a young adult határain belül marad, a romantikus szál nem nyomja agyon a történetet.

Értékelés:



Játék:

Sivatagi érdekességeket kaptok feladványként, minden állomáson egy-egy kép szerepel. Egy kis kutatómunkával meg kell fejtenetek, hogy a természeti jelenség melyik országban található. Írjátok be az ország nevét a rafflecopter doboz megfelelő sorába!
A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre a megküldött értesítő levélre válaszolni. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.

Feladvány:  A sivatag szeme - érdekes geológiai képződmény kb. 50 km az átmérője.

a Rafflecopter giveaway

A blogturné állomásai:

12.23 Kelly és Lupi olvas
12.28 Deszy könyvajánlója
12.30 Dreamworld

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése