416 oldal
Fordította: Béresi Csilla
Goodreads: 3,37
Besorolás: YA, retelling, romantikus
VAJON A TEHETSÉG LEHET ÁTOK?
Rune Germain már négyéves kora óta énekel operaáriákat, de angyalinak mondott hangja néha fájdalmas erővel tör ki a torkából. Ezek nagyon megviselik a lányt, így anyja beíratja egy Párizs környéki zeneiskolába, a Rózsa Vérébe, remélve, hogy Rune ott majd kigyógyul furcsa „betegségéből”. Az ódon épület számtalan titkot rejt. Rune új barátokra és irigy ellenlábasokra egyaránt szert tesz itt, éjszakánként pedig csodálatos hegedűszó ringatja álomba. Aztán sikerül találkoznia a maszkot viselő hegedűművésszel, Etalonnal, akit gyermekkori álmaiból ismer. A fiatal fiú bevezeti mind a tanoda, mind pedig saját lelke titkaiba. Ahogy kapcsolatuk egyre mélyül, úgy kezd Rune kigyógyulni betegségéből. De Etalon olthatatlan szerelmét a lány iránt nevelőapja, Laroux operaházának itt kísértő Fantomja nem nézi jó szemmel. Így a fiú választásra kényszerül: a lány vesztét okozza, vagy megmenti őt.
Nagyon izgultam, hogy vajon tetszik-e majd a történet, ugyanis ahogy a Goodreads értékelések is mutatják, igencsak megosztja az olvasókat. Most, az olvasás után egyszerűen nem értem a negatív kritikákat, csakis arra tudok gondolni, hogy azoknak idegen és furcsa ez a történet, akik egyáltalán nem ismerik Az Operaház Fantomját.
Nekem azonban a szívem csücske ez a klasszikus történet, a filmes és a zenés változatok egyaránt, de legfőképp a Susan Kay féle regény. A szerzőt a 2013-ban debütáló Splintered sorozat tette ismertté, ami meghozta neki a bestseller író címet és a masszív rajongó/olvasótábort. Nagyon remélem, hogy megjelenik majd nálunk is ez a sorozat, imádom ugyanis a mesés átiratokat.
A regény végén, a szerzői megjegyzésben olvastam, hogy Anita Grace Howard alapos kutatásokat végzett a háttértörténettel kapcsolatban, valós személyekkel kapcsolta össze a történet eredetét, aztán a saját fantáziájával felturbózva alkotta meg Az Operaház Fantomja "spin-off" történetét, a RoseBlood-ot. Kicsi valóság, csipetnyi mítosz és elénk tálalja a maga fikcióját a Fantomról, mai időkben és környezetben. A történet helyszíne a Rózsa Vére tanintézet, Párizshoz közel, egy erdővel körülvett régi kastély ad otthont a zsenipalántáknak. A bejutás nehéz, a mecénások a legnagyobb tehetségeknek akarják megadni a magasfokú képzés lehetőségét. Zenészek, táncosok, és énekesek tanulnak itt, hogy később előnyös szerződésekhez jussanak a világ színpadain. Főszereplőnk az amerikai Rune nem akármilyen tehetség, négy éves kora óta énekel komplett operaáriákat, régen az apja kísérte a stradivarius hegedűjén. Ám valami gond van a tehetségével, ugyanis időnként nem tudja visszafogni az éneklési kényszert, a kristálytiszta hangok maguktól törnek elő a torkából, utána elgyengülve tér magához. Az intézetben nem fogadják tárt karokkal a hirtelen idecsöppent új diákot, pedig itt tanít a nagynénje is. Már az első naptól furcsaságokat tapasztal az épülettel kapcsolatban, úgy érzi, figyelik a tükrök mögül, és éjjelente a szellőzőn át gyönyörű hegedűszót hall és egy álarcos ismeretlen próbálja felhívni a figyelmét valamire. Tüske a másik főszereplője a regénynek, itt él nevelőapjával az intézet föld alatti részében, ahol a világtól elzártan élnek, titkos kutatásokat és kísérleteket végeznek. Nagybátyja kegyetlen tervet sző Rune ellen, szüksége van valamire a lánytól és a bizalma elnyerésére a nevelt fiát és annak mesteri hegedűjátékát használja fel. Csakhogy a fiatalok érzéseinek nem lehet parancsolni, mi az erősebb, a család vagy a soha nem tapasztalt ikerláng kötelék?
Lenyűgözött a regény, annak ellenére, hogy láttam azokat a pontokat, ahol az olvasók a hibákat vélik majd felfedezni, vagy éppen a kliséket kifogásolják. Ilyenek az új lány a suliban, az ismeretlen misztikus srác, a régi diákokkal való ellenségesség, stb. Engem ezek nem zavartak, egyenesen imádom az új diák klisét például.
Tüske/Etalon a szerző saját szüleménye, mert Rune tulajdonképpen Christine szerepét alakítja, Erik pedig maga a Fantom. Itt megjegyzem, hogy igen, van magyarázat arra, hogyan élhet Erik még a mai napig is, de ez legyen a könyv meglepetése. Róla nem is mondok mást, mert ő sokat változott az eredeti verzióhoz képest, elég belegondolni, hogyan lehet elviselni az életet a szerelme nélkül. Visszatérve Tüskére, ő a Fantom sajátjaként nevelt fia, megtanította őt mindenre, a hegedűjátéktól az alkímia rejtelmeiig. Cserébe feltétlen hűséget vár, aminél többet is kap, hiszen Tüske apjaként tekint rá. A fiút kísértik a múltja ballépései, azok a tettek, amire nem büszke, de az apja miatt megtette. Ezért sajnáltam, és ha egyébként nem lett volna szimpatikus, az empátiámra akkor is számíthatna. Határozottan többrétegű a karaktere, összetett, megállja a helyét a regényben.
Rune és Tüske találkozása nem véletlen, de az ő különleges kapcsolatukról sem árulhatok el többet. Ez is olyan pontja a regénynek, amit a szerző fantáziájának köszönhetünk, és én nagyon értékeltem ezt az ötletet, mint sok mást is. Felépített egy világot, egy olyan fajt helyezve bele, amiről eddig keveset hallottam, tele sötétséggel, bűnnel, veszéllyel. A regény gótikus hangulata már az első fejezetben megragadott, a szerző mesterien vonultatja fel a jellemző elemeket a cselekményben, ott van eleve az ódon kastélyszerű épület, ami a valódi párizsi Operaház alapján épült. Sok jelenet játszódik éjszaka, rengeteg a titkos ajtó, folyosó, a tükrökről pedig tudjuk, hogy valaki figyel a másik oldaláról. A szobák kicsik, egyszemélyesek, ablaktalanok.
De az épületet elhagyva is egy temetőn vezet át az út a romos, elhagyatott kápolnáig, ami szintén jelentős helyszín, ahogy a kertész kunyhója is az erdőben. Összeszabdalt ruhák, vér és rózsa, mind olyan kellékek, amelyek borzongósan izgalmassá teszik a történetet. Ugyanakkor szinte lángol a történetben a szenvedély, többféle aspektusban, természetesen a két főszereplő között elsődlegesen, de ott van minden szereplőben a zene iránti szerelem. Annyira jó volt ezt olvasni, hogy az életük a zene, a hangszereik, az éneklés. A bűnös szenvedélyek szintén helyet kapnak, amitől aztán egészen fiataloknak nem is ajánlanám a könyvet. A szerelmi szálat imádtam, minden mozzanatában ott volt a tisztelet és féltés egymás iránt, de a szenvedély is. Valódi szikrák pattognak a bőrükön, mély érzelmek alakulnak kettejük között, nagyon szerettem a közös jeleneteket. Mindketten fejlődnek a cselekmény folyamán, Rune sok mindenre kap magyarázatot, és meg kell tanulnia kezelni a tehetségét, amit átoknak érez a kezdetekben. Tüske szintén nagy változáson megy keresztül, sorsfordító döntéseket kell meghoznia, az első szerelem érzelmei és a hűség a nevelőapja iránt összecsapnak a lelkében.
Gyönyörű az írásmód, pedig nem kerüli el a fiatalok szlengesebb szavait sem, ezzel együtt is szinte lírai a szöveg, ezt többször is megállapítottam. Ehhez hozzájárul a remek fordítás és szerkesztés, csak gratulálni tudok hozzá.
A történet a cselekmény szempontjából kitalálható volt, de ezt nem tartom meglepőnek, kárpótoltak az apróbb csavarok. A végkifejlet lehetett volna ennél bővebb leírású, bizonyos részletekre nem derült fény. Mindez azonban nem von le a rajongásomból és az öt pillangómból sem.
Az írónő részéről egyértelmű tisztelgés ez a regény az eredeti mű felé, a történet rajongói pedig nagyon fogják szeretni.
Borító: Imádom! Íme a borító tervezőjének oldala, érdemes meglátogatni:
http://www.nathaliasuellen.com/
Kedvenc
karakter: Tüske, Rune, Diable
Szárnyalás: A zene szeretete.
Mélyrepülés: -
Mélyrepülés: -
Érzéki mérce: A szerelmi jelenetek a young adult határain belül maradnak. 15+
Értékelés:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése