R. J. Hendon Korcsok című regényének nemcsak a borítója sikerült igazán jól, a történet is igazán egyedi, összetett és fordulatos. A magyar író disztópiáját ezúttal a Blogturné Klub három bloggere véleményezi majd. Természetesen a turné végén ti is nyerhettek belőle egy példányt.
Főnix Könyvműhely, 2018
392 oldal
Besorolás: YA, sci-fi, disztópia
Overtoun makulátlan, fehér épületei között nem nő egy árva fűszál sem. A természet és az ember harmóniája a ködös múlt homályába veszett, az állatok nem kívánatos lények, a város polgárai pedig irtóznak mindentől, ami a földben terem.
Rany, a tízéves kislány mindig is kívülállónak érezte magát Overtounban. Legszívesebben elrejtőzne az emberek elől egy sötét szobában, ahol egymagában lehet. Épp úgy, ahogy az a hányattatott sorsú kutya, akinek minden nap küzdelem az életben maradásért, és akivel hamarosan Rany sorsa is összefonódik.
A Korcsok megrázó utazásra hív az 5. évezredbe, ahol a messzi múlt emlékei még mindig kísértenek, és feje tetejére állítanak mindent, amit Rany addig igaznak vélt Overtounról.
Ez a történet is úgy indult, hogy megláttam a könyv borítóját. Imádom a farkasokat (mert az a stilizált kutyafej inkább egy farkasé), a kutyákat, így azonnal ugrottam a fülszövegre, ahol, bár farkasokról nem volt szó, de kutyákról annál inkább.
Az is igaz, hogy egy időben faltam a disztópiákat, de mostanában csak akkor kelti fel az érdeklődésemet egy ilyen történet, ha látok valami újat, valami mást az eddigiekhez képest. Az, hogy világégés történik, az, hogy egy fiatal lány (mert általában lányok a világ megmentői:))) a kulcs mindenhez, nekem már kevés. Ezért kíváncsisággal vegyes félelemmel kezdtem neki ennek a regénynek.
A történet számomra lassan indult be, nem mondanám, hogy azonnal kialakult a szerelem. Lassan haladtunk, több szemszögből ismerkedtünk a világgal, a szereplőkkel, de ami azonnal kitűnt, az az író kutyák iránti szeretete. Mert persze a kutyák is kaptak külön szemszöget!!! megismerhettük a későbbi főszereplőnket Angyalt (bár akkor még nem volt neve, csak simán fekete kutya volt) és a társait. Az író tökéletes módon írta le egy falka viselkedését, hierarchiáját, működését, a kutyák reakcióját bizonyos szituációkra, látszott, hogy vagy nagyon szereti a kutyákat vagy pedig neki is van egy (a könyv befejeztével elárulta, hogy ő is tart egyet, úgyhogy nem jártam messze a valóságtól:).
Képet kaptunk egy nagyon zord jövőről, egy olyan világról, amely számomra mindenképpen rémisztő volt - hiszen imádom a természetet, az állatokat, a növényeket - és ez egy olyan világ volt, ahol minden, ami a természethez közeli, az tiltott, megvetendő és elpusztítandó. Furcsa volt, hogy a kutyák, amelyek szinte az idő kezdete óta az emberek hűséges társai voltak, itt félelmetes fenevadak, amelyek vadásznak az emberekre és akikre az emberek is vadásznak.
Nem is tudtam nagyon az overtouni népséggel szimpatizálni, bár a történet folyamán kiderült, hogy miért lettek ilyenek, miért teszik azt, amit, de ettől függetlenül nem tudom, hogy mennyire lettem volna képes ebben a közegben élni. Egyedül a gyógyászatuk tetszett, annak szerintem most is nagy hasznát vennénk, bár az ár, amiért ezt tudják használni, elég magas... Persze könnyű innen, a kényelmes lakásból ítéletet mondani, hiszen egy ilyen világégés után valahogy talpra kell állni és ez is egy lehetséges módja és talán ez még a könnyebbek közül való.
A történet aztán beindult szépen, egyre több izgalmas rész következett, csavarok, amelyekre gondolni sem mertem és közben rengeteg kérdésem merült fel: Ranyt miért nem bántják a kutyák? Ha ennyire fejlett az orvostudomány, akkor a kislányt miért nem tudják gyógyítani? Vajon mi van a falon túl? Milyenek a barbárok?
Ezekre persze lassacskán választ kaptunk, de a válaszok után még több kérdésem lett:).
Akikkel egyedül problémám volt, azok a szereplők. Nem is a kidolgozottsággal, hiszen minden fontosabb szereplőről megtudtunk mindent - háttér történetet, személyiséget, de valahogy egyikhez sem tudtam kötődni. Ezt nem teljesen az író hibájának rovom fel, hanem inkább annak, hogy férfi (jaj, érzem, hogy ebből megkövezés lesz:). Nem egy férfi írótól (külfölditől és magyartól is) olvastam hasonló világról regényt, ahol a történet, a cselekményszál izgalmas volt és egyedi, de a karakterek valahogy távol maradtak tőlem. Lehet, hogy a nők empatikusabban tudják megalkotni a szereplőket? Nem tudom. Ez akár egy vita indítója is lehet:).
A cselekményszál azonban tényleg jó volt és a több szemszög még izgalmasabbá tette a történetet, hiszen volt jó és rossz oldal, de közben pedig voltak elég árnyalt szereplők is, akiknél nem igazán lehetett tudni, hogy hová tegyem őket. A szereplőink tettei pedig még inkább megkavartak, hiszen, ha például Rany vissza tudott sok mindenre emlékezni, akkor miért hagyta, hogy a szeretett kutyáival az tegyék az emberek, amit tettek? És igen, a visszaemlékezések. Imádtam minden sorukat. Tetszett, ahogy végül így kaptunk egy kis ízelítőt abból, hogy mi is történhetett x évvel a történetünk előtt.
Amit érdekesnek tartottam még, hogy az író kihagyta a már oly megszokott szerelmi szálat. Mondjuk furcsa is lett volna, ha Rany bárki iránt is szerelmet érez a fiatal kora miatt, de az idősebb szereplők között se dúlt túlzottan a szerelem, bár azért egy icike-picike romantika csak bele lett csempészve, de csak annyira, hogy lássuk, az akkori embereknek is lehetett érzelmei.
A történet vége pedig? Nagyon remélem, hogy olvashatom a folytatást, hiszen bár nem lett kifejezetten olyan függővég, ami után véresre rágott körmökkel várom a következő részt, de az író egy elég megrázó befejezést követően egy csomó kérdést nyitva hagyott, amire szeretnék választ kapni:).
Összességében az apró hibáitól eltekintve nagyon tetszett a regény és merem ajánlani fiúknak és lányoknak is, kutyaimádóknak és disztópiát kedvelőknek is. Izgalmas, érdekes, elgondolkodtató történet, néha nagyon kedves, néha nagyon megrázó, helyenként véres részekkel és egy olyan jövőképpel, ami sajnos lehetséges, de remélem, hogy soha nem fog bekövetkezni.
Borító: Nagyon tetszik, látványos, előrevetíti a történetet
Ez a történet is úgy indult, hogy megláttam a könyv borítóját. Imádom a farkasokat (mert az a stilizált kutyafej inkább egy farkasé), a kutyákat, így azonnal ugrottam a fülszövegre, ahol, bár farkasokról nem volt szó, de kutyákról annál inkább.
Az is igaz, hogy egy időben faltam a disztópiákat, de mostanában csak akkor kelti fel az érdeklődésemet egy ilyen történet, ha látok valami újat, valami mást az eddigiekhez képest. Az, hogy világégés történik, az, hogy egy fiatal lány (mert általában lányok a világ megmentői:))) a kulcs mindenhez, nekem már kevés. Ezért kíváncsisággal vegyes félelemmel kezdtem neki ennek a regénynek.
A történet számomra lassan indult be, nem mondanám, hogy azonnal kialakult a szerelem. Lassan haladtunk, több szemszögből ismerkedtünk a világgal, a szereplőkkel, de ami azonnal kitűnt, az az író kutyák iránti szeretete. Mert persze a kutyák is kaptak külön szemszöget!!! megismerhettük a későbbi főszereplőnket Angyalt (bár akkor még nem volt neve, csak simán fekete kutya volt) és a társait. Az író tökéletes módon írta le egy falka viselkedését, hierarchiáját, működését, a kutyák reakcióját bizonyos szituációkra, látszott, hogy vagy nagyon szereti a kutyákat vagy pedig neki is van egy (a könyv befejeztével elárulta, hogy ő is tart egyet, úgyhogy nem jártam messze a valóságtól:).
Képet kaptunk egy nagyon zord jövőről, egy olyan világról, amely számomra mindenképpen rémisztő volt - hiszen imádom a természetet, az állatokat, a növényeket - és ez egy olyan világ volt, ahol minden, ami a természethez közeli, az tiltott, megvetendő és elpusztítandó. Furcsa volt, hogy a kutyák, amelyek szinte az idő kezdete óta az emberek hűséges társai voltak, itt félelmetes fenevadak, amelyek vadásznak az emberekre és akikre az emberek is vadásznak.
A történet aztán beindult szépen, egyre több izgalmas rész következett, csavarok, amelyekre gondolni sem mertem és közben rengeteg kérdésem merült fel: Ranyt miért nem bántják a kutyák? Ha ennyire fejlett az orvostudomány, akkor a kislányt miért nem tudják gyógyítani? Vajon mi van a falon túl? Milyenek a barbárok?
Ezekre persze lassacskán választ kaptunk, de a válaszok után még több kérdésem lett:).
Akikkel egyedül problémám volt, azok a szereplők. Nem is a kidolgozottsággal, hiszen minden fontosabb szereplőről megtudtunk mindent - háttér történetet, személyiséget, de valahogy egyikhez sem tudtam kötődni. Ezt nem teljesen az író hibájának rovom fel, hanem inkább annak, hogy férfi (jaj, érzem, hogy ebből megkövezés lesz:). Nem egy férfi írótól (külfölditől és magyartól is) olvastam hasonló világról regényt, ahol a történet, a cselekményszál izgalmas volt és egyedi, de a karakterek valahogy távol maradtak tőlem. Lehet, hogy a nők empatikusabban tudják megalkotni a szereplőket? Nem tudom. Ez akár egy vita indítója is lehet:).
A cselekményszál azonban tényleg jó volt és a több szemszög még izgalmasabbá tette a történetet, hiszen volt jó és rossz oldal, de közben pedig voltak elég árnyalt szereplők is, akiknél nem igazán lehetett tudni, hogy hová tegyem őket. A szereplőink tettei pedig még inkább megkavartak, hiszen, ha például Rany vissza tudott sok mindenre emlékezni, akkor miért hagyta, hogy a szeretett kutyáival az tegyék az emberek, amit tettek? És igen, a visszaemlékezések. Imádtam minden sorukat. Tetszett, ahogy végül így kaptunk egy kis ízelítőt abból, hogy mi is történhetett x évvel a történetünk előtt.
Amit érdekesnek tartottam még, hogy az író kihagyta a már oly megszokott szerelmi szálat. Mondjuk furcsa is lett volna, ha Rany bárki iránt is szerelmet érez a fiatal kora miatt, de az idősebb szereplők között se dúlt túlzottan a szerelem, bár azért egy icike-picike romantika csak bele lett csempészve, de csak annyira, hogy lássuk, az akkori embereknek is lehetett érzelmei.
A történet vége pedig? Nagyon remélem, hogy olvashatom a folytatást, hiszen bár nem lett kifejezetten olyan függővég, ami után véresre rágott körmökkel várom a következő részt, de az író egy elég megrázó befejezést követően egy csomó kérdést nyitva hagyott, amire szeretnék választ kapni:).
Összességében az apró hibáitól eltekintve nagyon tetszett a regény és merem ajánlani fiúknak és lányoknak is, kutyaimádóknak és disztópiát kedvelőknek is. Izgalmas, érdekes, elgondolkodtató történet, néha nagyon kedves, néha nagyon megrázó, helyenként véres részekkel és egy olyan jövőképpel, ami sajnos lehetséges, de remélem, hogy soha nem fog bekövetkezni.
Borító: Nagyon tetszik, látványos, előrevetíti a történetet
Kedvenc karakter: Angyal, Rany
Szárnyalás: Rany és a kutyák kapcsolata
Mélyrepülés: ahogy a jövő emberei ennyire írtóznak a természettől
Érzéki mérce: -
Értékelés:
Nyereményjáték:
A Korcsokban fontos szerepet játszanak az állatok, főképp a kutyák, úgyhogy ezúttal híres kutyakarakterek nevét kell kitalálnotok az állomásokon található leírások alapján. Vagyis a feladatotok az, hogy a Rafflecopter megfelelő dobozába beírjátok a híres kutyakarakter nevét.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
Kántor Kata mesekönyveinek főszereplője, egy aprócska nyomozókutya, akinek helyt kell állnia a nagy rendőrkutyák világában, és bebizonyítani, hogy ő is tehetséges, ha a bűnözők leleplezéséről, és elfogásáról van szó.
A blogturné további állomásai:
Július 26 - Kelly & Lupi olvas
Július 28 - Spirit Bliss Sárga könyves út
Július 30 - Deszy könyvajánlója
Te jó ég, imádtam, hogy (hol környezetvédelemről, hol az állatok jogairól, hol pedig a technológia és ember kapcsolatáról) a könyv mindig elgondolkodtatott :D
VálaszTörlés