A Maxim Könyvkiadónál jelenik meg Szaszkó Gabriella új regénye, a Kora február.
Mit szólnál, ha egyik napról a másikra az öt évvel idősebb önmagad
nézne vissza rád a tükörből? A történetben Anna és Josh ezzel a
helyzettel szembesül, egymás számára teljesen ismeretlenek, mégis
összezárva ébrednek egy idegen helyen. Hogyan keverednek ki ebből az
őrült helyzetből? Ha kedvet kaptál a regényhez, kövesd végig a blogturné
állomásait, és nyerd meg a kiadó által felajánlott három nyereménykönyv
egyikét!
Maxim Könyvkiadó 2019.11.30
320 oldal
Goodreads: 5
Besorolás: felnőtt, romantikus, realista
Anna
és Josh nem ismerik egymást. Mindennek ellenére egy ágyban ébrednek fel
egy ismeretlen, elszigetelt helyen, miközben odakint hóvihar tombol. A
házban kutakodva hamarosan ráébrednek, hogy öt év kiesett az életükből,
hiába próbálnak visszaemlékezni, sehogy sem sikerül. Öt év alatt azonban
rengeteg minden történhet egy ember életében. Vajon Joshnak sikerült
kiszabadulnia az egyetemi időszak fojtogatásából, és valóra váltotta az
álmát, hogy menő rockzenész legyen? Vajon Anna hozzáment feleségül
egyetemista szerelméhez, és megtalálta mellette a boldogságot? Mind a
ketten előre tervezték az életüket, megálmodták, hová is akarnak jutni
harmincas éveik elejére. De ha minden a terv szerint alakult, hogyan
lehetséges, hogy egymás mellett ébredtek egy ismeretlen helyen?
A regényről szóló értékelésem olvashatod ITT. A blogturné utolsó állomásaként figyelmetekbe ajánlom Szaszkó Gabriella írónővel készült interjút!
A Pennington sorozat után valami egészen más témájú regénnyel lepted meg az olvasóidat. Mi volt az ötletadó ehhez a történethez, hogyan kezdted el írni?
Amikor elkezdtem írni a Kora februárt, éppen Krakkóban éltünk a jövendőbeli férjemmel. 2016 a nagy változások éve volt nálam, és le is zártam egy korszakot az életemben, ami az útkereséssel volt kapcsolatos. Akkor jelent meg a Maradj velem, akkor költöztünk el Angliába és házasodtunk össze. A krakkói havas télben eszembe jutott egy pár ötlete, akik elszigetelten ébrednek egy házikóban, nem ismerik egymást, és kiesik az életükből öt teljes év. Az alapkérdésem az volt, hogy mennyire lennék elégedett a jelenkori önmagam által elért dolgokkal, ha hirtelen előreugranék öt évet, vajon szidnám magam a választásaimért, vagy örülnék, hogy merre is haladtam. Igazából a regényből semmit sem láttam előre, csak az alapszituációt. A két karakter nálam két utat testesített meg az életben, ami nekem is nagy dilemma volt. Anna nem kockáztatott, a kijelölt útra lépett, amíg Josh bevállalta a környezete ellenszenvét, és másik irányba indult el. Úgy érzem, a Pennington-sorozat nagyon mélyről jött nálam, ez a két könyv pedig inkább olyan kérdésekkel foglalkozott, amik engem abban az időszakban foglalkoztattak.
Rögtön az elején meg kell kérdeznem, Josh alakját a kedvenceidből gyúrtad össze, vagy senkihez sem hasonlítható fiktív karakter?
Jó kérdés, mert fogalmam sincs! Mondjuk inkább, hogy senkihez sem hasonlítható fiktív karakter. Érdekes módon hatalmas hatást gyakorolt rám a New Politics együttesének frontembere, David Boyd. Szeretek színészeket/zenészeket választani a karaktereknek, akik megihletnek, ezért amikor Josht elkezdtem írni, volt egy olyan Google-keresésem, hogy „húszas éveikben járó szexi énekesek”, amire bedobta a net David Boydot. Nagyon megtetszett a külseje, aztán elkezdtem YouTube videókat nézni róla, hogy milyen energikus, beszédes, tehetséges, és ez visszahatott Joshra. Aztán meg több zenész viselkedését is elkezdtem figyelni, hallgattam interjúkat. Így a The Script, a The Chainsmokers is hatással volt az egészre. De mindig úgy éreztem, hogy Josh a gondjai ellenére lelkileg a legegészségesebb karakterem lett.
A blogodban többször is olvastam a zenéhez fűződő szoros kapcsolatodról. A Kora februárban szinte egymást érik a zenei utalások, ők gondolom a kedvenceid. Van olyan közöttük, amire erőteljesebben fel akartad hívni az olvasók figyelmét?
Ez tök érdekes felvetés, mert sose éreztem magam olyan nagy zenésnek. Inkább filmes-könyves lány vagyok, de az igaz, hogy zene nélkül nem tudok írni, és rengetegszer ihlet a zene írásra. A Kora februárban igyekeztem Josh zenei ízlését az általuk játszott – elképzelt – zenéhez igazítani. És igen, nagyon sok kedvencem van benne. A The Script, az Imagine Dragons, a The Chainsmokers, a New Politics mind-mind írásra ihlettek. Nem gondolom, hogy direkt fel akartam bármelyikre hívni az olvasók figyelmét, de ha olvasás közben hallgatja valaki ezeket a zenéket, akkor talán még élőbbé válik a könyv. Én például nagyon nehezen hallgatok meg más zenei javaslatait, úgyhogy én sem várom az olvasóktól, hogy azonnal ugorjanak a zenéimre, de persze, örülök, ha megteszik. A zene utalásokkal egyébként azt is szerettem volna elérni a könyvben, hogy élőbb legyen az egész. Rádöbbentem, hogy milyen nehéz szavakkal koncerthangulatot alkotni, és átadni a zene lüktetését. Remélem, azért valamennyire sikerült.
Sütő Fanni egy gyönyörű dalszöveget alkotott a képzeletbeli bandádnak, a Midlife Crisisnek, ez a dal hozta meg nekik a világsikert. Én imádtam a dalt, és azon gondolkodtam, vajon kap-e valaha dallamot is a szöveg?
Fanni irtózatosan ügyes vers- és dalszövegíró amellett, hogy a prózái is szuperek. Belőlem valahogy kiveszett a ritmusérzék, épp ezért őt kértem fel a dal írására. Kiemelném egyébként, hogy azért közösen írtuk a dalt. Mármint tőlünk szokatlan módon egy térben helyezkedtünk el. Elég nehezen hozzuk össze élőben a találkáinkat, mert ő Franciaországban, én Angliában élek, de ezt egy nyári este során írta meg, miközben én zenéket mutogattam neki, és elmeséltem, merre is tartok a történetben. Nagyon szuper lenne, ha egyszer dallamot is kapna a szöveg, de erre csak várjuk a felkéréseket, mert zenélni egyikünk sem tud. És még annyit megsúgok, hogy a következő kötetben is lesz ilyen kis extra dalszöveg, szintén Fanni jóvoltából.
De térjünk át a zenéről a mélyebb mondanivalóra, mert szokásod szerint a fókuszban itt is az emberi kapcsolatok, az érzelmek állnak. Egy házasság készül széthullani, amit megpróbálnak ugyan megmenteni, de Anna és Josh érzelmei nem futó kalandra utalnak. Mi a véleményed, ami egyszer elromlott, érdemes megpróbálni megmenteni?
Sejtésem szerint megint olyan témát kezdtem el boncolgatni, ami elég erős érzelmeket vált ki az emberekből. Ennek a témának nagyon sok rétege van. Hosszú ideig én magam sem tudtam eldönteni, hogy Anna számára mi is lenne a „jó” döntés. Azt hiszem, az a véleményem, hogy mindent érdemes megpróbálni megmenteni, megvizsgálni, mi is a fontosabb. Én is tíz éve vagyok együtt a férjemmel (amiből csak három éve vagyunk házasok), és bizonyára megpróbálnám megmenteni a kapcsolatunkat, ha válságba kerülne, mivel annyi mindent építettünk közösen. Viszont ennek ellenére úgy gondolom, hogy van, ami megjavíthatatlan, van, amit már nem érdemes megtoldozni, de még ilyenkor is hatalmas bátorság kell, hogy az ember kilépjen a megszokottból az ismeretlenbe, és elkezdjen valami teljesen újat felépíteni, aminél szintén nem tudja, merre is fognak haladni a dolgok. Ráadásul ott van az, hogy számos dolgot nyerünk a hosszú távú kapcsolatokkal: biztonságot, szeretetet, valami olyan támaszt, ami semmihez sem hasonítható. Viszont ez lemondással is jár, lemondunk az ezerféle lehetőségről, amit nem használtunk ki, és könnyedén átcsúszhatunk a megszokásba, amikor már nem is figyelnek egymásra igazán a felek. A témával nem egy, hanem rengeteg könyvet lehet megtölteni. Igyekeztem, hogy ez a sztori ne az öncélú kalandról szóljon, hanem arról, hogy mennyi minden van egy-egy kapcsolat mögött, amit az emberek tabuként kezelnek.
Az útkeresést fontos problémának éreztem a regényben. Egyrészt Anna jut nehezen dűlőre bármilyen kérdést is vizsgálunk, ő harminc évesen önmagát keresi, másrészt Josh is nehéz döntéseket kell hozzon, a zenész karrierje vagy a szülői akarat érvényesüljön. Mit akartál ezzel megmutatni?
Az útkeresés Annánál és Joshnál abszolút a saját útkeresési válságom kivetülése volt. Huszonöt évesen szembesültem azzal a ténnyel, hogy nem akarok azzal foglalkozni, aminek a tanulásába hét évet öltem. Az egyetem utolsó két évében jöttem rá, hogy a pszichológusi szakma nem az én utam. Ráadásul huszonöt évesen az ember szembesül azzal is, hogy a tanulás biztonságos közegéből ki kell lépnie a munka világába. Láttam a körülöttem lévő emberek ádáz harcát is. Nagyon kevés olyan ismerősöm volt, aki azonnal megtalálta a helyét a munka világában. Én pedig mindig hivatást akartam, és nem egy munkát, amivel pénzt lehet keresni. Úgy érzem, kissé túl későn ébredtem rá, hogy ez bizony milyen nehéz feladat. A saját bőrömön igencsak megszenvedtem a hivatásváltás, az életkezdés nehézségeit. És folyamatosan az a kérdés lebegett a szemem előtt, hogy álmok vagy megszokott, kitaposott út? Tulajdonképpen a saját dilemmámat ágyaztam bele a két karakterbe. Sokan mondták akkoriban, hogy bátor döntés volt a részemről, hogy nem léptem a megszokott útra, de ezzel kapcsolatban is tele voltam bizonytalansággal. Nem hinném, hogy bármelyik út választása könnyebb lenne. Valahol ezt akartam megmutatni a két karakteren keresztül, hogy senkinek sem egyszerű ez az időszak, nehéz az elköteleződés, hogy az ember mit is akar tenni az életével. Ez bevallom, engem sokként ért, mert iskolás koromban mindig egyszerűbbnek láttam az utat. Jól tanulok, felvesznek egyetemre, lediplomázom, jó állásom lesz. Sajnos az élet ennél sokkal bonyolultabb tud lenni.
A folytatással kapcsolatban annyit elárulsz, hogy ennek a párosnak fut tovább a története, vagy esetleg a zenekar többi tagjait is sorra veszed? Utóbbit a sorozatcím is indokolhatná!
A folytatásban haladunk tovább Anna és Josh vonalán. Nagyon megszerettem a szereplőket az első részben, és úgy gondoltam, még van mondanivalójuk. De sok mindent nem akarok elárulni, mert az első részre nézve erősen spoileres A zenekar többi tagjait nem veszem be nézőpontnak, de azt ígérhetem, hogy a fiúk a következő részben is fontos szerepet játszanak, talán még többet is szerepelnek.
Milyen terveid vannak a közelebbi jövőre nézve?
Hú! Rengeteg tervem van, csak időm kevés. Már a Maxim Kiadónál van a Pennington-előzménykötet, amivel kapcsolatban érdekes terveim vannak, emellett egy standalone ifjúsági nyomozós történetem is. Most újra Pennington kötetet írok, kissé újhullámosat, közben jövőre is van csomó regénytervem. De ha minden igaz a nagyregények között jövőre szeretnék befejezni két-három kisregényt is.
Köszönjük a válaszokat és sok sikert kívánunk az írói pályádon és a magánéletedben egyaránt!
Nyereményjáték:
Josh Westberg rocksztár, természetesen ebből kifolyólag remek zenei utalásokkal találkozhattok majd a regényben. A játékunk is ehhez kapcsolódik, egy-egy idézetből kiindulva rá kell találnotok híres zenekarokra, akik inspirációt adtak a szerzőnek. A feladatotok beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába a dal címét, amiből idéztünk. Pici segítségként kép is szerepel az ihletet adó bandákról.
Az értesítő levél megküldése után a nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni az e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!
“So baby pull me closer in the backseat of your Rover
That I know you can't afford
Bite that tattoo on your shoulder
Pull the sheets right off the corner
Of the mattress that you stole
From your roommate back in Boulder
We ain't ever getting older”
a Rafflecopter giveaway
Állomások:
11.13 Kelly és Lupi olvas
11.16 Book Heaven
11.19 Könyvvilág
11.22 Nem félünk a könyvektől
11.25 Veronika’s Reader Feeder
11.28 Interjú
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése