448 oldal
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Goodreads: 3,94
Besorolás: YA, realista, romantikus, mentális problémák
Amikor a fiatal Elliott legelőször megpillantotta Catherine-t, azonnal tudta, hogy még sohasem látott nála szomorúbb és csodásabb teremtést. Mind a ketten kitaszítottnak érzik magukat, ami rögtön közel hozza őket egymáshoz. Érzelmeik egyre mélyülnek, viszont amikor Catherine-nek a legnagyobb szüksége lenne rá, Elliott kénytelen elhagyni a várost. Végül azonban mégis visszatér, de addigra már mindketten megváltoznak. Elliott a középiskola ünnepelt futballsztárja, Catherine pedig a szabadideje minden percében az anyja rejtélyes panziójában robotol. A lány nem bocsátotta meg Elliottnak azt, hogy magára hagyta, de a fiúnak eltökélt szándéka, hogy visszanyeri a szívét. Amikor Catherine végre kész arra, hogy feltétel nélkül megbízzon Elliottban, a fiú egy helyi tragédia első számú gyanúsítottja lesz. A városiak egyre növekvő rosszallása ellenére a lány ragaszkodik az Elliott iránti szerelméhez. Azonban egy rettenetes titok, amit Catherine régóta őriz, könnyen tönkreteheti minden megmaradt reményüket a boldogságra.
A szerzőtől olvasott két utolsó regény nekem elég nagy csalódást okozott, ez a Crash and Burn sorozat volt, ami ugyan tűzoltós és felnőtt kategória, mégsem jött be egyáltalán. Így kicsit félve kezdtem bele ebbe az önálló regénybe, vajon hogyan fog tetszeni Jamietől egy újabb YA történet. Ugyanis nem ez az első próbálkozása ezzel a zsánerrel, olvastam már a Véletlen sorozatot és a Sötétség és Fény angyalai sorozatot. Utóbbi nagyon tetszett, meg is érdemelne egy újraolvasást. Valljuk be, tőle igazából a Gyönyörű sorscsapás és az ahhoz kapcsolódó Maddox testvérek sorozat volt az, ami miatt megtanultuk a nevét.
Elég szokatlan volt számomra a történet viszonylag sötét hangulata, nem megszokott a szerzőtől ez a stílus. Már az elején kiderült, hogy mindkét főszereplőnek gondjai vannak a szüleivel és mindketten valamilyen okból kivülállók. Elliott folyamatosan a szülei veszekedését hallgatja, akik a válás határán állnak, és gyakran küldik el a fiút a nagynénjéhez, a vidéki kisvárosba, ahol nyugalomban lehet, legalább nyaranta. Catherine anyja lelkileg instabil, valószínűleg ezért is, de a kislány alapból szomorkás, elgondolkodó természetű már kicsinek is. A történet egy nyári szünetben kezdődik, amikor is közelebbről összeismerkedik a két 15-16 éves fiatal, és hamar kialakul egy szoros barátság közöttük. Catherine családját a környéken sokan hibáztatják, hogy az üzemük tönkretette az emberek egészségét, pedig rég tönkrement a vállalkozás. Elliott pedig indián származású, az anyja ezért is menekült el régebben a kisvárosból, mert a jelenleginél sokkal erősebb volt a szegregáció.
Ezen a nyáron tragédia éri Catherine családját, az apukája meghal, és pont ezen a napon Elliott anyja megjelenik és kényszeríti a fiát, hogy hazamenjen vele a nagyvárosba. A srác hiába tiltakozik, nem maradhat, még elbúcsúzni sem, így Catherine óriásit csalódik benne, mert ezután se kép, se hang, a kommunikáció is megszűnik közöttük. Persze ez nem ilyen egyszerű, Elliott szemszögéből láthatjuk is, de kiskorúként nem tehet semmit.
A regénynek ezt az első szakaszát jobban szerettem, mert nagyon tetszett a folyamat, ahogy Elliott érzései egyre mélyebbek, már itt meglátszott, mennyire védelmező típus, és függetlenül a körülményektől, egyre jobban beleszeret a lányba, akit mindenkinél szebbnek és kedvesebbnek lát.
Két év után találkoznak újra, és Elliottnak a nulláról kell indulnia, és mindent be kell vetnie, hogy megkapja a második esélyt a lánytól. Catherine már nem ugyanaz, akit akkor itthagyott, rengeteg titok veszi körül, megszakította a kapcsolatot a barátaival, és minden szabad idejét a panziójukban tölti, amit a saját házukból alakítottak át, és senki semmilyen körülmények között nem léphet be oda a vendégek kivételével. Állandóan robotol, bevásárol, főz, takarít, a gondolatai csak ekörül forognak. A regény második felének főszereplője egyértelműen a Juniper, így hívják a panziót. Mindenki aki itt felbukkan, különleges és ijesztő. A szerző mindent megtesz azért, hogy beparázz, nyikorognak a lépcsők, susognak a vezetékek, az ajtók előtt lépteket hallani, állandóan süvít a huzat a réseken, és még sorolhatnám. Egy idő után ez nekem nagyon sok volt, egyrészt mert állandósultak az ismétlések, ugyanazokkal a szavakkal. Másrészt konkrétan mennyiségileg elegem volt már a különböző hangleírásokból. Valahogy be is lassul a történet, sokszor éreztem, hogy ezeket az oldalakat kihúznám, ha a szerkesztő helyében lennék.
Minden spoiler nélkül: nagyon oda kell figyelni a részletekre, különben akkorát koppansz a végén, mint én, aki semmit sem találtam ki a nagy titokból. Még csak gyanúm sem volt. Na de a végéről később.
Történik a városban egy eltűnési ügy, és egyből Elliott lesz a gyanúsított. Alibivel is hadilábon áll, és a származása miatt is alapból elítélik. Egész jól érzékeltette a szerző ezeket az előítéleteket, hiába volt még az előző nap ünnepelt focista sztár, aki megmentette a csapatot, másnapra már ezt elfelejti a közösség. Hozzájön még egy kis dühkezelési probléma, és hirtelen alig állnak mellette. Szerencsére ezen a ponton már újra teljes a bizalom a szerelmesek között és számíthatnak egymásra.
A váltott szemszög megnyugtató volt számomra, így teljesebb képet kaptam mindkét fél érzéseiről. Némileg azért ez is ferdített volt, mert hát az igazság végig rejtve maradt, hiába gondoltam, hogy az ember legalább magának nem hazudik. Kiéleződik a vége felé a helyzet, a lánynak választania kell, vagy a szerelmét vagy a kötelességét helyezi előre. Ezen aztán jól elrágódott, hosszú hosszú oldalakon keresztül.
Mindkét főszereplő karaktert koraérettnek éreztem, főleg Elliott-ot. A fotós hobbi jó ötlet, bár elég sablonos, ez sok ponton közös témát eredményezett, előrevitte a barátságot. Catherine-nél a folyamatos túlterheltséget éreztem, a többi érzésem vele kapcsolatban spoiler lenne, és ez a megjegyzés is tulajdonképpen az. A mellékszereplők közül nem volt senki, aki kiemelkedő teljesítményt nyújtott volna. Mrs. Mason volt némiképp kibontva, ő legalább észrevett dolgokat.
Nem vagyok elégedett a regény végével. Az egy dolog, hogy meglepetés volt számomra, de igazából némi további következményre számítottam volna. Nem csak azt a bizonyos személyt lehetett beszámíthatatlannak jellemezni, ez túl súlyos ahhoz, hogy csak legyintsek. Én egy szerelmi történetet vártam, de sokkal inkább egy thrillerszerűt kaptam, ami pszichoizébe ment át, és ez összezavart. Jó pont, hogy a szerző foglalkozik a lelki terrorral, a rasszizmussal, a bullyinggel, de valahogy ezeknek az elegye nem volt kiemelkedően tanulságos, átlagosnak éreztem inkább.
Pontosan ez a regény az, ami az egynek elmegy kategória. Jól mutat a polcon a többi JM könyvem mellett, és tulajdonképpen a szerelmi szál aranyos volt, de a vége nekem nem volt kielégítő.
A könyvet köszönöm a Maxim Könyvkiadónak.
Fotók: Pinterest
Borító: Tetszik a színvilága.
Kedvenc karakter: -
Szárnyalás: Imádtam Elliott családnevét: Youngblood. És imádtam az ablakon való besurranást a lányhoz.
Mélyrepülés: A vége kicsit összezavart.
Érzéki mérce: Nem voltam elájulva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése