312 oldal
Besorolás: történelmi fikció, romantikus
Cecil Le Blanc Párizsban végzi művészeti tanulmányait. A fiatal nőt tehetséges festőnek tartják, mestere éppúgy büszke rá, mint a nevelőnője, akit anyjaként szeret. Minden adott ahhoz, hogy sikeres művészi pályát fusson be, és a magánéletében is boldog legyen. Már eddig is részese lehetett a francia főváros szellemi pezsgésének, elismerte és befogadta a művészvilág. Ám Cecil mégis úgy érzi, valami hiányzik az életéből, ami nélkül nem tud kiteljesedni sem a festészetben, sem a szerelemben.
„Légy türelmes. Meg fogod találni azt a helyet, azt a pillanatot, ahová be tudsz lépni magad is, és nem azt fested meg, ami előtted van, hanem amiben te is benne vagy. Ekkor leszel készen.” Cecilt a mestere ezekkel a szavakkal bocsátja útjára. És bár az egész világ nyitva áll előtte, az útja mégis Budapestre vezeti őt. Talán ez lenne a hely, amelyről a mestere beszélt? És az a bizonyos pillanat, az vajon mikor érkezik el?
Amikor Cecil az ’56-os forradalom utáni években megérkezik a magyar fővárosba, az élete különös fordulatot vesz. Lassan valósággá válik mindaz, amiről addig azt gondolta, hogy csak a fantáziájában és az álmaiban létezett. Felsejlik, majd kibomlik előtte egy különös történet, amely mintha réges-régen esett volna meg vele, és amelynek a szereplőit mintha csak az ő képzelete teremtette volna meg. Mégis ők voltak azok, akik átsegítették a legnehezebb pillanatokon, akik érte jöttek, ha rátört a magány, akik között békére lelt, ha harcok dúltak körülötte. Akik megmentették a lelkét attól, amit kisgyermekként nem élt volna túl.
Apránként rátalál mindarra, amire egész életében várt. Megismerkedik Endrével, a magyar építésszel, akihez sokkal több szál fűzi, mint hitte volna. Megérti, miért vonzotta annyira Magyarország. Az ország, ahol utoljára kisgyermek korában járt, és amelyre szinte már nem is emlékezett. És ahol végre felragyog az a fény, amelyben megláthatja önmagát. A saját történetét.
BAUER BARBARA sejtelmes hangulatú, váratlan fordulatokat kínáló új regénye különleges, izgalmas utazás a múltba és az emberi lélek mélyére.
És milyen jól tettem!
Az 56-s forradalom utáni időszak mindig is érdekelt. Ebben az időben voltak a szüleim is fiatalok, kíváncsi voltam, hogy milyen volt az akkori élet a fiatalok számára (és most nem kifejezetten a politikai elnyomás része érdekelt). Cecil és Endre története pedig főleg ebben az időszakban játszódik.
A fiatal lány festőművész, Párizsban végez, de a nevelőnője hatására Magyarország mindig is különleges helyet foglalt el a szívében, így miután az iskolái véget érnek, ideutazik, hogy itt keressen ihletet a festéshez, itt találja meg azt, ami valódi művésszé teheti. Mellette persze van más is, ami idevonzza, valami, ami néha álomszerűen visszatér, ami zaklatja a lelkét és ami nem hagyja nyugodni. Abban reménykedik, ha Magyarországra utazik, akkor kiderítheti, hogy mi áll a háttérben...
A város azonnal elbűvöli, ő pedig egy fiatal építésznek, Endrének rabolja el a szívét. A fiú csapodár, minden nőnek csapja a szelet, de meglátva ezt az éteri teremtést, valódi érzések járják át a szívét. Nem rohanja le, ahogy a szokása, hanem szépen lassan, finoman udvarolni kezd a lánynak.
Ezek a részek voltak a kedvenceim. Annyira másképp történik minden, mint a mai világban, séták, sütizések, kirándulások, tánc, egy-egy lopott kézfogás, majd utána A csók. Ez mind annyira izgalmassá, érdekessé teszi az udvarlást. Ez néha olyannyira hiányzik a mai világból!
Ami különleges kedvencem volt, amikor Endre rájött arra, hogy Cecil francia és valami elképesztő sebességgel próbált franciául megtanulni (elárulom sikertelenül:))), hogy tudjon a lánnyal kommunikálni:). Az valami tündéri rész volt!
Az írónő pedig mindent megtett azért, hogy átélhessük az akkori életérzést, akár a fővárosról, akár vidékről beszélünk. Sétáltunk a Dunánál, jártunk a Hortobágyon, vidéki kisvárosban és ahogyan Cecil, úgy én is teljesen újonnan éltem át ezeket a kirándulásokat. Bauer Barbara olyan gyönyörűen mutatta be a helyszíneket, hogy éreztem az illatokat, hallottam a hangokat és ha nem olvasom, hanem valaki felolvassa nekem a regényt és becsukom közben a szememet, akár ott is érezhettem volna magam.
Még a neveknél is odafigyelt arra, hogy korabeli neveik legyenek a szereplőknek. Amikor először olvastam az Endre nevet, annyira idegenkedtem tőle, hogy féltem, hogy képtelen leszek megszeretni a főhőst. Aztán persze egy idő után már nem foglalkoztam a névvel:).
Cecilt nagyon kedveltem. Egy okos, önálló fiatal hölgy, akinek elképesztő múltja van (amiről ő maga se tud sokat) és mindene megvan ahhoz, hogy kíváló festőművész legyen. Mellette persze rettentően bátor is, hiszen teljesen egyedül elutazik egy ismeretlen országba, amiről csak elbeszéléseket hallott.
Endre a másik fele. Érte, ahogy már fentebb is írtam, eleinte pont a neve miatt nem voltam oda. Ehhez még hozzátett nem is keveset a szoknyavadász múltja is. De mire vége lett a regénynek, bebizonyította (nekem is, nemcsak Cecilnek:), hogy egy igazi úriember, aki méltó párja lehet a lánynak.
A mellékszereplők is mind jól megalkotott karakterek voltak. Megemlíthetem Kálmánt, Endre legjobb barátját, aki mindig megpróbálta két lábbal a földön tartani a szerelmetes barátját vagy Kálmán menyasszonyát, aki mindent megtett azért, hogy Endre megtanuljon franciául. De ott van az idős hölgy, akit Sophie, Cecil nevelőnője időközönként meglátogat és aki különös történetet mesél el, ami még inkább misztikusabbá teszi az egészet.
A történet pedig... Különleges volt a maga nemében. Jártunk a II. világháborúban, a háború után, jártunk Párizsban, Magyarországon több helyen. Átélhettük a deportálás, majd a kitelepítés borzalmait, gyerekek és felnőttek szemén keresztül. Több vonalon futott a történet, hol a jelenben, hol a múltban jártunk, eleinte nem volt könnyű követni, hogy ki kicsoda és hogyan kapcsolódhatnak a főszereplőinkhez, de aztán szépen összeállt minden. Tetszettek a visszatekintések, a megfelelő helyeken elejtett apró történetek, amelyek mind segítettek megérteni, hogy mi is zajlott le a múltban.
És a történet vége? Boldogan éltek, míg meg nem haltak... lenne ez az utolsó mondatnom, de ismerve az akkori Magyarországot és ismerve, hogy Cecil milyen körülmények közül érkezett és hogy a fiú ehhez képest mit tud neki nyújtani, azért én úgy érzem, hogy még sokat kell dolgozniuk a közös jövőért és a boldogságukért.
Összességében nagyon tetszett a történet és biztos vagyok benne, hogy nem ez az utolsó regény, amit az írónőtől olvastam. Bauer Barbara gyönyörűen mesél, gördülékeny a történetvezetése, egy percig sem járt az agyam máshol, annyira oda akartam figyelni minden részletre. Egyetlen egy hibát rónék fel - nekem egy picit valószínűtlennek tűnt a fő szál - nem akarok többet mondani róla, nem szeretnék spoilerezni, de mivel ez egy kitalált történet, így végülis belefér ez is.
Ja, és még egy dolog... Nagyon sokat megadtam volna azért, ha megnézhetném Cecil képeit!
A recenziós könyvért köszönet a Jaffa Kiadónak!
A recenziós könyvért köszönet a Jaffa Kiadónak!
Kedvenc karakter: Cecil és Endre
Szárnyalás: a gyönyörű írásmód és a még szebb idézetek, ha a történetből kellene, ott pedig az a lassú udvarlás, ami manapság már szinte nem is létezik
Mélyrepülés: a deportálás és kitelepítés...
Érzelmi mérce: felháborodás, harag, fájdalom, de aztán kapunk sok pozitív érzelmet is - romantikát, de mindent csak finoman, szépen, ahogy abban a korban történt az udvarlás
Értékelés:
Extra - idézetek
Annyira tetszett egy-két rész a regényből, hogy szeretném megosztani veletek"- Neked Munkácsy és Jókai szemével kell látnod. Petőfi nélkül nem értheted meg, hogy fest az "arany kalásszal ékes rónaság, Melynek fölötte lenge délibáb". Talán Radnóti segítségével láthatod kívülről azt a gyönyörű tájat, még ha azt is mondja, hogy "Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent", de igazán akkor érted majd meg, ha ott leszel abban az országban, ami neked is a szülőhazád. És a muzsika... Cecil, hallgass sok zenét, Lisztet, a Magyar rapszódiát, hiszen te látsz színeket, ahogy ő a dallamok színét látta. Hallgass Kodályt, vele bejárhatod az egész országot."
"Érte már alkonyat a hegyek között, árnyas völgyben és az óceán végtelenségében is, de ahhoz foghatót, amilyet a pusztában, a hullámzó kalászos, a lüktető föld fölött látott, elképzelni sem tudott volna. Míg a hegyek között incselkedik a nap, elbújik, aztán újra felbukkan, a völgyben gyorsan elköszön és alámerül a mélybe, a tenger felett uralkodik, beragyogja, szétteríti rajta a fényét, majd méltóságteljesen kihuny, addig a rónaság magába szívja. Együtt lüktet vele, míg végleg magába nem fogadja."
"Talán könnyebb ítélkezni, mint megtalálni, miért is lehet köszönetet mondani. Talán egyszerűbb megélni a gyűlöletet, mint megtalálni, kit lehet szeretni. És miért. Reményvesztett időben hinni a jövőben talán a legnehezebb."
"Idő. kinek mennyi jut? Nem tudsz többet kérni, mint ami jár. De ki dönti el, mennyi jár? Mindenről, az életed minden egyes lépéséről te magad döntesz, csupán egyetlen dolgon nem tudsz változtatni, azon, hogy mennyi időt kaptál. Az egyetlen, akinek beleszólása van az idődbe, az maga a halál."
"- Azt mondják, ott vagy igazán otthon, ahol a temetőben ismerőst találsz. Még akkor is, ha nem kötődsz hozzá."
"A múltat akkor sikerül elengedni, amikor átvesszük tőle az irányítást. Amíg szorít, kínoz, megoldást akar, addig ő parancsol, messziről, az enyészetből, a tehetetlenség reménytelen érzésével töltve el az embert. A múlt nem megváltoztatható."
"Én arról beszélek, hogy a tömeg mennyire manipulálható. Rajong, ha rajongani kell, de gyűlöl, ha gyűlölni kell. Félelmetes, amikor egy gondolat tömegessé, és főleg tetté válik."
"- A döntéseidet a múltad nyomán hozod meg - szólalt meg a grófné, és Sophie megborzongott. - Élmények, tapasztalatok, emlékek, bevésődések alapján. De ha nem ismered a múltadat, akkor sötétben tapogatódzol. Mert akkor is hat és befolyásol, de anélkül, hogy értenéd."
"Az embereket nem származásuk teszi vétkessé."
"Rágódni a múlton és várni a holnapra egyet jelent azzal, hogy ember elmulasztja az élet legfontosabb pillanatait, elszalasztja mindazt, ami ott van karnyújtásnyira."
"Légy ott, légy jelen, ha azt akarod, hogy igazán értsenek."
