Erin Watt: Bukott örökös (The Royals #4)

Könyvmolyképző Kiadó - Rubin pöttyös könyvek 2020

344 oldal

Fordította: Benedek Dorottya

Goodreads: 3,89

Besorolás: ya/na, romantikus, realista

Easton Royalnak mindene megvan: vonzó külső, sok pénz, éles ész. Életének egyetlen célja, hogy a lehető legjobban szórakozzon. Sosem gondol a következményekre, mert nem kell miattuk aggódnia.
Egészen addig, amíg fel nem tűnik Hartley Wright, és fel nem forgatja egyszerű életét. Ő az egyetlen lány, aki nemet mond neki, hiába vonzódik a fiúhoz. Easton képtelen megfejteni, és ez csak még ellenállhatatlanabbá teszi a számára.
Hartley-nak nincs rá szüksége. Szerinte Eastonnak előbb fel kell nőnie.
Lehet, hogy igaza van.
Ellenségek. Szabályok. Megbánások. Eastonnak életében most először nem elég a Royal-korona. Kénytelen megtanulni, hogy minél magasabbról indul valaki, annál nagyobbat bukhat.

Eltelt fél év, mióta olvastam ezt a részt, ez talán elég idő ahhoz, hogy ne essek túlzásokba, amikor kifejezem a csalódottságomat a történettel kapcsolatban.

Az eddigi részek - kivéve a 3.5 részt, nagyon szórakoztatóak voltak, szó szerint tapadtam az oldalakhoz és ez annak köszönhető, hogy ez a szerzőpáros megalkotta Ella és Reed karaktereit, valamint a köréjük épített sztorit, az öt fiútestvértől kezdve az elit iskolás életen át a sztriptíztáncig, az egészet megforgatva a bonyodalmakban, ami a pénz és még több pénz, a szerelem és a féltékenység körül kavarodik. Ez valami olyan bombasztikus elegyet képezett az első három részben, ami hatalmas rajongótábort szerzett a sorozatnak, köztük voltam én is.

Azt vártam, hogy a többi testvérnek is ilyen jó legyen a saját története. Gideoné nagyjából elment, de nem hiszem, hogy valaha újraolvasom, és nagyon reménykedtem benne, hogy Eastoné újra felfelé ível majd. Az eddigiek alapján bíztam a karakterében, ne felejtsük el, hogy először ő csókolta meg Ellát, (ezt jó pár alkalommal vágta Reedhez, mintha ez valamire jogosítaná, és ne felejtse el az olvasó sem)  mégsem az övé lett, de ezt nem sajnáltam, viszont kívántam neki, hogy legyen már szerelmes egy lányba, aki nem könnyű eset, akiért harcolni kell. Ez majdnem így is lett, de csak majdnem.

Azzal nem volt problémám, hogy a szerzők milyen hangon szólaltatták meg Eastont, az szinte tökéletes volt, ilyennek képzeltem el a belső hangját, amit az egész könyv folyamán élvezhettem. 

De az egész személyisége, a tettei egyáltalán nem nyűgöztek le. Túl sok volt a hiba, az ebből adódó önmarcangolás. Borzalmasan össze van zavarodva, segítségre lenne szüksége, elsősorban valami masszív elvonóra. Azt gondolja, hogy pénzzel mindent meg lehet oldani, rettentően bosszantott, amikor folyamatosan pofára esett, de nem tanult semmiből. Nyilvánvalóan önpusztító életet él, mégis van benne valami, ami miatt meg akarnád menteni, ha tehetnéd. Hatalmas a szeretetéhsége, hogy belesajdul a szíved. Ez részben az anyukájukkal történtek miatt van, hiszen miatta nagy a lelkiismeret furdalása, ez egy erős érzelmi tényező az olvasó felé. Ennek ellenére sem bocsátom meg neki, hogy gyakorlatilag egy önző fasz. Nem tetszett, ahogy a lányokról beszél, ahogy kezeli őket, és ezen Hartley képbe kerülése sem segít jó ideig.

Nagy problémám volt, hogy nem ismertem meg rendesen Hartley-t. Fogalmam sincs miért akarta megszerezni őt Easton valójában, nem alakult ki "varázs" kettejük között. Nekem nem volt valós ez a kapcsolat, nem hittem el, hogy ez egy érzelmi ív, egyáltalán nem éreztem egy deka kémiát sem közöttük. Easton pont olyan gyerekes volt, amilyennek a lány tartotta. Bizonygatta magának, hogy a hajsza izgalma érdekli, de közben az zavarta, amilyen véleménnyel volt a lány.  Elég sokáig egyoldalú volt a közeledés, engem eléggé türelmetlenné tett ez a folyamatos elutasítás.

Hartley meg amolyan fordított Ella volt, aki előbb volt jómódú, majd a szinte nyomort választotta, a megalkuvás helyett. Emberileg minden elismerésem az övé, 10-es karakter lenne a leírtak alapján, de nem lett szimpatikus, valahogy nem volt hihető. A sztorija is több sebből vérzett, tudnám sorolni a kérdéseimet, de szó szerint nem érdekelt már az olvasás során sem, hogy pl. miért nem tűnt fel senkinek sehol, hogy több éve egyedül él. Na jó, valamit azért megmozgatott bennem, imádtam, ahogy a testvéréhez ragaszkodott.

A másodlagos karakterekből meg kicsit túl sok volt a rosszból. Ha eddig azt hitted, Steve a rosszfiú, nem ismerted még a lány apját. Fúj.  

A sulis drámakirálynős harcot azt hiszem, nem akarom megemlíteni sem, ahogy a féltékenységi drámát sem. Jézusom.

 

A történet vége meg egyszerűen túl sok..., katasztrófák halmaza, egy szappanopera paródiát nagyobb lelkesedéssel olvastam volna.  Miután befejeztem, sokáig azt gondoltam, számomra itt a vége a sorinak, de persze tovább fogom olvasni, nem tudok elszakadni tőlük. Ebből valahogy hiányzott az a bizonyos tűz. Talán az is közrejátszik, hogy nincsenek már szorosan együtt a testvérek, nincs az a nagy véd és dacszövetség, mint korábban. Basszus, azért mindent egybevéve nem tudok hármasnál rosszabbat adni rá, de  ha dühös vagyok egy könyvre, csak a rosszra emlékezem. Nagyon várom, hogy emelkedjen a színvonal a következő részben.

 

Borító: Illeszkedik a sorozathoz.

Kedvenc karakter: -

Szárnyalás: Jézusom, semmi.

Mélyrepülés: Ez nem az az Easton volt, akit korábban megismertem, az ikrek dettó.

Érzéki mérce: Aki a korábbiak miatt számít valami forróra, annak üzenem, egy csak langyi. 

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!!!