J. M. Darhower: Redemption - Jóvátétel (Sempre #2)

Könyvmolyképző Kiadó 2022. 

560 oldal

Fordította: Hetesy Szilvia

Goodreads: 4,34

Besorolás: maffia, kortárs, ya/na

Vajon ​lehetséges a jóvátétel, ha úgy tűnik, minden elveszett?
Carmine DeMarco hűséget esküszik a maffiának, hogy megmentse szerelme, Haven Antonelli életét, és ezzel hatalmas áldozatra kényszerül. Amikor Chicagóba küldik, hogy a Cosa Nostrának dolgozzon, nem viszi magával a lányt, mert nem akarja veszélybe sodorni. De ahogy egyre jobban belemerül a bűn szörnyű világába, rájön, hogy képtelen életben maradni Haven nélkül.
A lány döbbenten és fájó szívvel veszi tudomásul, hogy Carmine elhagyja. Meg kell tanulnia, hogyan boldoguljon nélküle a világban. A szíve sajog a veszteség miatt, de életében először döntéseket hoz, és megvalósítja az álmait, pedig soha nem gondolta, hogy képes lenne értük tenni. A múlt ugyanakkor sem ő, sem Carmine számára nem zárult le. Haven sötét titkokat fedez fel a családról, ahol édesanyjával rabszolgasorban élt, és arra is rájön, hogy miért olyan fontos az ő szerepe a hazugságok hálójában. Ráébred, milyen szörnyű fájdalom vár még rá és szerelmére. A jóvátételhez pedig szenvedniük kell…
A Sempre – Mindörökké izgalmas és erotikus folytatásában a fiatal szerelmesek azért küzdenek, hogy sértetlenül megőrizzék a kapcsolatukat azok után, hogy mélyen belegabalyodnak annak a veszélyes maffiahálózatnak az ügyeibe, amit egyszer már megpróbáltak megbuktatni.

Végre öt év után megjelenik a Sempre folytatása, alig hittem el!   Az első részről ITT olvashatjátok az értékelésem. A Sempre nekem annyira tetszett, hogy nem csak simán öt pontot adtam rá a 2016-os magyar megjelenéskor, hanem beválasztottam az eddig olvasott legjobb könyveim közé. Egyrészt a mai kori rabszolgatartás kérdése miatt, a maffiatéma miatt, és nem utolsósorban a gyönyörű szerelmi szál miatt vált kedvenccé. Viszont eltelt ez a bizonyos öt év, és gondoltam felfrissítem a második rész olvasása előtt az emlékeimet és belelapozok a Sempre kötetembe. Azon kaptam magam, hogy átlapozás helyett újraolvastam az egészet, és ugyanúgy tetszett és élveztem, mint első olvasásra. Tehát úgy kezdtem bele most a Redemption-be, hogy még a fülembe csengett a lövöldözések hangja és a kórházi gépek pittyegése, teljes izgalomban vártam, mi fog történni. 

Az első rész végén ott tartottunk ugyanis, hogy Carmine lemondott a jövőjéről, a szabadságáról, és Salvatore Capozzi rendelkezésére állt, mindezt azért, hogy Haven szabad lehessen és valóra válthassa az álmait. Meghatározó jelenete volt a könyvnek az utolsó együtt töltött éjszaka és maga a gyönyörű búcsúlevél. Esélyt akart teremteni a lánynak, hogy tanulhasson, barátkozhasson, ott élhessen, ahol csak akar, lehetőleg minél távolabb a maffiától. Salvatore természetesen Chicagóban képzeli igénybe venni Carmine szolgálatait, tehát a fiúnak döntenie kell, magával viszi-e Havent, vagy elengedi. Elég csalódott voltam, én azt vártam, hogy együtt mennek Carmine szülővárosába és ebből bontakozik majd ki a cselekmény sok-sok maffiás bonyodalommal. Ezzel szemben alig jutott nekik egy kis együtt töltött idő, és Carmine meghozott egy önálló döntést, elhagyta Havent. Nem akarta belekeverni ebbe az egészbe a lányt. 

Nem gondoltam, hogy ennyire megvisel majd engem olvasóként kettejük szétválása, látni őket külön-külön szenvedni. Oké, gondoltam, ha már így alakult, legalább legyenek titkos találkozások, bujkálás, vagy akármi, de ez, hogy a könyv túl nagy részében egyáltalán nem találkoznak fizikailag, ez kikészített. Haven kis kitérő után New Yorkba kerül és egy művészeti suliba kezd tanulni, Corrado szerez neki lakást közel a sulihoz, ráadásul egy iskolatársa lakik felette, így barátnőt is szerez. Egyre jobban megy a suli  művészkedik, festeni tanul, de kapcsolatok terén nem nyit. Van egy srác, akit véletlenül ismer meg, és kísérgeti ide-oda, de hiába, nincs meg a szikra, és Haven nem is akarja egyáltalán. Csendben szenved és nem tudja túltenni magát Carmine iránti érzelmein. Haven sokat fejlődik ebben az időszakban, igaz, hogy valamiféle felügyelet alatt áll, de önálló döntéseket hoz immár, sokat tanul a függetlenné válásról. De még mindig rettentően sebezhető. A srác életében viszont erőteljesebb változások álltak be. Szembe kell néznie először is a régi házukkal, ahova egyedül költözik be, és magányosan tölti a napjait. Ja nem, lesz legjobb barátja, a vodkásüveg. Szép lassan a masszív alkoholizmus lejtőjére lép, és sajnos még kinyújtja a karját oldalra egyéb dolgokért is. Mindezt azért teszi, mert Salvatore bedobja őt a mélyvízbe, mindennaposak a megbízatások, amikhez a parancsok homályosak, csoda, hogy ép bőrrel megússza. Ép lélekkel viszont nem, úgyhogy még ha túl is tenné magát a bűnözés okozta rossz érzésen, ennél sokkal borzalmasabb az a fájdalom, amit Haven hiánya okoz. Meg kell mondjam, jobban élveztem a különlét alatt a Chicagóban megélt jeleneteket, mert Vincent és Corrado tettek arról, hogy izgalmas fordulatokat éljek meg, mindketten meg tudtak lepni, még a legkilátástalanabb helyzetekben is. Nagyon fura érzés, - bár már máskor is voltak ilyen karaktereim -, hogy olvasóként erősen drukkolok egy bűnözőknek, hiába állnak a rossz oldalon. Tudom jól, miket művelnek ezek az emberek, nem a szeretet és az igazság bajnokai. Mégis, látom bennük a jót is, és ez megmozgat bennem valamit. Van bennük egyfajta becsület, a család iránti mindenek feletti elköteleződés. És a család itt nem kifejezetten a  Cosa Nostra, hanem a saját család. De ott van az is, ha a családból valaki bűnös, azt is könyörtelenül megbüntetik. Nos, azért nem drukkoltam minden bűnözőnek... Salvatore olyan karakter, aki meg tud lepni bizonyos szempontból, de a végére szépen kirajzolódott a valódi énje, egy pillanatra sem sajnáltam. 

 

A hosszas különlétnek egy temetés vet véget, amire Haven is Chicagóba utazik. Természetesen nincs olvasó, aki csodálkozna azon, hogy a két fiatalt innentől nem lehetett elválasztani. Ez nem azt jelenti, hogy egy csapásra minden rendben. Még nagyon sokat kell egymásért tenniük ahhoz, hogy az epilógusban írtak valósággá váljanak. Hozzáteszem, még engem is meglepett, mennyire nehezen halad ez az újbóli egymásra hangolódás, egyikükben sincs kapcsoló, amivel visszaállíthatnák az elválás előtti állapotot. Hosszú volt az eltelt idő, és annyi minden történt....

Az írásmód abszolút lehengerelt, mint az első részben. A cselekmény arányaiban változott, a Sempre kb. 60% romantika és 40 % maffia volt, most ez megfordult, és most aztán elmerülhettem a bűnözés bugyraiban, és abszolút le is hengerelt. Az igazi bűnözők profik, fifikásak, halálosan pontosak, sziklaszilárdak, némely jelenetnél, főleg Corrado esetében csak pislogtam. Mindez olyan leírásokkal, mintha a moziban ülnék egy keresztapa-féle filmen. Az érzelmek széles skálája jelent meg az oldalakon, a szereplők felvonultatták az életükből adódó problémák hatásait fizikai és érzelmi oldalról is. Van súlya a becsületnek, az adott szónak, az árulásnak, hűségnek, sok sok oldalról vizsgálhattam a karakterek fejlődését, tapasztalhattam az ingadozásukat vagy épp a töretlen kitartásukat. Nagyon szeretem, ha ennyire intenzíven kavarognak az érzelmek, felemelően hatnak rám, feltölt érzelmileg a történet, a néhány brutális vagy fájó jelenet ellenére is. Megkaptam a választ pár származással kapcsolatos kérdésre, de megmondom őszintén, egy családfát azért felrajzoltam magamnak, vannak ezen a téren is meglepetések és összeérő szálak. Úgy éreztem a szerző a lehető legjobban oldotta meg a főbb  fordulatokat, megfelelő lezárást adott a cselekménynek, a jóvátétel megtörtént. Csak egy kicsi hiányérzetem mégis van. Egyrészt Carmine karaktere miatt, aki ennél egy hangyányit lehetett volna tökösebb, még akkor is, ha 100x tökösebb, mint amilyen én lettem volna a helyében. Másrészt nekem kevés volt a kontaktus a fiatalok között,  indokolatlanul kevés.  Azért is nem adok maximumot, mert a maximum a Sempre-t illeti. Nekem az volt a csúcs, és azt nem tudta túlszárnyalni. Ennek a résznek Corrado volt az igazi meglepetése. Az övé volt a főszerep bizonyos szempontból, és sokat is tett hozzá, hogy emlékezetes legyen ez a sorozat, ne egy romantikus maffiás sztori legyen, hanem egy vérbeli Cosa Nostra történet.

Köszönet illeti a kiadót, hogy nem kaszálta el az első rész után a történetet és megjelenhetett a duológia második része. Remélem sokan fogják szeretni, nekem méltó helyre került a kedvenceim polcán.

Borító: Az első részhez illeszkedik.

Kedvenc karakter: Carmine, Haven, Corrado

Szárnyalás: Imádtam Carmine búcsúlevelét, és Corrado agytekervényeit.

Mélyrepülés: A hosszú különlét kikészített.

Érzelmi mérce: Az érzelmek valóban keresztül kasul átszövik a történetet, de ellentétben a fülszöveggel ne számítsatok jelentős erotikus tartalomra.

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!