Oldalak

2022. április 27., szerda

Marie Lu: The Midnight Star - Az Éjféli Csillag (Válogatott ifjak #3)

 


Marie Lu a Legenda című sorozatával robbantotta be magát a köztudatba, most pedig egy újabb sorozatának záró kötetét olvashatjuk magyarul. A Válogatott ifjak-trilógia utolsó részét, Az Éjféli csillagot is a Könyvmolyképző hozta el nekünk, ráadásul nem sokkal az előző epizód megjelenése után. Tartsatok velünk, ha érdekel, mit gondolunk a könyvről!

Könyvmolyképző, 2022
304 oldal
Fordította: AncsaT
Goodreads: 4,12
Besorolás: YA, fantasy

Egykor a sötétség teljesen elborította a világot, és a sötétséget egy királynő uralta.

Adelina Amouteru eleget szenvedett. Szakított azokkal, akik elárulták, és elégtételt vett a sérelmeiért: diadalt aratott. Fehér Farkasként dicsőségben uralkodik, de minden egyes győzelemmel egyre kegyetlenebb lesz. A benne kavargó sötétség kezd kicsúszni az irányítása alól, és azzal fenyegeti, hogy elpusztítja mindazt, amit sikerült elérnie.

Mikor új fenyegetés tűnik fel, Adelina kénytelen felszakítani a régi sebeket, és veszélybe sodorni nemcsak saját magát, de az összes kiválasztottat. Hogy megóvja birodalmát, Adelinának és Rózsáinak össze kell fognia a Tőrökkel – és nem kizárt, hogy ez a kényszerű szövetség bizonyul a legkomolyabb veszedelemnek.

A New York Times listavezető sikerszerző, Marie Lu ezzel a felkavaró és magával ragadó kötettel zárja Az ifjú kiválasztottak sorozatát.

Hagyd, hogy lenyűgözzön!

(az előző részekre spoileres lehet, úgyhogy mindenki úgy olvassa el az értékelést!)

És elérkeztünk a trilógia befejezéséhez. Az egyik szemem sír, a másik pedig... szintén sír. Hiszen kész, vége a történetnek, itt már nincs tovább, el kell engednem végleg Adelinát, Raffaelet, Violettát, Magianot és a többieket. Nagyon megszerettem ezt a kis kompániát és igen, Marie Lu képes volt olyan antihőst alkotni Adelina személyében, akit bár reméltem? hittem? hogy meg fogok utálni a harmadik részre, de mégsem ez történt. Ott álltam mellette, átéreztem a problémáit és továbbra is kedveltem - még azok után is, amilyen királynővé vált.
Mert ugye ott hagytuk abba az előző részt, hogy Adelinából királynő lett, Maeve feltámasztotta Tristánt és Enzot, a Tőrök tagjai elmenekültek és Violetta is otthagyta a nővérét.
Adelina pedig egy elég kemény uralkodó lett - szinte semmivel se jobb, mint az elődje(i). A harag, a düh, a gyász és a belső hangok arra késztették, hogy most a "jelöletlenek" szenvedjenek úgy, ahogy anno a malfettok tették. Az emberei és az alattvalói rettegnek és gyűlölik őt, egyedül Magiano az, akiben megbízhat. Ő az egyetlen, aki szereti, aki próbál neki segíteni.
A másik oldalon pedig ott vannak a Tőrök. Raffaele küzd Enzoval, aki bár visszajött, de látszik, hogy ez már nem az az Enzo, akit mindenki ismer. Üres, lélektelen porhüvely, akinek nincsenek érzései, egyedül az Adelinához való kötés tartja úgy ahogy itt a Földön.
Az élet zajlik, Adelina hódit, háborúzik, csatákat vív, ám egy napon valami történik... a tenger víze "mérgező lesz", a balinák pedig sorra pusztulnak. A kiválasztottaknak pedig egyre inkább romlik az egészsége, a képességeik úgymond ellenük fordulnak. Ez már régóta így volt, de most valami felerősítette őket. Violetta pedig haldoklik.
A kiválasztottaknak pedig - beleértve a Tőröket, Adelinát, Maevet és Terent is - össze kell fogniuk, ha meg akarják menteni a világot...

Jó nagy érzelmi hullámvasút volt ez a rész, bár ezt már megszokhattuk Marie Lunál. Anno a Legenda trilógiánál már megtanultam, hogy szükségünk van egy (vagy több) csomag zsepkendőre a sorozat végén. Itt se volt ez másként. De ne szaladjunk ennyire előre:).

Forrás
Őszinte leszek, rettentően kíváncsi voltam a második rész után, hogy Adelina hogyan fog változni - ha egyáltalán változik. Ő a tökéletes antihős - Marie Lu óta nem sok ilyen szereplővel találkoztam, aki ennyire mélyre került volna és mégis töretlenül kedveltem. Talán ez azért lehet így, mert a szerző rettentően jól felépítette a karakterét, rengeteg saját szemszöget kapott, megismerhettük a múltját és a jelenét, átérezhettük a fájdalmát, a veszteségeit és így könnyebben elviseltük azt is, hogy mivé lett. De azzal, hogy Adelina ilyen kidolgozott lett, úgy éreztem, hogy a többiek valahogy a háttérbe szorultak. Több szereplőhöz is kapunk egy kis háttértörténetet, milyen volt a gyermekkoruk, mi történt velük, amikor malfettok lettek. Így sokkal jobban megérthettük őket - még Terent is, akit az előző részekben én is ízekre szedtem volna, itt már azért sokkal árnyaltabban viszonyultam hozzá.
DE - mégis úgy éreztem, hogy valami kimaradt.
Ott van például Magiano. Az előző részben egy okos, ügyes tolvaj volt, itt semmi más szerep nem jutott neki, mintsem Adelina jelenlegi szerelmét alakítsa. Nem kaptunk belőle túl sokat, nem is tudtam megszeretni, nem éreztem azt a köteléket sem közte és a főhősnőnk között, amit szerintem az írónő szeretett volna elérni. És azért az is elárul valamit, hogy ezerszer jobban érdekelt hogy Lucent és Maeve között mi történik, mint az, hogy Adelina és Magiano között lesz-e szorosabb kapcsolat vagy nem...
Valahogy minden csak és kizárólag Adelina köré csoportosult, úgy éreztem, mintha egy egyszemélyes tragédiát olvasnék - pár felejthető mellékszereplővel.
A történet ettől függetlenül tetszett, érdekes volt, bár az is igaz, hogy nagy részben kiszámítható. El kellett jutni A-ból B-be, úgy, hogy minél többen életben maradjanak és a B pontban jött a nagy csattanó.
Hogy miért is adtam mégis 4,5 csillagot a könyvnek és nem kevesebbet? A vége miatt. Bár igazán az okot nem teljesen értettem, hogy miért is történt, ami.. hiszen én végig úgy éreztem, hogy "A" szereplő mindent megtesz "B" szereplőért, akit mintha tizedannyira sem érdekelne, hogy mi van, mi történik "A" szereplővel.. és a történet végén is ugyanezt éreztem.. (jaj, de nem tudom úgy leírni, hogy ne spoilerezzek közben).
Szóval a vége.. én úgy sírtam, de úgy, hogy az utolsó pár mondatot nem is láttam a könnyeimtől. Marie Lu mestere annak, sőt, egyre profibb benne, hogy valami könnyfakasztó befejezést készítsen. Anno a Legenda sorozatnál is bőgtem, pedig ott ennél ezerszer "jobb" volt a befejezés. Itt gondoltam, vártam, hogy valami ilyesmi lesz, de aztán az írónő tett bele egy csavart, amitől úgy éreztem, hogy huh, mégis jó lesz a vége (már amennyire egy ilyen komor hangulatú sorozatnak jó vége lehet...). Aztán ahogy elhúzta a mézes-madzagot, úgy vissza is rántotta és jött a komor valóság. Marie Lu! Utállak! És imádlak is egyben! :D

Összességében bár számomra nem hozta az előző két rész szintjét, de egy aránylag jó befejezést olvashattam. Akik szeretik Marie Lut és olvasták az előző két részt, azoknak mindenképpen ajánlom.
De csak egy százas zsepivel együtt.

Borító: Gyönyörű, tökéletesen illik a történethez és a hangulatához is

Kedvenc karakter: Adelina, Raffaele

Szárnyalás: Amit Adelina tett...

Mélyrepülés:  Amit Adelina tett... (igen, nem véletlenül írtam le kétszer ugyanazt)

Érzelmi mérce: volt benne romantika, gyász, de alapból nagyon sötét a hangulata az egész történetnek - egy csomag zsepit készítsetek be a végéhez!

Értékelés: 




Ha megtetszett, ITT megrendelheted!

Nyereményjáték:
Játékunkban a szerző korábbi könyveire fókuszálunk. A feladatotok, hogy az állomásokon található borítórészletek alapján kitaláljátok, Marie Lu melyik könyvére gondoltunk.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)




a Rafflecopter giveaway

A blogturné további állomásai:
Április 27 - Kelly és Lupi olvas
Április 29 - Sorok között (extra)
Május 01 - Sorok között
Május 03 - Readinspo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése