464 oldal
Goodreads:
Besorolás: felnőtt, realista, függőség, családon belüli erőszak
Matthew Pennington haldoklik, és arra szeretné feltenni utolsó hónapjait, hogy elvarrja élete bonyolult szálait, és megismerkedjen eltaszított unokájával, dédunokájával, mintegy vezekelve a múltban elkövetett bűneiért.
David hosszas tanakodást követően elfogadja nagyapja javaslatát, így sok év után közelebbről is megismerkedhet a nagybátyjával és az apja múltjával, ami nem kevés új konfliktust hoz az életébe. James megkerült naplója feltépi benne a rég elfojtott gyászt, ami arra készteti, hogy újra elmerüljön kamaszkorában, és elmesélje azt az időszakot, amiről eddig hallgatott.
Davidnek a brooklyni házban olyan megpróbáltatásokkal kell szembenéznie, amelyekre egyáltalán nem készülhetett fel előre. Főként miután alkoholista, bántalmazó anyja is újra fel akarja venni vele a kapcsolatot, mivel három év után gyógyultan távozhat a bentlakásos intézményből. Davidnek ezúttal már a saját fiaira is gondolnia kell, így nagyapja segítségével próbál szembenézni anyjával, a múltjával, és igyekszik feldolgozni a feldolgozhatatlant.
David hosszas tanakodást követően elfogadja nagyapja javaslatát, így sok év után közelebbről is megismerkedhet a nagybátyjával és az apja múltjával, ami nem kevés új konfliktust hoz az életébe. James megkerült naplója feltépi benne a rég elfojtott gyászt, ami arra készteti, hogy újra elmerüljön kamaszkorában, és elmesélje azt az időszakot, amiről eddig hallgatott.
Davidnek a brooklyni házban olyan megpróbáltatásokkal kell szembenéznie, amelyekre egyáltalán nem készülhetett fel előre. Főként miután alkoholista, bántalmazó anyja is újra fel akarja venni vele a kapcsolatot, mivel három év után gyógyultan távozhat a bentlakásos intézményből. Davidnek ezúttal már a saját fiaira is gondolnia kell, így nagyapja segítségével próbál szembenézni anyjával, a múltjával, és igyekszik feldolgozni a feldolgozhatatlant.
Nagyon régóta ismerem a szerzőt, azt hiszem az egyik legrégebbi olvasója vagyok, legalábbis a megjelent írások terén. Ugyanis az első regényét, a Maradj velemet előolvasóként már jóval az igazi, 2016-os megjelenés előtt volt szerencsém olvasni és teljes vállszélességgel támogatni. Gabi nagyon tehetséges író, finom stílussal rendelkezik, és ami már az első regényénél meghatározó volt számomra, hogy rendkívül jól adja át az érzelmeket, a történetei a bőröm alá kúsznak, és hosszasan foglalkoztatnak. Minden regényében fontos szerepet kapnak a mentális problémák, amiket kellő hozzáértéssel kezel, a karakterein keresztül példát és erőt ad az olvasóknak.
A Pennington testvérek sorozat tehát nagyon közel áll a szívemhez, David különösen a kedvencemmé vált, és teljes mértékben elfogadtam a történet lezárását. Megmondom őszintén, a Glens Falls sorozatot már nem tudtam ugyanilyen lelkesedéssel fogadni, majd kifejtem az okokat. Első olvasatra teljesen kikészültem James sztorijától, aztán másodszorra a végleges változatot már felkészültebben olvastam és véleményeztem. ( Engedj el ) Részletesen kifejtettem, hogy mennyire megrázott, mennyire gyűlöltem és szerettem egyszerre, mindenesetre értékeltem azt, ami a legfontosabb egy regénynél, legalábbis számomra, hogy érzelmeket váltson ki, és abból nem volt hiány. Nem volt fogalmam, mit hoz a következő rész, csak azt, hogy David-függőként olvasnom kell.
A Maradj még fülszövege pontosan leírja, mi a jelenlegi szituáció, amit mi az előző regényben olvastunk James-ről, az a napló most a családtagok kezébe kerül, olvassa Amy, Matthew, és David is. Neki a legnehezebb, olyan mély sebeket szakít fel az apja elbeszélése, ami súlyosan megrengeti az életét, azt a törékeny egyensúlyt, amit Amy, Noah és a születendő második fia jelent. Ezt nem tudja másképp kezelni, mint rengeteg alkoholt vedel magába, és az írást hívja segítségül, ki kell adnia magából a rég eltemetett emlékeket. A szerzőtől megszokott módon ugrálunk az időben, és a felidézett 94-95-ös visszaemlékezések fejezetei között a jelenben is zajlanak az események. David elfogadja a nagyapja invitálását, hogy a nyarat töltsék a házában, mivel egészen biztosan ez az utolsó esély, hogy megismerjék egymást, hisz Matthew haldoklik, közel a kilencvenhez nem fogadja el az orvosi kezeléseket. A regény egyik fő szála kettejük megbékélése, ami rohadtul nem megy egyszerűen. Egy biztos, a nagypapi megpróbálja menteni a menthetőt, és minden téren odateszi magát, hogy nyugodtabb szívvel távozhasson ebből a világból. Ez így leírva nagyon egyszerűen hangzik, de nem volt az. Mindjárt kifejtem. A regény másik fő szála David és az apja közötti szál, ami szintén egy megbocsájtási folyamat, de itt a gyászfeldolgozás is közbeszól. És hogy ne legyen csak ez a két főszál, bekapcsolódik még Maggie is, akit három év elvonó után ki akarnak engedni a pszichiátriáról, szerintük kigyógyult a függőségéből. Vissza akarja kapni a házát és a régi életét, és nyilvánvalóan tervei vannak Daviddel és a családjával is. Davidnek ez már eléri az elviselhetetlen kategóriát, mentálisan súlyos állapotba kerül, és gyakorlatilag annak köszönheti a felszínen maradást, hogy olyan emberek veszik körül, akik törődnek vele, akik minden "hibája" ellenére feltétel nélkül szeretik.
Én nagyon jól tudom, hogy a megbocsájtás az egy szép idea. Erre próbál rávenni a vallás, a társadalom, a pszichológusok, mindenki. És tulajdonképpen az idő is a megbocsájtásnak dolgozik, enyhülnek a feszültségek, kopik a fájdalom. Ez egy teljesen elfogadott és kívánt folyamat az életben és a regényekben egyaránt, ez tartjuk a helyes iránynak. Azonban van néhány renitens, akik nem így gondolkodnak, és én közéjük tartozom. Vannak dolgok, amiket nem lehet megbocsátani, amiket sosem lehet elengedni. Vannak, akiket ha megbántanak, sosem tudják elfelejteni azt. "... egy tökéletes világban, ahol minden olyan, mint a mesében, a legszebb idea a megbocsátás és a felejtés. De abban a világban, amiben mi élünk, nem hiszem, hogy sokan képesek rá. Én biztosan nem." (Johnny Depp) Én is így vagyok ezzel, és ez rányomta a bélyegét a könyvvel kapcsolatos érzelmeimre, azt elfogadom, hogy a szereplők a-tól z-ig megbocsájtottak egymásnak (jó talán az m-et kivéve), maguknak is, az előző és a következő nemzedékig, de én nem. Én nem bocsájtok meg soha, sem Jamesnek, sem az apjának. Elégtételt éreztem az utolsó fejezeteknél, bár ez a megoldás Maggie kapcsán eléggé kilógott a történetből, túl egyszerűen zajlott, különösebb bonyodalmak nélkül. Fátylat rá.
Tényleg nem akarom ismételni önmagam, az első résznél kifejtettem, hogy James elbaszta, nagyon haragszom rá, mert lett volna lehetősége ennyi év alatt változtatni, ha átmenetileg el is szakadtak volna egymástól, neki lépnie kellett volna. Ebben a részben pedig a nagypapa került a helyére, mondjuk eddig is tudtam, hogy időnként segített, de ez nem változtat azon, hogy mindezt későn tette, és hogy sokkal többet is tehetett volna. Az én szememben nem változott kedélyes dédpapivá, aki elrendezte a soron következő generáció sorsát. Fájdalmas volt az élete a felesége halála óta, de kábé ő maga tehet mindenről, de legalább a végére belátta, ez is valami.
Fura ez az egész nekem, maguk a szereplők is belecsavarodtak és ki is mondják a regényben, hogy mennyire elfajult ez a ki volt a hibás és ki volt a még nagyobb hibás köztük. Ezt szerintem mindenkinek magában kell eldöntenie. És ezért a káoszért a szerző a felelős, aki addig kavarta az érzelmeket, míg az olvasók csak néznek ki a fejükből, és vagy egyetértenek és azonosulnak a karakterekkel, a véleményükkel, vagy nem. Egy biztos, ettől a történettől nem lehet érzelmileg távol maradni.
Még külön bejegyzést tudnék szánni a gyászfeldolgozásra, ami David élethosszig tartó folyamata. Nyilván ez is mást jelent az olvasóknak attól függően, hogy veszítettek-e el ilyen közeli hozzátartozót, és az se mindegy milyen formában. Természetesen elfogadom, hogy vannak Davidhez hasonló esetek, de be kell ismernem, hogy időnként nekem sok volt. Sok volt az ital, sok volt a hányás, sok volt a szenvedés. Akármin ment keresztül, én mindig arra vártam, hogy mikor lesz erős, menjen már előre, nem arra, hogy megint visszaesik. Nyilván nem tudom 100%-ig beleképzelni magam a helyébe, de volt az a pont, amikor már a határán voltam az elviselhetőségének.
Nagyon nehéz ez a történet, hozzá vagyok szokva, hogy falom a könyveket, de most az első részhez hasonlóan nagyon belassultam, voltak szakaszok, amiken alig vergődtem át, húsz-harminc oldal után le kellett tennem. Aztán végül az utolsó harmadot nem tudtam megszakítani, éjszakába menően végeztem ki. Féltem az utolsó oldalig.
Most már tudom, hogy az utolsó részben előre ugrunk az időben kb húsz évet, és Noah felnőttkora jelenik majd meg. Kurvára szeretném, ha az ő élete nem lenne tele ezekkel a szarságokkal. (David szólt itt bennem.)
Köszönöm az olvasás lehetőségét a kiadónak.
Képek: Pinterest
Borító: A sorozathoz illő.
Kedvenc karakter: David
Szárnyalás: -
Mélyrepülés: -
Érzelmi mérce: Az egész bejegyzésem a könyv által kiváltott érzelmekről szól.
Értékelés:
Ha megtetszett, ITT megrendelheted!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése