KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2023. november 26., vasárnap

Krystal Sutherland: Hollow lányok

 

Ha ősszel te is előnyben részesíted a bizarr, paranormális, hátborzongató történeteket, nem vagy egyedül. A szerelem kémiája című regény szerzője, Krystal Sutherland ezúttal pontosan egy ilyen thrillert hozott nekünk. És mint az első regényét, a Hollow lányokat is a Maxim Kiadó gondozásában olvashatjuk magyarul. Tarts velünk, ha kíváncsi vagy, mit gondolunk a könyvről!

Maxim Kiadó, 2023
336 oldal
Fordította: Szaszkó Gabriella
Goodreads: 4.04
Besorolás: YA, fantasy, paranormal, horror, fikció

Iris ​Hollow és két idősebb testvére kétségtelenül furák. Gyerekként eltűntek egy skót utcáról, és csak egy hónap múlva tértek vissza emlékek nélkül, és azt sem tudták, hol jártak, vagy mi is történt velük. Ami még furcsább, az a külsejük megváltozása: kék szemük fekete lett, régebben fekete hajuk tejfehérré vált. Amikor folytatni próbálják életüket, furcsa és hátborzongató történések járnak a nyomukban. Az emberek gyönyörűnek, őrjítőnek, ugyanakkor kiszámíthatatlanul veszélyesnek is látják őket.
A tizenhét éves Iris mindent megtesz azért, hogy a normális emberek közé beilleszkedjen, és elvégezze a középiskolát, ami két híres, ragyogó és világjáró idősebb testvérének, Grey-nek és Vivinek nem sikerült. De Grey hirtelen eltűnik, bizarr nyomokat hagyva maga után, így húgai a keresésére indulnak. De ezzel nincsenek egyedül. Ahogy egyre több természetfeletti dologra bukkannak, Iris hamar ráébred, hogy a múltjukról szóló történetek nem valódiak, és a hely, ahonnan látszólag sértetlenül hazatértek tíz éve, most visszahívja őket.

Azt hiszem ez a könyv tökéletesen jókor talált meg. Már kellett egy kis borzongás, egy olyan történet, ahol a főszerep nem a szerelem, a szerelmi háromszög, a történet pedig nem valós, hanem nagyobb részben fiktív világba repít el. Ez a történet pedig pont ilyen.

Főhősnőnk Iris Hollow, aki a nővéreivel együtt egy nagyon hátborzongató élményt éltek át. Kisgyerekként szilveszter éjszakáján, a szüleik mellől eltűntek, majd 31 nap múlva meztelenül, véresen ugyanott előkerültek. A csodaszép fekete hajuk hófehérré változott, a kék szemeik feketévé változtak. Az apjuk azonnal valami borzalomra gondol, onnantól kezdve képtelen a lányait a sajátjaiként elfogadni, majd később öngyilkosságot követ el. A lányok pedig lassan cseperednek, valami álomszerűen gyönyörű fiatal nőkké válnak, de rengeteg furcsaság lengi körül őket. Sokan boszorkánynak tartják őket, az emberek egy része csodálja őket, a másik fele pedig retteg tőlük.
A legidősebb nővérből egy világhírű topmodell válik, a középső testvér zenészként arat babérokat, a legkisebb, Iris pedig az iskolát próbálja túlélni és tervezi a továbbtanulását, amikor is Grey, a legidősebb nővérük eltűnik, furcsa és nyomasztó jeleket hagyva maga. Vivi (a középső testvér) és Iris pedig úgy dönt, hogy bármi áron is, de megkeresik...

A szlovák kiadás borítója
Az írőnőtől még nem olvastam semmit, de ezt a regényt befejezve úgy érzem, hogy azonnal szeretném a többi művét is elolvasni. Egyszerűen imádtam, ahogy felépítette a történetét, mindig apró nyomokat, jeleket hagyva, amiből mi is sok mindenre rájöhettünk, de igazán ezek a nyomok a főhőseinket segítették a "nyomozásban". A feszültség pedig oldalról oldalra csak nőtt, egyre rémisztőbb, nyomasztóbb és vérfagyasztóbb végkifejlet felé vezetve minket.
Nem tudom mennyire ismeritek a Stranger Things regényt/Netflix sorozatot, de engem ez a történet az elejétől kezdve végig arra a történetre emlékeztetett és ahogy haladtunk a regényben egyre több párhuzamot vontam a két történet között. Nem mondom, hogy ez annak a másolása vagy az ennek a másolása, hiszen azért nem tökéletesen ugyanaz a két sztori, de sok szempontból nagy a hasonlóság. Így aki azt a történetet szereti, annak hiszem, tudom, hogy ez is tetszeni fog.

A történetvezetés bámulatosan jó volt, egyszerűen képtelen voltam letenni a regényt a kezemből, mindig tovább és tovább akartam olvasni, hogy kiderüljön, hol van Grey, egyáltalán életben van-e és, hátha valami kiderül, hogy mi történt 10 évvel ezelőtt a testvérekkel. Hát kiderült. Sok mindenre gondoltam, de ahogy mondják, a valóságnál nincs borzalmasabb. Hát itt se volt.

A szereplők karakterfejlődése is nagyon tetszett, Iris, a kezdeti félénk, "kerülöm a konfliktust" fiatal lány egy bátor, a testvéreiért, szeretteiért bármit megtevő, határozott fiatal nővé érik az alatt a pár hét alatt, amit a történet felölel. Kedvencem ő volt, jó, könnyű is volt megkedvelni, hiszen ő mesélte el a történetet, az ő szemszögéből láttuk az egészet. Kedveltem még Greyt, akiről sok mindent megtudtunk, de az írőnő azért nem játszotta ki az összes kártyáját, igazából a regény végére ugyanolyan rejtély övezte, mint az elején - csak pár dolgot megtudtunk róla, ami még különlegesebbé, hátborzongatóbbá tette a legidősebb, gyönyörűszép nővért. És persze nem tudom kihagyni Tylert is, az ázsiai származású, éppúgy lelki sebeket viselő gyönyörű szupermodell srácot, aki Irisékhez csatlakozik, hogy megkeresse a szerelmét. A kezdeti elviselhetetlen szépfiúból egy nagyon kedvelhető, melegszívű sráccá válik, aki.... a többi már spoiler lenne, úgyhogy nem árulok el belőle többet.

És a történet vége? Maradjunk annyiban, hogy nekem rengeteg kérdésem maradt, utána is néztem azonnal a könyv befejezése után, hogy véletlenül nem lesz-e folytatása, mert az írónő NEM ZÁRT le mindent... De ahogy láttam nincs és nem is látom ennek bárhol jelét. Szóval a kérdéseim ott lógnak a levegőben - szerintem másnál is ugyanez lesz a helyzet:).

Összességében ezt a könyvet bátran ajánlom bárkinek, aki egy hátborzongató, sötét hangulatú, de izgalmas regényt szeretne olvasni. Arra azért felhívnám a figyelmet, hogy vannak benne brutálisabb, durva, véresebb részek, így aki ezt nem bírja, az inkább más regényt válasszon. Nem mondom, hogy egy téli bekuckózós estére a legvidámabb sztori lesz, de higgyétek el, aki szereti az ilyen történeteket, az imádni fogja. Ahogy én is.

Borító: Gyönyörű, csodaszép, figyelemfelkeltő és utal a történetre is! (bár a lány haja lehetett volna fehér, ahogy a történetben is.. :)

Kedvenc karakter: Grey, Tyler, Iris

Szárnyalás: a fura, hátborzongató történet maga

Mélyrepülés: - 

Érzelmi mérce: rettegés, kíváncsiság, megborzongás

Értékelés:



Ha megtetszett, ITT megrendelheted!



Nyereményjáték:
Játékunkban néhány okkultizmusról könyvből hoztunk idézeteket. A feladatotok, hogy kitaláljátok, pontosan melyik könyvből származnak.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Talán mindenki arra vágyik, hogy szeressék, mert attól érzi magát teljesnek, és attól lesz magabiztos – akár varázstudó, akár halandó. Amíg a szeretet várat magára, és nem vagyunk egészek, addig azokban az emberekben kell megbíznunk, akiket megtört lélekkel választottunk, és őket kell szeretnünk teljes összetört szívünkből.

a Rafflecopter giveaway 

A blogturné további állomásai:
November 24 - Readinspo
November 26 - Kelly és Lupi olvas
November 28 - Csak olvass!
November 30 - Könyv és más

2023. november 22., szerda

Laura Kneidl: Ne! Veszíts el! (Ne! Érints meg! #2)

Maxim Könyvkiadó 2023 Dream válogatás
432 oldal
Fordította: Bujdosó István
Goodreads: 4,24
Besorolás: new adult, romantikus, mentális problémák

A lány retteg a szerelemtől. De attól még inkább, hogy elveszíti a fiút…
Sage egész életében Lucával volt a legboldogabb. A fiú megmutatta neki, mit jelent megbízni valakiben. Mit jelent élni. És hogy mit jelent szeretni. De Sage sötét múltja utolérte őket – és tönkretette a boldogságukat. Sage viszont képtelen elfelejteni Lucát, pedig tényleg megtesz minden tőle telhetőt. Csakhogy minden erőfeszítése ellenére sem tud változtatni a tényen, hogy Luca nélkül minden egyes nap olyan, mintha a lelkének egy darabja hiányozna. De egyszer csak a fiú ott áll az ajtaja előtt, és arra kéri, menjen vissza hozzá.
Luca soha nem akarta elkötelezni magát egyetlen nő mellett, inkább élvezte a szabadságot. Viszont amikor az életében felbukkant Sage, akkor a lány megváltoztatta korábbi elképzeléseit. De utolérte őket a múltjuk, és tönkretett mindent. Vajon létezik-e számukra második esély úgy, hogy oly sok minden próbál az útjukba állni?

Majdnem pontosan egy éve olvastam az első részt, és bizony a Ne! Érints meg! regény kemény függővéggel zárult.  Nagyon jól emlékszem, mennyire nem esett jól ez a befejezés, értetlenkedtem azon, hogy Sage gyönyörűen felépített egy bizalmi kapcsolatot az őt befogadó testvérpárral, aztán egy pillanat alatt felrúgta azt egy komoly, őszinte beszélgetés helyett. Na de itt is a folytatás, lehet tovább izgulni, meglesz a nagy kibékülés vagy sem. 
A történet pontosan ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt, Sage egy motelben húzza meg magát, sír mint a záporeső, nem veszi fel a telefont, nincs ereje megszólalni sem. Lassacskán azonban ki kell lépnie a szobájából és újratervezni az életét. Kétségbeesve elkezd albérletet keresni, hiszen elég durván, - bár jogosan - kidobta Lucas. Csakhogy ez nem egyszerű, egyik csalódás éri a másik után. Muszáj felvennie a kapcsolatot Aprillel, ami odavezet, hogy a szilveszteri bulit együtt töltik, ahol váratlanul Lucas is felbukkan, ráadásul új lánnyal az oldalán. Sage persze kiborul, de fel kell szegnie a fejét, tovább kell(ene) lépnie. April lobbizik a testvérénél, hogy vegyék vissza átmenetileg a lányt a kanapéra, mert a motel borzalmas, így teljesen baráti alapon Sage újra ott találja magát egyetlen ajtóval elválasztva Lucastól. A téli szünet után beindul az egyetem, a lánynak pótvizsgázni kell, sokat tanul Connorral, ami meglepően féltékennyé teszi Lucast. Na igen, a srácnak se megy a továbblépés, ez eléggé egyértelművé válik. Vajon mikor törik már meg a jég, mert a szikrák tagadhatatlanul pattognak közöttük...
Miután befejeztem a regényt, komolyan törtem a fejem, vajon hány pontot érdemel, mert összességében a végeredmény tetszett, hiszen lezárást kapott ez a szerelmi történet, az olvasók szája íze szerint, nincs itt semmi meglepetés. Rájöttem, ez a kulcsszó is egyben. Az egész 430 oldalon semmi meglepetés nem ért, szóról szóra azt történt, amit vártam a hasonló könyvek alapján. Ez abban az esetben nem is baj, ha az ember ki akarja kapcsolni a gondolatait és csak szórakozni szeretne, olvasni az évődéseket, a huza-vonát, abban a biztos tudatban, hogy az epilógusban a párosunk kilátásai az örök boldogság felé mutatnak. Csakhogy itt volt egy elég remek első rész, ahol a szerző megteremtett hiteles karaktereket, kanyarított köréjük egy nem átlagos történetet, zaklató mostohával és mentális problémákkal, ami végre más szint volt, mint az egy kaptafára készült szexista new adult sztorik. Azt hiszem nagyobbak voltak az elvárásaim a kelleténél, én további fordulatokat vártam, de a folytatásban csupa olyan történt cselekményileg, ami borítékolható volt - kibékülés, nagy vallomások, aztán óhatatlanul felbukkan Alan, akinek meg kell lakolnia minden tettéért.
A szerző a mentális problémákon már nem tudott mélyíteni, nekem legalábbis kevésbé jöttek át a félelmek, lehetséges, hogy Sage is gyógyulgat, és kétségtelen, hogy több időt töltött társaságban, nincsenek annyira előtérben a korábbi félelmei. Anyagi gondok miatt fel kellett adnia az egyéni terápiát, így váltani kényszerül csoportterápiára, ami meglepően jól sikerül, sőt még egy ismerős is feltűnik az anonim klubban. Ez az új élmény mindenképp hasznos az olvasók felé is, megmutatja a szerző, hogy érdemes ezt a fajta segítséget is igénybe venni.
A két főszereplő karaktere nyilván nem változott gyökeresen, Sage ahogy fentebb írtam, mentálisan jobb állapotban van, sőt volt egy pont, ahol nagyon meglepődtem, mennyire kiállt a barátaiért, és végigcsinált kínos helyzeteket elmenekülés nélkül. Azt el is vártam, hogy egy idő után képes lesz elmesélni részleteiben is, mi történt vele a korábbi években. Ez volt szerintem a regény csúcspontja, nagyon erős hatású itt a szöveg, és a reakció is elvitte a pálmát. Nagy elhatározás kellett ahhoz, hogy ezt végül ne csak Lucas felé tegye meg.
Lucas viszont ráhozza a szívbajt az olvasókra a regény elején, egy jó darabig bizonytalanságban is tart, aztán jönnek a jelek, hogy mit sem változott ő igazából, a szíve Sage-é továbbra is. Amit megszerettünk benne a korábbi részben, az itt is kibontakozik, megértő, türelmes, hűséges barát, testvér és szerető társ, nem utolsó sorban vadul védelmező is, ha a végkifejletre gondolok. A külseje tipikus rosszfiú, de valójában közel sincs hozzá.
A mellékszereplők hozzák a korábbi kellemes társaságot, főleg persze April szerepel sokat, de a srácok is részt vesznek sok közös jelenetben, és rengeteg pop-kult utalást visznek a történetbe. Sokszínű a társaság, ez szexuális irányultságra, habitusra is értendő. A lányok barátsága példás, szeretem, ha nincsenek drámák és féltékeny versengések, örültem a hármasuk vidámságának Megannel. Ha valaki elég szemfüles, a sorozat további részeinek címéből következtethet a párosításokra, nem lepett meg, hogy a másik két lány is sorra kerül.
A szerző stílusát megszerettem már korábban is, gördülékenyen tudja közvetíteni az érzelmeket. Sok témához nyúlt, ami érdekli és érinti a fiatalokat, és merészelt foglalkozni a családon belüli erőszak kérdésével is, mint főtéma. Pánszexualitás, szorongás, diszlexia, fel se tudom sorolni mennyi mindent vitt a történetbe, mindezt könnyed természetességgel, tabuk nélkül. Ugyanakkor nem tudok elmenni szó nélkül a felesleges 100+ oldalas lakáskeresési bonyodalmak mellett, amit meg totál feleslegesnek éreztem. És ha már a dinamikánál tartunk, véleményem szerint túlságosan elhúzódott ez a nulláról való újbóli kapcsolatépítés, és nagyon az utolsó pillanatra lett hagyva a végkifejlet, ami meg túl gyorsan és egyszerűen lett lerendezve. 
Összességében tetszett a regény, végül is pozitív érzelmekkel csuktam be a könyvet, ezért megkapja a négyest, öröm volt olvasni a megszokottól egy teljesen más stílusú new adult sztorit. Köszönöm a könyvet a Maxim Kiadónak.
Kép: saját

Borító: Az első rész kékes-zöldes változata, nagyon szép.

Kedvenc karakter: Lucas

Szárnyalás: -
 
Mélyrepülés: -

Érzelmi mérce: Egy teljesen újraépülő szerelmi kapcsolatot kapunk, és egy kis erotikát is.

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!!!

BELEOLVASÓ




2023. november 21., kedd

Cory Anderson: Minden, ami szép


Téli, de nem karácsonyi olvasmányt keresel? Szereted a komor hangulatú, drámai cselekményeket? Akkor a Minden, ami szépet neked találták ki. Cory Anderson regényét a Maxim Könyvkiadó gondozásában olvashatjuk idén ősztől. Tarts velünk, ha érdekel, mit gondolunk a regényről, amit a játékunk során akár meg is nyerhetsz!
 
Maxim Könyvkiadó 2023.
384 oldal
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Goodreads: 3,83
Besorolás: YA, kortárs, thriller, család, realista

Hogy megértsük az igazságot, az elején kell kezdenünk. Ava Bardem elszigetelten él a hallgatás birodalmában.
Ava apja, egy könyörtelen ember, tizenhét éven át irányította a sorsát. Megtanította arra, hogy senkit se szeressen. Ava azonban megismerkedik Jackkel.
A szegénységben élő Jack Dahl a szakadék szélén egyensúlyoz. Az öccsével egymáson kívül senkijük és semmijük sincs. Amikor szülők nélkül maradnak, Jack nehéz döntés elé kerül: vagy elveszti az öccsét, mert Matty nevelőszülőkhöz kerül, vagy megkeresi azt a drogpénzt, ami miatt az apja börtönbe került. Jack a pénzt választja. Jack és Ava élete ezen a ponton váratlanul, bensőségesen – és veszélyesen – összefonódik, mivel Ava apja ugyanazt a pénzt keresi, amit Jack. Amikor Jack nyomára bukkan, Avának is szívet tépő döntést kell hoznia: vagy hallgat továbbra is, vagy beszél és harcol Jack életben maradásáért.
Választások. Nagy árat kell fizetni értük.
 
Ez a regény azon kevés olvasmányomhoz csatlakozott, amelyek gyökeresen más élményt adtak, mint amit a fülszöveg alapján vártam. Ráadásul ebben az esetben még egy téves fantasy címke is rá lett téve az adatlapjára, pedig az égvilágon semmi ilyesmi nincs benne. Van viszont erőszak, pénz utáni hajsza, kétségbeesett menekülés, mindez csontig hatoló téli hidegben. Én elég ritkán olvasok thrillereket, tényleg nem ilyesmire számítottam, de miután elkezdtem a regényt, pár oldal után már nem tudtam letenni, egyszerűen kíváncsi lettem, a főszereplő srác hogyan éli túl ezt a tragédia áradatot. A történet középpontjában a 17 éves Jack Dahl áll, aki délután hazaérve a suliból nem találja az anyját a szokott helyén, bedrogozva üldögélni a fotelben. Az emeleten találja meg, élettelenül, felakasztotta magát. Csakis egy dolog lebeg a szeme előtt, ha ez kiderül, a gyámügy elviszi őket, és elszakítják az öccsétől, a kisiskolás Matty-től. Elássa a holttestet, de ezzel nincs megoldva semmi, ugyanis el kell hagyniuk a házat, akkora a tartozásuk, hogy két nap múlva elárverezik az egészet. Mivel sehova sem veszik fel dolgozni a környéken, kétségbeesett döntést hoz, felkeresi a börtönbüntetését töltő apját. Utolsó esélye a pénzhez jutáshoz, ha rá tudja venni az apját, árulja el, hova rejtette a legutolsó rablásban szerzett táskányi pénzt. Az apja válaszul összeveri a fejét, ráadásul a börtönlátogatás miatt magára vonja a többi bűnöző figyelmét, akik mind szintén erre a pénzre pályáznak. Elindul a szarlavina, aminek a közepén áll két ártatlan gyerek, pénz, lakás, később már autó nélkül a fagyos idaho-i télben. Halvány reménysugárt jelent nekik Ava Bardem, ő egy új lány a suliból, akiről nem is sejtik, hogy apjuk bűntársának a lánya, egy olyan emberé, akire a könyörtelen gyilkos jelző nem túlzás. Elkezdődik a macska-egér játék a pénzért, és nem túlzás, már az életért. Őszintén szólva nem csodálom, hogy ezt a könyvet számos nyelvre lefordították és komoly díj finalistája lett 2021-ben, tényleg egészen szokatlan a regény stílusa, hangulata. Eleve elég kevés a young adult zsáneren belül íródott bűnügyi történet, pedig ha belegondolok, akár igaz történeten is alapulhatna a sztori. A hangulathoz alapvetően hozzátartozik a környezet, egyszerűen nem is illett volna más helyszínre, mint a havas hegyekkel övezett kisváros közelébe, egymástól távol álló házakkal, sűrű és sötét erdőkkel. A szerző maga is Idaho-ban született, tűéles leírásokat kaptam a környékről, a lepukkant motelszobáktól kezdve a kiégett, elhagyott házakig, ahol ideiglenesen meghúzták magukat a szereplők. Rendkívül sok a pár szavas mondat, főleg a regény elején, a párbeszédekben is, minden éles, tömör, itt aztán nincs felesleges szócséplés, mégis magával ragad a történet. A fejezetek elején Ava hangján olvashatunk pár dőlt betűs mondatot, ezekből ismerhetjük meg őt mélyebben, sokszor a múltjából merít emlékeket, és Jack-el való kapcsolatát is ezekben meséli el. Vannak ezek között egészen lírai részek is, ami kissé lágyítja az összképet, ami egyre megrendítőbb. Attól kezdve, ahogy elolvastam az első fejezeteket, hogy mit kellett átélnie ezeknek a srácoknak, először is lesokkolt, aztán egyszerűen nem tudtam letenni, amíg a végére nem értem.
Jackben rögtön megkedveltem azt, ahogy a testvérével bánt, ahogy védelmezni akarta tűzön, vízen át. Persze sorra hozza a rossz döntéseket, nyilván nem felnőtt fejjel gondolkodik, azt nem is vártam el tőle. Brutális események közepén találja magát, ahol fizikailag is komoly sérüléseket szerez a korábbi lelkiek mellé. Voltak helyzetek, amiből azt hittem, nem kerül ki élve, mégis túlélte valahogy. Ezek a fizikai bántalmazások újabb sokkot okoztak, sajnos eljut a történet arra a pontra is, amikor Matty sincs már biztonságban, de ezt nem részletezem. Én otthon, a fotelben olvasva egészen máshogy oldottam volna meg a dolgokat, hiszen az egyik rendőr szemén keresztül is olvashattam néhány fejezetet, a hatóságok is aggódtak a gyerekekért és próbálták megtalálni őket, kimenteni ebből a helyzetből. Érzelmileg nagyon felkavaró volt a regény néhány utolsó fejezete emiatt is. 
Rátérve Ava karakterére, ő a másik főszereplője a sztorinak, akinek 17 éven át sulykolta az apja, hogy sose engedjen közel magához senkit, mert az csakis szívfájdalomhoz vezethet. Ava jobban ismeri Jacket, mint fordítva, a pár nap, amit együtt töltenek, mindkettejükre erős hatással van, érzelmek pendülnek meg, és persze eljön az a pont, amikor kiderül, ki is Ava valójában. A lányt az apja szinte elzárta a világtól fizikailag és érzelmileg is, ő a "kismadara", akit gyakorlatilag kalitkába zár. Most, hogy közel került a testvérekhez, benne is felkavarodnak az érzelmek, melléjük áll, pedig tudja, az apja neki sem fog kegyelmezni. A feszültség egyre fokozódik, mindhárom fiatal élete késélen táncol, ahogy haladnak a hegyi ház felé, hóviharban, gyalog az erdőben. A regény vége nem kíméli az olvasót, nem is számítottam arra, hogy boldog vége lesz, miután az egész regényt kétségbeesetten, körömrágósan olvastam. A veszteség mégis kíméletlen. Amiért lekerekítettem a pontszámból az a vége miatt volt, de nem a fentiek miatt, hanem az utolsó fejezetért. Amit nem értettem, ami nem hiányzott, ami megmagyarázhatatlan, ami nem ide illő. Olvastam különböző találgatásokat, hogy talán lesz folytatás, mindenesetre készül újabb regény a szerzőtől, de nincs konkrét infó, hogy összefüggne ezzel. Be kell valljam, én a szimbolikákban sosem voltam jó, és itt sem értem, például a címet. What Beauty There Is  - elsőre a Micsoda szépség munkacímen ment, ezt onnan gondolom, mert a szerző köszönetnyilvánításánál elfelejtették átírni. Sajnos a végleges magyar cím nekem nem adja vissza a könyv mondanivalóját, de erről igazából a szerző tehet, aki abszolút megtéveszti az olvasót ezzel a romantikus címmel és borítóval, nem tudok rájönni, mi értelme ennek. A másik szimbolika a könyvben, hogy a 32. fejezet után visszafelé számolódik a fejezetszám, egészen az I-ig. A 32. tehát a regény csúcspontja, amivel egyet is értek, de kétlem, hogy ezt sokan észrevennék, hacsak nem gondolnak bele az utolsó utáni fejezet végtelen jelzésébe.
Összességében arra szeretnék rámutatni, hogy nem való mindenkinek ez a történet, hiszen része az öngyilkosság, erőszak, bántalmazás, testi-lelki fájdalom, és roppant nehéz olvasni fiatal emberek reménytelenségéről, szívfájdító érzelmeiről. Ugyanakkor dacára a folyamatos életveszélynek, mégis felcsillant időről időre valami halvány fénysugár, valami emberség, szeretet, és talán a szerelem esélye. Külön ki kell emelnem a testvérek egymás iránti szeretetét, ahogy foggal körömmel egymás mellett akartak maradni, tulajdonképpen ez vitte előre a cselekményt, az együtt maradásuk reményéért kellett a pénz. Minden bizonnyal van olyan olvasói réteg, aki bírja a feszültséget, szeret borzongani, izgulni, nekik különösen ajánlom a regényt.
Kép: Saját

Borító: Csodaszép

Kedvenc karakter: Jack

Szárnyalás: -
 
Mélyrepülés: Az utolsó fejezet.

Érzelmi mérce: Egy halvány érzelmi kapcsolódás alakulgat, de nem ez a lényeg. Itt a hangsúly a testi-lelki fájdalmakon van, ez a regény a testvéri szeretetről és a túlélésről szól.

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!!!

BELEOLVASÓ

Nyereményjáték
 
A játékunkban téli, borzongatós hangulatú regényekből gyűjtöttünk idézeteket. Feladatotok, hogy rájöjjetek, melyik regényből származnak a kiragadott részletek.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

FELADVÁNY:  " – Hát mindenki hazudik ezen a vonaton? – kérdezte indulatosan Bouc."

További állomások:
11.19 Readinspo
11.21 Kelly és Lupi olvas




2023. november 19., vasárnap

Lora Beth Johnson: Istennő a gépezetben

Maxim Könyvkiadó 2023 - Dream válogatás
416 oldal
Fordította: Németh Anikó
Goodreads: 3,71
Besorolás: YA, sci-fi

Amikor ​Andra felébred, fuldoklik.
Egy forró, mocskos barlangban találja magát 3102-ben, és Istennőnek szólítják. Száz évre hibernálták, hogy átutazhasson a galaxison, de ezer év múlva ébredt. A többi telepes, köztük a családja és a barátai is, már évszázadokkal ezelőtt meghaltak, az utódaik pedig valamiért istennőnek hiszik Andrát. A lány tudja, hogy nem különleges, de játssza a szerepét, hogy megtudhassa, miért hagyták sztázisban, és hogyan juthat vissza a Földre.
Zhade-nek, Eerensed száműzött fattyú hercegének azonban más tervei vannak. Abban reménykedik, hogy Andra lesz a kulcsfigura ahhoz, hogy elfoglalhassa jogos helyét a trónon ‒ ha Andra hajlandó eljátszani a szerepét. Mert ha a nép rájön, hogy nem tudja megmenteni haldokló bolygójukat, végeznek vele.
A város pedig szétesőben, egy gonosz uralkodó ül a trónon. Zhade és Andra talán sohasem tudja megfejteni a lány sorsának rejtélyét, vagy tudja leváltani a királyt, ráadásul Zhade titkokat rejteget. Vajon Andra ezer évnyi távolságra az otthonától azt fogja tapasztalni, hogy a bolygó, ahol felébredt, jobb a Földnél?

Őszinte leszek, kissé elrontottam magamnak az olvasásélményt, ugyanis ahogy elkezdtem a könyvet, néhány oldal után rájöttem a csavarra. Sajnos van egy rossz szokásom, ha ilyesmit gyanítok, akkor megnézem a könyv végét. Igazam lett, szóval gyakorlatilag úgy folytattam az olvasást, hogy az egyik nagy meglepetést már lelőttem, de szerencsére nem ez volt az egyetlen fordulat. Nem kevés sci-fi-t olvastam már, főleg, ha beleveszem a disztópiákat is. Nem véletlenül jutott eszembe ez a műfaj erről a könyvről, ugyanis inkább éreztem azt, hogy egy világégés utáni környezetben vagyunk, mintsem ezer évvel később a mai világunktól. De kezdjük az elején!
Andra arra számított, hogy egy új bolygó telepeseként ébred a sztázis után, az utolsó emléke szerint sok ezer társával együtt elhagyni készültek a Földet, az évszázados űrutazásra készülve speciális berendezésekbe zárva. Azonban amikor felébred, idegen arcokat lát, a környezet kellemetlenül meleg és koszos, ráadásul Istennőnek szólítják. A közeli város, Eerensed egy speciális kupola alatt vészeli át az éghajlat szélsőségeit, de a szerkezet veszélyben van. Kiderül, hogy a két korábbi Istennőtől is azt várták el a helyiek, hogy különleges képességeikkel "varázsoljanak" megoldást a kupola hibáira. A fiatal férfi, aki megtalálta és felébresztette, Zhade, már négy éve kereste őt, ennyi időt töltve száműzetésben, ugyanis ő az előző király elsőszülött fia, viszont házasságon kívül született, így nem lehet igazi herceg. Jelenleg a politikai házasságból született fiú uralkodik, Maret, aki  anyja erős befolyásoltsága alatt áll. Miután Andra a városba kerül, sőt, a palotában kap helyet, innentől gyorsan pörögnek az események, amelyek sokkolóak a lány számára. Hétköznapinak számítanak a kivégzések, és úgy tűnik, az ifjú trónörökös a fején hordott implantátum segítségével a levegőben lévő nanorészecskék irányításával könnyedén és gátlástalanul gyilkol - mások számára láthatatlanul. Andra elfogadja a szerepét, megpróbálja megjavítani a kupolát, és Istennőként viselkedik, ugyanakkor versenyt fut az idővel, hogy kiderítse, ki volt az előző két Istennő, és hogyan tudna visszajutni a Földre.
Zhade a lány kísérőjeként sikeresen visszajut a palotába, ahol felbukkannak a régi barátok, és lassan körvonalazódik egy lázadás, melynek célja az uralkodó megbuktatása. Zhade-nek szüksége van a látszat fenntartására, ezért kiképzi Andrát az Istennői szerepre, közben valami szövetségféle alakul ki közöttük, amiből akár több is lehet.
 
Itthon nagyon kevés sci-fi jelenik meg a young adult zsáneren belül, de a legutóbbi kedvencem, az Aurora Rising miatt kapva kaptam az alkalmon, hogy valami hasonlót olvashassak. A felütés is szinte egyező, hiszen Aurora (Auri) is az időben elveszve ébred fel a jövőben, ahogy itt Andromeda (Andra), a cselekmény azonban teljesen más. Hatalmas sokk volt Andra számára, hogy száz év alvás helyett ezer év múlva ébred 3102-ben, és mindenki akit ismert és szeretett immár halott. Én azon jobban csodálkoztam, hogy ahelyett, hogy valamiféle szupertechnológia lenne jellemző ebben az érában, inkább olyan, mintha ezer évet visszafelé mentünk volna. Az emberek leharcoltak, rossz ruhákban, kétségbeejtő állapotban léteznek, valamire való élet csak a kupola alatt van. A technológia jelen van, de varázslatnak, mágiának tartják az emberek, pedig robotok, nanorészecskék vannak jelen. Az egész világ kulturálatlannak, műveletlennek tűnik, és sajnos semmi magyarázat nem hangzik el erre az egész helyzetre. Andra egyáltalán nem tájékozódik a tágabb környezetről, pedig lenne alkalma rá, sokszor éreztem, hogy erőltetetten beszűkíti az írónő a lehetőségeit. Azt viszont feltétlenül szükségesnek érezte a szerző, hogy valami nyelvi problémát vigyen a kommunikációba, értik egymást ugyan a szereplők, de valami szlenges változata ez az angolnak, ami nem nyerte el a tetszésem, nem tartottam jó ötletnek, egyszóval idegesítő volt. Ez a világfelépítés számomra tele volt fekete lyukakkal, viszont nagyon könnyű volt beleélni magam a hősnő helyzetébe. Tetszett, hogy felismerte, csak úgy van esélye túlélni, ha kiismeri magát a politikai intrikákban, és titokban megpróbálja megszerezni a mesterséges intelligenciát, ami a mozgatórugója a hatalomnak. Úsznia kell az árral, hiszen sosem sült ki jó abból, ha valakit Istennőnek hittek, miközben köze nincs hozzá a valóságban, igazából nem tud csodát tenni. Érzékletesek voltak a leírások, könnyen el tudtam képzelni a környezetet, a hangulatot, a többi szereplőt. A váltott nézőpont Andrán kívül Zhade karakterét hozta közelebb, de nem mondanám, hogy túlságosan megkedveltem őt, folyamatosan éreztem rajta, hogy valamire készül, azon kívül is, amit felfedett. Hogy van valami mélyebb titka, rejtegetni valója, és ez be is igazolódott. Nagyon kiakadtam egy-egy brutális jeleneten a regényben, azt hiszem, ezekre nem ártana egy-két előzetes figyelmeztetés. Nem gondoltam az elején, hogy ennyi gyilkosság, kivégzés, halál részese leszek. A szerző nem kíméli a szereplőket, sőt, kifejezetten durva időnként, ez meglepett, szóval nem egy lányregénybe illő a vérmennyiség.
Muszáj beszélni a romantikáról, bárcsak ne kéne megemlíteni, hiszen teljesen felesleges, nem ad hozzá semmit a történethez, nem fejlődik olyan szintre, hogy számítson, így inkább zavaró ez pár csók.
Na de a regény utolsó száz oldala az, ami megmentette számomra az olvasásélményt. Leesett az állam egy olyan fordulat miatt, amit sosem találtam volna ki. Egyébként is érzelmileg kimerítő a végső összecsapás, ami több váratlan helyzetet is produkál, de még ezek után is képes volt a szerző egy atombombát dobni az olvasókra. Sajnos semmi bővebbet nem lehet erről megemlíteni a spoiler veszély miatt.
Összességében izgalmas volt a regény, de voltak hullámvölgyek, amit a vége sem tudott elfeledtetni. Sokszor belassult, és sajnos a világfelépítés hiányosságait sem tudom figyelmen kívül hagyni. Debütáló regényként ritkán szokott tökéletes lenni a végeredmény, jelen esetben is ez a helyzet, de ott vannak az ütős részletek, ami miatt emlékezetes és nagyon aktuális ez az olvasmány. A kulcsszó a Mesterséges Intelligencia, amit lehet csodálni vagy utálni, mindenesetre már a mai világunkban sem mehetünk el mellette szó nélkül.    
A könyvet köszönöm a Maxim Kiadónak.

Borító: Figyelemfelkeltő
 
Kedvenc karakter: -

Szárnyalás: A másik két Istennő személye.
 
Mélyrepülés: Hiányos világfelépítés.

Érzelmi mérce: Véres, erőszakos jeleneteket is tartalmaz, 15 éven felül ajánlom.

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!!!

BELEOLVASÓ





2023. november 13., hétfő

Devney Perry: Indigo Ridge (Az Eden család #1)


A Kossuth Kiadó jelentette meg Devney Perry: Indigo Ridge című regényét, mely Az Eden család sorozat első része. Ezúttal a legidősebb Eden testvér, a családi birtokot vezető Griffin  és Winslow Covington, az új, szemtelenül fiatal rendőrfőnök asszony romantikus történetéről olvashatunk, természetesen a nyomozás sem marad el.  Kövesd  a blogturné állomásait, ha szerencsés vagy a játékban, akár meg is nyerheted a könyvet a kiadó felajánlásában. 
 
Kossuth Kiadó 2023.
382 oldal
Fordította: Nimila Zsolt
Goodreads: 4,19
Besorolás: felnőtt, krimi, romantikus, realista

Winslow ​Covington az élet, a szabadság és a törvények híve. A Montana-beli Quincy új rendőrfőnökeként mindenáron bizonyítani szeretné a helyi közösségnek, hogy az állását nem nagyapja, a polgármester befolyásának köszönheti.
A nagypapája szerint csak egyetlen dolga van: jóban lenni a város alapítóival, az Eden családdal. De nem könnyíti meg a helyzetét, hogy egyéjszakás kalandja volt a legidősebb Eden fiúval. Mentségére szóljon, hogy nem is sejtette, hogy a jóképű és megnyerő idegen, aki elcsavarta a fejét a városban töltött legelső estén, Quincy első számú családjának tagja.
Óriási hiba volt a liezon Griffin Edennel, és próbál megfeledkezni róla. A férfi elviselhetetlen, öntelt és rendszeresen emlékezteti, hogy nem közülük való. Winslow próbálja elkerülni Griffint, de amikor holtan találnak egy nőt az Eden-birtokon, kénytelenek együttműködni.
A nyomok arra utalnak, hogy a tettes a város egyik lakója, és Griffin rájön, hogy nagyon alábecsülte Winslow-t. A gyönyörű és intelligens nő ellenállhatatlannak bizonyul. Számára. És a gyilkos számára is.


A hatrészes Eden család sorozat első része a legidősebb testvér, Griffin története, aki három éve vette át apjától az Eden-birtok irányítását. A többi testvér a család további üzleti vállalkozásait viszi, van itt étterem, szálloda is. Griffin agglegény, nincs ideje randizásra, egyéjszakás kalandokban utazik, kiszemeltjei pedig nem lehetnek helybéliek, így kerüli el az esetleges problémákat. Winslow Covington az első estéjét tölti a városban, bár az édesapja itt született és a nagyapja a helyi polgármester, gyakorlatilag őt nem ismerik a helyiek. Most viszont Winslow lesz az új helyi rendőrfőnök, miután sikeres pályázatot tett a városvezetők előtt. Az egyik helyi kocsmában találkoznak ezen az estén Griffinnel, aki egy átutazó szexi turistát lát benne, a pasi meg állítja, hogy nem a városban lakik, így nincs akadálya, hogy szenvedélyes epizódot töltsenek az autó hátsó részében. Másnap, amikor egy ebéd alkalmával találkoznak, mindketten lesokkolódnak, és hiába határozzák el, hogy ez egyszeri eset volt, a hétköznapokban újra és újra keresztezik egymás útját. Az Eden-birtokon találnak egy női holttestet, és bár egyszerű öngyilkosságnak tűnik az eset, Winn-t nem hagyják nyugodni az ösztönei, főleg, amikor kiderül, hogy nem ez az első eset. Megkezdődik a nyomozás, és a feltáruló részletek beárnyékolják Griffin és Winslow között alakuló kapcsolatot, ami a "csak szex" után kezd valami több is lenni.
Különösebb utánajárás nélkül választottam ezt a könyvet, mert nagyon tetszett a borítója és a fülszövege is, szeretem váltogatni a műfajokat, és vágytam már egy komolyabb bűnügyi olvasmányra, jó kis nyomozással, amiben azért a romantika is helyet kap. És azt is figyelembe vettem, hogy tetszenek a kisvárosi történetek, most különösen divatosak is lettek. Tulajdonképpen meglepődtem, hogy ebben a regényben az új, szemtelenül fiatal rendőrfőnök asszony beilleszkedése és az első komoly nyomozása fog jobban tetszeni, mint a szexi cowboy-al folytatott vívódása. Az olvasó kap azért további mélységet a történethez, ez a fiatal hölgy pár éve vesztette el balesetben a szüleit (emiatt állandó rémálmokkal küzd), testvére nincs, egyedüli családtagja a nagyapja maradt. Volt még egy hatalmas érv az élete gyökeres megváltoztatása mellett, hirtelen vége szakadt a nyolc éves kapcsolatának, miután a volt pasija megcsalta, végképp nem volt maradása. Szeretem az efféle újrakezdéseket, amikor a főszereplők mindent hátrahagyva új életet kezdenek, és a kisvárosi környezet ehhez plusz bónusz. Új ház, hiányzó bútorok, káosz a lakásban, és közben meg kell ismerkedni a helyiekkel, és új főnökként be kell illeszkedni egy már kialakult munkahelyi közösségbe, ahol persze nem mindenki fogadja kellő tisztelettel Winslow-t. Ha már a helyszíneket említettem, az Eden-birtokról nagyon szerettem olvasni, tetszett maga a természeti környezet is, de a mindennapos munkákról szóló beszámolók is érdekesek voltak. Akkora a birtok, hogy órákat vesz igénybe körbejárni, és az egyik legszebb pontja az Indigo Ridge nevű sziklás magaslat. De visszatérve a nyomozásra, nagyon értékeltem Winn kitartását, hogy hallgatott a megérzéseire, és addig kutakodott, míg talált is nyomokat.
Őszintén szólva a gyilkos kiléte és az indíték sem okozott meglepetést, a végső bonyodalom számomra nem igazán lett izgalmas, jöttek sorban a kiszámítható lépések. A nyomozással párhuzamosan persze a szerelmi szál is alakulgat, ami nekem kevésbé tetszett. Nyilvánvaló volt, hogy az egyéjszakás kalandból eljutnak a HEA végződésig, nincs ezzel baj, azzal már inkább, hogy a kapcsolatuk fejlődése hiányzott. A töméntelen szexen kívül nem voltak beszélgetések, nincs randizás, Griff egy ponton hirtelen birtoklóba ment át, egyébként nem sokat tudtam meg a személyiségéről. Kevés visszaemlékezés volt a korábbi életéből, szóval a külsőségein kívül annyi derült ki, hogy rendkívül hűséges a családjához, az álmához, minden vágya vezetni a farmot. Tudom, hogy hatalmas klisé, mégis hiányzott, hogy ők ketten jól összevesszenek és jelentősebb időt külön töltsenek, jót kínlódva, hogy aztán meglegyen a kibékülés. Ennek egy nagyon gyenge változatát tapasztaltam itt, amolyan "minek is kellett ez egyáltalán" szinten. A szerző elég nagy súlyt fektetett a többi testvér megismerésére, hiszen a további sorozatrészek róluk fognak szólni, kezdve a korban hozzá legközelebb álló Knox-al, de megkedveltem a többieket is, jó kis összetartó család. Az írásmód általában rendben volt, a kettős POV bejött, ezt jobban szeretem, mint az egyoldalú mesélést, azonban túl sok rövid mondatot tartalmazott a szöveg, borzasztóan leegyszerűsítve a mondanivalót.
A szerző a nyomozásos sztorit kiegészítette ezzel a nem hétköznapi szerelmi szállal, mert önmagában egyik sem lenne érdekfeszítő, együtt azonban elég jól működik, nincsenek felesleges körök, gördülékenyen folyik a cselekmény, így egész szórakoztató olvasmányélményt nyújt. 
A pontozásnál figyelembe vett tényezők a következők voltak:
- számomra teljesen hiteltelen, hogy a valóságban kineveznének egy 30 éves nőt egy kisváros rendőrfőnökének, aki ráadásul nem helyi. 
- továbbá elképzelhetetlen, akármilyen szerelmi csalódás után, hogy a helyi kocsmában szedi fel gyakorlatilag az első jó pasit, az egyértelmű egyéjszakás cél érdekében. Vajon mire gondolt, hogy a csapos nem fog emlékezni rá, amikor bármilyen bűncselekmény után a rendőrök első dolga a kocsmákban kérdezősködni?
- hihetetlen volt számomra, hogy Winn egyik Eden-t sem ismerte korábbról, amikor a gyerekkori szüneteket itt töltötte a polgármester nagyapjánál. 
- a szerző egyetlen karaktert erőltetett a lehetséges gyilkos kategóriába, akiről az olvasó tudja, hogy nem lehet az. Talán több alternatíva lázba hozott volna. 
- Griffin kicsit túltolta a "kívülálló vagy" szajkózását, más érve nem igazán volt a nő ellen, szóval nem mondanám, hogy ide illene az "ellenségből szerelmesek" trope.
 
Az összképet figyelembe véve számomra kellemes volt az olvasásélmény, mindenképpen ajánlom ezt a regényt azoknak, akik szeretik a kisvárosi nyomozós történeteket, extra adag erotikus romantikával fűszerezve, remek időtöltést kapnak az idei év egyik legszebb borítójú könyvét olvasva.
 
Borító: Nagyon szép a kiadvány, különösen az élfestéses változat.

Kedvenc karakter: -

Szárnyalás: -

Mélyrepülés: -

Érzéki mérce: Meglepő módon elég sok erotikus jelenet kapott helyet.

Értékelés: 
 
 
Nyereményjáték

Szeretjük a nyomozónős sorozatokat! Minden állomáson találtok egy képet, találjátok ki a sorozat címét, és írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába. 
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.
 
 
További állomások:
11.13 Kelly & Lupi olvas
 

2023. november 11., szombat

Hannah Grace: Icebreaker - Jégtörő (Maple Hills, #1)


A Maxim Kiadó jelentette meg Hannah Grace: Icebreaker - Jégtörő című regényét, mely a jégtáncos Anastasia és a hokis Nathan perzselő szerelmének történetét meséli el. Ez a sztori lángra lobbantotta a TikTok könyvszerető közönségét is, itt az alkalom, hogy te is megszerezd a saját példányodat! Kövesd  a blogturné állomásait, ha szerencsés vagy a játékban, akár meg is nyerheted a könyvet a kiadó felajánlásában.
 
Maxim Könyvkiadó 2023. 
480 oldal
Fordította: Szujer Orsolya
Goodreads: 4,01
Besorolás: romantikus, realista, sport, new adult
 
Anastasia Allen egész életében azért dolgozott, hogy bekerülhessen az USA olimpiai csapatába.
Ötéves kora óta versenyszerűen műkorcsolyázik, teljes egyetemi ösztöndíjjal büszkélkedhet, hála helyének a Maple Hills egyetem korcsolyacsapatában, és olyan az időbeosztása, hogy attól még a világ legelhivatottabb embere is elbőgné magát – Stassie a győzelemre hajt.
Nathan Hawkins még sosem találkozott olyan problémával, amit ne tudott volna megoldani. A Maple Hills Titans csapatkapitányaként tisztában van vele, az ő felelőssége, hogy hokicsapatát a jégen tartsa. Amikor egy bosszantó félreértés miatt a két csapat kénytelen ugyanazon a pályán megosztozni, Anastasia partnere pedig ezt követően lesérül, Nate azon kapja magát, hogy a hokiütőjét cicanadrágra, félelmetes edzőjét pedig egy még félelmetesebbre cseréli.
Stassie és Nathan a szó több értelmében is egymásba gabalyodik, de semmi gáz, mert Anastasiának egyébként egyáltalán nem jönnek be a hokisok… ugye?

 
Ez most már tényleg a sokadik TikTok sikerkönyv az idei olvasmányaim során, aminél megint elfogott az értetlenség, vajon mi a titka ezeknek a könyveknek, miért van az egekben a népszerűségük? Több százezer csillagozást kapnak Goodreads-en, ez világszerte több millió eladott példányt jelent, itthon is az eladási listák élére kerülnek ezek a könyvek. Jelen esetben az Icebreaker egy évvel a megjelenés után  4,01 ponton áll, több mint 400e értékelés mellett, és megjelenésekor hazánkban is azonnal megrohamozták érte a boltokat az olvasók. Lássuk, mit sikerült megfejtenem a nagy titokról. A sikerhez kell két szimpatikus főszereplő. Hölgyeké az elsőbbség, íme Anastasia karaktere: először hidegnek tűnt, aztán kiderült, hogy erős, minden percnyi idejét beosztó, az álmaiért keményen megdolgozó fiatal, aki a sűrű beosztása ellenére szakít időt a bulizásra, ivásra, szexre is. A kapcsolatoktól elzárkózik, kizárólag szórakozáson alapuló szex jöhet szóba, és jelenleg épp az egyik menő kosaras srác a partnere ebben. Stassie páros jégtáncos, aki nem kisebb célért küzd, mint bekerülni a partnerével az olimpiai csapatba. Teljes ösztöndíjas a Maple Hills Egyetemen, gyerekeket oktat szombatonként. Barátnőjével Oliviával, és a jégtáncos partnerével, Aaronnal laknak együtt egy apartmanban, nagy egyetértésben. Mellesleg gyönyörű és csinos, jaj el ne felejtsem, mert fontos infó, hogy Stassie utálja a hokisokat. A másik főszereplőnk Nate, a hokicsapat kapitánya, aki már végzős, és szerződés várja a következő szezonra Kanadában. Mindene a jégkorong, és a csapata, akikért felelősséget érez. Elég annyit mondanom, hogy a szerző úgy írta meg a karakterét, hogy igazi, csupa zöld zászlós álompasi legyen, amilyen amúgy a való életben sajna nem létezik. Eddig sosem volt szerelmes, nem bonyolódik kapcsolatokba, de majd most, miután megismeri a szexi de morci lányt, megváltozik a véleménye. Kell a történetünkhöz egy konfliktus, amiben a karaktereink kellőképpen össze tudnak kapcsolódni, ez pedig a számos bulin kialakuló évődésen kívül a jégpályán való osztozás lesz, egy ideig nagyon szoros beosztással tudnak edzeni, így egymást érik a viták, ráadásul Aaron is gyanús körülmények között sérül meg, aminek következtében Nate átmenetileg eltiltásra kerül a hokicsapatból, ha a jégen akar maradni, vállalnia kell a közös gyakorlást Stassievel. Mi történhetne velük más, mint hogy egymásba szeretnek? Kell még a sikerregényhez sok édes mellékszereplő, jelen esetben a hokicsapat, akikről Elle Kennedy óta tudjuk, hogy humorbombák, szexistenek, cukik, és a legjobb barátok egymással. Ezt a részét fantasztikusan oldotta meg a szerző, egy szavam se lehet, mert emlékezetesek a srácok, Henry, JJ, Russ, mindegyikük megérdemelne egy saját regényt is, amit valószínűleg meg is kapnak. Óriási adag humort visznek a történetbe, ha megjelennek a színen, garantált a hangos nevetés. Nem szabad kihagynom a sorból a sikerregény manapság legfontosabb hozzávalóját, és az a rengeteg szex. Nem is így egyszerűen, hanem rengeteg, mocskos, meghökkentő epizódokkal teli szex. Ez kell most a TikTok sztár könyvekbe.
Belemenjek részletekbe? Ha érzékeny vagy, ugorj pár sorral lejjebb! Aláírom, hogy egy hokis sportoló nagydarab, de komolyan ötszázszor hangsúlyozni kell, hogy mekkora a dákója? Az még hagyján, hogy alul hogy idomulnak egymáshoz, de itt nem egyszer orálisan is meg kell küzdenie Anastasiának a mérettel. Ráadásul volt Nate részéről egy megjegyzés, ami kiakasztott, amikor a lány elhallgattatására célzott ezzel a dologgal, de más megjegyzései is voltak, amik a sok zöld zászló mellett feladott pár vöröset is. Lehet valamit viccnek érteni, de ha már tiszteletlennek érzi nem is egy olvasó, akkor ott baj van. Nos, aki szereti az erotikát egy regényben, az itt tobzódhat, nem fog panaszkodni a mennyiségre és a helyzetek változatosságára.
Végül szeretnék rátérni, hogy nekem mik voltak azok a pontok, amik lefelé húzták az összpontszámot. A szerző a karakterek elmélyítéséhez hozzáadott pár megszokott adalékot, a lány legyen örökbefogadott, legyen megfelelés kényszeres, a srácnak legyen az apja kontrollmániás. Ezekben nem volt különlegesség vagy újdonság. Anastasia mentális problémáinak kialakulásához viszont erősen közrejátszott Aaron mérgező viselkedése, a folyamatos verbális bántalmazás, ami többek között az evésproblémákhoz is vezetett. Végre egy szerző, aki ezzel is foglalkozik. Spoiler!!! Aaron gyakorlatilag felmentést kap... Szegény, neki is megvoltak a maga problémái. What??? Ennél azért mélyebbre kellett volna ütni a szerzőnek, valami nagyobb csattanóval a végén, ez így nem volt arányban a tettei súlyával, megbocsáthatatlan kijelentései voltak. Ráadásul nem derültek ki az igazi indítékai, olyan lezáratlan ez az egész. A szerelmi szál sem volt számomra tökéletes, bár volt némi ellenállás Stassie-ben, mégis elég hamar történtek meg a dolgok, így volt a regényben vagy kétszáz felesleges oldal, amikor szó szerint ugyanazokat a köröket futják. Túl hamar teljesül be a romantika, és csak utána jön a sportdráma, ez nem a legjobb ütemezés. Ráadásul később sincs köztük nagyobb konfliktus, sőt kifejezetten jól kommunikálnak egymással, ami üdítő, de unalmas is. Nekem a legnagyobb gyomrost végül az epilógus adta, ami annyira nem volt logikus, hogy nem hittem a szememnek. Ezt a témát többször is felhozták egymás között a regényben, és szöges ellentéte volt a véleményüknek, amivel végül szembesültem. Nem tudom mi értelme volt két év múlva ennek, legalább eltelt volna tíz év, de legalább öt. Abszolút felesleges volt ez a cukormáz, főleg, hogy a könyv felétől már egyébként is elöntött a nyáltenger. Csak ne szajkózta volna Anastasia előtte 470 oldalon keresztül, mennyire fontos a karrierje.
A szerző a köszönetnyilvánításban kitért arra, hogy félt az imposztor szindrómától, őszintén szólva én is. Ha hokisokról van szó, EK az etalon, és őszintén szólva ő nekem jobban is tetszik. Mindenesetre ütős debütálás volt ez a regény, hiszen kellően spicy, édes a romantika, tipikus az egyetemi légkör, jó a nyelvezet, szórakoztatóak a csapattársak, de nem vagyok benne biztos, hogy a TikTok nélkül is ekkorát szólt volna. Összességében jól szórakoztam, még ha többször is felhúztam a szemöldökömet a kelleténél, az érdeklődésemet végig fenntartotta. Szerintem mindenkinek saját magának kell eldöntenie, hogyan  viszonyul az efféle stílushoz, úgyhogy nincs mese, nézzetek  bele a saját szemetekkel! Jövőre jön a szerző következő regénye, én mindenképpen olvasni fogom!
 
Borító: Cuki.
 
Kedvenc karakter: -

Szárnyalás: -

Mélyrepülés: Sajnos Nate egyik-másik beszólása és az epilógus.

Érzéki mérce: Nagyon spicy, kizárólag felnőtt olvasóknak ajánlom.

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!
 
Nyereményjáték
 
Minden állomáson felteszünk egy kérdést, amit könnyedén megválaszolhattok, ha előtte elolvassátok a regény beleolvasóját. A regény felnőtt olvasóknak szól! Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.
 
KÉRDÉS: Milyen néven fut Nathan és barátainak csoportos chat-je?
 
 
 
További állomások:
11.11 Kelly&Lupi olvas
 

 

2023. november 9., csütörtök

Ana Huang: Twisted Games - Bridget & Rhys (Twisted #2)


A Maxim Kiadó jóvoltából a romantikus könyvek rajongói egy újabb TikTok-szenzációt, Ana Huang:  Twisted Games című kötetet szerezhetik be. Bloggereink már nagyon várták Bridget hercegnő és Rhys, a sármos testőr történetét, tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok, hogy tetszett-e nekik a kötet! Ne feledjétek, a blogturné végén egy szerencsés játékos egy, a kiadó által felajánlott nyereménypéldánnyal is gazdagodhat!
 
Maxim Könyvkiadó 2023. Passion válogatás
478 oldal
Fordította: Bujdosó István
Goodreads: 4,13
Besorolás: felnőtt, testőr, romantikus, erotikus, dark
 
Rhys ​Larsen testőr, és szigorú szabályok szerint végzi a munkáját: 1) Mindenáron megvédi az ügyfeleit. 2) Nem vonódik bele a magánéletükbe. Soha. És soha még csak meg sem fordult a fejében, hogy megszegje ezeket a szabályokat… amíg nem találkozott vele…
A lány épp olyan makacs, mint ő, és a hűvös felszín alatt olyan tűz ég benne, ami idővel felemészti a jól bevált szabályokat. Napról napra fokozatosan bontja le a férfi védőfalait, mígnem Rhys kénytelen szembenézni az igazsággal: arra esküdött fel, hogy megvédi a lányt, de igazából nem akar mást, mint megragadni, és…
Bridget von Ascheberggel hercegnő szabad életről és szerelemről álmodik. Amikor viszont a bátyja lemond a trónról, rá kell döbbennie, hogy nemsokára királynő lesz, és egy szeretet nélküli, de politikailag előnyös házasság vár rá. Pedig ő soha nem akarta magának a trónt.
És ahogy új szerepkörében az intrikák és árulások között igyekszik lavírozni, még a benne tomboló vágyat is el kell rejtenie: hiszen a teste és a lelke egy olyan férfit kíván, akit nem kaphat meg.
Az ő váratlan és tiltott szerelemük romba döntheti az egész királyságot… és mindkettőjük számára katasztrofális következményeket rejteget.

 
A sorozat első része is tetszett, de Bridget és Rhys története még jobban megvett magának. Nagyon szeretem ugyanis a testőrös románcokat, mert nagy eséllyel felbukkan ezekben a történetekben a tiltott szerelem trope is, ami a másik nagy kedvencem. A testőrnek ugyanis az a munkája, hogy minden körülmények között meg kell óvnia a védencét, de nincs annál szívmelengetőbb, ha a testőrünk nem tud ellenállni a tiltott gyümölcsnek, és beleszeret az ügyfelébe. A sorozat első részében már találkozhattunk Bridget-el, egy (fiktív) európai királyság hercegnőjével, jelentősebb szerepet is kapott a Twisted Love-ban, amikor elrabolták Avát, ő is a barátnőjével volt. Már akkor is Rhys volt a testőre, aki persze mindent megtett a lányok kiszabadításáért Alex Volkovval szövetkezve. A Twisted Games felépítését úgy alakította a szerző, hogy aki nem olvasta az első részt, az is megfelelő képet kapjon arról, mi történt ezekben a hónapokban, míg elérkezik a történet a jelenbe, ami egy hatalmas bonyodalommal indul. Jelenleg Bridget nagyapja a király, aki hirtelen rosszul lesz, így a lány hazautazik a testőrével együtt. Ha ez nem lenne elég gond, a bátyja, aki eddig a soron következő volt a trónra kerülésben, közli vele, hogy szerelmes lett egy közrendű lányba, Sabrinába. Olyannyira komoly ez a kapcsolat, hogy a trónról is lemond a szerelme kedvéért, így Bridget lesz a következő az uralkodói ranglistán. Ez azt jelenti, hogy véget ér a könnyedebb élete az Államokban, végleg haza kell térnie, hogy felkészítsék az uralkodásra.
Két fő cselekményszálra osztottam magamban a regényt, az egyik a Hercegnő és a morcos testőr románcának alakulása, a másik Bridget helytállása a trónra kerülésben. Bár a váltott szemszögnek köszönhetően megtudhattam, hogy Rhys és Brigdet az első pillanattól vonzódtak egymáshoz, mégis tartották magukat a szabályokhoz, és próbáltak ellenállni a vágyaiknak, ami egyre erősebben gyötri őket. Eltelt két év is, mire az első csók elcsattant, és visszavonhatatlanul lángra lobbant a szenvedély közöttük. Az időugrások miatt nem tűnt ez ennyire hosszúnak, a belső monológok szépen megmutatták a lépcsőfokokat, hogyan jutottak el a két magányos lélektől kettejük összekapcsolódásáig, amikor már soha többé nem lesz "egyedül" egyikük sem.Nem számítottam rá, hogy a szerző ilyen szépen felépíti a karaktereket. Rhys-t egyedülálló anyja nevelte fel nehéz körülmények között, amihez alkoholizmus és egyéb függőségek is kapcsolódtak. Amikor elhangzott, hogy valójában honnan származik a sosem látott apja, a fogaskerekek elkezdtek kattogni a fejemben. Jópár év haditengerészet után kötött ki a barátja cégénél, és testőrként  néhány hisztis, gazdag sztár után valóságos felüdülés lett a Hercegnő védelme. Bár nem indult tankönyvbe illően a kapcsolatuk, de összecsiszolódtak, a szabályok betartásáért kapott némi szabadságot is a lány. A magas, vadítóan szexi, gondoskodó, figyelmes, munkájában maximalista testőrünk tökéletesen tudatában van, hogy Bridget egy hercegnő, akire egy másfajta élet vár. Mégis eljön a pont, amikor képtelen tovább magába fojtani a szenvedélyt, hiszen látja, hogy Bridget az ő lelkének másik fele, aki pontosan úgy reagál rá, ahogy szeretné.
Bridget karaktere határozottan meglepett, bár tudtam, hogy nem egy nyavalygós, idegesítő gazdag lány, az már az első rész alapján lejött, hogy együttérző, kötelességtudó, szereti az állatokat, stb. Most megmutatta, mennyire fel tud nőni a legnagyobb feladatokhoz, meg tud küzdeni a kisebb és a legnagyobb akadályokkal, még a félelmetes férfiakkal teli politikai világban is. Nem megy minden csettintésre, de sosem hátrál meg, nem fél használni az eszét és a kapcsolatait, megtalálja a megoldásokat. Nehéz volt feldolgoznia a szülei halálát, óriási jó pont volt a nagypapának, amikor végre ezeket a dolgokat átbeszélték.
Persze mindenkit a szerelmi szál érdekel a legjobban, és itt van az a pont a regényben, amit egyszerre szeretek és részben kifogásolok. Az a része nagyon izgalmas, ahogy titokban egyre több alkalommal találkozgatnak, és ezek a lopott alkalmak szenvedélyes, vad, birtokló együttléteket jelentenek. Annyira kiélezett volt néhány helyzet, hogy a körmömet lerágtam azon izgulva, hogy na most aztán biztosan le fognak bukni. Rhys egy birtokló pasi, aki elég durván szereti a szexet, akár egy kis büntetést is kilátásba helyez. Nos, nekem időnként ez nem feküdt annyira, de hozzá kell tennem, hogy soha nem volt ez megalázó jellegű, talán egyszer egy hangyabokányit, de egyébként Bridget pont erre vágyott, ezt szerette. Az biztos, hogy ezen a téren is tökéletesen összepasszoltak, izzott közöttük a kémia. A kedves olvasó meg agyalhat, hogy is lesz ebből HEA, hiszen a királyi családban csak főnemesek lehetnek királyi hitvesek. Természetesen az írónő megtalálja a megoldást, addig csavarja a szálakat, amíg tökéletes tervet eszelnek ki a főszereplők némi segítséggel. Összességében nagyon szerettem ezt a történetet, akkor is, ha az első pillanattól fogva tudtam, merre halad a cselekmény. A morcos, védelmező, domináns, birtokló pasi maximálisan megérdemelte az ő pimasz, de kötelességtudó Hercegnőjét, élveztem a közös útjuk minden pillanatát, amit átjárt a folyamatos feszültség a titkolózás miatt. Imádtam, amikor feltűntek a régi ismerősök, a barátnők, jó adag humort vittek a történetbe, behaltam Alex átverésénél. Komolyan, alig várom, hogy olvashassam a következő részt.
Milyen véletlen, de ebben a regényben is találtam valami személyes utalást, ami idén nem először fordult elő az olvasmányaimban. Lehet, hogy ez is közrejátszott abban, hogy a szívem csücske legyen ez a sztori. Íme az idézet a könyvből: "Van abban valami, hogy nem is tudjuk igazán értékelni a dolgokat, amíg el nem veszítjük őket." És íme az idézet, amit nekem írt valaha egy számomra kedves személy, és hosszú évek óta mindig magamnál hordozom a kis cetlit: "A dolgokat csak akkor értékeljük igazán, amikor rádöbbenünk, hogy elveszíthetjük!"
Hajrá  Jules és Josh, most ti következtek!
 
Borító: Csodaszép.

Kedvenc karakter: Ki más, Bridget és Rhys

Szárnyalás: A nyaralás Costa Ricán.
 
Mélyrepülés: -

Érzéki mérce: Azért kapta ez a regény a dark romance besorolást, mert durva erotikus jeleneteket  tartalmaz, ezek nélkül simán egy limonádé lenne. Akinek ez nem csúszik, ne erőltesse.

Értékelés: 


Ha megtetszett, ITT megrendelheted!!!
 
 
Nyereményjáték
 
Mostani játékunk során a Maxim Kiadó Passion válogatásából mazsoláztunk. Minden állomáson találtok egy idézetet, amelyet valamelyik Passion-kötetből idéztük, a ti feladatotok pedig kitalálni, hogy melyik könyvből származik az adott idézet. Ne feledjétek el beírni a helyes könyvcímet a Rafflecopter megfelelő dobozába!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
 
Feladvány:  „– A visszautasítás rémisztő, de úgy leélni az életedet, hogy sosem tudhatod, mi lett volna, ha őszinte vagy, szintén az.” 
 
 
 
Állomások:
11. 06. – Fanni’s Library
11. 09. – Kelly és Lupi olvas
11. 12. – Fanni’s Library extra 


 
 

Rendszeres olvasók