Oldalak

2024. július 30., kedd

Rebecca Ross: Divine Rivals - Isteni riválisok (Letters of Enchantment #1)

 


A Maxim Kiadónak hála, immáron magyarul is olvasható Rebecca Ross nagysikerű duológiájának első kötete, az Isteni riválisok. A szerző nem ismeretlen a magyar közönség számára, A királynő felemelkedése és A királynő koronázása című kötetek már elrabolták a hazai olvasók szívét. Ebben a teljesen új történetben Iris és Roman karakterét követhetjük végig, egészen a frontvonalig. Tartsatok velünk, fedezzük fel, hogy milyen mágikus kapcsolat köti össze a két főszereplőt, ha pedig nektek kedvez a szerencse, akkor tiétek lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv.

Maxim Kiadó, 2024
448 oldal
Fordította: Szujer Orsolya
Goodreads: 4,20
Besorolás: fantasy, romantikus, YA, ifjúsági

Két fiatal rivális szerelemre talál egy mágikus kapcsolaton keresztül, és szembe kell nézniük a pokol bugyraival egy istenek közötti háború viharában, ami örökre megpecsételheti a sorsukat.

Évszázadokig tartó álmukból felébredve az istenek ismét háborúznak. De a tizennyolc éves Iris Winnow csak a családját próbálja egyben tartani. Az anyja függőségével küzd, míg a bátyja eltűnt a fronton. Iris egyetlen reménye, hogy megszerzi a rovatvezetői előléptetést az Oathi Közlönynél.

Hogy megbirkózzon aggodalmaival, Iris leveleket ír a testvérének, majd becsúsztatja őket a szekrénye ajtaja alatt, azonban eltűnnek – és egyenesen Roman Kitt, a rideg, de jóképű vetélytársa kezébe kerülnek. Amikor a férfi névtelenül visszaír Irisnek, kettejük között olyan kapcsolat alakul ki, ami elkíséri a lányt egészen a testvéréért, az emberiség jövőjéért és a szerelemért vívott háború csatájának frontvonaláig.

Tudom, hogy ezen könyv körül is óriási a hype, de én csak a fülszövegét olvastam el - rivális szerelem, mágikus kapcsolat - és ez nálam már felhívó volt egy keringőre - jelen esetben arra, hogy belevessem magam Iris és Kitt történetébe.

A történet szerint két isten háborúzik, ami az emberekre is kihat természetesen. Iris távol a fronttól egy kisvárosban él, de a bátyja a fronton harcol az egyik isten nevében. Főhősnőnk nagyon jól ír, jelenleg is a kisvárosi lapnál, az Oathi Közlönynél dolgozik és nagyon hajt a rovatvezetői posztért, ami egyrészt nagy előrelépés lenne neki, még nagyobb presztízs és persze jövedelemként se lenne rossz, mivel egyedül él az édesanyjával, aki sajnos alkoholista.
De nehezítésként ott van a riválisa, a gazdag családból származó, jóképű Roman Kitt, aki szintén erre a posztra vágyik, így "kisebb" rivalizálás tör ki köztük.
Iris mellette vágyik nagyon a bátyja után, így esténként leveleket ír neki, de mivel nem tudja, hogy hová küldhetné el őket, így a szekrénye alatt végzi mind. Ezek a levelek azonban rejtélyes módon Roman kezében landolnak, a fiú pedig érdeklődéssel vegyes kíváncsisággal eleinte csak olvassa őket, majd annyit felfedve, hogy nem a lány bátyja kapja meg őket, elkezd rájuk válaszolgatni. A két fiatal között pedig először barátság, majd valami több kezd kibontakozni.
Az élet azonban nem mindig igazságos, így a rovatvezetői posztot Kitt kapja meg, a lány pedig egy családi tragédia után úgy dönt, hogy elég volt a városból és inkább elindul a frontra, hogy megkeresse a bátyját.
Vajon előkerül az elveszett testvér? Vajon meddig tudja Kitt fenn tartani az álcáját és ha esetleg kiderül, akkor van jövője a kapcsolatuknak?

Forrás
Őszinte leszek, ha bizonyos időközönként nem jöttek volna képbe az istenek, én biztosra veszem, hogy egy II. világháborús regényt olvasok, hiszen minden - a háború borzalmaitól kezdve, a nélkülözésen, a tragédiákon, a fronton elveszett szeretteken át - szinte minden erre utalt. A történet szépen lassan növeli a feszültséget, hiszen először még a teljesen békés kisvárosban követhetjük nyomon Irist, aki egy jobb jövő érdekében küzd a helyi lapnál, mellette pedig izgul az alkoholista anyjáért és a fronton eltűnt testvéréért. Utána picit már közelítünk a fronthoz, hiszen Iris haditudósítóként a fronthoz egy eléggé közeli kisvárosba kerül - ahol felkészítik a leendő munkájára. Még azért itt is kapunk elég sok békés, nyugodt pillanatot, de aztán kikerül a frontra és igazán itt csúcsosodik ki az egész, hogy aztán egy körömlerágós függővéggel lezárja a szerző az első részt :D.
Persze az érzelmi része is körülbelül hasonlóan fokozódik, az ellenségekből barát, majd barátokból több - itt tökéletesen jól működik. A két fiatal közti levelezés eleinte "csak" aranyos, de egy idő után annyira romantikus és gyönyörű lesz, hogy voltak részek, amelyeket többször is átolvastam, annyira tetszettek.

A világfelépítés pedig érdekes és bár a regény címében is szerepelnek az istenek és ugye miattuk tört ki eme véres háború, de túl sok mindent nem tudunk meg erről az egészről. Az alapkonfliktus persze adott - ezt egy levélben meséli el Kitt Irisnek, így mi is beavatást nyerünk, hogy miért is tört ki ez a háború, de hogy ez mikor volt, miért zajlik még most is, ki áll nyerésre, miért keveredtek bele az emberek is... a kérdésem több, mint amire választ kaptam. De érdekes módon szerintem nagyon senki nem fogja hiányolni ezt a részt, hiszen a két fiatal szerelmi története szerintem abszolút kitölti ezt a regényt. Rebecca Ross pedig úgy szövi a szálakat, hogy én például majdnem egy ültőhelyemben kiolvastam a teljes könyvet. Gyönyörűen, érdekfeszítően ír, a levelezések pedig rettentően bensőségesek - egyszerűen képtelenség letenni a könyvet. Amit nem hittem volna, de ez a könyv az idei olvasmányaim közül toronymagasan kiemelkedik.

És a történet vége? Természetesen függővég, de képzeljétek, nem kell rá éveket várni, ha minden igaz, akkor idén novemberben elhozza a kiadó a második, befejező részt is! Én pedig rettentően várom és az elsők között szeretném majd olvasni!

Összességében az írónő egy szinte tökéletes regényt alkotott, amely többek között a barátságról, lelki társakról, veszteségekről, bátorságról és a szerelem erejéről ír. Ajánlom mindenkinek, aki egy különleges világban játszódó, gyönyörű szerelmi történetet szeretne olvasni.

Borító: A D és az R betű nagyon ötletes, de a többi részétől nem vagyok elájulva

Kedvenc karakter: Iris, Kitt, Attie, Marisol

Szárnyalás: a szerelmi szál

Mélyrepülés: a függővég.. (jó, ez csak vicc, csak ez naaagyon gonosz dolog volt... :D )

Érzelmi mérce: néhol fájdalmas, de leginkább romantikus - egyszerűen nem tudok betelni, hogy lett ez ennyire gyönyörűen romantikus... (van benne +18-s karikás rész is, de a YA keretein belül tartva)

Értékelés:


Ha megtetszett, ITT megrendelheted!


Nyereményjáték:

Az Isteni riválisok című kötet beleolvasója már elérhető a kiadó honlapján, így arra gondoltunk, hogy ebben a játékban ezt hívjuk segítségül. Minden állomáson találtok egy kérdést, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni a helyes választ.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

 Hogy hívják azt a két istent, akik háborúban állnak egymással?  

a Rafflecopter giveaway

A blogturné további állomásai:
Július 24 - Csak olvass!
Július 26 - Kitablar
Július 28 - Readinspo
Július 30 - Kelly és Lupi olvas
Augusztus 03 - Dreamworld
Augusztus 05 - Könyv és más

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése