A
Könyvmolyképző Kiadó jelentette meg Jennifer L. ArmentroutAz előhírnök
sorozatának első részét Storm and Fury - Vihar és harag címmel. A Komor
elemek sorozat világában játszódik a történet, melyben a 18 éves
Trinity a korábbról már ismerős Zayne oldalán veszi fel a harcot a
démonokkal, persze nem hiányozhat a romantika sem a regényből. Kövesd az
állomásokat és a játék megfejtéséért cserébe esélyed lesz megnyerni a
könyvet a kiadó felajánlásában.
Könyvmolyképző Kiadó 2024. Vörös pöttyös 440 oldal
Fordította: Molnár Edit
Goodreads: 4,05
Besorolás: YA, urban fantasy, paranormal, romantikus
A
tizennyolc éves Trinity Marrow képes kommunikálni a kísértetekkel és a
szellemekkel, de nem ez az egyetlen különleges képessége. Emiatt évek
óta arra kényszerül, hogy egy táborban bujkáljon, ami az őrzők –
alakváltó védelmezők – felügyelete alatt áll. Ők védik az emberiséget a
démonoktól. Ha a démonok rájönnek Trinity titkára, felfalják őt, hogy
megsokszorozzák az erejüket. Amikor egy másik klánból őrzők érkeznek,
azzal a baljós hírrel, hogy egy ismeretlen lény démonokat és őrzőket
gyilkol, Trinity addigi védett világa összeomlik. Nem utolsósorban
azért, mert az egyik látogató a legidegesítőbb, legjóképűbb és egyben
leglenyűgözőbb személy, akivel Trinity valaha találkozott.
Zayne-nek
is megvannak a saját titkai, de amikor a démonok betörnek a táborba, és
Trinity titkára fény derül, az összefogás elengedhetetlenné válik.
Hogy
megmentse a családját és talán a világot is, Trinitynek meg kell bíznia
a férfiban. Az események azonban váratlan fordulatot vesznek, amikor
háború robban ki a természetfeletti lények között…
Blogturné EXTRA állomás következik, néhány kedvcsináló idézettel:
"Felszisszentem. Gyilkolják az őrzőket? A felsőbbrendű démonokat és… nos… engem leszámítva, az őrzők gyakorlatilag elpusztíthatatlanok, hiszen arra tenyésztették őket, hogy a legbrutálisabb csatákat is kibírják.
Nem könnyű megölni őket.
– Először azt hittük, hogy egy démon az, egy felsőbbrendű, aki elpusztítja a sajátjait – szólalt meg Zayne. – Tény és való, a felsőbbrendűek egymásnak is nekimennek, de ők nem így ölnek, nem tesznek úgy, mintha nem tartanának a lelepleződéstől. Aztán egyre több őrző holtteste került elő. Az, ami most történik, a démonokat és az őrzőket egyaránt érinti.
A rövidhajú őrző előrébb lépett.
– Én is közbeszólhatok?
– Dez, tudod, hogy nem vagyok híve a formaságoknak – válaszolta Thierry.
Dez arcán halvány mosoly derengett.
– Tudom, hogy Zayne és én nem rendelkezünk olyan évtizedes tapasztalattal, mint te és Matthew, de amit most látunk, az valami egészen új. A legjobb harcosaink haltak meg, olyan őrzők, akikkel szemben elvileg nem könnyű fölénybe kerülni.
– Miért tartjátok lehetetlennek, hogy mindez egy magasan képzett felsőbbrendű démon műve? – kérdezte Matthew. – Miért gondoljátok mindannyian, hogy ez most valami más?
– Talán tévedünk. Talán egy démon áll a háttérben – jegyezte meg Nicolai, és láttam, hogy Zayne állkapcsa megfeszül, mintha a srác kényszerítené magát, hogy ne szóljon közbe. – Még nem tudjuk, de ezen a héten újabb őrzőt vesztettünk el. Erősítésre van szükségünk. Ezért vagyunk itt.
Thierry hátradőlt, a válla megfeszült.
– Nos, a legjobbkor jöttetek. Hamarosan itt az avatás. A csapatunk új tagokkal bővül.
Nicolai Zayne-re és Dezre sandított, de nem szólt.
– A szobáitokat már előkészítettük, és a szakács most főzi a vacsorát. Gondolom, szívesen megpihennétek – mondta Thierry. – Maradjatok itt az avatásig!
Nicolai nem válaszolt azonnal.
– Megtiszteltetés számunkra, hogy ilyen kedvesen invitáltok, de feltétlenül vissza kell térnünk a fővárosba...
– Azt hiszitek, hogy az itt töltött egy hét felborítaná az egyensúlyt? Nem hiszem – felelte Thierry azon a hangján, ami nem hagyott teret a vitának. Épp elégszer hallottam már, de azt is tudtam, hogy ha az őrzők életveszélyben vannak, akkor erősítéssel kell hazatérniük. – Rengeteg időnk van még, hogy meghallgassuk a feltételeiteket… – Thierry kis hatásszünetet tartott. – És mi is ismertessük a mieinket.
Legörbült a szám. Az ujjaim megfeszültek a függönyön, amikor Zayne, ki tudja, miért, hátrébb lépett, elfordította a fejét, és...
És egyenesen rám nézett.
Valami... valami történt.
Hirtelen belém nyilallt a felismerés, amit a déjà vu érzése követett, mintha mindez már megtörtént volna, pedig nem. Most láttam először Zayne-t. Ellenkező esetben emlékeztem volna rá.
Dermedten néztem, ahogy rám mered. Már csak ez hiányzott! Földbe gyökerezett a lábam, és mivel elég közel voltam ahhoz, hogy lássam Zayne száját, könnyedén tudtam olvasni az ajkáról, amikor az megmozdult.
Látlak ám.
Uramisten!
Ijedtemben elengedtem a függönyt, és hagytam, hogy a helyére csússzon. Lassan hátrálni kezdtem."
* * *
"Forróság hullámzott végig a karomon, és fehér fényt láttam a szemem sarkából.
– Menekülj!
Az őrző nem hallgatott rám.
Fehér tűz tört elő a karomból és a kezemből, köpködő lángként lövellt előre, miközben az ujjaim a tenyerembe simuló felhevült markolat köré tekeredtek. A kard nehéz volt, de eredendően ismerős, holott eddig csak egyszer hívtam segítségül. A borotvaéles penge mentén tűz lobogott, és még a levegő is hangosan ropogott és sistergett.
Amikor a magasba emeltem a kardot, az őrző kitárta a szárnyát. Lángcsóvák íveltek a levegőben, amikor lesújtottam a pengével, és vállon találtam az őrzőt. Az őrzők bőre szinte áthatolhatatlan. Szinte. A kard úgy hatolt át rajta, mint kés a vajon, még azelőtt szénné égetve a bőrt, hogy a vér a levegőbe spriccelt volna. Az őrző nyikkanni sem bírt, mert az igazság tüze kettéhasította, és minden porcikáját felemésztette.
Nem maradt belőle más, csak egy kupac hamu a sercegő, lángoló kard alatt. Meg a félig megolvadt álarc.
Az égi kiváltságom visszahőkölt, és a kard is megsemmisült: füstfoszlányokká és finom, aranyló fényporrá vált, majd elpárolgott a szélben.
Vékony vérpatak csordogált az orromból.
Lassan leguggoltam, és kézbe vettem a tönkrement álarcot. De amint hozzáértem, a műanyag szétesett, és a föld porába hullt.
– Hoppá! – suttogtam, és felegyenesedtem.
Hangosan ziháltam, és dideregve léptem hátra. Vér... Lefolyt a bal karomon, és az ujjam hegyéről a járdára csöpögött.
Bajban voltam, nagy bajban.
Azonnal elő kell kerítenem Thierryt, gondoltam magamban. Fel kell takarítani ezt a mocskot, mielőtt még nem késő. Most ez a legfontosabb, fontosabb, mint kideríteni, miért tört az életemre egy őrző, immár másodszor.
Sarkon fordultam, és futásnak eredtem ,egy pillanatra sem csökkentve az iramot, holott a fejem minden lépésnél úgy lüktetett, mintha egy üstdobos vert volna tanyát a koponyámban. Nem lassítottam le, és nem engedtem az engem üldöző sötétségnek. Ha kidőlök, és nem jutok el Thierryhez, ha nem állítom el a vérzést, már jönnek is.
Pláne akkor, ha az, ami végzett Wayne-nel, még mindig a közelben van. Akkor aztán özönleni fognak.
Amikor elértem a házat körülvevő fal szélét, jobbra kanyarodtam...
Valami meleg és kemény dologba ütköztem. Olyan illata volt, mint… a téli mentának.
Zayne!"
* * *
"– Üdv! – mondta ekkor a szellem.
Riadtan hátráltam egy lépést, amikor a szellem felém fordult, és deréktól lefelé átlátszóvá vált. A szemem tágra nyílt.
– Tudod, hogy látlak?
– Miért ne tudnám?
– Mert halott vagy? – vetettem fel.
A szellem ajka féloldalas mosolyra húzódott, amitől libabőrös lett a karom.
– Jó, de nem én vagyok az első szellem, akit látsz.
– Nem – válaszoltam. – Távolról sem. Honnan tudod?
A szellem hosszasan tanulmányozott.
– Csak úgy.
– Ez elég homályos válasz – jegyeztem meg. – Akkor kérdezek mást. Már átkeltél, ugye? – Amikor a szellem bólintott, hűvös hegyi szellő suhant át a parkon, megmozgatva a leveleket. Fázósan öleltem át a derekamat. – Most meg visszajöttél?
– Igen.
Vártam, hogy a szellem további részletekkel szolgáljon, de mivel nem így történt, tovább faggatóztam:
– Miért jöttél vissza?
Az enyhe mosoly elhalványult. A szellem a szoborra nézett.
– Látni akartam.
Értetlenül ráncoltam a homlokomat.
– Mit?
A szellem csak nagy sokára válaszolt:
– Hogy tényleg elszúrtam-e.
Hirtelen belém villant a felismerés. Ez a szellem azért tért vissza, mert megbánta, amit tett, vagy nem tett, vagy amit mondott, vagy nem mondott.
Úgy éreztem, tudnék segíteni neki.
– Őrző vagy, ugye? – kérdeztem.
A szellem bólintott.
– Te... te viszont nem vagy az.
– Nem.
A szellem rám nézett, az arca szinte átlátszóvá vált.
– Tudom, ki vagy.
Ez a kijelentés úgy megdöbbentett, hogy azt sem tudtam, mit mondjak. Még sosem találkoztam olyan szellemmel vagy kísértettel, aki tudta volna, ki vagyok. Lehet, hogy régen itt élt? Még gyerekkoromban?
– Igazán?
– A halál után bizonyos dolgok letisztulnak. – A szellem teljesen szembefordult velem, a vonásai élesebbé, tisztábbá váltak. – Most már tudom, miért pont most, ebben a pillanatban tértem vissza.
A hideg futkosott a hátamon.
– Érdekes, hogy a sors, minden várakozással ellentétben, képes helyrehozni bizonyos dolgokat.
Esküszöm, ez volt a legbizarrabb beszélgetés, amiben részem volt, pedig hallottam már meredek dolgokat. De ami még furcsább: nem ezt mondta Thierry is Töpszli füle hallatára?
Mielőtt megkérdezhettem volna a szellemet, mit ért ezen, olyan mély szomorúság ült ki a vonásaira, hogy a mellkasomon éreztem a súlyát. Egy másodperccel később pedig semmivé vált. Felszaladt a szemöldököm, amikor a szellő megemelt és az arcomba fújt egy hajtincset.
Vártam.
De a szellem nem jelent meg újra."
* * *
"– És látod a csillagokat?
Az égre emeltem a tekintetem. Felhőtlen éjszaka volt, és az ég úgy sötétlett, mint egy apró pötyökkel telehintett olajfolt.
– Igen. Halványan. – Két egymás fölötti csillagra mutattam. – Ott! Azt a kettőt. – Becsuktam a jobb szemem, és a két apró fehér foltból egy elmosódott fehér folt lett. – Várjunk csak! – Felnevettem. – Ez egy.
– Igen – mormolta Zayne, és amikor rásandítottam, láttam, hogy arrafelé néz, amerre mutatok. – Ott csak egy csillag van. – Zayne felém fordult, és a pillantásunk egymásba gabalyodott. – Máshol nem látsz?
Kicsit szédültem, és hülyén éreztem magam, de nagy igyekezettel fordítottam el a tekintetem. Újra végigpásztáztam az eget.
– Látok egy párat. Miért? Sok van belőlük?
Amikor Zayne nem válaszolt, ránéztem, és láttam, hogy megint engem bámul. A fejét enyhén félrebillentette, egy szőke hajtincs az arcát súrolta.
Tovább csavargattam a hajam, és az idegesség úgy reszketett bennem, mint egy fészekaljnyi ébredező, szárnyát próbálgató madár. Elfordítottam a tekintetem.
– Mindenütt csillagok vannak?
– Igen, de csak azok számítanak, amiket látsz.
A pillantásom Zayne-re siklott.
Zayne rám mosolygott.
– Te... elképesztően erős lány vagy.
A megjegyzés váratlanul ért.
– Tessék?
– Itt állsz, és úgy beszélsz a vakságodról, mintha semmiség lenne. Mintha szót sem érdemelne, pedig nagyon is komoly dolog. És ezt te is tudod. – Zayne felém nyúlt, és megfogta a kezem, amivel sikerült megijesztenie. Óvatosan kibogozta az ujjaimat a hajamból. – De te csak azért is megküzdesz a betegséggel. Együtt élsz vele. Ha nem ez az igazi erő, akkor nem tudom, mi.
A fészekaljnyi madár a mellkasomba költözött.
– Ettől még nem vagyok erős.
Zayne elhúzta a kezemet a hajamtól.
– Trin...
A becenév hallatán elpirultam, és rájöttem, hogy tetszik, amikor Zayne így szólít. Megint a két csillagra néztem, ami valójában egy volt.
– Úgy értem, szerintem nem ettől lesz erős valaki. A jövőt nem tudom megváltoztatni. Talán egy nap feltalálnak majd egy gyógymódot, ami beválik, de addig is el kell fogadnom a sorsomat, és nem rágódhatok folyton a bajaimon, mert… mert, basszus, még belegondolni is ijesztő, hogy ez előbb-utóbb mind megszűnik, és nekem alkalmazkodnom kell, újra kell fogalmaznom magamat, de attól még meg kell birkóznom a helyzettel. És ez csakis úgy történhet meg, ha nem hagyom, hogy a betegség határozzon meg engem, és feleméssze az életem minden egyes pillanatát. Ez nem erő. Ettől még nem leszek különleges – magyaráztam vállvonogatva. – Ez csak annyit jelent, hogy... megteszek minden tőlem telhetőt.
Zayne megszorította a kezemet.
– Ahogy mondom. Ezt jelenti az erő.
Mint aki nem tud uralkodni magán, újra mélyen Zayne szemébe néztem, és azon tűnődtem, milyen rossz lesz, amikor már nem láthatom a csillagokat, de a legelkeserítőbb az lesz, amikor már nem láthatom ezeket a halványkék farkasszemeket."
* * *
" – Azt mondtad, azért szeretsz az épületek tetején lenni, mert olyankor közel vagy a csillagokhoz, és ez hasonlít a leginkább a repülésre. Azt is mondtad, hogy a repülés az egyetlen, amit irigyelsz az őrzőktől.
– Igen, pontosan.
– Akarsz repülni?
Felegyenesedtem, és Zayne felé fordultam, bár látni nem láttam őt. A kezem a térdén kötött ki.
– Nem tudom, egyre gondolunk-e.
– Akarod látni a csillagokat? – kérdezte Zayne, én pedig szaporán bólogattam, mert tudtam, mire céloz, és amikor megfogta a kezem, úgy kapaszkodtam belé, mint aznap, amikor elhagytam a közösséget. Éreztem, hogy Zayne átváltozik, és a bőre megkeményedik a tenyerem alatt. – Akkor kapaszkodj erősen, Trin! Olyan közel megyünk, amennyire csak lehet."
A könyv értékelése ITT olvasható. Kép: Saját
Ha megtetszett, ITT megrendelheted! Nyereményjáték
A
regény
beleolvasóját érdemes elolvasnotok, így könnyen
megválaszolhatjátok minden állomáson a kérdéseinket. A feladat a
szokásos, a megoldást írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem!
A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll
rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak,
ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.
KÉRDÉS: Milyen színű Trinity szeme?
Állomások:
10.05 Kelly & Lupi olvas idézetes extra állomás
