A Maxim Könyvkiadó jelentette meg Rebecca Ross nagysikerű duológiájának második kötetét, Könyörtelen eskük címmel. A kötet 2024-ben a GoodReads-en az olvasók szavazatai alapján megnyerte az év Young Adult Fantasy kategóriáját. Az első rész végén Iris és Roman elválni kényszerült egymástól, így a folytatásban nem csak a háború viszontagságaival kell megküzdeniük, hanem azzal is, hogy újra egymásra találjanak. Vajon képes lesz Roman felidézni a múltját és a két fiatal meg tudja változtatni a háború menetét? Tartsatok velünk, legyünk Iris és Roman társai az úton, ha pedig nektek kedvez a szerencse, akkor tiétek lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv.
544 oldal
Fordította: Szujer Orsolya
Goodreads: 4,02
Besorolás: fantasy, háború, romantikus, YA, ifjúsági
Két egymástól elszakított, fiatal szerelmes, akiknek az istenek háborújának pusztító viharával kell szembenézniük, hogy visszatalálhassanak egymáshoz.
Iris Winnow két hete tért haza megkínzottan és törött szívvel a frontról, a háborúnak azonban még nincs vége. Romannek nyoma veszett, Oath városa pedig továbbra is hitetlenkedve és a borzalmak felett szemet hunyva viszonyul az eseményekhez. Amikor Iris és Attie újabb esélyt kap, hogy Dacre mozgásáról tudósítson, mindketten kapva kapnak a lehetőségen, és ismét nyugat felé veszik útjukat, hátrahagyva a várost, amely lassan darabjaira hullik a háború fenyegetésében.
Roman, Dacre birodalmában ébredve, képtelen felidézni a múltját. Miután biztosítják, hogy emlékei idővel visszatérnek, cikkeket kezd el írni Dacrénak, nem igazán értve a háborúban betöltött szerepét. Ám amikor a szekrényajtón át egy furcsa levél jut el hozzá, Roman levelezésbe kezd a rejtélyes feladóval, és hamarosan válaszút előtt találja magát: álljon ki Dacre mellett, vagy árulja el az istent? És ahogy a napok egyre sötétebbé válnak, Roman és Iris elkerülhetetlenül haladnak egymás felé… és a két fiatal saját szívét és közös jövőjüket teszi kockára, hogy megfordítsák a háború menetét.

A duológia első részéről Lupi írt bejegyzést itt a blogon, a folytatásról pedig vendégbloggerünk, Betti mondja el a véleményét.
Betti: Izgatottan vártam a sorozat első részének, az Isteni Riválisoknak a folytatását. Az írónő kegyetlen függővéggel zárta le a könyvet, így azonnal bele is kezdtem az olvasásba, amint kézhez kaptam a regényt. Két hét telt el a bombázás óta, Iris visszatért Oath városába, azonban semmit sem tud szerelme, Roman hollétéről, egyáltalán túlélte-e az ütközetet? Iris visszatér a szerkesztőséghez, azonban kap egy újabb tudósító feladatot, így szép lassan visszatérünk a frontra.
Mindeközben Romant megmentette Dacre a haláltól – cserébe az emlékeiért, amelyek csak az idő haladtával térnek vissza hozzá. Az amnéziát persze nehéz volt olvasóként elfogadni, de ez ugyanakkor egy remek írói fordulat, hogyan találjanak lépésenként újra egymásra a szerelmesek. Végre folytatódhatott a varázslatos írógéppel való levelezés, azonban megfordultak a szerepek: most Iris küldött Romannek titokzatos leveleket. A frontvonal gyorsan haladt Kelet felé, végcélja Oath városa, ahol Enva istennő rejtőzködött – Dacre isten mindent bevetett, hogy bosszút állhasson rajta.
Amit rögtön kiemelnék, a fordítás szépsége. Mind az első rész, mind a második fantasztikusan jól lett lefordítva, a szöveg tökéletesen visszaadja a szerző misztikus, de egyben mély érzelmeket közvetítő, gyönyörű írásmódját. Másrészről a romantika messze az egyik legjobb volt, amit valaha olvastam, Roman Carver Kitt egyértelműen felkerült a best book boyfriend listámra, ráadásul a top 5-be legalább. Roman felállított egy mércét, ezután minden srácot vele kell összevetnem, mert ő az, aki a legnagyobb veszedelmek közepette is a szerelmére gondolt, érte küzdött.
Iris szintén kiemelkedik a személyiségével, okosságával, elszántságával a fantasy hősnők sorából, egyediséget adott neki a szerző. Mindketten bátrak és hűségesek, és minden erejüket beleadják a küzdelembe, mert hiszik, hogy meg lehet menteni a világot, legyen akármilyen reménytelen a helyzet. Roman és Iris párosára tökéletesen illik a lelkitársak fogalom, a kapcsolatuk mélysége igazolja az igaz szerelembe vetett hitemet, olyan jó volt egy ilyen kivételes párosról olvasni. Az Isteni Riválisokban a kedvenc részeim mindig a levelezéseik voltak – ez nem volt másképp a folytatásban sem. Annyi reményt szőttek ezekbe a levelekbe, ami nem engedte gyengülni a hitüket, és az olvasó is tökéletesen átélhette, hogy a szeretet ereje egyszerűen nem veszhet el.
A világfelépítés továbbra is remek, kaptunk bőven kiegészítéseket az előzőhöz képest, akinek hiányérzete volt korábban, most még elégedettebb lehet. Új helyszíneket ismerhetünk meg, új szereplőket is bevon a szerző, ezekhez részletes leírást kapunk.
Sokszor azonban olyan érzésem volt, hogy Roman és Iris már nem a két főszereplő, hiszen nagyobb hangsúlyt kapott Dacre és Enva, a két háborúzó isten. Rengeteg háttértörténetet tudhattunk meg róluk, a múltjukról, miért van köztük viszály. Emiatt kevesebb fókusz irányult a két fiatalra – plusz a történet jó részében külön is voltak: Roman Dacre kezei között, Iris pedig otthon, Enva mellett. Hiányoztak a lopott pillantások, apró érintések, a feszültség a fiatalok között.
A mellékszereplők közül Tobias és Attie kerültek közelebb a szívemhez, nagyon aranyosak voltak együtt, ugyanakkor a többi karakter is könnyen szerethető volt. Forestre, Iris bátyjára eleinte haragudtam, ahogy az első rész végén elszakítja Irist Romantől, de a második részben megbékéltem és megértettem miért tette amit tett.
A történet vége elég kiszámíthatóra sikerült, az epilógus cuki volt, viszont Rebecca az utolsó fejezetben még meglepett egy nem várt halállal, amit kissé értelmetlennek és túl fájdalmasnak találtam.

Összességében ez a duológia egy remek ifjúsági fantasy olvasmány, mely gyönyörű romantikus szállal íródott, mély érzelmeket adott át, megérdemli, hogy felkerüljön a kedvencek polcára, még akkor is, ha ez a rész egy hangyányit elmaradt az elsőtől, de a regény jó pillanatai messze felülmúlták azokat, amik esetleg nem voltak tökéletesek. Szívből ajánlom ezt a sorozatot!
Képek: Pinterest és ez egyik borítóváltozat
"Azt hiszem, nem is tudjuk, milyen fából faragtak minket, amíg meg nem történik a lehető legrosszabb. Akkor viszont döntést kell hoznunk arról, kik vagyunk és mi az igazán fontos számunkra."
"Mennyire imádom olvasni a szavaidat, és hallani a gondolatokat, amik az elmédet élesítik. És mennyire áhítozom arra, hogy most előtted térdelhessek, és megadhassam magamat neked, csakis neked."
"A lelkük nem egymás tükre volt, hanem egy egész két fele, két egymás mellett ragyogó csillagkép."
Borító: Nagyon szép, ott vannak az írógépbetűk megint.
Kedvenc karakter: Roman
Szárnyalás: Természetesen a levelek!
Mélyrepülés: -
Érzelmi mérce: Felsőfok, ezután ehhez a szerelemhez mérhetjük a következő olvasmányainkat.
Értékelés:
Nyereményjáték
A Könyörtelen eskük című kötet beleolvasója már elérhető a kiadó honlapján, így arra gondoltunk, hogy ebben a játékban ezt hívjuk segítségül. Minden állomáson találtok egy kérdést, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni a helyes választ.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉRDÉS: Milyen szendvicset hozott Forest Irisnek vacsorára?
Állomások
Blogturné Klub
01.05.: Csak olvass!
01.07.: Readinspo
01.09.: Kelly és Lupi olvas
01.11.: Milyen könyvet olvassak?
01.13.: Könyv és más
01.15.: Kitablar
01.17.: Dreamworld
Blogturné Klub
01.05.: Csak olvass!
01.07.: Readinspo
01.09.: Kelly és Lupi olvas
01.11.: Milyen könyvet olvassak?
01.13.: Könyv és más
01.15.: Kitablar
01.17.: Dreamworld
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése