Penelope Douglas: Punk 57

Könyvmolyképző Kiadó 2023.

336 oldal

Fordította: Szabó Csilla

Goodreads: 3,79

Besorolás: YA, erotikus, bullying, realista, romantikus

Tökéletesen ​illettünk egymáshoz. Amíg nem találkoztunk.
MISHA • Ötödikben a tanárunk levelezőtársakat keresett nekünk egy másik suliból. A nevem miatt lánynak hittek ott, és egy Ryen nevű diákkal párosítottak össze. Az én tanárom azt hitte, Ryen fiú, ezért beleegyezett. Nem tartott sokáig, hogy rájöjjünk a hibára. Aztán egyszer csak már mindenen vitatkoztunk Ryennel. Melyik a legjobb pizza? Android vagy iPhone? Eminem a világ legjobb rappere, vagy sem?
És ez csak a kezdet volt. A következő hét évben ezek voltunk mi. A levelei mindig fekete papíron, ezüst tintával írva érkeznek. Néha hetente egy, néha egy nap alatt három, de szükségem van rájuk. Ő az egyetlen, aki motivál, megnyugtat, aki elfogad úgy, ahogy vagyok.
Csak három szabályunk van. Semmi közösségi média, nincs telefonálás, nincsenek képek. Jó ez így, ahogy van. Minek rontsuk el? Egészen addig, amíg szembe nem jön velem egy kép online. Egy lányról. A neve Ryen. A Gallo’s a kedvenc pizzériája, és imádja az iPhone-ját. Véletlen?
Basszus! Találkoznom kell vele! De arra nem számítottam, hogy utálni fogom, amit találok.
RYEN • Már három hónapja nem ír. Valami baj van. Talán meghalt? Vagy lecsukták? Mishát ismerve egyik sem kizárt. Nélküle megőrülök. Kell, hogy valaki meghallgasson. Az én hibám. El kellett volna kérnem a számát, vagy legalább egy képet róla. Lehet, hogy örökre eltűnt. De lehet, hogy itt van az orrom előtt, és nem is tudok róla.

Saját tévedésem áldozata lettem, hihetetlenül banális, de én egy Penelope Ward könyvet akartam olvasni, csak összekevertem a szerzőket. Azért is baj ez, mert kifejezetten utáltam a szerző Szívatás című regényét, amely romantizálta a bullyinget, a bántalmazó főhősből ideált csinált. Az a könyv egy nagyon nagy nem volt a részemről. Mikor ebbe beleolvastam, úgy döntöttem, adok neki egy esélyt, mert a téma még mindig időszerű és fontos.

Tulajdonképpen az alapötlet nagyon megtetszett, miszerint a két főszereplő személyesen nem ismeri egymást egy jó darabig, egy iskolai levelezős feladat miatt kerülnek kapcsolatba. Hiába ér véget a projekt, nekik annyira megtetszik egymás ilyen jellegű megismerése, hogy évekig folytatják a levelezést,  mindkettejüknek nagyon sokat jelent ez a különleges kapcsolat. A leveleikben lehetnek egészen őszinték, a legszemélyesebb titkaikat is elárulhatják, nem fenyegeti őket leleplezés, hiszen megállapodtak, hogy nem keresik személyesen a másikat. Csakhogy az élet produkál olyan változásokat, amikor nagy szükség van az ember legjobb barátjára. Ryen a női főszereplő, aki kisiskolás kora óta küzd az elvárásokkal, folyton mellőzöttnek érezte magát, és vágyott a menők közé tartozni. Ennek érdekében még a saját magához hasonló "láthatatlan" barátnőjétől is megszabadult, hogy aztán csatlakozzon a népszerű lányokhoz. Az évek során ez azzal járt, hogy ő maga is bántalmazó lett, mert menő dolog piszkálni a gyengébbet, kifigurázni az átlagtól eltérőket. Közben belülről bántja ez, igazából nem ilyen akar lenni, és csakis a leveleiben mondhatja ki, amit valójában gondol, tehát a levelezőpartnere egyáltalán nem sejti, hogy az iskolában milyen szerepet alakít. Nem csoda, hogy alig várja a középiskola végét, mert az egyetemen majd végre önmaga lehet. Misha zenész, dalszerző, aki nagyon sokat köszönhet Ryen barátságának, hiszen a lány különleges mondatai, szavai gyakran megihletik őt a szövegírásban. Aztán történik egy családi tragédia, és Misha teljesen magába fordul. Három hónapon át nem válaszol a lány leveleire, aztán úgy hozza a sors, hogy átjelentkezik az ő iskolájába, mert ki akar deríteni egy-két dolgot a testvérével kapcsolatban. Ryen persze nem tudja, hogy ki ő, Misha álnéven lesz ott az új tanuló, és meglehetősen ledöbben, hogy a lány egyáltalán nem olyan, mint amit elképzelt róla.
Nagyon szuper történet lehetett volna ebből, szépen ível, ahogy a sok hazugság és félrevezetés után összejön ez a két fiatal, persze idővel kiderül egymás felé is, hogy kik ők valójában, de addig is tényleg tetszett olvasóként, hogy én a háttérben tudom az igazság nagy részét. Tetszettek a helyszínek is, az elhagyott vidámpark főleg. Jó volt a történetvezetésben az a folyamat, ahogy Ryenben tudatosul, hogy ő egy zaklató, és akar is ez ellen tenni. Tetszett, amit kitalált, nagyon a helyén voltak azok a bizonyos titkos cselekedetei. Mishával kapcsolatban már árnyaltabb volt a háttértörténet, de tulajdonképpen részben őt is meg tudtam érteni, mit miért tett. Csak kettejük interakciói ne lettek volna ennyire borzalmasak. Viszont a zene és a dalszövegek fontosságát kiválóan építette be a történetbe a szerző. 

Más fontos dolgokat viszont nagyon elcseszett Penelope, fogalmam sincs miért alakította így a részleteket, de ezek olyan módon elrontották az olvasásélményt, ami nálam lepontozáshoz vezetett. Ebben a regényben a lányok úgy vannak beállítva és úgy is kezelik őket, mintha a srácok szexuális játékszerei lennének, sőt ezt ők tulajdonképpen el is fogadják, ez már csak így van, ezt kell megszokni.... A szerző lemaradt arról, hogy esetleg ki is állhatnának magukért, úgy is gondolkodhatnának, mint egy normális ember, még csak feminizmus sem kell hozzá. A lányok között nem találtam egy normális baráti kapcsolatot, folyton hazudnak egymás szemébe, jóformán gyűlölik egymást. Ryen egy zaklató, és Misha utálja őt ezért, ugyanakkor ő maga is zaklató lesz, amikor zaklatni kezdi a zsarnokokat. Vagy ez így rendben van? Ne már. De térjünk rá a romantikára. Ez a regény minden, csak nem igazán romantikus. Nekem ilyen romantika nem kéne, akkor sem, ha Misha lenne az utolsó pasi a földön. Számtalanszor megsérti a lányt, de aljadék módon, már bocsánat, de szerintem a szerelemnek a kölcsönös tiszteleten (is) kellene alapulnia. Az ollós jelenet egy életre traumát okozott nekem. Amúgy itt szinte az összes pasi elvár a lányoktól egy beleegyező viselkedést, ha nemet mond, akkor ribanc. Mi van? Azt hiszem a szerzőnek rengeteg alkalma lett volna finomítani ezeken a dolgokon, de nem, ez az egész stílus úgy jelenik meg, mintha ez lenne a menő, követendő példa, ám ez már 2016-ban sem volt az. Utoljára hagytam, pedig a legdurvább a regényben, a szex ábrázolása. Itt a 17-18 évesek úgy szexelnek, mintha a szürke 50 árnyalatát tanulták volna be, lépten nyomon gyakorolva, otthon az anyukája melletti szobában vagy szinte nyilvánosan egy parkoló autóban a tömeg közepén. Olyan szintű szexuális kalandozások vannak a regényben, mint egy felnőtt erotikus történetben, abszolút grafikus leírásokkal, amivel egy olyan regényben nem is lenne problémám. Komolyan Penelope, ezt tartod valóságosnak, vagy követendőnek? Mindenesetre az eladott példányszámot megdobja.
Az a probléma ezzel az egésszel, hogy ezt a könyvet ugyan rubin pöttyösbe sorolta a kiadó, de ez egy középiskolás sztori, a young adult korosztály fogja olvasni és "tanulni" belőle. A történet nagyrészt rendben van, de emiatt a körítés miatt nagyot csalódtam. Több regénnyel biztosan nem próbálkozom a szerzőtől. A könyv olvasásának lehetőségét köszönöm a kiadónak.   

Kép: Pinterest

Borító:  A borító tetszik. 

 

Kedvenc karakter: -

Szárnyalás: Nem tudok ilyet felmutatni.

Mélyrepülés:  "– Te ribanc – suttogja. – Te gyökér."

Érzéki mérce: Kifejezetten erotikus témájú, "felnőtt" könyvekbe illő jelenetekkel találkozhatsz egy középiskolás regényben.

Értékelés:

Michelle Heard: Falcon (Trinity Akadémia #1)

Könyvmolyképző Kiadó 2022. június 7.

240 oldal

Fordította: Benkő Ferenc

Goodreads: 3,99

Besorolás: new adult, realista, romantikus

 

F A L C O N   R E Y E S

Stílusos és vibráló megjelenése mögött csak úgy dagad a rideg közönnyel leplezett önteltsége. Fényűzésben telt élete arra tanította, hogy minden megszerezhető.

H A T A L O M . V A G Y O N . B E F O LY Á S .

Ő isten, én egyszerű halandó.
Ő Jupiter, én Merkúr.
Annyi erő rejlik benne!

Olyan helyekre ér el a keze, amit a legtöbben el sem tudunk képzelni.
Erre én… egy tizennyolc éves lány, a feje tetejére állítom a világát.
Egy lány, aki megmutatja neki, hogy a fekete-fehér világának falain túl kész színkavalkád várja.

 

Gyönyörűen kicselezett a fülszöveg, és talán még az első néhány fejezetet is bekajáltam, aztán rájöttem, hogy ez nagyon nem az én regényem. A főszereplő lány Layla most kezdi meg a tanulmányait a Trinity Akadémián, ahol kizárólag szupergazdag csemeték tanulnak, a felső tízezer gyermekei. Az Akadémia alapítója az a három jóbarát, akik a CRC Holdings tulajdonosai is, bőven futotta a vagyonukból az iskola létrehozására. Egyikük Mr. Meyers, az ő személyi titkárnője kapott egy különleges lehetőséget, hogy a lánya Layla itt kezdheti meg a tanulmányait. Titkolnia kell, hogy nem a felső tízezer tagja, mert ide kizárólag kőgazdag csemeték járnak, a középosztály be sem teheti a lábát. Layla első nap megismerkedik egy lánnyal, rögtön a legjobb barátnők lesznek Kingsley-vel. Az akadémiai élet hierarchiájának csúcsán három jóbarát áll, akik az eredeti alapítók örökösei, ők a végzős évüket kezdik meg most. Falcon, Lake és Mason hárman születésük óta legjobb barátok, testvéri a kapcsolatuk, és mivel ők öröklik a CRC Holdings-ot, egymás között kiosztották a cégen belüli feladatokat, alig várják, hogy diploma után kezdhessék a nagybetűs életet.

Ebben az optimális helyzetben akad meg Laylán a szeme Falconnak, aki egyébként eléggé magának való, saját vállalkozást működtet, de az apja feladatait is teljesíti, a lányok terén pedig nagyon unja már a pénze miatt ráakaszkodókat, és semmi kedve valami előre elrendezett kapcsolathoz sem, amit az anyja annyira rá akar tukmálni. Pedig Selena okos nő, az akadémián tanársegéd és gyönyörű is egyben. Nos, Layla is nagyon szép, és épp a családi hátterét firtatja a többi diák, tehát megmentésre szorul. Falcon és a barátai tudják az igazságot, falaznak neki, sőt, Falcon bedobja, hogy Layla az ő asszisztense. Ez annyit tesz az akadémián, hogy a csicskása lehet, beszerzi a kávéját, kiveszi a könyveit a könyvtárból, esetleg kipucolja a cipőjét. Persze a lány nemet mond, de aztán rájön, hogy ez segítség neki, eltereli a figyelmet a hátteréről, így nincs mit tenni, belemegy. Így kezdődik ez a kapcsolat.
Próbálják kerülni egymást egy ideig, de mindenki észreveszi, hogy alakul valami közöttük. Ezen a ponton a szerző beékel a történetbe egy bűncselekményt. Grayson (csiga típusú mellékszereplő) már többször csorgatta a nyálát a lányra, és mikor egyedül találja kocogás közben a kampusz körüli erdőben, akkor megpróbálja megerőszakolni. Többször megüti, oda vissza csattannak a pofonok, végül nagy nehezen sikerül a lánynak elfutnia, a barátok meg elkapják Graysont. Semmi rendőrség, semmi biztonsági szolgálat! Kizárólag a pénz, hatalom, és ügyvédi fenyegetés segítségével fékezik meg, kirúgják és kitiltják a kampuszról, ezután egy szó sem esik róla többé. WTF? Mindez azért történik, - legalábbis szerintem -, hogy Falconban feléledjen a védelmező ösztön, és közelebb kerüljenek egymáshoz, és ez persze így is történik.
Nem értettem a "világfelépítést". Adva van egy magánegyetem, ahol csak full gazdagok tanulhatnak. Nincs ösztöndíjas bejutás. De az egyetem bevételi forrásának nagy része az adományokból van, nem a tandíjból, tehát ez ellent mond az amerikai álomnak, hogy az eszeddel megcsinálhatod a szerencséd, szóval még a legnagyobb egyetemeken is bejuthatnak ösztöndíjasok, mert bárkiből lehet kőgazdag, aki majd később adományozhat a sulinak. Úgy tűnik a Trinity kivétel, bár kétlem, ha valaki gazdag, az nem inkább a Yale-re, a Princetonra vagy a Harvardra megy.

Falcon apja távoli, munkamániás idegennek van beállítva, versenyezteti őket a fivérével Juliannel, aki jobb jegyeket szerez, az lesz a vezérigazgató. Emiatt egymás torkának ugranak mindig, nincs köztük túl sok testvéri szeretet. Végül teljesen más a helyzet valójában, az apjuk szerint ő csak erősíteni akarta őket, hogy külső erőknek ellen tudjanak ketten állni. Ezt nem tudom átadni pár mondatban, mikor ez kiderül, ott fogsz facepalmozni a könyv felett, hogy ez mekkora baromság. Nem csapatot formált belőlük, hanem egymás ellen fordította őket, hogy aztán tudjanak egy csapatként dolgozni. WTF?
Falcon anyja pedig Serenát akarja ráerőltetni, házasság céljából, mert a lány szüleivel fúziót terveznek. WTF? Bár ez a szál az, ami kapcsán Falcon következetesen ellenáll, szóval itt éreztem, hogy ebből nem lesz semmi, de akkor is a 21. században vagyunk, hagyjuk már ezt, komolyan gondolta a szerző, hogy ezt egyáltalán beleírja a regénybe?
Hogy mennyit tudtam meg a szereplőkről? Nem sokat. Talán Falcon monológjaiból őt magát jobban meg lehet ismerni, de Layla-ról kb. annyit, hogy szereti a szüleit. Akik mondjuk elváltak, de barátságban vannak, és az apja világutazó blogger, ő is vele akar tartani később.
Nem kaptam tehát személyiségeket, volt viszont hatalmas instalove, szűk pár hetes ismeretség után életre szóló szerelem alakul a szemünk láttára, mert Layla az a lány, aki nem a pénzért van Falconnal,  sőt, meg akarja mutatni neki a való életet, túl a luxuskocsikon meg trópusi vakációzgatásokon.
Volt számos WTF pillanat a fentieken kívül is, például az ételallergiás történet, ami megint csak egy bűncselekményre utal, még biztonsági felvételek is vannak, mégis elsimítják, itt már konkrétan sírtam tehetetlenségemben. Újabb dráma, ami kaszát kap.
A végét hagyjuk is, a nagy közös sítáborozáson baleset történik, és páran eltűnnek a hóban. Még jó, hogy mindegyik fiúnak van saját könyve, így nem kell túl sokat izgulni, hogy melyikük hal meg.
Az írásmód tragikus, az egész pár hét alatt játszódik, de ennyi idő alatt örökre szóló barátságok és szerelmek alakulnak, ellenben történnek traumák, amire meg nem tér vissza többé senki, említés szintjén sem. Falcon helyes volt, de nyoma sem volt benne arroganciának, vagy felsőbbrendűségnek, vagy bárminek, amire számítanál az előéletéből. Utáltam, hogy azért mert gazdag és elvárásokat állítanak vele szemben, kötelező boldogtalannak is lennie, legalábbis ezt sugallta a szerző folyamatosan. A neve levett a lábamról, de nem derült ki, miért ez a neve, valamit vártam ezzel kapcsolatban.

A romantikáról nincs sok értelme beszélni, de a pár erotikus jelenet nem volt rossz, azt nem mondom, hogy ezek a részek a  regény erősségei lennének, de egész elfogadhatónak tartottam. Talán ha bővebb lett volna a regény, több erotikával...
Összességében ez a könyv nálam két csillagot érdemel, az egyiket főleg az eleje miatt kapja, mert az még ígéretesen alakult, még lehetett volna akár egy jó történet is. A másik csillag a szerző facebook oldalának jár, nem tudom ő maga készíti a montázsait, vagy van erre egy teamje, minden esetre szuper marketingje  van.

Képek: a szerző facebook oldala

Borító:  Ez a megveszlek borító tipikus példája. 

 

Kedvenc karakter: -

Szárnyalás: Nem tudok ilyet felmutatni.

Mélyrepülés:  A legkínosabb talán a cipőpucolás.

Érzéki mérce: Az erotikus jelenetekkel nem volt gondom, teljesen illőek a new adult kategóriába.

Értékelés:

 

 

 

Rebecca Hamilton: Az Öröklétű - The Forever Girl

IPC Mirror 2013
416 oldal
Goodreads: 3,87
Besorolás: paranormális

A wicca Sophia Parsons egy Sziklás-hegységben fekvő kisvárosban él. A közösség kitaszítottjaként tengeti mindennapjait: az emberek kerülik, mert kapcsolatot feltételeznek közte és néhány megoldatlan gyilkossági ügy között. Sophia egyetlen vágya, hogy megszabaduljon a fejében duruzsoló zajtól. Ennek érdekében ártatlan bűbájhoz folyamodik, és elvégzi vallása egyik szertartását, aminek következtében az alapzaj suttogó hangokká változik. Amikor már végképp úgy véli, hogy kezd elmenni az esze, őrületéhez különös társak szegődnek, akik ráadásul veszélyesek. Az egyikük Charles, akibe Sophia maradék józansága ellenére beleszeret. A férfinak köszönhetően egy sokkal rejtélyesebb valóság tárul fel előtte, mint amiben valaha hinni mert. Ebben a világban a túlélés érdekében tilos kérdéseket feltenni, és illik kitérni a halhatatlanok útjából. Ám ő már réges-régen átlépte a határt.

Ennek a könyvnek az értékeléséhez rendhagyó bejegyzést vagyok kénytelen készíteni. Az első rész azoknak szól, akik még nem olvasták a Twilight  sorozatot, a VA-t és a TVD-t.

A bejegyzés második részét erősebb idegzetűeknek ajánlom.

A fenti fülszöveg és a gyönyörű borító miatt fokozott érdeklődéssel vettem a kezembe a könyvet. Az írónő stílusa magával ragadó, a leírásait választékos nyelvezettel teszi élővé, a mondatok gördülékenyek,  könnyű elképzelni a jeleneteket. Az írásmód E/1, tehát azonnal a főszereplő bőrébe bújva léphetünk bele a cselekménybe. Az egész paranormális világ ismeretlen Sophia számára, hiszen eddig csak a saját maga által felvett wicca vallás/életmód kapcsán kötődött a Föld elemeihez, csakis fehér mágia segítségével. A történetben a szerző remekül megoldotta a világfelépítés  ismertetését azzal, hogy Sophia lépésről lépésre ismeri meg azt az olvasóval együtt, jegyzeteket is készít, kis összefoglalókat, így kellőképp rögzülnek az alapok. Ha valami az erőssége ennek a könyvnek, akkor az tényleg a világfelépítés, amit egész eredetinek találtam. Legalábbis nagyvonalakban. Azt biztosan, hogy ebben a könyvben crournak hívják a vámpírszerű lényeket, ők földelementálok. Sztrigojnak nevezi az alakváltókat, akik mint vízelementálok vannak jelen a Földön. Az Univerzum létrehozta az elementálok tanácsát, ez a Maltorim, ők hozzák a törvényeket. 

Rebecca Hamilton

Sophia tehát kutatja a múltját, miért nevezik őt öröklétűnek, miért hallja a hangokat a fejében, miért üldözik és kik.  A karakterben tetszett, hogy aprólékosan mindenről tudni akar. Ez egy lassú kibontakozás, sokkal szimpatikusabb, mint azonnal minden titkok tudójává válni. 22 éves a karakter, fősulit végzett, de pasik terén abszolút tapasztalatlan. Persze természetes, hogy ebben a történetben is jelen van a szerelmi szál. Charles egy alakváltó, aki megmenti őt egy veszélyes helyzetben, és a továbbiakban is a segítségére lesz. Ő egy nagyon klassz pasi, és a vonzalom kölcsönös, hiszen lassan kialakul köztük a bizalom, mindkettőjüknek szüksége van valakire, akinek a társaságában önmaguk lehetnek. Ez azonban kevés a közös jövőhöz, mivel Charles hallhatatlan is lehet, és az akar lenni, mivel erősen kötődik szintén halhatatlan szüleihez. 

A szerző aprólékos, remek kutatómunkát végzett a boszorkányok történelmével kapcsolatban, a salemi boszorkányperekig visszamenőleg. Vannak visszaemlékezős fejezetek, amik egészen élvezetesre sikerültek. Egyébként az egész könyvre jellemző az időnkénti mitológiai-történelmi elemek beszúrása, amiket a magyar szerkesztő lábjegyzetben mindig megmagyaráz. 

Nagyon élveztem olvasni a főszereplő wiccás varázslatait, rituáléit, melyek nem voltak szigorú szabályok szerintiek, sokkal inkább személyesek, a belső lélek egyensúlyra való törekvésének megnyilvánulásai.  Erre valósággal ki voltam éhezve személy szerint.

Nem lehet elmenni szó nélkül néhány olyan hiba mellett, ami nem a poszt második részét érinti, és feltétlenül megemlítendő.

Nem egyszer előfordul a könyvben "időugrás". Természetesen nem időutazásra gondolok. Olyan jeleneteknél telik el több aztán még több idő, ami magyarázatra szorulna, vagy az olvasó várná a szereplők reakcióit. Olyan is előfordul, hogy pillanatok alatt besötétedik. Nem a felhőktől.

Felbukkan például egy fénykép a történetben, az 1600-as évekből. Mi van??? Ezzel magyarázza a szerző: A természetfeletti technika mindig jóval megelőzi az emberekét. Ja.

Nem voltak igazán jól felépítve a mellékszereplők. Rengetegen voltak, ahogy a köréjük szánt információ is sok, túl sok. Sophia mindkét barátnője furcsa volt, ellentmondásokkal, érdekes reakciókkal. Az egész történetre jellemző ez: a kevesebb több lett volna.

Összességében mindenképpen hozott újat a történet számomra, imádtam a wiccás varázslatokat és a boszorkányos visszaemlékezéseket, mindezzel együtt nem tudott magába szippantani, mégpedig a bejegyzés következő része miatt.

Ha sikerült felkeltenem az érdeklődésedet, olvasd el a könyvet, bízom benne, hogy tetszeni fog. 

Ha viszont utálod a plagizálást, felejtsd el! 

Második rész (SPOILERES)

Nagyon akartam szeretni a könyvet, jól is indult, örömmel vetettem bele magam ebbe a teljesen újnak tűnő világba. Aztán ahogy lapoztam és lapoztam, egyre több olyan elem jött elő, amitől rángatózni kezdett a szemöldököm. A könyv lassan inkább unalmassá vált, nem éreztem mi is a motiváció, nem tudtam azonosulni a főszereplővel, egyszerűen kívülálló maradtam.  
Ezek a felbukkanó ismerős elemek a TS, VA, TVD könyvek, illetve filmek kicsippentett részletei.
Természetesen nem az zavar, hogy vámpírszerű lények, alakváltók szerepelnek a könyvben, hívhatjuk őket akár sztrigojoknak vagy cruoroknak. Bár a sztrigoj szó nem épp eredeti.

Eredeti borító

- a lánynak nincs aurája - ezzel felhívja magára a cruorok figyelmét. Charles képessége, hogy tud olvasni az aurában. Pont Sophiának nincs olyanja.
- a cruorok hatni tudnak az érzelmi állapotra - (mint Jasper képessége a TS-ből)
- Charles állati vért iszik, pedig az embervér erősebbé tenné - szerepel egy jelenet, amikor Sophia/Elena a saját vérével erősíti meg
- a sebesült Sophia iszik a cruor véréből, hamarabb gyógyul, ez rendben van, de le is nyálazzák a sebét, így még jobban gyógyul
- tánc (!!!!) közben Charles átöleli Sophia csípőjét, akin zúzódások maradnak az ujjai nyomán - (BD 1 nászéjszaka után)
- még alig alakult ki a vonzódás Sophia és Charles között, a lány már az öregedésen problémázik. Ő öregedni fog, Charles meg nem. Jaj. (TS)
- Árnyak Könyve - mi más?
- az egyik szereplő emlékeit törlik (TVD)
- kávézóban vannak:
"Az új pincérlányok egyike, Tina odasétált. Sötét hajú, csupa csípő csaj, lapos  pocival. Az étkezdében mindenki - vendég és alkalmazott egyaránt - imádta. Jeges vizet  szervírozott két hosszúkás szívószállal. - Tudjátok már mit akartok?
Igazából nem minket kérdezett. Csat őt. Charles felém biccentett a fejével. - Hölgyeké az elsőbbség.
Tina válla megereszkedett, ahogy felém fordult. - Nos?...........
........ - Szóljatok, ha még valamire szükségetek van. - Várakozón tovább ácsorgott, és Charlesra bámult, akit elfoglalt a kávé kavargatása.
- Ez minden - szóltam. - Köszi.
Ő továbbra is Charlest stírölte, mosolyogva. - Biztos?
Mire végül ő is felnézett. - Ez elég lesz, köszönjük szépen.
Tina összeráncolta a homlokát, és elindult vissza a konyhába."   - NO COMMENT
- Charles közli Sophiával, hogy nem tudja távol tartani magát tőle, hiába nem helyes...
Folytathatnám, de azt hiszem ennyi is elég, hogy lásd mire gondolok. Hiába tetszene a könyv, ha tele van lopással. Ezért lett a négy pillangóból kettő.


Borító:  Gyönyörű, bár nem az eredeti.

 

Kedvenc karakter: Nem volt.

Szárnyalás: Wicca varázslatok és a salemi boszorkányos visszaemlékezés

Mélyrepülés:  Charles átváltozás bemutatója a lánynak:  mókussá változik.

Érzéki mérce:  Lassan építkező kapcsolat, bár nem éreztem egy felnőtt könyvben indokoltnak ezt a hosszú várakozást, és végül kapunk egy egészen jó érzéki jelenetet is. (majdnem ért egy pillangót)

Értékelés:

 

A. O. Esther: Elveszett lelkek - Összetört glóriák #1

Decens Magazin Média Kft. 2012
446 oldal
Besorolás: romantikus fantasy

A legutóbbi "postás csenget" bejegyzésben már méltattam a könyv gyönyörű kivitelezését, az igényes tördelést, a saját könyvjelzőt. Tényleg öröm kézbe venni, végre egy olyan kiadvány, amin látszik, hogy a szerző nem volt hajlandó a megalkuvásra és kivitelezte azt, amit megálmodott.

Nagyon akartam szeretni a könyvet, de legnagyobb sajnálatomra ez nem jött össze.

Eltekintek a fülszöveg bemásolásától, ugyanis egy mondatban elmondhatom, a könyv nem szól semmiről,  számomra legalábbis nem.

"Ógörög istenség egy régi templom freskóján"

Azonnal egy csata közepén találja magát az olvasó,  Sophiel a Mennyországból érkezett a Földre, hogy harcosként segítse az embereket és a Térítőket a Fekete Angyalok és seregük ellen. Ez az első összecsapása, eddig fogalma sem volt róla, mennyire törékeny is ő, a fájdalom, a sebesülés ismeretlen abban az éteri világban, ahol eddig élt, mint ahogy a többi emberi érzés is mind új a számára. A Fehér Fák Ligetét az angyalok csak szellemtest alakban hagyhatják el, így segíthetnek az embereknek. Ahhoz, hogy emberi testben létezzenek a Földön, le kell vágni a szárnyukat (amit nem tudom mire használtak, hiszen fénylények voltak, gondolom megszokásból volt szárnyuk is) és így érkeznek a Földre. Arról egy szó sem esik, hogyan választanak konkrétan testet, mindenesetre Sophiel random módon épp egy hosszú hajú szőke bombázó testet kapott, annak ellenére, hogy igazából harcolnia kéne. Nos, küzd is rendesen, de egy fekete csuklyás alak halálosan megsebesíti, egy nyolcágú tüzes korbáccsal. A bőre csontig felhasad és megég, sós víz önti el a szemét (sír). A lány elájul a fájdalomtól, látomást lát, ami végül átvált a valóságba, a csuklyás alak felfedi GYÖNYÖRŰ arcát, ő a TÖKÉLETES férfi, aki az imént majdnem megölte, immáron megmenti, a saját tenyerét megvágva a vérét hullajtja a sebbe (oopps, hol is láttam ilyet?). Az eddigi E/1 szemszög átvált egy fejezet erejéig E/3-ra, hiszen bele kell látnunk a Sötét Angyalok legnagyobbika, Elijah fejébe. Meg is tudhatjuk, hogy valójában mi a baja a Térítőkkel, ők a jó és a rossz embereknek egyaránt segítséget nyújtanak, holott a rosszak, a bűnösök, hatalomvágyók, vétkes emberek ezt nem érdemlik meg. Elijah nem hisz a bűnbocsánatban. (Nekem ez a tulajdonsága volt a legszimpatikusabb.) Lám, most azonban összezavarodik, mert első látásra érez valamit Sophiel iránt, ami nem csoda, hiszen a lány törékeny, kislányos, ártatlan, gyönyörű.

A lány mégis megmenekül, függőleges irányban, ugyanis az erdőlakó manók felhúzzák magukhoz a lombok közé épített birodalmukba. A manóknak japcsi neveik vannak, amit látva majdnem megfulladtam a röhögéstől, Mitsuko pl. a Battle Royalból volt ismerős. A manók egyébként 10-12 éves gyerek kinézetének felelnek meg, nem nőnek tovább, de a felnőtt méretű Sophielnek nem okozott problémát az ágyukban aludni, a kádjukban fürödni, vagy a házakat összekötő függőhidakon átkelni. A japcsi neveknek van ám jelentése, de mivel egy  átlag olvasónak nem jut eszébe utána nézni, nem is foglalkozom vele.

Tehát Sophiel gyógyulgat, túl van az első találkozáson Elijah-val, és már ki is bontakozott a szerelem a szívében. Állandóan Rá gondol, Ő jár az eszében. INSTANT LOVE. Kész.

Ja, a tündérek (akik egy bátortalan, bujkáló népség) elintézik, hogy a hegek nyomtalanul elmúljanak, sőt, a bőr halványan csillogó lesz!

Sophielt  persze elkapja újra a szerelme és Fagus várába viszik, az úton megismeri Joshuát, aki egy különleges képességű gyermek, meg tudja idézni az angyalokat. Persze a rabok árverésén Elijah megvásárolja a lányt, és elviszi a saját várába.

Itt következik  a legfontosabb esemény,  szabályos tüzes vasas megbélyegzést kap a lány, mert így lesz belőle kurtizán, hiszen Elijah csak így tudja biztonságba helyezni a saját várában. (????)

A mese végét olvassátok el, ha kíváncsiak vagytok rá. Mert igazából ez a mű tényleg nem egy fantasy regény, hanem egy mese.

Az egész történet nincsen elhelyezve térben és időben. Valahol a Földön játszódik, amikor emberek is éltek, de semmi közelebbit nem tudunk meg. Középkori díszletek vannak jelen, de hogy ez lenne az igazi idősík,  csak tippelni tudok. Elismerem, hogy a leírások, a helyszínek jók, bár ennyi jelzővel rég nem találkoztam, minden aprólékosan megmagyarázott és leírt, de elvégre meg kell tölteni valamivel a négyszáz oldalt.

A szereplők száma óriási. Ennek eredménye, hogy gyakorlatilag senkit sem ismerünk meg. Bemutatásra kerülnek az angyalok, némi magyarázattal, de a többi szereplőről főként csak a  külsőre vonatkozó leírásokat kapunk, karakterizálás nulla, és ez a főszereplőkre is igaz.

Sophiel egy butus libus, nem tudok rá mást mondani, hajlong jobbra balra, végül azt teszi amit belekódoltak a fejébe, de amíg eddig eljutott, nekem betelítette a poharat. Megbocsátani olyan tettekért amit vele tettek, ez egyszerűen hihetetlen, még egy angyaltól is az lenne, aki most ugye ember.

Nem hiszem, hogy bárkinek követendő példa lehetne Sophiel története.  Hé emberek, a fantasy nem azt jelenti, hogy bármit leírhatunk, mert ez egy olyan takaró, ami mindent betakar!   Csak egy apróság a sok közül: Fehér boszorkány. Minden vonatkozó történetben a jó boszorkányok a fehér mágiát használó banyák. Értetlenül álltam a megnevezés előtt, miért lett ép "fehér" a gonosz boszorkány.

Azt sem tudom mondani, hogy ez a regény a jó és a rossz küzdelme, hiszen a jók is tesznek rosszat, és a rosszakban is fedezünk fel jót. 

Szinte minden oldalon olvashatunk bölcs(nek) tűnő mondatokat. Nem is tudom, talán a mennyiség miatt egy idő után nekem átment közhelyesbe ez  a dolog.

Ha valami tetszett, az a Koponyák Völgye volt, bár halványan Frodo és Samu lebegett a szemem előtt, az ötlet érdekes és izgalmas. A Mágus háza viszont nem volt túl ötletes.

Említésre méltó a könyv befejezése, konkrétan az üvegcsék felrobbanása után a lelkek távozása, itt jön a könyvben az a bizonyos 440. oldal a beépített "köszönöm" lappal, ami egy remek ötlet és kivitelezés. 

A függővég különösebben nem meglepő, ahogy igaz ez az egész történetre, minden mozzanat kitalálható, nincsenek gyilkos fordulatok,  meglepetések.

Összességében gyönyörű példa a könyv arra, hogyan lehet eladni egy könyvet a külső alapján. A tartalom azonban nekem nem nyújtott élményt olyannyira nem, hogy a folytatásoknak sem adok esélyt. A két csillag a kivitelezést és a szerző belefektetett munkáját jutalmazza. Ha mégis ajánlanám valakinek, azok lennének, akik részt vesznek @GonoszKaktusz  Fantasylény vadászok klubja kihívásán, ugyanis hatalmas előrelépést érhetnek el.

Borító:  Gyönyörű

 

Kedvenc karakter: Nem volt.

Szárnyalás: Koponyák Völgye, denevérkutyák.

Mélyrepülés:  Az egész kurtizán blabla mélypontja a könyvnek.

Érzéki mérce:  A friss emberi érzések között tapasztalhatjuk a szív mozgolódását, ami azonnal szerelembe csap. Néhány csók és ölelés. 

Értékelés:

Amanda Hocking: A vér szava - My Blood Approves #1

Könyvmolyképző Kiadó 2012 június 7. Könyvhét
296 oldal
Goodreads: 3,90
Besorolás: YA, vámpírok

Ha egy könyvet azzal reklámoznak, hogy hasonló élményt nyújt, mint a Twilight, az érdeklődésem azonnal az egekbe ugrik, jó értelemben. Stephenie Meyer sorozatát többször olvastam, a filmeket betéve tudom, tehát meg tudom állapítani, hogy mi ad hasonló élményt, és mi az, ami kimeríti a koppintás fogalmát. Az 1984-es születésű szerző karrierje valóságos kis csoda, a befutását annak köszönheti, hogy a könyveit nagyon olcsón dobta fel az Amazonra, a paranormál rajongók meg lecsaptak rá. Több sorozatot is útjára indított, a My Blood Approves az elsők közötti.

Fülszöveg:

A tizenhét éves Alice Bonham élete a feje tetejére áll, mikor megismerkedik Jackkel. A fiú, aki imádja a rózsaszín tornacipőket és a nyolcvanas évek alternatív rockzenéjét, teljesen más, mint akikkel eddig találkozott. Aztán Alice-t bemutatják Jack öccsének, Peternek... Bár Peter látni sem bírja, a lány megmagyarázhatatlan erővel vonzódik hozzá. Képtelen választani a két, nagyon különböző fiú között, de van ennél nagyobb problémája is: Jack és Peter vámpírok, és neki el kell döntenie, a szíve vagy a vére szavára hallgat... 

Nem szeretnék egy összehasonlításokba kezdeni, mert nem ez a célom és nem is érnék a végére mielőtt lemegy a nap, hihetetlenül sok a hasonló flash. Annyit azért szükséges megemlíteni, hogy akit végképp zavar  a majmolás, az bele se kezdjen!

Amanda Hocking

Az írásmóddal különösebben nem volt bajom, ahhoz képest, hogy gyakorlatilag kezdő íróról van szó, de a párbeszédeket sokszor erőltetettnek éreztem.  A karakterek közül  nem tudok kiemelni olyat, akire rámondhatnám, hogy jól lett kialakítva. Alice a főszereplő egy átlagos lánynak van beállítva, de szerintem a tulajdonságait tekintve átlagon aluli.  Egy évvel az érettségi előtt sosem tanul, az iskolában unatkozik, legszívesebben bulizni jár vagy otthon alszik. Pont egy buliból megy hazafelé (amire nem jutottak mégsem be) a barátnőjével, amikor többen megtámadják őket, és a semmiből előkerül  Jack, a megmentő, menő autóval persze. (csapó 1)  A barátnőjének csorog a nyála Jack után, de mindenkinek, aki csak látja, nemre való tekintet nélkül. Egyedül Alice immunis a vonzerejére. (csapó 2)  Randi randit követ, mígnem Alice-t Jack elviszi a családjának bemutatni. (csapó 3) Még főznek is neki, holott ők nem esznek és nem isznak semmit. Gyönyörű óriási ház, öt menő autó a garázsban, mert az nem kelt feltűnést, azalatt a pár év alatt, míg itt-ott tartózkodnak, ja és mondtam már, hogy mindenki gyönyörű? (csapó 4)

Színre lép: Peter. Főhősnőnk majdnem infarktust kap, mikor meglátja, a szíve ki akar szakadni, és őrült testi vonzalmat érez iránta.  Jól is néz ki, de ez Jackre is igaz.

Lassacskán kiderül, ő igazából Peternek lett szánva, csak unfortunately Jack beleszeretett. És az sem előny, hogy hiába vonzódik Peter az ő véréhez, utálja Alice-t. 

Érdekes módon ez a mozzanat az, amit sokkal jobban ki lehetett volna aknázni, ez a gyűlöllek-de-vágyom-a-véredre szituáció. Ehelyett  egész mást kapunk, Alice annyira butus, hogy a könyv 80 százalékáig még abban sem biztos, hogy itt vámpírokról van szó. Folyton folyvást dilemmázik, nyavalyog, sminket rak fel, vagy alszik. Alice oda van ezért a vámpír családért, ahol valami betegségnek tarthatják a munkát, mert azt senki sem csinálja. 

Egyedül Milo karaktere volt némileg szimpatikus, ő Alice öccse, szinte mindig egyedül vannak otthon, mert anyjuk éjszakás és nappal alszik.  De Milo megkapta a bonyolult szexuális indentitású karakter szerepét is, így 15 évesen   ezzel is megküzdeti az írónő, nem elég, hogy szeretett nővére elkezd komolyan fiúzni és kimaradozni.

Összességében viszont nagyon gyorsan olvasható a történet, megfelelő kikapcsolódást nyújt a vámpírok világába vágyó fiatal olvasóknak.  Amanda rajongótábora igen népes, és jó néhány külföldi bloggertársam személyes kedvence, akiknek adok a véleményére. Bár ez a történet nem végződik különösebb függővéggel, nem is igazán várom a folytatást, más sorozatát viszont szívesen olvasnám, hogy kellőképpen értékelhessem a saját kreativitását.

Őszintén gratulálok a magyar kiadás szerkesztőjének és a fordítónak, akik kemény munkával olvashatóvá tették a könyvet!

Köszönöm a megjelenés előtti előolvasás lehetőségét a Könyvmolyképző Kiadónak és Borostyánnak!

Borító:  A magyar  és  az eredeti borító sem utal a történetre, ezek szerint inkább vérfarkasokra gondolnék. 

 

Kedvenc karakter: Milo

Szárnyalás: Peter vadsága, szenvedélyessége, titokzatossága tetszett.

Mélyrepülés:  Twilight  klón. 

Érzéki mérce:  Szívás.

Értékelés:

Alexandra Adornetto: Lázadó - Halo #1

IPC Mirror 2012
429 oldal
Fordította: Popovics Ferenc
Goodreads: 3,69
Besorolás: YA, fantasy, angyalok

Nagyon vártam ennek a könyvnek a megjelenését, bár leginkább az eredeti  angol nyelvű kiadás borítója vonzott, amit sajnos a magyar kiadó nem vett át. de a bejegyzés végén láthatjátok.

 Három angyal száll a Földre, pontosabban Venus Cove kisvárosba, Gabriel (igen, az arkangyal) Ivy (aki egy gyógyító szeráf), és Bethany, a 16 éves angyallány. Feladatuk megfigyelni és segíteni az emberek világát, ugyanis egyre több jel utal rá, hogy a sötétség erői át akarják venni az irányítást. Ennek érdekében be kell illeszkedniük az emberek világába, néhány hét ismerkedés után Bethany beiratkozik a helyi középiskolába, Gabriel ugyanott lesz zenetanár, Ivy pedig a helyi egyházi közösségben aktivizálja magát, önkéntes munkával segít amiben tud. Nem könnyű elrejteni különleges képességeiket, hiszen már a külsejük is feltűnő, tökéletesnek tűnnek. Beth megismerkedik Xavier Woodsszal  és rájön, hogy a benne kavargó emberi érzések túlságosan erősek, végérvényesen beleszeretett egy emberbe. Közben egyre több titokzatos baleset történik, és a kisvárosban  sötét alakok tűnnek fel.

Xavier

Mindenek előtt meg kell jegyeznem, hogy az ausztrál írónő  most múlt húsz éves,  2010-ben, amikor ez a könyv megjelent, épp 18 volt, tehát a könyvet 16-17 évesen írta. És akkor sem volt kezdő, meséi jelentek meg előtte.  Az írói stílusára leginkább jellemző, hogy messzemenően részletesen ír, mindent apróra megmagyarázva, a kedvenc témákat pedig kellőképpen sokszor ismételve. Ilyen például Xavier szemének méltatása, mely közel 30 alkalommal szerepel. (Itt balra az elképzelésem ezekről a szemekről.) Megteremtett egy világot, amelyben az angyalok a Földre szállnak, hogy segítsék az embereket. Rögtön szíven is ütött, hogy maga Gabriel, a legharcosabb  arkangyal pont az isten háta mögötti kisvárosban kap megbízatást ráadásul  szőke, adoniszi kinézettel. De ezen még túltettem volna magam, ha az írónő bűne csak ennyi lenne. Ahogy pörögtek a lapok, egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a Twilight katolikus változatát tartom a kezemben. Pontról pontra nem szeretném összehasonlítani a két történetet, de néhány apróságot muszáj megosztanom:  az angyalok bőre halványan ragyog, bár itt a sötétben,  a karakterek egyezése röhejes, Bethany-Bella, Xavier-Edward, Jake-Jake,  házasság előtt nincs szex. Vajon mely könyvek vannak megemlítve a történetben? Nem találnátok ki, a Rómeó és Júlia, Üvöltő szelek.

Ami különösen zavart és nem találtam magyarázatot rá, a főhős viselkedése. Ő egy angyal, ezt vágjuk már a borító láttán is, de attól a pillanattól, hogy instant szerelemre lobban Xavierrel, teljesen megfeledkezik a küldetésről, már nem fontos semmi, csak az emberi érzései.  Az angyali képességek egyébként is szinte mellőzve vannak, néhány apróságon kívül alig használják azokat, olyan helyzetekben sem, amikor jól jönne. Gabriel például képes mások gondolataiban olvasni, de amikor kéne akkor nem is gondolnak rá..

Bethany hihetetlenül naív, hisztis, és az egész könyvön át figyelhetjük a Xavier függőségét, ami azért is ciki, mert itt ugye ő a természetfeletti, tehát vész esetén Beth-nek kéne Xaviert, az embert védelmezni. Jake-kel kapcsolatban pedig a hajamat téptem, édes kis angyalkám, csak a hülye nem látja, hogy ki Jake valójában.  Beth nem látta. 

Xaviernek minden tulajdonsága megvan hozzá, hogy imádják a lányok, a legjobb pasi a suliban, kedves, segítőkész, odaadó, védelmező, bátor, hűséges (jaj mi van még?), sportol, focizik, iskolakapitány, és nem gondol a szexre.   Na ilyen az életben  nincs, csak Adornetto kisasszonynál.

A rosszfiú felbukkanása elég sokára történik meg, a könyv felén túl, persze ő is szépfiú, lázadó, kellően rejtélyes és nem rejti véka alá csábítási szándékát. Beth persze barátkozik vele. Jake végre egy kicsit felpezsdítette a sztorit.

Gabriel

A két másik angyal, Gabriel és Ivy földöntúli jelenségek, rendkívül gyönyörűek, magasztosak,  tényleg az lebeg a szemük előtt, hogy végrehajtsák a feladatukat, a lehető legnagyobb hatékonysággal. Az írónő azért beleszőtte a történetbe, hogy Gabrielért a város összes nőnemű lénye odavan, és aki csak meglátja azonnali nyálelválasztásra kényszerül. Ivy-ért nemkülönben odavannak a pasik. Gabrielnek még vizespólós villantása is van..

Támogató karakterek közül Molly a "fiúvadász" barátnő a legjelentősebb figura, és egész elfogadható is, ő amolyan terelgető szerepet kap és csajos tanácsokkal látja el Bethany-t.

Összességében ez egy kislány írása, tele idealizált szereplőkkel, túl sok leírással, amelyben bár gyöngyszemek is akadnak, mégis +200 oldallal bővíti ki a történetet. Nagy erőfeszítéseket tesz továbbá, hogy felhívja a figyelmet néhány társadalmi problémára, például a szegénység, erőszak, az idősek ellátása. Hiába vonta be a sorokat az istenes szirup, mégsem vágtam a falhoz, olvastatta magát, talán  azért, hogy meglássam, hogyan jutnak a szereplők el addig, ami már a könyv elején kitalálható. A 13-16 éves korosztálynak szerethető lesz a könyv, igazából nekik ajánlom. Kár, hogy az igazi angyalos cuccok hiányoznak a történetből, kíváncsi vagyok a következő részre mennyit fejlődik az írónő, a Hádészt feltétlenül el fogom olvasni.

Borító:  Ez lett volna az eredeti itt balra. Kár érte! 

 

Kedvenc karakter: Molly

Szárnyalás: Éjszakai repülés.

Mélyrepülés:  Twilight  klón.

Érzéki mérce:  Néhány csókon kívül nem történik semmi, hiszen szigorúan vallásos Xavier. A bibi az, hogy az előző barátnője megvolt neki.

Értékelés:

Ally Condie: Crossed - Összefonódva

Ciceró Könyvstúdió 2012
336 oldal
Goodreads: 3,51 
Besorolás: YA, disztópia

Ally Condie Matched trilógiájának  második részét jelentette meg néhány napja a kiadó.

Az első részről szóló bejegyzés megtalálható ITT

Vigyázat! A bejegyzés tartalmazhat információkat az első részre vonatkozóan!

Cassia már három hónapja külső tartományi munkatáborban dolgozik, és minden vágya, hogy megkeresse Ky-t, aki valahol egy háborús övezetbeli katonai táborban lehet. Legnagyobb meglepetésére Xander látogatja meg, mivel aznap lenne az első hivatalos randijuk, és a Társadalom nem tagadta meg az engedélyt a látogatáshoz. Cassia-nak jól jön, hogy Xander a városba viszi, mivel a helyi múzeumban információt szeretne szerezni a szökéshez. A lánynak sikerül feljutnia egy léghajóra, ami egy katonai táborba tart, de hamarosan kiderül, Ky két napja megszökött. Cassia  új szövetségesével Indie-vel és egy táborbeli sráccal Ky után indulnak. A katonai táborok tulajdonképpen álcaként szolgálnak, úgy kell tűnnie, mintha falusi élet zajlana ezekben a falvakban. A Társadalom hat hónapra küldi ide a katonákat, hogy aztán teljes jogú állampolgárként kerüljenek vissza a központi helyekre. Csakhogy senki sem éli túl a  hat hónapos szolgálatot. Arctalan ellenségre lövöldöznek éles töltények nélküli fegyverekkel, és a katonák még csak nem is tudnak róla, hogy eleve kudarcra vannak ítélve. Ky azért szökött meg két társával   ebből a végeláthatatlan és értelmetlen háborúból, hogy esélye legyen Cassia-val újra találkozni. Itt a Faragott Hegyláncot elérve, a kanyonban végre esélyük van találkozni.

Forrás: Fanpop/bussykussy

A történet tehát új helyen folytatódik, három hónappal az első rész után, a Társadalom Külső Tartományaiban, ahova nem jutalomképpen kerülnek az emberek. Cassia kikerül a biztonsági zónájából,  számos tapasztalatot szerez, kőkeményen szembesül a valósággal. Az ő karakterfejlődésével elégedett voltam, erős, bátor lány, aki nem hajlandó meghátrálni, vagy feladni a célját.

A Crossed egyik nagy meglepetése volt számomra, hogy váltott szemszögből olvashatjuk a fejezeteket, így Cassia mellett Ky szemével is láthatjuk az eseményeket. Számomra a két nézőpont tökéletesen kiegészítette egymást, Ky szerelmét Cassia iránt így első kézből olvashatjuk, és ez annyira tetszett. Az események és a kapcsolatok leírása így volt hihető és átérezhető. Titokban reménykedem, hogy a harmadik részben megkapjuk Xander szemszögét is!  Ky fejezetei persze segítettek abban is, hogy minél többet megtudjunk a múltjából. Eddig csak Cassie szemén át ítéltem meg, de most, hogy beleláttam a fejébe, kiderült, hogy hiába próbált egész életében beleolvadni a környezetébe és észrevétlen lenni, egy a sok közül,  ő nagyon is különleges. A művészi hajlamai gyakran megnyilvánulnak, folyton jeleket hagy maga után, fába vés, farag, szobrászkodik, vagy éppen fest, verset ír. Az egész könyvet átszövi a benne szereplő versek hangulata, erről egy külön regényt tudnék írni, de most csak annyit, hogy számomra irigylésre méltó a versekhez való ilyen mértékű vonzódás. Dylan Thomas: Csöndben ne lépj az éjszakába át  és Lord Alfred Tennyson: A szirten át című versek sorai sokszor felbukkannak a könyvben, és szinte belevésődnek az olvasó lelkébe.

Cassia és Ky szerelme csodás, remekül megírt jelenetek zajlanak közöttük. Mégsem tökéletes a boldogság, hiszen a végcél nem ugyanaz és ez az, ami feladja a kérdést: a végén mégis összejönnek, vagy mégsem?

Az új rész természetesen hozott új karaktereket, Ky két utitársa Vick és a 13 éves Eli. Mindketten a szívemhez nőttek. Cassia szövetségese a szökésben Indie, akit a munkatáborban ismert meg. Kénytelenek megbízni egymásban az út elején és a kanyonból való kijutáskor is. A köztes időben viszont Indie furcsán viselkedik, titkolózik, rejteget dolgokat, ami visszavet a kapcsolatukon. Indie ráadásul okos, erős akaratú, nagyon jól forog az agya. Nem lepődnék meg, ha a harmadik részben is jelentős szerepet kapna.  

Igaz, hogy a sorozat második része az elejétől a végéig egy utazás, de épp ez az utazás teszi lehetővé, hogy jobban megismerjük a karaktereket. Sok a halál, bombázás, vegyi támadás a folyók ellen, a szerző nem kíméli az olvasót, kapunk izgalmat, ugyanakkor a leírások nagyon jók, ott éreztem magam a helyszínen, stresszeltem, éheztem, féltem. Ha az olvasó nagyon a sorok közé néz, bizony számos  olyan elemet talál, amin érdemes elgondolkozni. A zöld-kék-piros színek gyakran előfordulnak, de a folyó, az eső, a báb-pillangó is többet jelentett számomra, mint egyszerű szavak. Azt hiszem, megfogott ez a könyv.

A Crossed-ben inkább az akció és kaland elemek kerülnek előtérbe, bár a szerelmi háromszög is jelen van, de nem nyomja el a történetet. 

Amik nagyon izgatnak:

Vadász és Eli túléli-e a menekülést, elérik a céljukat?

Hogyan fogadja Cassia Xander titkát?

Cassia beveszi-e a piros tablettát, mi lesz az a helyzet, amikor ez megfordul a fejében?

Ki a Kormányos valójában?

A szövetminták miért ott voltak ahol, és mi célt szolgáltak?

Nem hiszem, hogy indokolnom kéne, mennyire várom a befejező részt, ami magyarul idén decemberben jelenik majd meg.

Borító: Az eredeti borítóért ismét köszönet jár a kiadónak!
 
Kedvenc karakter:  Ky

Szárnyalás: Huszonhetedik fejezet.

Mélyrepülés: Az egyik szereplő halála olyan értelmetlen volt. Bár minden fiatal halála értelmetlen.

Érzéki mérce: Van néhány összebújós jelenet, de sajnos kevés. Azért azok sisteregnek, de semmi komolyabbra nem kell számítani.

Értékelés:

P.S.: TEAM KY!!!! És most már megőrülök, ha Xander lesz a nyerő.

Christopher Golden: Uncharted - A negyedik labirintus

Fumax 2012
322 oldal
Fordította: Bayer Antal
Goodreads: 3,38
Besorolás: kalandregény, "media tie in"

Ez a történet a hasonló néven futó, nagyon népszerű  videojátékon alapul, amely játékból eddig 3 rész jelent meg.  A játékot nem szeretném összehasonlítani a könyvvel, így kizárólag az olvasás alapján alkottam meg a véleményem.

A történet főhőse Nathan Drake New Yorkba tart, a legjobb barátja, aki mentora is egyben, Victor Sulliven  hívja őt a városba, hogy közölje vele a rossz hírt: Sully barátját, a híres régész-professzort brutálisan meggyilkolták. Luka Hzujak egy egyiptomi ásatáson dolgozott utoljára, így a gyilkosának motivációja a professzor esetleges kutatási eredménye lehetett. Jada, a professzor lánya csatlakozik a két baráthoz, és együtt indulnak Egyiptomba, hogy a fellelhető nyomokat elemezve ráakadjanak a gyilkosra.  Lépésről lépésre haladva rájönnek, Luka összefüggést talált Midasz király és Daidalosz labirintusai között.  

A szerzőről annyit lehet tudni, hogy több mint 40 hasonló könyvet adott már ki, tehát sorozatok, filmek, ez esetben egy játék történetéből ír újabbakat. Végül is a  karakterek adottak, ismertek, csak egy ütős plot és néhány új szereplő kell, kirázza a kisujjából. 

Amire én vártam, az egy amolyan Indiana Jones-féle kincsvadászos, izgalmas, körömlerágós történet lett volna, megspékelve némi mitológiával. Ezzel szemben a sztorit az első oldaltól az utolsóig különösebb izgalom nélkül ki lehet találni. Van néhány akciójelenet, de ezek is inkább az erőltetettség érzését keltették, ahogy az összes dialógus is. Több olyan mondatot is találtam, amelyek értelmezése gondot okozott, például ez: "Abban kellett reménykedniük, hogy Gretchen nem adja ki őket, és ez egyáltalán nem tetszett neki. Nem mintha ne bízott volna meg könnyen idegenekben."

A stílusos gyöngyszemek közül alig tudok választani: "Teljes erejét beleadva megrúgta az ajtót, amitől a fa sikítani kezdett, és por szállt alá odafentről." Vagy: "Bármely más napon Drake sikítani tudott volna az agyába fúróként hasító unalomtól."

A karakterek ugye adottak, de a könyv elejétől kezdve a végéig egysíkúak, semmi változás, felszínesen ismertem meg valamennyit. Egyedül Jada haja tetszett, sötét, elöl magenta tincsekkel. 

 Ami számomra emlékezetes marad a könyvből, az a mitológiai háttér, a labirintusok ötlete, egyrészt mert eléggé sajátosan lett beleszőve a történetbe, másrészt mert ezzel a vonallal sokat lehetett volna dobni a színvonalon. Egy megfelelően megalapozott kidolgozással sokkal érdekfeszítőbb lehetett volna az írás, ahelyett, hogy igazán bugyuta, évődő dialógusokkal szórja tele a fejezeteket. Több helyen az is belekerült, hogy ez most egy szarkasztikus megjegyzés. (nem éreztem annak)
Akik a játék alapján választják a könyvet, biztos nem csalódnak ekkorát, és azok sem, akik olyan könnyed olvasmányra vágynak, amin egy percig sem kell gondolkozni - nekik kifejezetten ajánlom.

Összességében olyan író műve ez, aki ismert szereplőkre épített egy klisés  történetet, tele rossz, erőltetett szóviccekkel. A labirintus jó pont, de mégis úgy érzem, örülök, hogy kijutottam, és messzire elkerülöm az írót a továbbiakban.

Borító:  A borító figyelemfelkeltő, a játékból vett karakter alapján. 

 

Kedvenc karakter:Nincs

Szárnyalás: A labirintus vonzó volt számomra.

Mélyrepülés: A ninja harcosok.

Érzéki mérce:  Nem tartalmaz érzéki pillanatokat, de nem is hiányzik.

Értékelés:

Christina Meredith: Kiss Crush Collide

Greenwillow Books 2011.
320 oldal
Goodreads: 3,04
Besorolás: YA, romantikus

A könyvet sajnos az év csalódása versenyen fogom nevezni, sőt, az élen végezne a valaha olvasott legrosszabb karakterek versenyén is.

A fülszöveg így utólag gyilkos: A történetnek a Perfect Chemistry tiltott szerelméhez kellett volna hasonlítania, és kimondottan Simon Elkeles,   John Green, Sarah Dessen rajongóinak szánták. Ezek az írók a kedvenceim között vannak, persze, hogy ráharaptam.

Emlékszem, pontosan fél évvel ezelőtt jött ki a borító, ami megmozgatta az összes blogger fantáziáját. A sztoritól függetlenül magasztalták a páros kisugárzását, a srác tetkója aratott, és a cím sem utolsó választás. Tehát felkerült a várólistákra, és ahogy megkaptam december végén a könyvet, hozzá is kezdtem. 

Leah egy gazdag család harmadik lánygyermeke. Az élete mint a mesében, mindene megvan, a 16. születésnapjára például egy vadonatúj autót kapott. Jó jegyeket szerez, menő pasija van, a suli focis csapatkapitánya, ez egyébként egy hagyomány a családban, még az anyjuk is a  ebben a szerencsében részesült fiatalkorában. A nővérei tehát már kitaposták az utat előtte, neki csak végig kell rajta sétálni. Ja azt azért megjegyzi egy párszor, hogy a melle nagyobb, mint a nővéreinek.

Rögtön az elején megtörténik a nagy találkozás, Leah családja a helyi country clubban ünnepel, és az autóból egy srác segíti ki a lányt. Tudjátok, mint a filmekben, az a fiú, aki leparkolja a menő kocsikat a vendégek helyett. Az érintése elektromos, a pillantása szívdöglesztő, és olyan zöld szemei vannak, amilyet még nem látott a világ. Később az este folyamán megtörténik az első csók is, romantikusan a fűben leteperődve. 

Innentől kezdve a könyv végéig semmi nem történik. Leah esze a fiún jár, közben randizik Shane-nel is, de vele nincs elektromosság. A fiúról, aki először Porter, majd JD Duffy néven szerepel, a világon semmit nem tudunk meg. Szegénykém úgy találkozgat Leah-vel, hogy közben nem is sejti, hogy a lánynak komoly barátja van. Persze ez később kiderül, és lesz némi bonyodalom, de minden jó, ha jó a vége.

A történet üzenete hozzám nem ért el. Talán, mert nincs is. Olyan, min egy koppintás, csak épp nem olvastam az eredetijét. Nincs karakterizálás egyáltalán, nincsenek leírások, fordulatok. Leah anyja elég bosszantó, aki a tervekhez igazítja lányai életét, ehhez párosul egy meglehetősen passzív apa. A tökéletesnek tűnő nővérei árnyékából próbál kiszabadulni Leah, és saját elképzelései szerint élni, de ezekről nem sokat mesél. Lehet, hogy azért, mert elég nevetséges lett volna ennél jobb életre vágyni, mert nem voltak akkora problémái, amire építeni lehet egy történetet.  Még a fiúját sem szidhatja, semmi baj vele ugyanis, hacsak nem az, hogy a szikra hiányzik miközben csókolóznak. Egy mellékszereplő van, aki szimpatikus, ő Valerie, aki egész nyáron olvas az uszodában, ahol Leah dolgozik(!?), és valamilyen szinten barátnők lesznek.

Összességében lehetett volna kanyarítani ebből egy jó történetet, ha a családi problémákra helyezi jobban a hangsúlyt a szerző, vagy lehetett volna a két fiút összeugrasztva egy kis csetepaté.  Így viszont egy szimpla, unalmas valami, regénynek nem nevezném, egy idegesítő, elkényeztetett, bosszantó főszereplővel, kritikán aluli, alig  párbeszédekkel.

Borító:  A borító az egyetlen, ami igazán jó. Gyönyörű, érzéki, imádnivaló. Az egyik pontot kizárólag a borító miatt adtam.

 

Kedvenc karakter:Nincs

Szárnyalás: Talán a jó kocsik??

Mélyrepülés: Leah mellei állandóan ki akartak esni a topjából.

Érzéki mérce:  Korosztálynak megfelelő, tinis.

Értékelés: