KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Athenaeum. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Athenaeum. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. augusztus 10., szombat

Mocsidzuki Mai: A Telihold kávézó


Az Athenaeum Kiadó jelentette meg Mocsidzuki Mai: A Telihold kávézó  című világsikerű regényét. Bloggereink szerint nincs olyan olvasó a világon, aki ne szeretné kipróbálni a Telihold kávézó szolgáltatásait: asztrológia, macskák, különleges édességek életre szóló tanácsokkal megspékelve? Ha felkeltettük az érdeklődésedet, kövesd az állomásokat  és a játék megfejtéséért cserébe esélyed lesz megnyerni a könyvet a kiadó felajánlásában.
 
Athenaeum Kiadó 2024.
180 oldal
Fordította: Nagy Anita
Goodreads: 3,68
Besorolás: mágikus realizmus, Japán, macskák, illusztrált

A japánok úgy tartják, hogy ha gondoskodsz egy macskáról, az egy napon meghálálja. Ha pedig a megfelelő macskának viseled gondját, akkor még az is megtörténhet, hogy meghívást kapsz egy titokzatos kávézóba. Ez a bizonyos kávézó semmihez nem fogható: nincs állandó helye, sem nyitvatartási ideje - ráadásul beszélő macskák vezetik. Miközben a macskák süteményt, kávét és teát szolgálnak fel a vendégeknek, asztrológiai tanácsadást nyújtanak számukra, és elmondják, hol zökkent ki az életük a megfelelő kerékvágásból. A kávézóba betérő szerencsétlen forgatókönyvíró, a válságba került filmrendező, a reménykedő fodrász és a technológiai kihívásokkal küszködő weboldaltervező mind kicsit elveszettnek érzi magát. Nem véletlenül kerültek a Telihold kávézóba...

Hogy miért választottam ezt a könyvecskét? Macskák és Japán. Tényleg nem gondoltam, hogy Frankie után ilyen hamar újra találkozom beszélő macskákkal egy könyv lapjain! Egyrészt ez váltotta ki az érdeklődésemet, másrészt a képregényeken kívül még sosem olvastam japán szerzőtől, most eljött ennek is az ideje. Bár én magam nem különösebben vagyok Japán rajongó, a nagyobbik lányom viszont igen, már kétszer is töltött hosszabb időt Japánban, így tőle első kézből származó információim vannak az országról, nem csak a látnivalókról, hanem a hétköznapi életről is. Amikor másodszorra utazott, a harmadik útitárs megbetegedett, így néhány napig eljátszottunk a gondolattal, hogy én megyek velük a három hetes útra, akkor elég komolyan belevettettem magam a kutatásba, sok infónak néztem utána, sajnos végül maradtam itthon, de virtuálisan kaptam némi japán hatást.
A regényke három részből áll, mindegyik más-más élethelyzetben lévő emberek találkozását meséli el a Telihold kávézóval és az ott dolgozó alkalmazottakkal, akik történetesen nagyra nőtt beszélő macskák. Ahogy sorra jönnek a történetek, kiderül, hogy a szereplők valamilyen módon kapcsolódnak, ismerik egymást a múltból, összeköti őket egy réges régi élmény, sok évvel ezelőttről. A jelenben az a legjellemzőbb rájuk, hogy mindegyikük élete fordulóponthoz ért, valamilyen válaszút előtt állnak, és szükségük van némi iránymutatásra, összegzésre, gondolkodásra, amihez minden adott egy különleges kávézóban. Itt különleges desszertek és italok mellett a személyzet felállítja a vendég horoszkópját is, így új perspektívák nyílnak, megkönnyítve a célhoz vezető út kijelölését. Először Mizuki Serikava kerül a kávézóba, aki sikeres forgatókönyvíró, de az utóbbi időben már nem kapkodnak utána, a sztorijai retrónak számítanak. Le kellett adnia az életszínvonalából, és az utolsó visszapattanási próbálkozása is úgy tűnik kudarcba fullad, depresszió fenyegeti. A kávézóban azonban a macskák segítenek rámutatni, hol hibázott, és hogyan tudna kimászni ebből a helyzetből. Az a producer, aki az utolsó rossz hírt közölte vele, szintén segítségre szorul. Akari Nakayama munka miatt tartózkodik Kiotóban, szükségét érzi, hogy személyesen találkozzon Mizukival, akihez sokkal régebbi kapcsolat fűzi, nem a mostani munkákból ismeri. A történet tovább fűződik, és bekapcsolódik Satsuki Akiwara színésznő is, aki egy megcsalásos ügy miatt került a média kereszttüzébe, amit Akari mélyen megért, mert valamilyen szinten hasonló cipőben jár. A két nő varázslatos élményben részesül a kávézóban, ők is megkapják a horoszkópjukat, az édességüket és azt az élményt, hogy végre helyére kerülhetnek bizonyos életbevágó kérdések. A harmadik részben egy férfi és egy nő szerepel, akik munka miatt találkoznak, majd a beszélgetés során elmesélik egymásnak a nagyon is valóságosnak tűnő korábbi álmaikat, természetesen ők is a kávézóban vendégeskedtek, és kaptak tanácsokat a finomságok mellé. Szépen összefonódnak a szálak, ekkorra már az olvasó fejében határozott kép alakul ki a történetről, ami sokkal többről szól, mint segítségre szoruló embereknek szóló asztrológiai iránymutatás. Önmagunk megértése a cél, amihez jól jön a különböző élethelyzetek kibeszélése. Látnunk kell, hogy változik a világ körülöttünk, új elvárások alakulnak ki, alkalmazkodnunk kell a felmerülő akadályok legyőzéséhez.
Az asztrológiai vonal elég fura volt számomra. Szerintem egy olyan olvasó, aki fogékony erre, sokkal jobban élvezné a regény ezen aspektusát, én enyhén szólva nem hiszek ebben és nem is akarok ebbe belemenni, ugyanakkor hallottam már csodálatos horoszkópállításokról, amik aztán olyan szinten igazak a múltra és beigazolódtak a jelenben, hogy csuda. Mégis, az abszolút szkeptikus hozzáállásom ellenére érdekesek voltak számomra is a bolygóállások és a Hold vélt hatásáról olvasni, a Merkúr retrográd hatása volt talán a legkülönlegesebb.
Az írásmóddal nem volt gondom, egyedül az akasztott meg számtalan alkalommal az olvasás során, hogy a beszélgető partnerek indokolatlanul sokszor ismétlik meg a kérdést. Valaki kérdez és a megkérdezett visszakérdez, mint egy visszhang. Falra másztam ettől, de nem tudom megmondani, hogy ez a japánok jellegzetessége, vagy csak ebben a könyvben alakult így néhány karakternél. A másik a teljes nevek kimondása, ez is fura nekem.
Nagyon tetszett a regény vége, az epilógussal tökéletesen helyére kerültek a regény szálai, és végre megkaptam a macskás vonal magyarázatát. Japánban a macskák a szerencse szimbólumai, a hozzájuk való kedvességet meghálálják, ez a kisregény szépen ábrázolja ezt, csattant a végén a poén. A regény a mágikus realizmus műfajába tartozik, nem épp ez a kedvenc műfajom, de sok remek történetet olvastam már korábban, és egyiket sem bántam meg. Teliholdkor a semmiből feltűnő kávézó, a beszélő, két lábon járó bölcs macskák különlegessé tették ezt az olvasmányt. Megjegyeztem a következőket: legfontosabb az önismeret, az otthonnak igazi otthonnak kell lennie, esetleg némi luxus részlettel, ami igazán boldogít, és a karma, na az mindig jelen van, még ha a regényben tükör effektusnak volt beállítva, igazából ez a karma.
Kellemes olvasmány volt számomra Mocsidzuki Mai regénye, bepillantást engedett néhány különleges szakma rejtelmeibe, érdekesek voltak az összefonódások, kapcsolódások, de összességében az emberi problémák a világon mindenhol egyformák Japánon innen és túl.
Kép: Kioto by Barbie Németh

Borító: Figyelemfelkeltő a borító cuki macskákkal, asztrológiai utalásokkal.

Kedvenc karakter: -

Szárnyalás: A bölcs macskák.
 
Mélyrepülés: -

Érzelmi mérce: Engem meghatott az epilógus, érzelmes pillanatokat tartogat.

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!!!


Nyereményjáték
 
Minden állomáson felteszünk egy állítást Japánnal kapcsolatban, döntsd el, hogy igaz vagy hamis! Kérjük, a válaszokat írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába! Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

ÁLLÍTÁS: A japánok számokkal jelölik a hónapokat, nem névvel.

Állomások: 
08.10 Kelly&Lupi olvas
08.18 Spirit Bliss - Sárga könyves út




2020. március 10., kedd

Deepa Anappara: Dzsinnvadászok



Indiában ​naponta mintegy száznyolcvan gyermek tűnik el nyomtalanul – erre szerette volna felhívni a figyelmet első regényével az indiai származású író, Deepa Anappara. A Dzsinnvadászok egy kisfiú tolmácsolásában mutatja be az indiai nyomornegyedek világát és az ott élő emberek kiszolgáltatottságát. Tartsatok a Blogturné Klub három bloggerével Indiába és a turné végén nyerjétek meg a könyv egy példányát!

Athenaeum, 2020
390 oldal
Fordította: Neset Adrienn
Goodreads: 3,92
Besorolás: misztikus thriller

Indiában ​naponta mintegy száznyolcvan gyermek tűnik el nyomtalanul – feltételezhetően ember- és szervkereskedők áldozataként. Regényével erre az óriási problémára hívja fel a figyelmet az újságíróként már számtalan díjat elnyert Deepa Anappara.
A szerző egy gyerek szemén keresztül mutatja be a képzeletbeli indiai nagyvárosi gettóban a legszívesebben detektívesdit játszó Dzsáj és barátai történetét. A gyerekek sejtik, hogy nem dzsinnek vitték el az osztálytársukat. Bahadúrt öt napja nem látta senki.
A rendőrség tehetetlen és csak külön védelmi díjért tesz bármit is. Dzsáj és barátai elindulnak, hogy valóságos nyomozásba kezdjenek, de egyre veszélyesebb városrészekben kötnek ki, és egyre sötétebb ügyletek tanúi lesznek. Amikor Dzsáj nővére is eltűnik, a detektívesdi nem lesz játék többé.

Deepa Anappara a dél-indiai Keralában született. Tizenegy éven át újságíróként dolgozott. Riportjaiban felhívta a figyelmet arra, milyen káros hatással van a gyerekek fejlődésére a szegénység és a vallási konfliktusok. Munkásságáért megkapta A Fejlődő Ázsia Újságírói Díjat, az Emberi Jogi Média-díjat és a Sanskriti-Prabha Dutt újságírói ösztöndíjat. A Dzsinnvadászok egy részletével elnyerte a Lucy Cavendish-díjat szépirodalom kategóriában, a Deborah Rogers Foundation Writers-díjat, valamint a kimagasló elsőkönyveseknek járó Bridport/Peggy Chapman-Andrews-díjat. Anappara jelenleg doktori tanulmányait végzi a norwichi University of East Anglia egyetemen.
A magyar fordítás szinte egy időben jelenik meg az eredeti kötettel, Neset Adrienn érzékeny tolmácsolásában.


A könyvre Neset Adrienn hívta fel a figyelmemet, akinek a véleményére adok (és mellesleg ő fordította a könyvet). A fülszövege elég nyomasztó volt, de a kíváncsiságom felülkerekedett mindenen és úgy döntöttem, hogy belevágok a regénybe. Anno a Gettómilliomos című film már mutatott pár dolgot a valódi Indiából, de ez a regény még mélyebb rétegekbe vezet el.

A kilenc éves Dzsáj a testvérével és a szüleivel egy nyomornegyedben (básztiban) él valahol Indiában, egy képzeletbeli városban. Iskolába jár, küzd a mindennapokban az ételért, a folyóügyekért, a mosdásért, éli a nyomornegyedek lakóinak kilátástalan életét. Egy nap azonban az egyik osztálytársa nyomtalanul eltűnik, a rendőrség nem tesz semmit, így a kisfiú úgy dönt, hogy a tévében látott rendőrnyomozós filmek mintájára megkeresik a barátaival az elveszett fiút. 

Ha a regényt jellemeznem kellene, akkor ilyen szavak jutnának az eszembe, brutális, őszinte, szívszorító, nyomasztó, kilátástalan. Mi, innen Európából csak a média révén ismerhetjük meg azt a világot, amiben India lakosságának jó része él. Ezek a nyomornegyedek... egy európai ember számára teljes mértékben a poklot jelentik, míg az ott lakóknak pedig az életet. De milyen életet? Milyen dolog az, hogy reggel felkelvén (bocsánat a vulgáris részért) nem besétálsz a fürdőszobába és elvégzed a dolgodat, hanem elmész a nyilvános fürdőbe, ott sorban állsz a többi helyivel, kifizetsz valamennyi pénzt és utána tudod elvégezni, amit el kell és mosakodni is? Hogy gyerekként az egyetlen "normális" étkezésed az, amit az iskolában kapsz? Hogy 8-9 évesként, amikor még élned kellene a gyerekek gondtalan életét, akkor az iskola után mindenki megy dolgozni, hogy megkeresse azt a pár rúpiát, amivel a családját segítheti? És akkor még nem is meséltem az erőszakról. A bandákról, a kiéhezett férfiakról, akik gyerekeket / nőket rabolnak el és miután kiélték a vágyaikat, gyakran az áldozataik menthetetlenek? Vagy a szervrabló bandákról, akik az utcán kódorgókra vadásznak és bele se merek gondolni, hogy mi történik utána...

Igen, Dzsáj ilyen helyen él és ezt a világot mutatja meg nekünk. Az írónő annyira részletesen, annyira hitelesen írta le az ottani életet, hogy én is szinte együtt fáztam, éheztem, fuldokoltam a szmogtól Dzsájjal együtt. Azért azt el kell mondanom, hogy a kisfiú a nővérével együtt egy szerető, összetartó családban él, ami az ottaniak között elég ritka, bár a hagyományok így is gúzsba kötik őket. Ott van például Dzsáj nővére Rúnu dídí, aki hiába élsportoló, nagy jövő várna rá, de se a családja, se a közösség nem nézi jó szemmel, hogy egy "lány futkos" és nem a helyi nőktől elvárható életre készül.
Dzsáj történetén keresztül az írónő azonban mélyebbre nyúl, nemcsak a napi majdnem 180 eltűnt gyerekről mesél, hanem magáról a társadalomról is. A korrupcióról, a vallási ellentétekről, a szegények és gazdagok közti óriási mélységekről, a kizsákmányolásról és a tehetetlenségről. 

Ami még nagyon megrázó volt, hogy minden eltűnt személynél megismerhettük, hogy hogyan töltötte az utolsó óráit. Ez bizonyosságot adott, hogy nem csak elkódorgott, megszökött a fiújával, a nagyvárosok felé indult, hogy mozisztár legyen belőle, stbstb, hanem valami borzalmasabb dolog történt.

És a történet vége? Minden, csak nem megnyugtató. Nem kapunk konkrét választ arra, hogy mi is történt az eltűntekkel, csak sejthetjük, ahogy a könyv szereplői is. És ez borzalmasabb szerintem, mintha kiderült volna az igazság. Kétségek között tart mindenkit és felesleges reményeket táplál. Nekem pedig mélyen beleült a lelkembe ez az egész történet és napokig emésztettem az olvasottakat. Lehet, hogy nem Nyugat-Európában élek vagy az USA-ban vagy valamelyik jóléti államban, de akkor is nyugodt, békés gyerekkorom volt, ellentétben Dzsájjal és a sorstársaival, akik már 8-9 évesen naponta küzdenek a megélhetésükért és az életbenmaradásukért. És ez a mai világban egyszerűen felfoghatatlan.


A könyvet - bár elég kemény és megrázó a tartalma, mindenkinek ajánlom elolvasásra.

Borító: Látványos, figyelemfelkeltő, de nem vagyok tőle elájulva...

Kedvenc karakter: Dzsáj, Rúnu dídí

Szárnyalás: ahogy Dzsáj nem adta fel a nyomozást

Mélyrepülés: a rendőrség semmit nem tevése

Érzelmi mérce: megrázó

Értékelés: 



Ha megtetszett, ITT megrendelheted!

Nyereményjáték:
Sajnos nem csak Indiában, hanem a világ minden táján gyakori a gyermekek elrablása, eltűnése. Vannak esetek, amelyeket felkap a sajtó, és vannak olyanok – mint ahogyan a Dzsinnvadászokban is –, amelyekkel nem igazán törődnek még a hatóságok sem. Játékunkban ezúttal a világszerte hírhedtté vált eseteket keresünk: minden állomáson találtok egy rövid leírást, amely alapján ki kell találnotok, hogy melyik ügyre gondoltunk. 
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A brit kislány nem sokkal a negyedik születésnapja előtt, 2007. május 3-án tűnt el a portugáliai Praia da Luz üdülőhely egyik apartmanjából. Ügye azóta is megoldatlan, és még szülei is gyanúba keveredtek.


A blogturné további állomásai:

Március 10 - Kelly és Lupi olvas
Március 12 - Könyv és más

2019. február 25., hétfő

Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése



Az Athenaeum Kiadó gondozásában idén februárban megjelenő Cameron Post rossz nevelésében egy igen erőteljes új LMBTQ-regényt üdvözölhetünk. Tartsatok a Blogturné Klub bloggereivel és ismerjétek meg ti is Cam-et! Ha pedig mellette velünk játszotok, akkor a könyv egy példánya is a tiétek lehet!

Athenaeum, 2019
440 oldal
Fordította: Todero Anna
Goodreads:4,00
Besorolás: YA, realista

Amikor ​a tizenéves Cameron Post szülei autóbalesetben váratlanul meghalnak, a lány első, sokkoló reakciója a megkönnyebbülés. Az suhan át az agyán, hogy hála az égnek sosem fogják megtudni, mit tett pár órával korábban: a legjobb barátnőjével csókolózott a szénapadláson. 
Cam a szülei halálát követően a mélyen vallásos nagynénjéhez és jó szándékú, de reménytelenül régimódi nagyanyjához költözik. Tudja, hogy attól kezdve egészen más lesz az élete. A Montana állambeli Miles Cityben a túlélés két legfőbb alapszabálya: olvadj be, és hagyj békén másokat! Cam mindkettő tökéletes szakértője lesz – de az érzéseit és vágyait nem tudja magában elfojtani. 
Egy napon a kisvárosba költözik Coley Taylor, a gyönyörű és hibátlan cowgirl, aki az iskola legmenőbb srácának a barátnője. Coley és Cam között váratlan, intenzív barátság alakul ki, amely, úgy tűnik, akár több is lehet, mint barátság… 
De amikor ez már-már reális lehetőséggé válik, Cameront hideg zuhanyként éri a felismerés: csúnyán elárulták. Nagynénje drasztikus lépésre szánja el magát annak érdekében, hogy „helyrehozza” az unokahúgát – az Isteni Ígéret Keresztény Iskola és Gyógyítóközpont bentlakásos nevelőprogramjába küldi őt. 
A Cameron Post rossz nevelése egy felejthetetlen regény önmagunk felfedezéséről és arról, hogy találjuk meg a bátorságot ahhoz, hogy a saját szabályaink szerint éljük az életünket. 
A regényből Chloë Grace Moretz főszereplésével Sundance-nagydíjas film is készült.

Őszinte leszek, nem is tudom, hogy miért lettem ennyire kíváncsi erre a könyvre. Talán Chloé Grace Moretz miatt, akit nagyon kedvelek? Vagy a különleges témaválasztás miatt? Ma már nehéz erre válaszolni, de az biztos, hogy kíváncsian vágtam bele ebbe a nem túl hétköznapi történetbe.

Cameron a filmben
A regény Cam történetét és útkeresését meséli el. 12 éves, amikor megcsókolja egy barátnőjét, de aznap tragédia is éri, a szülei autóbalesetben meghalnak. Camet a nagymamája és a nagynénje veszi pártfogásába, de nem túl sok sikerrel. A nagymami már túl öreg, beteges, a nagynéni pedig mélyen vallásos, ráadásul szerelembe esik, így Cam eléggé laza pórázon van, azon túl, hogy a nagynéni miatt kicsit mélyebben kénytelen kelletlen részt venni a városka vallási életében. Cam igazából teng-leng, szerelmes lesz (vagy legalábbis annak hiszi magát) az útjába kerülő szinte összes lányba, míg az egyik szerelmi kapcsolata balul sül el.. a kiszemelt, gyönyörű lány megijed attól, amit tesznek és feljelenti Camet. Így a lány az eléggé komoly nevű, Isteni Igéret Keresztény Iskola és Gyógyítóközpontba kerül azzal a céllal, hogy Istent közelebb hozzák Camhez és így kigyógyítsák a leszbikusságából...

Az első megdöbbenésem akkor történt, amikor kiderült, hogy ez a történet nem az 50-s, 60-s években játszódik, hanem a 90-s évek elején, amikor úgymond már felvilágosultak voltak az emberek és nem okozott akkora megdöbbenést az egyneműek szerelme. Igen ám, de nem egy nagyvárosban voltunk, hanem Montanaban, egy isten háta mögötti kis városkában, ahol a felnőttek szinte mindegyike nagyon vallásos és minden olyan dolog, ami a Bibliában tiltott, az számukra is megbotránkoztató volt. 
Az nem derült ki a számomra, hogy Cameronnak milyen viszonya volt a szüleivel (egy-két visszaemlékezés van a történetben, akkor úgy tűnt, hogy jó viszonyt ápoltak), de az biztos, hogy a nevelőszülei nem segítettek rajta semmiben. A kislány épp a kamaszkorba lépett, amikor leginkább szüksége lett volna, hogy mellette legyen valaki, aki szereti, akiben megbízhat, aki segít neki és aki útmutatást ad. De kapott egy tehetetlen nagymamát és egy még tehetetlenebb nagynénit. Látni rajtuk, hogy próbálnak jó "szülők" lenni, de a nagyi már túl öreg, Ruthnak meg sosem volt gyereke - úgy is mondhatnám, hogy az egyház volt a családja. Így szinte előre borítékolható, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni.

A történet rettentő lassú, erre készüljön fel mindenki. Az írónő kalandozik mindenfelé, csak a fő szálat kerüli, ahogy csak tudja. Rengeteg mindent megismerünk Cameron révén, a kislány elmeséli az egész városka történetét, szokásait, a barátnői életét, sorsát, mire a könyv végére érünk, szinte a fél várost régi ismerősként üdvözölhetjük. A regény feléig szinte semmi nem történik azon kívül, hogy Cameron álmodozik, vágyakozik, elcsattan egy-két puszi, sőt csók is, aztán új szerelem, új vágyakozás, eltelik egy nyár, egy ősz, és még mindig csak vártam a nagy katarzist.
A fülszöveg alapján úgyanis valahol azt vártam, hogy gyors bevezető utána Cam bekerül ebbe az átnevelő táborba, ahol vagy kegyetlen módon vagy szépen, de próbálnak vele valamit kezdeni. A lány pedig habitusától függően vagy megtörik vagy a végsőkig harcol. De úgy látszik, hogy az írónő is teljesen más vonalon haladt és én is:).

A tábor számomra, külső szemlélődőnek egyáltalán nem volt annyira borzalmas, persze az egyik nevelő, Lydia kivételével, hiszen Cameronnak azon felül, hogy el volt zárva, voltak megkötések, hogy mit csinálhat és mit nem, hasonló dolgokat kellett megtennie, mint otthon a rettentően vallásos Ruth nénikéje mellett. 
A tábor nekem úgy tűnt - ahogy Cameron is felismerte egy ponton, hogy létrejött, mert "szükség" volt rá, jó pénzt lehetett vele keresni, de igazán senki nem tudta, hogy mit kell csinálni, mivel lehet "kigyógyítani" a melegeket, így csak próbálkoztak - aminek persze meg is lett az eredménye - a nagy semmi és a tudatlanságuk miatt egy várhatóan bekövetkezett tragédia.
Lydia azért egy külön bekezdést érdemel. Ő volt az, aki igazán hátborzongatóvá tette az átnevelő tábort. Ő volt az, aki addig kérdezett, ameddig mindent be nem vallottál neki, talán még azt is, amit el sem követtél, és aki ezután természetesen nem feloldozott, hanem jól megbüntetett. Ő volt a mumusa ennek az egész történetnek szerintem.
Adam, Cameron és Jane a filmben
Cameron, bár ő volt a főhősnő, számomra nem volt se jó, se rossz figura, nem tudott az egész regény során közel kerülni hozzám. Egy fiatal tini útmutatás nélkül, kicsit butácska, sodródik mindennel, befolyásolható. Érdekes volt viszont látni, hogy hogyan alakul ki a "szerelembe vagyok szerelmes" viselkedésű kislányból az, a már a lebukástól sem tartó, csak hadd legyek együtt a szerelmemmel tini, aki igazából vergődött a konvencionális béklyók között. Főleg azt volt brutális olvasni, hogy amíg a kisvároskában szó szerint kirekesztés járt a melegeknek (és akkor még finom voltam), addig a nem túl messze lévő nagyvárosban Cameron leszbikus barátnője vígan szórakozott és járt együtt lányokkal, a büntetés legkisebb esélye nélkül.
Viszont ha már a szereplőknél tartunk, pont a táborban találtam meg azt a két személyt, akit sikerült megkedvelnem. Jane Fondát, aki bár mozgássérült, de a tipikusan a jég hátán is megélő fiatal lány, aki képes ebbe a táborba és Cameron életébe egy kis színt vinni. És ugyanígy itt van Adam, a közös barátjuk is, aki jó pár vidám percet okozott a főhősnőnknek és mellette állt, ahol csak lehetett.

A történet vége pedig? Akár spoiler, akár nem, én elmondom, hogy nekem megnyugvó (vagy napokig tartó elgondolkodtató) lezárását nem hozott. Olyan volt, mint egy sorozat első részének a vége, ami után kell várni pár hónapot, amire az ember már kellően ideges és izgul, kíváncsi és bármit megadna, hogy láthassa / olvashassa a folytatást. 
Csak azzal a különbséggel, hogy itt nem kerültek a szereplők annyira közel hozzám, hogy körömlerágva izgasson, hogy mi is történt velük. (bár tippem van rá, hogy mi lehetett a folytatás).

Ami érdekes volt, hogy egy mellékszál hozott legjobban izgalomba, egy tragikus földformáló esemény, a Quake-tó kialakulása a Yellowstone Nemzeti Parkban, ami majdnem 30 ember halálát okozta és a történet szerint Cameron szüleinek életét is jelentős módon befolyásolta. 

Összességében nem rossz a könyv, de nekem nem hozta azt, amit elvártam tőle. Érdekes bemutatása a 90-s évekbeli amerikai vidéki kisvárosoknak, az ott élő embereknek és a gondolkodásmódjuknak. És persze egy fiatal lány életének, aki épp felfedezi a nemi hovatartozását és, hogy ez mekkora felzúdulást okoz. A filmet azért még biztosan megnézem, kíváncsi vagyok, hogy hozzátesz-e még valamit ehhez a történethez - illetve Chloé képes-e megszerettetni velem végül Cameron figuráját.

Borító: Látom, hogy meglovagolja a film (és a színésznő) hírnevét, valószínűleg többen is leveszik így a polcról, de nekem még így is nagyon semmitmondó

Kedvenc karakter: Jane Fonda, Adam

Szárnyalás: -

Mélyrepülés: hogy a kilencvenes években még ilyen megtörténhetett...

Érzelmi mérce: bánat, gyász, szerelem, vágyódás

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megveheted!

Nyereményjáték:
Cam életében és önmaga megismerésében meghatározó szerepet játszanak a filmek. A VHS-korszak korlátai mára eltűntek, így ha Cam ma lenne fiatal, sokkal több lehetősége adódna a különböző LMBTQ-témájú filmek megtekintésére. Minden állomáson találtok egy olyan filmből kivágott képet, ami ezt a témát dolgozza fel. A feladat egyszerű, ismerjétek fel, hogy melyik filmben látható a kép és írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő helyére!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)



A blogturné további állomásai:
Február 17 - Könyv és más
Február 21 - Ambivalentina
Február 23 - Hagyjatok! Olvasok!
Február 25 - Kelly és Lupi olvas

2019. február 6., szerda

Charlie Higson: Felnőttek nélkül (The Enemy #1)


Az Athenaeum Kiadó egy izgalmas zombis YA-regény megjelentetésével kezdte az új évet, amelyben egy pusztító járványt követően a 14 évesnél idősebb túlélők vérszomjas lényekké változnak! Főszereplőink kisebb-nagyobb gyermekek, akik Londonban bujkálva igyekeznek túlélni, ám egy nap felbukkan a titokzatos Jester, aki úgy tudja, hogy a Buckingham-palotában biztonságos menedékre lelhetnének mindannyian - a fiatalok persze útra kelnek! Tartsatok velünk a hat állomásos blogturnénk során, és a turné végén a helyes válaszokat beküldők között 3 Felnőttek nélkül regényt sorsolunk ki a kiadó jóvoltából!

Athenaeum Kiadó, 2019
398 oldal
Fordította: Horváth Márta Zsanett
Goodreads: 4,09
Besorolás: YA, disztópia, poszt-apokaliptikus

Charlie ​Higson regénye egy young adult disztópia első része. Az ismeretlen vírus pusztította London romjain gyerekek próbálnak egy új világot felépíteni. 
A végzetes járványt követően ugyanis bomlásnak indult testű, vérszomjas lényekké változtak mindazok, akik életben maradtak és elmúltak tizennégy évesek. A kiskamaszok különböző épületekben barikádozták el magukat London-szerte, és csak akkor merészkednek ki az utcára, ha élelmet kell keresniük.

A bátor Arran és az érzékeny Maxie vezette gyerekcsapat a Waitrose szupermarketben él. Tartalékaik megfogyatkoztak. Ám felbukkan egy titokzatos fiú, Jester, aki azzal kecsegteti őket, hogy a Buckingham-palotában biztonságos menedékre lelhetnek, ételben, italban sem lesz hiány. Nekivágnak az útnak, miközben városszerte mindenütt (a sikátorokban, az elhagyatott házakban, a föld alatt) lesben állnak a felnőttek. 
Vajon eljutnak a gyerekek a biztonságos helyre? A palotában tényleg boldog jövő vár rájuk, vagy a látszat csal?

A váratlan csavarokban bővelkedő The Enemy – Felnőttek nélkül megpróbál választ találni arra a kérdésre, hogyan élhetjük túl a rémálmainkat is messze meghaladó borzalmakat. Miközben az olvasó szembesül egy másik, filozofikusabb problémával is: mivé lesz a társadalom, ha a közösségek a gyerekek elképzelései szerint szerveződnek újra?

Sosem álltak tőlem távol a poszt-apokaliptikus regények, főleg azok nem, ahol gyerekek a főszereplők. A zombik már kevésbé izgatnak - a barátaim legnagyobb megdöbbenésére a híres-neves The Walking Dead sorozat egy részét se láttam, viszont ennek a könyvnek a fülszövege azonnal megfogott.
Kissé klisésnek fog hangzani, meg gondolom már többen is utaltak erre, hogy a történet maga egy picit a The Walking Dead, egy picit A legyek ura, de mégis, az írónő ezekkel a hasonlatokkal is egy egyedi sorozatot tudott alkotni (ha jól láttam, a sorozat eddig 7 részből áll, azért kíváncsi leszek, hogy az első, ütős rész után mennyire fogja tudni tartani ezt a szintet).

A történet szerint egy különleges járvány tör ki, ami azzal jár, hogy mindenki, aki a 14 éves kort betöltötte, egy zombiszerű lénnyé alakul át, így csak és kizárólag a gyerekek maradnak meg normálisnak. Több létező csoportba gyűlnek össze, mi pedig az egyik csoport életét követhetjük nyomon. Ők egy szupermarketben élnek - innen a nevük is Waitrose csoport, próbálnak túlélni - ami nem is olyan egyszerű, hiszen a felnőttek, bár zombiszerűvé váltak, de nem azzá a már "jól megszokott" agyatlan fajtává, hanem a vérszomjasságuk mellett agyuk is maradt valamennyi - például képesek csapdát állítani, csoportban összedolgozni, vezetőt választani. 
Egy szép napon aztán megjelenik egy magányos kisfiú és azzal kecsegteti a csapatot, hogy a Buckingham palotában él egy nagyobb csapat - aránylag kellemesen - növényeket termesztenek, van eleség, védve vannak, nincsenek zombik és megkéri a csapatot, hogy tartsanak velük - hiszen össze akarják gyűjteni az összes gyereket egy helyre. És innentől indul az izgalmas történet - vajon eljutnak a palotába? Vajon ott az várja őket, amire számítanak? Milyen lesz az odavezető út?

Őszinte leszek, rég nem olvastam ennyire kemény YA könyvet. Az egy dolog, hogy ott vannak a gyilkos, vérszomjas, néha gondolkodni is képes zombik, de sok esetben a Legyek urához hasonlóan a gyerekek sem jobbak. Véres banda és hatalmi harcok történnek, ahol kegyetlenségben nem maradnak el sokban felnőttek mögött. És akkor még nem is említettem azt, hogy milyen borzalmak várnak a csapattól elszakadt gyerekekre! Nem akarok spoilerezni, de utoljára akkor borultam ki ennyire, amikor a Londinium hercege című könyvet olvastam (ebből mindenki le tudja vonni a megfelelő következtetéseket:). Ez a történet nem szépít meg semmit, nincsenek benne cuki jelenetek, szerelmi háromszöges lávsztorik, ez szinte tökéletesen bemutatja a rideg valóságot, amivel ezek a gyerekek nap, mint nap szembesülnek. Itt a döntéseknek súlya van, és egy rossz lépés nem büntetésbe, hanem akár az életedbe kerülhet.

Ami különlegesség volt számomra, hogy "végre" nem az USA-ban játszódott a történet, hanem itt, Európában, Angliában. Picit közelebbinek éreztem az egészet, hogy a helyszínek jó részét ismertem, tudtam, hogy miről beszélnek a Buckingham palota, a Temze, a Tower kapcsán, hiszen én is jártam ott. 

Kis Sam
A szereplők pedig? Az írónő nagy csapatot mozgat, így szerintem mindenki megtalálja a magának való szereplőt, de előre figyelmeztetek mindenkit, hogy azért a kedveléssel csínján bánjon, hiszen Charlie Higson nem fél megszabadulni egy-két szereplőjétől. Az én egyik nagy kedvencem is (direkt nem írom ki a nevét, mert nem szeretnék spoilerezni) a könyv körülbelül negyedénél életét vesztette :(. Így innentől próbáltam csak tényleg kívülről nézni őket és nem további kedvenceket választani. Ami azért persze nem sikerült, hiszen például Kis Samet nagyon megkedveltem. Ő az, aki a csapattól elszakadva őrült és életveszélyes "kalandokba" keveredik és akiért egészen az utolsó pillanatig izgulhatunk. Vagy ott van Maxie, az eredeti csapat alvezére, akire fiatal kora ellenére óriási teher hárul, figyelni, óvni és vezetni a nála jóval kisebbeket. Vagy Blue, a másik csapat vezére, akinek szerintem még fontos része lesz a további részekben.

És a világ? Túl sok mindent nem tudunk meg róla, csak apró részekbe avat be minket az írónő. Nem tudjuk meg, hogy a világ többi részében mi a helyzet, hogy mitől alakult ki ez a betegség. Az viszont biztos, hogy ez nem egy "szokványos járvány", hiszen bizonyos korosztályhoz kötött és ráadásul a megbetegedettek is folyamatosan változnak - és egyelőre nehéz eldönteni, hogy jó vagy rossz irányban. De mivel van még jó pár része a sorozatnak, így azt mondom, hogy még nem maradtunk le semmiről, remélhetőleg a későbbi részekből majd kiderül minden.
Szerettem azt a pár visszaemlékezést, amiből kiderült, hogy mindenkinek volt egy "normális" élete, ráadásul sok olyan dologgal spékelték meg ezeket a történeteket (facebook, playstation, xbox, bizonyos filmek stb), amelyekből kiderült, hogy ez a történet valamikor mostanság játszódik. 

Forrás: pinterest
Összességében nagyon tetszett a regény és meg merem kockáztatni, hogy ez egy tökéletes kezdő rész - és tényleg nagyon izgulok, hogy az írónő tudja-e majd tartani ezt a szintet ilyen sok részen keresztül.
És kinek ajánlom? Fiúknak és lányoknak egyaránt, de csak azoknak, akik bírják a poszt-apokaliptikus, néhol kissé horrorszerű történeteket. Azoknak, akiknek nem fontos, hogy meglegyen a megszokott YA szerelmi háromszög, ellenben sok izgalomra vágynak és kíváncsiak, hogy milyen lenne egy csak gyerekek által vezetett világ.
Én pedig alig várom, hogy olvashassam a következő részt!

Borító: Nagyon tetszik, figyelemfelkeltő, illik a történethez

Kedvenc karakter: Kis Sam, Maxie

Szárnyalás: a gyerekek életösztöne

Mélyrepülés: ez az egész világ

Érzelmi mérce: van benne egy apró szerelmi szál, de itt és most nem ez a legfontosabb

Értékelés: 


Ha megtetszett, ITT megveheted!

Nyereményjáték:
Szerencsére elég sok ifjúsági és YA zombis regényt/képregényt adnak ki manapság, aminek a zombis regények és filmek rajongói igazán örülhetnek! Mivel mostani könyvünkben is hemzsegnek a bomlásnak indult testű, vérszomjas lények, úgy gondoltam, hogy vicces lenne, ha idézetek alapján próbálnátok kitalálni honnan származik az idézet!
Röviden: a feladatotok nem más, mint kitalálni, hogy melyik magyarul is megjelent, zombis (vagy hasonló élőhalottas) regényből idéztünk, és a helyes KÖNYVCÍMet beírni a dobozba.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

“A durva, nagyképű univerzum hajította eléjük e kesztyűt, amely megengedte az emberiségnek, hogy a sötétben tapogatózva megpróbáljon öntudatra ébredni, amíg aztán némiképp fájdalmas módon megmutatta, hol a helyük valójában.”


A blogturné további állomásai:
Január 26 - Könyv és más
Január 28 - Nem félünk a könyvektől
Január 30 - Ambivalentina
Február 01 - Könyvvilág
Február 03 - Hagyjatok! Olvasok!
Február 06 - Kelly és Lupi olvas

2019. február 2., szombat

Jodi Picoult: Életszikra


Az Athenaeum gondozásában 2018 októberében jelent meg hazánkban Jodi Picoult legújabb könyve, az Életszikra. Mint a szerzőtől megszokhattuk, ez a történet is komoly témát, az abortusz kérdését járja körbe. Nem is akárhogy, egy kórházi túszdráma közepette. Tartsatok a regény blogturnéjával, melynek során négy blogger véleményét ismerhetitek meg a kötetről. A nyereményjáték sem marad el, melynek végén egy könyvet sorsolunk ki a kiadó jóvoltából.

Athenaeum, 2018
368 oldal
Fordította: Goitein Veronika
Goodreads: 3,69
Besorolás: realista

Zaklatott férfi ront be Mississippi állam abortuszklinikájára. Lövöldözni kezd, majd túszul ejti a túlélőket. Hugh McElroy túsztárgyaló a helyszínre siet. A telefonjára érkező üzenetekből jön rá, hogy tizenöt éves lánya, Wren is a klinikán tartózkodik. De vajon hogy reagálnak a túszok? Egy nővér úrrá lesz saját pánikrohamán, és segít egy sebesült nőn. Egy orvos a hite miatt gyakorolja hivatását... Most éppen ezt a hitet teszi próbára az élet. Egy magzatvédő aktivista páciensnek álcázva tapasztalja meg, milyen annak a gyűlöletnek a kereszttüzében lenni, amit ő is szított. De vajon mi a túszejtő valódi célja? A lebilincselő történet visszafelé halad az időben, így az emberi sorsok szépen lassan bontakoznak ki. 

Jodi Picoult korunk egyik legvakmerőbb írója. Most éppen azt boncolgatja, hogyan lehet egyszerre figyelembe venni a várandós nő és a még meg nem született gyermeke jogait. Az Életszikra beszélgetésre, vitára inspirál... és talán megértésre sarkall.

Őszinte leszek, még soha egy Jodi Picoult könyvet sem olvastam, pedig nagyon sok blogger és könyvmoly barátnőm és barátom szereti és ajánlgatja is állandóan a könyveit. Most sem maga az írónő miatt kezdtem bele a regénybe, hanem a történet fülszövege fogott meg.

"Minden gyermek megérdemli, hogy megszülethessen? 
Minden nő megérdemli, hogy maga dönthessen a testéről? 
Hol lehet a közös nevező?" 

Ez a három kérdés - amelyet a könyvből vettem - hűen tükrözi, hogy mit is várhatunk el ettől a regénytől. Az írónő egy a napjainkban is elég érzékeny témához nyúlt, mégpedig az abortuszhoz, ami mind a mai napig megosztja a társadalmat. Vajon mikortól számít embernek egy magzat? Vajon, ha az adott nő teherbe esik, akkor meg kell-e mindenképpen szülnie a gyermekét attól függetlenül, hogy mik voltak a teherbe esés körülményei? Vajon egy tinédzser, aki kétségbeesetten és félve a következményektől terhesség megszakítást követ el, gyilkosnak tekinthető-e és elítélhető-e ezért akár 20 év börtönre is?

A regény egy túszdrámával indul. Egy férfi beront az állam egyetlen abortuszklinikájára, pár ott dolgozót kivégez, a többit pedig túszként tartja fogva. Természetesen hamarosan megjelenik a rendőrség is és velük együtt egy túsztárgyaló, akinek a legrémisztőbb álma válik valóra, amikor kiderül, hogy a 15 éves lánya is a klinikán tartózkodik. 
Először azt hittem, hogy csak és kizárólag erről fog szólni a regény: hogyan tudja a túsztárgyaló megmenteni (vagy nem megmenteni) a túszokat, mi történik percről percre. Nem mondom, hogy ez nem lett volna épp eléggé izgalmas történet, de az írónő ennél merészebbet gondolt. Visszafelé indult el és megpróbálta összerakni, hogy mi is vezetett idáig illetve az adott szereplők mit is kerestek a klinikán épp abban a szerencsétlen pillanatban. A túsztárgyalónk és a lánya is fontos szerepet tölt be a történetben, hiszen rajtuk keresztül megismerhetjük a többi szereplőt és akarva vagy akaratlanul is, de beleszólnak a sorsukba.

Ami először is feltűnt, hogy nagyon sok szereplőt vonultatott fel Jodi Picoult és ez nekem egy picit megnehezítette az olvasást az elején. Rengeteg név, ugráltunk ide-oda az időben, hol a jelenben voltunk, hol a múltban. Aztán minden a helyére került, végre be tudtam azonosítani, hogy ki kicsoda és onnantól már jóval érdekesebb lett a történet. 
Megrázó volt olvasni az emberi sorsokról. Nagyon sokszor érzem azt a regényeknél, hogy az írók valahogy túlságosan is összezsúfolják a tragikus sorsú történeteket, embereket, hogy még nagyobb hatást váltsanak ki. Ilyenkor úgy érzem, hogy ez már picit sok, ennyi tragédia egy kis közösségben nem fordulhat elő. Itt viszont az írónő valahogyan úgy tudta adagolni ezt, hogy egy percig sem kételkedtem benne, hogy ez így tényleg előfordulhatott. Persze ebben az is közrejátszott, hogy egy abortusz klinikáról beszélünk, ahová a nagy többség ugyanolyan ok miatt megy és általában valami tragédia lappang a háttérben.
Ez a regény mindenképpen elgondolkodtató és vitaindító lehet, hiszen azok a kérdések, amelyeket az értékelésem elején feltettem, a mai napig még nagy vitákat váltanak ki a nők, de még a férfiak körében is. Érdekes volt, hogy az írónő arra is rámutatott finoman, hogy sok abortuszt ellenző egészen addig védi foggal körömmel a magzatokat, ameddig ő maga nem szembesül egy nem kívánt terhességgel.
Az viszont elborzasztott, bár ez köztudott tény, hogy a mai világban, a nagy felvilágosítás korában még mindig védekezés nélkül szeretkeznek a tinik, (de sokszor még a felnőttek is) még mindig olyan hiedelmeknek hisznek, miszerint "a szüzesség elvesztésekor nem lehet teherbe esni", hogy olyan államok léteznek, ahol egy terhesség megszakítás akár 20 év börtönnel is járhat, ahol egy szülő képes megtagadni a gyermekét és magára hagyni, ha az tinédzserként teherbe esik.
A sorsok pedig összefonódnak, a szereplők még csak nem is sejtik, hogy egyikük-másikuk akaratlanul is hozzájárul ahhoz, hogy ez a dráma kialakuljon. Csattanók és meglepő fordulatok kísérik végig az egész történetet.
Számomra egyedül a lezárás volt nagyon gyors és elnagyolt. Úgy éreztem, hogy az írónő nagyon elveszik a sok emberi sorsban és a fő szál valahogy elhalványul. Adott egy lezárást, egy véget ennek az egésznek, de például volt egy szereplő, akiért végig nagyon izgultam, még többet aggódtam és bár ő is egy fontos szereplő volt, de valahogy kimaradt a lezárásból. Gondolhatjuk, hogy mi történt vele, de itt és ebben a formában nem találgatni szeretnék, hanem egy konkrét lezárást tudni vele kapcsolatban. Akár jó, akár rossz is az.

Összességében egy nagyon megrázó, nagyon elgondolkodtató, de mégis nagyon érdekes és vitaindítónak vagy egy napokig tartó beszélgetés alapjául szolgáló regényt olvashattam. Valószínűleg az írónő többi regényét is előbb-utóbb a kezembe veszem, mert néha kell ilyet is olvasni a sok fantasy és YA szerelmi háromszög között. 
Jodi Picoult rajongóinak pedig kötelező!

Borító: Nem tudom... nekem ez a történet ennél a színvilágnál jóval sötétebb

Kedvenc karakter: Hugh, Wren, Olive

Szárnyalás: -

Mélyrepülés: a lezárás

Érzelmi mérce: leginkább aggódás, sajnálat és néha mérhetetlen düh

Értékelés:  

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!

Nyereményjáték:
Az Athenaeum Kiadó jóvoltából az eredeti megjelenést követően a magyar olvasók is évek óta gyorsan megismerkedhetnek Jodi Picoult legújabb történeteivel. Mostani játékunkban minden állomáson találtok egy-egy idézetet. A feladatotok, hogy a Rafflecopter megfelelő sorába beírjátok, melyik Picoult-regényből származik az adott gondolat.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Az igen és a nem között egy élet a különbség. A kettő különbsége a járt és a hátrahagyott út közötti különbség; a szakadék aközött, aki lenni akartál és aki lettél. Itt sorakozik az összes jövendőbeli hazugságod.


A blogturné további állomásai:
Január 29 - Szembetűnő
Január 31 - Könyv és más
Február 02 - Kelly és Lupi olvas
Február 04 - Never Let Me Go

2018. január 21., vasárnap

Jennie Melamed: Lányok csöndje

Az Athenaeum Kiadó gondozásában jelenik meg Jennie Melamed disztópiája, a Lányok csöndje. Tartsatok a Blogturné Klub négy bloggerével és ismerjétek meg az Óföldet maguk mögött hagyó új civilizáció felkavaró történetét. A turné végén megnyerhetitek a könyv egy példányát is.


Athenaeum Kiadó 2018
308 oldal
Fordította: Diószegi Dorottya
Goodreads: 3,69
Besorolás: disztópia, felnőtt
ITT MEGRENDELHETED!!!

Van valami, amit minden lány tud ezen a szigeten, de senki nem beszél róla: SZÜLJ FIÚT!
Ahol a totális hazugság a legkisebb bűn, amit elkövetnek a gyereklányok ellen, ahol az ortodox rend a szabadság és az emberi méltóság teljes hiányát jelenti a lányok számára, ahol a világtól elzárt sziget idillje maga a kilátástalanság – ott az elnyomott gyerekek álmodnak maguknak egy szebb, szabadabb, élhetőbb világot. Aztán a serdülő Janey Solomon kilép a sorból, és azt mondja: NEM!
A gyermekek ellen elkövetett abúzus antropológiai aspektusaiból és pszichiátriai kezeléséből doktorált Jennie Melamed nem tanmesét írt a rendszerszintűvé tett molesztálásról, hanem a nővé érő lányok lelkének végtelen gazdagságát, a méltóságra vágyó fiatalok szabadságtörekvéseit ábrázolja ebben a felkavaró disztópiában.

Merész dolog  azzal reklámozni egy könyvet, hogy ez lesz az év disztópiája. Ez az egyik kedvenc műfajom, kíváncsi voltam mi van a hype mögött.
A szerző hangjával nem volt semmi gondom, gyönyörűen fogalmaz, szépek a leírásai, el tudtam képzelni a környezetet és a karaktereket. Összességében majdnem lírai volt az írásmódja. A narráció négyfelé bontása különösen tetszett, szeretem, ha minél több ember fejébe belelátok, és itt a négy főszereplő lány szemszöge a legjobb választás volt. 
Jennie Melamed egy különleges társadalomba helyezte a történetet, ahol a női nemnek egyetlen küldetése van, szüljön két egészséges utódot, és nevelje fel, aztán ha a vezetők szerint már nincs szükség rájuk, akkor egy utolsó itallal - a férjükkel együtt - távoznak az élők sorából. 
Egy szigeten telepedtek le valaha az Ősök a családtagjaikkal, ők lettek a Vándorok, csakis ők és a leszármazottaik hagyhatják el a szigetet, hogy az Óföldről különböző tárgyakkal, esetleg új betelepülőkkel jöjjenek vissza. Csak a Vándorok tudják, hogy milyen az élet a szigeten túli világban, de nem beszélnek róla, annyit lehet tudni, hogy felégett minden, az élet nyomaira alig-alig bukkannak. Mindezt félmondatokból lehetett elcsípni, a szerző nem érezte fontosnak, hogy konkrétan leírja az előzményeket, az olvasót belecsöppenti a négy lány hétköznapjaiba. Néhány dolgot azért kideríthet a figyelmes olvasó, de konkrét válaszokat nem kap.
A kézzel írott Írásban fektették le a szabályokat a szigetre vonatkozóan, melyek a végsőkig korlátozzák a nőket a létezésük minden területén, valamint olyanra kényszerítik őket, ami beteges, undorító és elfogadhatatlan erkölcsileg. A serdülésük kezdetén élik meg a termékenység nyarát, amikor 12-15 évesen, egy nyáron át kereshetnek férjet maguknak a kijelölt felhozatalból, akik felnőtt férfiakból állnak. Akik ellenállnak, kapnak egy kis nyugtató italt, és nem nagyon emlékeznek a történtekre. Még egy lapáttal rátesz a szerző erre az ötletre: a lányok már ezelőtt is elveszíthetik az ártatlanságukat, a saját apjuknak lehetnek alvótársaik, akik nem találnak ebben semmi rosszat, szinte kivétel nélkül. A házasság célja a fajfenntartás, és a nők nevetnek ha fiú születik, és sírnak, ha lány, hiszen az anyák előbb-utóbb meggyűlölik a lányaikat, akik akaratlanul is elveszik a helyüket.
A történet elég lassan bontakozott ki, bár fent tudta tartani az érdeklődésemet, igazából nem tudott beszippantani, nem éreztem, hogy benne lennék magam is a történetben., egyik szereplő sem tetszett jobban a másiknál. Távolról szemléltem, és ennek csak örülni tudtam, mert nem tetszett a téma sem, nekem ez túl sötét és túl aljas volt. Nem tudtam beleélni magam,  nem volt olyan átütő fordulat, ami mély érzelmeket váltott volna ki belőlem, a kívülálló semlegesség érzésénél nincs rosszabb egy regény kapcsán.
Az én lázadó természetem nem hagyta volna annyiban a dolgokat, vártam, hogy történjen már végre valami, így nagyon örültem, amikor Janey hatására végre alakult ellenállás a lányok között.  Hogy ebből mi sült ki, az kiderül, ha elolvassátok a könyvet, innen fokozottabb érdeklődéssel olvastam én is. A szerző ezután betett egy olyan fordulatot, amit szerintem nem kellett volna, semmi értelmét nem láttam, csak további érzelmi mélyrepülést váltott ki. Mint fentebb írtam, nem volt kedvenc karakterem, de Janey és Vanessa részeit szívesebben olvastam, ők sokkal érettebbek és okosabbak  voltak a többieknél. Janey módszere a termékennyé válás elkerülésére elég brutális, ennél a pontnál örültem, hogy a könyv felnőtt kategória, és nem young adult. Mindenképp kiemelendő Janey és a testvére, Mary kapcsolata, ez valóságos kis csoda ebben a könyvben. Vanessa pedig egy kiváltságos helyzetben lévő lány, az apja egy Vándor, saját könyvtárral rendelkezik, így a lány fényévekkel műveltebb a többieknél. Az is pozitívum, hogy a szexuális részek nem grafikusak, a lényegük amúgy is elég borzalmas. A végkifejletet az egész könyvre jellemző szomorúság hatja át, mákszemnyi reménnyel, viszont nagy meglepetésemre kiderült, hogy sorozat első részét olvashattam. 
Sok kérdés maradt bennem, például egyáltalán nem volt szó a kamasz és fiatal felnőtt fiúkról, hol vannak, mit gondolnak erről az egészről. Nem tudtam meg semmit a kezdetekről, mi motiválta az Ősöket, miért pont ezeket a törvényeket alakították ki, kíváncsi lettem volna a másik oldalra is.
Remélem, hogy a következőkben gondot fordít a szerző arra, hogy nem csak feltenni kell a kérdéseket, hanem megválaszolni is. Lóg a levegőben ez a történet nálam, viszont azt brutálisan teszi.

Borító: Kiadói sorozat részeként készült a borító.  Nekem azért nem jön be, mert ezt a lányt én majdnem felnőtt korúnak nézem, a történetben inkább 12-15 éves lányok szerepelnek.

Kedvenc karakter: -

Szárnyalás: -

Mélyrepülés: Caitlin.

Érzelmi mérce: Mélyen megrázó történet, érzelmileg megviselő.

Értékelés:

Nyereményjáték

A könyv kapcsán a disztópiák adaptációinak világába kalauzolunk Titeket egy nyereményjáték erejéig. Minden állomáson találtok egy-egy fotót valamelyik népszerű disztópia főszereplőjéről. A feladatotok, hogy felismerjétek, melyik filmbeli alakítását mellékeltük a fotón, és a regény címét beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

a Rafflecopter giveaway

A turné menete

01.15. - Spirit Bliss
01.17. - Szembetűnő
01.19. - Betonka szerint a világ...
01.21. - Kelly és Lupi olvas

2017. április 1., szombat

Gerencsér János: Kósza utak legendája - Kalászkirály

Az Athenaeum Kiadó jelentette meg Gerencsér János Kósza utak legendája című duológiájának első részét a Kalászkirályt. Ha szereted a  low fantasy műfajú, mesés történeteket királyokról, hercegnőkről, csatákról és szerelmekről, ne hagyd ki a lehetőséget, kövesd végig a három állomásos blogturnét, melynek végén egy példányt kisorsolunk a könyvből  kiadó felajánlásában.

Atheneaum Kiadó 2017.02.27
318 oldal
Besorolás: low fantasy

Gerencsér ​János fantasyjében a koldussá vált királyfi, az igazságos uralkodó mítoszát teremti újra, ármánnyal és szerelemmel átszőtt meséjét a történelmi regények rajongói is örömmel forgathatják. A Kalászkirály igazi tanulságos olvasmány minden korosztály számára.

Az Úr 1151. évében, egy képzeletbeli világban két királyi sarj, egy fiatal hercegnő és egy ifjú lovagkirály menekül üldözői elől. Eime, Ektíria birodalmának volt úrnője a testőrével bujdosik, míg a trónról őt letaszító Aceras király, aki immár maga is trónfosztott lett, koldusgúnyában vegyül el alattvalói között. Ellenségek ők, sorsuk mégis összefonódik, miközben földönfutóként a szabadságukért küzdve, lassan felnőtté válva nemcsak saját magukat ismerik meg egyre jobban, hanem népük akaratát is. Ám ezalatt a kegyetlen háborúskodások, öldöklő hatalmi harcok világát éppúgy át kell vészelniük: vérgőzös csatákon, halálélményeken tanulják meg a túlélés könyörtelen törvényeit. Márpedig azokat még a bukott uralkodóknak is tudniuk kell, főként, ha vissza akarják szerezni koronájukat.

Szomorú sorokkal kezdődik ez az értékelés, ugyanis a frissen debütáló szerző nem érhette meg a kötete megjelenését, elhunyt, mielőtt a nyomdából kikerült volna a regény. Békés utat kívánok neki egy szebb világ felé....
Annyi azonban bizonyos, hogy a kiadónál van a duológia befejező része is, amely jövőre jelenik meg előreláthatóan és  bizonyára tartogat majd meglepetéseket.

Örömmel vettem a kezembe a könyvet, a hangulatos borító remekül illik egy low fantasy műfajú történethez, az erdőn át  álruhában vándorló alak látványa azonnal felkelti az érdeklődést, vajon hová tart, mi elől kénytelen menekülni a főhős.
A történet hátterét egy képzeletbeli világ adja, ami leginkább egy középkori feudális jellegű társadalomra emlékeztet, királyságokkal, uralkodókkal, hódítókkal, katonákkal, jobbágyokkal, és persze ebből adódóan  a területek megszerzése és a hatalom utáni hajsza az egyik alapkérdés. A low fantasy műfajra jellemző ez, itt nincsenek kitalált lények, nincs mágia, varázslat, egyszerűen egy elképzelt korba és kitalált helyre álmodja meg a szerző a történetet. Jelen esetben azért a figyelmes olvasó gyakran kap olyan jeleket, ami alapján be tud azonosítani népcsoportokat, esetleg valós történelmi eseményeket, alakokat.
A Kalászkirályban két sorsot követhetünk nyomon, az egyik a fiatal uralkodó Aceras király története, akit éppen egy friss területhódítás után a saját nagyvezére árul el és kényszerít menekülésre. Az egyik pillanatról a másikra földönfutóvá vált fiatalembernek meg kell küzdenie a megélhetéséért, saját bőrén tapasztalja meg az uralkodása alá volt területeken élő jobbágyok, városi lakosok nehéz életét, az adófizetés kegyetlenségét. Hosszú útja során találkozik gyarló és becsületes emberekkel, sokat dolgozik, mesterségeket tanul ki és megismeri az igaz szerelmet is.
A másik szál Ektíria uralkodója, Eime hercegnő menekülésére koncentrál, akinek egy csapásra le kellene vetkőznie az elkényeztetett stílusát, ha jobbágynak öltözve, egy szál szintén álruhás testőrrel az oldalán életben akar maradni. Megismerjük tehát a földönfutó élet női oldalát is, Eime útját követve újabb és újabb karakterek sorsa fonódik össze a történetben.
A két cselekményszálat viszonylag gyors váltakozással meséli a szerző, egészen különleges hangon. Egyéni stílusa jól megalapozott, a legjellemzőbben a hosszú regéléses-mesemondásos szóhasználatot érzem ki belőle, és vélhetően rengeteg fantasy-t olvasott, ezekből is merített jócskán ötleteket az író. Ízesen és részletgazdagon mesél, abszolút illeszkedik a történet jellegéhez. Nem kíméli az olvasót a szerző, nincs híján a regény véres csatajeleneteknek, de ennek ellensúlyozásaként megjelennek a romantikus érzelmek is. A fülszöveggel ellentétben egyáltalán nem olyan módon, amit vártam volna.
A nevekkel viszont hadilábon álltam, ugyanis túl sok név hajazott egy-két betű eltéréssel más művekben használt nevekhez, illetve sok nevet találtam túl magyarosnak, és ez nem illett a szövegbe szerintem. Ezek felnőtt olvasóknak szemet szúrnak, de egy fiatalabb olvasó talán észre sem veszi.
A karaktereket nem találtam különlegesnek, inkább átlagosak,  mindenképp több érzelmet vártam volna tőlük, több drámát. A két főszereplő fejlődésének íve borítékolható, nem okoztak meglepetést, és különösebben hősökké sem váltak a szememben, ehhez sokkal több szenvedély beleadására lenne szükség. Nem is olyan a befejezés, mint amit vártam, és ez meglepett, de nem kiugróan. Szépen kicseng a szerző mondanivalója, megfelelő tapasztalattal a hátunk mögött tudunk igazán helyesen dönteni a sorsunkról.
Annak ellenére, hogy bizonyos részek nem tetszettek, (a köcsögkészítő hercegnő egy az egyben a Rigócsőr király meséből lett átemelve) olvastatta magát a regény, és azt mondhatom el összegzésképpen, hogy érdemes elolvasni, főleg a fiatalabb 14-18 éves korosztálynak ajánlanám.
Beleolvashatsz itt:  https://www.lira.hu/upload/M_28/rek3/1305401.pdf

Borító: Remek.

Kedvenc karakter: Hanga

Szárnyalás:  Eime és a főpap vitája.


Mélyrepülés: Eime kondérvonszolása.

Érzelmi mérce: A szerelmi szálak inkább aranyosak mintsem szenvedélyesek.


Értékelés:


Nyereményjáték:

Minden állomáson egy-egy szereplő nevét rejtettük el, olvasd össze a kiemelt betűket és írd be a rafflecopter doboz megfelelő sorába! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre jelentkezni a megküldött e-mailre. Ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!


Résztvevő blogok:

04.01 Kelly és Lupi olvas
04.05 Always Love a Wild Book
04.09 Szembetűnő


Rendszeres olvasók