Az első kedvenc ebben a sorozatban Jókai Mór: Egy az Isten című regénye.
Eredeti megjelenés: 1877
Eszem ágában sincs Jókait elemezni, kivesézni, nekem ehhez nincs irodalmár képzettségem, és én sem venném jó néven, ha blogos szinten ilyesmit olvasnék máshol. Úgy érzem, a klasszikusok külön kategóriát élveznek, én is egyéni szempontokat vettem figyelembe.
A könyv és én: Jókaival az általános iskola hetedik osztályában találkozunk, amikor A kőszívű ember fiai, mint kötelező olvasmány kerül a diákok elé. Egy regényt tudnék arról írni, mennyire nem támogatom a mai kötelező olvasmányok nagy részét. Szerintem nem a megfelelő időben kerülnek a gyerekek elé, bizony rettentően unalmas a többségük, és nemhogy hozzájárulnának az olvasás megszerettetéséhez, inkább elveszik a kedvüket tőle. Szegény irodalom tanárnőmet Dr. Buda Béláné Éva nénit gyakran szórakoztattam a dolgozatok végén a kommentjeimmel, amiben megjegyeztem a saját véleményem úgy mellékesen. Persze rám szólt, hogy hagyjam abba, mert ezeket elteszik, de így utólag vicces, hogy már innen indult a kritikus megmondó hajlamom. Szóval Jókai volt az, akire nem tettem megjegyzést, mert egy az egyben beleszerettem a regényeibe. Szerencsés vagyok, a szüleim könyvespolcán ott volt a Jókai összes, melyeket azóta "elbirtokoltam", és a kőszívű után sorra olvastam őket. Mindez a 80-as évek elején történt, és a pöttyös, csíkos lányregények után hatalmas lelkesedéssel fedeztem fel Jókait. A korosztályom nem a hollywoodi filmeken nőtt fel, nekünk még a múlt században készültek remek magyar tévéfilmek, sorozatok többek között Jókai művekből is, hatalmas színészlegendákkal. Nagyon sajnálom a mai gyerekeket, köztük vannak a sajátjaim is, akik már egy Egri csillagokat sem képesek nemhogy elolvasni, de filmen sem megnézni. Ezért is lenne szükséges változtatni a kötelezőkön, mert a mai generációt nem nyűgözi le ez a világ, nekik ez már unalmas történelem, teljesen felesleges erőltetni.
Ideje rátérni a regényre! Számos Jókai mű közül számomra kiemelkedik az Egy az Isten. Rögtön az elején le kell szögeznem, hogy a vallásról nem fogok véleményt mondani, mert sem az unitárius, sem más vallás nem a sajátom, és teljesen kívülállóként figyeltem a karakterekre gyakorolt hatását, ez a része a regénynek nem hatott rám. A romantika annál inkább.
Mivel szörnyű és pontatlan fülszövegekkel találkoztam, a cselekmény bevezetését röviden összefoglalom.
A történet 1848 tavaszán kezdődik, amikor Cagliari hercegné, azaz Zboróy Blanka grófnő idősebb barátnéja (Dormándyné) és ügyvédje (Zimándy Gábor) társaságában vonattal utaznak Róma felé, hogy a grófnő válóperében előnyt szerezzenek a legmagasabb bírák előtt. A lányt ugyanis a családja szinte a zárdából kikerülve adta férjhez az idős herceghez, s ez a házasság úgy tűnik eleve halálra volt ítélve, Blanka képtelen érintkezni a férjével, így az megindította ellene a válópert. Ráadásul a herceg titkára is üldözi, Vajdár Benjámin, aki kompromittálni akarja őt.
A vonaton találkoznak a 22 éves Adorján Manasséval, aki szintén Rómába tart, festői ambícióinak hódol, miután a fényesnek induló politikai karrierjét kettétöri a magyarországi belpolitikai helyzet. Manassé terve, hogy leszáll a vonatról és a hegyek között érkezik Rómába, igencsak megtetszik Blankának, mivel így egy nappal a vonat előtt érhetnek oda, megelőzve Vajdárt, aki szintén ezen a vonaton utazik. Az úton Manassé sokat mesél a helyről, ahol a családja él, Torockóról, Erdély legszebb szegletéről, ahol a vasbányákban és a földeken dolgozó szorgos nép valóságos csodát hozott létre, egy idealizált világot, ahol mindenki boldog és elégedett, amit lehet csodálni és lehet irigyelni. Rómába érkezésük után Manassé még napokig kíséri őket a húsvéti ünnepségek kapcsán, de mindig ügyelve arra, hogy egy pillanatra se udvaroljon a hercegnőnek, aki még férjezett. Amikor Blankát névtelen levélben figyelmeztetik az ellene szőtt összeesküvésre, Manassé a kezébe ad egy adut, amivel megfékezheti Vajdárt. Ennek viszont az a következménye, hogy a válóper végeredménye nem kedvez Blankának: sosem mehet férjhez többé, és Rómában kell maradnia, gyakorlatilag örök magányra kárhoztatva. A herceg sem nősülhet meg többé, legalábbis míg elvált neje él. Barátnője és az ügyvéd hazatérnek Magyarországra, össze is házasodnak. Közben az olasz nép is forrong, összecsapnak a katonasággal, merényleteket követnek el a gazdagok ellen. Ki fogja ebből a helyzetből kimenteni Blankát, akinek senkije sem maradt?
Miért vagyok rabja a történetnek? Elsősorban Jókai hangja miatt, ami annyira sajátos, időnként bő lére eresztett magyarázatokkal, de teljesen hitelesen illeszti bele a valódi történelmi helyzetekbe a cselekményt. A szöveg régies, időnként olyan szavak is szerepelnek, amihez elő kéne venni a latin szótárt, de egyben varázslatos a hangzása egy mai olvasónak. Szerettem a botanikai és a gasztronómiai ízes megjegyzéseit, hogy a tájleírásokról már ne is beszéljek. Annyira jól ért a szerető szívekhez, imádom azokat az apróságokat amit megenged a szereplőknek ebben a korban: egy-egy gondolat, egy apró érintés már hatalmas jelentőséggel bír. Olyan jeleneteket vésett a szívembe, amiből sok éven át építkeztem, és a számtalan újraolvasásom tárgyai a mai napig. Igen, vannak kedvenc részek, főleg a regény első feléből, a küzdelmesebb időkből, amit sokszor újraolvasok és persze millió kedvenc mondatom is van, ami szállóigévé vált a fejemben.
A karakterek ebben a regényben is kicsit idealizáltak, a főszereplők nagyon jók, nagyon szépek, és megingathatatlanok. Az ellenségek menthetetlenül rosszak, meg is kapják méltó büntetésüket. Egyszerűen jólesik azt gondolni, hogy tényleg voltak ilyen emberek, ilyen jellemek, volt egy ilyen kor, amikor léteztek ennyire tiszta szerelmek, amikor annyira tisztelték a nőket, hogy ma már ez a hihetetlen kategória.
A regény első fele Rómában játszódik, és mivel többször jártam ott, nem voltak ismeretlenek a helyszínek, ezt valahányszor újraolvasom, akkor sem unom meg. Erdélyben viszont sosem jártam még, ezért nekem Torockó és környéke egy nagy kérdés maradt, valóban létezhetett ez a szinte misztikus világ, a maga paradicsomi feelingjével? Tényleg ennyire jók az ott élő emberek? Nekem ez túlságosan is távol áll a realitástól, de ezzel együtt elfogadtam.
Manassé. Akkoriban még nem is tudtam, hogy valaha lesz ilyen listám, de ő az elsők között volt akiket könyves pasijaimként tartok számon. Istenkém, ez egy tökéletes férfi. Külsőleg is, bár igazából egyszer kapunk róla bővebb leírást, abszolút a fiatal Henry Cavill lehetne a jelenkori megtestesítője. Belsőleg pedig egy sziklaszilárd jellem, 100%-ban úriember, nincsenek felesleges szavai, de amiket mond, azt érdemes megjegyezni.
"ahonnan én jövök, ott az emberek csak egyszer szeretnek"
"– Nem, hercegnő. Én nem viszem önt magammal. – Miért nem? – kérdezé a hercegnő, repeső reménykedéssel. Az ifjú alakja délcegen felmagasodott. – Azért – mert ember vagyok és férfi! Meg tudnám önt védelmezni az egész világ ellen; de saját magam ellen nem. – Én önt szeretem. Ha ön velem jön, a kárhozatba jön. – Mert én nem vagyok sem szent, sem angyal! – Ember vagyok – és rossz."
Blanka egy ijedt 19 éves lány, akit családja odavetett egy öreg oroszlánnak, akinek végül beletört a foga. A kapcsolatuk Manasséval lassan építkező szerelem, ami a körülményeket figyelembe véve mégis merésznek mondható. Erdélyben már telítődtem Blanka jóságos karakterével, kis túlzással szinte vártam a szentté avatását. Keveselltem a szerelmesek jeleneteit, sosem voltak egyedül. Blanka lemondott a rangról, pénzről, örökségről, viszont sokkal többet kapott még a szerelemnél is, testvéreket, szerető családot.
A cselekmény lendületes, engem az első oldaltól magával ragadott. A regényre oly jellemző kettősség a történetvezetésben is megjelenik, az első rész lényegében Blanka és Manassé szerelmének kibontakozása, valós történelmi eseményekkel, amiknek a páratlan római környezet adja a díszletet. Felejthetetlen jelenet számomra a Colosseum tetején játszódó párbeszéd, a vatikáni látogatások vagy Blanka kétségbeesett vizitje a csizmadia mesternél. (Több regényben is olvastam hasonlót és mindig eszembe juttatja)
Érdekesek voltak a katolikus vallással kapcsolatos események leírásai, az egész rendszer, a válóperek egyházjogi kérdései.
A regény második része mindennek az ellentéte, Erdélyben eltűnnek a gazdag díszletek, az intrikák és egyéb főúri szórakozások. Felváltja ezeket a legcsodásabb emberiesség, a testvéri szeretet. Nekem ez volt a második rész legfőbb üzenete, amiről csak felsőfokban tudok beszélni, sűrű könnyek között. A többi csak ezután kerülhet szóba, megmenteni az otthont, a falut, Torockót, békét kötni az ellenséggel, majd elmenni öt évre katonának, mindezt túlélni, csak úgy lehet, ha a hiten túl rendelkezel még egy csodával, testvérekkel, akikre minden körülmények között számíthatsz és akik elvesztése fájóbb bárminél.
Csodás karaktereket alkotott ebben a regényében is Jókai. Az olvasás után nem hiszem, hogy bárki el tudná felejteni Zenóbia keménységét, Áron bátya humorát, vagy épp a szép márkinő cselszövéseit és sorolhatnám tovább.
Mivel lehet rávenni ma a fiatalokat, hogy Jókait olvassanak? Semmivel. Esélye sincs. Nem tudom megváltani a világot, tisztában vagyok vele, hogy a vérbeli könyvmolyokon kívül mások nem fogják a kezükbe venni. Sajnos nem élik át ezt az élményt, de egyszer talán, ha öregebbek lesznek, vagy mittudomén. Egyszer.
Kedvenc
karakter: Manassé
Szárnyalás: A legjobb jelenet a Colosseum tetején a nagy "véletlen" találkozás.
Mélyrepülés: -
Mélyrepülés: -
Érzelmi
mérce: Összehasonlíthatatlan a mai regényekkel, mégis totál romantikus.
