Kiera Cass: Eljegyezve (Eljegyezve #1)

 

Gabo Kiadó, 2020

312 oldal

Fordította: Gondáné Kaul Éva

Goodreads: 3,04

Besorolás: romantikus, YA, ifjúsági

Koroa ​fiatal királya még nem akar megállapodni egyetlen nő mellett – de aztán megismeri Hollis Brite-ot. Hollis a Keresken-kastélyban nőtt fel, és a többi nemesi származású lánnyal együtt abban reménykedik, hogy sikerül felhívnia magára a király figyelmét. Amikor Jameson király szerelmet vall neki, érthető örömmel és izgalommal fogadja az uralkodó közeledését.

De hamar rájön, hogy ez az új élet a különleges ajándékok és a kitüntetett figyelem mellett komoly elvárásokkal is jár. Hollis nem biztos abban, hogy meg tud felelni a királyi követelményeknek. Izoltánia királya látogatást készül tenni az országukban, és Hollis szeretné bebizonyítani Jamesonnak és önmagának, hogy rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amelyeket egy leendő királynétól elvárnak. De aztán találkozik egy izoltániai idegennel, akinek megvan az a titokzatos képessége, hogy a szívébe lát. Hollis rádöbben, hogy olyan jövőt kíván magának, amire addig gondolni sem mert.

Kiera Cass nagy kedvencemmé vált a Párválasztó sorozatával, így nem volt kétséges, ha új sorozata jön, akkor az mindenképpen érdekelni fog. Sajnos elég későn vettem észre az új könyveit, de ami késik, nem múlik, így a karácsonyi szünetben rávetettem magam az új sorozat első kötetére.

Az alaptörténet picit hasonlít a Párválasztó sorozatra, hiszen itt is van egy fiatal, jóképű, nagyhatalmú király, aki körül sürögnek-forognak a fiatal lányok. Persze itt nincs olyan versengő műsor, mint a másik sorozatban, itt csak simán minden létező fiatal szépségnek csapja a szelet a király és persze az összes lány abban reménykedik, hogy őt fogják választani.

Ez a "megtiszteltetés" végül Hollisra esik, a király egy "véletlen baleset" folytán felfigyel a fiatal, gyönyörű lányra és persze elkezd neki udvarolni. Hollis pedig a fellegekben jár, hiszen a rengeteg lány közül őt éri az a kegy, hogy királyné lehet. A király pedig már a lánykérés előtt minden módon jelzi a külvilág felé is, hogy a Hollis lesz a felesége. Megkapja a királynői lakosztályt, a hozzájuk érkező szomszédos király előtt is "feleségként" van bemutatva. Minden szép, minden jó, de természetesen nem minden tökéletes.

Egyrészt érkezik egy új család a királyságba és a középső fiú kék szeme... hát az teljesen megbabonázza Hollist.. másodjára pedig kiderül, hogy bár a király Hollis humorába és szókimondásába szeretett bele, de nem vár tőle többet, minthogy mosolyogjon, szép legyen és a közös gyermekeiket is már előre elígérgeti mindenfelé, ami eléggé megrémíszti a lányt. Vajon túl tudnak lépni ezeken a problémákon? Hollis képes kitartani a király mellett vagy elcsábítják azok a csodálatos kék szemek?

Nagy izgalommal vetettem bele magam az új történetbe, de őszinte leszek, nem igazán szerettem bele. A történet hasonlósága miatt sem tudok eltekinteni az összehasonlítgatástól és legnagyobb sajnálatomra nem ez a regény került ki belőle győztesen.

A történet háttere a már megszokott volt. Jóképű fiatal király kontra gyönyörű fiatal lány. Ez akár jól is elsülhetett volna, de amit én rettentően hiányoltam, az a kémia a szereplők között. Sem a király és Hollis között nem éreztem a kémiát, sem Hollis és a kékszemű fiú, Silas között. A királlyal még nem is volt gond, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a főhősnőnk nem a király két szép szeméért akar feleségül menni hozzá, de Silas már más tészta volt. Miatta adott fel Hollis szinte mindent. És mégsem láttam, éreztem köztük semmilyen komolyabb vonzalmat. Na mindegy, ez egy bevezető kötet volt, én valahol tippelem, hogy az írónő hová akar kilyukadni, csak ez így nagyon fura kitérő volt.

Igazából bár ez romantikus történetnek van eladva, számomra a legérdekesebb szál mégis Hollis és az "ellenséges" király felesége, Valentina közti kapcsolat volt. Az egyikük már benne van a slamasztikában teljesen, hiszen egy rosszindulatú gonosz király felesége, aki semmi másra nem akarja használni, minthogy örökösöket szüljön, a másikuk pedig épp ennek a kapujában áll. Bár Jameson király messze nem olyan rossz, mint Izoltánia királya, de a lányok sorsa mégis nagyon hasonló lenne...Tetszett a lassan kialakuló barátságuk és kíváncsian várom, hogy mi fog ebből kisülni.

Ami számomra még rettentő fura volt, hogy ahhoz képest, hogy a király mennyire szerette Hollist és mindent megadott neki, mégis milyen lazán el tudta engedni és szinte azonnal beleszeretni egy másik lányba. Hipp-hopp.. ráadásul az se nagyon zavarta, hogy egy másik férfival megy el "úgyis visszajössz hozzám" - vagy valami hasonló volt a reakciója... Egy nagyhatalmú, SZERELMES uralkodótól azért többet várna az ember...

Hollis pedig gyönyörű. Pont. Kész. Nem okos, nincsenek nagyratörő vágyai, csak szép. Valamennyi karakterfejlődést láttam tőle, de még messze kevés, hogy egy szerethető főhősnő legyen. A barátnője még ennyit sem érdemel, azok után, ami tett. Maradjunk annyiban, hogy még barátnőnek se merném nevezni az ilyet. 

Ami pozitívum, hogy a történet gördülékenyen halad, én nem éreztem benne sehol sem üresjáratot. Csak az érzelmek! Valahogy azok maradtak ki a történetből. Hiszen (elviekben) van benne hatalmas, sírontúli szerelem, bánat, izgalom, fájdalom, öröm - de ezek egyikét sem éreztem az olvasás közben. 

Ahogy látni, számomra ez egy rettentő gyenge kezdés volt - főleg, ha összehasonlítjuk, hogy Kiera Cass milyen sorozatot tett már le az asztalra. Persze, kíváncsi vagyok a folytatásra, hiszen, ha nem is lett (számomra) kifejezett függővég a könyv befejezése, de azért maradtak nyitott szálak és nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz Valentinával (igen, nem Hollis érdekel, hanem inkább Valentina...) és hogy bejön-e a tippem, hogy Hollis ki mellett köt ki. 

Borító: Gyönyörű, figyelemfelkeltő, mint a többi Kiera Cass regényé

Kedvenc karakter: az Eastoffe család

Szárnyalás: Hollis bátorsága

Mélyrepülés: a szerelmi szálak

Érzelmi mérce: romantikus a történet, de van benne a romantikán túl bánat is, nem kevés

Értékelés: 

Borítóextra

Megmutatok Nektek pár borítót, amivel a külföldi kiadások jelentek meg

Szinte mindenki maradt az aranyszínű ruha koncepciónál és a legtöbb kiadás azt a borítót tartotta meg, ami a magyar kiadást is díszíti.

A holland, francia, német kiadás az alábbi borítóval jelent meg:

Ez a portugál kiadás borítója: 

Ez a szépség a török kiadás borítóját díszíti:

És utoljára hagytam a két "kakukktojást", amelyek szinte teljes mértékben eltértek a fentiektől:

A perzsa kiadás borítója:

És a kínai kiadás borítója:

Nektek melyik tetszik a legjobban?

Kiera Cass: The Heir - Koronahercegnő (#Párválasztó 4)

Gabo Kiadó, 2015
372 oldal
Fordította: Gázsity Mila
Goodreads: 3,94
Besorolás: YA, disztópia, romantikus

35 UDVARLÓ. 1 HERCEGNŐ. KEZDETÉT VESZI EGY ÚJ PÁRVÁLASZTÓ.

Eadlyn hercegnő kislánykora óta hallhatta a véget nem érő történeteket arról, hogyan ismerkedett meg édesanyja az édesapjával. Húsz éve történt, hogy America Singer benevezett a Párválasztóba, és elnyerte Maxon herceg szívét, akivel azóta is boldogan éltek. Eadlyn mindig is igen romantikusnak találta szülei tündérmesébe illő történetét, habár soha eszébe nem jutott volna a nyomdokaikba lépni. Ha rajta múlik, a házasságot addig halogatja, amíg csak lehetséges.
Csakhogy egy hercegnő sosem rendelkezhet maradéktalanul az élete felett, így bármennyire hevesen tiltakozik is, Eadlyn sem kerülheti el a saját Párválasztóját.
Eadlyn egyáltalán nem számít arra, hogy saját története a szülei meséjéhez hasonlóan boldogan végződik. Amikor azonban megkezdődik a versengés, talán mégis mutatkozik arra némi esély, hogy az egyik udvarló elnyerje a szívét, felfedje az összes előtte álló lehetőséget, és ezzel azt is bebizonyítsa, hogy Eadlyn számára korántsem olyan lehetetlen rátalálni a saját boldogságára, mint azt képzelte. HÚSZ ÉVVEL EZELŐTT ÉDESANYJA NYERTE EL A KORONÁT.
ELJÖTT VAJON AZ IDEJE ANNAK, HOGY EADLYN HERCEGNŐ IS RÁTALÁLJON AZ IGAZ SZERELEMRE? 

Amikor befejeztem a Párválasztó sorozatot, nem is mertem remélni, hogy az írónő folytatással fog minket meglepni. Az apróbb novellákat olvastam, de azok inkább kiegészítő kötetek voltak, mintsem, hogy folytatásnak tekintsem őket.
Így amikor megjelent itthon a Koronahercegnő, azonnal lecsaptam rá, mert nagyon szerettem volna Maxon és America világába visszajutni és újra egy romantikus mesét olvasni.

A történet 20 évvel a trilógia befejezése után veszi kezdetét. Maxon uralkodik még mindig Americával az oldalán, gyönyörű gyermekeik születtek, a kasztrendszert eltörölték, minden szépnek és jónak tűnik, de a nép mégsem boldog. Lázongások vannak itt-ott és, hogy enyhítsék a feszültséget, ezért újra meghirdetik a Párválasztót, amin a lányuk, Eadlyn keze a tét, akiért 35 fiú fog versengeni. 

A történet első hallásra nagyon hasonlíthat az alaptörténethez, de az írónő csavart rajta egyet, mert amíg az első részben 35 lány harcolt a trónörökös kegyeiért, addig most 35 fiú küzd a koronahercegnő kezéért.

Maxon és Eadlyn (ha egyszer nem jól írom le a nevét, nézzétek el nekem, mert ebbe a névbe állandóan belegabalyodnak az ujjaim:), sok mindenben hasonlított. Királyi vonalból jöttek és mind a kettőjüket a kényszer vezette, hogy így keressenek maguknak párt. De amíg Maxon szerethető volt az összes hibájával együtt, látszott, hogy egy idő után élvezte a sok lányt maga körül, addig ezt Eadlynnél nehezebb megfogalmazni. Egyrészt megértettem a viselkedését, hiszen kisgyerek korától kezdve arra készül, hogy ő legyen az első női uralkodó és ez óriási teherként nehezedik a vállára. Mindenáron meg akar felelni ennek az elvárásnak, így folyamatosan erre koncentrál, nem igazán voltak kapcsolatai, 18 éves korára nem nagyon érdeklik a fiúk sem. Majd hirtelen közlik vele, hogy a trón és a birodalom érdekében párt kell magának választania azonnal. Ez így egyikünknek sem lenne könnyű, ugye? Még akkor sem, ha egyszerre 35 pasi küzdene a kegyeinkért.
Pedig ez milyen jól hangzik! Feltéve, ha olyan fiúk vennének minket körül, akik közül választani se tudnánk. Eadlyn sem tud. És én sem tudnék. De nem azért, mert annyira kimagaslóan jók, hanem, mert annyira nem azok. 
Mert hát milyen pasikat kapott/ húzott magának Eadlyn? Hogy őszinte legyek, egyik fiútól sem voltam elájulva. Igen, voltak cuki srácok, akiket én is megkedveltem, például Henrit, az abszolút lelki társnak való fiút, de aki a nyelvi nehézségek miatt talán soha nem fog eljutni oda, hogy Eadlynnel közelebbi kapcsolatba kerüljön vagy Kile-t, akivel a hercegnő együtt nőtt fel és talán az eddigi "utállak" kapcsolatuk megváltozhat vagy Erik, a tolmácsfiú, akinek az értékei sajnos valószínűleg örökre rejtve maradnak, hiszen ő nem tagja a 35-sök fogatának - de egy se volt köztük olyan, akiért megdobbant volna a szívem. Mindnek egy-egy olyan tulajdonsága volt, ami esetleg figyelemreméltó, de olyan, aki kimagaslott volna a mezőnyből... hát nem nagyon találtam. Úgyhogy teljesen megértettem Eadlyn hezitálását:). 

Ráadásul az sem segítette a fiúk megkedvelését, hogy nagyon keveset tudtunk meg róluk. Persze, mondhatjuk azt, hogy az alapsorozat is így épült fel, hiszen 35 ember hátterének, lelki bajainak, történetének a kiteregetése nem egyszerű feladat, sem idő, sem hely nincs rá, de úgy, hogy America a lányok között élt, talán jobban megismerhettük  anno őket. Itt Eadlyn főleg a saját problémáival volt elfoglalva, a srácok abszolút mellékesek voltak és nem egyszer éreztem úgy, hogy "három hónapom van a párválasztóra, úgyhogy rendben, néha a fiúkkal is fogok foglalkozni". Nemhiába jegyezték meg a srácok, amikor a riporter kérdezte őket, hogy a legnagyobb kihívásuk leginkább az volt, hogy mit egyenek és mennyit.

És hiába próbálta az írónő Eadlynt belevaló csajszinak beállítani, ha sokszor inkább az elkényeztetett és gőgös királylány jutott róla az eszembe. Ami szimpatikus volt benne, az a kötelességtudata és a kapcsolata az egyik öccsével, Ahrennel. Nagyon aranyos pillanataik voltak együtt és igen, a fiú nagyon sokat segített neki minden téren, még az érzelmek bonyolult útvesztőjében is, hiszen ő már megismerte a valódi szerelmet, így okos tanácsokat adott a nővérének, még ha az sokszor morgott is miatta.
Persze aztán a történet végre beindult, Eadlyn személyisége is sokat változott és a végefelé pedig már azon izgulhattam, hogy mindjárt vége a könyvnek és... Úgyhogy vagy legyen egy következő rész, vagy valami jót találjon ki az írónő, mert így nem lehet vége a regénynek. És a lapok elfogytak, én pedig itt maradtam kétségek között, hogy vajon mi fog történni a továbbiakban? (természetesen nem tudtam megállni és utánanéztem, igen, lesz folytatása:).

De, hogy, ne csak morogjak, azért azt is megemlítem, hogy America és Maxon számomra még mindig álompár. Húsz éve házasok, de még mindig ugyanolyan forró szerelem köti őket egymáshoz. Minden jelenetükben még mindig érezhető, hogy milyen mély szerelemmel szeretik egymást. Az írónő nem tudott volna annyi jelenetet írni róluk, amennyivel elégedett lehettem volna:). Egyszerűen imádtam őket!!

Összességében nem volt rossz a regény, hiszen szinte egy ültő helyemben kiolvastam. De az is biztos, hogy miután befejeztem az olvasást, egyszerre voltam csalódott és elégedett is egyben, mert hiába lehettem újra Maxon és America világában, de ez a Koronahercegnő még nem ér fel az édesanyjával és a történet sem az eredetivel.
Azért persze nagyon kíváncsian várom a folytatást, mert az írónő elérte azt, hogy teljes bizonytalanságban tartson, ami azért nagy szó:).

Borító: Még mindig a legszebb és legromantikusabb borítók között tartom számon a sorozat borítóit. És ez a borító is követi a hagyományokat. Imádom!

Kedvenc karakter: Maxon, America, Ahren, Kile, Henri és Erik

Szárnyalás: Ahren és Eadlyn kapcsolata és persze a királyi párunk töretlen szerelme

Mélyrepülés: az értékelésben sok mindent felsoroltam, de még mindig hibának tartom a hiányos világfelépítést

Érzelmi mérce: egy-két csók elcsattan

Értékelés: