KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Móra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Móra. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. június 14., péntek

Otfried Preußler: Krabat


A Móra Könyvkiadó idén újra megjelentette Otfried Preußler: Krabat  című ifjúsági fantasy regényét, mely a német mondavilágon alapuló történetével számos irodalmi díjat zsebelt be világszerte. Az alakváltó molnárlegények történetéről három bloggerünk számol be, kövesd az állomásokat, és a játék megfejtéséért cserébe esélyed lesz megnyerni a könyvet a kiadó felajánlásában. 
 
Móra Könyvkiadó 2024 Móra Klassz sorozat
232 oldal
Fordította: Farkas Tünde
Goodreads: 3,92
Besorolás: ifjúsági, fantasy, mágia, alakváltó

A koselbruchi malomban titokzatos iskola működik: a félszemű Mester varázslást tanít tizenkét tanítványának, köztük a tizennégy éves Krabatnak, aki szegényen és árván érkezik a malomba. Krabat eszével és szorgalmával hamarosan kitűnik a többiek közül, s idővel ráébred, micsoda gonosz erők játékszere ő és tizenegy sorstársa. Lázadni próbál, szövetségeseket keres és talál a tanítványok közt, ám a legnagyobb segítség a faluból érkezik egy kántorlány személyében, akibe Krabat szerelmes lesz. Az izgalmas, fordulatokban gazdag regény jó és rossz összecsapásának megrendítő, hősies, örök érvényű története.

Még nem olvastam korábban a szerzőtől, meg is lepett, hogy számos gyerekkönyve jelent már meg magyarul, és ahogy a Moly-on nézegettem, egytől egyig nagyon népszerűek. A Krabat is közéjük tartozik, idén szükség is lett újranyomásra, ennek apropóján blogturnét is kap a regény. A szerző weboldalán olvastam, hogy a regény eredeti megjelenése utáni években számos díjat nyert, igazi klasszikussá vált, hiszen jelenleg  a német nyelvterületen az iskolai kötelező olvasmányok közé is beválogatták. A regényből több filmváltozat, színdarab is készült, idén tavasszal élőszereplős előadást mutattak be nálunk is a Bábszínházban. Számomra külön meglepetés, hogy felfedeztem, korábban láttam a regényből készült balett előadást a klasszikus zenét adó tv csatornán, remek élmény volt.
Egy sötét hangulatú fantasy-re számítottam, erre utalt a mágusképző iskola a fülszövegben, és az alakváltó fiúkra utaló borító, ami egyébként igazán figyelemfelkeltő a színeivel és a varjúval.
Krabat egy alig 14 éves árva koldusfiú, aki a környéket járja barátaival, és próbál némi pénzt vagy ennivalót szerezni a három királyok előadásukkal. Egyik éjjel álmában meghallja a Mester hívását, álljon be molnárlegénynek a koselbruchi malomba, nem bánja meg. Némi hezitálás után megkeresi a malmot és beáll inasnak a 11 molnárlegény mellé. Kezdetben nehéz a munka, de talál a fiúk között olyat, aki szívesen segít neki, ő a legidősebb közülük, Tonda. A többiek is viszonylag simán befogadják maguk közé. Ahogy telnek a napok, világossá válik, mi folyik itt valójában, a termények őrlése mellett időnként mágiát is tanulnak az öreg félszemű molnártól.
A Mester valójában egy nagyhatalmú varázsló, aki a szolgálatait jó pénzért nemeseknek, hadvezéreknek ajánlja fel. Könnyen teszi, a varázslatok árát nem ő fizeti meg, hanem minden évben az egyik tanítvány életét áldozza fel az ördöggel kötött alkuja fejében. Csakis akkor szabadulhat valaki ebből a csapdából, ha a szeretett lány kikéri a malomból, ám a Mester csapdát állít annak, aki ezt kérni merészeli, hiszen a 12 egyforma varjúvá változott fiú közül lehetetlen kiválasztani az igaz szerelmét.  Krabat az első halálesetnél még nem sejti az igazságot, sőt hosszú hónapokon át élvezi a tanulást és a mágia alkalmazását, egyre többet akar tudni, a titkos máguskönyv minden oldalát meg akarja jegyezni. Azonban egy napon meghallja a közeli falu egyik leányzójának énekét, ami megbabonázza, és arra jut, valamilyen módon meg kell állítania a malombeli pokoljárást, ki akar szabadulni ebből. Meg kell gondolnia, melyik társa alkalmas szövetségesnek, türelmesnek kell lennie, és a közeledő újabb évforduló miatt ez nagyon keserves várakozás.
A történet három részre oszlik, a malomban töltött három évforduló kapcsán. Az első a tanuló időszak, Krabat ismerkedik a többiekkel, megtapasztalja, ki az, akiben bízhat, kiben nem. Megismeri a malom működését, hogyan dolgoznak, ki az egyetlen ügyfelük, és tulajdonképpen azt veszi észre, hogy jó dolga van, megtömheti a hasát és tanulhat is. A második rész a felismerésről szól, az ismétlődésről, és a gondolatok ébredéséről, valami nagyon nincs rendben ezzel az egésszel. A harmadik rész a megoldás keresésről szól, Krabat ki akar törni ebből a körforgásból, mielőtt rá kerülne a sor az áldozat szerepében.
Nagyon fontosak voltak a történetben a barátságok, a bajtársiasság. A tanítványok sokfélék, jó és rossz tulajdonságok keverednek, akad köztük magát butának mutató is, aki végül okoz meglepetést. Fontos volt az elengedés kérdése is, hiszen az első áldozat közel került hozzá, de magában továbbvitte a gondolatait, szavait, a barátja nem élt hiába, örökre emlékezni fog rá.
A varázslat témája érdekesen alakult, hiszen itt mégiscsak fekete mágiával van dolgunk, mégis egyrészről nagyon is élvezték a szereplők az ezzel kapcsolatos hatalmat. Könnyebb volt a munka, vicces a pénzszerzés, élvezetes az átváltozás, a gondolatküldés és sorolhatnám. Másrészt viszont ott volt az árnyoldal is, nincs szabadulás a malomból, és évente feláldoznak valakit a hatalomért cserébe.
Gyönyörűen kirajzolódik a lényeg, a fő mondanivaló, csakis a szeretet ereje tudja legyőzni a sötét mágiát, még ha magával az ördöggel kötöttek is szerződést.
A bennem élő gyerek még mindig imádja ezeket a jó és rossz oldal közötti küzdelemről szóló történeteket, és ebben a regényben egy számomra teljesen ismeretlen sztorit kaptam. Egy kis hiányérzetem azért maradt, mert nagyon hirtelen ért véget az utolsó fejezet, szerettem volna legalább pár mondatot még hallani a szereplők további sorsáról. Összességében nagyon tetszett a regény, felkeltette az érdeklődésemet a szerző további meséi iránt, illetve úgy általában a német nyelvterület mondái iránt, ahol lenne még pótolnivalóm.
Ajánlás szempontjából is hozott újat, olyan kevés regény akad a kezembe, amit bátran ajánlhatok fiú olvasóknak, max uniszex könyvekkel van dolgom, de a Krabat kifejezetten felkeltheti a fiúk olvasás iránti kedvét, a nyári szünetre tökéletes olvasmány néhány esős napra, ez egy kedvenc darab lesz a könyvespolcon.
Képek: Jelenetfotók a Krabat filmből

Borító: Nagyon figyelemfelkeltő, fiús, pont ez való a történethez.

Kedvenc karakter: Krabat.

Szárnyalás: Jó volt olvasni azokat a részeket, amikor élvezték a mágia hatásait.

Mélyrepülés: -

Érzelmi mérce: Jó és a rossz klasszikus küzdelme, némi gyásszal, halvány szerelmi szállal.

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!

Nyereményjáték
 
A játék nagyon egyszerű, a feltett kérdéseinket a beleolvasó elolvasásával könnyen megválaszolhatjátok. A megoldásokat szokás szerint írjátok be a  rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.
 
KÉRDÉS:  Krabat álmában hány varjú ült a rúdon?

Állomások:
06.14 Kelly & Lupi olvas
06.17 Könyv és más
06.20 Spirit Bliss - Sárga könyves út



2024. március 5., kedd

Szabó Magda: Születésnap


A Blogturné Klub bloggerei Szabó Magda klasszikus ifjúsági regényei közül három kötettel szeretné megismertetni az ifjú olvasókat a Móra Könyvkiadó segítségével. Az Álarcosbál, az Abigél és a Születésnap a mai napig méltán népszerű az olvasók széles körében. A Születésnap blogturné három állomását követve a játék megfejtéséért cserébe esélyed lesz megnyerni a könyvet a kiadó felajánlásában.
 
Móra Könyvkiadó
264 oldal 
Goodreads: 4,55
Besorolás: lányregény, család, felnőtté válás, klasszikus

Mennyi mindent vár Illés Bori attól a májusi vasárnaptól, amelyen betölti tizennegyedik évét! Úgy érzi, ez a nap határkő lesz életében, ettől a naptól fogva nagylánynak tekintheti magát, s nagylánynak tekintik a felnőttek is. De a várva várt tizennegyedik születésnap csak csalódást, keserűséget tartogat Bori számára. Az igazi születésnap, amely véget vet a gyermekkornak, nem esik egybe a naptár szerinti születésnappal. Váratlanul érkezik a kislány életébe az első komoly próbatétel, amely eldönti: nagylány-e már Illés Bori, kiérdemli-e a felnőttek bizalmát. Szabó Magda kitűnő regénye az igazi születésnap történetét meséli el a fiatal lányolvasóknak.

Az Álarcosbál és az Abigél után itt a harmadik regény a Szabó Magda blogturnék sorában, a Születésnap is tökéletesen beleillik a Múlt századi kedvenceim blogbejegyzések sorába.
A Móra Kiadónál megjelent elegáns küllemű lányregény sorozat meghozta a kedvem a nosztalgiához, és hiába teltek el évtizedek, a Születésnap olvasása is megannyi érzelmes emléket idézett fel bennem. A másik két regényhez hasonlóan ezt is 12-14 évesen olvastam először. 
Bori nagyon várja a 14. szülinapját, régen kinézett divatos ruhát és tűsarkú cipőt szeretne kapni, hogy igazán nagylánynak érezhesse magát, pont mint a 16 éves barátnője, akit mindenben majmol. Szilviát egyedül neveli a kozmetikus anyukája, őket sem veti fel a pénz, de ahelyett, hogy a tanulással igyekezne később jó állást és keresetet találni, inkább a férjhez menésről ábrándozik, ami majd kimenti ebből a kétségbeejtő helyzetből. Van is egy udvarlója, akivel nehezen tudnak kommunikálni, mivel a srác anyja tiltja a kapcsolatot, így Bori hozza-viszi az üzeneteiket. Ebben bezzeg szívesen segít, de az otthoni meg az iskolai feladatokban nem jeleskedik, az elsők között húzza ki magát a kötelezettségek alól. Nagy arculcsapásként éli meg, hogy a májusi születésnapjára télikabátot kap, ami nem is divatos, és "amúgy is kell" kategória. A szülei nem veszik jó néven a kényeskedést, egyre több a konfliktusuk apró cseprő dolgokon is. Bori apja trolisofőr a környéki járaton, sokszor látja a lányát bóklászni, pedig sokat lehetne segíteni az anyukának, aki a házmesterséget viszi a házban. Régi, híres műemlék épület ez övék, épp most új lakó költözik be, egy fiatal mérnök. Borinak van ugyan egy nyolcadikos udvarlója, de meneszti is, mert a mérnökben látja meg az álompasiját, akit magában "Rudolf"-nak hív. Sajnos a pasas kicsit túlkoros hozzá és ráadásul fél évre épp külföldre megy, de majd karácsonykor visszatér... Bori egész nyáron dolgozik egy kertészetben, hogy saját keresetéből megvehesse a vágyott ruhát, meg ajándékokat karácsonyra, ám a pénzt Szilvia kölcsönkéri, majd azt mondja, megőrzi neki, nehogy meggondolatlanul elköltse. Karácsony előtt azonban katasztrófák sora indul el, a pénzt Szilvia letagadja, Bori romokban, az anyukáját baleset éri, a ház ügyeit át kell vennie, ott a háztartás, rengeteg a munka, és mindjárt Rudolf is hazaér. Itt az ideje felnőni!
Teljesen más szemmel olvastam újra a regényt, hiszen tizenévesen engem is a ruhák és a pasik érdekeltek leginkább. Viszont az otthoni segítés hiánya Borinál nagyon bosszantott, én ebben más voltam, mert pl. a kilenc évvel kisebb húgom adott melót, sokat vigyáztam rá, játszottam vele, meg azért otthon is segítettem, takarításban leginkább. De vehetjük az iskolai életet is, amiben én inkább a minden lében kanál Jutka karakteréhez hasonlítottam, mindig őrsvezető voltam, nyolcadikban rajtitkár. Na ezekről tudnék mesélni. Akkoriban már lazább volt jóval az úttörősdi a regénybelinél, elég az hozzá, hogy például nyolcadikban filmbarát szakrajt alakítottam, és "Kopaszkutya" volt az őrsöm neve. Aki elég öreg hozzá, tudja miről beszélek! Nekünk pl. a moziban voltak az őrsi óráink megtartva, rendszeresen jártunk a közeli Olimpia moziba, akkor még csak pár forint volt a jegy. 
Visszatérve Borihoz, a hatvanas évek elején egész más volt a hozzáállás, lelkesen jobbá akarták tenni a világot, egészen apró lépésekben és a nagy dolgokban is. Jó érzés volt olvasni, hogy mennyire össze tudtak fogni, karácsony ide vagy oda, jöttek a gyerekek, felnőttek, szomszédok, és tették a dolgukat, segítettek Boriéknak. Ez léleksimogató része a regénynek, könnyekig meghatott anno és most is.
Voltak azért vitatható részek, például a télikabát ügye. Én is utáltam olyan dolgokat kapni ünnepekre, amit amúgy is meg kellett venni. Felnőttként tudatosan alakítottam úgy a két gyerekemnél, hogy ha esetleg ruhát kaptak ajándékba, mellette kaptak játékot is, vagy amire épp vágytak. 
Mit látok másként? Gyerekként nem izgatott Szilvia anyja, aki mindössze 39 éves, és a háború elvette a fiatalságát, most viszont még szeretne élni. Ez nem is lenne baj, de Szabó Magda negatívra árnyalta a karakterét azzal, hogy örült, hogy a lánya férjhez megy, így élheti világát. Ellentétben  Galambos nénivel, aki feláldozta az életét a fiáért, és elutasította az udvarlóját, nehogy mostohát kapjon a fia. Mellesleg nem ártott volna neki, talán egy apafigura jobban felnyitotta volna a szemét, hogy Szilvia miféle is valójában.
Bori szülei sem érdekeltek fiatalon, nem hasonlítottam a saját szüleimhez őket, most viszont feltűnt pár apróság. Volt ott anyuka részéről némi érzelmi zsarolás, mondjuk én megértem, hogy a saját gyerekkorukhoz képest Borié már szinte gazdagnak számít, de talán nem ezt a nevelési módszert kéne bevetni.
Bori apjának nehéz megfelelni, ezt minden családtag érezte, Bori nővére főleg, aki mintagyerekként viselkedve simán tudomásul vette, hogy Bori a kedvenc lánya apjának és kész. De miért is? Mert a halott húgára emlékeztette, a nevét is róla kapta, a haját is úgy kellett hordania, és végül akkor lett világbéke, amikor végre házias, jó lány lett a korábbi lusta Boriból. 
Mindezt Szabó Magda az ezerféle érzelmek tengerének áradásával tudja leírni, minden mondatának minden szava a helyén van. Hiába kitalált a helyszín, nincs ilyen nevű utca és ház Budapesten, mint ami a regényben szerepel, mégis a szerző szavaira tökéletesen el tudtam képzelni, ahogy minden egyes karakter akár kiléphetett volna a regényből, élők voltak a maguk erényeivel és hibáival. Képbe került számos emberi, társadalmi probléma, részben az akkori kornak megfelelő megoldásokkal kerülnek feloldásra, időnként azért kételkedtem, hogy tényleg így mentek-e a dolgok, hiszen én csak 15+ évvel később voltam úttörő, annyit haladt volna a világ? Más problémák viszont az örök érvényű normák szerint rendeződtek, az idő meghozza a megoldást jelleggel.
Szabó Magda a lányregényeit abban a korban írta, mikor ő maga is tanított, gyerekekkel foglalkozott. Nyilván a politikai elvárások is befolyásolták a témát és a megoldásokat, mégsem érzem ki belőle a propagandát, töredékében sem, mint a hasonló korban írt regények, pedig volt párhoz szerencsém. Hatott az érzelmeimre a regény, minden eltérő véleményemet félretéve, többször is megmosolyogtam illetve megkönnyeztem az írást. Minden jó, ha jó a vége érzést adott a végkifejlet, és az utolsó mondat, szerintem a legjobb befejező mondat címet elvihetné a magyar lányregények között.   
Ez is egy olyan regénye Szabó Magdának, ami megérdemli, hogy ott legyen a család könyvespolcán, mert minden újabb generáció a kezébe veheti és tanulhat belőle.

Borító: Elegáns fehér borító, fényes színjátszó részekkel.
 
Kedvenc karakter Bori, Jutka

Szárnyalás: A nagy takarítási akció.

Mélyrepülés:  -

Érzelmi mérce: Többször is megkönnyeztem az érzelmes részeket, például a karácsonyestét, aztán a karácsonyreggelt.

Értékelés: 


Nyereményjáték
A játék nagyon egyszerű, kis utánajárással illetve a fülszöveg ismeretében könnyen megválaszolható. A válaszokat szokás szerint írjátok be a  rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

Feladvány: Hogy hívják a szülinapost?

További állomások:

03.05 Kelly és Lupi olvas
03.07 Spirit Bliss - Sárga könyves út
03.09 Szembetűnő


2024. február 29., csütörtök

Szabó Magda: Abigél


A Blogturné Klub bloggerei Szabó Magda klasszikus ifjúsági regényei közül három kötettel szeretné megismertetni az ifjú olvasókat a Móra Könyvkiadó segítségével. Az Álarcosbál, az Abigél és a Születésnap a mai napig méltán népszerű regények az olvasók széles körében. Az Abigél blogturné négy állomását követve a játék megfejtéséért cserébe esélyed lesz megnyerni a könyvet a kiadó felajánlásában.
 
Móra Könyvkiadó 2022
352 oldal
Goodreads: 4,34
Besorolás: klasszikus, ifjúsági, háború
 
Ginával, ​Vitay tábornok elkényeztetett kislányával 1943 őszén megfordul a világ. El kell hagynia otthonát, iskoláját, barátnőit – méghozzá a legnagyobb titokban, búcsú nélkül. El kell szakadnia édesapjától, aki soha sem hagyta még magára korán anya nélkül maradt, egyetlen gyermekét. Mintha forgószél repítené a kislányt messze Budapesttől, messze mindentől, ami eddigi életét jelentette, az árkodi kollégium komor falai közé.
Az erődre emlékeztető kollégium szigorú fekete-fehér világa tilalmakkal veszi körül a kislányt, rákényszeríti a maga érthetetlen és elfogadhatatlan törvényeit. S Gina hiába lázad, hiába szökne, menekülne innen, valami mégis maradásra kényszeríti, valami, amit nem tudott, s amit meg kellett tudnia ahhoz, hogy önként vállalja a rabságot.
Hogyan is igazodjék el egy tizenöt éves kislány ebben a súlyos felnőtt-titkoktól terhes világban? Hogyan illeszkedjék be a lányok közösségébe, hogyan osztozzék gyerekes örömeikben, mint vegye ki részét ártatlan tréfáikból? Talán neki is hinnie kell a naiv árkodi diáklegendában, amelyet a kertben álló szobor alakja köré fontak a lányok? Írjon talán ő is levelet Abigélnek, a korsós lány szobrának, aki mindig segít a bajbajutottakon, a rászorulókon?

 
Szabó Magda életművében az egyik legjelentősebb regény az Abigél, generációk kedvence ez az ifjúsági történet. Mondhatjuk, hogy egyben a legnépszerűbb is, hiszen a belőle készült 4 részes tv-sorozat sikere évtizedek óta töretlen, minden ismétlés hosszú évek óta odaragasztja a nézőket a tv elé. Tulajdonképpen én is először a sorozatot láttam még 1978-ban, természetesen később meg kellett szereznem a könyvet is, ami számtalan újraolvasást megélt a családban. Mivel nagyon szerettem tizenévesen, nem volt kérdés, hogy szívesen olvasnám-e újra most, a blogturnéja kapcsán. 
Ahogy a többi Szabó Magda újraolvasásomnál, most is az tűnt fel, mennyire más szemmel olvasom, a felnőttek szempontjai már nem mellékesek, jobban megértem a hátterüket, a döntéseiket, átérzem a felelősségüket, erősebben fókuszálok rájuk. Például rögtön az elején azzal szembesültem, mennyire nehéz döntés volt Vitay tábornoknak, hogy távol a világ zajától és minden ismerőstől, keressen az országban egy olyan biztonságos helyet, ahol elhelyezheti egyetlen gyermekét. Elővigyázatosságból kell így döntenie, hiszen katonatiszt lévén, aki az ellenállás egyik fő szervezője, számolnia kell azzal, hogy a lányával könnyen zsarolhatóvá tehetik. Katonatiszt lányaként különösen azonosultam a helyzettel, gyerekként sokszor kérdeztem erről apámat, háború esetén mi történne velünk, a családjával. Meg is válaszolta. Gina esetében azonban tetézte a helyzetet az, hogy egyedül kellett mennie, az utolsó pillanatig szinte semmi információt nem kapott, kész tények elé lett állítva. Elfogadta apja parancsát, de nagyon nehéz szívvel, hiszen otthon hagyta a nagynénjét, a barátait, az iskoláját és Kuncz Ferit, aki épphogy csak elkezdett udvarolni neki. Árkodra kerül a Matula püspökről elnevezett bentlakásos lánynevelő intézetbe, ahol a legszigorúbbak a szabályok.  (Érdekesség, hogy a regénybeli Árkod egy fiktív város, bár van ilyen a valóságban is, de máshol. Abigél szobra is létezik, egy régi budapesti bérház belső udvarból vitték a forgatás helyszínére.) 
Ginát szeretettel fogadják, a többiek igyekeznek enyhíteni a pesti lány szomorúságán, és megismertetik a Matula egyik titkos hagyományával, a diákok az első tanítási napon férjhez mennek az osztálytermük leltárlistájához, névsor szerint. Ginának az üres terrárium jut, amit nem fogad el, óriási balhé kerekedik, megbüntetik az egész osztályt, miután a lány kitálal mindent az igazgatónak. Az osztály innentől árulónak bélyegzi, kiközösítik, Gina a szökésben látja a kiutat. A fordulópont akkor jön el, amikor a tábornok őszintén beszél az ország háborús helyzetéről, a veszélyekről, tudatosítja Ginában, hogy csak a Matulában van biztonságban, próbáljon meg kibékülni a lányokkal és a tanáraival, meg kell húznia magát és kivárni a háború végét. 
A regény első fele is kész érzelmi hullámvasút, a második felében ez még tovább fokozódik, kezdve az osztálytársakkal való kibéküléssel, amit sokadszorra is könnyezve olvastam. Itt már Abigél is "megjelenik", a levelei meggyőzik Ginát, a legenda igaz, de kérdés, vajon ki állhat mögötte. A felmerülő nehézségeket segít megoldani, de szigorúan figyelmezteti is, ha kell. Egy ilyen rideg, szabályokkal zsúfolt közegben megtestesíti a reményt, amit sosem szabadna elveszíteni.
Szabó Magda zseniálisan ír, minden mondata gyönyörűen komponált, úgy szövi a történetet, hogy lehetetlen letenni. A feszültség kitart a regény végéig, a történelem alakulása nem adhat nyugodt hátteret a nagy kibékülés után sem.  A mostani olvasásomnál is éreztem szívfacsaró és felemelő pillanatokat, a tábornok sorsa érintett meg leginkább, talán a saját apám miatt. 

Egy érzelmes fejlődéstörténetet olvashattam, egy eléggé elkényeztetett, naiv, gondtalan, álmodozó, később lázadó lányból néhány hónap leforgása alatt Gina hogyan változik szinte felnőtté. Közben rengeteg hibát vét, szerencsére olyan emberek veszik körül, akik látva, láthatatlanul, de vigyáznak rá. A szerző ebben a regényében is remekelt a karakterek megalkotásánál, hitelesek, élők a szereplők, az igazgatótól kezdve Kőnig tanár úrig mindenki szerethető, legyen akármilyen szigorú vagy szerencsétlennek tűnő. Most valahogy sokkal jobban odafigyeltem a felnőttek tetteire, reakcióira, ami fölött korábban elsiklottam. Nem beszélve a finom szerzői utalások, megjegyzések sokaságáról, amelyek most értelmet nyertek. 
Úgy érzem, nem lehet elvonatkoztatni a tv-sorozattól, az én fejemben is az ikonikus színészekkel játszódott a történet, és szerintem nincs ezzel baj, az Abigél remekmű lett mindkét műfajban. Én azt tanácsolom a blog olvasóinak, hogy mindenképp szerezzenek egy saját példányt, olvassák el a regényt, nem fognak csalódni, mert ez az egyik legjobb magyar ifjúsági regény. Ott kell tartani a család könyvespolcán, hiszen mindig következik újabb generáció, akiknek valódi élményt ad az olvasása, ez saját tapasztalat.
Képek: a tv-sorozatból
 
Borító: Elegáns fehér borító, fényes színjátszó részekkel.
 
Kedvenc karakter Kőnig, Horn Mici, Zsuzsanna, Gina, stb.

Szárnyalás: A randi megszervezése, szegény Torma!

Mélyrepülés:  -

Érzelmi mérce: Hihetetlen, hogy még sokadik olvasásra is megvan a katarzis-élmény az utolsó mondatoknál.

Értékelés: 

 
 Nyereményjáték:
 
Játékunk során a regényből válogatunk idézeteket, ismerd fel, melyik karakter mondta, és a nevét írd be a rafflecopter doboz megfelelő sorába. (Segítség: Moly.hu-n mind szerepel)
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

Melyik szereplő mondja ezt a mondatot?  "Az én nagybátyám, ha bűnön kapja rajta magát, még saját magát is kicsapja."

 
További állomások:

02.29 Kelly és Lupi olvas
03.02 Könyv és más
03.04 Szembetűnő
03.06 Spirit Bliss - Sárga könyves út
 

 
 

2023. július 11., kedd

Sue Townsend: A 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója (Adrian Mole #1)

 


A Móra kiadónak köszönhetően új kiadásban olvashatjuk el Sue Townsend a 13 és ¾ éves Adrian Mole életéről szóló regényét, mely 1982-ben jelent meg először, és azóta sorozatot, musicalt is készítettek belőle. Ezúttal három bloggerünk mondja el a véleményét a könyvről, és természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt belőle.

Móra Könyvkiadó, 2023
216 oldal
Fordította: Békés Pál
Goodreads: 3,88
Besorolás: YA, ifjúsági, naplóregény


Sue Townsend regénye őszinte és vicces beszámoló egy kamasz fiú életéről: válás közelében lévő szüleiről, alkoholizmusba csúszó apjáról; furcsa barátságáról egy háborús veteránnal, akit beszippant a szociális rendszer; első, viszonzatlan, majd viszonzottá váló szerelméről; és persze pattanásokról, iskolai hatalmi játszmákról, fárasztó tanárokról, egy (vagy inkább kettő) őrült kutyáról és sok-sok könyvről, amiket Adrian villámgyorsan olvas, hogy igazi „intellektuel” válhasson belőle. Az Adrian Mole titkos naplója több mint negyven éve, 1982-ben jelent meg először. Azóta készült belőle sorozat, musical, és további 7 könyv. Kortalan, szórakoztató olvasmány, Békés Pál klasszikus fordításában – nem csak kamasz fiúknak.

Szerintem még általános iskolás voltam, amikor a kezembe került az első kiadás - anyuék vették meg nekem. Sok mindenre sajnos már nem emlékszem belőle, csak a híres osztálykirándulásra és arra, hogy vinnyogva nevettem végig az olvasást.
Így, amikor előkerült újra ez a történet, új köntösbe bújtatva, azonnal lecsaptam rá. Hogy a nosztalgia vitt rá? Vagy az, hogy újra szerettem volna egy jókedvű délutánt magamnak? Nem tudom, de mindenesetre az évek múlásával se csökkent semmit az olvasási élmény.

A történet egy naplóregény, a 13 és 3/4 éves Adrian Mole ír a mindennapjairól, durván egy év történéseit veti papírra. Megismerhetjük egy kamasz angol fiú mindennapjait, problémáit, az első szerelmét, az iskolai és a családi életét és rajta keresztül megismerhetjük a 80-s évek Angliáját is. Talán sok furcsaság van a regényben, amivel a mai kor fiataljai már nem tudnak mit kezdeni - például Károly és Diana esküvője vagy a Falklandi háború, de ami biztos, hogy Adrian Mole problémái időtlenek. Az első viszonzatlan, majd viszonzott szerelem, az iskolai zaklatás egy erőszakosabb társ által, a meg nem értettség, a családi problémák - ezek mind-mind olyan dolgok, amelyek a mai napig a kamaszok "társai".

A szerző pedig nő létére valami fantasztikusan adja Adrian hangját, talán egy férfi szerző se tudta volna jobban bemutatni egy kamasz fiú problémáit.
Ami pedig a történetet átszövi, az a mérhetetlen humor, hiszen Adrian kicsit flepnis családja - a kicsapongó anyuka, a teljesen használhatatlan apuka, a nagyi, az állandóan meglépő kutya, a befogadott öreg, Bert - eleve egy olyan alapot ad, ami miatt nincs olyan naplóbejegyzés, amin ne vihogna az ember. És emellett ott van az iskola, a teljesen hasznavehetetlen tanáraival, az idősebb bántalmazó diákkal, a NAGY szerelemmel Pandorával, aki hol Adriant szereti, hol mással jár. Egyszerűen nincs olyan része a regénynek, amit untam volna.

Arra mindenképpen felhívnám az olvasók figyelmét, hogy ez a regény a 80-s években íródott, így van benne rasszista, homofób gondolat bőven, sőt az állatokkal se bánik valami kesztyűs kézzel. Egy ilyen regény manapság már nem jelenhetne meg, szerintem a kiadás napján tiltakozók ezrei tüntetnének ellene. De amikor elkészült ez a könyv, még nem vették ezeket a dolgokat ilyen szigorúan, így kérlek, Ti se legyetek vele azok nagyon.

A szereplők közül legjobban Adriant és Pandorát kedveltem. Adrian egy igazi kamasz, aki küzd a pattanásaival, a férfiasságával :D, azzal, hogy keltse fel a BBC vagy akár a neki nagyon tetsző lány figyemét. Az életét a családja sem könnyíti meg, hiszen sem az apja, sem az anyja nem a mintaszülők egyike, igazából mind a kettő a saját életével van elfoglalva, amiben valahol hátul ott kullog az egyszem fiúk is. Egy szükséges rosszként tekintenek Adrianra, akit igazából csak a nagymama óv és szeret.
A másik kedvenc szereplőm pedig Pandora. Egy ízig-vérig belevaló tinilány, aki képes kiállni bármiért, amiben hisz, legyen az Adrian vagy az emberi jogok. Nagyon kedveltem őt.

A történet csúcspontja számomra az osztálykirándulás volt. Ha elolvassátok a könyvet, szerintem megértitek. A páromnak elég volt felolvasnom ezt a részt a könyvből és teljesen mértékben megértette, hogy miért is imádom ezt a regényt ennyire - ő is hangosan nevetett velem.

Összességében egy tökéletes nosztalgiautazáson vettem részt és rettentően örülök, hogy újra elolvastam ezt a regényt. Ajánlom minden fiatalnak, nekik új élményt adhat, de az idősebb korosztálynak is, akik talán ezzel visszahozhatják a fiatalkorúk egy részét, akár a regénybeli Adriánnal érezve együtt, akár pedig a saját élményeiket felelevenítve. 
Én pedig folytatom a többi résszel (ezek hogy maradhattak ki az életemből? :D )

Borító: Hááát, nem vagyok tőle elájulva..

Kedvenc karakter: Adrian, Pandora

Szárnyalás: a humor, ami az egész történetet átszövi

Mélyrepülés: a számomra túl laza szülők

Érzelmi mérce: humoros, humoros és elgondolkodtató. Van benne pici romantika is, de gondoljuk végig, hogy egy kamasz fiú mennyire tudja ezt romantikusan előadni :)

Értékelés: 


Ha megtetszett, ITT megrendelheted!

Nyereményjáték:
Ezúttal olyan regények címét kell kitalálnotok, amelyben Adrianhez hasonlóan egy-egy fiatal gyerek naplóban meséli el az olvasóknak az életét. Nincs más dolgotok, mint beírni a regény címét (sorozat esetén az első könyv címét) a Rafflecopter-doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)


„Az esték nekem az olvasásra kellenek, hiszen annyi a pótolnivalóm! Tizennyolc olyan év van mögöttem, melyben olvasni való könyv nem szerepelt. Fogalmad sem lehet, Apókám, hogy a tudatlanságnak miféle sötét szakadéka az agyam. Magam is csak most kezdem felmérni mélységeit.”

a Rafflecopter giveaway

A blogturné további állomásai:
Július 08 - Spirit Bliss Sárga könyves út
Július 11 - Kelly és Lupi olvas
Július 14 - Könyv és más

2022. június 27., hétfő

Holden Rose: A lapátos fickó


Holden Rose ezúttal egy szellemes-parázós ifjúsági regénnyel jelentkezik a Móra Kiadónak köszönhetően. Borzongj együtt három blogturnésunkkal, fejtsd meg a játékunkat és a turné végén nyerj egy példányt a könyvből.
 
Móra Könyvkiadó
184 oldal
Goodreads: 5,00
Besorolás: gyerekkönyv, szellemek, middle grade
 
Mindegy, mi miatt ébredek fel éjjel, tudom, hogy ott áll majd a bejárati ajtónál egy alak. Sosem szól hozzám, csak nézi, ahogy elmegyek mellette a fürdőszoba felé. A föld felett lebeg, halvány, derengő fény veszi körül, és lapátot tart a kezében. Most olyan szívesen írnám, hogy ez a legijesztőbb dolog, amit valaha láttam, de sajnos nem lenne igaz. Ez csak a kezdet. Timo Smith vagyok, kvízversenygyőztes, a farangói általános iskola tanulója, és van egy szellem a lakásunkban, akit csak úgy hívok: a lapátos fickó.

Pár éve olvastam a szerzőtől a Howard Matheu különleges esetei sorozatból Az ellopott karácsony című részt, amit akkor a kislányomnak szántam, persze én is elolvastam, sőt aztán a lányom  pár osztálytársnőjének is kölcsönadta, nagyon kedves történet volt, mindenki imádta, csupa pozitív visszajelzést kaptunk.
Bár már felnőttek a gyerekeim, de én továbbra is szeretek időnként egy-egy middle grade (8-13 éves) korosztálynak szóló kisregényt olvasni, ha valami felkelti bennük az érdeklődésemet. Holden Rose, alias Kovács Attila igen népszerű a gyerekek körében, ezen a linken megnézhetitek a weboldalát. Sok regénye jelent már meg, jelenleg a Móra Könyvkiadónál a Lapozz és parázz! alcímmel megjelenő felsősöknek szóló sorozat első részeként jelent meg A lapátos fickó. Amikor megláttam ez a borítót, azt gondoltam, na erre kíváncsi vagyok, ez a lapátos kalóz vajon hogy rémítgeti a gyerekeket. Le kell szögezni az elején, hogy a kalózos külső ellenére a könyvben szereplő szellem egyáltalán nem kalóz, de félelmetesség szempontjából ez egyáltalán nem számít. Ugyanis Müller Péter grafikus által készített borítókép tökéletesen visszaadja azt a szellemalakot körülölelő zöldes derengést, ahogy a főhősünk leírja az előtte megjelenő szellem látványát.
Timo Smith egy nagyon jó tanuló hatodikos srác, aki barátjával, Owennel ketten alkotják a Quiz Quitt-et, ugyanis a farangói általános iskolában hagyományosan  rendeznek kvízversenyeket, amin kisebb csoportokban indulnak a tanulók. Timo és társa jó eredményeket értek el eddig is, nagyon szeretnék megnyerni ebben az évben az egész versenyt. Ehhez viszont nyugodt körülmények kellenek, megfelelő koncentráció, ami mostanában nem annyira megy Timo-nak. Ugyanis néhány hete egy szellemet lát otthon, aki ugyan eddig nem volt ellenséges, de azért önmagában is ijesztő, ahogy zöldes fényben dereng és lebeg ide-oda. Persze senki sem hiszi el, hogy valóban ez történik vele, az iskolában meg pláne nem akar erről beszélni, nehogy kettyósnak tartsák a többiek. Végül a suliban konfliktusba kerül Owennel, ugyanis kinevetik, hogy válaszol a "semminek", ugyanis a szellem követi a suliba is, és beszélni kezd hozzá. Rá akarja venni,  hogy segítsen visszatérni az életbe. Sajnos Owennel csúnyán összevesznek, így feloszlik a közös csapatuk, de nincs veszve a kvíz dolog, miután Timo új partnert talál, egy hetedikes lány, Kioko személyében. Kioko ráadásul nem csupán a kvízjátékban lesz partnere, hanem a szellem üldözésében is, kiderül, hogy ő is látja, és sokkal régebb óta szenved miatta. Szövetkeznek tehát és számos kaland vár rájuk, míg sikerül kideríteni a lapátos szellem titkát.
Timo meséli a történetét E/1-ben, gördülékenyen, érthetően, amolyan jó kis mesélős stílusban, én legalábbis megszerettem a hangját. A családi háttere átlagosnak mondható, egy ovis kishúga van, akit aranyosan istápol, ha szükség van rá. Apukája taxis, sokszor éjszaka dolgozik, anyukája biztosításokkal foglalkozik. Középosztálybeli a család, akik esténként együtt vacsiznak, mindent megbeszélnek, törődnek egymással. Tudnak arról, hogy Timo képzel dolgokat, és próbálják ezt megfelelően kezelni, például örülnek, amikor az iskolai pszichológus foglalkozik a sráccal. Tetszett, hogy átbeszélik ezeket, nem hagyják, hogy magában esetleg furákat gondoljon. A család összetartásának fontossága tehát eléggé fókuszban van.
Úgy éreztem, a szerző fontosnak tartja annak bemutatását, hogyan kezelik egymás között a gyerekek, ha valaki más, ha kilóg a sorból. Minden főszereplő gyereknél volt valami apropó, aminek kapcsán az olvasó gyerekek is bevonhatóak a tanulság leszűrésébe.
Izgalmas volt a nyomozás, nagyon tetszett nekem Marilou néni szerepe a történetben, és annak is örültem, hogy végül felnőtt segítségével kerültek helyére a dolgok, ugyanis így kevésbé lett meseszerű a megoldás, még akkor is, ha jó adag fantasy elem került a történetbe. Az sem volt gond, hogy Timo nem tökéletes, elég sok hibát követ el, de éppen ettől válik igazivá, kedvelhetővé. Örültem, hogy nem egy okostojás zseninek lett beállítva, aki tévedhetetlen a kvízekben és a való életben is. Tanult a hibákból és ez így van rendjén.
Összességében én nagyon jól szórakoztam a történeten, időnként valóban parás volt a szellem tevékenységeiről olvasni, de nyilván erre számít a kedves olvasó, hogy itt lesz némi borzongás. Volt benne azonban sok más mondanivaló is, ami a 9-13 éves korosztályt foglalkoztatja, az egészséges tudásvágy, a kezdődő cuki kis érzelmi vonzalom, a társadalmi különbségek miértjei, a család fontossága.
Bátran ajánlom ennek a korosztálynak a kisregényt, nemtől függetlenül, jól jön a meleg nyári napokon egy kis borzongós olvasmány.

Borító: Müller Péter grafikus munkája.

Kedvenc karakter: Mindenki

Szárnyalás: Marilou néni "elütése".

Mélyrepülés: -

Érzelmi mérce: A korosztálynak teljesen megfelelő a "para szint".

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!
 
 Nyereményjáték

A könyv főszereplője, Timo szellemet lát, ezért a játék során nektek is szellemeket kell keresnetek. Minden állomáson elrejtettünk egy-egy filmbeli szellemet, keressétek meg őket, és írjátok be az adott film címét a Rafflecopter-doboz megfelelő helyére.
Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Csak magyarországi címre postázunk.

a Rafflecopter giveaway
 
További állomások 
06.27 Kelly és Lupi olvas
 

2021. november 19., péntek

Zágoni Balázs: Karácsonyi kitérő

 

Zágoni Balázs a Barni-könyvek és a A Fekete fény sorozat után most egy igazi karácsonyi könyvet írt. A Karácsonyi kitérő főszereplői egy öttagú család, akik az idei ünnepet szeretnék emlékezetesebbé tenni, mint az elrontott tavalyit. A gyerekek és a szülők úgy döntenek, hogy idén jóval hamarabb elkezdenek készülni a Szentestére, de ahogy az lenni szokott az ünnep közeledtével semmi sem úgy alakul, ahogy azt tervezik. Meg lehet menteni a karácsonyt? Szebbé lehet tenni az ünnepet? Ebből a rövid és tanulságos történetből ez is kiderül!

Tarts velünk és a Blogturné Klub 6 bloggerével, akik megpróbálják meglelni az ünnep csodáját a Karácsonyi kitérő turné során. Válaszolj te is a nyereményjáték kérdéseire helyesen, és megnyerheted a Móra Kiadó által felajánlott könyv egy példányát.

Móra, 2021
120 oldal
Besorolás: ifjúsági, mese

Anya, Apa és a három gyerek már előre retteg advent időszakától, mert jól emlékeznek a tavalyi karácsonyra. Akkor semmivel sem készültek el időben, a vendégek túl korán érkeztek, ráadásul egy tepsi isler is odaégett. De idén minden másképp lesz, dönti el a tízéves Emma, és egy darabig valóban úgy tűnik, hogy – a gondos szervezésnek hála – idén békés és boldog lesz az ünnep. Ám egy zebránál kéregető, jó szándékú koldus minden tervet felborít, és még kétségbe ejtőbbé válik a helyzet, mint tavaly. Lehet még szép a karácsonyuk? Vajon ott keresik a karácsony szentségét, ahol kell és érdemes? A HUBBY-díjas Zágoni Balázs szórakoztató, megható és elgondolkodtató új könyvéhez Szabó-Nyulász Melinda készített illusztrációkat.

És itt van a november vége. Újra jönnek szépen lassan a karácsonyi mesék, regények. Az évnek ezen szakában szeretek ilyen történeteket olvasni, mert meghozzák az ünnepekhez a hangulatomat. Ennek a regénynek pedig a borítója pont ilyen volt, így lecsaptam rá.

A főszereplő család ugyanolyan, mint bármelyikünké. Elfoglalt mama és papa, kamasz lány, egy tízéves húg és egy aprócska kisöcsi. A tavaly karácsonyuk nagyon összecsapottra sikeredett, még 24-én se voltak semmivel se készek. A kishúg, Emma úgy dönt, hogy idén segít abban, hogy más legyen minden, nyugiban, szépen készülődjenek, így egy adventi kalendáriumot szerkeszt, hogy az alapján szépen beosszák a tennivalókat karácsonyig. Ez egy darabig szépen is halad, de aztán apunak beüt egy munka, anyu is kap egy határidős melót, apu lerobban, nem tud segíteni, az előre megsütött süti elfogy, szóval körülbelül ugyanott tartanak, mint tavaly. Emma pedig besegít azzal, hogy bevásárol, elmegy a postára, feladni leveleket, amikor is útban a postára találkozik egy koldussal. Ez a találkozás pedig felborítja a család egész életét...

Őszinte leszek, nagyon szerettem ezt a kisregényt. A főszereplő család tényleg olyan, mint bármelyikünké, a szerző tökéletesen írta le azt a káoszt, ami a családok nagy részénél előfordul karácsony táján. Nálunk szerencsére a főzéssel soha nem volt gond, mert az egyik nagymamánk is velünk élt, aki napközben szépen mindent elkészített, így legalább ez a súly lekerült anyu válláról. Helyette azonban ott volt a fenyőfa állítási macera. Ami minden egyes évben elkerült. Mégpedig az égők. Először is mindig össze volt az egész gubancolódva. Ezt rendbetenni egy rendes, anyázós feladat volt. Majd minden évben 24-én derült ki, hogy az égősorban egy égő nem jó, így nem világít. Anyu kiabált apuval, apu csapkodott, míg végül elrohant égőt venni, kicserélte és minden működött. Egészen a következő év karácsonyáig :D.
Hát ebben a családban sincs másképp, de úgy látom, hogy itt azért picike szervezési probléma is akad. Anyuci mindent a vállára vesz, a gyerekeket nem igazán vonják be a szervezésbe (oké a legkisebbet még nem lehet, de a két nagyobbat simán lehetne), apuka meg dolgozik, meg dolgozik, ha meg nem dolgozik, akkor meg fáradt és pihenne...

A történet második fele viszont magával hozza a karácsony szellemét. Emma postára menvén találkozik egy koldussal, akin megesik a szíve. Pénzt ad neki, de aztán valaki felvilágosítja, hogy a pénzt úgyis elissza a koldus, így visszakéri tőle a pénzt. Persze, aztán megbánja, de mire visszamegy, hogy jóvátegyen mindent, már nincs ott a koldus. De Emma nem adja fel, nyomozni kezd utána. És innen indul a karácsonyi csoda.

A könyv 9 éves kortól olvasható, ez van ráírva a borítóra is. Én pedig nagyon örülök neki, hogy ha még ilyen varázslatos köntösbe bújtatva is, de ez a komoly téma előkerül. Nem akarok politizálni, de sajnos a mai világban már nem lehet úgy végigmenni egy főbb utcán, főleg a nagyobb városokban, hogy ne találkozzunk koldusokkal. Ez a regény pedig pici betekintést ad az életükbe - szerencsére nem túl idealizálva, nem túl mézesmázosan, hanem nagyjából egy valós képet adva erről a szomorú helyzetről.
Karácsonykor pedig szinte mindenki szívesen jótékonykodik. Ez a regény is ezt mutatja be és ösztönöz mindenkit arra, hogy ezen a szép ünnepen ne csak magunkra és a családunkra gondoljunk, hiszen vannak olyanok, akik nem olyan szerencsések, mint mi.

Összességében nagyon szerettem a történetet, amelyet Szabó-Nyulász Melinda tett még színesebbé az illusztrációival és ajánlom mindenkinek, mind gyerekeknek, mind felnőtteknek elolvasára.

Borító: Aranyos, vicces, illik a történethez

Kedvenc karakter: Emma

Szárnyalás: amit a család véghezvitt

Mélyrepülés: -

Érzelmi mérce: aranyos, megható, néhol vicces

Értékelés: 



Ha megtetszett, ITT megrendelheted!

Nyereményjáték:
A karácsony és az ünnep fontos témája a gyerekkönyveknek. Ha te is szívesen olvasol karácsonyi történeteket, akkor ez a játék neked való lesz. Minden blogon találsz egy karácsonnyal kapcsolatos idézetet. A feladat egyszerű, írd be a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, hogy melyik regényből idézetek a bloggereink. Ha helyesen megfejted hogy honnan származnak az idézetek, akkor a turné végén megnyerheted Zágoni Balázs könyvét. Játékra fel!

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

– Erről szól a karácsony, nem? – mondta kedvesen. – Boldogságról és jóakaratról.


a Rafflecopter giveaway

A blogturné további állomásai:
November 9 - Sorok között
November 11 - Nem félünk a könyvektől
November 13 - Zakkant olvas
November 15 - Könyv és más
November 19 - Kelly és Lupi olvas
November 21 - Csak olvass!

2021. november 10., szerda

Nina Kenwood: Fejben jobban hangzott

 


Újabb LOL-könyv jelent meg a Móra Kiadó gondozásában, ezúttal Nina Kenwood tollából Fejben ​jobban hangzott címmel. A történetben a középiskolás Natalie keresi a válaszokat a kamaszkor legnehezebb kérdéseire, miközben az első szerelem is bekopogtat az ajtaján. A könyvről a blogturné három tagja is elmondja a véleményét, tartsatok velünk ti is, és játsszatok a kiadó által felajánlott példányért.

Móra Kiadó, 2021
320 oldal
Fordította: Kalapos Éva Veronika
Besorolás: YA, realista, romantikus

„Tényleg senkit nem érdeklek? Nem érek annyit, mint mások? Mindenki a pattanásaimat nézi? Csak én érzem furának a testem, vagy más is annak látja? A többiek vajon miről beszélgetnek? Hogy néz ki belülről egy kapcsolat? Lesz-e valaha, aki olyannak fogad el és szeret, amilyen vagyok?” – ilyen kérdések kavarognak a tizenöt éves Natalie fejében, aki tényleg úgy érzi, hogy az élete romokban hever. Ráadásul a „normális” kamaszokkal ellentétben nem szeret bulizni, inni, zavarban van ismeretlenek társaságában, és még soha senkivel nem csókolózott. Aztán felbukkan az egyik legjobb barátja bátyja, Alex, aki valamiért nem akar lekopni Natalie-ról. A köztük lévő kapcsolat azonban nem egy szokásos love story lesz, hanem sokkal több: Natalie végre megtanulja, hogy bátran önmaga lehet. A regény elnyerte a Text Prize-díjat, és jelölték az Australian Independent Booksellers Indie Book Awardra is.

Valószínűleg régen olvastam már LOL könyvet, mert én anno úgy emlékeztem, hogy mindegyik könnyed, aranyos, romantikus történet és valahol én is erre vágytam a sok komoly témát felölelő olvasmányaim után. Pedig ez a történet bár romantikusnak romantikus, de könnyednek nem annyira mondható.

Natalie a kamaszkora végén van. Számára ez óriási könnyebbség, mert a tinédzserkorból szinte csak a negatívumok jutottak neki. Bár ekkor szerezte meg a két legjobb barátját is, Lucyt és Zachet, de a testi változások nagyon megviselték. Míg más lányok szinte alig érzékeltek valamit a pubertáskorból, Natalie nagyon megszenvedte, mind a pattanásokat, mind a testi változásokat. Ebből kifolyólag zárkózott lett, emberkerülő, egyedül a két barátjával jó a kapcsolata. De az is kicsit bonyolulttá válik, amikor Lucy és Zach összejönnek és ő már csak "harmadik" lesz ebben a társaságban. Arról pedig alig merek említést tenni, hogy a főhősnőnk szülei épp karácsony napján jelentik be, hogy kész, ennyi volt, válni fognak.
Natalie élete összeomlik, egyrészt nem tud mit kezdeni azzal, hogy a családja felbomlik, hogy a barátainak már csak másodlagos és, hogy az állítólagos borzalmas kinézete miatt talán sose lesz normális kapcsolata másokkal.
Ebbe a kicsit lelki káoszba cseppen bele Alex, Zach bátyja és keveri fel Natalie amúgy sem egyszerű életét. Vajon tényleg tetszik Alexnek Natalie vagy csak szórakozik? A főhősnőnk képes lesz-e a kőfala mögül kilépni és nem elzavarni magától ezt a kívülről tökéletesnek látszó srácot?

Őszinte leszek, amikor belekezdtem az olvasásba és oldalakon keresztül Natalie kínlódását "hallgattam", akkor úgy éreztem, hogy sose lesz vége ennek a történetnek. Aztán jött Alex és Natalie élete azon nyomban fenekestül felfordult. Imádtam, ahogy a fiú miatt mindig újabb és újabb olyan szituációkba keveredett, amelyek számára is újak voltak és legtöbbször kevés választotta el a jó mókát a katasztrófától. Innentől kezdett érdekes és olvasmányosabb lenni számomra a történet, hiszen rengeteg aranyos, vicces, nevettető, romantikus részt kaptunk, de mellette Natalie is kezdett fejlődni, kezdte elfogadni magát és kinyílni Alex és a világ előtt.
Alex és Natalie tündériek voltak együtt. Eleinte én sem értettem teljesen, hogy mit eszik Alex a főhősnőnkön, mert ő szinte csak ostorozta magát, hogy mennyire rút, mennyire borzalmasan néz ki, mennyire el kellene bújnia mindenki elöl, amiről aztán kiderült, hogy nem teljesen így van, hiszen egy-két elejtett megjegyzésből kiderült, hogy Natalie azért nem a "világcsúfja", csak a sok pattanás és heg miatt saját magát tartja elviselhetetlennek. Nagyon szerettem a köztük lassan, de biztosan kialakuló kapcsolatot, ahogy a fiú nagyon jól tudta kezelni Natalie stílusát és viselkedését és képes volt felolvasztani a kőbe zárt szívét.
A másik, amit nagyon szerettem, az Natalie, Lucy és Zach barátsága volt. Első körben furán hangzik egy fiú és két lány ilyen mértékű barátsága, de az övék tényleg az volt. Mindent (na jó, majdnem mindent:) tudtak a másikról, bármiről beszélhettek, bármilyen problémát megoszthattak a többiekkel. Az (sajnos vagy nem sajnos) azonban várható volt, hogy a két lány egy fiú trióból előbb-utóbb lesz egy szerelmi szál, ami a harmadik felet meg fogja eléggé viselni. De valahogy ez a kis baráti társaság ezt is aránylag jól megoldotta - persze ehhez az kellett, hogy Natalie ennyire elfogadó legyen a barátaival szemben.
Amit viszont nagyon sajnáltam, az az, hogy Alexről ennyire keveset tudtunk meg. Persze, a fiú megosztott sok mindent Natalievel (és így velünk is), de úgy éreztem, hogy ezek az infók elég hiányosak és többet is szívesen megtudtam volna róla. Érdekes lett volna szerintem egy Natalie / Alex szemszögből megírt történet, mert tényleg kíváncsi lettem volna rá, hogy Alex mikor és hogyan figyelt fel a főhősnőnkre.

A történet vége pedig? Nekem picit keserédes volt, másnak ez tökéletes happy end befejezés lesz. Mások vagyunk. Természetesen nem mondom azt, hogy ez rossz befejezés, mert szerintem is jó lett, csak én már "vén iszapszemű rájaként" látom, hogy mennyi mindent hozhat még az élet, a most kis boldog csapatra mennyi újdonság, változás várhat és mi minden történhet még velük.

Összeségében szerettem nagyon a regényt, ajánlom minden tininek a könyv elolvasását, hogy lássák-érezzék, más is lehet olyan cipőben, mint ők - de mindenből van kiút és minden változhat! (Példának okáért én is gyúlőltem tiniként, hogy anyu állandóan kozmetikushoz hordott a rengeteg pattanásom miatt - utáltam magam, még jobban a kozmetikus "kínzását" és igazságtalanságnak éreztem, hogy voltak olyan osztálytársaim, akiknek a legzsongóbb pubertáskorban is modellszépségű volt a bőrük, azt se tudták, hogy mi az a pattanás vagy a mitteszer. Akkor anyu hiába mondta, hogy azért fontos a folyamatos "kínzás", hogy később szép legyen a bőröm. Nem hittem neki. Pedig neki volt igaza :).

Borító: Fiatalos, modern, tetszetős (bár sokat nem utal a történetre)

Kedvenc karakter: Alex

Szárnyalás: az együttalvós rész másnap reggele

Mélyrepülés: -

Érzelmi mérce: romantikus, aranyos, minden a YA keretein belül maradva

Értékelés: 



Ha megtetszett, ITT megrendelheted!

Nyereményjáték:
Mostani játékunkban LOL-könyvekből fogunk idézni minden állomáson. A feladat mindössze annyi lesz, hogy megfejtsétek melyik könyvről van szó, és beírjátok a könyv szerzőjét és címét a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

“Ha túl sokáig álmodozol, leszoktatod magad a cselekvésről. Pedig ha megteszel mindent a célod érdekében, esélyt kapsz rá, hogy megvalósítsd. Csak úgy érhetünk el valamit, ha álmodozgatás helyett inkább cselekszünk.”

A blogturné további állomásai:
November 07 - Könyvvilág
November 10 - Kelly és Lupi olvas
November 13 - Csak olvass!

Rendszeres olvasók