Utolsó részéhez érkezett Az ötödik hullám trilógia, és a Cartaphilus Kiadónak hála végre magyarul is olvashatjuk a nagy lezárást! Együtt követtük végig Evan, Cassie, Adu, Zombi és a többiek kalandjait, így természetesen az utolsó kötetre sem indultok egyedül: a Blogturné Klub tagjai négy állomáson keresztül tartanak veletek, minden izgalmon és nehézségen át.
Cartaphilus, 2016
318 oldal
Fordította: Havadi Krisztina
Goodreads: 3,65
Besorolás: YA, sci-fi, poszt-apokaliptikus
Az ötödik hullám végigtarolta a világot, és elpusztított szinte mindenkit, aki az első négy hullám után még életben maradt. A túlélők maroknyi csapatára már csak a világvége vár. Mindegy, hogy emberek vagy az Azok soraiból származó, hibás programozású lények, továbbfejlesztett szuperhősök. Öt napjuk van, aztán az égen lebegő zöld anyahajóból záporozni kezdenek a bombák, amelyek egyszer s mindenkorra eltakarítják a Föld felszínéről az emberi civilizáció minden nyomát – a fertőzést, aminek Azok az emberiséget tekintik.
Cassie, Adu, Zombi, Evan, Dumbo és Sam együtt és egyenként is szembesül a dilemmával: vajon mi a fontosabb, menteni az életüket, vagy menteni azt, ami emberré teszi őket? Rejtőzködés vagy harc? Megküzdenek még egy-egy Némítóval, védelmezik a gondjaikra bízott gyerekeket, igyekeznek betartani régi ígéreteiket, és ráébrednek, hogy a szeretet a világvége fenyegetésétől sem sorvad el. Végül Cassie megpróbálkozik a lehetetlennel: egy utolsó küldetésben, akár az élete árán is megkísérli elpusztítani a mélyében bombákat rejtő anyahajót…
Rick Yanceynek több népszerű, díjnyertes sorozat megírása után a 2013-ban megjelent Az ötödik hullám hozta el a világsikert. A kötet kiadási joga néhány hónap alatt közel negyven országban kelt el, és rövid időn belül elkészült a regény filmváltozata.
Bestsellere világát a kultikus népszerűségű Stephen Hawking ihlette. Műfaját a szerző ironikusan „popkultúra-ellenes földönkívüli-megszállásos” sci-finek nevezte, és a besoroláshoz hozzátette: „Írásnál a robbantgatás mindig remek móka. Na meg a csók. A csókolózást nem szabad kihagyni.”
Rick Yancey Floridában nevelkedett, aztán Chicagóban tanult, ahol ki nem állhatta a rettentő hideget, majd már befutott íróként visszatért gyermekkora színhelyére, a napsütötte Floridába. Itt él ma is családjával, és ötletekkel tele dolgozik következő kötetén.
Őszinte leszek. Erről a részről nagyon nem könnyű írni. Rick Yancey a trilógia első részével nagyon magasra állította a mércét, amit picit úgy érzek, hogy a várva várt befejezéssel nem teljes mértékben sikerült behoznia.
A legnagyobb problémám talán az volt ezzel a résszel, hogy úgy gondolom az írónak rengeteg minden járt a fejében, valami hatalmas dolgot szeretett volna bemutatni, rengeteg akcióval, még több körömlerágós és/vagy szívszorító résszel, de mindezt úgy, hogy megmaradjon a YA keretei között. Ez sajnos nem igazán sikerült neki, mert igaz, hogy rengeteg akciójelenettel tarkított lett a befejezés, de mindezt nagyon véresen sikerült megoldani - olyannyira, hogy egy-egy fejezet akár egy felnőtt poszt-apokaliptikus regénybe is simán beleillett volna. Ami persze a megismert világot és a szituációt ismerve egyáltalán nem szokatlan, hiszen - ahogy az előző részekből már megismerhettük - az idegenek nem válogatnak eszközökben, amikor arról van szó, hogy az emberiséget kiírtsák. A gyerekekbe betelepített bombák a mai napig kísértenek rémálmaimban. Szóval a történetbe illett mindez tökéletesen, de ez már nem egy YA történet. Ettől függetlenül ez a része nagyon tetszett a regénynek, a problémáim mással voltak.
Ismét előjött az a gondom, amit már az előző részben is hibának róttam fel, hogy néha totál elvesztettem a fonalat (még úgy is, hogy egy-egy fejezet elé oda volt írva, hogy kiről is fog szólni az elkövetkezendő pár rész), hogy épp kiről is van szó. Aztán persze rájöttem, de addigra már kizökkentem az olvasásból, mert próbáltam beazonosítani szereplőt.
Cassie pedig elveszett valahol a hatalmas, egetrengető akciósorozatban. Az a Cassie, akit imádtam, istenítettem az első részben, egy rettentő okos, életrevaló leányzó, itt szinte egy utolsó mellékszereplő lett, aki néha kapott egy-egy jelenetet. Ugyanígy fájt, hogy Evan is hasonló sorsa jutott, pedig őt a második részben nagyon megkedveltem. Igazából nem jöttem rá, hogy az író nem tudott már ennyi szereplőt megfelelően "mozgatni" vagy direkt vitte át a "főszereplői" státuszt Adura és Zombira (Benre), mert számomra ebben a részben ők lettek a főszereplők. Ami egyrészt nem rossz, hiszen nagyon jó karakter mind a kettő (főleg Adu) és mindig is támogatom, ha a mellékszereplőknek is jut elég szereplési lehetőség, ha ők is majdnem egyenrangúak lesznek a főhősőkkel, de itt ez most nagyon a főszereplők rovására ment. Sőt, sajnos eljutottunk odáig, hogy Cassie néha már kifejezetten idegesített a megjelenésével és a tetteivel is. A regény végén pedig történik valami - amit nem fogok jobban kifejteni a spoilerveszély miatt - ami miatt egyrészt fejet hajtok az író előtt, mert ezt a lépést még mindig kevesen merik meglépni - úgyhogy gratulálok neki ezért! Másrészt viszont addigra már olyan szinten megkavarta a szereplői státuszokat, hogy azon felül, hogy rendben, megrázott, tovább is léptem rajta egy mozdulattal, hogy igen, sajnálom, és most mi a következő lépés? Úgyhogy az egyik kezével adott, a másikkal pedig el is vett azonnal Rick Yancey.
A leíró részek viszont még mindig tökéletesek. Olyan részletességgel írta le, hogy nézhet ki a világ (illetve az USA, hiszen ott játszódik a történet) egy ilyen támadás után, hogy szinte képszerűen láttam magam előtt az emberek félelmét, az üres és elhagyatott városokat, a támadást, a harcokat, mindent.
Összességében nem lett volna rossz ez a befejezés, de valahogy úgy éreztem, hogy túl sokat szeretett volna az író átadni nekünk és ez nem úgy sikerült, hogy ő is szerette volna. A konfliktus lezárása pedig picit lehetett volna egyedibb is, mert egy ilyen jó elgondoláshoz valami különlegesebb megoldást dukált volna (legalábbis szerintem). A hibáitól eltekintve úgy gondolom, hogy a sorozat rajongói szeretni fogják ezt a részt is, valószínűleg én vagyok az, aki egy ilyen ütős indítás után erősebb folytatást (és befejezést) remélt.
Őszinte leszek. Erről a részről nagyon nem könnyű írni. Rick Yancey a trilógia első részével nagyon magasra állította a mércét, amit picit úgy érzek, hogy a várva várt befejezéssel nem teljes mértékben sikerült behoznia.
A legnagyobb problémám talán az volt ezzel a résszel, hogy úgy gondolom az írónak rengeteg minden járt a fejében, valami hatalmas dolgot szeretett volna bemutatni, rengeteg akcióval, még több körömlerágós és/vagy szívszorító résszel, de mindezt úgy, hogy megmaradjon a YA keretei között. Ez sajnos nem igazán sikerült neki, mert igaz, hogy rengeteg akciójelenettel tarkított lett a befejezés, de mindezt nagyon véresen sikerült megoldani - olyannyira, hogy egy-egy fejezet akár egy felnőtt poszt-apokaliptikus regénybe is simán beleillett volna. Ami persze a megismert világot és a szituációt ismerve egyáltalán nem szokatlan, hiszen - ahogy az előző részekből már megismerhettük - az idegenek nem válogatnak eszközökben, amikor arról van szó, hogy az emberiséget kiírtsák. A gyerekekbe betelepített bombák a mai napig kísértenek rémálmaimban. Szóval a történetbe illett mindez tökéletesen, de ez már nem egy YA történet. Ettől függetlenül ez a része nagyon tetszett a regénynek, a problémáim mással voltak.
Ismét előjött az a gondom, amit már az előző részben is hibának róttam fel, hogy néha totál elvesztettem a fonalat (még úgy is, hogy egy-egy fejezet elé oda volt írva, hogy kiről is fog szólni az elkövetkezendő pár rész), hogy épp kiről is van szó. Aztán persze rájöttem, de addigra már kizökkentem az olvasásból, mert próbáltam beazonosítani szereplőt.
A leíró részek viszont még mindig tökéletesek. Olyan részletességgel írta le, hogy nézhet ki a világ (illetve az USA, hiszen ott játszódik a történet) egy ilyen támadás után, hogy szinte képszerűen láttam magam előtt az emberek félelmét, az üres és elhagyatott városokat, a támadást, a harcokat, mindent.
Összességében nem lett volna rossz ez a befejezés, de valahogy úgy éreztem, hogy túl sokat szeretett volna az író átadni nekünk és ez nem úgy sikerült, hogy ő is szerette volna. A konfliktus lezárása pedig picit lehetett volna egyedibb is, mert egy ilyen jó elgondoláshoz valami különlegesebb megoldást dukált volna (legalábbis szerintem). A hibáitól eltekintve úgy gondolom, hogy a sorozat rajongói szeretni fogják ezt a részt is, valószínűleg én vagyok az, aki egy ilyen ütős indítás után erősebb folytatást (és befejezést) remélt.
Borító: Nem rossz, illik a sorozathoz
Kedvenc karakter: Adu, Zombi, Sam és Evan
Szárnyalás: -
Mélyrepülés: a főhősnő ennyire mellékvágányra állítása
Érzelmi mérce: valami volt, de ez a rész nem erről lesz felejthetetlen
Értékelés:
A képre kattintva megrendelhetitek a könyvet:
Nyereményjáték:
Bejáratott Az ötödik hullám rajongóknak ezúttal nem lesz nehéz dolga a játékkal, de azért bárki jól teljesíthet egy kis nyomozással.
A turné minden egyes állomásán egy képet találtok, ami valamilyen módon... nos, eltorzult kissé a külső behatásoktól. Mindegyik kép Az ötödik hullám egyik szereplője látható - filmes jelenetfotók -, a feladat pedig annyi, hogy kitaláljátok, vajon ki van a képen.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük, és a könyv egy példányát sorsoljuk ki. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
A blogturné további állomásai:
December 29 - Always Love a Wild Book
December 31 - Deszy könyvajánlója
Január 3 - Dreamworld
Január 4 - Kelly Lupi olvas
