Simone Elkeles: Leaving Paradise - Kiűzetés a paradicsomból (Kiűzetés a Paradicsomból 1.)

A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából újabb Simone Elkeles regénynek örülhetünk! Az elgondolkodtató romantikus történetről a Blogturné Klub négy bloggere mesél, a turné végén egy példányt ki is sorsolunk a könyvből.

Könyvmolyképző Kiadó, 2018

280 oldal

Fordította: Sándor Alexandra Valéria

Goodreads: 4,01

Besorolás: YA, romantikus, realista

Mi történik, ha a fiú, aki életre szóló sérülést okozott, a legközelibb bizalmasoddá válik?

Minden megváltozott, amikor Caleb Becker részegen jött el egy buliból, beült a volán mögé, és elütötte Maggie Armstrongot. Maggie még hónapokig tartó fájdalmas gyógytorna után is sántít. A társasági élete nulla, a külföldi tanulmányi ösztöndíját pedig visszavonták – pedig elmenekülhetett volna a kíváncsi tekintetek elől.

Caleb egy évet töltött a fiatalkorúak börtönében, és most szabad… Már ha lehet szabadságról beszélni a felügyelője meg az egész város állandó figyelmétől kísérve. Azt hitte, jó lesz hazatérni, ám a családja és a volt barátnője is idegennek tűnik.

Caleb és Maggie kívülállók. Beskatulyázták őket „bűnözőnek” és „nyominak”. Aztán kiderül, mi történt valójában a baleset éjszakáján, és ettől megint minden megváltozik. Sötét és gyötrelmes út ez Caleb és Maggie számára, akik meglepő helyről merítenek kitartást és erőt: egymásból.

Simone Elkelest nagyon szeretem és a történeteit is. A hosszú olvasási válságomból ez volt az egyik olyan könyv, aminek a hatására, miután a fülszövegét elolvastam, újra olvasni akartam. Igazából nem is a bizalmasság és a szerelmi szál izgatott fel, hanem az, hogy hogyan tudja a két fiatal (és a környezetük) feldolgozni azt, ami történt velük. 

Az írónő ismét egy érdekes és szívszorító témához nyúlt, hiszen egy tragédia két ellentétes oldalán álló szereplőjét kaptuk meg főszereplőnek. Caleb egy buli után részegen elüti Maggiet, aki épp, hogy túléli a gázolást. A fiú a fiatalkorúak börtönébe kerül, Maggie pedig gyógyulgat, de az addigi, a korosztálya szintjén jónak mondható élete (sikeres sportoló, ösztöndíjjal Spanyolországba készül; a sportolói eredményei és a barátai révén pedig az iskolai hierarchia csúcsán van) romba dőlt. Menni épp, hogy csak alig tud, így a sportolásról lemondhat, ahogy az ösztöndíjról is, a barátai - mivel nem tudnak mit kezdeni a helyzettel - elfordulnak tőle. Egy év telik el, Calebet kiengedik a börtönből és a két fiatal kénytelen kelletlen, de újra találkozik.

Caleb 

A történetet két szemszögből ismerhetjük meg, Maggie és Caleb szemszögéből. Mind a kettő a maga nemében érdekes, bár nekem valahogy a fiú része izgalmasabbnak és talán jobban kidolgozottnak tűnt, de lehet, hogy csak azért éreztem érdekesebbnek, mert sérült főhősökről már olvastam eleget, de olyanról, aki megjárta a fiatalkorúak börtönét és úgy próbál visszajutni a régi életébe - nem sokat. Simone látszik, hogy otthon lehet a témában, mert számomra nagyon jól sikerültek Caleb vívódásai, harca az őt teljes mértékben beskatulyázó felnőttekkel és az is, hogy egy népszerű fiút mennyivel könnyebben visszafogad a korosztálya, mint a felnőttek. Persze Maggie-ről sem feledkezhetünk meg, mert őt is tökéletesen jellemezte az írónő - nagyon részletesen jellemezte, hogy ellentétben Calebbel, Maggie mennyi mindent veszített. Most nem is a sportolásról és az utazásról beszélek - bár ezek is fontosak, hanem arról, hogy a társai milyen könnyen feladták a barátságukat és a segítségüket (de az is biztos, hogy mivel egy évet ugrottunk a baleset után, így nem tudtuk meg, hogy mennyire próbálták Maggie barátai tartani a kapcsolatot és mennyire fordult be és el tőlük a lány).

Maggie

Természetesen egy ilyen történetbe kell egy kis szerelmi szál, ami feloldja a tragédiát és érdekessé teszi azok számára is, akik a romantikus történetekért rajonganak - így itt is kaptunk egy cuki szerelmet. Én azonban eléggé instantnak éreztem a dolgot, hiszen számomra picit furcsa volt, hogy az a fiú, aki együtt nőtt fel a lánnyal, aki addig semmilyen érdeklődést nem mutatott iránta, pont akkor szeret bele, amikor Maggie a "gödör mélyén van", mozgássérült, lelkileg befelé fordul és egyáltalán nem óhajt a fiúval még csak szóba se állni. Persze, biztosan létezik ilyen, de szerintem ez akkor is lassabban alakul ki, nem ilyen hirtelen módon. 

Mrs. Reynolds ötlete viszont nagyon tetszett és nagyon kedveltem az öregasszonyt, aki a "mufurc" külső alatt egy csupaszív idős hölgy volt és aki mindenféle taktikát bevetve próbálta a fiatalok útját egyengetni. 

A történethez tartozik persze egy csattanó is, ami számomra úgy jött, mint egy arculcsapás, még csak nem is sejtettem a dolgot. Ez persze sok dolgot megváltoztatott és a titok miatt főhőseink sem közeledtek, hanem egyre inkább távolodtak egymástól. Ez persze létfontosságú egy lávsztoriban, hogy a végén még nagyobb legyen  szereplők (és az olvasók:) boldogsága.

És a történet vége? Mondhatnánk azt is, hogy függővég, de számomra ez nem teljesen jól jött ki. Én úgy kezdtem neki ennek a regénynek, hogy ez nem sorozat, hanem egy önálló történet (rendben van, ez az én hibám volt, illett volna utánanéznem:). Ha így lett volna, akkor 5 pontot is kapott volna tőlem (még az apró hibáktól és a rövidségétől eltekintve is), mert a befejezése... még a keserédessége mellett is, számomra tökéletes lett és teljes mértékben életszagú. Aztán persze kiderült, hogy nem önálló történet, hanem lesz még egy része, így ez nálam lerontotta a pontozást a sablonszerűsége miatt.

Természetesen ezzel nem akarom senki kedvét elvenni, hiszen tudom, hogy a Simone Elkeles rajongók imádni fogják és alapjában véve én is szerettem a történetet. De talán jobb lett volna, ha egy önálló regény marad és mindenkinek a fantáziájára bízzuk a folytatást:).

Borító: Nem rossz, de nem vagyok tőle elájulva. Nem biztos, hogy ez alapján levenném a polcról. Szerintem a történet alapján lehetett volna picit ütősebb is a borító.

Kedvenc karakter: Caleb, Maggie, Mrs. Reynolds

Szárnyalás: Mrs Reynolds, és a csattanó

Mélyrepülés: - 

Érzelmi mérce: Romantikus, néha megrázó, de minden a YA keretei között szigorúan

Értékelés:

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!

BELEOLVASÓ

Játék:

A kötet főhőse, Caleb Becker már megjárta a fiatalkorúak börtönét, és így szembe kellett néznie az amerikai igazságszolgáltatással. 

A mostani játékunk során olyan tv-sorozatok karaktereiről találtok egy képet, akik szintén hasonló cipőben jártak, mint Caleb. A feladatotok, hogy felismerjétek mely sorozatból származik a kép, és beírjátok a címét a Rafflecopter dobozba. 1 példányt sorsolunk ki a könyvből.

A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre a megküldött értesítő levélre válaszolni. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.

a Rafflecopter giveaway

A blogturné állomásai: 

Május 28 - Sorok között

Május 29 - Kelly Lupi olvas

Május 31 - CBooks

Június 2 - Deszy könyvajánlója

Simone Elkeles: Tönkretett vakáció - How to Ruin #1

A Könyvmolyképző Kiadó jelenteti meg Simone Elkeles Hogyan tegyük tönkre sorozatát, máris itt az első rész a Tönkretett vakáció. Ez volt a szerző első regénye, mely 2006-ban jelent meg eredetileg és egy különleges Izraeli nyaralást mesél el. Nyolc blogger véleményét olvashatod a turné során, kövesd az állomásokat és esélyed lesz megnyerni a három nyereménykönyv egyikét a kiadó felajánlásában.

Könyvmolyképző Kiadó 2017. december 15
224 oldal
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Goodreads: 3,97
Besorolás: YA, romantikus, realista

Forró nyár.

Amikor Amynek az egész nyári szünetet az otthonától távol kell töltenie, minden vakációs terve kútba esik. Egészen addig, amíg meg nem ismerkedik a jóképű és kemény kötésű tizennyolc éves Avival – az egyetlen sráccal, akinek talán nem tud ellenállni. Gyorsan felforrósodik a hangulat közöttük, de mi van, ha Avi csak egy nyári kalandot akar, Amy pedig többet?

Amikor kiderült, hogy megjelenik Simone Elkeles első sorozata nálunk, kezemet azonnal a magasba emelve jelentkeztem a blogturnéra, sőt a kampányfőnöki posztot is lefixáltam, pedig semmit sem tudtam a tartalomról. Simone-nal nem lőhetek mellé! Elkezdtem olvasni és ahogy kiderült, hogy itt izraeli nyaralásról van szó, kezdtem pánikolni, mert a világon semmit sem tudok Izraelről, teljesen más kép alakult ki bennem erről az országról, mint amit később a könyvben olvastam. Azt hittem bután, hogy itt háború folyik, vagy legalábbis állandó készenlét, tankok az utcán meg ilyenek. Pedig tudhattam volna, hogy nem szabad félszavakból ítélkezni, ezt Hosseini könyveiből már megtanultam. Nos, a könyvet elolvastam és az országnak is behatóan utánanéztem, és kijelenthetem, hogy egyszer az életben el kell ide jönni, mindenféle vallási vagy egyéb előítélet nélkül, mert itt valódi kincsek vannak, olyan történelmi emlékek és zarándokhelyek, amelyeknek a hangulata varázslatos. 

Amy egy vérbeli amerikai tini Chicagóból, aki az anyukájával él, apja csak a születésnapjain látogatja. Kiskorában élvezte ezeket a napokat, amikor hercegnőnek érezhette magát, az utóbbi években viszont már rájött, hogy az apjának folyamatosan részt kéne vennie az életében, ezért inkább ignorálja őt. Most váratlanul kész tények elé állítják, egész nyárra Izraelbe viszi az apja, hogy megismerhesse a családját, főleg a nagyanyját, aki súlyos beteg. Amy dúl-fúl, de nincs mit tenni, elindulnak. Izraelben újabb csapások érik, nem szállodában fog lakni, hanem a családdal, saját szoba és fürdő nélkül, hetedmagával egy kicsi házban. a Golan fennsíkon, távol a "civilizációtól". Kész katasztrófákkal kezdődik a nyaralás, de Amy napról napra egyre jobban beilleszkedik, ebben közrejátszik, hogy megismerkedik hasonló korú fiatalokkal unokatestvére, Takonypóc révén. Sőt, egy kezdődő románc is kialakul Avi-val, akibe már az első nap szó szerint belebotlik. A szerelem mellett egész más érzések is kibontakoznak benne, egyre közelebb érzi magához az országot, annak szépségeit, és felfedezi a vallásban rejlő titkokat, amit mindenkinek magának kell értelmeznie.

Amy a főhőse a regénynek, és tényleg egy hős, hiszen sok változást kell kezelnie ebben a három hónapban. Új családot kap, akiket meg kell ismernie, sőt, az apját is most ismeri meg igazán, akit csaknem végig csak Spermadonornak nevez magában. Új barátokat szerez, akikkel azért nem pillanatok alatt alakul ki a szimpátia. Fel kell vennie a helyiek életvitelét, hozzászokni a körülményekhez, az otthoni semmittevés után itt segítenie kell a családnak. Cserébe eljut olyan helyekre,  ahová álmában sem gondolta volna, hogy eljut és olyan élményeket kap, amik kihatnak az életére.

Nagyon szép ívet ír le a fejlődése, imádtam, ahogy a nagymamájával a régi időkről beszélgetnek, és Amy előtt egy új világ nyílik meg, a múltja, a családja története. Más területeken is fejlődik, nagyon vicces az állatokkal való kapcsolata, meglepetés lesz a történet végén!

Mint említettem ez a regény volt Simone Elkeles első  publikálása, és már itt is észre lehet venni, mennyire szereti a szerző az "ellentétek vonzzák egymást" felállást, hiszen aligha lehet különbözőbb az amerikai Amy és az izraeli Avi, akik szépen egymásba habarodnak ezen a nyáron. Avi már 18 éves, és hamarosan bevonul a seregbe, mert Izraelben ez a törvény: a lányok 2, a fiúk 3 évig katonáskodnak, még a főiskola előtt, kötelezően. Büszkén és hazafiassággal fűtve vonulnak be, nekik ez a természetes. Ezt figyelembe véve, Avi bármennyire szeretné, nem köti magához Amy-t. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy alakul majd a kapcsolatuk később a sorozatban.

Szerettem a regényben, hogy semmi vallási cuccot nem erőltetett rá a szerző az olvasóra. És igazából Amy-re sem. Úgy éreztem, inkább csak bővíti az ismereteimet Izraellel és a zsidó vallással kapcsolatban. Belevitt azonban egy számomra fura dolgot. Avi elviszi Amy-t egy kirándulásra, egy palesztin családhoz, ahol bemutatja neki a palesztin barátját és annak családját. Az tiszta, hogy meg akarja jeleníteni a szerző, hogy lehet barátság a két nép között, és tudnak békében egymás mellett élni. Ez nagyon szép és jó, de bennem maradt egy furcsa sajgás, hogy mi van, ha egyszer rosszabbra fordulnak a dolgok és szembetalálják magukat egymással fegyverrel a kezükben?

Összességében nagyon vicces, könnyed olvasmányról beszélhetek, ami képes volt lerombolni bennem bizonyos sztereotípiákat, és komolyan örülök, hogy a játék szervezése folyamán megismertem az ország nevezetességeit, és kedvet kaptam egy szentföldi kiruccanáshoz.

Ajánlom minden Elkeles rajongónak!

Borító: Őszintén szólva semmi nem indokolja ezt a borítót, remélem Pepe nem áll neki majd ezt is dedikálni.

Kedvenc karakter: Amy, Avi


Szárnyalás:  Masadai kirándulás, ami lenyűgöző, történelmi és spirituális szempontból is.

Mélyrepülés: -

Érzéki mérce: A ya határain belül marad, cuki kis szerelmi szállal.

Értékelés:

Ha megtetszett ITT megrendelheted!!!

BELEOLVASÓ!!!

Játék:

Izrael nevezetességeit vesszük sorra az állomásokon. Egy-két mondat és a kép alapján találd ki a feladványt és írd be a rafflecopter doboz megfelelő sorába.  

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

Feladat: Sótartalma 33%-os, nem tudsz elsüllyedni benne.

a Rafflecopter giveaway

További állomások:

12.16 Kelly és Lupi olvas
12.17 MFKata gondolatai
12.18 Insane Life
12.19 Dreamworld
12.20 CBooks
12.21 Sorok között
12.22 Deszy könyvajánlója
12.23 Könyvvilág

Simone Elkeles interjú 2012.12.01.

Szeretnénk megosztani veletek azt az interjút,  amit a  Simone Elkeles dedikálás előtt készítettünk az írónővel. 

Helyszín: Alexandra Könyváruház  Károly krt. 3/c.

Időpont: 2012. december 1.

Részvevők: Simone Elkeles New York Times, USA Today bestseller írónő, számos ifjúsági könyves díj nyertese, Németh Zsuzsa (Kelly), Ferenc Krisztina (Lupi)

A fordítás Kozári Andrea @andie88 és Ferenc Krisztina @Greylupus munkája.

Kelly: A második könyved – Rules of Attraction - A vonzás szabályai – pár héttel ezelőtt jelent meg Magyarországon. Melyik volt a kedvenc részed? Melyik részt szeretted megírni leginkább?

Simone Elkeles: Jó pár dolgot imádtam benne. Az egyik Carlos, aki egy seggfej. Imádtam egy olyan szereplőről írni, aki ennyire borzasztó az elején és hőst csinálhattam belőle a végére. Ez kihívás volt. De azt is nagyon mulatságosnak tartottam, hogy olyan helyzetekbe tettem őt, ami nagyon kényelmetlen volt a számára. A sorozatból ezt a részt volt a legszórakoztatóbb megírni, mert Carlos egy akkora idióta és annyira vicces egy ilyen szereplőről írni.

De imádtam Kiara szüleit is. Nagyon sok YA könyvben vagy csak egy szülő van, vagy megvan mind a kettő, de nagyon rosszak. És nagyon kevés olyan klassz szülőről olvashatsz, akik megértik a gyermekeiket. Így tényleg élveztem, hogy kicsit másféle szülőkről írhatok, mint akikről a legtöbb könyvben olvashattok.

Kelly: Volt a könyvnek olyan része, amit különösen közelinek éreztél?

Simone Elkeles: Azt hiszem, Kiara nagyon sokban hasonlít rám abból a szempontból, hogy én is kihívásnak tekintem, hogy az embereket megpróbáljam rávenni arra, hogy jobbá váljanak. Úgy gondolom Kiara áll nagyon közel hozzám azzal, ahogy a fiúkkal bánik és ahogy neki is van egy meleg barátja. És az én legközelebbi szomszédom is egy meleg srác, egy tinédzser fiú. Ő nagyon szerette ezt a sztorit és mindig kérlelt, hogy „kérlek, írj még többet rólam”.

És itt vannak a testvérek is. Ez nem csak egy szerelmi történet. Ez a történet és az egész sorozat igazából a családról szól. Mi az, amit megtennél a családért? Ezek a testvérek  bármit megtennének, még meg is halnának egymásért. Lehet, hogy állandóan csatároznak, de ha arra kerül a sor, bármit megtennének egymásért és én ezt nagyon imádtam. A mexikói közösségekben, a család a minden. Tehetsz jó vagy rossz dolgokat a családodért, de az biztos, hogy meghalnál értük. És én ezt nagyon imádtam.

Kelly: A Rules of Attraction könyv trailere a legjobb, amit valaha láttam. Mit éreztél, amikor először megnézted?

Simone Elkeles: Úgy emlékszem, sírtam. Az, hogy látod a szereplőidet és látod őket, ahogy életre kelnek, az valami őrület. Nagyon szürreális, mintha nem lenne valódi. A srácokkal a való életben is nagyon közel állunk egymáshoz, olyanok vagyunk, mint egy család, így ez is a szeretetem részét képezi. Így ez a trailer számomra bámulatos, szeretném látni egyszer mozifilmként is és remélem egy nap ez valóra válhat.

Lupi: És mi volt az első benyomásod a fiúkról? És őszintén.. milyenek élőben? Mindenki kíváncsi rájuk, mert imádjuk őket.

Simone Elkeles: Amikor először találkoztam velük, a szívem őrülten vert és úgy viselkedtem, mint egy tizenéves iskoláslány. Még úgy is ezt hozták ki belőlem, hogy ismerem őket, nagyon közel állunk egymáshoz, állandóan hívogatnak telefonon és üzeneteket küldözgetnek.

Alex, a legidősebb, nagyon vicces a való életben is. Csak Jézusnak hívom, mert mindenhez ért és az összes létező sportot remekül űzi. Egy lázadó, mindig vidám és mindenki mást is felvidít. Amikor belép egy szobába, mindenki ránéz. Van benne valami… egyszerűen gyönyörű és ragyog, ha csak ránézek azt mondom, hogy “Te nem lehetsz ember”. És akkor ott vannak még azok a gyönyörű zöld szemei. Ahogy megláttam, rögtön azt mondtam, “Te vagy az én Alexem!”

Giancarlo ugyanilyen jóképű, de ő sokkal komolyabb a való életben. De hát tudod, ő is ugyanúgy imádja a lányokat, mint Alex. De sokat gondolkodik. Állandóan gondolkodik. És egy hihetetlen táncos, egy képzett táncos és amikor elmész vele bulizni…. akkor látni igazán, hogy mennyire jól táncol és milyen vonzó. Emellett egy nagyon jólelkű srác, mindig kíváncsi rá, hogy hogy érzem magam. Ők olyanok számomra, mint a családom.

És ott van Gabriel, a legfiatalabb. Ő áll hozzám a legközelebb, majdnem minden nap beszélünk. Olyanok lettünk, mint a testvérek. Együtt mentünk Spanyolországba is egy dedikáló körútra és ott találkozott a rajongókkal is. Amikor a férjem és a gyerekeim nem tudtak velem jönni, csak annyit kérdeztem, “Gabe van kedved eljönni velem?” Ő pedig annyit válaszolt: “PERSZE”. Ő a kölyök a könyvből. Tudod, az a kölyök, aki egész életében küzdött és még mindig küzd. Ő egy olyan srác, aki szívesebben él a barátaival, mint a szülei házában. Olyan kis elnyomottnak tűnik a 11 fiú és 1 lánytestvére mellett. Igen, elég nagy családban él. Csak annyit szeretnék, hogy sikeres legyen és ezért nagyon szurkolok neki.

Lupi: A Perfect Chemistry - Tökéletes kémia után mindenki Alexet akarta. De a Rules of Attraction után viszont mindenki Carlosba szeretett bele. Tudom, hogy ez elég nehéz kérdés, hisz ők a „gyermekeid”, de ki a kedvenc szereplőd a sorozatból?

Simone Elkeles: Ez tényleg nagyon nehéz, hisz ők olyanok, mint a gyermekeim. Mindig azt mondom, hogy ha férjhez akarnék menni, akkor Alexet választanám, ha bulizni mennék, akkor Carlost választanám, és ha beszélgetni szeretnék, akkor talán Luist választanám. Valószínűleg a való életben is ugyanez lenne helyzet. De úgy gondolom, hogy ott Alex nyerné el a szívem.

Lupi: Valós személyekről mintáztad a könyveid szereplőit?

Simone Elkeles: Ők teljes mértékben kitalált személyek. De Alexet egy pékségben dolgozó fiúról mintáztam, aki bageleket készít. Ő mexikói, és van valami benne ami…ha besétálna ide, akkor tudnád, hogy ő Alex. Nem néz ki annyira jól, mint a könyvbeli Alex, vagy a másik Alex, aki a trailerben játszik, de mégis van benne valami, olyan karizma, amivel számomra ő testesítette meg Alexet.

Kelly: Azt hiszem, nemcsak Magyarországon, de világszerte is az olvasók úgy érzik, hogy nem kaphatnak eleget a Fuentes családból. Lesz esetleg folytatása a trilógiának?

Simone Elkeles: Tudod, mexikói szereplőkről írok és mivel nem vagyok mexikói, így ez elég nehéz munka volt, rengeteg kutatást kellett végeznem. Tényleg rengeteget. Azért mert nem tartozom közéjük, még ugyanannyira kell tisztelnem őket. Így egyelőre csak ezt a három könyvet írtam meg, ami elég nehéz volt, hisz úgy kellett gondolkodnom, ahogy ők tették. Szükségem volt arra, hogy egy kicsit elszakadjak tőlük, így most egy új sorozaton dolgozom, de szeretnék visszatérni hozzájuk, mert ők tényleg olyanok, mint a családom és szeretném látni Alexet apaként. Annyira vicces lenne, ha Alexről írhatnék. Úgy értem, itt van ez a srác, akit tudom, milyen volt fiatalnak és most láthatjuk őt, hogy milyen apaként. Szükségem volt egy kis szünetre, de remélhetőleg hamarosan visszatérek hozzájuk.

 

Lupi: Tudnod kell, hogy a rosszfiúk a gyengéim.. és ebben a sorozatban rosszfiúkról írsz. Hogyan jött az ötlet, hogy róluk írj? Mi volt az inspirációd? Van bármilyen tapasztalatod velük? Szerettél volna találkozni egy ilyen fiúval, vagy esetleg volt-e ilyen barátod?

Simone Elkeles: Jártam egy rossz fiúval, egy nagyon rossz fiúval.. Alkohol és drogfüggő volt. De ez még a középiskolában történt. Így én pontosan tudom, hogy milyen egy rosszfiúval járni. De úgy gondolom, hogy ez olyan női dolog, helyrehozni dolgokat, megjavítani embereket. És nincs is annál jobb, amikor képes vagy egy olyan fiút megváltoztatni, aki a kezdetben nagyon rossz volt és csak azért, mert te szereted őt, jó emberré válik. Nőként sokan fantáziálunk erről és úgy gondolom, hogy az embereknek a valós életben hiányzik az, hogy egy olyan emberrel legyenek együtt, akit meg lehet javítani.

Amerikában a börtönökben a fiúk imádják a Tökéletes kémia sorozatot. Szeretek utazni az országban, börtönökbe járni és az ottani srácok mindig azt mondják: „Imádtuk a könyveidet!” és mind Alex akar lenni és hőssé szeretne válni.

Lupi: - És persze mind szeretne magának egy Brittanyt is, nem?

Simone Elkeles: Igen, és mindig megkapom, hogy „Miért nem hoztad magaddal Brittanyt? Hol van Brittany?” és erre mindig azt felelem „juss ki először a börtönből és akkor megkaphatod a saját Brittanydat”.

Lupi: Elég őszintén írsz a szexről a könyveidben és nekem ez nagyon tetszik, hiszen ez hozzátartozik ehhez a korosztályhoz és beszélnünk kell róla. Okozott-e valaha kellemetlenséget ez az olvasóid és közted? Vagy volt-e emiatt kényelmetlen helyzeted? Mert amikor ez a téma feljön a YA könyveknél, a legtöbb író megpróbálja ezt elkerülni.

Simone Elkeles: Az olvasóimmal soha nem volt gondom emiatt, tényleg soha. Egyszer kaptam egy e-mailt egy nőtől, akit azt írta: „Egy vitacsoportot vezetek a templomban” – erre Istenem, szörnyen kezdtem érezni magam, de a nő folytatta: „Nagyon köszönöm, mert ezzel megnyitottál egy párbeszédet és így tudunk beszélni a szexről”. Erre csak annyit tudtam reagálni: „Mi van?” Soha nem hittem volna, hogy egy templomi csoport erről fog beszélni..

De tényleg, soha nem volt ebből gondom. Úgy gondolom, hogy ez valós dolog. Ez létezik. 8 könyvet írtam és ebből csak háromban van szex. Ezekben a könyvekben a szereplők miatt hoztam fel ezt a témát. El tudod képzelni, amikor Alex azt mondja, hogy „neeeeem, várjunk ezzel a házasságig?” Vagy Carlosról?

Kelly: A magyar rajongók alig várják, hogy olvashassák a Chain Reaction - Láncreakciót, ami Luisról szól. Mi teszi különbözővé őt a testvéreitől? Mesélnél nekünk erről a könyvről egy kicsit?

Simone Elkeles: Ő egy nagyon édes srác. Szeret is édes lenni és nagyon okos is. Soha nem akart bandatag lenni, de belerángatják, olyan döntéseket kell hoznia, amiket nem akart. Carlosnak nem okoz problémát bandatagnak lenni, Alexnek pedig bandatagnak kellett lennie. Eddig Luis volt a megvédett, de hirtelen neki kell döntéseket hozni. Nagyon különbözik a testvéreitől. És van egy nagy titok Luis körül. Valami, amiről soha nem beszél senki.

Lupi: Olvastam a weboldaladon, hogy a könyveid egy Hollywoodi ügynöknél vannak. Van valami új híred erről? Mert nagyon-nagyon várjuk, hogy lássuk a könyveidet széles vásznon is.

Simone Elkeles: Én is égek a vágytól, hogy ott láthassam. És amikor más filmeket nézek, akkor sokszor megjegyzem, hogy „ezt megfilmesítették? És a Tökéletes kémiát nem?” És ez azért bosszant nagyon, mert ezt a filmet nagyon könnyen el lehetne készíteni, nincs szükség speciális effektekre, nincsenek benne vámpírok, vérfarkasok, démonok, angyalok..

Az emberek egy rész tévé sorozatot csinálna belőle, másik részük pedig mozifilmet. De Hollywood egyelőre nem akarja. Vicces, ahogy Gabriel mondta nekem – tudod, ő Luis a trailerben -, hogy „Hollywood rasszista”. A probléma az, hogy szerintem Hollywood nincs tisztában azzal, hogy a mexikói közösség az első számú kisebbség az Egyesült Államokban és szükségünk van arra, hogy ezt bemutassuk. De a filmesek félnek ettől a banda-dologtól. Pedig ha egy mexikói fiatal látja a filmet, akkor azt fogja mondani: „Ez az én életem. Köszönöm, hogy megmutattátok.”

Amennyiben Hollywood nem akarja megcsinálni a mozit, akkor független filmként fogom elkészíttetni. De tudom, hogy ezt elég nehéz lesz kivitelezni.

Lupi: És mindig is trilógiát akartál írni? Vagy az ötlet a Tökéletes kémia sikere után jött?

Simone Elkeles: Mindig is három fiúról akartam írni. De az amerikai kiadóm először csak egy könyvet akart, így végül egy könyvre szerződtem és azt adtuk ki. És ahogy a Tökéletes kémia siker lett, utána egyeztek bele a többi részbe is.

Lupi: Van bármilyen szokatlan írói szokásod? Értem ez alatt, hogy sok író jobban ír, ha zenét hallgat, vagy ha teljesen egyedül van vagy, ha a családja körülötte van.

Simone Elkeles: Amikor írok, szeretek egyedül lenni. Nem szeretem, ha a családom a vállam fölül lesi, hogy mit írok. Gabriel viszont imád az őrületbe kerget azzal, hogy állandóan leskelődik. Ott állok a határidő előtt, de nem hagy írni, mert mindig leskelődik.

Ha befejeztem az írást, akkor már nem zavar, ha megnézik, de alkotás közben nem szeretem. Ez olyan személyes dolog. Ilyenkor ne zavarjanak.

Simone, nagyon köszönjük az interjút, felejthetetlen élmény volt! Visszavárunk a következő könyved megjelenésekor is!

Nagyon köszönjük a lehetőséget a Könyvmolyképző Kiadónak és  Szabó Szilviának,  hogy ez az interjú létrejöhetett. 

a Rafflecopter giveaway

Simone Elkeles Fan Club Hungary

Akár így is jellemezhetném a szombati Simon Elkeles dedikálást, mint a magyarországi Simone Elkeles Fan Club első találkozója. Az első könyvet több mint két éve olvastam, és azóta tudom, hogy ezzel a hölggyel nekem találkoznom kell.  Irigykedve néztem az interneten a különböző külföldi könyvfesztiválokat, ahol rendszeresen feltűnik Simone is, hiszen szerte a világon mindenhol nagyon szeretik a könyveit.

Amikor a Könyvmolyképző Kiadótól megtudtam, hogy Simone tényleg Budapestre jön, igazi ajándékként kezeltem, amivel meglep így karácsony előtt a kiadó, extra bónuszként a remek könyvek mellé. Pár  napja kaptam a hírt, hogy lehetőségünk lesz interjút készíteni az írónővel a dedikálás előtt, így Lupival az örömünk mellett az adrenalin szintünk is jelentősen megemelkedett.  Összeállítottuk a kérdéseket és vártuk a szombatot.

A 16 órára  hirdették meg a dedikálást a kiskörúti Alexandra könyváruház kávézójába, de már 15 órakor nem mi voltunk az elsők, akik helyet foglaltak. Németh Ramóna és Lylia Linda Bloom remek kitűzőt csináltatott, köszönjük, imádom!

Amikor az írónő fél négy előtt  megérkezett, már majdnem tele volt a terem. Pár perc múlva már félre is vonulhattunk megejteni az interjút. Hatalmas műszaki felkészültséggel rendelkeztem: 1 db múlt századi kazettás diktafon (végül ez lett a legjobb felvétel), 1 db telefonos hangrögzítés, 1 db fényképező hangrögzítője. 

Simone lenyűgözött az első szótól az utolsóig, végül 20 percet beszélhettünk vele. Néhány kérdés sajnos nem került sorra, de amire válaszolt, azt viszont bőven kifejtette, az idő pedig  igen gyorsan elröppent. Az írónő nagyon érthetően beszélt, féltem ettől, hogy gyors lesz, de szerencsére abszolút tudtam követni, és láttam rajta, hogy tetszik neki a reagálásunk. 

Végre kezdődhetett a dedikálás, de ne képzeljétek, hogy ez  egyszerű dolog Simone esetében. Neset Adrienn, az eddig megjelent Simon Elkeles könyvek fordítója  bemutatta őt a közönségnek,  azzal a lendülettel át is vette a szót, és lenyomott egy több mint fél órás prezentációt az eddig megjelent könyvekről, lejátszotta a könyvtrailereket, és sok sok történetet mesélt saját magáról, az íróvá válásról, családról, kutyákról és természetesen a könyvekről. Szóba kerültek a kortárs szerzők is, a trailerekben szereplő fiúk, az írói tapasztalat szerzés különleges  élményei. Minden egyes történetet fantasztikus humorral szőtt át, és annyira remek volt hallani (ő is értékelte), hogy a közönség nagy többsége még a fordítás elhangzása előtt hahotázott. Elmesélte például, hogy rendszeresen látogat iskolákat - ugyanezzel a prezentációval, és nagyon kedvelik őt a börtönökben is, ahol az egyik legkedveltebb könyv a Perfect Chemistry, és Simone nagyon örül, hogy a büntetésüket töltők azonosulni tudnak Alex karakterével és a rosszfiúból ők is hőssé szeretnének válni, vagy legalábbis jó útra térni. 

Az előadás után a közönség kérdezett, megjegyzem jó pár interjú kérdésünk visszaköszönt, jó érzés volt, hogy másokat is izgat például a könyvek megfilmesítése, a kedvenc szereplők, az írói szokások, titkok. 

A dedikálás utáni vacsorán már nem akartuk fárasztani az írónőt további kérdésekkel, főleg miután Fanni  készített vele egy interjút az étteremben is. De ne higgyétek, hogy elfáradt, az este hátralévő részében is fáradhatatlanul mesélt, és az asztaltársaságot kérdezgette, miket olvasunk, melyik szerzőt ismerjük. Rendesen csodálkozott azon például, hogy David Levithan könyvei még nem jelentek meg itthon, hiszen kint nagyon népszerű, és hihetetlen, hogy  John Green is csak két könyvével van jelen Magyarországon. Furcsállotta azt is, hogy Melissa Marr-ért meg mi nem vagyunk oda. Lupi és én azon sajnálkoztunk, hogy Jus Accardo-t nem ismer, hiszen a Touch mennyire jó könyv, de Lupi alaposan felhívta rá a figyelmét. Beszéltünk arról is, hogy a Fuentes testvéreken kívül van ám másik sorozata is, a How to ruin.. amely könyveknek a borítóját nemrég lecserélték Sztella-Pepe borítókra.  (De jó lenne, ha ezt is kiadná a Könyvmolyképző!!!!) Felcsillant a szeme, mikor megtudta, hogy magyarok a cover modellek.

Hogy érzékeltessem a közvetlenségét, elárulom, hogy a privát telefonos képeibe is belenézhettünk, nemcsak a kutyus képeket, amik édesek voltak, de a következő könyvének  traileréhez kapcsolódó képeket is, na képzelhetitek!!  Ezzel kapcsolatban mesélte, hogy cikis helyzetekbe szokott kerülni, mikor különféle ügynökségek küldik neki a modell képeket válogatásra, ő meg rendszerint épp nyilvános helyeken nyitja meg ezeket az üzeneteket. 

Elárulok még egy különlegességet Simone-nal kapcsolatban. Lupi megjegyezte, mi van a karkötőjére írva: Team Amber. Simone, a világhírű bestseller írónő, tip-top kiöltözve a karján visel egy lila gumikarkötőt, Team Amber felirattal...És azonnal mesélni kezdte,  Amber egy  agytumoros fiatal lány, akinek Simone a kedvenc írója. Sajnos folyamatos kemoterápiára szorul, és az írónő többször is meglátogatta, hogy kicsit vidámabbá tegye a nehéz időszakokat. Amber életének egyik legnagyobb meglepetése volt, amikor egyik alkalommal a két idősebb Fuentes fiút is magával vitte. Hát ilyen ember Simone Elkeles.

Örök hálával tartozom a Könyvmolyképző Kiadónak, főképp Szabó Szilvinek, hogy megszervezte ezt a dedikálást és lehetőséget kaptunk személyesen megismerni Simone-t,  interjút készíthettünk vele, a többi  extráról nem is beszélve.

Külön hatalmas öröm volt végre személyesen találkozni Neset Adriennel, akivel szintén készült már interú a blogon  I T T, imádlak, csajszi!

Ez a nyeremény!

Kedves Olvasó! Te aki végigolvastad a bejegyzést megérdemled, hogy játékban vehess részt!

A saját puhakötésű Perfect Chemistry - Tökéletes kémia  példányomat dedikáltattam Simone Elkelessel, tehát olvasott, de kitűnő állapotban lévő dedikált példányról van szó, amit most megnyerhet egy szerencsés pályázó.

A fődíj tehát a könyv, de ezen kívül sorsolásra kerül még három poszter is,  amit sajnos csak összehajtva tudok majd postázni.  Sok szerencsét!

a Rafflecopter giveaway

Simone Elkeles dedikálás Budapesten

A tegnapi nap élményei után nem volt egyszerű összeszedni a gondolataimat, de azért megpróbálom, mert tudom, hogy nagyon sokan kíváncsiak vagytok a dedikálásra.

Az egész azzal kezdődött, hogy Simone Elkeles szeptember elején a Facebook oldalán kiírta, hogy Magyarországra jön dedikálni... először persze nem akartuk elhinni, de később a Könyvmolyképző is megerősítette a hírt, így az örömünk határtalan volt, mert a könyveit imádjuk és úgy éreztük, hogy ezzel a hírrel egy régóta dédelgetett álmunk válik valóra.

Pár héttel a dedikálás előtt megkeresett Kelly, hogy lehetőséget kaptunk rá, hogy interjút készíthessük az írónővel. Ekkor kezdtem el egy „picit” izgulni, hisz ez egy nem mindennapi lehetőség, hogy „hatszemközt” beszélgethetünk vele és nemcsak a dedikálás során kapunk pár percet. Aztán pár nappal az esemény előtt Kelly újra hívott, hogy ha szeretnénk, akkor a dedikálás utáni vacsorán is részt vehetünk. Szeretnénk? Ez kérdés? Persze, hogy IGEN! Ekkor már ugráltam örömömben!

Persze azért nem kicsit izgultam, hisz interjút készíteni élőben egy amerikai bestseller írónővel? Úristen, mi van, ha nem fogom jól érteni? Mi van, ha ő nem fog engem érteni? Mi van, ha kevés lesz a kérdésünk, mi van, ha....ha.. Ezer és ezer gondolat forgott bennem és utólag is rengeteg köszönet a barátaimnak és a kollégáimnak, hogy ebben a pár napban elviseltek:).

És eljött a nagy nap. Délelőtt még dolgoztam, de valahogy semmire sem sikerült odafigyelnem, egyfolytában csak a délutánon járt az  eszem.

A dedikálás a Károly körúton lévő Alexandra Könyváruház kávézójába lett meghirdetve 16:00-ra, de mi persze már ott voltunk 15:00-kor, hisz az interjút még a dedikálás előtt kellett elkészítenünk. Mire odaértünk, már elég sok rajongó üldögélt a kávézóban. Nem kicsit voltunk izgatottak, Kelly a már megszokott csendes, nyugodt türelemmel viselte, én viszont annál többet dumáltam:). Ekkor megérkezett Dave és Deszy is, majd Fanni is befutott végül Timus is csatlakozott hozzánk, így a már „megszokott” kis csapatunk összeállt és közösen, viccelődve – na jó, inkább viháncolva vártuk Simonet. Közben Ramónától átvettük az „I love The Fuentes Brothers” kitűzőinket is – amit itt is köszönök neki, mert hatalmas ötlet volt, az írónő is imádta!

Ekkor megérkezett Simone Elkeles. Fekete nadrágban, felsőben, egy piros blézerben, elegánsan és fülig érő szájjal, mosolygósan. Belépett a kávézóba, mi felálltunk, ő rám nézett és annyit mondott: „Oh, my God!” (Istenem!). A többiek nevettek rajtam, én egy kicsit beparáztam, hogy rám néz és rögtön frászt kapott? Úristen, mi jöhet még?

Végül összeszedtük a bátorságunkat és odamentünk hozzájuk. Szilvi (a Könyvmolyképző munkatársa) rögtön összeismertetett minket és átmentünk közösen egy kisebb terembe, távolabb a már egyre nagyobb számban növekvő rajongóktól, hogy nyugodtan tudjunk interjút készíteni. Én addigra már a nevemet se tudtam volna megmondani, ha kérdezik:), így azért egy kicsit megnyugodtam, amikor Neset Adrienn, a Perfect Chemistry - Tökéletes Kémia és a Rules of Attraction  - A vonzás szabályai  fordítója is mellénk ült, de aztán szerintem látta, hogy nem lesz gond, mert pár perc múlva magunkra hagyott minket. Addigra persze már oldott volt a hangulat, mert Simone annyira közvetlen volt, annyira barátságos és vicces, hogy körülbelül 0,00000000001 másodpercnek kellett eltelnie, hogy feloldódjunk mellette. Vittünk egy kis ajándékot is neki, aminek láthatólag nagyon örült. A vele készült interjút később olvashatjátok – ha lefordítottuk, de előzetesen annyit elmondok, hogy nála keresve se lehetne találni jobb interjú alanyt. Volt jó pár kérdésünk, de kicsit izgultunk, hogy elég lesz-e, nem fogunk-e 5 perc után az összes kérdést kivégezve, egymást nézve ülni… De nem. Minden egyes kérdésünkre újabb és újabb történetet adott elő, mi pedig élvezettel hallgattuk. Szerintem, ha nem kérdeztük volna, akkor is csak mesélt, mesélt volna. Már ott éreztem, hogy profi. Az időnk végül letelt, és jött a közönségtalálkozó része.

Mi aránylag hátul foglaltunk helyet, így túl sok fotót nem tudtam készíteni a közönségtalálkozóról, de ha még többet is készítettem volna, akkor is nehezen tudnám visszaadni azt a hangulatot, ami ott volt. Legközelebb ígérem, videót készítünk – bár ez hamarabb is az eszünkbe juthatott volna:).

Előbb írtam, hogy éreztem, hogy Simone profi. Ezt percek alatt gyakorlatban is bebizonyította, mert egy olyan, több mint fél órás prezentációval készült, amit szerintem érdemes lenne akár tanítani is, „Hogyan varázsoljunk el ennyi embert teljesen” címmel. Egy külön kivetítőn levetítette nekünk a könyv trailerjeit, rengeteg képet hozott a borítón szereplő fiúkról, a forgatásról, a könyveiről, a dedikálásokról, a más írókkal való találkozásairól és minden egyébről. Közben folyamatosan sztorizgatott, viccesebbnél viccesebb történetei voltak, az élményszerző körútjairól, a dedikálásokról, a könyvborítók kiválasztásáról, a borítókon és a trailerekben szereplő fiúk kiválasztásáról és még órákon át sorolhatnám… Adrienn pedig lelkesen tolmácsolta nekünk Simone szavait végig – ezt a munkáját szerintem mindenki nevében nagyon köszönjük.

Elmesélek két sztorit, amit Simone osztott meg velünk.

Az egyiknél elmesélte, hogy Chicagoban több banda működik, mint például Kaliforniában és hát nem veszélytelen bemerészkedni a területükre. De neki szüksége volt arra, hogy megismerje őket, hisz csak úgy tud hitelesen írni róluk. Az egyik bandatag barátja bevitte a területükre. Épp kinn álltak a ház előtti gyepen, a srác, a srác édesanyja és ő. Ekkor az utcán feltűnt – mint a filmekben – egy elsötétített ablakú hatalmas kocsi és lassan gurult az utcán. A srác épp mondta az anyukájának, hogy gőze nincs, kié lehet ez az autó, nem ismeri. Ahogy ezt meghallotta, az agyában végigfutott a sok látott film, „lassan gurul egy ismeretlen sötét autó,  majd hirtelen lehúzzák az ablakot, az ablakban megjelenik egy fegyver és mindenkit kivégeznek. Most mit csináljak? Ugorjak be a bokorba, hogy elbújjak? De ha meg tévedtem, akkor meg nem fogják érteni, hogy mit csinál a fehér nő a földön..” Végül nem bújt el a bokorban és a történetnek is jó vége lett, mert kiderült, hogy a srác egy kuzinja jött el, csak a fiú nem ismerte fel a kocsit…

A másik történetben pedig arról mesélt, hogy milyen borzalmas borítókkal próbálták eladni a könyveit. Van másik két sorozata is az általunk ismert sorozaton kívül, ezek közül egyik a „How to ruin..” sorozat. Már az első könyv borítójánál vitázott, hogy ezzel nem fogják tudni eladni a könyvet, de a kiadó ragaszkodott a borítóhoz. A másodiknál viszont megpróbált picit harcolni.. az alábbi sikerrel.

Ha kutya van a borítón, az általában félsiker, hisz egy „cuki” kutya el tud adni bármilyen képet – itt megmutatta a Marley és én című könyv borítóját. Az ő könyve borítóján is egy kutya szerepelt és egy lány. Ez eddig mind aranyos is lenne, ha a kutya cuki lenne… de az ő borítóján szereplő kutya szerinte gonosz… és úgy néz ki, mint egy darab kutyagumi lógna a szájából.. és az egyik lába pedig olyan, mintha valami baja lenne a kutyának.. Úgyhogy harcba indult azért, hogy a saját kutyája szerepelhessen a borítón. A szerkesztő beleegyezett, de annyit mondott, hogy nagyon sürgősen kell neki egy éles, jó minőségű kép a kutyájáról mozgás közben. Simone fellelkesült, hogy „úristen, a kutyám is híres lehet?” így azonnal fogta a két gyermekét, a kutyát és a fényképezőgépet és kivonult vele a kertbe. A fia az egyik oldalon a kutyával, a másik oldalon a lánya jutalomfalattal a kezében, ő pedig középen a fényképezőgéppel. Utána megmutatta a legjobban sikerült képét.. A háttér csont éles volt, a blöki szellemként száguldott át a képen..:) Így maradt az eredeti „gonosz” kutya:) a borítón - egészen addig, amíg le nem cserélték a Stella+Pepe párosra.

Miután véget ért ez a rész, utána lehetett kérdezni tőle. Szilvi pedig, hogy bátorítsa a rajongókat, minden egyes feltett kérdés után a kérdezőt megjutalmazta egy Simone Elkeles nevével díszített tollal, vagy könyvjelzővel. Eredetileg is volt jó pár kérdés, de eme felajánlás után látni kellett volna, hogy mennyien akartak Simone-től kérdezni:).

Elfogytak a kérdések és jött a dedikálás, fotózással egybekötve. A Könyvmolyképző hatalmas meglepetéssel készült, mert minden egyes rajongó egy-egy posztert kapott a srácokról, amit szintén lehetett dedikáltatni. A sor hatalmas volt, majdnem egy órán keresztül vártunk, hogy mi is sorra kerüljünk. Mi voltunk a sor legvégén, de ekkor látszott igazán, hogy Simone mennyire profin kezeli ezt az egészet. Nem kevés rajongó kért fotót, autogramot, sokan 4-5-6 könyvvel jöttek, de az írónő végig mosolygott, pózolt, ha kellett, 2-3 fotót is hagyott készíteni, engedte, hogy végignézzük a képeket, hogy jól sikerültek-e. Mindenkihez volt egy-egy kedves szava és nem csak a nevét írta a könyvekbe, a poszterekre, hanem szép hosszú mondatokat. És például arra is odafigyelt, hogy nekem, aki ott voltam és beszéltem vele, mást írjon bele, mint az egyik barátnőmnek, akinek „csak” vittem a könyvét.

Az egész rendezvényről csak és kizárólag szuperlatívuszokban tudok beszélni, egyszerűen hihetetlen, hogy milyen jól szervezett volt a dedikálás és a program. Simone pedig vérprofi, látszik, hogy sok ilyen rendezvényre jár. Rengeteg energiája van, az egész pozitív lénye átsugárzik a környezetére is, mindenkit képes jó kedvre deríteni, és percek alatt feloldódik mellette mindenki. 

A dedikálást követően egy zártkörű, közös vacsorán vehettem részt az írónővel, a kiadó munkatársaival és pár blogger ismerőssel – amiért itt is óriási köszönet a Könyvmolyképzőnek, Szabó Szilvinek és Kellynek is. Simone még itt is óriási energiával szórakoztatott minket és folytatta a sztorizgatást, közben persze minket is kérdezgetve mindenféléről. A vacsora végére, amikor elbúcsúztunk egymástól, úgy éreztem, mintha egy régi baráttól búcsúznék. Megölelt és annyit mondott, hogy ha Chicagoban járnék, feltétlenül tudassam vele, körbevezet a városban és mindent megmutat.

Hatalmas élmény volt ez a találkozó és ez a szombati nap örökre bevésődött az emlékezetembe. Mindig is úgy fogok rá gondolni, mint az egyik legnagyszerűbb dologra, ami megtörténhetett velem!

Itt a lehetőség egy dedikált Perfect Chemistry - Tökéletes kémia  megnyeréséhez, valamint kisorsolásra kerül 3 poszter is!!

a Rafflecopter giveaway