368 oldal
Fordította: Kereki Noémi
Goodreads: 4,14
Besorolás: felnőtt, romantikus
Ez volt a leggyönyörűbb szerelmes levél, amit valaha olvasott. Bárcsak neki írták volna!
Minden egy esküvői ruhába varrt titokzatos kék üzenettel kezdődött.
Valami kék.
A sosem viselt menyasszonyi ruhámat mentem eladni egy használtruhaboltba. Ekkor találtam meg egy másik menyasszony „valami régijét”. Egy lélegzetelállító, tollas, egyedi tervezésű ruha bélésébe volt tűzve a legszebb üzenet, amit valaha olvastam: „Köszönöm, hogy valóra váltottad minden álmom.”
A kék levélpapíron dombornyomással a Reed Eastwood név szerepelt, aki nyilvánvalóan a földkerekség legromantikusabb férfija lehetett. És mint kiderítettem, a legvonzóbb is. Bárcsak itt véget értek volna az igaz szerelemmel kapcsolatos képzelgéseim! Mert azóta megtudtam egyet s mást Mr. Romantikáról. Arrogáns, cinikus és lekezelő. Én aztán tudom! A sors fintorának köszönhetően ráadásul még az új főnököm is.
De ez nem fog megakadályozni abban, hogy kiderítsem, mi a története az utolsó szerelmes levelének. Annak a szerelmes levélnek, aminek nem a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” lett a vége. Az a történet azonban semmi ahhoz képest, ami köztünk van kibontakozóban. Egyre forróbb, csábítóbb és meglepőbb – őrjítőbb, mint bármi,
amit el tudtam volna képzelni.
Valami új.
De fogalmam sincs, hogyan fog végződni…
Minden egy esküvői ruhába varrt titokzatos kék üzenettel kezdődött.
Valami kék.
A sosem viselt menyasszonyi ruhámat mentem eladni egy használtruhaboltba. Ekkor találtam meg egy másik menyasszony „valami régijét”. Egy lélegzetelállító, tollas, egyedi tervezésű ruha bélésébe volt tűzve a legszebb üzenet, amit valaha olvastam: „Köszönöm, hogy valóra váltottad minden álmom.”
A kék levélpapíron dombornyomással a Reed Eastwood név szerepelt, aki nyilvánvalóan a földkerekség legromantikusabb férfija lehetett. És mint kiderítettem, a legvonzóbb is. Bárcsak itt véget értek volna az igaz szerelemmel kapcsolatos képzelgéseim! Mert azóta megtudtam egyet s mást Mr. Romantikáról. Arrogáns, cinikus és lekezelő. Én aztán tudom! A sors fintorának köszönhetően ráadásul még az új főnököm is.
De ez nem fog megakadályozni abban, hogy kiderítsem, mi a története az utolsó szerelmes levelének. Annak a szerelmes levélnek, aminek nem a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” lett a vége. Az a történet azonban semmi ahhoz képest, ami köztünk van kibontakozóban. Egyre forróbb, csábítóbb és meglepőbb – őrjítőbb, mint bármi,
amit el tudtam volna képzelni.
Valami új.
De fogalmam sincs, hogyan fog végződni…
Mindkét szerzőt kifejezetten szeretem, külön-külön is, és a közös műveiket is mindig örömmel olvasom. Nem számítottam rá, hogy a Hate Notes egy kissé félresiklik nálam. Pedig a fülszöveg megvett magának, úgy éreztem nekem ezt a regényt feltétlenül olvasnom kell. Már maga az ötlet csodás, hogy egy volt menyasszony, aki épp a fel nem használt esküvői ruháját viszi eladni, egy másik ex ara ruhájába szeret bele, és mivel pénzt nem adnak vissza a boltban, cserébe elviszi magával a másik nő ruháját, amiben talál egy szerelmes üzenetet, kék színű, céges fejléces, elegáns jegyzetpapírra írva. Az idézet és az üzenet annyira romantikus, hogy nem hagyja hősnőnket nyugton a kíváncsiság, a név alapján rákeres a vőlegényre és meg is találja. Sajnos nem volt jó ötlet egy üveg bor mellett keresgélni, siratva a saját esetét, ugyanis a pasi ingatlanokban utazik és Charlotte időpontot jegyez elő az egyik legdrágább new yorki penthouse lakás megtekintéséhez. Reed azonnal átlát a turpisságon és nagyon lekezelően bánik vele, leleplezi, hogy nem is tudná megvenni a lakást, csak rabolta a drága idejét.
Miután leforrázva távozik, az épület mosdójában egy kedves idősebb hölggyel kitárgyalja a fél életét, többek között a fenti esetet is a vonzó, de kegyetlenül arrogáns álompasival, mire a hölgy egy óra társalgás után asszisztensi állást ajánl neki. Micsoda véletlen, Reed nagyanyja volt az illető, akinek Reed is elszámolással tartozik. Innentől együtt kell dolgozniuk, ami számos vicces epizódot eredményez, hiszen Reed a lehető legnagyobb távolságot akarja megtartani az életvidám, álmodozó lánytól, aki arra emlékezteti, amit épp felejteni akar. És persze lesz rengeteg kék üzenet, ami terelgeti a párosunkat az elvárt események felé. Csakhogy az élet nem mentes a bonyodalmaktól, Reed is rejteget titkokat, ami miatt nem hajlandó kapcsolatba bonyolódni. Charlotte pedig mindenáron ki akarja deríteni Reed történetét, a lefújt esküvőtől kezdve a köztük kialakuló vonzalom tagadásának okáig.
Őszintén megmondom, nekem nem volt szimpatikus Charlotte nyomulása. Mert ezt nem tudom másnak nevezni, pedig helyes lány, kedves is, épp nehéz helyzetben van, hiszen pár hónapja a vőlegénye arcába kellett vágnia a jegygyűrűjét, miután rajtakapta egy másik nővel. Mivel a családjának dolgozott, így a munkája is odalett, azóta csak alkalmi munkákból élt, a hobbiját is feladta, pedig igazából művészlélek is, szeret szobrászkodni. (Inkább kerámiázik, vagy keveri a kettőt.) Szóval alapjában véve átlagos, 27 éves csinos lány, de valahogy ez az üzenet a ruhában bekattintott benne valamit és nem hagyja nyugodni. Csakhogy nekem nem jön be, ha egy nő ennyire üldöz egy pasit, olyan szintekre is eljutva, amiben szó szerint felajánlkozik, vetkőzéssel, villantással. Brrr. Olyan szinten felcserélődtek a szerepek, ami már nekem nem volt könnyed és vicces. Mintha nem lenne más cél, vagy más pasi, vagy esetleg pasi nélküli élet, mint átmeneti lehetőség...
Reed viszont szerethető karakter, megvan a maga titka, amire elég sokat kell várni, de végül kiderül és tulajdonképpen érthetővé válik miért olyan magának való. Ez a titok volt a korábbi jegyesség megszűnésének is az oka, és emiatt az igaz szerelemben való csalódása. Nagyon szerette a menyasszonyát, néhány hónap telt csak el, és ő érthetően nem tud még újra bízni, engedni egy új kapcsolat kialakulásának. Teljesen érthető, hogy ennek tudatában nem akarja terhelni Charlotte szabadságát. Egészen addig a pontig, míg azt nem sugallják neki, hogy a lány mást választ/mással randizik/mással fekszik le, felébred benne a birtoklási ösztön és máris megoldódik a probléma.
Maga a cselekményszál elég lassú folyású, egy hosszú macska-egér játékról van szó, csak jelen esetben nem tudni ki a macska és az egér. A kémia megvan közöttük, de nem csapnak bele a lecsóba, lassú égésű az érzelmek kialakulása, soká lesz első csók és még tovább kell várni némi akcióra, pedig a szerzők könyveinél nem ehhez vagyunk szokva. Nekem valahogy nem tetszett az egész folyamat. Reed túl lenyűgöző külsőleg, nézz csak rá a borítóra, és a lány erre van ráizgulva, egy álomképre. Most nagyot akartak a szerzők fordítani a sztereotípián, és a nagyképű seggfej kontra jókislány páros helyett a női felet idegesítően gyerekessé, sok téren totál naivvá, ugyanakkor majdnem profi csábítóvá tették. Aztán a lassú lépések után túl éles váltás következett.
Furcsa volt nekem, hogy Charlotte-nak és Reednek nincsenek barátaik, a lány barátnőjének szerepét gyakorlatilag a nagymama veszi magára, Reed meg leginkább a testvéreivel tart barátinak nevezhető kapcsolatot, ami ugyebár mégsem ugyanaz. Így a legjobb mellékszereplő címet a nagymama vitte el, ő viszont megérdemelten, nagyon jó irányba kavargatta a két fiatal ügyét. Csak a párosunknak nem estek le a dolgok, de az olvasó legalább jól szórakozott. De itt is megjegyzem, hogy vajon mekkora volt annak a valós esélye, hogy a mosdóban összefutnak és egy órát beszélgetnek (mert olyan a mosdó, ahol kanapé van meg nincs pisiszag), majd a nagyi felveszi a céghez szegény hüppögő, de szimpatikus lányt?
A sok fura véletlen és tudatos történetterelés mellett azért el kell ismernem, hogy humorból nincs hiány, van min nevetni. Ide tartozik a bakancslista is - amit a szerzők itt "bassza meg" listára változtatnak, szerintem indokolatlanul, magyar nyelvben legalábbis nem jött át ez túl jól - voltak benne jó ötletek, viccesek, ez vitte előre a sztorit. A bakancslista kapcsán még egy plusz dráma is beesik, így összesen háromszor sikerül a súlyos betegség kártyát bevetni, ami azért szerintem erős túlzás lett. Főleg azt, ami az egyik alkalmazottat érinti, föl volt ott már puhulva Reed.
Arra nem sok könyvben láthattam eddig példát, hogy 26 évvel későbbi legyen az epilógus. Ez igazán meglepett, és adott néhány keserédes pillanatot, volt benne jó dolog és nem annyira megnyugtató is. Itt is volt olyan részlet, amiről inkább nem akartam tudni. Pontosan fogod tudni a végén, hogy itt mire gondoltam.
Őszintén megmondom, nekem nem volt szimpatikus Charlotte nyomulása. Mert ezt nem tudom másnak nevezni, pedig helyes lány, kedves is, épp nehéz helyzetben van, hiszen pár hónapja a vőlegénye arcába kellett vágnia a jegygyűrűjét, miután rajtakapta egy másik nővel. Mivel a családjának dolgozott, így a munkája is odalett, azóta csak alkalmi munkákból élt, a hobbiját is feladta, pedig igazából művészlélek is, szeret szobrászkodni. (Inkább kerámiázik, vagy keveri a kettőt.) Szóval alapjában véve átlagos, 27 éves csinos lány, de valahogy ez az üzenet a ruhában bekattintott benne valamit és nem hagyja nyugodni. Csakhogy nekem nem jön be, ha egy nő ennyire üldöz egy pasit, olyan szintekre is eljutva, amiben szó szerint felajánlkozik, vetkőzéssel, villantással. Brrr. Olyan szinten felcserélődtek a szerepek, ami már nekem nem volt könnyed és vicces. Mintha nem lenne más cél, vagy más pasi, vagy esetleg pasi nélküli élet, mint átmeneti lehetőség...
Maga a cselekményszál elég lassú folyású, egy hosszú macska-egér játékról van szó, csak jelen esetben nem tudni ki a macska és az egér. A kémia megvan közöttük, de nem csapnak bele a lecsóba, lassú égésű az érzelmek kialakulása, soká lesz első csók és még tovább kell várni némi akcióra, pedig a szerzők könyveinél nem ehhez vagyunk szokva. Nekem valahogy nem tetszett az egész folyamat. Reed túl lenyűgöző külsőleg, nézz csak rá a borítóra, és a lány erre van ráizgulva, egy álomképre. Most nagyot akartak a szerzők fordítani a sztereotípián, és a nagyképű seggfej kontra jókislány páros helyett a női felet idegesítően gyerekessé, sok téren totál naivvá, ugyanakkor majdnem profi csábítóvá tették. Aztán a lassú lépések után túl éles váltás következett.
A sok fura véletlen és tudatos történetterelés mellett azért el kell ismernem, hogy humorból nincs hiány, van min nevetni. Ide tartozik a bakancslista is - amit a szerzők itt "bassza meg" listára változtatnak, szerintem indokolatlanul, magyar nyelvben legalábbis nem jött át ez túl jól - voltak benne jó ötletek, viccesek, ez vitte előre a sztorit. A bakancslista kapcsán még egy plusz dráma is beesik, így összesen háromszor sikerül a súlyos betegség kártyát bevetni, ami azért szerintem erős túlzás lett. Főleg azt, ami az egyik alkalmazottat érinti, föl volt ott már puhulva Reed.
Arra nem sok könyvben láthattam eddig példát, hogy 26 évvel későbbi legyen az epilógus. Ez igazán meglepett, és adott néhány keserédes pillanatot, volt benne jó dolog és nem annyira megnyugtató is. Itt is volt olyan részlet, amiről inkább nem akartam tudni. Pontosan fogod tudni a végén, hogy itt mire gondoltam.
Kissé lassú, de szórakoztató a regény, nem bántam meg, hogy elolvastam, de remélem, a szerzőpáros újabb regénye jobban fog tetszeni.
Képek: Pinterest
Borító: Dusan Susnjar, ha eddig nem tetted, hát keress rá, jó szórakozást!
Kedvenc karakter: -
Szárnyalás: Mindannyiunkra ráférne egy ilyen csodás nagymama, mint Iris.
Mélyrepülés: A fehérneműs jelenet.
Mélyrepülés: A fehérneműs jelenet.
Érzéki mérce: Kissé lassan alakulnak az érzéki jelenetek, nincs belőlük sok. Az egyéb drámák nálam nem igazán találtak be, kicsit erőltetett volt.
Értékelés:
