Dedikálás és író-olvasó találkozó Luca Di Fulvio íróval

A Maxim kiadó jóvoltából ismét egy író-olvasó találkozóra kaptunk meghívást november 30-ára, ezúttal Luca Di Fulvio írót hívták meg, aki egyenesen Rómából érkezett, hogy az új könyvét, A fiú, aki éjjel meglátta a napot reklámozza és természetesen, hogy találkozzon a magyar olvasókkal.

Őszintén bevallom, az író előző könyve, A lány, aki megérintette az eget, már régóta ül a polcomon. A borítója gyönyörű, azonnal beleszerettem amikor megláttam, de a fülszövege egy nem túl könnyed olvasmányt ígért, ezért mindig tologattam az olvasását. Így picit félve indultam el a találkozóra, hiszen egyik könyvét sem olvastam még az írónak. 

A találkozóra ismételten az Allé Libri könyvesboltjában került sor, ahová - mivel pár percre lakom az Allétól - szerintem én érkeztem először:). Ezúttal kicsiny blogos csapatunkat csak egyedül képviseltem, de nemsokára régi molyos ismerősként @scheszti érkezett, így a dedikálásig tartó időt lelkes csevegéssel töltöttük el. Eleinte nem voltunk túlságosan sokan, kicsit féltem is, hogy az író ebben a nem túl kellemes időben nem fog sok olvasót vonzani, de a félelmem alaptalannak bizonyult. Mire elkezdődött a dedikálás, az összes szék foglalt volt, sőt még a mellettünk lévő Frei kávézó székeinek egy részét is a kíváncsi olvasók foglalták el. 

Az írót a kiadó munkatársa és egy olasz tolmács kísérte (bár kiderült a beszélgetés során, hogy Luca Di Fulvio tökéletesen beszél angolul is:).
Először magáról mesélt egy picit, megtudtuk, hogy másodjára jár Magyarországon, először 13 évesen járt itt az édesapjával turistaként.
Sosem szeretett tanulni, ezért is állt színésznek. De ott is állandóan megváltoztatta a szövegét, ezért egyszer az egyik rendező rászólt, hogy ha ennyire nem tetszik neki az eredeti szöveg, akkor írjon saját forgatókönyvet. Így lett belőle író.
Szabadidejében imád hegyeket mászni, van is egy kis háza fenn a hegyekben, ahol még áram sincs, akkor kel, amikor a nap kel és a nappal együtt megy aludni is. Ez az ő mentsvára, ide jár pihenni. Ezen felül, mint asztalos tevékenykedik - elmondása szerinte eléggé hiperaktív:).
Aztán mesélt az írásról is és ezzel kapcsolatban nagyon sok kérdést is kapott. Érdekes volt látni, hogy a megszokottól eltérően, mennyi érdekesnél érdekesebb kérdést kapott az olvasóktól, ezek közül próbálok párat tolmácsolni felétek is.
Megtudhattuk, hogy minden esetben végez kutatásokat azzal a korral kapcsolatban amiről éppen ír, mert sok esetben csak a nagyon gazdag és a nagy szegény rétegről vannak információink, pedig a köznép is éppolyan fontos, mint a többiek. Csak akkor írhat jól egy adott korszakról, ha megismeri, hogy az akkori emberek hogyan éltek, hogyan gondolkodtak. A helyszínek feltárása és részletes leírása is fontos, még akkor is, ha tudja, hogy ez unalmas rész minden könyvben:). Az íróasztala tele van képekkel, térképekkel az adott korszakról, ezek segítik őt, hogy jobban beleélje magát a történetbe.
Olyan könyveket ír, amelyek (részben) vagy teljes egészében olaszokról szólnak. Rómában nőtt fel, a történelem

szinte átszőtte a mindennapjait, hiszen a híres emlékművek között találkozott, játszott a barátaival gyerekként. Mindig úgy választ korszakot, hogy annak mondanivalója legyen. De azt is elmondta, hogy esze ágában sincs tanítani senkit a könyveivel, csak szórakoztatni akar, megmutatni, hogy mit NE csináljunk és azt, hogy a szereplői nem veszítik el az álmaikat még a sok megpróbáltatásuk között sem. 

Eleinte azt hitte, hogy az írás magányos dolog, így éjszakánként írt csak, amikor teljes nyugalom volt. Aztán később áttért arra, hogy ugyanúgy, ahogy bárki más, aki nappal dolgozik, ő is reggel leül az íróasztalához, a két kutyája a lába mellé fekszik és ír.
Mi az, amin most dolgozik?
1810-ben Buenos Airesnek kétmillió lakosa volt, ebből egymillió olasz, akik szinte mind férfiak voltak.  Ennyi férfi mellett a nőknek a legkifizetődőbb foglalkozás a prostitúció volt. Két nő - egy szicíliai és egy orosz zsidó asszony pedig fellázad a férfiuralom ellen. Ezt szeretné megírni.
A könyvek címeit ő találja ki?
Elmondta, hogy egyáltalán nincs érzéke a címadáshoz, ezekre általában a kiadó tesz javaslatot. Például A lány, aki megérintette az eget cím után a könyv egyik fejezetét újraírta, hogy legyen a történetben utalás a címre.
Melyik könyvét szereti a legjobban? Melyiket tartja a legjobbnak?
Mindig az előző könyvet tartja a legjobbnak, de ha választania kell, akkor Az álmok bandája áll hozzá a legközelebb. Az élettársa is azt szerette a legjobban és az volt az a könyv, ami elindította az írói karrierjét.
Az olaszoknak és a magyaroknak a történelem során sok közös vonásuk volt, nem akar olyan könyvet írni, amiben magyarok is szerepelnek?
Tetszett neki az ötlet és biztos benne, hogy Magyarország valamilyen módon, de szerepelni fog az egyik regényében.
Szívesen látná-e a könyveit filmként?
Egy korai írását már megfilmesítették, ez segített neki pénzügyileg a könyves sikerekig és egy Hollywoodban élő olasz rendező már elgondolkodott azon, hogy Az álmok bandáját megfilmesítse, de a film költsége körülbelül 80 millió dollár lett volna, így törölve lett a projekt. De egy hatrészes tévésorozat még lehet, hogy lesz a regényből.

Milyen a kapcsolata a műfordítókkal?
"Olaszul elég rosszul írok, így az érdem, hogy a regény jó legyen, leginkább a műfordítóké" - ezzel a válasszal kezdte, amin mindenki jót mosolygott - majd folytatta, hogy fontos a kapcsolata a fordítókkal nagyon. De az is igaz, hogy egyrészt a fordítónak rá kell éreznie, hogy például az 1400-s években hogyan beszéltek az akkor élők, milyen szófordulatokat használtak, de az fontosabb, hogy az érzelmek átjöjjenek.
Elmesélte, hogy nem nagyon sémakövető, de mindig készít egy vázlatot, minden regényéhez, de még soha nem lett ugyanaz a vázlat és a kész mű, csak a mondanivaló maradt meg. A szereplők mindig beleszólnak, hogy mit akarnak csinálni, de aki ír, annak meg kell hallgatnia a szereplőit.

A kérdések közül természetesen csak párat ragadtam ki, mert nagyon sokan, nagyon sok mindent kérdeztek. A beszélgetés után pedig jött a dedikálás. Az író, még a hosszas beszélgetés után is kedves és lelkes maradt, mindenkinek mondott egy-két jó szót és mindenkinek névreszólóan írt a könyvébe. Nekem például ezt írta: 

"Krisztinának... Köszönöm.. Úgy imádtam, ahogy mosolyogtál, amikor beszéltem".

Összeségében egy nagyon jó hangulatú dedikáláson és találkozón vehettem részt és nagyon köszönöm a kiadónak, hogy személyesen is megismerhettem a nagyon jó humorú, barátságos, lelkes és mindenek felett nagyon tehetséges írót, Luca Di Fulviot.

Könyvheti móka

Marni Bates társaságában

Nekünk könyvmolyoknak, két igazán nagy rendezvényünk van egy évben: a Könyvfesztivál és a Könyvhét. A Könyvfesztiválra idén épp csak kiugrottunk Kellyvel, de a Könyvhétre több időnk volt, így azt picit jobban kiélveztük.
Én személy szerint helyszínileg a Könyvfesztivált jobban szeretem, mert az nagyobb területen van és bár a belső rész ugyanúgy szűkös, de a külső, hatalmas park helyet ad annak, ha a barátokkal kicsit leülnénk, bandáznánk. A Könyvhét a Vörösmarty térre van bezsúfolva, ami eleve népszerű a turisták körében is, így a "tömegnyomor" enyhe kifejezés arra, ami ott vár a kilátogatókra.
De azért ennek is megvan a hangulata, üldögélés, trécselés, "zsákmányok" átvizsgálása a Vörösmarty szobor melletti füvön, a szokásos évi "mekizésünk", fagylaltozás, a standok közös körbejárása és olyan barátokkal való találkozás, akik csak évente egyszer jönnek fel Pestre, a Könyvhét alkalmával.
Idén nem indultunk neki túl hamar, hiszen egyikünk sem akart sok könyvet venni (én azt egyébként is csütörtökön napközben szoktam lebonyolítani, amikor még alig vannak látogatók), inkább a bandázás volt a célunk. A kényelmünknek köszönhetően végül sikerült a kb 20 perces utat jó egy óra alatt megtennünk, közbeiktatva egy autós városnézést is, mert hát a belvárosban parkolni lehetetlenség, de mi azért megpróbáltuk. Eredetileg BKV-val akartunk indulni, de Kelly légkondis autója engem is elcsábított, így tettünk egy próbát. És elbuktunk. Úgyhogy vissza Budára hozzám és onnan újraindultunk BKV-val. Innen szép nyerni! :)
De végül nem maradtunk le semmiről, mert a standok a helyükön voltak, a könyvek is, csak a tömeg és a meleg volt talán nagyobb.
Először a könyvesstandokat vettük célba - bár megfogadtuk, hogy nem veszünk könyvet, de azért egy

könyvmoly nehezen állja meg, hogy ne nézzen körül:). Jártunk az újonnan megalakult WOW kiadónál, ahol könyvekkel és kitűzőkkel lettünk gazdagabbak, plusz Duba Gábor dedikálta a könyvét Kellynek és megköszönte az értékelését. Majd egy jót beszélgettünk Beke Csillával, a kiadó vezetőjével, aki mesélt picit magukról és a terveikről. Nagyon jó volt hallani a lelkesedésüket, nagyon sok sikert kívánunk nekik!

Ezután én az AGAVE-nál begyűjtöttem egy Anita Blake könyvjelzőt - könyveket nem vettem most náluk, mert ami érdekelt, azt előrendeltem - Laurell K. Hamilton: Halálcsók és Lev Grossman: A varázslók című könyveit, amelyek remélhetőleg hamarosan a kezeim közé kerülnek és olvashatom őket. Majd útunkat a Móra kiadó felé vettük, ahol gyorsan átvettük a turnés könyveinket - a kiadó munkatársai pedig kedvesen megsúgták, hogy igaz, hogy Marni Bates csak 16:00 - tól dedikál, de valószínűleg már hamarabb is kinn lesz, úgyhogy ha korábban érnénk ide, akkor még a tömeg előtt dedikáltathatjuk a könyveinket. Ezt az infót megköszöntünk, majd miután végignéztünk még jópár standot, végül a Vörösmarty szobor melletti füves területre indultunk, ahová a BTK talit beszéltük meg. Deszy és Fummie már ott üldögélt jó pár könyvmoly társaságában, így mi is levetettük magunkat melléjük. Bár sokat beszélgetünk esténként egy közös chaten, azért élőben mindig minden viccesebb, így hamarosan, ahogy Tekla, Angelika, Csigi Zsófi, Rami és Kristina is csatlakozott hozzánk, hatalmas traccsparty kerekedett. Aki kívülállóként hallgatott minket, az talán egy szót sem értett abból, amin nagyon vihogtunk, de hát a Blogturné miatt rengeteg közös élmény köt minket össze, amiket jó újra és újra feleleveníteni. 

A WOW-os és a BTK-s kítűzők

Kelly ekkor kiosztotta a kitűzőinket - azt azért elmesélem még, hogy valami hiper gyorsasággal sikerült elkészíteni őket, mert ha jól emlékszem vasárnap találtuk ki, hogy nekünk kell kitűző, Andi még aznap elkészítette a mintákat és kedden már meg is rendeltük őket.

A társaság azért persze nem volt folyamatosan teljes létszámú, mert mindenki rohangászott ide-oda, hol dedikáltatni, hol találkozni valakivel, hol csak vásárolni, ha fülest kapott, hogy hol kapható akciósan a kedvenc könyve. Én a Ciceró standjához rohangásztam folyamatosan, mert - igen, megígértem magamnak, hogy nem veszek könyvet, mert per pillanatnyilag valami nagyobb dologra gyűjtök, így idén a könyvvásárlásomat a legminimálisabbra csökkentettem - de hát ez a két könyv nagyon izgatta a fantáziámat. Végül megegyeztem magammal, hogy az egyiket megvehetem, de melyiket? A többiek sem segítettek nagyon, így magammal kellett megküzdenem. Azért elárulom, hogy melyik két könyv közül nem tudtam választani:

K.L Armstrong - M. A. Marr: Loki farkasai és Sally Green: Half Bad című könyve. Végül a Half Bad jött velem haza, a Loki farkasaihoz pedig egy könyvjelzőt zsákmányoltam és azért remélem, hogy egyszer ezt a könyvet is elolvashatom:).

Lassan közeledett a várva várt 15:00, így Deszy, Angelika, Rami, Fummie és én áttettük a székhelyünket a Móra kiadó standjához, ahol észrevettem, hogy Németh Eszter dedikálja a Kötéltánc című könyvét, amivel turnézni fogunk a közeljövőben. Így visszaügettem a könyvemért és gyorsan dedikáltattam vele:). Az írónő kíváncsi volt, hogy miért választottam ezt a könyvet, én pedig elmeséltem neki, hogy turnézni fogunk vele, mert többünket is érdekelte a történet. Nagyon aranyos volt, ahogy fellelkesült ennek hallatán, még egy névjegykártyát is kaptam tőle, hogy mindenképpen küldjem el neki az értékelések linkjeit, akár jók lesznek, akár rosszak, mert nagyon szeretné látni a véleményünket. 

A dedikált kendő

És ekkor megjelent Marni Bates. Igen, a fiatal írónő éppolyan lelkes, vidám és vigyorgós, mint a képeken. Hatalmas szíve van, nagyon jókedélyű és elmondhatatlanul örült a sok rajongónak. Először azzal ejtett minket ámulatba, hogy több magyar szóval, mondattal is megpróbálkozott és a könyvünket is magyar ajánlóval írta alá! Ezen felül még ajándékkal is kedveskedett nekünk, nagyon szép gyűrűt vagy karkötőt lehetett választani a dedikálás után. Sőt, volt egy nagy kendője, amit csak azért hozott magával, hogy az olvasók dedikálják neki, amit majd eltesz emlékül. Természetesen ilyen kedves kérést nem lehetett visszautasítani, így mi is dedikáltunk neki:). Persze az ott kóborló rajongók hamar felfedezték, hogy

Marni megérkezett és elég nagy sor kezdett kialakulni. A kiadó viszont megkérte a Marnit kísérő Tiját, hogy mivel még a másik író dedikál, így tegyenek egy kört, igyanak egy kávét és 16:00-ra jöjjenek vissza. Marni és Tija pedig valahogyan végül a szobor melletti füves területen kötött ki, velünk együtt, mire az ott ránk várakozó blogturnés lányok egyöntetűen vigyorogva vették tudomásul, hogy "helybe szállítottuk nekik az írónőt". Marni persze egy percig sem veszített a lelkesedéséből, így állva, asztal és szék nélkül is lelkesen dedikált, fényképezkedett, beszélgetett a rajongóival. Egyszerűen imádtuk a közvetlen stílusáért!

És egy vicces kép - hogy Marni könnyebben tudjon dedikálni, felajánlottam neki a hátam, amit persze Fummie azonnal megörökített az utókor számára:)

A dedikálást követően persze nem maradhatott el a már megszokott "mekizés" sem, amit minden évben megejtünk. Kíváncsian vártuk kedvenc netes trollunk megjelenését, hogy utána napokig, hetekig tudja majd szórakoztatni a társaságot ask.fm-n, de mind a mai napig nem hallottunk felőle, úgyhogy vagy megbékélt, vagy nem volt ideje ránk:).
Összességében nagyon jó kis nap volt, bár idén nem annyi könyvvel tértünk haza, mint szoktunk, de a társaság így is ismét kitett magáért. Lányok jövőre veletek ugyanitt!

És az idei zsákmányaink:
Kelly könyvei:

Lupi könyvei (itt két könyv hiányzik, a Szétcsúszva regényt Kellynek ajándékoztam, a Szívatás című regényt pedig kölcsönadtam Csiginek).

 

Találkozó Hugh Howey-val

Két napja jött egy értesítés Facebookon késő este, hogy pénteken, ha ráérünk, akkor van lehetőségünk találkozni Hugh Howey-val, a Siló sorozat írójával, aki épp Budapesten tartózkodik és a Könyvmolyképző Kiadó meghívta egy rövid beszélgetésre. Az első gondolatom persze rögtön az volt, hogy úristen, ezek a könyvek már itt vannak nálam lassan egy éve és még nem volt időm elolvasni. Így érdemes elmenni erre a találkozóra? Hiszen sok mindent nem fogok tudni hozzászólni a témákhoz.
Aztán végül úgy döntöttem, hogy nem minden nap van erre lehetősége az ember lányának, hogy egy ilyen neves íróval találkozzon, úgyhogy ezt nem hagyhatom ki. Maximum meghúzódom valahol hátul és nem nagyon folyok bele a beszélgetésbe.
Szerencsém volt, hogy pénteken csak fél ötig dolgoztam, a találkozó pedig alig 10 percre volt tőlem, így összeszedtem a könyveimet és nekiindultam, bár izgultam rendesen.

Az első meglepetésem a helyszín volt. Őszintén bevallom, még sosem jártam a Párizsi Nagyáruházban, de egyszerűen lenyűgözött. Az ott lévő könyvesház hatalmas, órákig el tudtam volna bolyongani benne, ha lett volna rá időm:). Persze nem volt, ráadásul Szilvi (a KMK munkatársa) férjébe azonnal belefutottam, aki mondta, hogy a többiek az íróval már fent vannak. Felérve egy gyönyörű, hatalmas kávézó fogadott, hirtelen nem is tudtam, hogy megálljak és csak bámuljak, vagy keressem meg a többieket. Végül a többiek mellett döntöttem, de nem kellett őket sokáig keresnem, rögtön a bejárat mellett ültek: Hugh Howey, Deszy és Szilvi. Úgy tűnt, hogy magánbeszélgetést folytatnak, így csak odaköszöntem, gondoltam, biztos ez egy "céges" megbeszélés, megvárom, míg a "közönség" is részt vehet és félreülök. Persze Deszy, ahogy meglátott, rögtön odainvitált, így végül leültem melléjük.
Bemutatkoztunk az íróval egymásnak és amin nagyon meglepődtem, hogy Hugh szinte azonnal bevont a társalgásba. Az elején kicsit stresszeltem, hogy mennyire fogok tudni vele beszélgetni, hogy, ha belekérdez a könyvébe, akkor mit fogok neki mondani, de végül nem volt gond. Nem igazán hagyta leülni a társalgást, folyamatosan kérdezett minket, kíváncsi volt az itthoni bloggerekre, hogyan tartjuk a kapcsolatot, hány könyvet olvasunk, hogyan kapjuk őket - elmesélte, hogy ő is blogger volt egy jó ideig. Megbeszéltük, hogy mind a kettőnknek van kindle-je és hogy mennyire hasznos kis kütyü:).
A rajongók is szépen lassan szállingóztak, akik dedikáltatták a könyveiket is és végül befutott Katona Ildikó is, így áttették a helyünket a kávézó központi részére, ami egyrészt jó volt, mert két asztal volt összetolva és jobban elfértünk, de másrészt hátrány is volt, mert az élő zongoraműsor miatt sokszor nehezen tudtunk kommunikálni egymással.
Közben csatlakozott hozzánk Scheszti és Fummie is és akkor láttam, hogy ez nem egy hagyományos dedikálós író-olvasó találkozó lesz, hanem inkább egy kötetlen beszélgetés egy kávé/tea mellett, úgyhogy a társalgás is erre vette az irányt és rengeteg dologról beszélgettünk. Pár dolgot próbálok kiragadni a beszélgetésből, de tudom, hogy esélytelen, hogy mindent elmondjak (legközelebb viszünk diktafont:-).
Mesélt arról, hogy izgul a megfilmesítés miatt, hiszen bár a jogokat megvették, a forgatókönyvet is látta, de ez még nem 100%, hiszen a filmes iparban csak az a biztos, ha már elkezdték a forgatást.
Nagyon örül, hogy Ridley Scott a lehetséges rendezője a készülő filmnek, de azt se bánná, ha egy fiatal, akár ismeretlen rendező kapna ezzel nagy lehetőséget.

Mesélt a feleségéről, hogy 13 éve találkoztak egy hajón és szerelem volt első látásra. Mesélt a mentett kutyájukról, arról, hogy milyen hajón dolgozni, milyen rengeteget utazni, hogy egyáltalán nem magányos dolog egyedül hajózni.
Beszélgettünk arról, hogy milyen volt könyvesboltban dolgozni - ahol folyamatosan olvashatott és hogy igen, egy írónak minden nap írnia kell, attól függetlenül, hogy van épp ihlete vagy sem.
Nagyon vicces volt az a rész, amikor épp arról beszélgettünk, hogy szinte mindenhol inkább lányok olvasnak, blogolnak és járnak el az ilyen találkozókra; befutott egy fiú is dedikáltatni a könyvét:-). Persze rögtön szóba jöttek a "szerelmi háromszögek", amiről elviccelődött, hogy mennyire "reális" egy ilyen, hogy egy lányért két dögös pasi küzd és hogy ez valószínűleg valami mélyről jövő ösztön lehet a lányokban, hogy ilyenre vágyjanak, hisz nézzük meg az állatvilágot, például a szarvasokat, ott is gyakran két hím verseng a nőstények kegyeiért:-).
Beszélt arról is, hogy mennyire furcsa, hogy az embereket mennyire megváltoztatja a pénz. Neki is van nem kevés - ahogy mondta, "több, mint amit el tudtam volna képzelni", de ettől függetlenül apró dolgoknak is tud örülni és teljesen hétköznapi maradt - hétköznapi házzal, autóval és barátokkal.
Mesélt az új könyvéről (The Shell Collector), amit pont most fejezett be és amire személy szerint nagyon kíváncsi vagyok! Elárulta, hogy egy erős női főszereplője van és pár szóban elmesélte a történetet is.
Aztán megérkezett Kemese Fanni is, akit rögtön bemutattunk neki, hogy ő is író, Hugh pedig kedvesen gratulált neki, főleg, hogy kiderült, hogy már a második könyve fog megjelenni.
Az idő sajnos gyorsan eltelt, így végül még összeálltunk egy közös képre, mindegyikünk kapott egy puszit Hugh-tól ;-), majd elbúcsúztunk tőle.

Összességében elmondhatom, hogy egy nagyon jó hangulatú estén vettünk részt, Hugh Howey nagyon barátságos és közvetlen volt - abszolút a földön jár, ahhoz képest, hogy mennyire híres. Bátran merem állítani, hogy egyöntetűen imádtuk és örülök, hogy bátorságot véve elmentem a találkozóra. (és azt is megígérem, hogy hamarosan végigolvasom a könyveket is!:)

És a dedikált könyv példányaim egyike:

És egy bónuszkép - Hugh Howey a Facebook oldalán is megosztotta azt, hogy találkozott velünk:-)

Ruta Sepetys dedikálás Budapesten

Úgy látszik idén a magyar kiadók elhalmoznak minket dedikálásokkal, mert szinte még el sem utazott Lauren Kate, máris Magyarországon üdvözölhettük a különleges nevű Ruta Sepetyst, akinek a Maxim Kiadó dedikálással egybekötött író-olvasó találkozót szervezett.

Rutának itthon két könyv jelent meg: az Árnyalatnyi remény és a Kalitkába zárt álmok. Az előbbi könyvről nemsokára hozunk értékelést, az utóbbiról Kelly már írt a Blogturné keretében.

Szokásos lelkes kis bloggercsapatunk ismét összegyűlt; könyvekkel, fényképezőgépekkel és hatalmas lelkesedéssel felszerelve már egy órával hamarabb az Alléban lévő Libri könyvesboltban vártunk a dedikálásra. A korai érkezés egy dologban segített, nagyon jó helyet fogtunk ki és az első sorból hallhattuk és nézhettük az írónőt. 

Én személy szerint picit izgultam, hogy hányan leszünk, mert (sajnos) ez a két könyv méltánytalanul kevéssé ismert itthon, de a félelmem alaptalannak bizonyult, mert mire megérkezett Ruta, az összes szék foglalt volt, sőt még a környező könyvesstandokon is ültek rajongók:-).

Aminek már nem kellene meglepnie, az a profizmus és a barátságos viselkedés, ami ezeket az írókat jellemzi. Anno Simone Elkeles, majd Lauren Kate is tanújelét adta már ennek, de mégis, Ruta még rajtuk is túltett. Ahogy megérkezett, azonnal vidáman integetve egyenesen ODAJÖTT hozzánk, és ameddig a Kiadó munkatársai intézkedtek, addig ő, mint rég nem látott ismerőseivel, azonnal beszélgetni kezdett velünk. Ezzel feloldotta a kicsit izgatott hangulatot, és ameddig el nem kezdődött a találkozó, addig kifaggattuk az eddigi itthoni élményeiről:-).

Elmesélte, hogy szombaton érkezett és hogy mennyire meglepődött, hogy mennyi minden változott itthon;  még mindig milyen gyönyörű Budapest és vasárnap egy 8 órás gyalogsétát tett a városban:-). Tegnap az Amerikai Nemzetközi Iskolában járt, ahol a tanulóknak az Árnyalatnyi remény című könyve kötelező olvasmány; velük találkozott és nagyon izgult, hogy a gyerekek mit szólnak a könyvéhez, mert ők még teljesen őszintén és nyíltan mernek nyilatkozni az olvasmányaikról:-).

Mielőtt még több mindent megtudhattunk volna tőle, elhívták Rutát és elkezdődött a beszélgetés. Nemcsók Adrienn,  a kiadó munkatársa beszélgetett az írónővel, az olvasókat pedig egy angol-magyar és egy jelölő tolmács segítette.

A beszélgetés során az alábbi dolgokról mesélt az írónő:

Az Egyesült Államokban, Tennessee-ben él a családjával, és a különleges neve mindig is kíváncsivá tette az embereket. Amikor mesélt a neve eredetéről, az emberek azt se tudták, hogy eszik-e vagy isszák Litvániát, így akkor döntötte el, hogy ír egy történetet a balti államokban történt sztálini tisztogatásról, erről  borzalmas rémtettről, amiről a világ nagy része nem is tud és közben felfedi a származását is. Rengeteget kutatott, rengeteg emberrel beszélgetett, akik át és túlélték a deportálást. Nagyon nehéz feladat volt, hiszen az emberek több, mint 50 évig nem beszélhettek és nem is akartak beszélni ezekről a dolgokról. Sokszor elmondta azóta is, hogy "én írtam a könyvet, de ez nem az én történetem; a történelem írta ezt a történetet". Így készült el az Árnyalatnyi Remény című könyv.

A másik könyvének, a Kalitkába zárt álmoknak az ötlete pedig már a kinti életéhez kapcsolódik. Sok

olyan embert ismer, akik az 50-s években emigráltak az USA-ba és ő mindig is nosztalgiával gondolt arra az időszakra, úgy hitte, hogy akkor volt az élet tökéletes kinn. De az akkor már élő emberek ezt nagyon hamar megcáfolták, hogy nem az élet volt tökéletes, hanem a hazugság. Őt pedig mindig érdekelték a titkok, így elkezdett picit nyomozni és így született meg a második regénye.

A harmadik könyvét most írja és bár nem nagyon mesélhetne róla, de velünk mégis kivételt tett és megosztotta a történetet: a II. világháború végén, 1945 januárjában egy 1.500 fős kapacitású személyszállító hajó, majdnem 10.000!!! menekültet szállított, és ezt hajót egy orosz tengeralattjáró megtorpedózta. A hajó körülbelül 45 perc alatt elsüllyedt, mintegy 9.000 embert rántva magával a hullámsírba. (itthon utánanéztem, ez a Wilhelm Gustloff hajó tragédiája - Lupi megj.). Ez a világtörténelem legnagyobb hajókatasztrófája, amiről évtizedekig tilos volt beszélni. És erről szeretne Ruta írni.

Majd egy picit vidámabb téma következett. Ismét elmesélte, hogy 88-ban járt nálunk először. Vonattal érkezett meg és nem volt szállása. A pályaudvaron egy nő leszólította és szállást ajánlott neki. Mint kiderült, a nő biológusként dolgozott, de mivel épp munkanélküli volt, így a lakását kiadta külföldieknek. Ruta úgy döntött, hogy a hotel helyett a magánszállást választja és állítása szerint ekkor szeretett bele az országunkba.

Megosztotta velünk azt is, hogy főleg naplókat szokott olvasni, mert érdeklik a valódi történetek és persze a titkok. Az olvasói pedig ezt tudják, úgyhogy rengetegen megosztják velük a saját történetüket, kérve az írónőt, hogy írjon róluk. Ezért rengeteg titkot tud:-) és így jó pár könyvre való témája összegyűlt már:-). Bár imád naplókat olvasni, de sajátja nincs, elmondása szerinte eléggé őrült életet él és állandóan attól tartana, hogy valaki elolvassa:-). Inkább beleírja a titkait, az élete részeit a könyveibe. Például Jesse a Kalitkába zárt álmokból és Andrius az Árnyalatnyi reményből valós fiúk, az írónő élete részei voltak. Annyira élethűen írta le ezeket a szereplőket, hogy "Jesse" nővére például felismerte a testvérét a könyvből:-). (kérdésemre azt is elmondta, hogy nem, "Jesse" nem olvasta a könyvet:-).

Szabadidejében rengeteget mászkál a szabadban, a férje egy valódi cowboy, egy valódi lávsztori az övék, úgyhogy közösen járnak horgászni, kirándulni. 

Amikor megkérdezték tőle, hogy nem gondolkodik-e azon, hogy YA regényt írjon, annyit felelt: "soha nem mondom azt, hogy soha". De ő inkább a történelem iránt érdeklődik. Nálunk járva és beleszeretve a történelmünkbe, egyre inkább érik benne egy regény, amit Magyarországról írna. Mi ezt örömmel hallottuk és nagyon várjuk!

Miután nem volt több kérdés, a dedikálás következett. Az olvasók türelmesen vártak a sorukra, hiszen az írónő amellett, hogy mindenkinek dedikált, mosolyogva pózolt a fotókhoz, de még el is beszélgetett mindenkivel. Mi a már szokásos "kivárjuk a legvégét" programot választottuk, mert szerettünk volna egyéni és közös fotókat is készíteni vele. Velünk is ugyanúgy elbeszélgetett, meséltük neki, hogy bloggerek vagyunk, amit megjegyzett, mert a végén külön megköszönte, hogy nagyon hálás nekünk, mert mi nagyon sokat segíthetünk nekik, íróknak abban, hogy minél szélesebb körben megismerjék a könyveiket. Bár mi akartuk erre kérni, de végül Ruta kifejezett kérése volt az, hogy közösen készítsünk egy fotót, ahol rajta vannak a kiadó jelenlévő munkatársai (Adrienn és Norbi) és a mi kis csapatunk is (Kelly, Szilvi, Fummie, Deszy és jómagam).

Az estét pedig ismét jó élményekkel zártuk és mindannyian a szívünkbe zártuk a tehetséges, vidám, mosolygós, nagyon barátságos Ruta Sepetyst. Reméljük, hogy minél több könyvét olvashatjuk majd, köztük azt is, aminek majd remélhetőleg lesz magyar vonatkozása is:-).

Lauren Kate dedikálás Budapesten

Mindig hatalmas öröm, ha egy külföldi YA író megtisztel minket azzal, hogy eljön hozzánk és hajlandó találkozni velünk, rajongókkal. Ne értsetek félre, mert a magyar írókkal is ugyanilyen szívesen találkozunk, de azért egy külföldit elérni mégis jóval nehezebb, így amikor kiderült, hogy Lauren Kate hazánkba látogat és a szoros időbeosztása mellett időt szakít ránk, tudtam, hogy ha törik, ha szakad, ott leszek és találkozom vele.

Ezt persze még lehetett tovább fokozni azzal, hogy Szilvi, a Könyvmolyképző munkatársa megkeresett minket, hogy van-e kedvünk interjút készíteni Laurennel. Kedvünk az persze volt, hisz egy ilyen lehetőség keveset adódik az ember életében, csupán két "aprócska" probléma merült fel: egyrészt Kelly nem ért rá, így magamra maradtam, másrészt pedig a sorozatból csupán az első részt olvastam, így a tudásom a könyveiről kissé hiányosnak volt mondható:-).

Szilvi kedden szólt nekünk, mi pedig SOS szervezkedni kezdtünk. Beszéltünk Fannyval és Deszyvel, hogy lenne-e kedvük egy közös interjúra (persze volt:-), másrészt pedig őrült iramban elkezdtem olvasni a könyveket. Az első két része itthon volt a sorozatnak, a harmadik részt Kellytől kaptam kölcsön, a negyediket pedig gyorsan megvettem. Jelentem ilyen intenzitással és sebességgel még soha nem olvastam semmit, vasárnap délelőtt már mindenhol angyalokat, Derengőket, Danielt és Luce-t láttam, hogy már Camről ne is beszéljünk:-). De összehoztam, hiszen mire a dedikálásra mentünk, addigra teljesen képben voltam az egész sorozattal!

Közben persze Deszyvel és Fannyval összedolgoztunk, kérdéseket gyűjtöttünk, szombat estére már annyi kérdésünk volt, hogy rangsorolnunk kellett, hogy miket teszünk fel az írónőnek és mit hagyunk talonban, hiszen összesen 30 percet kaptunk az interjúra. Mivel tudtuk, hogy a héten lesz Lauren születésnapja, ezért egy picike ajándékkal is készültünk neki.

És eljött a vasárnap. Könyvekkel (hiszen pár barátnőm megkért, hogy dedikáltassam az ő könyveiket is), fényképezőgéppel, ajándékkal és kellő lelkesedéssel indultam el az Alexandra könyváruházba, ami más ismerős helyszín volt, hiszen 2012-ben Simone Elkeles dedikálásának is ez volt a színhelye. Az időjárás mindent megtett, hogy meggátoljon minket az eljutásban, hiszen egész délelőtt hol orkán erejű szél fújt, hol szakadt az eső, hol a kettő kombinálva riogatott minket, de mire elindultam, már csak a szél fújt.

Én értem oda a leghamarabb, majd Deszy és Fanny is befutott és lassan a kávézó megtelt rengeteg könyvvel felpakolt rajongóval. Addigra persze a látszólagos nyugalmam kezdett szertefoszlani, de ahogy láttam Fannyék se voltak teljesen nyugodtak:-). Sokat persze nem izgulhattunk, mert hamarosan megérkezett Lauren, Szilviék kíséretében. Elegánsan felöltözve, hatalmas pocakkal (minden elismerésem az övé, hogy 6 hónapos terhesen egy ekkora útra vállalkozott) és barátságosan mosolyogva lépett be a kávézóba. 

A másfél évvel ezelőtti interjú tapasztalatából kiindulva kissé féltem, hogy hol tudunk beszélgetni az írónővel, mert bár akkor egy másik helységben lehettünk Simone-nal, de a háttérzaj miatt így is sziszifuszi munkának tűnt, hogy a diktafon hanganyagát később kisilabizáljuk. Most ráadásul az átépítések miatt, a régi interjúnk

Fanny, Lauren Kate, jómagam és Deszy

helyszíne megszünt, így azt javasolták nekünk, hogy az emelvényen lévő fotelekbe telepedjünk le és ott beszélgessünk Laurennel. Itt persze jóval nagyobb volt a háttérzaj, rengeteg ember csacsogott, ráadásul mellettünk volt egy légkalapács hangját meghazudtoló kávégép is, ami persze folyamatosan "dolgozott", de szerencsére Fanny diktafonja minden akadályt ügyesen vett és a felvétel tökéletesen sikerült!

Az írónő nagyon kedves volt, barátságos, látszott, hogy sok interjún van már túl, figyelt ránk, visszakérdezett, ő is tett fel nekünk kérdéseket és mesélt és mesélt - rengeteget, majdnem 40 percen keresztül. Hogy mi mindent, azt most nem árulom el, mert az interjút lefordítottuk és szerdán, hármunk blogján szétosztva, elolvashatjátok részletesen:-).

Az interjút követően visszaültünk a helyünkre (és ezúton is köszönöm Raminak, hogy fenntartotta a helyünket és készített fotókat az interjúról is!) és következett a "kérdezz-felelek". 

Godó Klára, Lauren Kate és Szabó Szilvi

Először Lauren mesélt, Szilvi és a sorozat második fordítója, Godó Klára tolmácsolták az írónő szavait, majd a rajongók következtek, akik rengeteg kérdést tettek fel: a Fallen sorozattal, az új sorozattal, a készülő filmmel és a forgatással kapcsolatban. Ezeket most nem fogom mind leírni, hisz az interjú egy részét átfedi ez a rész. 

Annyit azért elárulok, hogy a Fallen sorozat kiegészítő novelláit is olvashatjuk magyarul, Klára most fordítja. A regény először trilógiának indult, de a szerkesztőnek annyira megtetszett a történet, hogy megkérte Laurent, írjon Lucinda "előző életeiről", így született meg a Passion könyv és így bővült a sorozat négy kötetre.

Lauren volt kinn a forgatáson többször is (ma is kinn volt, ahogy Twitteren olvashattuk) és teljesen meg van elégedve mindennel. A szereplők tökéletesek, a fejében pont így élnek a karakterei, ahogy a színészek kinéznek; akik között kell, ott félelmetesen jól működik a kémia, a helyszínek pont olyanok, mint ahogy elképzelte és megírta a könyvekben. Teljes meglepetésére a főszereplők a sorozat mindegyik kötetét olvasták, pedig ő úgy gondolta, hogy maximum az első részt ismerik. A forgatást áprilisban fejezik be, utána kapunk majd trailert és magát a filmet 2015 elején láthatjuk. A film plakátján Daniel Luce Cam lesz látható, egy közös jelenetben, de többet nem árulhatott el.

Voltunk egy páran :-)

És végül sorra kerülhetett a várva-várt dedikálás is. Az írónő nem szabta meg, hogy hány könyvet dedikál, amit a rajongók ki is használtak:-), kevés embernél láttam csak 1 könyvet, általában 4-5 könyvvel álltak sorban az olvasók. A sor hatalmasra duzzadt, így úgy döntöttünk, hogy kivárjuk a végét és akkor készítünk majd közös képeket mi is. Addig kihasználva az időt, hogy újra személyesen találkoztunk a régi barátokkal beszélgettünk - persze miről is, mint könyvekről:-), filmsorozatokról és persze rengeteg minden másról is :-). Viszont az ott lévők tiszteletére legyen mondva, nem volt tülekedés, lökdösődés, mindenki szépen kivárta a sorát, Lauren pedig türelmesen, mosolyogva dedikált, fotózkodott a rajongókkal.

Végül mi is sorra kerülhettünk és elkészültek a közös képek, ebben Szilvi párja volt nagy segítségünkre, aki lelkesen készítette rólunk a nem kevés képet - ezúton is köszönöm neki!!

A kis blogger csapatunk Laurennel

Összességében elmondva nagyon jól sikerült ez a délután, örülök, hogy ott lehetettem a barátaim között, sok molyról és Facebookról csak virtuálisan ismert ismerőssel találkozhattam végre élőben és persze a legnagyobb örömöm az volt, hogy találkozhattam Laurennel, akiről elmondhatom, hogy kedves, barátságos, imádja a rajongóit és teljesen a földön jár. Innen is sok sikert kívánok neki és remélem, hogy a második sorozatával is hamarosan megismerkedhetünk!

Deszy beszámolója a dedikálásról: ITT olvasható.

És a dedikált könyvről is egy fotó: